Azoknak, akik akár 1.200-1.500 milliárd forintot (de lehet, hogy ennek dupláját) is zsebre rakhatnak, mire lezajlanak a rendezvények.

Vajon van olyan dolog e földön, amelynél jobb nem is történhet egy korrupt kormány életében? Igen, például egy olimpia rendezése. Igaz, a korrupt kormány és egy atomerőmű bővítése, netalán új építése is kiváló a csillagok együttállása szempontjából (garantáltan titkosítható a teljes beruházás vagy száz évre), de az ideológiai magyarázat mindig is sántatani fog („legtisztább energia”, legolcsóbb energia”, stb.), plusz ha történik valami gebasz (például rossz tervezés miatt), akkor az igen nagyot szólhat. Például egy akkora országot mint mi, szinte teljes egészében eltörölhet a föld színéről kereszténységünkkel meg álkereszténységünkkel plusz másokéhoz nem hasonlítható nemzeti identitásunkkal együtt, béke porainkra.

Az olimpia azonban más tészta, hiszen egyrészt nem robban, másrészt kiválóan propagálható, például azzal, hogyan lehet bárki olyan hazafiatlan, hogy nem akar saját pénztárcájából támogatni egy olyan eseményt, amely tuti veszteséges, cserébe három-négy év építkezés-kalapálás-forgalomelterelés után egy hónapra egy hatalmas sportfesztivállá változtatja a városát. Hogy aztán még egy évig a szemetet meg a felesleges épületeket lehessen eltakarítani meg számolgatni a veszteséget és kitalálni, hol legyen megszorítás, hogy végre újra egyensúlyba kerüljön a költségvetés. De ennyit csak megér az, hogy újra meglegyen az az egyetlen örömünk, amelyet mindig is a sportban talált meg a magyar?

„(…) a XX. században számtalanszor, a nehéz időkben, mikor a magyarok az identitásukat keresték, a túlélésért küzdöttek, az emberek egyetlen örömünket a sportsikerekben, az olimpiai sikerekben találták meg, csak a sportpályán mutathatták meg eltökéltségüket, és láthatták az ország zászlaját magasan lobogni”. (Orbán Viktor)

Az sem elhanyagolható, hogy a rendezésre jelentkezést benyújtó kormánynak egyáltalán nem szükséges nyernie ahhoz, hogy az első nagyobb költségvetési összeg hozzáférhető legyen.

(Ami ezek után következik, az mind-mind spekuláció, mert azt már a tudhatjuk, 1. hazánkban hatalmon lévő közszolga korrupciós bűncselekményt nem követhet el, 2. az olimpiát a hatalmon lévők gründolják, 3. tehát ebből következik, hogy az utolsó fillérig minden forint tisztességesen lesz elköltve, szigorúan korrupciómentesen, 4. ha mégsem, majd jogszabályba foglalják, hogy de igen.)

1. A pályázat elkészítése.

A pályázás kalkulált költsége 50-100 millió dollár, azaz mintegy 14-28 milliárd forint (ebből már cirka  6 milliárd forintot ki is fizetett kormányunk tanácsadás címén). Botorság lenne azt hinni, hogy mi a sáv alsó határán maradnánk, ahogy azt is, hogy a kormány minden egyes e célból elköltött forinttal elszámolna és egyes tételeket nem könyveltetne más sorokra (például infrastruktúra-fejlesztés, stb.). Tokiónak például a két egymás utáni kísérlet (egy sikertelen és egy sikeres) összesen 220-230 millió dollárjába került – és most már örülhetnek, mert övék a 2020-as olimpia rendezési joga. Mivel nálunk még nem japán szintűek a tervezési díjak, ahogy a mérnök- és egyéb órabérek is valószínűleg mélyen a távol-keleti óradíjak alatt lehetnek, így hazánkban az előkészítés 30 milliárdjának a feléből ki lehet szorítani a szellemi rabszolgák díját (örüljenek, hogy van munkájuk), a többit meg el lehet kézen-közön eltüntetni. Házikedvenc oligarchák – időhiányra hivatkozva – tényleges pályázat nélkül kinevezett cégei gyárthatják a megvalósíthatósági tanulmányokat, a különféle látványterveket, készíthetnek kamu közvélemény-kutatásokat a projekt támogatottságáról, meghasalhatják az évszázad legolcsóbb olimpiájának sarokszámait és pénzügyi megvalósíthatóságát (persze ezt nem köteles később betartani a kormány), jöhetnek a csili-vili marketing tervek, filléres, gagyi logók, hogy a gyerekeknek tuti álmatlanságot okozó plüsskabalákról már ne is beszéljünk.

Persze ennyi pénzért már izzadni is kell egy kicsit, például arra is kell megoldást találni, miszerint hogyan és mennyiért lehetne úgy szörfözési, vitorlázási lehetőséget biztosítani, hogy az maximum hat kilométerrel legyen a belvárostól (Városligeti csónakázó tó? Feneketlen-tó? Omszki-tó?), vadvízi evezésre meg majd megálmodik valaki egy szlalompályát a Gellérthegy oldalába. A BMX-pályához a know-how már megvan, profi szaktanácsot adhatnak a körmendi bicikliút kiagyalói, ezzel a ponttal tehát nem is érdemes sokat foglalkozni, plusz elfér a belvárosban bárhol. És ez nem lehet vita tárgya, hiszen Orbán Viktor is ilyen belvárostól hat kilométeres ígéretekkel kampányolt Rióban. Ahogy azon is el kell gondolkodni majd, hogy lehet megvalósítani azt, hogy „a magyar lakosság kilencven százalékának nagyjából 90 perc alatt elérhető lesz minden versenyhelyszín” – amikor nemhogy vidékről, de még a főváros egyik pontjáról a másikra sem mindig sikerül eljutni másfél óra alatt tömegközlekedve. Aki nem hiszi, utánajárhat, csak Google maps kell hozzá és elképzelni, a főváros melyik pontjáról mennyi idő alatt lehetne meglátogatni a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban fekvő rokonunkat. (És ehhez a programhoz a pályázatok elbírálói is hozzáférnek, ha akarnak.)

Miniszterelnökünk azt szeretné, ha az egész főváros egy nagy olimpia parkként funkcionálna, az egész világra szóló rendezvény pedig egy hatalmas sportfesztivál lenne – grandiózus álmok tehát vannak, a papír meg mindent elbír és egyáltalán nem szükséges, hogy minden apróságra előre gondoljanak. Ahogy az új Puskás Ferenc stadion 100 milliárdos projektjében egyetlen egy új parkolóhely sem készül, úgy az olimpiai helyszínek tervei sem kell, hogy számoljanak ilyen apróságokkal. A magyar találékony nép, majd megoldja, a külföldit meg majd viszik a magyar találékony taxisok, vagy vonatoznak, hol itt a hiba?

A sokmilliárdért készülő tanulmányok színvonalához kétség sem férhet, hiszen egy párat – ugyan más témában – már sikerült kiperelni innen-onnan, jó marketinggel bármilyen kutyaütő verzió is eladható, aki meg nem hiszi el, ami benne van, az járjon utána. A külföldieknek meg majd hazudnak olyan adatokat, amilyeneket akarnak.

Torontó már visszalépett, mert már a jelentkezés 60 millió dolláros költségét sem kívánta finanszírozni a város, de lássuk be, a magyar sokkal sportszeretőbb nép, mint a morcos kanadai. A lényeg, hogy nem szabad még véletlenül sem népszavazást kiírni a témában, mert akkor netalán kiderülne, az istenadta nép azért mégsem annyira rajong azért a pénzkidobásért, amit egy olimpia jelent. Az olaszok sem lesznek már sokáig versenytársak, mivel az új római polgármester olimpiaellenes, egyik választási ígérete pedig éppen a visszalépés volt, az indok pedig az, hogy „a mindennapi élet problémáit nem lehet elhanyagolni a grandiózus álmok miatt”. Még jó, hogy Budapestnek egyetlen elhanyagolt problémája sincs.

A jelentkezésre elszámolt összegek cirka fele simán mehet az alvállalkozókon keresztül offshore számlákra, aztán már csak vissza kell csorgatni az állami pénzmosodába és tiszta, mint a patyolat, lehet belőle szállodát venni meg kastélyokat. Igaz, ez a 15-20 milliárd forint csak aprópénz ahhoz, amit a tényleges rendezés során lehet szerezni, de legalább kockázatmentes. És egyébként is, aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot sem érdemli.

2. Megvalósítás

Ha eljön „az úristen nyertünk” állapot, akkor kormányunknak több nagy feladata is van, többek között:

• meg kell oldani, hogy 2018-ban bármi áron ők nyerjenek, mert annál nagyobb pofára esés, mint hogy az ellenzéknek kaparták ki a gesztenyét, kevés képzelhető el.
• fel kell osztani a haverok és a strómanok között, hogy telekspekulációval ki mennyit nyerhet,
• fel kell osztani a haverok és a strómanok között a munkákat (kivitelezés, rendezvényszervezés, biztonsági szolgálat, stb.) és meg kell oldani, ezek ne harapják el egymás torkát, valamint pénzük és kapacitásuk is legyen a nagyszabású tervek megvalósításához (itt befigyelhet az állami előre finanszírozás is, hogy kisegítse azokat a szarkákat, akik többet akarnak, mint amennyit a farkuk bír). Attól nem kell tartani, hogy a közbeszerzések túl sok időt vennének igénybe akár tervezésről, akár kivitelezésről van szó, a hivatalok tökörészését pedig a kormányzat elsőbbséget biztosító törvénnyel igyekezszik megelőzni.
• kezelni kell a közvéleményt és hét évig folyamatosan fenntartani a lelkesedést, valamint elfeledtetni a költségek folyamatos emelkedésével egyre erősödő érzést, miszerint „ti fizetitek, nekünk tejel”,
• és mindenképpen meg kell nyerni a 2022-es választásokat is, hiszen ki más parádézhatna jogosabban a VIP-szektorban, mint az, aki az egészet felkarolta és a nevét adta hozzá, azaz maga a sport nemzeti fővédnöke, Orbán Viktor?

És mibe kerül mindez?

Ezt momentán nem tudjuk, mert ahány kormányzati megszólalás vagy tanulmány van, annyi különféle becslés kering a sajtóban.

A tervek szerint „a legtöbb sportesemény egy 10 kilométeres sugarú körben lenne, a létesítmények közötti utazási idő nem lenne több 13 percnél. Csak öt új létesítményt kell tető alá hozni 350 millió dollárból (98 milliárd forint, hat-hét focistadion ára).”(Fürjes Balázs, az eredeti nyilatkozat itt)

Egészen biztos van valaki, aki ezt elhiszi, főleg hogy tudjuk, az új Népstadion csak önmagában 100 milliárdba kerül (apropó, ha stadiont lehet építeni parkolóhely nélkül, akkor Tescot miért nem?)

A Bloomberg elemzése szerint Orbán Viktor 2,8 milliárd dollárt (azaz 774 milliárd forintot) akar olimpiára költeni, ez már ugyan reálisabban hangzik, de ez is csakl fele annyi, mint amennyivel a szintén pályázó franciák számolnak, vagy amennyiből a 2004-es játékokat a görögök kihozták.

A teljesség igénye nélkül, ami kellene (belefér mindez az öt új létesítménybe?):

• spéci kerékpáros stadion, golf és BMX-pálya, akkora tornacsarnok, amely megfelel az igényeknek, lőtér, valamiféle víz vitorlázáshoz és szörfhöz,
• 40 ezer hotelszoba (2013-ban Budapesten összesen 334 szoba volt, a legolcsóbb kategória nélkülitől a legdrágábbig, azaz vagy 20 ezer egész biztosan kell még)
• valamit kellene kezdeni a tömegközlekedéssel (a helyszínek és a szállások között)
• fővárosunk közútszerkezete sem az igazi (a külső körút forgalma olimpia nélkül is áll napközben), ha pedig Csepelre is akarnak olimpiai helyszínt, akkor még új hidakra is szükség van, a tizenhárom perces létesítmények közötti szintidőhöz pedig valószínűleg a Csillagok háborújából kellene technológiát kölcsönöznünk. Vagy a Star Trekből kölcsönkérni a űrhajóra kisebb csoportokat is fel- valamint lesugárzó készüléket.
• ha pedig bárki is rájön, hogy bizonyos vizes eseményekhez mégis csak a Balaton kellene, akkor az M7 sem ideális ehhez, indulhat a most éppen az olimpiára hivatkozva elhalasztott bővítés
• és akkor még nem beszéltünk olyanokról, mint az olimpiai falu, sajtóközpont, stb.
• és a szükséges tárgyi eszköz igényről (olimpiai falu és a sporthelyszínek felszerelései, 10 ezer sportolónak ágy, asztal, szék, zuhanyrózsa, éttermi felszerelések, mentőknek új rohamkocsik személyezettel, kórházak sürgősségi osztályainak felújítása, informatika, stb.)

A riói olimpia végső egyenlege ugyan még nincs meg, de azért számok már vannak, mennyibe is került a braziloknak a móka (és legalább el lehet képzelni, nekünk mennyibe fog):

„Az eredetileg tervezett 14 milliárd dolláros (3900 milliárd forintos) olimpiai büdzsé a várakozások szerint a végén 20 milliárd dolláron (5600 milliárd forinton) köt majd ki. (Összehasonlításul: a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmánya mindössze 1074 milliárd forintos költséggel kalkulál.)” (hvg.hu)

Szuper (ja, és még egy szám a budapestire) pedig nekik még tengerük is van és nem kellett olyanokban gondolkodniuk, mint az Omszki-tó. Vagy mesterséges szörfpálya, hogy legyen hol hullámlovagolni. Ha pedig a túlköltekezéseket nézzük, akkor Londonban is duplájába került a rendezvény, mint ahogy eredetileg tervezték, Athénban viszont „csak” alig többe, mint a másfélszeresbe, Barcelonában viszont ötszörösét költötték, mint ahogy eredetileg szerették volna. Ebből a szempontból a legjobban tervezett a pekingi játékok voltak, de azért azzal is tisztában kell lenni, hogy ott a korrupt politikusokat elég hamar kivégzik, ha úgy alakul a széljárás.

Ha itthoni adatokat nézünk túlköltekezés-ügyileg, akkor kiindulhatunk egy jelenleg folyamatban lévő projekt adataiból: a „2017-es budapesti vizes-vb költségei most 280 millió dollár körül állnak, ami már most is az eredetileg becsült költségek triplája”. És 79 milliárd forintnál még nincs vége, tehát a költségek tovább nőhetnek – ez pedig előrevetíti az olimpia megrendezési költségeinek is az elszállását. Ráadásul tudjuk, hogy evés közben jön meg az étvágy, plusz az olimpia esetében hét év van a pénzszórásra és az sem biztos, hogy az eredeti tervekben a tervezők mindenre gondoltak, így a random felmerülő plusz kiadások miatt valószínűleg érjük be a triplázással, pedig már az is mintegy 3.222 milliárd forint lenne.

Tóth János, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) igazgatója szerint „a költségeknek (…) valahol 10-30 milliárd dollár között kellene állniuk.”, tehát ezek szerint még az is elképzelhető, hogy túlszárnyaljuk Riót és a végösszeg 8.340 milliárd forint is lehet - azaz a bloomberges összeg több, mint tízszeresénél tartunk.

De legalább mi ne legyünk ennyire pesszimisták és maradjunk meg valahol középtájon becslésügyileg: ha cirka annyiba kerül nálunk is az olimpia, mint a braziloknál, akkor az minimum 5 ezer milliárd forint, ez minden egyes lakosra nézve 500 ezer forintos kiadás hét év alatt, egy négytagú családnak tehát 2 millió forintot kell majd áldoznia erre a bulira, erre jön majd a kamatos kamat, amit a hitel miatt ki kell fizetniük. Mert ki más finanszírozná mindezt, ha nem az adófizetők? Mert a politikusoknak, akik mindezt kitalálták, nekik egy fillérbe sem fog kerülni. Sőt, a rigó valójában nekik fütyül. Azt meg, hogy mire dobjuk ki az ablakon ezt a horribilis pénzt, majd nagyjaink terrorveszélyre hivatkozva titkosítják ezer évre.

A káoszt (és a költségeket) tovább fokozhatja a túlzott állami beavatkozás, például a turizmus államosítása, a környezeti hatásokat figyelembe nem vevő tervezések (a gyorsított engedélyezési eljárások miatt nem lesz szükség hatástanulmányokra, nem kell előre gondolkodni tömegközlekedési kapcsolatok, közműcsatlakozások stb. terén). Majd utólag kiderül, hogy a csatornarendszer nem képes levezetni az új létesítmények szmötyijét, ahogy az is kérdéses lesz, milyen sebességgel fogja bővíteni a hálózatát a víz- és az elektromos művek, hogy a távközlési igényről már ne is beszéljünk. És akkor ott van még a munkaerő-probléma, amely így elsőnek nem tűnik súlyos gondnak, de azért a közmunkások sem jók mindenre, az ároktisztogatóból nem lesz hirtelen vasbetonszerelő vagy éppen bármilyen csövek szerelésének mestere.

A költségeket még tovább emelheti például egy kormányváltás, amely a fideszes oligarchákat új oligarchákra cseréli fel és nemcsak a tanulmányírásban, hanem a kivitelezésben és megvalósításban is. Persze lesznek majd átterveztetések (idióta tervek még idiótábbá varázsolása), új helyszínek is előkerülnek (másnak is van „beáldozható” telke, amit jó pénzért eladna egy stadion alá, nemcsak a fideszes gazdagoknak), ahogy a tárgyi eszközök beszerzésébe is beleszólhatnak újabb és újabb vállalkozói érdekeltségek. A falat túl zsíros ahhoz, hogy ne induljon meg egy igen gyors kiszorításos játék, ennek árát pedig szintén az adófizetők szenvedik meg (ahogy Simicska miatt nem épül tovább az M4-es sem, vagy a BKK is az előző vezetőre keni a jelentős csúszásban lévő e-jegy projektjét).

Ha annyiból megússzuk, mint a brazilok, és a bekerülési összegnek csak húsz százalékát nyúlják le a politikaként rendszeresített korrupció során, akkor mintegy ezer milliárd forint közpénz fog közpénztelenedni. Ennyi azonban akkor is el fog tűnni, ha hivatalosan kevesebbe kerül majd a rendezvény, hiszen már eddig is láttuk, hogy a kormányunk nem fukarkodik olyan ötletekkel, amelyek statisztikailag erősen kozmetikázzák a költségvetést, így például a közösbe soha be nem kerülő Tao-pénzek. És mielőtt bárki azt mondaná, az nem a költségvetésé, jobb ha tudja, de azé, ha ugyanis a vállalkozások nem adnák nagylelkűen sportcélra ezeket az összegeket, akkor bizony azt be kellene fizetni a többi adóval együtt a költségvetésbe és akár még egészségügyi vagy oktatási célokra is lehetne fordítani. A Tao-pénzek nagy előnye még, hogy mivel hivatalosan nem kerül be a nagy közösbe, így nagy nyilvánosság előtt elszámolni sem kell vele, azaz csak a folyamatban résztvevők becsületességén múlik, hogy mennyi van ebből a köz érdekében felhasználva és mennyi tűnik el végül magánszámlákon.

3. Lebonyolítás

A lebonyolítás költsége már nem olyan sok, legalábbis az összeshez képest (10-15%)  – a csekély azonban relatív ebben az esetben, hiszen Athénban például ez az összeg 1,5 milliárd dollár volt (420 milliárd forint), a helyzet pedig a terrorizmus veszélye miatt csak fokozódik, így Rióban csak a biztonsági szolgálat 85 ezer főt igényelt. A betarthatatlan ígéretek (helyszínek közötti gyors közlekedés, belvárostól hat kilométerre minden helyszín, stb.) betartása és az elkerülhetetlen zsúfoltság (úthálózat, tömegközlekedés kapacitása) hadseregnyi plusz embert igényel a szervezőktől, aztán vagy jön a káosz, vagy nem, vagy rászabadul a nemzetközi sajtó az inkompetens kivitelezésre és szervezésre, vagy sem. Mindenesetre a kopaszokat és kevésbé kopaszokat foglalkoztató futball-közeli biztonsági szolgálatok kivezénylése ehhez a feladathoz édeskevés még akkor is, ha fejenként legalább két világnyelvet beszélnek és mindenkit leütnek, aki egy kicsit is csúnyán néz rájuk.

Ahhoz azonban nem férnek kétségek, hogy a lebonyolításhoz szükséges tevékenységek is haveri alapon lesznek elosztva, szintén minimum 20-30 %-os felárral, hogy mindenkinek megérje, ez is vagy 80 milliárd, ami lenyúlható.

4. Eredeti állapotok visszaállítása illetve átalakítások

Akárhogy is tervez a kormány, mindenképpen lesznek olyan helyszínek, amelyek csak ideiglenesek és vagy el kell bontani őket, vagy kitalálni, mire is lehet hasznosítani. Mivel a már meglévő szállodai kapacitást meg kell duplázni az olimpiára, kizárt, hogy például az olimpiai falut érdemes lenne panzióvá alakítani és az is kérdéses, mit kezdünk hosszabb távon olyan létesítményekkel, mint a strandröplabda pálya vagy az üresen kongó, a versenyek alatt a kajak, kenu és más vízi sporteszközök tárolására szolgáló hangárok.

A bontások és átalakítások ismét csak sok-sok pénzbe kerülnek és az sem elhanyagolható, hogy ezeket őrizni és állagmegóvni kell. Az oligarchák közötti harc tehát az olimpia végével sem csitul, amíg az utolsó létesítmény el nem tűnik, addig még mindig van megbízás, amit meg lehet szerezni és jóárasítva elvégezni.

5. Hosszú távú eredmények

Azt már hallottuk, hogy az olimpia nyereségét az egészségügybe forgatja vissza a kormány, ám annak az esélye, hogy korrupcióölelte hazánkban nyereség legyen, szinte kizárt (a pozitív szaldó utoljára Los Angelesnek sikerült). A különböző tanulmányok azt is bizonyítják, hogy

• a GDP növekedése és az olimpia között nincs egyértelmű kapcsolat,
• a kivitelezés során az alkalmi munkásoknak csak minimális hányada kerül ki a munkanélküliek közül (Londonban ez 10% volt), új munkahelyek tartósan szinte alig jöttek létre
• a turizmusra is vagy van hatása, vagy nincs, a hatás viszont akár negatív is lehet (Barcelona szárnyra kapott, London és Peking iránti érdeklődés viszont csökkent)
• a bevételek egy részét elviszi a NOB, ahogy mindent megtesz azért is, nehogy a kis- és középvállalkozások profitáljanak a rendezvényből,
• a felvett hiteleket nyögi majd Budapest és az ország (Montreálnak 30 év kellett ahhoz, hogy minden hitelét visszafizesse)
• az elkészült létesítményeket viszont fenn kell tartani, átalakítani vagy hagyni, hogy ott rohadjanak, ahol vannak.

Az adófizetők eladósodása borítékolható (a túlköltekezés miatt muszáj lesz hiteleket felvennie az országnak és a fővárosnak), az pedig sovány vigasz, hogy a kiadások egy része olyan tételekre megy el, amelyek hosszabb távon is használhatóak (például M1-M7 háromsávosra bővítése).  A gazdaságunk szerkezeti gondjainak megoldását viszont el lehet odázni, ahogy a politikai kommunikáció is arra épülhet fel, hogy lám, ezt is megcsináltuk, hajrá, most hét évig építkezhetünk, aztán jön a mannahullás – egyedül csak arra kell vigyázni, soha senki se legyen korrekten tájékoztatva, azaz a valódi adatokat (bekerülési költség, beruházások túlárazása, stb.) nehogy valaki is megtudja.

„Szijjártó szerint az olimpia 3,7 milliárd euró bevételt hozna az országnak és 0,3 százalékponttal járulna hozzá a gazdasági növekedéshez, valamint az eddigi turisztikai rekordokat is sikerülhetne megdönteni.” (hvg.hu)   

A korrekt tájékoztatásról csak annyit, hogy a fentiek alapján külügyminiszterünk úgy véli, hogy elhanyagolható GDP (statisztikailag is vagy igazolható, vagy nem) növekedés mellett 1.147 milliárd forintnyi bevétel lenne. A költségekről mondjuk nem beszél, ha megmaradunk a riói szinten, akkor az minimum 5-6 ezer milliárd, a kutyának is megéri, nem?

6. A tényleges haszon

A budapestieknek szinte semmi (azon kívül, hogy sokan közülük az olimpia időtartamára szeretnének inkább egy másik kontinensen lenni), ellenben az uralkodó osztály kiváltságosai nyolc év alatt minimum 1.200 milliárd forinttal lesznek gazdagabbak, adómentesen. Ebből a pénzből aztán felvásárolhatják országunknak azt a maradék részét is, amit eddig véletlenül nem sikerült. És ha azt hisszük, ezzel a sejtéssel egyedül állunk, hát nem, egy közvélemény-kutatás során megkérdezettek 57%-a gondolta úgy, hogy egy olimpiai rendezéssel "elsősorban a Fideszhez közeli vállalkozók járnának jól, senki másnak nem érdeke ez".

Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy a magyarok szűk többsége nem akar olimpiát Budapesten. Vajon mennyien lennének, ha pontos pénzügyi tájékoztatást kapnának, azaz tudnák, mennyibe fog kerülni összességében és ehhez mennyi hitelt kell majd kamatostul kinyögni, és nem olyan félrevezető hírekkel lennének etetve, miszerint csak öt létesítményt kellene felhúzni összesen, meg százezer új munkahelyet hozna az olimpia?

 „Ha a közvéleményen múlna, az olimpiarendezés költségét inkább az egészségügyre (61 százalék), oktatásra (28%) vagy a szegénység, éhezés felszámolására (17%) költenék, a közbiztonság javítására és a határvédelemre viszont senki sem költene ebből.” (444.hu)

És mi vigasztalhat minket azon kívül, hogy még csak meg sem kérdezi a kormány a véleményünket? Az, hogy akármi is történik, a kormány nem nyugszik és addig finanszírozza túl a sportot, ameddig az összes többi ágazat bele nem döglik, és várhatóan „az olimpiától függetlenül 2020-ig 215 milliárd forintot szán a kormány stadionok építésére. Ebből összesen 32-t lehet felhúzni.”  

Politikusainknak pedig időnként eszébe jut a népük, amely lehetővé tette, hogy kis esernyős koktéljaikat kavargatva, pálmafák árnyékában, saját tulajdonú tengerkapcsolatos villájuk teraszán elmerengjenek, milyen jó is nekik amikor az olimpia segítségével lenyúlt dollármilliárdjaikat számolgatják. Vagy még csak eszükbe sem jut, kinek köszönhetik mindezt.

 Ajánlott poszt:

Mennyit lehet lenyúlni egy átlagos uniós projekttel?

Valójában mennyibe kerülnek az uniós beruházások az adófizetőknek?

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!