Minden megvehető, csak meg kell fizetni az árát, ahogy bármi el is tüntethető, akár örök időre.  

„A diktátor azt mondja: „Azt gondolsz, amit akarsz de soha ne írd le és ne beszélj róla. Ha átléped ezeket a határokat, akkor nem tudjuk garantálni a biztonságodat.”  (Bangambiki Habyarimana)

Kormányzó pártunk retteg a következő választásoktól. De miért is lenne ez másképp? Félnivalójuk van bőven, hiszen az eredeti tőkefelhalmozásuk, azaz az uniós források és a magyar költségvetés forrásainak magánszámlákra terelése, zsebük degeszre tömése (azaz az új burzsoázia adófizetők kárára feltőkésítése) még nem évült el. Ki zuhanna Ikaruszként a mélybe, ha például egyik napról a másikra mégis bűncselekmény lenne az ingatlanvagyon áron aluli elkótyavetyélése? Ha a rendőrség-ügyészség végre elolvasná rendesen a büntető törvénykönyv vonatkozó passzusait és kiderülne, bizony a különféle mutyik szereplőinek cselekedete nemcsak egy, hanem akár több paragrafust is kimerít, ráadásul nem is az alapesetet? De ugyanezt tehetnék például a letelepedési kötvény miatti százmilliárdos állami bukta, a kaszinók furcsa adóztatása, az állami földek privatizálása és még számos ügy esetén, hogy a személyre szabott közbeszerzések túlárazásairól és a versenytársak kiirtásáról már ne is beszéljünk. Jópár kormánypárti káder csuklóján bilincs kattanhatna, ha végre az ügyészség azt tenné, ami elviekben a dolga lenne (például az elkövetők személyétől függetlenül üldözni a korrupciót) és prémium márkákhoz-luxuskörülményekhez szokott politikusaink folyamodhatnának nemzetközi segítségért annak érdekében, hogy mégse hatan legyenek egy cellában nagyszerű kilátással a klozetra.

Hogy mindez ne történhessen meg, be kell vetni mindent. Azt már láttuk, cirka húszmilliárd nem elég ahhoz, hogy a lakosság többsége elmenjen és érvényesen megszavazza azt, amit a nagyfőnök odafenn utasításba ad, tehát mindenképpen baj van a kréta körül: hol van az álom 98%? Hogy a 100%-ról már ne is beszéljünk. Ha pedig alig másfél év múlva választás, még az is előfordulhat, hogy a nemmel szavazók egy részéről kiderül, ugyan most a Fidesz nünükéjére voksoltak, de ha több alternatíva van, akkor inkább más kerül náluk az első helyre. Mert lehet rettegni a migránsoktól, de ez még nem jelent egyet a Fidesz-drukkerséggel, bármely ellenzéki beállítottságú polgár gyűlölheti ugyanannyira az idegeneket, mint a kormányunk prominens képviselői. Mondjuk az átlagszavazók a főpolitikusainkkal ellentétben a letelepedési kötvényeseket is gyűlölik és ez máris indok lehet arra, legközelebb miért ne ikszeljék be a narancsos logó melletti kört.

Az már most látszik, kormányunk mindent megtesz azért, hogy hatalmon maradjon, hiszen ha buknak és netalán az utód közkívánatra beindít valamiféle elszámoltatást, akkor bizony minden felhalmozott vagyon odalehet (termőföld, kastély, majorság, gyár meg miegyéb), kivéve persze azt, ami külföldön vagy még annál is biztosabb helyen, offshore számlákon pihen. Plusz befigyelhet még jópár év börtön is, fejenként minimum százmilliárdok bűnszövetségben elkövetett lenyúlásáért. A tét tehát óriási, ezért aztán minden eszköz megengedett, ami csak létezik. Például a közmédia magáncélokra (azaz a Fidesz politikusainak túlélésére) használata és az ellenzéki média teljes ellehetetlenítése. A folyamat már el is kezdődött, ez is mutatja azt, mennyire félnek attól, hogy kifutnak az időből.

De milyen lehetőségeik vannak odafent nagyjainknak, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki nem őket támogatja és netalán még képesek arra is, hogy a politikusaink és rokonaik-haverjaik viselt dolgaikról publikáljanak?

Először is, ott van a kegyes halál: minden állami pénzt (hirdetést) megvonni az ellenzéki médiától, a lojális sajtóhoz pedig mázsaszámra lapátolni a lóvét. Miért ne hirdethetne egy újságban öt oldalon is a Szerencsejáték Zrt? És a paksi atomerőmű? Egy-két minisztériumi reklám is elfér, a listaár akár többszöröséért is. Sőt, rá lehet venni a magáncégeket is, csak a haveri médiában hirdessenek, mert ha nem, irgumburgum, lesz szankció bőven, elbukott közbeszerzés, adó- és közegészségügyi ellenőrzés meg bármi más, jó nagy bírsággal-zárolással, csak fájjon. Az eredmény? A baráti sajtó székházában még kilincs is aranyból lehet, a nem kívánatosak meg úgy éhen döglenek, hogy csak na.

Lehet vegzálni a hatóságokkal magát az újságokat valamint tévé és rádióadókat is, csak meg kell nyugtatni az állampolgárokat, mindez őértük van, mert ezek a fránya firkászok ötéves távlatban képesek akár egy-két milliót is lenyúlni a reprezentációs költségek meg az irodaszerek helytelen elszámolásával, hogy a magánhasználatú telefonról már ne is beszéljünk. Hogy mindeközben arról írnak, a kormány tagjai milliárdokkal rövidítik meg naponta az adófizetőket, aztán ha a buzgó munka miatt nem érnek oda valamilyen egetverően fontos eseményre, akkor láss csodát, egy-egy baráti vállalkozó helikopterrel-luxuslimóval teljesen önként és önzetlenül kisegíti őket? Erről nem kell tudnia a választóknak, éppen ezért nem szól róla a lojális média egyetlen kukkot sem. Aztán jönnek a sokmilliós bírságok-perek-lefoglalások, előbb utóbb majdcsak rájönnek a médiatulajdonosok, jobb ha szedik a sátorfájukat és tovább állnak olyan OECD országba, amely a korrupciós listán egy kicsit jobb helyezést ért el, mint mi és kevésbé hasonlít egy banánköztársaságra.

Fel is lehet vásárolni azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek kényelmetlenek – lehet zsarolással kialkudni minimumárat de az sem gond, ha a győzelem érdekében időnként piaci árat kell megfizetni.  Pénz van dögivel, az adófizetőktől lenyúlt és magánosított (közpénztelenített) vagyonok bőven fedeznek egy-két cégfelvásárlási kalandot, ha pedig rögtön csődbe is megy a megszerzett médiacég, az sem gond, majd jön az utánpótlás-pénz az újabb sokszorosan túlárazott közbeszerzésből, jóárasított kamutanulmányból. Hogyan tudna ezzel a likviditási Kánaánnal bárki is versenyezni, akit kötnek a piaci feltételek? Sehogy, és ezt jobb, ha tudomásul veszi mindenki, aki hazánkban bármilyen vállalkozásra adja fejét kormányzati hátszél nélkül.

Aztán ott van még a törvényhozás, az is jó valamire – ha sok gombnyomogató van a parlamentben, hát szolgálják meg a bérüket és szavazzanak meg olyan törvényeket, amelyek szintén ellehetetlenítik a sajtót: kelljen fizetni még a legalapvetőbb közérdekű információért is, évekig tartsanak el az információeltitkolás tárgyában indult perek, egy-egy trollkommenttért sokmilliós büntetés legyen kiszabható és az adózási szabályokat is lehet úgy alakítani, hogy csak azok járjanak jól, akik állami pénzből élnek, de abból aztán nagyon jól. Még akkor is, ha Romániában adóznak.

Aztán ott van még az erkölcsi megsemmisítés is: aki jól teszi a dolgát, azt be kell perelni, ki kell tiltani a sajtótájékoztatókról, egyetlen írásbeli-szóbeli kérdésére sem kell válaszolni, aki viszont példaszerűen nyalja a kormány hátsófelét, legyen akármilyen alpári-antiszemita-rasszista-bunkó, kapjon állami kitüntetést, hagy lássa a többi lakáj is, merre kell nyalni, merre kell taposni és mélykeresztényként hogyan lehet még a pápát is leidiótázni a szent cél érdekében. Előbb vagy utóbb úgyis rájönnek a firkászok, mely magatartás jutalmazott és mely járhat a végén komoly büntetéssel, ha nem vigyáznak, ha meg nincs ennyi sütnivalójuk, úgysem jók semmire.

Ha pedig még ez is kevés a félelemérzés csökkentésére, jöhetnek az igazán drasztikus intézkedések, például egyik napról a másikra bezáratni a legnagyobb ellenzéki napilapot és online újságot, nehogy már segítsenek olyan információt nagy nyilvánosságra hozni, amely kényelmetlen lehet a kormány és kedvenc oligarchái számára. Persze, lehet hivatkozni arra, hogy a tulajdonos önként húzta le a rolót előzetes figyelmeztetés nélkül egyetlen éjszaka alatt (oké, biztos magától jutott ez eszébe, nem erőtejes kormányzati segédlettel), de egy-két hét alatt úgyis kiderül, konkrétan ki a nyertese az ügynek, persze a regnáló kormányon kívül. Végül is örülhetnek a munkanélkülivé avanzsált újságírók, mert börtönbe is kerülhettek volna koholt vádakkal vagy akár furcsa körülmények között meg is halhatnának szépen sorban – ha négy embert kiiktatnak, az ötödik általában már úgyis magától beáll a sorba és szépen elcsendesedik, ha nem akar a többiek sorsára jutni.

Miközben azon gondolkodunk, mi jöhet még, azt sem szabad elfelejtenünk, mindezt ki tette lehetővé, azaz ki fizeti a révészt. Honnan van annyi tőke a kormánypárti oligarcháknál és strómanoknál, hogy bármit bármikor fel tudnak vásárolni és az sem érdekes, ha azt a valamit rögtön szét is rombolják, csak hogy ne létezzen?

Nem más a hibás, mint az Európa Unió. Azok, akik hat éve nem csinálnak semmit, csak hátratett kézzel nézik, hogyan teszik zsebre politikusaink az ezermilliárdokat, hogyan talicskázzák ki a pénzt a kamu uniós pályázatokkal meg a tízszeres túlárazásokkal úgy, hogy eközben szorgosan építik le az összes demokratikus intézményt, hogy a kormányzati korrupciót csak külföldi ügyekből ismerő ügyészségről már ne is beszéljünk. Nekünk nem véres gyémántunk van vagy kőolajunk, mégcsak nem is erős rendőrségünk vagy katonaságunk, hogy mindenki rettegjen az életéért és legyen szíves fogja be a pofáját ha nem akar eltűnni örökre, hanem egy olyan rendszerünk, amely ugyanúgy ontja az ingyenpénzt a kezdeményezettek felé, mintha legalábbis jólmenő kábítószer- vagy emberkereskedők lennének. Csak míg a szervezett bűnözésnél nagy a kockázat (rivális bandák, rendőrség, stb.), addig Magyarországon ha valaki haver, akkor ameddig haver, addig kockázatmentesen fosztogathatja az adófizetőket és a pénzmosás sem olyan drága, mint a drogbáróknak, hiszen még állami befektetési számlát is nyithat erre a célra, ráadásul kisebb költséggel, mintha személyi jövedelemadót fizetne. Ráadásul attól sem kell félnie, hogy elfogy a pénz (kimerül az üzlet), hiszen Brüsszel mindig csak fenyeget, hogy majd elzárja a pénzcsapot, de soha nem teszi meg, ami kevéskét visszatart, azt meg kipótolják az adófizetők, maximum kevesebb jut oktatásra, szociális kiadásokra meg egészségügyre, így hát nem kell, hogy álmatlan éjszakáik legyenek, a vállalkozóinkat meg a politikusainkat nem érheti Brüsszel miatt egy fillér veszteség sem.

Az átlagpolgárok pedig lassan eljutnak oda, ahol Észak-Korea van: minden információtól el lesznek vágva, a lakájmédia és az állami hírügynökség csak a kormánynak tetsző és a propaganda minisztérium által jóváhagyott híreket közvetíti. Az internet ugyan még gond, mert az írni-olvasni még anno rendesen megtanított állampolgárok képesek és keresgélnek alternatív források után, de a diktatúrák előbb vagy utóbb azt is megoldják, hogy polgáraik teljesen el legyenek vágva az infosztrádától is. Észak-Koreának is elegendő kevesebb, mint 30 honlap, akkor nekünk miért kellene több?

Az, hogy a Népszabadságtól búcsút kell venni, csak a kezdet – jönnek majd még más újságok, más rádió- és tévécsatornák, újabb és újabb médiatulajdonosok hódolhatnak be a kormánynak és sok-sok újságíró kerülhet még az utcára csak azért, mert a kormány úgy gondolja, csak az maradhat talpon, aki úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.

Hatvan évvel 1956 után újra deklarált cél az egypártrendszer, a demokrácia, a szólás- és sajtószabadság pedig csak egy elkorcsosult álom, amiért egyszer régen még maga Orbán Viktor is kiállt. De az már nagyon régen volt …

Kapcsolódó posztok:

Van olyan, hogy elfogadható korrupció?

Korrupció nélkül működésképtelen az országunk?

A béremelés az új rezsicsökkentés?

Mikor lesznek normális bérek hazánkban?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Hogyne, mindaddig, ameddig nem a saját házikedvencei kerülnek sorra – ha pedig bármilyen kétségünk is lenne nagyjaink szándékait illetően elég, ha figyelemmel kísérjük, milyen fejlemények lesznek még a Rogán-féle „fogalmam sincs, mit csináltam a hétvégén” ügynek.

Vajon asztalra csap valamikor is a legnagyobb főnök és közli, miniszterünknek politikusként ideje lenne bevallani az adófizetőknek az igazságot? Vajon utánajár, mennyi alapja van annak a Rogán Antal kijelentésének, miszerint „urizálni csak úri gyerekek tudnak. Én parasztgyerek vagyok, annak születtem” és vajon kitér olyan apróságokra, mint

• mennyit fizetett valójában a miniszter felesége a helikopterért (a listaár majd egy millió forint, a NAV szerint a barter is adóköteles gazdasági tevékenység ugyebár),
• mennyit kóstált a luxusmerci (óránként 80 ezer),
• mennyit kellett kicsengetni a szállodai elnöki lakosztályért (honlapár éjszakánként 110 ezer) és
• mindez hogy néz ki a miniszter feleségének a könyvelésében,
• valamint milyen üzleti cél indokolta mindezen költéseket. Ha pedig semmi, azaz mindez ajándék volt, akkor ki és mikor fizeti be ennek adó- és járulékvonzatát a központi költségvetésbe (ez akár 40% is lehet, vagy még több …).

Ha nem csak egy lózung a „mindent megteszünk a gazdasági kifehérítése érdekében”, és nem is csak arra szolgál, hogy az átlagembereket szekírozzák vele, akkor éppen ideje lenne példát statuálnia Orbán Viktornak bemutatva,

• Rogán Antal igenis nem korrumpálható (azaz nem kapott és nem is kap semmit sem politikai döntéseiért cserébe),
• minden egyes fillérrel el tud számolni ő is és az üzletasszony felesége is mind magánéletükben, mind vállalkozásaikban, valamint
• minden egyes forintot, ami jár a költségvetésnek adó, járulék, illeték, stb. címén azt be is fizette amióta világ a világ és így fog tenni a jövőben is.

Egy normális demokráciában a politikusok ugyebár kénytelenek lemondani, ha erkölcsi feddhetetlenségük megszűnik, például ingyér (azaz a semmiért cserébe) utaznak vállalkozók helikopterén vagy luxuslimójában, netalán ellenszolgáltatás nélkül heverésznek az elnöki lakosztály elnöki ágyában. Mert azt azért mindenki tudja, amióta világ a világ, olyan nincs, hogy semmi, mindig van valami.

 „A lelkiismeret az a belső hang, amelyik figyelmeztet, hogy talán valaki figyel minket.” ( H. L. Mencken)

Igen ám, de. Magyarország ma már egy olyan ország, amelyben még az is megtörténhet, hogy ha egy ellenzéki képviselő a parlamentben megkérdezi a miniszterelnököt a korrupcióról és az mégcsak válaszra sem érdemesíti:

„Az LMP vezetője arra volt kíváncsi, Orbán fenntartja-e, hogy csak ellenzéki blabla az, hogy korrupció igenis van Magyarországon vagy elismeri a jelenség létezését.

Orbán ezután jelezte, hogy nem értette a kérdést, és kérte, hogy Hadházy ismételje meg. Latorcai János levezető elnök ekkor jelezte, hogy a házszabály erre nem ad lehetőséget, nem kaphat újra szót Hadházy. Erre Orbán széttárta a karját, és válasz nélkül leült.” (index.hu)

De hogyan is működik egy versenyképes, piaci alapokon nyugvó modern gazdaság?

Általában úgy, hogy a gazdasági szereplők bizonyos jogszabályi és piaci korlátok között dolgoznak, jövedelmet termelnek, befizetik az adójukat, amelyet aztán különféle javak formájában visszakapnak az államtól és az önkormányzatoktól, legyen az akár közlekedési, egészségügyi vagy oktatási infrastruktúra, netalán olyan szolgáltatások, mint a honvédelem és a hírszolgáltatás. Az állam elvárja, hogy az adófizetők teljesítsék a kötelezettségüket, ahogy az adófizetők is elvárják, hogy az állam ne pazaroljon és olyan feltételeket teremtsen, amely alkalmas arra, hogy az ország és népe szépüljön-gyarapodjon.

Időnként azonban homokszem kerül a gépezetbe és megjelennek azok a politikusok, akik saját zsebüket előbbre valónak tartják mint a nemzet érdekét – ha a rendszer jól működik, nincs is semmi baj, a felelősöket a rendszer fülön fogja és felelősségre vonja, valamint alávaló páriaként kezeli őket, példát statuálva, így jár az, aki megkárosítja a közt. Természetesen a másik oldalon, az adófizetők között is mindig van olyan, aki „spórolósabb” és úgy dönt, neki több kellene, mint amennyi az adója korrekt befizetése után járna, a hatalomnak pedig mindent meg kell tennie azért, hogy az ilyen „potyautasok” is elnyerjék a méltó büntetésüket.

Igen ám, de vannak olyan országok, ahol a politikusok részéről a lopás nagyüzemi méreteket ölt és már egyetlen hivatalos szerv sem foglalkozik azzal, hogy üldözze a politikusokat és a velük szorosan összefonódó, az államot üzletszerűen megkárosító vállalkozókat. A kéz kezet mos leplezetlen,

• politikus repked vállalkozó helikopterén (miniszteri fizetéséből ugye nem futná rá),
• drága önkormányzati ingatlanokat potom áron vesztegetnek szerencsés csillagzat alatt születetteknek,
• miniszterrel egy lakóparkban lakó vagyona exponenciálisan nő (köszönhetően a lejtős pályájú közbeszerzéseknek) és
• miniszter felesége vállalkozó feleségével bizniszel, miközben a férjeik állami koncesszió sorsát vajazzák le.

Az adófizetők pedig eközben azt látják – márha éppen nem foglalja le őket a kormányzat tolta migránsgyűlölet  – , hogy az országunk nem épül, nem szépül, az elit lop, mint a szarka, az illetékes hatóságok pedig ülnek a babérjaikon és még véletlenül sem találnak soha bűncselekményt ott, ahol az ellenzéki feljelentő szerint igenis bűzlik valami. Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés az átlagemberekben, miért kellene minden adót befizetni? Azért, hogy még többet tudjanak odafent lenyúlni? Hogy a hatósági eljárásokban legyenek egyenlők meg még egyenlőbbek? Ilyen körülmények között senki sem csodálkozhat, ha nő a potyautasok száma és a legnépszerűbb magyar sport az adóelkerülés.

A folyamat azonban nem szimplán ördögi kör, hanem egy égbe törő spirál: a politikusok és oligarcháik egyre kapzsibbak, az adófizetők meg egyre kevesebbé óhajtják ezt támogatni. A rendszert viszont finanszírozni kell, így aztán növekednek az adók, valamint újabb és újabb sarcformákat talál ki a hatalom, hogy finanszírozza saját korrupt működését és megsegítse korrupt politikusait és vállalkozóit. Az immáron kigazdálkodhatatlan adók tengere újabb és újabb adóelkerülési technikákat eredményez és még az önmagát általában becsületesnek tartó köznép körében is általánossá válik az adócsalás – a rendszer ellen pedig csak az ágál, aki nem gondol bele, valójában mi mi miatt történik mindez. Mert lehet szidni a polgárokat, miért nem kérnek számlát a fodrásznál, meg az autószerelőket, miért foglalkoztatnak feketén munkaerőt, de a rendszer lényege éppen az, hogy maga a sötétszürke gazdaság az, ami a biztonsági szelep ahhoz, hogy a nép ne gyújtsa rá a parlament épületét az összes gombnyomogató, napi szinten milliárdokat eltüntető politikusára. Meg a strómanokra és a kedvenc oligarchákra.

Természetesen a kormány úgy tesz, mintha más célja sem lenne, mint a sok elvetemült piti adócsaló ellehetetlenítése és a gazdaság patyolat tisztára alakítása, így minimum havonta jönnek az újabb és újabb korszakalkotó ötletek az EKÁER-től az online pénztáron át az e-számláig, amelyek lényege egytől egyig az, hogy a kishalak igenis tanuljanak rendet és fizessenek sokkal többet lehetővé téve, hogy a nagyhalak még többet tudjanak lopni. Ha pedig a korrupt politikusok jól kommunikálják az újabb és újabb harci eseményeket, akkor az adófizetők gyengébb agyi teljesítménnyel üzemelő, nem elhanyagolható hányada még csápol is mindehhez, csak így tovább, előre azon az úton, amelyik a piti csalókat megbünteti, az igazi nagy cápákat pedig az egekig dicsőíti. Ráadásul még az is a kormány malmára hajtja a vizet, amikor egy-két idealista, elfuserált gazdaságunk lényegét nem igazán értő, ámde a nemzet jólétéért feltétlen küzdeni kívánó szereplő kiáll és kinyilatkoztatja, mennyivel jobb lenne minden, ha egyik napról a másikra minden egyes gazdasági szereplő kibújna az árnyékból a napfényre és befizetné az összes adóját-járulékát, amit odafent valaha is kitaláltak a számára.

Mert mit is vár ez az állam egy izzig-vérig fehér gazdaságban?

A vállalkozók legyenek szívesek, és

• csak fehéren foglalkoztassanak (bejelentve, munkaszerződéssel, semmi a zsebbe, mindent csakis hivatalosan),
• csakis tiszta, adózott forrásból szerezzenek be alapanyagot, árut és csakis olyan szolgáltatást vegyenek igénybe, amely szintén maximálisan rendben van mind dokumentum, mind adófizetés tekintetében.
• csakis tisztán, adózva értékesítse azt, amit előállít, akár termék, akár szolgáltatás is az, az adó pedig az utolsó fillérig bekerüljön a költségvetésbe még akkor is, ha legalább ötszáz fajta van belőle.
• csakis indokolt költségek legyenek elszámolva a cégnél (semmi kamu számla, meg gyereknek iskolai golyóstoll cégszámlára, de még csak lagzira helikopter sem)
• a piaci feltételeknél kedvezőbb (ingyen vagy majdnem ingyen) ügyletek esetén a különbözetre az adót/illetéket fizessék meg (bérleti jog, föld, koncesszió, hitel, luxusmerci, stb.)
• semmi „adóoptimalizáló” technika (offshore és egyebek, pénzmosásra kitalált állami befektetési számla, stb.)
• nincs külföldre cégtelepítés és átláthatatlan céghálózat sem, amelyben az adózatlan nyereség kámforrá válik.

A nem vállalkozó adófizetők (piaci alapon munkavállalók, nyugdíjasok, közszolgák, diákok, stb.) legyenek szívesek:

• csak fehér foglalkoztatás keretében áruba bocsátani munkaerejüket (nincs ötezerért fűnyírás/tyúketetés/betonozás a szomszédnak, stb.)
• bármilyen jogcímen is jutnak jövedelemhez, azt az utolsó fillérig vallják be
• a barter bármilyen formáját (szomszédtól kapott alma tojásért cserébe, havernak autójában utasként utazás, luxusmerciben héderezés, stb.) bevallani és utána az adót megfizetni,
• az összes földi jót (árut, szolgáltatást) csakis áfásan, legális forrásból megvásárolni, a termelőktől, szolgáltatóktól és kereskedőktől minden egyes esetben minimum nyugtát kérni (a piacon az őstermelőtől, meg a szomszéd zugpálinka főzőtől is!)
• bármilyen ingyenes tevékenységet megszüntetni, illetve azt minimum ajándékozásnak minősítve bevallani, utána illetéket fizetni,
• semmilyen illegális forgalmazású terméket, szolgáltatást nem vásárolni (csempész cigi, drog, prosti, letöltött film, bizonytalan eredetű parfüm a parkolóban, stb.)
• mindez vonatkozzon az összes politikusra is, azaz ők is számoljanak el az összes bevételükkel az utolsó fillérig és csakis legális forrásból származó jövedelmet tehessenek zsebre (kezdjük mondjuk a tételes költségtérítés-elszámolással és a kamualbérletek felszámolásával). Ha pedig bármelyik adó-, szabálysértési vagy büntetőjogi szabályt akár gondatlanul is megsértik, azonnal sújtson le rájuk a törvény haragja és legyenek szívesek lemondani akár feleséget vertek, akár más pénzén nyaraltak.

Azonban ha fehér a gazdaság, akkor legyen szíves és legyen fehér az állam is, azaz:

• mindenkire ugyanazok a feltételek vonatkozzanak, ne legyen külön klub a kormánypárti hátszeleseknek sem a jogalkotásnál, sem a közbeszerzéseknél sem pedig az adó- és bármilyen más hatósági vizsgálat/ellenőrzés esetén.
• a szürke bármely árnyalata legyen bűnös és az sem kivétel, ha a megtévedt bárány (egyébként maximális mértékben ártatlan politikus) már megint „tévesen” töltötte ki a vagyonbevallását (elfelejtett beírni egymilliárdnyi készpénzben kivett osztalékot, netalán az adriai villa meg jacht maradt ki), esetleg az unokatestvérének adott ingyenhitelt állami bankból.
• minden szereplő (vállalkozó, civil szervezet, magánszemély, stb.) egyformán juthasson információhoz (pályázatok, stb.),
• az állami, önkormányzati beszerzések mind patyolat tiszták legyenek, egyetlen közbeszerzés se legyen előre lezsírozva, személyre szabva, stb.
• ne alkalmazhasson politikus barátnőt, barátot, közeli rokont (és annak bármilyen pereputtyát) jó pénzért,
• az állam és az önkormányzat csakis piaci árat fizethessen a beszerzésekért, azaz az álló- és forgóeszközökért illetve szolgáltatásokért, és még véletlenül se fordulhasson elő túlszámlázás, a kettő-három-öt-tízszeres szorzó alkalmazása pedig automatikusan eredményezzen letöltendő szabadságvesztést,
• az állam és az önkormányzat ne alkalmazhasson olyan technikákat, amelynek eredményeképpen az adófizetőket kár éri (pl. koncessziók, állam tulajdonában lévő kurrens termékek áron alul értékesítése, pénzmosási számla a személyi jövedelemadó kulcsnál kedvezőbb feltételekkel, letelepedési kötvényértékesítés offshore cégeknek átjátszása, állami megrendelések és hitelek juttatása külföldön adózó, eredetileg magyar cégek számára, stb.).

A kifehérítési szándék természetesen értékelendő, azonban ne feledjük el,

• ha tényleg megtörténne mindez, akkor miből gazdagodnának éjjel-nappal a politikusaink és kedvenc oligarcháik?
• Miből lenne jachtja meg villája a politikus strómanjának, ha csakis legális bevételei lennének, a vagyontárgyakat pedig piaci körülmények között elért pozitív, leadózott eredményből finanszírozhatná?
• Miből fizetnék a vállalkozók a csúszópénzeket, ha az ilyen típusú kiadásaikat nem finanszírozhatnák felülárazásból, hogy aztán kamuszámlákkal, cégtemetős akciókkal fedjék el a nyomokat?
• Hogyan működhetne maga a Fidesz, mint kormánypárt, hogyan tömné meg a sok-sok bödön mellett tolakodó hívének zsebét, ha a korrupció egycsapásra megszűnne? Vajon milyen új gazdaságfilozófiára cserélnék a mostanit és hogyan elégítenék ki a VIP-híveket?
• Ki árulna és hogyan letelepedési kötvényt, lenne online pénztár a kaszinókban is és hogyan lehetne a közbeszerzéseket garantálni a haveroknak, ha nem lehet személyre szabni a különféle pályázati kiírásokat?
• Ki garantálhatná a híveknek, hogy kapnak koncessziót (trafik, szerencsejáték, média, stb.) ha nem lehetne az elbírálás szubjektív, pártpolitikai alapon nyugvó?
• Mi lenne, ha az EKÁER, az online pénztár, az e-számla és egyéb üzleti, valamint személyes adatokhoz nemcsak a kormánypárti csókosok férnének hozzá, hanem az esélyegyenlőség keretében mindenki? Akkor a belső információk alapján nemcsak a kormánypárti vállalkozók tehetnék tönkre a nem kormánypártiakat, hanem mindenki mindenkit?

A kifehérítés azonban nemcsak a kormánynak nem érdeke, hanem valljuk be, magának a balkáni és ázsiai elemekkel gazdagon felturbózott gazdaságunknak sem – a gyors átállás drasztikus változásokat eredményezne, amelyek eredménye nem biztos, hogy az első években pozitív irányba hajlana.

A hirtelen kifehéredés ugyanis jelentősen megnövelné a vállalkozások költségeit, amelyet kétséges, hogy tudnák érvényesíteni a piacon. A munkaerő jelentősen megdrágulna, hiszen

• minden terhet be kellene fizetni a dolgozók után (semmi zsebbe pénz),
• cserébe a munkavállalók vagy ugyanannyi pénzt vinnének haza (valahogy kiszorítja a cég), vagy kevesebbet (a bruttó marad ugyanannyi, csak az eddig zsebbe fizetett rész után is befizeti a cég az adót és járulékot, a kifehérítés költsége pedig a dolgozót terheli),
• de az is előfordulhat, hogy a vállalkozás a végső eszközhöz, a leépítéshez folyamodik a túlélés érdekében.

Természetesen lesznek cégek, amelyek csődbe mennek (pusztuljon a férgese, de megéri, mert minden patyolat tiszta), a dolgozók egy része pedig külföldre távozik, nem kínlódik itthon a munkahelykereséssel meg bizonytalan kimenetelű átképzéssel.

A vállalkozások az áfa nélküli értékesítés megszüntetésével szintén drágábban termelnének – ha az autószerelő mindenkinek nyugtát ad és befizeti az áfát, a megemelkedett bevételre eső társasági- és helyi adót és még a segédet is bejelentve, maximálisan legálisan foglalkoztatja, akkor bizony kénytelen árat emelni, minimum az eddig a vevővel ki nem fizettetett 27%-os áfa erejéig. A kifehérítés tehát általános árszínvonal-emelkedést eredményezne különösen a szolgáltatások terén, ezt pedig a bérből is fizetésből élők is megéreznék, nem is kicsit, hiszen úgy emelkednének az árak, hogy ezzel egy időben sokuknak még a havi bevétele is jelentősen csökkenne.

Másik oldalról azonban elmondhatjuk, hogy mivel a költségvetésbe több adó és járulék érkezik be, végre lehetne adót csökkenteni – de vajon sor kerülne erre? Vagy halleluja, lenne még több pénz soha meg nem térülő nagyberuházásokra, stadionra, kisvasútra, olimpiára meg istállóra a várban? Vajon lenne-e annyi önmérséklet az államban, hogy a plusz pénzt nem költi el baromságokra (migránskampányra, soha el nem olvasott tanulmányokra), hanem igenis olyan irányba ruház be (pl. oktatás, egészségügy), amely hosszabb távon gazdaságunk további fellendülését eredményezheti? Van-e olyan balga a magyar, hogy elhiszi, majd azok a politikusok is kifehérednek, akik eddig láthatatlanok voltak a törvények számára, azok, akiknek eddig sem kellett tartaniuk sem adóellenőrzésektől, sem gazdasági vagy épp vagyon elleni bűncselekmények miatt indul büntető eljárásoktól? Akik eddig is annyi pénzt tettek zsebre, amennyit nem szégyelltek, mert a lebukás és bűnhődés esélye nulla?

Nagy az isten állatkertje, szokták mondani és biztosan mozgósítható milliónyi olyan magyar állampolgár, aki menetelne a korrupt politikusaink védelmében (szegényeket ok nélkül bántja Brüsszel, a migránsok, Gyurcsány, Soros, a CNN, stb.), de azért a többség számára igenis kétséges, hogy bármilyen kifehérítési kezdeményezés valójában nem az ő sanyargatását szolgálja-e, illetve annak nem az adóprésen még egyet tekerés a célja.

A trafikosok már megtanulták, hogy az online pénztár adatai alapján a kiugróan jó teljesítményű üzleteket (például a benzinkutaknál vagy a bevásárló központokban) simán be lehetett zárattatni idiótábbnál idiótább indokokra hivatkozva, úgy a kifehérítésre hivatkozva a jövő év derekán a piaci alapon működő vállalkozók nyakába is belezúdulhat a fekete leves a 100 ezer forintnál nagyobb áfa-tartalmú számlák tételes (online) lejelentési kötelezettsége miatt. Ki hiszi azt el, hogy a belső információkkal rendelkező csókosok majd nem használják fel ezeket az – egyébként üzleti titkot képező – információkat és nem lehetetleníthetik el a jobban teljesítőket, akár azok üzleti partnereinek, akár a teljes üzletük lenyúlásával? De még az is előfordulhat, hogy a beérkező adatok alapján politikusaink jogszabály segítségével újrafelosztanak (lásd dohánypiac) vagy államosítanak (tankönyvkiadás) egy-egy ágazatot szőröstől-bőröstől, ha úgy néz ki, nem azok profitálnak belőle, akiknek a kormány szerint kellene, és akik valójában megérdemelnék ezt. Nincs is annál szebb dolog, mint a gazdaság kifehérítésére hivatkozva még jobb, még kedvezőbb helyzetbe hozni a korrupt haverokat. Meg strómanokat.

Érdeke tehát a kormánynak a gazdaságunk kifehérítése? Akkor, és csakis akkor, ha ez nem érinti negatívan a jelenlegi korrupciós pénzáramlást, illetve ha a haverokat a fehérítésre hivatkozással még kedvezőbb helyzetbe tudják hozni és ezáltal nemcsak a gazdaság kétharmadát, hanem akár a négyötödét is lerabolhatják.

„A szabályok egyszerűek: ők hazudnak nekünk, mint tudjuk, hogy hazudnak, ők pedig tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők hazudnak, de úgy tesznek, mintha nem hazudnának, mi pedig úgy, mintha elhinnénk, amit mondanak.”  (Elena Gorokhova)

És legyen szíves egyetlen újságíró se kérdőjelezze meg egyetlen politikus tisztességességét sem még azzal sem, hogy fényképeket mutogatnak neki, hátha úgy sikerül emlékeznie, mivel és kiével közlekedett egy vidéki lagziba oda-vissza. Ha pedig mégis elhangzik egy-egy kérdés, nem támad rögtön azzal a kedves közpénzből élő közhivatalnok, hogy leperli mindenkinek még a gatyáját is.

Kapcsolódó posztok:

Van olyan, hogy elfogadható korrupció?

Korrupció nélkül működésképtelen az országunk?

A béremelés az új rezsicsökkentés?

Mikor lesznek normális bérek hazánkban?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Tegnap még nem volt érdekes, hogy Magyarország a sereghajtók között van a nemzetközi versenyképességi rangsorban, ma már Lázár János bejelentette, kormányzati akcióterv készül a versenyképességünk növelése érdekében. És ha nem sikerül javítani, netalán szociális megszorítások lennének, annak Brüsszel, a németek meg a migránsok az oka.

A két napja megjelent sajtóhír sokakat lesokkolt, mert azért a szakemberek egy része ugyan tudta, hogy vacakul vagyunk, de azért nem sejtették, hogy ennyire:

„Minden idők legrosszabb eredményét mérte nekünk a Világgazdasági Fórum szokásos nagy versenyképességi indexében. Hat helyet rontva a 28 EU-s tagból 25.-ek lettünk, beelőzött minket Szlovákia is, Bulgáriára és Romániára hasonlítunk, akik egyébként szintén előttünk vannak, derül ki a Kopint-Tárki friss közleményéből. Összességében a 138 vizsgált országból 69.-ek vagyunk már.” (index.hu)

És miért vagyunk ott, ahol vagyunk? A felmérés erre is választ ad:

• Kivételezett vállalkozók jutnak jelentős előnyhöz, vagyis nincsenek megteremtve az igazságos versenyfeltételek.

Aki ezen meglepődik, az az elmúlt hat évben egyetlen olyan hírt sem olvasott el, amely nem a nemzeti propaganda-műhelyből származott. Amikor Lánczi András kijelenti, hogy a korrupció nem más, mint a Fidesz legfőbb gazdaságpolitikája, amelynek célja a hazai vállalkozói réteg helyzetbe hozása, akkor ne csodálkozzunk, ha bizonyos mutatószámaink máris negatívba fordulnak. Főleg, ha még azt is hozzátesszük, a „hazai” valójában nem hazait jelent, hanem „kormányközelit”, a konkrét névsor pedig akár egyik napról a másikra gyökeresen átrendeződhet, egyes szereplőket pedig törvénnyel betonoznak be, nehogy lemaradjanak az ingyen milliárdokról.

• A magyar vállalatok nem igazán jeleskednek az innováció területén.

Ezen sem kell csodálkoznunk, hiszen aki a kormány hátszelével utazik és nyer sokszorosan túlárazott közbeszerzéseket, az szakócával is dolgozhat, a földi halandók meg – köszönhetően az állami megrendelések hiányának és az extra adó- és járulékterhelésnek – nem tudják miből finanszírozni az innovációt, bármennyire is szeretnék. Ha pedig azzal jön valaki, ott vannak az uniós start-up pénzek, abból miért nem, a válasz egyszerű, csak.

• Amit innoválnak, annak minősége elmarad attól, amit a versenytársak innoválnak.

Ez a kérdés csak nemzetközi viszonylatban érdekes, hiszen itthon nem számít a versenyképesség – ami számít, annak a versenynek a megnyerése, ki ismer erősebb kutyát odafenn. Aki a versenyben alulmarad, az állami-önkormányzati árbevétel híján úgy oldja meg az életét, ahogy sikerül, leginkább folyamatos likviditási gondokkal és igazi piacon (többnyire külföldön) megmérettetve önmagát. És még azt is elvárná tőlük valaki, hogy győzzéks le a kiszámítható környezetben, korrekt feltételek mellett innováló ellenfeleket? (Ez az „igazi piac” a kormányközeli vállalkozók számára nem létezik.)

• A magyar pénzpiaccal sincs minden rendben.

Mondhatnánk, fejétől bűzlik a hal, de azt is, a számmisztika is kiszámíthatóbb, mint a hazai pénzpiac – aki viszont jól helyezkedik, az nem panaszkodhat, dúskálhat ingyenhitelben, uniós pénzekben meg adókedvezményben és minden egyéb földi jóban, csak győzze számolni. A nemzeti bankos rokoni szálak pedig plusz bónuszt érnek.

• Magasak az adóterhek és sok pénzből tartjuk fenn a korrupt intézményrendszerünket.

Hát szó, ami szó, másfél millió államból élőt drága mulatság eltartani, főleg ha egy része imád jachtozni meg tengerparti luxusvillában tulajdonosként nyaralni. Az offshore számlákat is fel kell tölteni valamiből és a szavazatok megvásárlása sem két fillér, főleg ha ennek érdekében majd másfél millió közszolga és állami vállalati alkalmazott fizetését kell megemelni. A kormány meg nem adhat úgy, hogy azt előtte mástól nem vette el, a vesztesek pedig a piaci alapon működő vállalkozások és a munkavállalóik. Így jártak, kész.

Persze az illetékes minisztérium rögtön tájékoztatta a nagyközönséget, a felmérést végzők és a lista gyártói nem számítanak (ármány!!!), egyébként is elfogultak (épp csak lemaradt Gyurcsány kottájának megemlítése), és az is bizonyítja a szubjektivitást, hogy a felmérés szerint még Albániában és Ghánában is jobban működnek az állami intézmények mint nálunk, itt, a keresztény Európa szívében. A lényeg pedig az, hogy a magyar gazdaság szárnyal, hiszen növekszik, ez meg mi mást is igazolhatna, mint azt, hogy a legjobb úton járunk?

„A magyar gazdaság versenyképességének nem az az elsődleges fokmérője, hogy Magyarország hányadik helyen szerepel egy kutatóintézet rangsorában, hanem az, hogy a magyar gazdaság milyen ütemben bővül, növekszik-e a foglalkoztatottság, egyensúlyban van-e az államháztartás, csökken-e az államadósság” (index.hu)

Oké, abba nem kell belemenni, hogy ugyanezen időszak alatt mások jobban növekszenek, a mi leszakadásunk pedig egyre nagyobb, ahogy abba sem, hogy a foglalkoztatottság növekedése leginkább a közszféra létszámának duzzasztásának és a közmunka kiterjesztésének köszönhető (a témáról részletesen itt), az államadósság számolása sem mindig úgy történik, ahogy az az Unió elvárná, a költségvetési egyensúly pedig megoldható úgy is, hogy elfelejtünk oktatásra, felsőoktatásra, egészségügyre és szociális kiadásokra költeni.  És emlékezzünk, annak idején Romániában sem volt államadósság (1989), bár ott a legfőbb főnök feleségével együtt ezért (meg még egy pár más dolog miatt) felelősségre is lett vonva.

Ha viszont minden nagyon szép, minden nagyon jó, minden a legnagyobb rendben, a versenyképességi lista meg pláne nem jelent semmit sem, akkor egy nappal később, azaz ma miért mondta Lázár János, hogy kormányzati akcióterv készül a versenyképesség növelése érdekében?

„Akciótervet dolgoz ki a kormány a következő hetekben, hónapokban a magyar gazdaság versenyképességének javítása érdekében (...) A Világgazdasági Fórum friss felmérése szerint Magyarország 6 helyet rontott a globális versenyképességi ranglistán, így jelenleg a világ 69. legversenyképesebb gazdasága, az Európai Unión belül pedig a 25.

Lázár János szerint át kell tekinteni és fel kell tárni, mi a versenyképesség romlásának oka. Ebben a munkában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is részt vesz.

(…) "van bőven tanulnivalónk a lengyelektől". A miniszter biztosra vette, hogy az adóeljárások átalakítása és az állami bürokrácia csökkentése szükséges a versenyképesség növeléséhez.” (kormany.hu)

Vajon eljut odáig az akciótervek készítő bizottság, miszerint a kormánypártnak alapjaiban kellene megváltoztatnia azt a politikát, ami maga a korrupció, vagy éppen emiatt nem a Corvinus, hanem másik egyetem lett bevonva? Vagy le kellene mondania arról, hogy egy-két oligarchának átjátsszon bizonyos üzletágakat? Esetleg önmérsékletet kellene tanúsítani és a nem havert is odaengedni közbeszerzésekhez, uniós vagy akár csak szimpla trafikos pályázatokhoz? Megszüntetni az állami megrendelések sokszoros túlárazását és elérni, minden vállalkozásra ugyanazok a piaci feltételek vonatkozzanak, senki se kapjon ingyenpénzt a közösből? Esetleg azt is meg lehetne akadályozni, hogy állami pénzzel tömött nagyvállalkozás ne Romániában adózzon? Vagy netalán a politikusok nyilatkozatai a valóságról, ne pedig egy képzelt világról szóljanak?

Íme egy-két javaslat (ingyen), mire kellene áldozni (forrás: egy korábbi karvalyok-poszt):

• "nem az oktatásra (az most is megy az elbugázott közbeszerzésekkel meg a milliárdokba kerülő gagyi tankönyvekkel), hanem az oktatás színvonalának tényleges emelésére,
• a felsőoktatás európai színvonalúra emelésére (nem városokat csődbevivő pártkáderekre kellene bízni az egyetemek pénzügyeit, meg számolatlanul vonni ki a pénzt a korrupt közbeszerzésekkel)
• az egészségügyre sem ártana többet fordítani, hogy a humánerőforrás értéke tartósan megmaradjon,
• tényleges kutatás-fejlesztésre (nem pedig kamu uniós pályázatokra), hogy a cégek versenyképességüket növelhessék és foglalkoztatni tudják a hazai magas képzettségű szakembereket (és azok ne akarjanak lelépni egy jobb élet reményében),
• olyan iparágak meghonosítására, amely nem viszik, hanem hozzák a pénzt. Például el kellene már végre felejteni a „Magyarország lesz a kontinens legiparosodottabb országa” és egyéb vágyálmokat, cserébe ideje lenne olyan mágikus dolgokra összpontosítani, mint a például a kreatív ipar,
• illetve a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban sem ártana végre sebességet váltani és magas feldolgozottságú, kurrens termékeket előállítani, nem pedig arra számítani, hogy majd haveri-rokoni kapcsolatokon keresztül úgyis elkel az a sok felesleges almalé meg magozott meggykonzerv (azaz az állam jóárasítva megveszi az adófizetők pénzén)."

Az is elképzelhető, hogy az akcióterv is csak arról fog szólni, amit a NGM is állít: nem a mi gazdaságpolitikánk a rossz, hanem mindenki más irigy dög, a gazdaság soha nem látott prosperitással küzd, tehát nem kell csinálni semmit, minden maradhat így tovább, a listával pedig nem kell foglalkozni, az egészben mögött Brüsszel van, Soros, meg a világ összes liberális fattyúja.

Egy a lényeg, bármire is jut a bizottság, a tagjai jó sok plusz pénzt kapjanak érte és a tanácsadók is jóárasítva, milliárdos tanulmányok keretében adhassák az ötleteiket, hogyan tovább.

Kapcsolódó posztok:

Van olyan, hogy elfogadható korrupció?

Korrupció nélkül működésképtelen az országunk?

A béremelés az új rezsicsökkentés?

Mikor lesznek normális bérek hazánkban?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

A kérdést már sokan feltették, de konkrét választ még nem kapott senki, legalábbis a kormányzat részéről. És miközben az átlagpolgárok agymosott halmaza azzal van elfoglalva, hogy a migránsok ne vegyék el a munkahelyeiket, addig a honfitársaink kalandvágyóbb része migránsként lenyúlja a nyugat-európai átlagpolgárok munkáját. Hogy miért? Mert az itthoni bérekből nem élnek meg és bizony az sem csábítja vissza őket, ha kapnak 1%-os személyi jövedelemadócsökkentést, még akkor sem, ha netalán ez volt ezzel az intézkedéssel a kormányzat célja. És az is biztos, hiába próbálkozik bárki is 10-20%-kal emelni a takarítók és mezőgazdasági igénymunkások bérét, az sem megoldás, ha határainkon túl a honfitársaink többszörösét is megkereshetik ugyanazzal az erőbedobással.

„Magyarországon 2016 júliusában a nettó átlagkereset – közfoglalkoztatottak nélkül – 181 200 forint volt, ez körülbelül 584 euró. A szlovák érték 708, a cseh 793, a lengyel pedig 723 euró. (…) az osztrák érték 2009 euró” (mno.hu)

Az mára már egyértelmű, a hazai munkáltatók önmagukban nem tudják megoldani a mai Magyarország foglalkoztatási problémáját. Ha – egyes közgazdászok ragyogó ötletét követve – egyik napról a másikra drasztikusan emelnék a béreket (közelítve a nyugat-európai nihillista szinthez), akkor a piacról élő cégek többsége egy-két hónapon belül lehúzhatná a rolót, mert az önköltség-növekedést nem tudnák érvényesíteni a piacon. Persze az akár tízszeresen is túlárazó, az állam emlőin gazdagodó vállalkozóknak ezzel a gonddal még véletlenül sem kellene szembesülniük, de ők meg miért is emelnének béreket, ha így is képesek arra, amit csinálnak? Akkor kevesebb jutna adriai jachtra meg aranyoroszlános villára és az offshore számlára is a méhecskéknek kellene összehordani a milliárdokat.

Egyes vádak szerint Orbán Viktort nem igazán hatja meg az az igény, miszerint ideje lenne rendezni a béreket (például jelentősen emelni a minimálbért) és a kormányzati törekvések is láttán is arra a következtetésre juthatunk, miszerint politikacsinálóinknak ez tényleg nem érdeke, ők valójában az olcsó munkaerő pártján állnak és Európa giga-összeszerelő üzemét szeretnék hazánkban létrehozni. A törekvés több szempontból is érhető, hiszen

• egyrészt ezzel a stratégiával meg lehet spórolni az oktatásra költendő milliárdok jelentős részét (ez kipipálva),
• az igénytelen, képzetlen munkaerő egészségügyi ellátása is üzemelhet alapszinten, az érdekérvényesítő képességük úgyis alacsony (szintén kipipálva), valamint
• az uniós vállalkozásfejlesztési pénzeket minden további nélkül le lehet nyúlni,
• a tudatlan alattvaló pedig legalább kérdés nélkül elfogadja, kit kell utálni és kit kell szeretni, csak rövid reklámok, híradó szpotok keretében be kell neki mutatni a tévében, az olvasni tudók számára akár egy-két óriásplakát is kihelyezhető (kipipálva). Plusz néha meg kell neki mutatni egy-egy stadiont, hagy dagadjon a melle és lehet aranyárban olimpiát is rendezni, hagy érezze, milyen jó magyarnak lenni.

Azt, hogy egy esetleges kormányzati szemléletváltás (és ezzel együtt valamiféle bérrendezés) milyen messze van, azt legjobban Lázár János szavai jelzik, miszerint „a Fidesznek 2018-ra új programmal kell felkészülnie a választási kampányra, pontosan meg kell mondania, hogyan lesz versenyképesebb a társadalom – az oktatás, az egészségügy –, a gazdaság vagy mi történik a bérekkel. Meg kell mondania azt is, hogy mit fognak tenni azzal a munkabérnyomással, amely érdemben befolyásolja a magyar munkaerőpiaci helyzetet a következő időszakban, vagy mi lesz a járulékok sorsa 2017–2018-ban vagy azután” (mno.hu).

Más szavakkal: a kormányon lévőknek az elmúlt hat évben fogalmuk sem volt, hogy mi legyen (azon kívül, hogy kéne egymillió új munkahely meg dolgozzon mindenki) és ma sincs arról konkrét elképzelésük, hogyan lehetne rálépni a kiutat jelző sárga ösvényre és ameddig rájuk nem omlik a saját maguk eszkábálta rendszer, addig nem is akarnak semmit sem csinálni azon kívül, hogy minden marad úgy, ahogy eddig. Maximum figyelemelterelésként majd megint bedobnak 1 %-os járadék- vagy adócsökkentést, nesze semmi, fogd meg jól. Ha pedig mindez elegendő a választóknak, akkor a Fidesz-KDNP már meg is nyerte úgy a 2018-as csatát, hogy nyolc éven át semmit sem tett hazánk Európához felzárkóztatásáért.

Vannak azonban olyan vélemények is, miszerint a Fidesz elmúlt hatévnyi politikája zsákutca, mivel

• a befektetők olcsó fizikai munkaerővel hazánkba csalogatása erőteljesen gátolja a bérszínvonal növekedését, a bármi áron munkahelyteremtés pedig az alacsony minőségű munkahelyeket eredményezte. A kormány akkor járt volna el helyesen, nagyobb hozzáadott értéket teremtő, tudásalapú, magasabb bérszínvonalú munkahelyeket létesítő vállalatok betelepülését preferálta volna (és az összeszerelő üzemek helyett nekik adott volna hatalmas adókedvezményeket), illetve alaposan átgondolt, tervezett(!) gazdaságpolitikával az ilyen típusú hazai kisvállalkozások megerősödését segítette volna az elmúlt időszakban, nem pedig a kedvenc oligarchának pénztárcáját tömte volna ki.
• az egy-két ezer forintos adó, járadék, stb. könnyítés semmiképpen sem motiváló még akkor sem, ha összesen ennyire futja a kormánynak tűzoltás címén.
• a bérek nem tarthatók sokáig alacsonyan (a munkaerő elmegy oda, ahol jobban fizetnek), a munkaerőhiány következtében pedig a hazai ipar és szolgáltató szféra akár teljesen ellehetetlenedhet, hacsak a kormányzat nem engedélyezi a külföldi munkaerő tömeges bevándorlását (a határon túli magyaroknak eddig sem hazánk volt a kedvenc munkavállalási helye),
• és az az egyesek által kitűnőnek vélt megoldás sem tűnik jobbnak, miszerint az állami szférában eszközölt drasztikus béremelés majd magával húzza a piaci béreket. És ez mit eredményezhet? Például azt, hogy az állami intézmények elszipkáznák a munkaerőt a versenyszférától, tehát nemcsak a külföldi, hanem a belföldi agyelszívás is beindulna ezerrel. Rövid időn belül a munkaerőgondok még nagyobbak lennének és az sem biztos, hogy az így, mesterségesen felhúzott piaci béreket a vállalkozók ki tudnák gazdálkodni. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a mintegy másfél millió közszolga fizetését az egyről a kettőre alig bukdácsoló vállalkozói szféra dobja össze, ha pedig azok tömegével mennek csődbe, akkor honnan lesz erre pénz a kincstárban? Azt azonban már tudjuk, 2017 az állami alkalmazottak béremelésének éve lesz, köszönhetően a választási kampánynak, illetve a szavazatok befolyásolására tett kormányzati kísérletnek, a kormány-lojális közgazdászok pedig egyre jobban nyomják a sajtóban, hogy nem a kampány miatt, hanem azért van szükség, hogy a piaci bérek emelkedjenek. (A kampány-béremelés témáról részletesen itt.)
• átgondolatlan jogszabályalkotás keretében kikényszerített béremeltetések szintén oda vezetnek, hogy a kigazdálkodhatatlan bér miatt elbocsátott dolgozók nagy része már nem itthon, hanem külföldön keres munkahelyet és csak igen kevés hányaduk lépne be valamiféle bizonytalan eredményű átképző programba. Ha pedig a kormányzat farkastörvényeket hirdet, azaz aki nem bírja a tempót (tőke híján nem tud termelékenységet növelni), az nem érdemli meg, hogy éljen és inkább menjen csődbe, az egyet jelentene a vállalkozói szféra szinte teljes kivéreztetésével – melynek eredménye egyrészt a külföldi termékek térhódítása, másrészt a feketegazdaság megerősödése lenne, de hosszútávon semmiképpen sem szolgálná hazánk érdekeit. Ha pedig összeesküvés-elméleteket gyártunk, akkor még az is elképzelhető, hogy az „iparágak tisztításának” valódi célja az, hogy csak azok a „megbízható” keresztény magyar vállalkozók maradjanak talpon, akik eddig is az állam lenyúlásából gazdagodtak és akik az olcsón szerzett tőkéjük (illetve ingyen állami hitel) segítségével fillérekért felvásárolhatják a csődbement cégeket, valamint azok álló- és forgóeszköz készletét.

A kikényszerített béremelésnek (és úgy általában a béremelésnek) hosszabb távon mindenképpen árszínvonal-emelő hatása van, hiszen a termékek, szolgáltatások árába előbb vagy utóbb bele kell, hogy épüljenek a plusz költségek, kivéve természetesen akkor, ha a cégek elbocsátásokkal vagy más termelékenység-növelési technikákkal (pl. jobb munkaszervezéssel, kedvezőbb munkahelyi légkörrel, főnökök emberbaráttá tételével) oldják meg a problémájukat. Ha pedig nő az infláció, a kormány vakarhatja a fejét, milyen rezsicsökkentéssel ellensúlyozhatja azt, illetve a statisztikai hivatal hogyan módosítsa úgy a fogyasztói kosarat, hogy a médiában nyomni lehessen, a növekedés valójában csökkenés és nem a zsemle a kicsi, hanem a kedves választók pofája nagy. (Tipp: zsugorodjon tovább minden élelmiszer egységcsomagolása, akkor majd ugye nem tűnik fel senkinek sem, hogy ugyanannyiért kevesebb dekát kap, a folyamat már el is indult.)

Kormányunk akkor lépett tévútra, amikor úgy döntött, hazánk a XXI. században munkaalapú társadalmat építi úgy, hogy Európa fejlett része már régen a tudásalapú társadalmon munkálkodik. Elsőre tényleg jó ötletnek tűnhet, hozzuk el Vietnámot meg Kambodzsát a keresztény Európa szívébe, így legalább a multiknak nem kell megküzdeniük a nem keresztény kultúrával, ahogy a nagy távolságokkal és a vámterhekkel sem. Az összeszerelő üzemek azonban a legmobilabb üzemek – ha egy kicsit is drágul az eredetileg beígért olcsó munkaerő, netalán növekednek az adók-járulékok, esetleg egyéb feltételek módosulnak a tulajdonos számára kedvezőtlen irányba, akkor azonnal kapják a sátorfájukat és már állnak is tovább egy új, számukra még ígéretesebb országba. Ráadásul az összeszerelő üzemeknél a profit általában nem abban az országban képződik, ahol a legalacsonyabb szintű munka történik, így józan ésszel az sem igazán várható, hogy ezek a cégek majd az egekbe emelik a béreket, a költségvetést meg agyonszponzorálják az adójukkal – nekünk pedig a befolyt pénzek híján ott van a képzetlen munkaerő-tömeg és egy olyan gazdaságszerkezet, amely leginkább egy harmadik világbeli országra jellemző.

És mindeközben a magyar vállalkozások?

• Az oktatás és az egészségügy lesüllyesztésével egyre gyalázatosabb munkaerőhöz jutnak,
• az alacsony színvonalú humán erőforrás és fejlesztések hiányában a termelékenység alacsony,
• az árverseny öldöklő,
• a vevők meg magasról lesajnálják, hogy magyar a termék, ha a minősége kritikán aluli,
• a kormány pedig mindent megtesz azért, hogy a kiszámíthatatlan gazdasági környezettel agyonszekálja a cégeket és senki se láthassa, mit hoz a holnap (kivéve a kormánybarát oligarchákat, természetesen),
• a vállalkozásfejlesztés szolgáló uniós forrásokat pedig rövid úton átjátsszák a vállalkozásfejlesztést hírből sem ismerő haveroknak úgy, hogy az eltékozolt milliárdok haszna nemzetgazdasági szinten elenyésző. Vagy inkább semmi.
• ha pedig olyan ágazatban dolgoznak a kis és közepes méretű halak, amelyet kinézett magának egy-egy kormánybarát cápa, akkor akár még extra „gondoskodást” is kaphatnak a nyakukba mindaddig, ameddig rá nem jönnek végre, hol a helyük. Leginkább egy másik iparágban vagy egy másik országban.

Ezek után újra a nagy kérdés: vajon mikor lesznek európai bérek hazánkban? Ha a jelenlegi kormányon múlik, akkor soha, ugyanis ahhoz, hogy bármiféle előrelépés következzen be, némi pénzt kellene áldozni:

• nem az oktatásra (az most is megy az elbugázott közbeszerzésekkel meg a milliárdokba kerülő gagyi tankönyvekkel), hanem az oktatás színvonalának tényleges emelésére,
• a felsőoktatás európai színvonalúra emelésére (nem városokat csődbevivő pártkáderekre kellene bízni az egyetemek pénzügyeit, meg számolatlanul vonni ki a pénzt a korrupt közbeszerzésekkel)
• az egészségügyre sem ártana többet fordítani, hogy a humánerőforrás értéke tartósan megmaradjon,
• tényleges kutatás-fejlesztésre (nem pedig kamu uniós pályázatokra), hogy a cégek versenyképességüket növelhessék és foglalkoztatni tudják a hazai magas képzettségű szakembereket (és azok ne akarjanak lelépni egy jobb élet reményében),
• olyan iparágak meghonosítására, amely nem viszik, hanem hozzák a pénzt. Például el kellene már végre felejteni a „Magyarország lesz a kontinens legiparosodottabb országa” és egyéb vágyálmokat, cserébe ideje lenne olyan mágikus dolgokra összpontosítani, mint a például a kreatív ipar,
• illetve a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban sem ártana végre sebességet váltani és magas feldolgozottságú, kurrens termékeket előállítani, nem pedig arra számítani, hogy majd haveri-rokoni kapcsolatokon keresztül úgyis elkel az a sok felesleges almalé meg magozott meggykonzerv (azaz az állam jóárasítva megveszi az adófizetők pénzén).

És ha minderre sor kerül, reménykedhetünk abban, hogy a multik hazánkra nem csak mint szalagmunkások karámjára gondolnak, mint lehetséges befektetési-beruházási övezetre, hanem olyan helyre Európa közepén, ahol magasan képzett szakemberek várják ugrásra készen az új munkahelyeket és a magyar prosperáló kisvállalkozásoknak sem kell attól félniük, hogy bármelyik pillanatban a torkukra kerülhet a kés.

Persze mindehhez nemcsak egy kiforrott, az ország sorsának javítását ténylegesen is megcélzó koncepcióra lenne szükség, hanem következetes végrehajtásra és önmérsékletre, hogy korrupt politikusaink és strómanjaik ne nyúlják le a reformokhoz szükséges milliárdokat. És ez az a pont, amelyen máris elbukott az, hogy európai szintű fizetések legyenek hazánkban.

Kapcsolódó poszt:

A béremelés az új rezsicsökkentés?

Üzenjük Brüsszelnek, szükségünk van a bevándorlókra!

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal legújabb kampányában arra szólít fel minket, fogyasztókat, ne vegyük meg feltétlen azt, amire egy sztár nagy nyilvánosság előtt megesküszik és azt is elmagyarázzák, egy celeb személye még nem feltétlen garancia arra, hogy a reklám ígérete nem hamis. Azaz tudatos fogyasztóként legyünk szívesek és ne legyünk prédái a valóságtól elrugaszkodott marketingkommunikációnak.

De mi van akkor, ha a celebek nem sampont vagy fitness reggelit reklámoznak, hanem a politikai marketing részei? Ha a kormányunk azért állítja hadrendbe őket, hogy az ő példájukat követve mindenképpen ott legyünk a következő népszavazáson és nemcsak hogy ott legyünk, hanem úgy is szavazzunk, ahogy a kormányzó párt akarja?

Ha tanúsítjuk azt a magatartást, amelyet a Versenyhivatal elvár tőlünk, akkor nagyon hamar rájövünk arra, hogy van az a pénz, amelytől egy híresség haja korpásodni kezd és az is nyilvánvaló lesz, minél nagyobb pénzzavarban van egy menő színész (épp válik vagy jelentős adóhátraléka van), annál gázabb filmeket és reklámokat vállal el. A bulvársajtóból előbb vagy utóbb úgyis kiderül, ki miért adja valamihez a nevét (hisz benne, vagy csak simán jól jön az a pár millió), aztán az utókor vagy elítéli a celebet, mint pénzéhes nímandot, vagy felértékeli, mint ragyogó üzletembert, aki a saját nevével márkázott paradicsomszószt reklámozott.

De mi lenne, ha a politika fogyasztói, azaz mi, választópolgárok utánajárnánk, melyik celeb hiszi őszintén azt, amit mond (és tartja is igaznak, amit hirdet) és melyik az, aki szimpla üzleti megfontolásból áll csatasorba és hirdet olyan kétes terméket, mint egy adott kormány és annak álláspontja?

Ott van például Fásy Ádám, vajon miért kellett beállnia a kvótás kampányba? Hisz abban, hogy Magyarország a magyaroké és csakis a magyaroké, aki pedig nem leigazolt keresztény, az jobb, ha még a kontinensre se lép be? Vajon az erőteljes kormánypártiságának van bármi köze ahhoz, hogy októbertől a TV2-féle Zenebutikban bulizik?

„Fásy Ádám Buliparádé, Gipsy King Tribute, és Zeneexpressz néven eddig nem látott tartalmakkal is bemutatkozik, de az elmúlt évek legsikeresebb fellépéseiből is szemezgethetnek majd a bulikirály kedvelői.”

Ezek után tudatos fogyasztóként higgyünk neki, vagy inkább ne legyünk prédái az ígéretének?

Régebben neves, ma már inkább csak kiöregedettnek nevezhető sztárok szintén nagy nyilvánosság előtt félik a migránsokat, ám az ő hitelességük is kétséges és sokan közülünk csak legyintenek (vigyázat, sztereotípia!), mit várjunk azoktól, akik hosszú évtizedek alatt szétitták/szívták/dorbézolták az agyukat?  Sőt azzal is elintézhetjük a művész-celebek búvópatakként felbukkanó kereszténységét és idegengyűlöletét, igen, semmi sincs ingyen, aki pedig kormányrendezvényeken haknizni akar meg ünneplős dalokban közreműködni, annak bizony annak a nótáját kell fütyülnie, aki fizet.

Ha tudatos fogyasztóként állunk hozzá a politikai marketinghez, akkor az is egyértelmű lesz számunkra, hogy a helyi celebek, azaz a polgármesterek is a pártfegyelem áldozatai, így nem kell csodálkoznunk azon, hogy kampányolnak a kvótanépszavazáson részvétel és a nemmel szavazás mellett, hiszen nemcsak a megélhetésüket féltik, hanem arra is számíthatnak, ha nem táncolnak úgy, ahogy a kormány fütyül, akkor bizony egy fillért sem kap majd a településük. Persze felmerülhet a kérdés, hogyan magyarázzák majd meg a felszólításra hozott masszívan idegenellenes határozataikat, ha netalán valami jött-ment idegen akarna egy zöldmezős beruházást eszközölni a falu határában, de biztos van az a pénz, amiért újból megszeretik majd azokat, akik nem őskeresztény ősmagyarok. Azt is megérthetjük, ha neves edző áll ki a népszavazás mellett, neki sem a mókusok hordják össze a juttatásait, aztán majd az idegenlégiósának elmagyarázza személyesen, a kivétel erősíti a szabályt, de azért jobb, ha nem lepődik majd meg, ha bőre színe miatt inzultus éri.

Azonban nemcsak hazai celebek nyomják a kormánypropagandát, hanem beszálltak a határainkon túliak is. Tudatos fogyasztóként – értőn olvasva a híreket – tudjuk, miért asszisztálnak a nagy nemzeti rettegéshez, hiszen amíg dől a lé az anyaországból (félszáz milliárdos nagyságrendben), addig ne lepődjünk meg, ha a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetője is a szánkba rágja, miért jó az, ha ők (ráadásul mégcsak nem is uniós állampolgárként) beleszólnak abba, hogy mi történjen egy uniós tagállamban. Ha nem akarunk prédává válni és a sztárok hamisságának bedőlni, akkor érdemes beleolvasnunk a határon túli vazallusok egy-egy kicsavart okfejtésébe is – ők azok, akik ugyan adót nem fizetnek, élni, szaporodni, sőt még dolgozni sem akarnak Magyarországon, ám ennek ellenére mégis úgy érzik, minden joguk megvan arra, hogy meghatározzák azok életét, akik még nem vándoroltak ki hazánkból. Elgondolkodhatunk azon is, vajon ha nem kapnának elszámolási kötelezettség nélkül 50 milliárdot (meg még ki tudja mennyit), vajon akkor is aggódnának azon, mi történik a szomszédban? És mit szólnának ahhoz, ha a magyarországi magyarok arról is népszavaznának, mi legyen a Vajdaságban vagy épp Erdélyben, netalán Kárpátalján – például arról, hogy milyen kötelező tankönyvből tanuljanak a gyerekeik, kik árulhatnak dohánytermékeket vagy vasárnap csinálhatnak-e azt, amit akarnak, esetleg tiltsák-e be az abortuszt még akkor is, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, netalán a magzat bűncselekmény során fogant meg. Arra pedig már szót sem érdemes vesztegetnünk, vajon hogyan felejthette el egy vajdasági politikus azt, hogy a dél-szláv háború idején hány volt jugoszláv tagállambeli polgár húzta meg magát nálunk, mint migráns, mert attól félt, hogy saját hazájában etnikai vagy vallási hovatartozása alapján simán egy tömegsírban végzi?

Azonban nemcsak a polgári, hanem a hitélet celebjei és ringbe szálltak – például az Erdélyi Református Egyház is korteskedik a kormány mellett. Tudatos fogyasztóként ebben az esetben sem hihetjük, hogy mindez önzetlenül történik (Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, ahogy Júdás sem pro bono adta szolgálatait) és azt is sejthetjük, nekik is van mitől félni, hiszen bármikor elapadhatnak a pénzcsapok, aztán honnan lesz pénz templomfelújításra meg hitközösség fejlesztésre? Azt azonban tudjuk, szerintük "a migrációs jelenséggel kapcsolatban nemzeti szintű, többségi meggyőződésre van szükség, amely a nemzetet alkotó egyének véleményeinek összességéből adódhat". Arra azonban az erdélyi református hitcelebek sem panaszkodhatnak, hogy romániai híveiket agyonnyomná a magyar adórendszer és láthatóan azon sem aggódnak, hogy a nemzet testébe így-vagy úgy mégis csak beletartozó, külföldön migránsként dolgozó, eredetileg határainkon belüli magyarokat a kormányunk nem kezeli azonos értékűnek a határainkon túli magyarokkal, akik közül bizony majd 275 ezren kívánnak élni szavazati (azaz más dolgába beleszólási) jogukkal.  És miközben írásban is kifejtett álláspontjuk szerint a kvótareferendum a „nemzetegyesítés szimbólumává” válhat, az önmagukat hithű keresztényeknek valló személyek – ráutaló magatartásukkal – a 800 ezer magyar gazdasági migránst (akik sok-sok eurót küldenek haza) simán lecserélték a határainkon túli kettős állampolgárokra. Az már csak óvatos kérdésként merülhet fel bennünk (ám lehet, hogy kormányunk szerint már a gondolat is nemzetárulásnak minősül), miszerint a fennen hirdetett nemzetegyesítésbe beletartozik-e, hogy a határainkon túli magyarok is beszállnak egyszer csak majd a nemzeti felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszerünkbe, netalán a tömegközlekedés, az egyházak, az egészségügy vagy éppen az oktatás finanszírozásába, vagy továbbra is potyautasként csak az előnyöket élvezhetik, a hátrányokból (például adó- és járulékfizetés) viszont nem részesülnek.

Ha pedig ennyi nem volna elég a népszavazást reklámozó „sztárokból”, akkor a kínálatot mazsolázva eljuthatunk arra a meggyőződésre, miszerint a prímet valószínűleg Lakatos Attila Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány vajda viszi, aki nemcsak nemcsak a lányaikat és asszonyaikat félti a migránsoktól, hanem a munkahelyeiket is, „mert a migránsok ugyanolyan »tanulatlanok«, mint ők, ugyanazt a munkát tudják elvégezni". Hogy tényleg komolyan gondolja azt, hogy a magyarországi cigányság sem írni, sem olvasni nem tud magyarul, sőt még a legelemibb kommunikáció is gondot okoz nekik (ahogy a menekülteknek is), vagy csak arra számít, ha már a NAV betakarította az összes jelenlegi roma politikust, akkor akár még neki is szoríthatnak helyet a kondér mellett, azt nem tudjuk, de már ezzel az egyetlen mondatával sikerült igazolnia Lázár János azon gondolatmenetét, miszerint azért nem kellenek nekünk migránsok, mert a cigányokkal sem jutottunk semmire az elmúlt 600 évben.  Ha ezek után még a cigányok elismerik vezetőjüknek Lakatost, hát meg is érdemlik.

Tudatos fogyasztóként azonban mienk a felelősség, milyen döntést hozunk – hiszünk a sztároknak vagy sem, ígéretüket hamisnak tartjuk-e vagy sem és mindezt hogyan értékeljük annak fényében hogy tudjuk, ezek a nyilatkozatok nem önzetlenek, hanem anyagi megfontolás is valószínűsíthető mögöttük. És igen, van az a pénz, ami miatt még a leghiúbb sztár haja is korpásodhat.

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Hol helyezkedik el jelenleg a magyar oktatás nemzetközi viszonylatban? Valahol a béka segge alatt. És merre tart? Épp a Föld középpontja felé. Mindez érdekli a kormányunkat? Hát nem úgy néz ki – plusz ott az aduász, a Putyin-féle rendszer is tök ilyen, ha pedig az oroszoknak jó, akkor nekünk is. Semmi probléma, lehet tovább menni. Ami pedig a legszomorúbb, a választópolgárok nagy többségét sem érdekli, mi lesz az eljövendő generációk sorsa –a migránsoktól rettegés üt mindent, mintha legalábbis a világ vége jönne el, ha akár egy is beteszi a lábát az országunkba. Pedig nem, a világvége akkor fog eljönni, amikor normális oktatás híján már a multik sem jönnek (a legtöbb azért igényel bizonyos tanulékonysági-higiéniás szintet még a szalag mellé is), aztán nem lesz aki adót fizessen. Akkor vajon ki dobja majd össze a most magukat – a bevándorlók miatt – agyonaggódó nyugdíjasok nyugdíját? Vagy a munkájukat féltő közmunkások bérét? Meg egy-egy hihetetlenül fontos kormányzati projekt törlesztő részletét?

Kormányzatunk egyelőre el van azzal, hogy ami lenyúlható, azt le kell nyúlni, de ízibe. Hiszen bármikor jöhet a selyemzsinór – már ha a választók valaha is kinyitják a szemüket és rájönnek, nem az idegenektől kell félni, hanem azoktól a politikus-oligarcháktól (vagy oligarcha-politikusokról?), akik saját anyagi céljaiknak a társadalmuk érdekeit alárendelve önnön nemzetüket lesüllyesztik valahova jó mélyre, oda, ahonnan évtizedekbe kerül majd újra felkapaszkodni akár csak Európa középmezőnyébe, valahova Románia és Szlovákia környékére. És honnan lehet elvenni a legtöbb pénzt az új burzsoázia feltőkésítéséhez? A mi politikusainknak a válasza erre az oktatás és az egészségügy volt – az a két nagy terület, amely meghatározza egy adott ország összhumánerőforrás értékét. Ráadásul mind a kettő olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyet a felsőosztály minden további nélkül meg tud vásárolni – a magánóvodától kezdve egészen a külföldi fizetős egyetemig, ahogy a családi orvosi rendelők és kórházak közemberek számára elérhető várótermeiben sem sok politikusba-gazdasági celebbe ütközünk. Ezekbe az államilag finanszírozott intézményekbe járjon csak az, aki nem tartozik a felsőosztályba, legalább nem keveredik a búza az ocsúval.

Persze festhetjük az ördögöt a falra azzal, hogy a jelenlegi oktatási és egészségügyi politika majd megbosszulja magát – ám mire a nyakunkba ömlik az egész trutyi (azaz elérjük a kormány által áhított bangladesi szintet), addigra a hatalmon lévőknek már akkora vagyonuk lesz strómanjaik segítségével, hogy az sem érdekli őket, ha az ország kilenctizede egyetlen szegénytelep lesz. Azok, akik a közpénzt közpénztelenítésével kistafírungozták magukat, vígan éldegélnek majd életük végéig a budai hegyekben-völgyekben vagy azokban a megyékben, amelyeket szőröstől-bőröstől felvásároltak, pénzszámlálás okozta fáradtságukat pedig kipihenik az Adrián jachtozva vagy netalán egy-két közel-keleti családi látogatás, csokoládé kóstolás meg kávézás keretében.

És ha valaki azt állítaná, az orosz szint már jó kormányunknak, ha népe elbutításáról van szó, akkor ennél nagyobbat már nem is tévedhetne – a most nyilvánosságra hozott adatok ugyanis még nem tartalmazzák a legújabb elképzelések eredményeit:

• a tehetséggondozó iskolák teljes megszüntetését (ha egységes színvonal, akkor az a béka segge alatt legyen, aki pedig kidugja a fejét a gödörből, azt majd jól fejbevágja a rendszer),
• a szakgimnáziumok titkos tantárgyait (még a tanár sem tudja, mit kellene tanítania),
• az idióta és következetlen fenntartóváltások okozta káoszt (pl. a munkaruhahiányból adódó gyakorlati képzés-elmaradásokat),
• a szakiskolák közismereti óraszámának drasztikus csökkenését (helyette mindennapi testnevelés, de legalább el tud futni majd a gyerek a sok migráns elől, ha már idegen nyelv ismerete híján beszélni nem tud velük). És valljuk be, azért mert egy kupleráj cégtábláját a tulajdonos kicserélte, a szolgáltatás színvonala még ugyanaz marad, így a szakmunkásokat képző iskolák szakközépiskolává felminősítése sem fog érdemi változást eredményezni azon kívül, hogy egy páran jól járnak az új bélyegzők-cégtáblák stb. legyártásával,
• és a sok kis KLIK áldásos tevékenysége sem mutatkozik meg még a statisztikákban.

De vajon hány politikusnak jutott eszébe saját önnön és kormányának felmagasztalásán túl, hogy

• a napi hét-nyolc tanítási óra mellé kellene talán ebédszünet is az iskolákba? Vagy a minisztériumokban is 15 perc áll rendelkezésre meleg étel elfogyasztására, amely időtartamba beleszámít a menza megközelítése, a sorban állás, a helykeresés, a menü elfogyasztása és a szolgálati íróasztal újbóli elfoglalása? Vagy törődjön bele a gyerek, hogy a nemzeti étel az előző este vagy hajnalban elkészített szendvics és az még csak azért nem hungarikum, mert egyetlen szülői munkaközösségi elnök sem terjesztette fel erre a címre a mindennapi margarinos-felvágottas kenyeret?
• milyen érzés lehet minden nap nulladik órára járni akár már általános iskola nyolcadik osztályában, aztán nyolc órát végigfigyelni úgy, hogy elvárják, az utolsó órában még legyen kedve verset elemezni vagy épp énekelnie a szerencsétlen 14 évesnek?
• vajon ér-e el bármilyen célt a mindennapi testnevelés, ha nincs hozzá elég tornaterem? Megszeretteti-e vajon a mozgást a lépcsőzés vagy épp a háztömb körüli futás, mert lépcsőház vagy háztömb legalább van? Érdemes még ezzel is terhelni a gyerekeket, vagy ha már valaki odafent kitalálta, ettől lesz színvonalasabb bármi is, akkor nincs mese, muszáj?
• vajon milyen minőségű otthoni tanulást-felkészülést eredményez az, ha a gyerekek – az év nagy részében – sötétben jönnek-mennek és este hat-hét óra körül érnek el odáig, hogy nekiálljanak matekozni, nyelvet tanulni, fogalmazást írni? És akkor még nem sportoltak, zenéltek, táncoltak, kötelező olvasmányt nyögtek és a hörcsögüket sem vették ki a ketrecéből.
• és hogyan lesznek ezekből a már idejekorán kiégett és megfáradt gyerekekből magas színvonalú munkára képes felnőttek (adófizetők) egyszer majd?

A kutyaugatás nem hallatszik az égig, ahogy a szülők és a pedagógusok is hiába berzenkednek kies magányukban a rendszer ellen – amíg nem gyújtják fel az iskolákat, vagy nem lesznek százezres tüntetések a gyerekek elbutítása és a gyermekkor megszüntetése miatt, addig bizony minden haladhat tovább ebben a kerékvágásban: a teljes államosítással jöhetnek a centralizált túlárazott közbeszerzések meg a közétkeztetésnek nevezett ehetetlen kaja-szolgáltatás havernak kiszervezése országos szinten. Mindez az eljövendő adófizetők érdekeit fogja szolgálni? Kizárt, egyedül a rendszer nyertesei, azaz a politikusok és az új burzsoázia jár jól.

Miért? Mert a kormány érdeke az, hogy hivatalosan minél több ráfordítással, gyakorlatilag minél kevesebb pénzből a lehető legbutább, legjobban befolyásolható tanulatlan állampolgár-tömeget állítson elő, amely minden további nélkül irányba állítható annak érdekében, hogy a jelenlegi politikusok hatalmát örök életre bebetonozzák. Fog háborogni egy-egy semmire sem jó népszavazás miatt a köznép, ha lakossági roadshow-k keretében csápolhat a többi agymosottal abban a hamis tudatban lebegve, miszerint végre ő is számít? Kifogásolja az élsportra, a focira meg az olimpiára feleslegesen elköltött milliárdokat, ha nemzeti kivetítők előtt szurkolhat nemzeti akciós sört öntve magába, döngetve a mellét, mint igazi magyar? Nem, főleg ha még olvasni meg számolni sem tud és mindent elhisz, amit a kormány kiplakátol és a közpénzből finanszírozott magántévé lead. Funkcionális analfabétaként hogyan is fogná fel, hogy bárkinek csak úgy lehet adni, ha azt előtte mástól elvették, ahogy az sem merül fel benne, a politikusaink is csak úgy tudnak lopni (pardon, gazdagodni) éjjel és nappal, hogy azzal az adófizetőket, azaz őt károsítják meg?

„A demokrácia nem lehet sikeres azok nélkül, akik okosan választanak. A demokrácia igazi védelme éppen ezért az oktatás.” (Franklin D. Roosevelt)

Az oktatásban politikusi szempontból az a jó, hogy

• számolatlanul lehet a milliárdokat kilapátolni a rendszerből – a lenyúlt, többszörösen túlárazott közbeszerzések és uniós pályázatok segítségével valójában sokkal kevesebbet költ a kormány ténylegesen az oktatásra, mint amennyi a nemzetközi statisztikákban megjelenik (pl. három terem árából csak egyet kapnak az adófizetők, a többi magánszámlákon landol) és ami már így is Oroszország szintjére küldött minket.
• minél butább marad a gyerek, felnőve annál inkább be fog dőlni a populista, demagóg szólamoknak, így tehát biztosítható, hogy megfelelő propagandával bármire rá lehet majd venni – például arra, hogy a kormányt örökre kormányon tarthassa. Persze van kockázat, hogy majd jön egy még demagógabb, még populistább, még karizmatikusabb politikus, aki a maga pártjára állítja a tudatlan tömeget, éppen ezért bármilyen nem kormánypárti politikusi kitörési kísérletet még csírájában el kell fojtani, aztán minden mehet úgy, mint eddig.
• aki egy kicsit is többre hívatott, mint amit ez az ország nyújtani kíván neki, az meg majd elmegy, aztán boldogul ott, ahol tud – nekünk bőven elegek azok az egyetemek, amelyek nem férnek bele a bolygónk ötszáz legjobb egyetemének egyetlen rangsorába sem, egyes szakokat pedig célszerű fizetőssé tenni, hiszen gondolkodó értelmiségre már tényleg nincs semmi szükség.
• ha pedig valakinek van pénze, úgyis megvásárolja a gyerekének a magasabb színvonalú oktatást akár itthon, akár külföldön.

Attól sem kell félnünk, hogy a kormány nem turbózza fel látványosan az oktatási kiadásokat olyan haszontalan elemekkel, mint az új okosító állami tévécsatorna, amely egyrészt garantáltan számolatlanul fogja vinni a milliárdokat, másrészt a kutya sem fogja nézni:

• kiváló dokumentumfilmek érhetők el akár más csatornákon, akár a neten, ráadásul naprakészek (nem kell huszadjára is végignézi a Gyöngyvirágtól lombhullásig filmet) és nincsenek leöntve nemzeti-keresztény maszlaggal, ahogy azt is megtudja a gyerek, a Kárpát-medencén túl is van valami,
• a jelenlegi oktatási rendszerben olyan leterheltek a gyerekek, hogy csak elenyésző hányaduk fog este hétkor a tévé elé ülni és idegen nyelvet tanulni, az éjszakai-hajnali adásokat pedig csak krónikus álmatlanságban szenvedő mazochisták fogják figyelemmel kísérni meg egy-két unatkozó biztonsági őr, ha nem jön be egyetlen pornócsatorna sem ott, ahol éppen van,
• előre borítékolható, hogy az esti opera- és balettfilmek nem fogják gyerekek ezreit a képernyő elé szögezni,
• a vasárnap reggeli „ne puskázzunk, mert nem menő” adás pedig biztos nem fogja megtalálni azokat, akik a legjobban érintettek az ügyben, illetve
• kevés az esélye annak, hogy a csatornát úgy tervezték, hogy annak anyaga a NAT-ba legyen integrálható, illetve a tanárok bármilyen szinten is tervezhessenek az adásokkal (ehhez egy teljes tanévre előre kellene ismerni a tematikát és a vetítési az időpontokat is). Mondjuk ehhez az is kellene, hogy legyen olyan NAT, amivel a tévéadás szerkesztők is tudjanak dolgozni.

Az oktatás színvonalának folyamatos süllyesztése azonban azt fogja eredményezni, hogy egyre kevesebb adóbevétele lesz az országnak:

• az érettségivel nem rendelkező állampolgárok fizetése jelentősen elmarad az érettségivel rendelkezőkétől, így nemcsak kevesebb személyi jövedelemadót meg járulékot fizetnek, hanem életük folyamán sokkal kevesebb keresletet is generálnak a piacon (azaz kevesebb az áfa, kevesebb a termékeket előállítók társasági adója, azoknak kevesebb embert kell foglalkoztatniuk, stb.). Ráadásul egyetlen ország sem küzdheti fel úgy magát a nemzetközi élvonalba, hogy csak összeszerelésre és szalagmunkára specializálódik abban a világban, amely lassan a robotoké lesz (a németek nem véletlenül gondolkodnak abban, hogyan lehetne a robotmunkát személyi jövedelemadóval terhelni).
• a középfokú végzettségűekre egyre kevesebb szükség van a nemzetközi tendenciák alapján, ha pedig egy ország prosperálni akar, akkor a felsőfokú szakképesítés tömegessé tétele a minimum, amit célul kell kitűznie.
• míg nálunk a propaganda azt mondja, aki tanulni akar, az fizesse is meg magának, addig máshol már rájöttek, a felsőfokú végzettségűek életük során sokkal több pénzzel támogatják a költségvetést, mint az alacsonyabb végzettségűek, tehát az oktatásuk bőven megtérül az adófizetőknek. Magasabb jövedelmüknek köszönhetően (Magyarországon dupla akkora, mint a középfokú végzettségűeké és a munkanélküliség is az ő esetükben a legalacsonyabb) sokkal többet fogyasztanak, de ők azok, akikre számíthat a kultúra és a művészet is, leszámítva persze azt a kultúrát meg művészetet, amit a kormány prostituál.

„Az OECD-országok – számos partnerállammal összevetve – évente 10.493 dollárt költ egy tanulóra az alapfokú oktatástól az egyetemig. Magyarország az adatot szolgáltató 39 országból a 33 helyen áll, évente 5591 dollárt költöttünk a tanulóinkra 2013-ban. (…)

Az OECD országaiban átlagosan 13,1 évet tanulnak közoktatásban a tanulók, ezalatt 121.899 dollárt költenek rájuk. Magyarországon ez 57.093 dollár, amivel a nemzetközi rangsorban igencsak rosszul állunk. Nálunk esett vissza a legnagyobb mértékben az egy tanulóra jutó források mértéke, miközben csökkent a tanulói létszám.” (hvg.hu)

Pedig egyszer még a fiatal demokraták is más világot képzeltek el itt, hazánkban, de hol van már a tavalyi hó? Valaha egy politikus ezekkel a szavakkal ostorozta a kormányt:

„Csak a hírre, hogy tandíj lesz, több mint 26 ezerrel csökkent az egyetemre és főiskolára jelentkezők száma. Csak a hírre, kedves Barátaim! Több mint 20 ezer családnak azt üzente meg a magyar kormány, hogy hátat fordít nekik, menjenek Isten hírével. Nem törődik velük, nem adjusztálja őket, nem pallérozza a gondolkodásukat, nem fektet be a jövőjükbe. Én arra szeretném kérni a fiatalokat, hogy a következő egy hétben jöjjön meg az önbecsülésük! Ehhez egy érvvel tudom őket hozzásegíteni. Mert azt látom, minthogyha a kormányzati propaganda nem lenne teljesen hatástalan, és az egymással való szembefordítás jegyében egyre többen kezdenek azon gondolkodni, hogy tényleg én, akinek a gyereke sose jár majd egyetemre és főiskolára, és magam sem jártam, tényleg nekem kell fizetni, mondjuk, a magamfajta emberek gyerekeinek a taníttatását? És ha a fiatalok nem fognak talajt, ha nem állnak a két hátsó lábukra, és nem fogadnak el egy nagyon tisztelettudó, de önbizalomtól duzzadó, önbecsülésről valló pozíciót, akkor ez az érv el fogja őket söpörni. 

Az ellenválasz pedig úgy hangzik, hogy miután valóban, jó esélyük van arra, hogy magasabb állásba jussanak, hiszen ezért tanultak, bár a diplomás munkanélküliség elég nagy Magyarországon, de valahogy a végén mégis csak elvergődnek majd odáig, és az is igaz, hogy az átlagnál majd többet fognak keresni, bár ez sem mindenkire igaz, mert egy pedagógus ezt nemigen mondhatja el magáról. De a többség mégis, és ezt az jelenti, hogy több adót is fognak fizetni. Egy fiatal öt és fél év munkában eltöltött idővel az akkor fizetett adó többletével visszaadja a köznek azt, amibe az ő egyetemi és főiskolai tanulmánya került. Kvittek vagyunk. Megsegítettük egymást. A fiatalok kaptak az összmagyarságtól egy esélyt, hogy tanuljanak, ezt a magyarok egy befektetésnek tekintik, a fiatalok éltek vele, és aztán visszafizetik. Életük végéig tizennégyszer fogják visszafizetni. Az mindenkinek jó, nem? Mindannyiunknak! Ez mindannyiunk érdeke.” (Orbán Viktor, 2008. március 3.) 

2015-re már elérkezett az a pillanat, amikor ugyanez a politikus valószínűleg már szeretné ezt a beszédét örökre kiradírozni a történelemből, hiszen sikeresen elérte, hogy regnálása alatt tizenhat éve nem látott szintre csökkenje le az egyetemisták száma – ha pedig mindehhez hozzátesszük a kivándoroltakat, akkor bizony kiderül, nem véletlenül hiányzik az a 22 ezer informatikus. Ha a kormányunk nem áldoz a képzésükre (azaz visszafejleszti a felsőoktatást, márpedig ezt vezényelte eddig a miniszterelnökünk éppen azzal a magyarázattal, hogy ne az adófizetőket terhelje a felsőoktatás költsége), plusz aki már végzett, az is elmegy egy jobb élet reményében, akkor nincs, aki dolgozzon. Ha pedig nincs, aki dolgozzon, az őket foglalkoztatók is kénytelenek vagy lehúzni a rolót és más országba áttelepülni, oda, ahol van hadrafogható munkaerő, vagy a kormánynak kell lehetővé tenni, hogy tömegével érkezzenek az országba olyan bevándorlók, akik betöltik ezeket a munkahelyeket. Miután a második lehetőség eléggé korlátos (hogyan nézne ki óriásplakátokon, „utáljunk mindenkit, aki nem magyar, kivéve az informatikusokat, az ő anyanyelvük lehet bármi”), marad a költözködés. És mindez azért, hogy a stadionok meg kisvasutak épülhessenek tömegével, mert azokra sokkal nagyobb szükség van, mint az oktatásra.

A kormány hatékony robotokat akar, nem emberi lényeket, mert az emberi lények veszélyesek lehetnek a kormányra – és egyben az egyházra is. Ezért van az, hogy a kormány és az egyház felügyelni akarja az oktatást. (Jiddu Krishnamurti, Education and the Significance of Life)

Kapcsolódó posztok:

Hogyan lopják szét az óvodák pénzét az önkormányzatokban?

Meddig tart még a kormányzati ámokfutás a közoktatásban?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Miközben a kormány a multikat szidja és látványosan a hazai ipart (illetve a nemzeti oligarcha-hálózatot) támogatja, a kínaiak már a spájzban vannak – és mire észbekapunk, horribilis összegért építhetnek nekünk új csili-vili vágány Budapest és Belgrád között. Hogy ez kinek lenne jó?

Ha csak a felszínt kapargatjuk, akkor az egyértelmű nyertes Kína:

• hitelt adnának (biztos nagyon „előnyös” kamatozásra, csak kérdés, kinél lesz az előny),
• ők építenék meg kínai-magyar vegyesvállalat keretében, így bár magyar nagykutyák is odaférnének a kondérhoz, de mivel a pénz a kínaiaké, valószínűleg a legerősebb kutyákat is a távol-keletiek delegálnák a felsővezetésbe-felügyelő bizottságba,
• ők szállítanák a mozdonyokat és a vasúti kocsikat és nem kétséges, a villamosításhoz és a vasútbiztonsághoz szükséges eszközök beszerzését-installálását sem engednék ki a kezükből,
• és ők lennének azok is, akik a pireuszi terminálokból Nyugat-Európába szállítanák az árujukat naponta akár négy új járatot is beüzemelve (valójában ez az egyetlen célja a beruházásnak), elárasztva kontinensünket az oly bőszen megvetett kínai tömegtermelés csúcs- és kevésbé csúcstermékeivel.

A magyar adófizetők szintjén azonban igen kevés előny jelentkezik:

• a költségvetés eladósodik, ráadásul nem is forintban, hanem külföldi pénznemben (megágyazva ezzel az árfolyamingadozás miatti plusz veszteségnek),
• a projekt 550 milliárdos jelenlegi tervezett költsége akár ezermilliárdra is felkúszhat (2014-ben a beruházás teljes költségét 3 milliárd dollárra, azaz 828 milliárd forintra taksálták). Mivel minden építkezés során vannak – józan paraszti ésszel – előre látható, de a tervből kifelejtett problémák, ezen kívül jöhetnek az előre nem látható problémák, aztán ott vannak még az „evés közben jön meg az étvágy” ötletek, amelyeket be kell integrálni a projektbe, így a végső számla bármilyen, ma még elképzelhetetlenül magas összegű is lehet.
• a jelenlegi és a rövidtávon várható igényeket (kihasználtsági fokot) nézve a megtérülés a szakemberek szerint 400 évre tehető (azaz valójában a „soha a büdös életben nem” kategóriába tartozik), ami azért kicsit túlmutat a „hosszútávú” tervezés és a racionalitás keretein is,
• ráadásul mi, magyarok hiába beruházunk százmilliárdokat 160 km/órás vasúti sínbe, ha a szerbek ugyanezt nem teszik meg velünk egy időben (náluk már egy pár kilométer készen van), nem is beszélve a többi érintett országról.

Vajon mire jó ez a projekt a nemzeti büszkeségünk simogatásán kívül? Eleve drága, a finanszírozás módja miatt a végső bekerülési összeg mégcsak nem is prognosztizálható, a beruházás nem a magyar iparra támaszkodik, a megtérülés esélytelen plusz a végeredmény más országoktól is függ (a kiinduló pont Görögország), a 160 km/órás menetidő pedig a teljes magyar vasúthálózatot nézve rendszeridegen.

Azonban van, akik már előre dörzsölhetik a kezüket, akár előre ihatnak is a medve bőrére.

Ha azt nézzük, hogy egy átlagos uniós projekt minimum 20-30%-a magánszámlákon landol (mégsem tartozhat mindegyik a 90%-os kategóriába), akkor érhető, hogy a kormányunk mindent megtesz azért, hogy addig üsse nyélbe ezt a beruházást, ameddig a jelenlegi rezsim van hatalmon – a tét ugyanis akár 200-300 milliárd forint is lehet (vagy jóval több). Ebből pedig már jó sok jachtot lehet venni az Adrián és a gyerek svájci magániskolás taníttatása sem okozhat gondot, ahogy a vidéki kastélyok kiglancolt báltermeiben is lehet belőle páváskodni. Igaz, ez csak aprópénz a budapesti olimpiából lecsippenthető cirka 1.200 milliárdhoz képest, de míg ahhoz el kell nyerni a rendezési jogot, addig a vasúti fejlesztés egyedül csakis a kormányon múlik, ráadásul mindez az uniós pénzek lenyúlása mellett.

És ehhez mit szólnak az adófizetők? A kormány úgy véli semmit (és látszólag tényleg semmit), így politikusaink vérszemet kapva még a legszükségtelenebb beruházásokra is minden negatív következmény nélkül elverhetnek száz- és ezermilliárdokat, csak nemzeti pátosszal kell leönteni, mint a budapesti olimpiát. Sőt, még arra is számíthatnak, hogy az illetékesek akár békemenetet is szerveznek, csak hogy tűzön-vízen át létrejöhessen a lenyúlható beruházás.

Ha pedig már a hadra fogható magyar adófizetők elfogynak és nem lesz, aki vasutat (ténylegesen) építsen, jöhetnek a kínai-magyar vegyesvállalat kínai vendégmunkásai, majd egy-két óriásplakáttal megoldja a kormánykommunikáció, hogy őket ne utáljuk annyira, mint az összes többi nem magyart.

Végül, de nem utolsó sorban, miért is kell nekünk kínai vasút? Pontosan azért, amiért a visontai búzafeldolgozó üzem, a budapesti busztender vagy épp az ötvenhatos ünnepségek. Sok-sok milliárd eltüntetésére.

Vázlat - Karvalyok Földje • Szerkesztés...

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Google+

Miért kell nekünk kínai vasút?

Vázlat - Karvalyok Földje • Szerkesztés...

Miközben a kormány a multikat szidja és látványosan a hazai ipart (illetve a nemzeti oligarcha-hálózatot) támogatja, a kínaiak már a spájzban vannak – és mire észbekapunk, horribilis összegért építhetnek nekünk új csili-vili vágány Budapest és Belgrád között. Hogy ez kinek lenne jó?

 

Ha csak a felszínt kapargatjuk, akkor az egyértelmű nyertes Kína:

• hitelt adnának (biztos nagyon „előnyös” kamatozásra, csak kérdés, kinél lesz az előny),
• ők építenék meg kínai-magyar vegyesvállalat keretében, így bár magyar nagykutyák is odaférnének a kondérhoz, de mivel a pénz a kínaiaké, valószínűleg a legerősebb kutyákat is a távol-keletiek delegálnák a felsővezetésbe-felügyelő bizottságba,
• ők szállítanák a mozdonyokat és a vasúti kocsikat és nem kétséges, a villamosításhoz és a vasútbiztonsághoz szükséges eszközök beszerzését-installálását sem engednék ki a kezükből,
• és ők lennének azok is, akik a pireuszi terminálokból Nyugat-Európába szállítanák az árujukat naponta akár négy új járatot is beüzemelve, elárasztva kontinensünket az oly bőszen megvetett kínai tömegtermelés csúcs- és kevésbé csúcstermékeivel.

A magyar adófizetők szintjén azonban igen kevés előny jelentkezik:

• a költségvetés eladósodik, ráadásul nem is forintban, hanem külföldi pénznemben (megágyazva ezzel az árfolyamingadozás miatti plusz veszteségnek),
• a projekt 550 milliárdos jelenlegi tervezett költsége akár ezermilliárdra is felkúszhat (2014-ben a beruházás teljes költségét 3 milliárd dollárra, azaz 828 milliárd forintra taksálták). Mivel minden építkezés során vannak – józan paraszti ésszel – előre látható, de a tervből kifelejtett problémák, ezen kívül jöhetnek az előre nem látható problémák, aztán ott vannak még az „evés közben jön meg az étvágy” ötletek, amelyeket be kell integrálni a projektbe, így a végső számla bármilyen, ma még elképzelhetetlenül magas összegű is lehet.
• a jelenlegi és a rövidtávon várható igényeket (kihasználtsági fokot) nézve a megtérülés a szakemberek szerint 400 évre tehető (azaz valójában a „soha a büdös életben nem” kategóriába tartozik), ami azért kicsit túlmutat a „hosszútávú” tervezés és a racionalitás keretein is,
• ráadásul mi, magyarok hiába beruházunk százmilliárdokat 160 km/órás vasúti sínbe, ha a szerbek ugyanezt nem teszik meg velünk egy időben (náluk már egy pár kilométer készen van), nem is beszélve a többi érintett országról.

Vajon mire jó ez a projekt a nemzeti büszkeségünk simogatásán kívül? Eleve drága, a finanszírozás módja miatt a végső bekerülési összeg mégcsak nem is prognosztizálható, a beruházás nem a magyar iparra támaszkodik, a megtérülés esélytelen plusz a végeredmény más országoktól is függ (a kiinduló pont Görögország), a 160 km/órás menetidő pedig a teljes magyar vasúthálózatot nézve rendszeridegen.

Azonban van, akik már előre dörzsölhetik a kezüket, akár előre ihatnak is a medve bőrére.

Ha azt nézzük, hogy egy átlagos uniós projekt minimum 20-30%-a magánszámlákon landol (mégsem tartozhat mindegyik a 90%-os kategóriába), akkor érhető, hogy a kormányunk mindent megtesz azért, hogy addig üsse nyélbe ezt a beruházást, ameddig a jelenlegi rezsim van hatalmon – a tét ugyanis akár 200-300 milliárd forint is lehet (vagy jóval több). Ebből pedig már jó sok jachtot lehet venni az Adrián és a gyerek svájci magániskolás taníttatása sem okozhat gondot, ahogy a vidéki kastélyok kiglancolt báltermeiben is lehet belőle páváskodni. Igaz, ez csak aprópénz a budapesti olimpiából lecsippenthető cirka 1.200 milliárdhoz képest, de míg ahhoz el kell nyerni a rendezési jogot, addig a vasúti fejlesztés egyedül csakis a kormányon múlik, ráadásul mindez az uniós pénzek lenyúlása mellett.

És ehhez mit szólnak az adófizetők? A kormány úgy véli semmit (és látszólag tényleg semmit), így politikusaink vérszemet kapva még a legszükségtelenebb beruházásokra is minden negatív következmény nélkül elverhetnek száz- és ezermilliárdokat, csak nemzeti pátosszal kell leönteni, mint a budapesti olimpiát. Sőt, még arra is számíthatnak, hogy az illetékesek akár békemenetet is szerveznek, csak hogy tűzön-vízen át létrejöhessen a lenyúlható beruházás.

Ha pedig már a hadra fogható magyar adófizetők elfogynak és nem lesz, aki vasutat (ténylegesen) építsen, jöhetnek a kínai-magyar vegyesvállalat kínai vendégmunkásai, majd egy-két óriásplakáttal megoldja a kormánykommunikáció, hogy őket ne utáljuk annyira, mint az összes többi nem magyart.

 

Kapcoslódó posztokÉ

 

Végül, de nem utolsó sorban, miért is kell nekünk kínai vasút? Pontosan azért, amiért a visontai búzafeldolgozó üzem, a budapesti busztender vagy épp az ötvenhatos ünnepségek. Sok-sok milliárd eltüntetésére.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Google+

Jó lenne, ha lenne listánk az érinthetetlenekről

2016. szeptember 08. - Karvalyok Földje • Szerkesztés...

 

"Az igaz, hogy senki sem áll a törvények felett, de a hatalom láthatatlanná tud tenni.  (Toba Beta)

 

 

 

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki az igazi hazafi magyar vállalkozó.

Az, aki az adóját rendesen bevallja, minden ellenőrzésen haptákban áll? Az, aki termelésével finanszírozza a magyar költségvetést és munkahelyeket teremt?

Vagy az, aki jóban van a kormány valamelyik prominens tagjával, vagy a prominens tag valakijével és az államból él, mint Marci Hevesen?

A kormánnyal üzletelő offshore valamint muszlim tulajdonosi hátterű cégek helyből hazafinak számítanak? És mi van azokkal a cégekkel, amelyeket a magyar költségvetés finanszíroz, mégis Romániában adóznak?

Kit kell utálnunk, kit kell szeretnünk?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki az, aki igazi magyar kereskedő, akkor tudnánk, kihez kell járnunk vásárolni, nehogy tévedésből olyan hálózat boltjába térjünk be, amely nem kedves a kormányunk szívének.

Azok, akik megfizetik a dolgozóikat, széles áruválasztékkal bírnak, sok magyar terméket forgalmaznak kedvező áron?

Azok, akik beruháznak, újabb és újabb munkahelyeket teremtenek, vagy azok, akik zsákban viszik ki a pénzt az országból? Vagy vihetik zsákban, de ne a londoni/párizsi/berlini anyacégükhöz, hanem kormányközeli offshore számlákra?

Vagy azok, akik a dolgozóik bérét alacsonyan tartják, szűkebb választékot tartanak, teljesen mindegy, milyen minőségben szolgáltatnak, ám rendesen részt vesznek a békemeneten?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki számít büdös multinak.

Vajon azok a cégek is, akik az a kormány stratégiai partnerei? Vagy ők nem, csak az összes többi?

Vagy simán tevékenységi körhöz kötött, ki fekete seggű, a kiskereskedők igen, az autógyártók nem?

Jó lenne, ha lenne arról listánk, kik azok, akik fogalmilag nem követhetnek el bűncselekményt még akkor sem, ha cselekedeteikkel a büntető törvénykönyv minimum tíz paragrafusát merítették ki (bűnszövetkezetben).

Azok, akik egy fotón szerepelnek a kormány bármely fontos tagjával, esetleg egy VIP-páholyban szotyoláznak?

Vagy azok, akik bármelyik állami tulajdonú cég vezetésében, felügyelő bizottságában ültek-ülnek az elmúlt hat évben?

Vagy azok, akik állami (önkormányzati) vagyon kezelésével vannak megbízva, illetve uniós pénzek felett rendelkeznek? Csak ők, vagy az összes rokonuk-sógoruk-jóbarátuk is ugyanilyen elbírálás alá esik az összes strómanjukkal együtt?

Esetleg azok, akik közreműködnek az állami vagyon szanaszét hordásában akár mint a köz szolgái, akár mint bármilyen rendű-rangú politikus, netalán vállalkozó (lásd hazai magyar hazafi vállalkozók listája)?

Netalán azok is, akik hivatalos okiratokat hamisítanak meg, manipulált adatokat szolgáltatnak tevékenységükről, saját rokonukat hitelezik a költségvetési pénzekből?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mekkora értékhatár felett nem szabad egyetlen közszolga-aláírás jóhiszeműségét sem megkérdőjelezni.

Egy millió feletti megbízás odaítélése már garantálja, hogy a döntést hozó szándékai tisztességesek, a legnagyobb körültekintéssel járt el, minden egyes jogszabályt betartott és a korrupcióról utoljára akkor hallott, amikor a Rokonok című filmet nézte a tévében?

Amennyiben akár egy forint uniós támogatást is elnyer bárki, annak elköltése minden esetben tisztességes, korrekt, a pályázati célokat maximálisan figyelembe vevő aktus volt?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mely testületek, bizottságok döntése, illetve az annak folyományaként a költségvetésből kilapátolt pénz jogszerűsége megkérdőjelezhetetlen.

Bármely offshore cég-számla fantasztikus adóelkerülési ötlet, vagy csak a kormánypárt érdekeltségi körébe tartozók?

Olyan cégek, mint a kereskedő házak, letelepedési kötvénnyel meg állami koncessziókkal bizniszelők, tehetnek valaha is olyan lépést, amelyet az ügyészség vizsgálatra érdemesnek tartana?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mely beruházásoknak kell automatikusan örülnünk.  

Bármelyiknek, amelynek bekerülési értéke 500 ezer forint felett van?

Vagy azoknak, amelyeket magas rangú politikus, netalán maga a kormányfő jelent be?

Vagy összeghatártól függetlenül az összes, amely sporttal bármilyen szinten is köszönő viszonyban van (olimpia, vizes vb, stadion, sportcsarnok, kikötő, kalandpark, bicikliút, játszótér, stb.)?

Esetleg azoknak, amelyeket meghatározott vállalkozói kör (lásd megbízható hazafi vállalkozók listája) kivitelez, minimum tripla áron?

Jó lenne, ha lenne arról listánk, kik kiabálhatnak bárkire kígyót-békát, bármit, kik azok, akik következmények nélkül zsidózhatnak, buzizhatnak és bármilyen más módon nagy nyilvánosság előtt társadalmi, etnikai csoportok becsületébe gázolhatnak, ellenük bujtogathatnak.

Bármilyen állami kitüntetés elnyerésével fel lehet kerülni a listára? Esetleg elég hozzá ötvenhatos témájú dalszerzés, netalán a budapesti olimpia nagyhangú támogatása?

Bármelyik békemeneten részvétel egyben büntetlenséget is garantál?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki a jó migráns és ki a rossz migráns. Csak hogy tudjuk, kit szabad és kit nem meglincselni, ha éjfél tájban szembe jön az utcán.

Ha magyar felmenőket hazudva állampolgárságot kap valaki, az már jó migránsnak számít?

Aki egykor kiemigrált majd visszaemigrált, az jó migráns vagy rossz migráns, vagy nem is számít migránsnak?

Ha a migráns részt vesz magyarországi cégek fantomizálásában, akkor ettől jó migráns lesz, vagy csak akkor, ha kormányközeli cégek esetében teszi ezt? Vagy csak akkor lesz jó migráns, ha leszedi azt az almát, amit magyar napszámos nem hajlandó, de akkor is csak addig, ameddig az almafák között tartózkodik?

Ha valaki külföldi állampolgárként évek óta hazánkban dolgozik vagy netalán tanul, az jó migráns, vagy csak addig, ameddig ki nem nyitja a száját és meg nem szólal olyan nyelven, ami nem magyar?

És aki majd százmilliót áldozott azért, hogy bármilyen múlttal (adócsalás, terrorizmus támogatás, drogkereskedés, stb.) hazánkban letelepedési engedélyt kapjon, az már jó migráns?

Például az az arabnak kinéző migráns, aki tetoválással igazolja, hogy egyiptomi kopt keresztény, az jó migráns, vagy rossz migráns? Vagy csak akkor lesz jó migráns, ha a keresztényülözési államtitkársághoz folyamodik írásban nyolc példányban és hiteles magyar fordításban, hogy abból az egyedi kérelmek alapján odaítélhető milliárdból ő is részesüljön pár millió erejéig?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mit szabad olvasnunk és mit nem, mely tévécsatornát nézhetjük és melyiket nem.

Mely szerzők művei  (cikkek, glosszák, blogok, könyvek, stb.) kötelezőek és melyek azok, amiket jobb, ha máglyára vetünk?

Kik a megbízható előadóművészek, zenészek, színházi rendezők-igazgatók, műsorszerkesztők? Vagy bárki, aki a királyi tévében vagy a TV2 bármelyik csatornáján szerepelhet?

Az interneten bármelyik magyar nyelvű honlapon kétségek nélkül barangolhatunk, vagy csak azokon, amelyek vagy tartalmazzák a „nemzeti” szót a fejlécükben, illetve a propagandaminisztérium bármely nyúlványának (megbízott vagy hivatalosan soha meg nem bízott személyének, cégének) ideológiailag tökéletesen megbízhatóan írt-szerkesztett-fényképezett oldala?

Esetleg ugyanez igaz azokra az újságokra és honlapokra is, amelyeken szintén a fejlécben szerepel a „keresztény” szó?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mely egyházak intézményeit látogathatjuk és melyeket nem ajánlatos.

Csak azok, amelyeket a parlament (azaz a kormány és vezető pártunk) arra érdemesnek tart, ezért aztán a bevett egyházak listája az irányadó?

Vagy azok, amelyek vezetőivel kormányunk tagjai szívesen fényképezkednek?

Esetleg azok, akiket az adófizetők pénzéből a kormányunk gálánsan, mindenféle elszámolási kötelezettség nélkül támogat?

Előfordulhat, hogy bármelyik nem keresztény felekezet látogatásáért kiátkozás jár, vagy jövőre már börtön is?

Jó lenne, ha lenne listánk azokról, akik régen rosszak voltak, de ma már jók, csakhogy tudjuk, kinek nem szabad III/III-as, katonai elhárítós, besúgós, párttitkáros múltját bolygatni, netalán valamilyen listán szereplését nyilvánosságra hozni.

Jó lenne, ha lenne listánk azokról, akik régen jók voltak, de ma már rosszak, csak hogy tudjuk, kiket lehet szabadon szidni, róluk gyalázkodó posztokat írni, vagyonuk eredetét firtatni.

 

Jó lenne, ha lenne listánk arról, milyen listák vannak.

A legjobb pedig az lenne, ha kormányunk simán törvénybe iktatná az összes listát, hogy tudjuk, mi földi halandók mihez tartsuk magunkat.

 

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Google+

lista kormány korrupció hűtlen kezelés hanyag kezelés Karvalyok Földje Fidesz-közeli

Hogyan gazdagodnak a kormányközeli vállalkozók?

2016. szeptember 07. - Karvalyok Földje • Szerkesztés...

„Sem az emberi élet, sem a szabadság, sem a tulajdon nincs biztonságban amíg a parlament ülésezik.” (Mark Twain)

 

Amióta a Fidesz hatalmon van és parlamenti szavazóautomatája a legmagasabb fokozatba kapcsolt, azóta kénytelenek vagyunk megtanulni: egy bizonyos vagyontárgy (különösen bizonyos tevékenységi körű cégek) sorsa csak addig kiszámítható, amíg kormánybarát oligarchák tartják rajtuk a kezüket.

Ha magyar tulajdonban van a kiskereskedelmi hálózat, az oké, még akkor is, ha a tulajdonosok talicskával tolják offshore-ba a pénzt belőle. Ha magyar tulajdonú a bank, lényegtelen, kapzsi-e a kamat vagy tartalmaz-e népnyúzás szintű kitételeket a hitelszerződés, ahogy a közműszolgáltatók is monopoloskodhatnak, ha az állami a gazdájuk fideszes káderekkel a vezető pozíciókban.

És mi a közös ezekben a „magyar” cégekben azon kívül, hogy nem olyan büdösek, mint a multik? Az, hogy szinte korlátlan mértékben lehet pénzkifizetőhelyként használni őket. Többszáz milliós nagyságrendben van kukorica konzerved? Ha haver vagy, segít egy kereskedőház. Pályáznál uniós támogatásra? Akár tízszeresen is túlárazhatsz. Startup cégekben utazol? Bármit megtehetsz, a pénz a tied, még munkahelyet sem kell létesítened, a lényeg hogy sógor-koma-jóbarát legyél és add meg a királynak, ami a királyé. Azaz ha 90%-ot kérnek az ingyenpénzért, akkor annyit.

A gazdaság legkülönbözőbb ágazatai szenvedik a harácsolást, a tulajdonosok pedig akkor sem alhatnak nyugodtan, ha csak egy trafiknyi boldogság az övék – elég, ha megtetszik egy kormánynál jól fekvőnek a kis birodalmuk, aztán könnyes búcsút vehetnek megélhetési forrásuktól. Elintézhetnénk annyival, ebül szerzett jószág ebül vész el és ma már menő helyen lévő trafikot hátszél nélküli úgysem birtokolhat senki sem, a csóróvégire meg a kutya sem fanyalodik, az azonban nem lényegtelen, hogy az állam vérét szívó piócák ugyanolyan versenyelőnnyel rendelkeznek a piacon, mint bármelyik szervezett bűnözésből élő maffia. Hogy miért?

Először is, ha normál piaci körülmények között gazdálkodunk, akkor minden egyes fillérét meg kell küzdenünk:

• ki kell találnunk, mire van szüksége a vevőknek,
• vitázhatunk a beszállítókkal,
• alkudozhatunk a melósokkal,
• időt és pénzt feccölhetünk a piacszerzésbe,
• nyalhatjuk a vevőink talpát, mi szerződésszerűen teljesítettünk, legyenek szívesek már fizetni,
• ha csak csúszó ellenében kapunk munkát, még azt is ki kell nyögni valahogy,
• piaci kamatozású hitelt vehetünk fel, ha nagyon muszáj (terjeszkedéshez vagy szimplán csak az életben maradáshoz).
• Aztán ott vannak még az olyan kötelezettségek, mint az adófizetés (áfa, társasági adó, szivatós kisadók, önkormányzat felé helyi adó, kamarai tagsági díjnak nevezett kényszerfizetés és akkor még nem járulékoztunk),
• tonnányi egyéb adminisztráció (éjszaka orvul leszerelték a cégtábládat, másnap meg jön a NAV ellenőrizni? küzdhetsz, hogy ne vonják vissza az adószámodat),
• online kassza, adatszolgáltatás még a kutyánkról is,
• random, azonnali, időnként pedig akár visszamenőleges jogszabályváltozás,
• ilyen-olyan ellenőrzés (adó, munkaügyi, munkavédelmi, építésügyi, közegészségügyi, szerzői jogvédelmi, stb.), nem éppen Grál lovag ellenőrökkel,
• és hogy mindezek közben ne kerüljön nyakunkra a kés, kell még kiváló könyvelő, ügyvéd meg igény szerint egyéb szakember, aki auditál, szakértőként, engedélyesként, stb. aláír.

Aztán ha minden legális és illegális költséget kifizettünk, elgondolkodhatunk azon, vajon nekünk miért nincs jachtunk az Adrián és mi a fenét csinálunk rosszul, hogy nem sikerül egyről a kettőre jutnunk. Ha pedig mindezek ellenére mégis nyereségesek vagyunk, retteghetünk, hogy az on-line pénztár vagy a közeljövőben bevezetendő on-line számlázási rendszer alapján valakinek feltűnik, jól dolgozunk és pár napon belül már nem a mienk az üzletünk (jön valaki, aki megzsarol, vagy eladjuk a cégünket, vagy készülhetünk a legdurvább szankciókra), esetleg simán csak 24 órán belüli jogszabály-változtatással elérik, hogy soha többet ne foglalkozhassunk azzal, amit addig csináltunk.

 

Ha azonban a kormánypárt nagy családjához tartozunk és büszkén mondhatjuk magunkat fideszes-kdnp-s káder sógorának, komájának, jóbarátjának, akkor rögtön más a szitu, életünk mindaddig aranyélet, ameddig meg nem érkezik a selyemzsinór és ki nem ebrudalnak minket a jóból, hogy nálunk még nagyobb hátszéllel rendelkező hazafi vegye át a stafétát.

Először is nem kell olyanon gondolkodnunk, mire van szükség, ezt megmondják nekünk. Még egy tanulmányra? Nem probléma. Tízszeres áron továbbszámlázott játszótéri mászókára? Jöhet. Soha a büdös életben nem használandó szoftverre? Az sem lehet probléma, bármi is legyen a tárgya. És már meg is úsztunk olyan költségeket, mint a piackutatás, az üzletszerzés, a vevők kedvének keresése, netalán reklám- és marketing költségek és olyanokkal sem kell bíbelődnünk mint pályázási költségek, hiszem a megrendelő megmondja mit és pontosan mennyiért akar, az állam vagy az önkormányzat pedig fizet, mint a katonatiszt.

Persze az is előfordulhat, hogy már van üzletünk, és azon keresztül akarunk érvényesülni, mint sógor-koma-jóbarát – ez esetben a szponzorunknak kell megfelelő módot találnia arra, hogy elsüsse portékánkat. Erre nagyszerűek például a kereskedőházak (magozott meggybefőttből szinte korlátlan felvételi lehetőséggel), de építőipari cégként is biztos találnak nekünk egy-két felújítandó múzeumot vagy más középületet, ha pedig tanácsadás területén bizniszelünk, végképp nyerők lehetünk, hiszen melyik állami intézménynek ne lenne szüksége okos (szóbeli) ötletekre, havi sok-sok millióért? A szolgáltatásunk vagy termékünk beárazásával ebben az esetben sem lehet problémánk, úgyis megmondják, mi mennyiért dobható „piacra”.

Az eszközigényünk sem lehet gond – egyrészt megfelelő kapcsolatok révén nagyon olcsón bérelhetünk, vagy olyan kurrens eszközökhöz is hozzájuthatunk, mint a termőföld (elég egy internetes kurzus és máris mezőgazdasághoz értők vagyunk), ahogy a tevékenységünk végzéséhez szükséges esetleges koncessziós jogok is könnyedén elérhetők lehetnek. 

A csúszókkal sem kell sokat aggályoskodnunk, hiszen a megbízással együtt jár a kötelezettség is, azaz tisztán és világosan a tudtunkra adják pontosan kinek és mennyit kell visszajuttatni – már a megbízási díj is úgy van kiszámolva, hogy ez bele van kalkulálva. A pénzmosásra is komplett know-how-t kaphatunk, offshore cégek-számlák közbeiktatásával, hiszen nem minden „megrendelő” kéri készpénzben a juttatását.

Ha csókosok vagyunk, kevesebbet kell aggódnunk a legkülönfélébb ellenőrzések meg mindenféle kötelezettségek időben teljesítése miatt – kellő hátszéllel a kutya sem fog ellenőrizni minket, ha pedig szorulna a hurok (például újságírók kutakodása miatt) még mindig lehet fantomizálni a céget, erre a célra vannak kiváló hajléktalanok meg ide-oda migráló migránsok. Ha pedig a hanyagságunk emberéletet követelt, még mindig ráfoghatjuk a körülményekre, titkárnőre, a portásra vagy a segédmunkásra, de akár az áldozatra is, vigyék el ők a balhét. Ráadásul nemcsak a mi ellenőrzéseink „kedvesebbek”, de kapcsolatainkkal azt is elérhetjük, hogy a versenytársainkat érintő ellenőrzések viszont még kegyetlenebbek legyenek.

Likviditási gondokkal sem kell küzdenünk – egyrészt ott vannak az (ingyen vagy majdnem ingyen) uniós források, amelyekből nagykanállal meríthetünk, másrészt ha megszorulunk, csak ki kell kuncsorognunk egy következő zsíros (öt-tízszeresen felülárazott) állami-önkormányzati megbízást, aztán minden gondunk megoldódott, sem a luxusautóinktól, sem az adriai villáinktól nem kell megválnunk. De ha hitel kell, az sem gond, hiszen a hazai bankok szívesen hitelezik az olyan jól menő, hatalmas perspektívával rendelkező, megbízható és rózsaillatú vállalkozókat, mint amilyenek mi vagyunk, aztán vagy visszafizetjük az igen kedvező, a piacinál jóval alacsonyabb kamatozású hitelünket, vagy nem.

A jogszabályváltozások sem érintenek minket, sőt – minél magasabban vagyunk a kormánypárti táplálékláncban, annál inkább nekünk kedveznek az újabb és újabb módosítások. Ha pedig igazán benne vagyunk a pikszisben, akkor még azt is elérhetjük, hogy egyedül mi maradjunk állva, mi legyünk azok, akik egyedül uralják a piaci szegmensünket.

A kötelezettségeink minimálisak: valamilyen szinten teljesítenünk kell (a kiváló nem követelmény, de gyakran még az elfogadható sem) és meg kell adni azt, ami a királyé, azaz meg kell fizetnünk a csúszókat. Mindezek után nyugodtan hátradőlhetünk és eldönthetjük, hova kívánjuk befektetni a könnyen jött pénzünket: szállodát veszünk vagy még több földet, esetleg irodaházat építünk a budai hegyoldalba vagy inkább egy balatoni kikötőbe invesztálunk. Attól nem kell félnünk, hogy ezekkel a beruházásokkal sok nyűgünk lesz: amíg a barátok barátok, addig az engedélyek könnyen jönnek, ahogy a jóárasítás és a  finanszírozás is megoldott. Ha pedig bizalmatlanok vagyunk és attól félünk, kitúrhatnak minket a bödön mellől, még mindig áldozhatunk panzióra az Alpokban vagy wellness-központra egy olyan szigeten, amellyel nincs kiadatási egyezménye hazánknak.

Ha tehát jól fekszünk ott, ahol fekszünk,

• egy csomó költségtől megmenekülhetünk,
• versenytársainkat kiiktathatjuk,
• monopol- vagy kartellárakon dolgozhatunk,
• a finanszírozásunk költsége pedig szinte elhanyagolható (uniós pénzek, jelentős túlárazások), vagy legalábbis nagyon alacsony (igen kedvezményes hitelek),
• bónuszként pedig még a törvényeket is ránk szabhatják.

Vajon miben különbözik ez attól, mint amikor a húszas években az amerikai szeszcsempész maffiacsaládok a könnyen szerzett pénzüket befektették a legális gazdaságba? Nem sokban – az egykori „ingyenpénz” beépült a gazdasági életbe és a politikába is, a maffiózók pedig megbecsült tagjai lettek a társadalomnak – elég csak arra gondolni, hogy J. F. Kennedy amerikai elnök nagyapja is szeszcsempész volt.  Jelentős eltérés azonban az, hogy ma a kormánypárt szerint mindez nem elítélendő dolog (ellentétben az amerikai szeszcsempészettel), a korrupció pedig csak egy olyan gazdasági eszköz, egy olyan politikai elv, amely lehetővé teszi az új magyar burzsoázia meggazdagodását, még akkor is, ha ennek az ára a nem fideszes vállalkozók elpusztítása és a piaci körülmények oly szintű torzítása, melynek kiheverése akár évtizedekbe is kerülhet a magyar társadalomnak.

Egyszer csak majd, ha olyan kormány kerül hatalomra, amely nem a kleptokrácia építésén fáradozik.

 

Kapcsolódó posztok:

Hogyan lopják szét az óvodák pénzét az önkormányzatokban?

Hogyan lopják szét a közbeszerzésekkel a közvagyont?

Mennyit lehet lenyúlni egy átlagos uniós pályázattal?

Kinek éri meg a budapesti olimpia?

 

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

"Az igaz, hogy senki sem áll a törvények felett, de a hatalom láthatatlanná tud tenni.  (Toba Beta)

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki az igazi hazafi magyar vállalkozó.

Az, aki az adóját rendesen bevallja, minden ellenőrzésen haptákban áll? Az, aki termelésével finanszírozza a magyar költségvetést és munkahelyeket teremt?

Vagy az, aki jóban van a kormány valamelyik prominens tagjával, vagy a prominens tag valakijével és az államból él, mint Marci Hevesen?

A kormánnyal üzletelő offshore valamint muszlim tulajdonosi hátterű cégek helyből hazafinak számítanak? És mi van azokkal a cégekkel, amelyeket a magyar költségvetés finanszíroz, mégis Romániában adóznak?

Kit kell utálnunk, kit kell szeretnünk?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki az, aki igazi magyar kereskedő, akkor tudnánk, kihez kell járnunk vásárolni, nehogy tévedésből olyan hálózat boltjába térjünk be, amely nem kedves a kormányunk szívének.

Azok, akik megfizetik a dolgozóikat, széles áruválasztékkal bírnak, sok magyar terméket forgalmaznak kedvező áron?

Azok, akik beruháznak, újabb és újabb munkahelyeket teremtenek, vagy azok, akik zsákban viszik ki a pénzt az országból? Vagy vihetik zsákban, de ne a londoni/párizsi/berlini anyacégükhöz, hanem kormányközeli offshore számlákra?

Vagy azok, akik a dolgozóik bérét alacsonyan tartják, szűkebb választékot tartanak, teljesen mindegy, milyen minőségben szolgáltatnak, ám rendesen részt vesznek a békemeneten?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki számít büdös multinak.

Vajon azok a cégek is, akik az a kormány stratégiai partnerei? Vagy ők nem, csak az összes többi?

Vagy simán tevékenységi körhöz kötött, ki fekete seggű, a kiskereskedők igen, az autógyártók nem?

Jó lenne, ha lenne arról listánk, kik azok, akik fogalmilag nem követhetnek el bűncselekményt még akkor sem, ha cselekedeteikkel a büntető törvénykönyv minimum tíz paragrafusát merítették ki (bűnszövetkezetben).

Azok, akik egy fotón szerepelnek a kormány bármely fontos tagjával, esetleg egy VIP-páholyban szotyoláznak?

Vagy azok, akik bármelyik állami tulajdonú cég vezetésében, felügyelő bizottságában ültek-ülnek az elmúlt hat évben?

Vagy azok, akik állami (önkormányzati) vagyon kezelésével vannak megbízva, illetve uniós pénzek felett rendelkeznek? Csak ők, vagy az összes rokonuk-sógoruk-jóbarátuk is ugyanilyen elbírálás alá esik az összes strómanjukkal együtt?

Esetleg azok, akik közreműködnek az állami vagyon szanaszét hordásában akár mint a köz szolgái, akár mint bármilyen rendű-rangú politikus, netalán vállalkozó (lásd hazai magyar hazafi vállalkozók listája)?

Netalán azok is, akik hivatalos okiratokat hamisítanak meg, manipulált adatokat szolgáltatnak tevékenységükről, saját rokonukat hitelezik a költségvetési pénzekből?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mekkora értékhatár felett nem szabad egyetlen közszolga-aláírás jóhiszeműségét sem megkérdőjelezni.

Egy millió feletti megbízás odaítélése már garantálja, hogy a döntést hozó szándékai tisztességesek, a legnagyobb körültekintéssel járt el, minden egyes jogszabályt betartott és a korrupcióról utoljára akkor hallott, amikor a Rokonok című filmet nézte a tévében?

Amennyiben akár egy forint uniós támogatást is elnyer bárki, annak elköltése minden esetben tisztességes, korrekt, a pályázati célokat maximálisan figyelembe vevő aktus volt?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mely testületek, bizottságok döntése, illetve az annak folyományaként a költségvetésből kilapátolt pénz jogszerűsége megkérdőjelezhetetlen.

Bármely offshore cég-számla fantasztikus adóelkerülési ötlet, vagy csak a kormánypárt érdekeltségi körébe tartozók?

Olyan cégek, mint a kereskedő házak, letelepedési kötvénnyel meg állami koncessziókkal bizniszelők, tehetnek valaha is olyan lépést, amelyet az ügyészség vizsgálatra érdemesnek tartana?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mely beruházásoknak kell automatikusan örülnünk.  

Bármelyiknek, amelynek bekerülési értéke 500 ezer forint felett van?

Vagy azoknak, amelyeket magas rangú politikus, netalán maga a kormányfő jelent be?

Vagy összeghatártól függetlenül az összes, amely sporttal bármilyen szinten is köszönő viszonyban van (olimpia, vizes vb, stadion, sportcsarnok, kikötő, kalandpark, bicikliút, játszótér, stb.)?

Esetleg azoknak, amelyeket meghatározott vállalkozói kör (lásd megbízható hazafi vállalkozók listája) kivitelez, minimum tripla áron?

Jó lenne, ha lenne arról listánk, kik kiabálhatnak bárkire kígyót-békát, bármit, kik azok, akik következmények nélkül zsidózhatnak, buzizhatnak és bármilyen más módon nagy nyilvánosság előtt társadalmi, etnikai csoportok becsületébe gázolhatnak, ellenük bujtogathatnak.

Bármilyen állami kitüntetés elnyerésével fel lehet kerülni a listára? Esetleg elég hozzá ötvenhatos témájú dalszerzés, netalán a budapesti olimpia nagyhangú támogatása?

Bármelyik békemeneten részvétel egyben büntetlenséget is garantál?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki a jó migráns és ki a rossz migráns. Csak hogy tudjuk, kit szabad és kit nem meglincselni, ha éjfél tájban szembe jön az utcán.

Ha magyar felmenőket hazudva állampolgárságot kap valaki, az már jó migránsnak számít?

Aki egykor kiemigrált majd visszaemigrált, az jó migráns vagy rossz migráns, vagy nem is számít migránsnak?

Ha a migráns részt vesz magyarországi cégek fantomizálásában, akkor ettől jó migráns lesz, vagy csak akkor, ha kormányközeli cégek esetében teszi ezt? Vagy csak akkor lesz jó migráns, ha leszedi azt az almát, amit magyar napszámos nem hajlandó, de akkor is csak addig, ameddig az almafák között tartózkodik?

Ha valaki külföldi állampolgárként évek óta hazánkban dolgozik vagy netalán tanul, az jó migráns, vagy csak addig, ameddig ki nem nyitja a száját és meg nem szólal olyan nyelven, ami nem magyar?

És aki majd százmilliót áldozott azért, hogy bármilyen múlttal (adócsalás, terrorizmus támogatás, drogkereskedés, stb.) hazánkban letelepedési engedélyt kapjon, az már jó migráns?

Például az az arabnak kinéző migráns, aki tetoválással igazolja, hogy egyiptomi kopt keresztény, az jó migráns, vagy rossz migráns? Vagy csak akkor lesz jó migráns, ha a keresztényülözési államtitkársághoz folyamodik írásban nyolc példányban és hiteles magyar fordításban, hogy abból az egyedi kérelmek alapján odaítélhető milliárdból ő is részesüljön pár millió erejéig?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mit szabad olvasnunk és mit nem, mely tévécsatornát nézhetjük és melyiket nem.

Mely szerzők művei  (cikkek, glosszák, blogok, könyvek, stb.) kötelezőek és melyek azok, amiket jobb, ha máglyára vetünk?

Kik a megbízható előadóművészek, zenészek, színházi rendezők-igazgatók, műsorszerkesztők? Vagy bárki, aki a királyi tévében vagy a TV2 bármelyik csatornáján szerepelhet?

Az interneten bármelyik magyar nyelvű honlapon kétségek nélkül barangolhatunk, vagy csak azokon, amelyek vagy tartalmazzák a „nemzeti” szót a fejlécükben, illetve a propagandaminisztérium bármely nyúlványának (megbízott vagy hivatalosan soha meg nem bízott személyének, cégének) ideológiailag tökéletesen megbízhatóan írt-szerkesztett-fényképezett oldala?

Esetleg ugyanez igaz azokra az újságokra és honlapokra is, amelyeken szintén a fejlécben szerepel a „keresztény” szó?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mely egyházak intézményeit látogathatjuk és melyeket nem ajánlatos.

Csak azok, amelyeket a parlament (azaz a kormány és vezető pártunk) arra érdemesnek tart, ezért aztán a bevett egyházak listája az irányadó?

Vagy azok, amelyek vezetőivel kormányunk tagjai szívesen fényképezkednek?

Esetleg azok, akiket az adófizetők pénzéből a kormányunk gálánsan, mindenféle elszámolási kötelezettség nélkül támogat?

Előfordulhat, hogy bármelyik nem keresztény felekezet látogatásáért kiátkozás jár, vagy jövőre már börtön is?

Jó lenne, ha lenne listánk azokról, akik régen rosszak voltak, de ma már jók, csakhogy tudjuk, kinek nem szabad III/III-as, katonai elhárítós, besúgós, párttitkáros múltját bolygatni, netalán valamilyen listán szereplését nyilvánosságra hozni.

Jó lenne, ha lenne listánk azokról, akik régen jók voltak, de ma már rosszak, csak hogy tudjuk, kiket lehet szabadon szidni, róluk gyalázkodó posztokat írni, vagyonuk eredetét firtatni.

Jó lenne, ha lenne listánk arról, milyen listák vannak.

A legjobb pedig az lenne, ha kormányunk simán törvénybe iktatná az összes listát, hogy tudjuk, mi földi halandók mihez tartsuk magunkat.

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

„Sem az emberi élet, sem a szabadság, sem a tulajdon nincs biztonságban amíg a parlament ülésezik.” (Mark Twain)

Amióta a Fidesz hatalmon van és parlamenti szavazóautomatája a legmagasabb fokozatba kapcsolt, azóta kénytelenek vagyunk megtanulni: egy bizonyos vagyontárgy (különösen bizonyos tevékenységi körű cégek) sorsa csak addig kiszámítható, amíg kormánybarát oligarchák tartják rajtuk a kezüket.

Ha magyar tulajdonban van a kiskereskedelmi hálózat, az oké, még akkor is, ha a tulajdonosok talicskával tolják offshore-ba a pénzt belőle. Ha magyar tulajdonú a bank, lényegtelen, kapzsi-e a kamat vagy tartalmaz-e népnyúzás szintű kitételeket a hitelszerződés, ahogy a közműszolgáltatók is monopoloskodhatnak, ha az állami a gazdájuk fideszes káderekkel a vezető pozíciókban.

És mi a közös ezekben a „magyar” cégekben azon kívül, hogy nem olyan büdösek, mint a multik? Az, hogy szinte korlátlan mértékben lehet pénzkifizetőhelyként használni őket. Többszáz milliós nagyságrendben van kukorica konzerved? Ha haver vagy, segít egy kereskedőház. Pályáznál uniós támogatásra? Akár tízszeresen is túlárazhatsz. Startup cégekben utazol? Bármit megtehetsz, a pénz a tied, még munkahelyet sem kell létesítened, a lényeg hogy sógor-koma-jóbarát legyél és add meg a királynak, ami a királyé. Azaz ha 90%-ot kérnek az ingyenpénzért, akkor annyit.

A gazdaság legkülönbözőbb ágazatai szenvedik a harácsolást, a tulajdonosok pedig akkor sem alhatnak nyugodtan, ha csak egy trafiknyi boldogság az övék – elég, ha megtetszik egy kormánynál jól fekvőnek a kis birodalmuk, aztán könnyes búcsút vehetnek megélhetési forrásuktól. Elintézhetnénk annyival, ebül szerzett jószág ebül vész el és ma már menő helyen lévő trafikot hátszél nélküli úgysem birtokolhat senki sem, a csóróvégire meg a kutya sem fanyalodik, az azonban nem lényegtelen, hogy az állam vérét szívó piócák ugyanolyan versenyelőnnyel rendelkeznek a piacon, mint bármelyik szervezett bűnözésből élő maffia. Hogy miért?

Először is, ha normál piaci körülmények között gazdálkodunk, akkor minden egyes fillérét meg kell küzdenünk:

• ki kell találnunk, mire van szüksége a vevőknek,
• vitázhatunk a beszállítókkal,
• alkudozhatunk a melósokkal,
• időt és pénzt feccölhetünk a piacszerzésbe,
• nyalhatjuk a vevőink talpát, mi szerződésszerűen teljesítettünk, legyenek szívesek már fizetni,
• ha csak csúszó ellenében kapunk munkát, még azt is ki kell nyögni valahogy,
• piaci kamatozású hitelt vehetünk fel, ha nagyon muszáj (terjeszkedéshez vagy szimplán csak az életben maradáshoz).
• Aztán ott vannak még az olyan kötelezettségek, mint az adófizetés (áfa, társasági adó, szivatós kisadók, önkormányzat felé helyi adó, kamarai tagsági díjnak nevezett kényszerfizetés és akkor még nem járulékoztunk),
• tonnányi egyéb adminisztráció (éjszaka orvul leszerelték a cégtábládat, másnap meg jön a NAV ellenőrizni? küzdhetsz, hogy ne vonják vissza az adószámodat),
• online kassza, adatszolgáltatás még a kutyánkról is,
• random, azonnali, időnként pedig akár visszamenőleges jogszabályváltozás,
• ilyen-olyan ellenőrzés (adó, munkaügyi, munkavédelmi, építésügyi, közegészségügyi, szerzői jogvédelmi, stb.), nem éppen Grál lovag ellenőrökkel,
• és hogy mindezek közben ne kerüljön nyakunkra a kés, kell még kiváló könyvelő, ügyvéd meg igény szerint egyéb szakember, aki auditál, szakértőként, engedélyesként, stb. aláír.

Aztán ha minden legális és illegális költséget kifizettünk, elgondolkodhatunk azon, vajon nekünk miért nincs jachtunk az Adrián és mi a fenét csinálunk rosszul, hogy nem sikerül egyről a kettőre jutnunk. Ha pedig mindezek ellenére mégis nyereségesek vagyunk, retteghetünk, hogy az on-line pénztár vagy a közeljövőben bevezetendő on-line számlázási rendszer alapján valakinek feltűnik, jól dolgozunk és pár napon belül már nem a mienk az üzletünk (jön valaki, aki megzsarol, vagy eladjuk a cégünket, vagy készülhetünk a legdurvább szankciókra), esetleg simán csak 24 órán belüli jogszabály-változtatással elérik, hogy soha többet ne foglalkozhassunk azzal, amit addig csináltunk.

Ha azonban a kormánypárt nagy családjához tartozunk és büszkén mondhatjuk magunkat fideszes-kdnp-s káder sógorának, komájának, jóbarátjának, akkor rögtön más a szitu, életünk mindaddig aranyélet, ameddig meg nem érkezik a selyemzsinór és ki nem ebrudalnak minket a jóból, hogy nálunk még nagyobb hátszéllel rendelkező hazafi vegye át a stafétát.

Először is nem kell olyanon gondolkodnunk, mire van szükség, ezt megmondják nekünk. Még egy tanulmányra? Nem probléma. Tízszeres áron továbbszámlázott játszótéri mászókára? Jöhet. Soha a büdös életben nem használandó szoftverre? Az sem lehet probléma, bármi is legyen a tárgya. És már meg is úsztunk olyan költségeket, mint a piackutatás, az üzletszerzés, a vevők kedvének keresése, netalán reklám- és marketing költségek és olyanokkal sem kell bíbelődnünk mint pályázási költségek, hiszem a megrendelő megmondja mit és pontosan mennyiért akar, az állam vagy az önkormányzat pedig fizet, mint a katonatiszt.

Persze az is előfordulhat, hogy már van üzletünk, és azon keresztül akarunk érvényesülni, mint sógor-koma-jóbarát – ez esetben a szponzorunknak kell megfelelő módot találnia arra, hogy elsüsse portékánkat. Erre nagyszerűek például a kereskedőházak (magozott meggybefőttből szinte korlátlan felvételi lehetőséggel), de építőipari cégként is biztos találnak nekünk egy-két felújítandó múzeumot vagy más középületet, ha pedig tanácsadás területén bizniszelünk, végképp nyerők lehetünk, hiszen melyik állami intézménynek ne lenne szüksége okos (szóbeli) ötletekre, havi sok-sok millióért? A szolgáltatásunk vagy termékünk beárazásával ebben az esetben sem lehet problémánk, úgyis megmondják, mi mennyiért dobható „piacra”.

Az eszközigényünk sem lehet gond – egyrészt megfelelő kapcsolatok révén nagyon olcsón bérelhetünk, vagy olyan kurrens eszközökhöz is hozzájuthatunk, mint a termőföld (elég egy internetes kurzus és máris mezőgazdasághoz értők vagyunk), ahogy a tevékenységünk végzéséhez szükséges esetleges koncessziós jogok is könnyedén elérhetők lehetnek. 

A csúszókkal sem kell sokat aggályoskodnunk, hiszen a megbízással együtt jár a kötelezettség is, azaz tisztán és világosan a tudtunkra adják pontosan kinek és mennyit kell visszajuttatni – már a megbízási díj is úgy van kiszámolva, hogy ez bele van kalkulálva. A pénzmosásra is komplett know-how-t kaphatunk, offshore cégek-számlák közbeiktatásával, hiszen nem minden „megrendelő” kéri készpénzben a juttatását.

Ha csókosok vagyunk, kevesebbet kell aggódnunk a legkülönfélébb ellenőrzések meg mindenféle kötelezettségek időben teljesítése miatt – kellő hátszéllel a kutya sem fog ellenőrizni minket, ha pedig szorulna a hurok (például újságírók kutakodása miatt) még mindig lehet fantomizálni a céget, erre a célra vannak kiváló hajléktalanok meg ide-oda migráló migránsok. Ha pedig a hanyagságunk emberéletet követelt, még mindig ráfoghatjuk a körülményekre, titkárnőre, a portásra vagy a segédmunkásra, de akár az áldozatra is, vigyék el ők a balhét. Ráadásul nemcsak a mi ellenőrzéseink „kedvesebbek”, de kapcsolatainkkal azt is elérhetjük, hogy a versenytársainkat érintő ellenőrzések viszont még kegyetlenebbek legyenek.

Likviditási gondokkal sem kell küzdenünk – egyrészt ott vannak az (ingyen vagy majdnem ingyen) uniós források, amelyekből nagykanállal meríthetünk, másrészt ha megszorulunk, csak ki kell kuncsorognunk egy következő zsíros (öt-tízszeresen felülárazott) állami-önkormányzati megbízást, aztán minden gondunk megoldódott, sem a luxusautóinktól, sem az adriai villáinktól nem kell megválnunk. De ha hitel kell, az sem gond, hiszen a hazai bankok szívesen hitelezik az olyan jól menő, hatalmas perspektívával rendelkező, megbízható és rózsaillatú vállalkozókat, mint amilyenek mi vagyunk, aztán vagy visszafizetjük az igen kedvező, a piacinál jóval alacsonyabb kamatozású hitelünket, vagy nem.

A jogszabályváltozások sem érintenek minket, sőt – minél magasabban vagyunk a kormánypárti táplálékláncban, annál inkább nekünk kedveznek az újabb és újabb módosítások. Ha pedig igazán benne vagyunk a pikszisben, akkor még azt is elérhetjük, hogy egyedül mi maradjunk állva, mi legyünk azok, akik egyedül uralják a piaci szegmensünket.

A kötelezettségeink minimálisak: valamilyen szinten teljesítenünk kell (a kiváló nem követelmény, de gyakran még az elfogadható sem) és meg kell adni azt, ami a királyé, azaz meg kell fizetnünk a csúszókat. Mindezek után nyugodtan hátradőlhetünk és eldönthetjük, hova kívánjuk befektetni a könnyen jött pénzünket: szállodát veszünk vagy még több földet, esetleg irodaházat építünk a budai hegyoldalba vagy inkább egy balatoni kikötőbe invesztálunk. Attól nem kell félnünk, hogy ezekkel a beruházásokkal sok nyűgünk lesz: amíg a barátok barátok, addig az engedélyek könnyen jönnek, ahogy a jóárasítás és a  finanszírozás is megoldott. Ha pedig bizalmatlanok vagyunk és attól félünk, kitúrhatnak minket a bödön mellől, még mindig áldozhatunk panzióra az Alpokban vagy wellness-központra egy olyan szigeten, amellyel nincs kiadatási egyezménye hazánknak.

Ha tehát jól fekszünk ott, ahol fekszünk,

• egy csomó költségtől megmenekülhetünk,
• versenytársainkat kiiktathatjuk,
• monopol- vagy kartellárakon dolgozhatunk,
• a finanszírozásunk költsége pedig szinte elhanyagolható (uniós pénzek, jelentős túlárazások), vagy legalábbis nagyon alacsony (igen kedvezményes hitelek),
• bónuszként pedig még a törvényeket is ránk szabhatják.

Vajon miben különbözik ez attól, mint amikor a húszas években az amerikai szeszcsempész maffiacsaládok a könnyen szerzett pénzüket befektették a legális gazdaságba? Nem sokban – az egykori „ingyenpénz” beépült a gazdasági életbe és a politikába is, a maffiózók pedig megbecsült tagjai lettek a társadalomnak – elég csak arra gondolni, hogy J. F. Kennedy amerikai elnök nagyapja is szeszcsempész volt.  Jelentős eltérés azonban az, hogy ma a kormánypárt szerint mindez nem elítélendő dolog (ellentétben az amerikai szeszcsempészettel), a korrupció pedig csak egy olyan gazdasági eszköz, egy olyan politikai elv, amely lehetővé teszi az új magyar burzsoázia meggazdagodását, még akkor is, ha ennek az ára a nem fideszes vállalkozók elpusztítása és a piaci körülmények oly szintű torzítása, melynek kiheverése akár évtizedekbe is kerülhet a magyar társadalomnak.

Egyszer csak majd, ha olyan kormány kerül hatalomra, amely nem a kleptokrácia építésén fáradozik.

Kapcsolódó posztok:

Hogyan lopják szét az óvodák pénzét az önkormányzatokban?

Hogyan lopják szét a közbeszerzésekkel a közvagyont?

Mennyit lehet lenyúlni egy átlagos uniós pályázattal?

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Egy biztos, mostanában igen nehéz lehet a magyar püspökök élete. Egyrészről ott van a főnökük, a pápa, aki a hazai jobboldal szemében lassan már ugyanolyan első számú közellenségnek számít, mint Soros György. Hogy miért? Mert nem úgy viselkedik, ahogy a hazai kereszténydemokraták és a Fidesz elvárják.  Sőt, a katolikus egyház fejének „demens vénemberezése” és „gazemberezése” sem lehet akadálya még egy lovagkereszt odaadásának sem, márcsak ezzel is minősítve az odaítélő személy kereszténység és egyéb értékek iránti tiszteletét. És míg Bayer Zsolt nyugodtan állíthatja, hogy Ferenc pápa „teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére”, addig egy beosztott egyházi méltóság azért ilyet mégsem mondhat ki nyíltan a munkáltatójára. Még szűk körben sem, hiszen mint tudjuk, a falnak is füle van és Júdás sem a legnépszerűbb szereplője a Bibliának.

Amíg tehát ez a pápa van és nem sikerül helyette olyat választani, aki beleáll a migráció tűzzel-vassal üldözésébe, az idegengyűlöletbe és a kereszténység mindenek felettivé nyilvánításába, addig bizony a magyar püspököknek lapítaniuk kell, ha nem akarják magukra vonni a Vatikán haragját.

Igen ám, de. Van egy másik uruk is, aki nem hivatalt ad, hanem sok-sok pénzt, ez pedig a magyar kormány. Itt egy templom felújítás, ott harmincmilliós pályázatokra lehetőség, ráadásul mindezen sok-sok milliárdért semmi mást nem kell csinálni, mint közösségépíteni meg kiglancolni azt, ami egyébként az adófizetők pénze nélkül a fejükre omlana. Arról mondjuk mélyen hallgat minden egyházi meg világi főméltóság, hogy a népszámlálási adatok alapján az ezredforduló óta jelentősen megcsappant a hívek száma (a római katolikusoknál ez a csökkenés 30%-os, a témáról részletesen itt), a tendencia pedig tartósnak mutatkozik. És bár lehet okolni a liberális patás ördögöket, de az sem használ a magyar templomok látogatottságának, hogy minimum 800 ezer potenciális hívő inkább más országban próbál boldogulni.

A hívek száma tekintetében az iskolai hittan is visszaütött, de lássuk be, aki azt hiszi, a szülők minden áldozatot meghoznak a gyerekeikért (azaz vasárnap ott ülnek lelkesen a templomban példát mutatva a csemetéjüknek, netalán még önkénteskednek meg adakoznak is a gyülekezetben), az téved. A hittan alternatívan kötelezővé tétele egy csomó család válláról levette a terhet, azaz a gyerek ezentúl az iskolában megkapja a szellemi táplálékát (az adófizetők költségén), ezzel le is van tudva a környezetileg elvárt buzgalom.

A kormány azonban nemcsak rengeteg pénzt ad a legújabbkori hittérítéshez, hanem ménesnyi paripát is, így például a cserkészek őrsvezetői  iskolákban toborozhatnak, ráadásul nem is az ebédszünetben, hanem a tanórákon bemutatva a cserkészélet szépségeit, különös tekintettel az olyan értékekre, mint 

• a becsületesség (ne lopj, a kormány nem tűri a konkurenciát),
• a segítőkészség (ha nem látod a hajléktalanokat, akkor nincsenek),
• a lovagiasság (vak komondor?),
• a természetszeretet (ne vágj ki minden fát, csak ha a kormány kéri ezt tőled),
• a vidámság (gúnyolódik meg tréfálkozik is a kormányunk eleget).

Ha pedig a hittan-erköltcstanra kényszerítés nem okozott volna még elég kárt az egyházaknak, Palkovics László rátett egy lapáttal, amikor azt mondta, miszerint „a vallás, a Biblia ismerete meggyőződéstől függetlenül tud iránymutatásul szolgálni a mindennapi életben, így annak integrálása az oktatásba olyan értékekkel és olyan hozzáállással vértezi fel a gyermekeket, amelyek útmutatóként szolgálnak nekik egész életükben.” 

Már csak reménykedni tudunk, hogy az államtitkár nem a Science tantárgyra gondol (rendszeresített tankönyv hiányában), mint integrálási lehetőség – bár azért meg kell hagyni, sokkal egyszerűbb lenne a tanárok dolga: miért vannak természeti csapások? Mert rosszak az emberek, aztán jön az özönvíz, a sáskajárás, aszály. A világ keletkezése mint téma is gyorsan letudható és a diákoknak attól sem kell félniük meg éjszakánként álmatlanul forgolódniuk, hogy kihal az óriás panda vagy a tazmán ördög, hiszen Noé bárkáján is csak kettő volt és lám, hogy elszaporodtak megint. Ám bárhova is integrálná az államtitkár a szép vastag ősi könyvet, attól még nem lesz senki sem jobb alattvaló, ahogy a kötelező orosz sem hozta el a nyolcmillió perfekt orosz Magyarországát.

Miközben a kormány azt szajkózza, a kereszténység utolsó védőbástyája vagyunk, meg az emberi méltóságot csakis a kereszténység garantálhatja (kivéve a pápáért, mert mint láttuk, azért annyira nem aggódik a kormányunk), addig a magyar tettrekész korú lakosság jó része inkább Európa más tájain kívánja megvédeni a római jogon, a görög filozófián és a biblián alapuló rendszerünket, a kvótakérdést pedig – bármennyire is szeretné a kormány –  az átlagpolgár nem keresztes háborúként könyveli el, hanem simán csak a kormány burkolt (és kevésbé burkolt) rasszizmusának csápol és boldog, mert végre lehet valakit hibáztatni a saját nyomorúságáért.

Ezek után mit mondjanak a püspökök? Szálljanak szembe a pápával? Vagy mondjanak le a kormány bőkezűen osztogatott milliárdjairól? Mondják azt, a külföldi keresztények helyett talán inkább a magyar rászorulókra kellene költenie a kormánynak az adófizetők pénzét? Netalán hagyja abba a kormány a hajléktalan-üldözést, mert még az is lehet, hogy azok között is van megvédendő keresztény? Esetleg suttogják el a plébánosoknak, hogy a miséken nyugodtan legyenek rasszisták és egy hónapig kerüljék az olyan témákat, mint a keresztényi szeretet, könyörület, elfogadás? Beszéljenek inkább Szodomáról és Gomoráról, a világ végéről vagy épp Krisztus megfeszítéséről? Vagy az Ószövetség is tabu, hiszen az is csak ide-oda migráló emberekről szól? Vagy éppen azért hozzák létre a keresztényüldözés elleni államtitkárságot, hogy milliárdokért irányt mutasson, ki az üldöző, ki az üldözött és mi számít üldözésnek?

Hogy a valódi keresztények mit gondolnak a témában, azt nem igazán tudjuk, hiszen az ő hangjuk nem tud áthatolni a megélhetési és divatkeresztények keltette hangzavaron, a kvótanépszavazás meg semmi másról sem szól, mint arról, ha már minden lehetséges uniós támogatást lehívott a kormány, vajon rá lehetne-e beszélni a lakosságot, hogy még az eltékozolt eurómilliárdok miatti felelősségre vonás előtt letiplizzen országunk az Unióból. És az is a kereszténység érdekében lesz, menekülve a sátántól meg a Nyugattól, amely csak a romlást hozza a mi világunkra.

Milyen jobb módja van egy uralkodó osztálynak arra, hogy magának követelje és megtartsa a hatalmat mint az, hogy a nemzet megmentőjének szerepében tetszeleg? (Christopher Hitchens)

Kapcsolódó poszt:

Kormányunk és a keresztény gyökerek

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!