Ha összekapja magát a kormány még időben van ahhoz, hogy szeptemberre odaérjen az iskolákba az új kulturális-művészeti ág zászlóshajója, a vadonás új kötelező olvasmány, a kötelező olvasmányok legeslegjobbika, a Felcsúti csillagok (bolti nevén Labdarúgás és tudomány) kötet, amelyet maga a Puskás Akadémia gründolt a Testnevelési Egyetemmel karöltve.

Sok honfitársunk már pattanhat is, hol lehet megrendelni a könnyed 400 oldalas olvasmányt, amit maga Mészáros Lőrinc ajánlott a tisztelt nagyközönség figyelmébe? Soha vissza nem térő alkalom egy olyan netes adatbázisba bekerülni, amely a magyarországi labdarúgás (és nem utolsó sorban a kormány) elkötelezett híveit tartalmazza, hátha nemcsak korbács, hanem répa is kijár a jelentkezőknek.

Az új művészeti ág megjelenése akár fel is pezsdítheti a kormányzati plakátpropaganda mint vizuális kultúra-híveit, azokat, akik szerint hihetetlen szükség van a Soros-migráncs-köcsög Bermuda-háromszögben pénzégető vizuális környezetszennyezésre, leginkább akkor, amikor már belefáradtak a kormánylapok irodalmi magasságaiba és kicsápolták magukat egy lakáj-koncerten. Az új művészeti ág nem követel meg nagy szellemi magasságokat, sem pedig bármilyen előképzettséget, bármelyik randon stadion lelátójára nyugodtan ki lehet ülni akár egy zacskó szotyival is (senki nem fog panaszkodni, hogy a folyamatos zörgéstől nem lehet hallani a művészeket) és ha tele a hólyag, a félidő végét sem kell megvárni a budiba kimenetellel, úgysem történik a pályán semmi. És még  az egész sort sem kell felállíttatni mint a színházban, kivéve persze ha ultrák közé ült a nem túl gyakorlott kultúra rajongó és meg sem mer mozdulni mindaddig, amíg minden kopasz el nem takarodott a környékéről. A plusz pedig? A jó levegő, a színvonalas társaság és még csak végig sem kell hallgatni a sznob színész- meg rendezőértékeléseket a szünetben a büfében, ahol ráadásul még napraforgómagot sem lehet kapni, micsoda szégyen.

Hogy vajon mit lehet hazánkban négyszáz oldalon keresztül írni a futballról már más kérdés, de aki olvasott már valaha is Jókait az tudja, terjedelmi korlátok nélkül lehet részletezni a fű növését, az meg ugye van a focipályán is. És ha maga Mészáros Lőrinc állítja, hogy belelapozgatott és nagyon érdekes a könyv, akkor nincs mese, hiába tankönyv a minősítése, szuper olvasmány lehet olyan estékre, amikor a huszonkettedik ismétlés megy a királyi tévén. Ha pedig a nemzet gázszerelője megfenyegeti a gyerekeket, hogy mindegyiknek ajánlani fogják a könyvet ha eljutnak abba a korba, mikor értelmezni tudják a leírtakat, az egyet jelent azzal, végre búcsút lehet inteni az Egri csillagoknak és jöhet helyette a felcsúti csillagok korszakalkotó műve. Végül is mindkettőn ugyanúgy el lehet aludni, nem? Ha pedig maga Orbán Viktor sorolja a futballt a művészet kategóriájába, akkor az oda is tartozik, ha meg nem hisszük el, majd hoznak rá törvényt, egy délután megvan az egész szőrőstől-bőröstől, tervezettől a kihirdetésig, csak a köztársasági elnöknek kell szólni, hogy tartsa készenlétben a tollát este tíz körül és még véletlenül se menjen el horgászni oda, ahova féléjfél előtt nehézkes eljutni.

És igen, miniszterelnökünk szerint a futballt van aki az üzlet (lásd tao és egyéb pénzek szervezett lenyúlása), van aki a fizikum (az vajon mi?) kategóriájába sorolja, de mi (magyarok? vagy ő mint királyi többes?) a művészetek kategóriájába. Ha Ronaldo hallaná, még büszkébb lehetne magára (mint a futball Leonardója) és egyben valahol nagyon-nagyon szomorú is, mivel pechjére nem magyarnak született, és emiatt csúf módon kimarad a magyar futball „alapvetően zseniális megfejtések és ihletettségek” világraszóló történetéből. A gyerekek viszont örülhetnek, hiszen az új kötelező olvasmány valószínűleg – a témához igazodva – szintén zseniális és ihletett lesz, a magyartanárok meg reménykedhetnek, az olvasmánynapló megíratása ezúttal nem rájuk, hanem a testneveléstanárokra marad. És valljuk be, az ő helyzetüket is könnyíti a kormány az új művészeti ág meghonosításával, hiszen nem kell fárasztó, otthon végezhető, művészi szintű tornagyakorlatokat kieszelni a következő karantén idejére a gyerekeknek, hanem elég csak bedobni a közösbe a négyszáz oldal laza olvasnivalót, majd nem lesz kedve még enni sem annak a szerencsétlen kölöknek. Ha pedig nincs karantén, ámde rossz az idő (és nem lehet a lakótelepen róni a szokásos köröket), a tornateremből meg a lépcsőházból az öltözőbe kiszorult, mozgáshely nélküli osztályok mindennapi testnevelés foglalkoztatása is meg van oldva, még mukkanni sem mernek majd a felolvasás alatt.

A szülők egy része persze aggódhat, hogy veszi rá a gyerekét ezek után arra, hogy értő művészetbefogadóvá nevelkedjen? Ha színház és múzeum helyett jöhet az odafentről erősen ajánlott stadionlátogatás, mint a kulturálódás új formája? Vajon osztani fogja Kósa Lajos véleményét, miszerint „a sport a magyar kultúra része. Ahogy a festészet, ahogy a költészet, ahogy az irodalom, ahogy a képzőművészet, ahogy a filmgyártás.” És vajon tényleg kultúraellenesnek gondolja a baloldalt (meg bárki mást), akik szerint felesleges 68 milliárdot beleölni a „futballsivatag oázisa” (azaz egy zsákfalu) „kulturális” életébe (azaz focijába) csak azért, hogy az még egy módon leégethesse a magyarokat nemzetközi szinten? Aki meg „rosszat” mer mondani a magyar futball nagyszerű alakjairól, az „csipszet zabál, sört iszik meg szart ír”?

Innen már csak egy macskaugrás, hogy a felcsúti fociakadémia érdemei vetekedjenek Shakespeare nem múló dicsőségével és József Attila vagy Radnóti helyett a felcsúti hős tizenegy neve legyen a skandálandó nyolcadikban. A művészetek meg a kultúra évezredes értékeit valamire is tartó családok meg gondolkodhatnak, hogyan oldják majd meg az új NAT helyett, hogy a gyermekük ne csak Felcsút csillagain, hanem az Egri csillagokon is nevelkedjen.

Idézve Pilinszkyt, aki szerint „a művészet se nem valóság, se nem utánzat (…) a művészet nem egyéb, mint a valóság kitalálása” mélyen elgondolkodhatunk, vajon merre juthat Kölcsey és Vörösmarty országa ott, ahol a kormány még a kultúra és a művészet terén is új, az általuk nemzetnek tartott nemzet tagjaira kötelező érvényű valóságot talál ki? És legnagyobb sajnálatunkra nemcsak nekik, hanem mindenki másnak, aki adófizetésre (azaz elherdálandó forintok beszolgáltatására) kötelezett ebben az országban.

És ki az, aki mindezért egyszemélyben a felelős?

„(…) a Felcsútról induló futball-újjáépítés a sportág teljes hazai, sőt Kárpát-medencei megújulásának a motorja és szimbóluma lett. (…) Ha minden befolyásos politikus, volt miniszterelnök, államelnök valamilyen társadalmi ügyet felkarolna, amelyet a személyéhez tudnánk kötni, jótékonyság, oktatás, valamilyen kulturális program, akkor az jó lenne, mert hát Orbán Viktorhoz köthető ez a projekt. Másnak is lenne lehetősége, kapcsolatrendszere és befolyása arra, hogy hasonló ügyeket is fölkaroljon, és akkor más területeken is talán gyorsabban haladnánk” (Szöllősi György)

Mi magyarok nagy partizánok vagyunk – no persze nem mindig valós időben, gyakran csak utólag, a sötét fellegek eloszlása után lesz sokunkból partizán, elég csak két jó elvtárs általi megerősítés, aztán még a plusz nyugdíj is befigyelhet. Vagy bármi más, amit az épp aktuális rendszer ad azoknak, akik segítettek megdönteni az előzőt.

Ha azt hisszük, hogy az utolsó partizánok a vasfüggöny lebontása tájékán aknamunkáztak hazánkban, nagyot tévedünk, ugyanis ma, 2020 nyarán is vannak partizánok kicsiny kis hazánkban. No nem fegyverrel harcolnak meg titkos gyűléseken eszelnek ki újabb és újabb bosszantó szabotázsakciókat, hanem a neten tájékozódnak és anélkül, hogy bárkinek is kiteregetnék a lapjaikat, netalán felfednénk szándékaikat, szép csendben bomlasztják a rendszert. Azaz megteszik azt a csekély dolgot, amit az ellenállásukkal elérhetnek.

És most éppen ki az ellenség? A mindent és mindenkit kisgömböcként bekebelező NER, legyen az építőipari vállalkozás, sportklub vagy éppen kaszinó – a partizánok célja pedig az, hogy a lehető legmesszebb elkerüljék a NER-lovagokat.

El akarsz menni egy jófajta étterembe-szállodába, de nem szeretnéd, hogy Mészáros Lőrincnek vagy valamelyik nagyfőnök-rokonnak fizess? Van rá már honlap is hogy megtudd, ki a valódi tulajdonosa az adott műintézménynek (lásd pl. nerhotel.hu). És valószínűleg a partizán életmódra hajlamos emberek sokkal kevésbé járnának mekibe ha tudnák, a fővárosban szinten mindegyik Super Size Me üzlet nemcsak a látogatót, de a NER-t is hizlalja. Az más kérdés, hogy az állam mindent lát és hall és egyáltalán nem biztos hogy jó állampolgárok listájára kerülünk, ha partizánkodva napi szinten kicselezzük a NER-univerzum zászlóshajóit.

Aztán ott van a másik véglet, amikor a lehető leglojálisabb alattvalónak akarunk látszani a NER számára és szeretnénk, hogy minél több piros pontot kapjunk odafentről. Ebben az esetben pláne érdemes az ilyen és hasonló listákat figyelemmel kísérnünk, ahogy az olyan Facebook-csoportok üzenőfalát és egyéb üzeneteket is, miszerint egy adott városban melyik fagyizó tuti narancsos. Sőt, kérhetünk névre szóló számlát is a családi vacsi után garantálva, hogy az adóhivatal gigaadatbázisa segítségével örökre bevésessük a nevünket a NER-rajongók klubjába. Mi más módon tudnánk kisemberként igazolni, elkötelezett hívei vagyunk annak, hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek és még véletlenül sem vennék a szívünkre, hogy az ilyen vérzivataros időkben csökkenne a bevételük? Még a végén nélkülöznének szegények mindaddig, amíg meg nem érkezik a számlájukra az a koronavírusos állami támogatás, amire egy ténylegesen termelő üzemnek soha nem lesz esélye. És azt is jó tudnunk, a jelenlegi rendszer mellett teszünk hitet akkor is, ha a SZÉP-kártyánkat NER-kompatibilis költekezésre áldozzuk.

A partizánhajlam-mentes hangyák – ha nem ismernek biztosan fekvő NER-lovagot – kénytelenek az adóhivatal adatbázisába juttatott adataikkal bizonygatni, még véletlen sem az Átrium színházban verik el a pénzünket egy Alföldi-előadáson, hanem egy R-GO vagy Ákos-koncerten csápolnak vagy egy NER-hotelben lazulnak, de még így is kérdéses, hogy lojalitásunkért valaha is kapnak-e egyáltalán valamit cserébe. Vagy netalán annyi lesz a jutalmuk, hogy még egy adóval több kerül a nyakunkba és még gázabb tankönyvből kénytelen a gyerek nevelődni. Az is előfordulhat, hogy az oly régen várt önkormányzati projekt a kormány miatt meghiúsul, hiszen most, a szűkös időkben minden átcsoportosítható fillérért lehajolnak odafentről, különösen ha még egy sportcsarnokra vagy templomra kell az. A kevésbé partizán meg biztos benne, az ő érdeke, hogy még egy pénzégető sportcsarnoka legyen (jó sok betonból, biztos NER-helyről, megbízható NER-kivitelezővel), egyszer jó lehet még szükségkórháznak is a város fölé húzott monstrum (csak a villany- meg vízszámlája ne lenne olyan magas), ki tudja mit hoz a jövő. Ha már sima, eleve is kórháznak szánt kórházra úgysem jut.

A celebeknek azonban sokkal könnyebb, az ő szuper-lojális talpnyalásukat lehozza minden valamire való hírcsatorna, tuti eljut a köszöntésük oda, ahova szánják, ne legyen hiába az a milliós anyagi támogatás Balog Zoltántól meg Kásler Miklóstól.

„Egyszerű polgárként mondom, hogy Orbán Viktor nélkül ez az ország egy újabb Trianont élt volna át az elmúlt tíz évben. Szerencsére ez az istenáldotta tehetség vezeti az országot, köszönet érte a Szűzanyának és a józan magyar választóknak. (…) Orbán Viktor úr számomra egy kiváló magyar ember és egy politikusi géniusz.” (Szikora Róbert)

Elképzelhető, hogy kicsit másként fogalmazott volna a csikidám atyja ha belegondolt volna, mi lett a sorsa az előző nagy európai géniusznak, magának a Kárpátok Géniuszának, az eseményről szóló filmfelvétel bele is égett mindenkinek a retinájába, aki csak látta, aki meg annak idején elmulasztotta, vagy netalán még nem élt, a youtube ma is házhoz tudja szállítani a feledhetetlen élményt.

De vajon mi vesz rá egy olyan „egyszerű polgárt”, mint az R-GO Robija, hogy ilyen szöveget nyomjon nagy nyilvánosság előtt? Nem lett volna elég bemennie egy NER-étterembe és ott hangosan hájpolni a nagyfőnököt? Majdcsak a fülébe jut, van elég besúgó, egyik majd csak kikotyogja-leírja. Nem, ő nem bízta a véletlenre, és mi lennénk a rosszak ha arra gondolnánk, hogy nemzeti celebünk két Marilyn Manson-koncert ellenes szentmise között mint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagykövete még véletlenül sem szeretne kimaradni a magyar könnyűzenei élet Demeter-féle társadalmasításából. Lehet, hogy sokan most nem érzik elég őszintének részéről az egykori szocialista rendszer lebüdöskommunistázását, hiszen így messziről nézve azért nem tűnik a volt rezsim agyonüldözöttjének (pl. Hungaroton-lemezek, Év énekese 1985, Év zeneszerzője 1985, 1986, Év szövegírója 1986), bárhogy is állítja – így utólag – magáról partizán múltját. És azt sem tudhatjuk, ha kellően sokáig él, a mostani géniuszos szöveg mivé módosulna ha netalán kiderülne, a király meztelen.

Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a NER-vagyont tárgyiasított formában kimutató honlap már elkésett, hiszen lassan minden valamire való, értékesebb vagyontárgy (szálloda, étterem, élményfürdő, kalandpark, kúria, vitorláskikötő, bármi) átmegy a NER tulajdonában és a partizánhajlamú honfitársainknak nem lesz választása, hol költhetnék el NER-mentesen azt a csekélyke pénzünket, ami megmarad a kisembert sújtó példaértékű(en magas) adóterhelés mellett. És vajon kinyílik a zsebükben a bicska, ahogy rendszerek kegyeltjeitől hallgatják, mekkora géniusz is az, aki mindezt lehetővé tette? Mert ahogy annak idején Kádár kiváló atyja volt a nemzetünknek, úgy most Orbán Viktoré e tisztség. És lehet, hogy már ránk is köszöntött az a nap, amikor az igazi NER-fanoknál a szentkép lekerül a falról és a nagyfőnökünk képe kerül a helyére, legyen kihez imádkozni esőért. Meg a mindig jól jövő állami támogatásokért.

A történelem csak ismétli önmagát, a személyi kultusz vissza-visszatér kicsiny hazánkban – maximum csak a képek cserélődnek a falon. Aztán még az is előfordulhat, hogy a börtönnek új lakója lesz (vagy ha szerencsésebb, akkor emigrációba kényszerül) amikor kiderül, a géniusz nem más, csak egy, a nemzetén élősködő parazita.

Egy friss uniós felmérés szerint még egy terület, amelyben sereghajtók vagyunk, ez pedig az emberi jogok fontossága. Ez a felmérés nem arról szólt, hogy a kormányunk mennyire tesz magasról a fejünkre és mi ezt szeretjük-e vagy sem, hanem arról, hogy érdekelnek-e minket egyáltalán a jogaink. Az eredmény pedig lesújtó – a büszke magyar nép nem igazán harcol a jogaiért, legalábbis azokat messze nem tartja annyira fontosnak mint például egy máltai polgár (még csak meg sem vonhatjuk a vállunkat, őket bezzeg megkímélte a történelem, hiszen rajtuk is mindenki keresztülment, aki csak arra hajózott). Sőt, azt is tudjuk hogy a választások nem befolyásmentesek (és számíthatunk megfélemlítő akciókra), de nem teszünk semmit hogy azok legyenek, ráadásul az Unióban mi vagyunk a legtoleránsabbak és nem izgat minket, ha az ellenzék nem fejtheti ki szabadon a  kormányt kritizáló véleményét. Meg kell hagyni, erről a kutyaütő ellenzékünk is tehet, akik egy részéről simán elhiszi bármelyik honfitársunk, hogy nemcsak a saját pártja, hanem a Fidesz fizetési listáján is rajta van. A politikusokról semmivel sem jobb kép alakult ki az átlagpolgárban („egy tál lencséért bármit megtenne és csakis a saját pecsenyéjét sütögeti”) mint például az orvosbárókról („ha nem fizetsz neki, megdöglesz”), a tisztességesek pedig osztják a korruptak sorsát még akkor is, ha valójában a küszöböt rágják és ahhoz a 10%-hoz tartoznak, akik akkor sem lesznek tisztességtelenek, ha térdig járnak a csábító lehetőségekben.

De vajon miért van ez? Miért ilyen tesze-tosza (szebben fogalmazva: közömbös saját jogai tekintetében) a magyar? Kenhetjük a Horthy-korszakból meg a szocializmusból hozott berögzültségeinkre – pofa be, a szádad meg maximum addig nyisd ki amíg zabálsz. Ha nem teszik, vagy megszoksz vagy megszöksz, a harmadik lehetőség meg a gulágok különböző verziói, hol tábor, hol börtön, időnként egy-két koncepciós per után akár befigyelhetett a totális megtorlás is, végképp eltörölve a nem megfelelően gondolkodót. Ráfoghatjuk a családi szocializációra – nem egy honfitársunk nőtt úgy fel, hogy otthon, családi körben még csak-csak lehetett szidni a rendszert, de hamar megtanulta a kölyök, hogy házon kívül a lehető legnagyobb mértékű konformizmust kell tanúsítania, most pedig ugyanezt várja el a saját gyermekétől. Nem véletlen, hogy annak idején a kelet-német titkosszolgálat kedvenc módszere volt az alattvalók profilozásának az, hogy az iskolában a gyerekekkel lerajzoltatták, milyen monoszkópot mutat otthon a tévé, ha nincs műsor – és aki a nyugat-berlini csatornáét preferálta, már tudta is a Stasi, hogy bizony a jó alattvaló nem is annyira jó alattvaló.

Az oktatásunk (elnézést, a köznevelésünk, mert ugyebár nálunk az állam már nem oktat csak nevel) sem igazán jeleskedik a demokratikus értékek átadásában. Vajon hány 18 éves, választójoggal rendelkező fiatal tudná kifejteni, miért is fontos a véleménynyilvánítás szabadsága és hogyan függ ez össze azzal, hogy az állam a lehető legtöbb információt próbálja eltitkolni a polgárai elől? Ahogy abba is beletörne a bicskájuk, hogy miért lényeges az, hogy minden embernek joga van a személyes adatainak védelméhez valamint ahhoz, hogy a magán- és a családi életét tiszteletben tartsák. A leendő választók sötétben tartásánál szinte nincs is fontosabb teendője a tanároknak, ehhez pedig a legújabb NAT tökéletes muníciót ad. A történelem átalakul legendagyűjteménnyé, mintha a görögöknek Zeusz és az olimposzi istenek zűrzavaros családi élete lenne az egyetlen és hiteles régmúlt, az órákon meg csak a győztes csatákról kell szólni. Vajon a török hódoltság átkerül egy alternatív univerzumba, netalán a bejövetelük egy bekezdést érdemel, a kiűzésük meg egy egész fejezetet? Bár a történelem menete elviekben a kudarcok és sikerek láncolatából állna össze egy érthető egésszé, de mi magyarok a hibáinkból még véletlenül sem kell tanulnunk, huszonhatodjára is jöhet a széllel szembe kisdolog végzés meg az igazi favorit, a hosszabb távon garantált kudarc, a hintapolitika meg pávatánc. A francia forradalomról sem érdemes szót ejteni, pláne nem a libsi nyilatkozatáról, még a végén a magyarok számára is eljönne a XXI. századi megvilágosodás, de addig is a „szabadság, egyenlőség, testvériség” végképp értelmezhetetlen maszlag maradhat. Aki buta az az is marad, jöhetnek az előre csomagolt, konyhakész „gondolatok”, a mindenki utálata, a mások hibáztatása, irracionális dolgokról, kreált ellenségtől rettegés, a rasszizmus, a sovinizmus meg minden olyan egyéb izmus, amely már bizonyított a történelem során és nem igazán jó értelemben.

Az Orbán-kormány tökéletes érzékkel tárta fel azt a hatalmas szakadékot, ami az európai polgárok és az önmagukra oly büszke magyarok között van – mintha a magyarok pontosan ugyanúgy működnének mint az újra jóbarát oroszok, ha néha egy-két évre cár (Lenin, Sztálin, Brezsnyev, Putyin stb.) nélkül maradnak, hát gyorsan keresnek maguknak egy új despotát. Mi magyarok mintha ugyanígy vágynánk a saját teljhatalmú élősködőnkre, a szabadon gondolkodás, a demokrácia (a liberalizmus meg az élni és élni hagyni meg pláne) nem igényünk. Mi szeretjük ha megmondják, mit gondoljunk, cserébe legyen elég kenyér meg cirkusz. Sőt, ma már a kenyér sem igény, már tanulmányban is bebizonyították, minél csóróbb valaki, annál inkább arra szavaz, aki egyre csóróbbá teszi. A cirkusz meg folyamatosan biztosított, lehet utálni a cigányokat, migránsokat, a legnagyobb főnökünk pedig még meg is nyugtatja a frissen végzett karhatalmistákat, nyugodtan lehetnek rasszisták, bármik, mert tuti nem lesznek az út szélén hagyva úgy, mint bezzeg az Egyesült Államokban, ahol a lumpen elemek képesek voltak jogaikért az utcára menni.

Nem, nálunk ilyen tuti nem lesz – három magyar négyfelé megy, ha egy nevesincs személynek a nyakára térdelnek és ebbe belehal, majd megállapítja az ügyészség, egyébként is volt krónikus betegsége, nincs kérem semmi látnivaló. A frissen felavatott rendőrtisztek pedig tudják, zöld utat kaptak a szocializmus rendőrség életérzésének újraértelmezésére, jöhet a gumibotozás, vízágyúzás, lóval tömegoszlatás, bármi, amit odafentről igényelnek meg vezényelnek. És akár még a tömegbe lövetés is, a szabadkártya birtokában soha nem kérdőjeleznék meg sem annak jogszerűségét, sem etikusságát. És az eredmény? A rendőreink hamarabb fellépnek a békésen dudálók mint ezernyi szélsőjobbos kopasz ellen, mi meg már nem is csodálkozunk. A rendőri vezetés szolgálatvezénylése valljuk be teljesen logikus, hiszen egyrészről mennyivel kisebb a kudarc/konfrontáció esélye a nyugdíjas dudálóval intézkedés során mint felbőszült kopaszok ellen sünözve, másrészt odafent is ezt kívánják tőlük. Hiszen a mi kormányunk kézből eteti az ultrákat/újnácikat/bőrfejűeket/ki tudja milyen gárdistákat, azokra mindig számíthat, ha már nincsenek zsil-völgyi bányászok (lásd Ceausescu-féle Románia) meg a munkásőrség is a múlté, új, hivatalos meg még nincs helyette. Ráadásul az újsütetű magánhadsereg létszáma egyre nagyobb lesz népességarányosan, hiszen a megfélemlített, nyelveket beszélő polgár előbb vagy utóbb megpattan, a köznevelés által futószalagon előállított zombik meg itt maradnak. És amíg az uniós források áradnak, addig mindennek a pénzügyi fedezete is rendelkezésre áll – az emberi jogok tiprása pedig egyre nagyobb méreteket ölt, jöhet például a Szitakötő-projekt, hogy soha többé senki se tudjon névtelenül részt venni egy tüntetésen (azaz félelem nélkül élni a véleménynyilvánítási és szólásszabadságával) és még véletlenül se reménykedhessen, hogy megtorlás nélkül megússza a kormány nyilvános bírálatát.

Vajon eljut egyszer majd odáig a magyar, hogy ragaszkodni kezd a jogaihoz? Egyszer majd szeretné, ha nem frusztrálnák azért mert nem a hatalomnak tetsző keresztény egyház/szekta/gyülekezet tagja vagy nem kívánja még a havi villany- meg gázszámlájának végösszegét is megosztani a kormánnyal a telefonos híváslistájával együtt? Hogy az adatait agyongyűjtve-értékelve a kormány nem tudná meg hamarabb mint ő, mikor megy csődbe meg hogyan lehet tőle még két fillérnyi plusz adót bevasalni?

Egyelőre kicsi az esélye, hogy mi magyarok, látványosan el kezdenénk aggódni a jogainkért és fellázadnánk azok ellen, akik semmibe veszik akár az Alapjogi Chartát, akár az Alaptörvényünk hangzatos, de kormányunk és alkotmánybíróságunk által teljesen kiüresített mondatait.

Az élet azonban előbb vagy utóbb utat tör magának. Ahogy a Kádár-korszak sírját ásták egykoron a mostani diktatúrát építők és saját népük vérén zsírosodók, úgy valószínűleg már megszülettek azok, akiknek színrelépése a mostani, agyonkorrupt korszaknak a végét jelenti majd. Hogy ez mikor történik meg, minden magyartól függ – ha végre felébrednénk és ugyanúgy vágynánk a jogainkra, mint Európa tőlünk nyugatabbra fekvő része, akár még reményünk is lenne.

A kihívás nem kicsi, még Romániát meg Szlovákiát is utol kell érnünk ezen a téren is.

Új operatív törzs nő ki a semmiből, ezúttal azonban nem a járvány ellen veszik fel a harcot hanem a vállalkozók életét megkeserítő agyonadminisztráció ellen. Legalábbis ez a porhintés, hiszen a magyar már a szocializmus idején megtanulta, a „nem lesz áremelkedés” hívószó volt az utolsó olcsó tankolásra. Aztán az Orbán-rezsim megtanította azt is, hogy a „nem lesz tandíj” igazi izmos tandíj bevezetését eredményezte  - na jó, másképp hívják, de attól ami úgy megy mint egy kacsa, úgy riszálja a seggét mint egy kacsa és úgy hápog mint egy kacsa az még kacsa akkor is ha libának nevezzük. A söralátétre ráférő adóbevallást is hiába vártuk, bár ha úgy gondolta annak idején nagyfőnökünk, hogy egy pendrive bőven elfér egy söröskorsónyi területen, akkor igaza van, csak a tárterülete legyen elég nagy annak a bizonyos adathordozónak.

„Olyan adó beszedése, amely nem abszolút szükséges és amelyet nem kétség kívül a közjó érdekére fordítanak, az csak szimplán legalizált lopás.” - Calvin Coolidge

Ezek után vajon mihez kezd az új törzs? Mi az, amit a legfontosabbnak tart megszüntetni (vagy legalább felfüggeszteni, elodázni)? A plázastopot? A költségvetésnek filléreket jövedelmező, feleslegesen irritáló újabb és újabb kis- és különadókat, amelyekből cirka hatvan körül van? Vagy azt, hogy minden egyes vállalkozásnak minden egyes számlájának teljes tartalmát be kell jelenteni? Főleg ha az egészet maga Orbán Viktor miniszterelnök úr fogja irányítani, aki az elmúlt tíz év alatt megígért már mindent meg annak az ellenkezőjét is. Nemzetünk és mindannyiunk atyja (Fidelitas után szabadon, akik szerint „apa csak egy van”) sárkányölő Szent Györgyként megküzdött a migráncsokkal, Sorossal (bár ez utóbbi elég sziszifuszi melónak tűnik és nincs az a pénz, amit meg ne érne az újabb és újabb offenzíva), pálinkaügyben az Unióval, aztán jött a COVID, és most meg begyűrűzött a felismerés, új front a Vogon-szintű adminisztráció. Csak képzeljük el a kisnyugdíjas arcát ahogy boldogan bólogat a királyi tévé rendkívüli bejelentése hallatán, miszerint a vállalkozásoknak a vízóracserés három példányos kétoldalas nyomtatvány ezentúl három példányos és egyoldalas lesz. Azt már nem fogják megosztani velük, hogy az eddig 12-es betűnagyság 8-as lett és plusz két, lehetőleg közjegyzővel hitelesített mellékletet is kell ezentúl csatolni, olyat, amit eddig nem kellett. 

A hivatalok is keresztbe tehetnek a nagy adminisztráció csökkentésnek – látott már élő ember olyan aktakukacot aki azt mondta volna, szívesen megszabadulna a papírjai egy részétől? Ha nem állnak hegyekben a kérelmek, beadványok meg harmadjára (és még most sem helyesen) kitöltött nyomtatványok, vajon mivel indokolja csinovnyikunk az önnön szükségességét? Fele kiló adminisztrációhoz fele kilónyi ügyintéző is elég, a felesleg meg mehet a levesbe, ha nem vigyáz, a végén még átvezényelhetik egy isten háta mögötti okmányirodába, oda, ahova önszántából egy közszolga sem hajlandó betenni a lábát sem. Ezek után vajon merne javaslatot tenni bármilyen csökkentésre? Önként és dalolva kizárt, és egyetlen épelméjű főnöke sem – a tudás hatalom, a tudás pedig abból a sok-sok felesleges adminisztráció során kerül a hivatalba/hatósághoz, amit most elviekben majd célkeresztjébe vesz az új törzs.

„Bármely változás esélytelen, hiszen a bürokraták mindenek feletti érdeke, hogy fenntartsák a káoszt, amely a lételemük.” – Richard M. Nixon (USA 37. elnöke)

Ne is beszéljünk arról, az agyonadminisztráció az, ami élteti a különféle hatóságok (pl. adóhivatal) bírságolási gyakorlatát – elkéstél a határidővel? Fizetsz. Elütötted a számokat? Majd legközelebb háromszor átellenőrzöd, fizetsz. Elfelejtetted a huszonötödik nyomtatvány nyolcadik mellékletet becsatolni? Kezd elölről az egészet. Plusz fizetsz. A költségvetés köszöni szépen csak profitál a vállalkozásokat sújtó adminisztrációból – ha két bevallás/bejelentés feleslegessé lesz nyilvánítva, az egyben azt is jelenti, hogy két bírságolási lehetőséggel kevesebb. Na, erre sem fog egyetlen hivatalos szerv sem javaslatot tenni, ahogy a költségvetésből kieső tételek is kevesebb stadionra meg egyházakra fordítható, azok kegyeit megvásárló pénzt eredményezhetnek.

És akkor még nem beszéltünk azokról a piaci szereplőkről, akiknek egy részét az agyonadminisztráció élteti – ahogy régen ha eldobtunk egy követ akkor vámügyintézőt találtunk el, most tűzvédelmiseknek, munkavédelmiseknek, haccposoknak meg hasonlóknak áll a zászló. Ez nem azt jelenti, hogy feleslegesek (szakértelmükre igenis szükség van), de ha kevesebb, észszerűbb mennyiségű papírmunkára lenne szükség, akkor ők is kevesebben lennének. Ők soha nem mondanák hogy kevesebb papírt, hiszen létük szűnne meg, ahogy például azoknak is, akik gépjárművek vizsgáztatására vagy éppen más hivatali ügyek bér-elintézésére szakosodtak.

Azonban vannak náluk sokkal nagyobb halak – ők azok, akik a teljes bizniszüket az állam agyonadminisztrációjára (pontosabban adatéhségére) alapozták, például az online számlázó felületek gazdijai. Napi szinten nyomják a saját reklámjukat (még az online játékfelületeket is megszállták a nagy ügyfélfogási rohamukban), ha nem az ő rendszerükhöz csatlakozik egy vállalkozás, bizony számíthat rá, hogy agyon fogja nyomni az emberfeletti adminisztrációs teher július egytől. Ha pedig azt hittük, a három önmagát leginkább reklámozó online felület a nagyhal ebben a spéci nemzeti pocsolyában hát nem, megjelentek az igazi cápák is. Kik ők? A bankok érdekeltségébe tartozó, az agyonadminisztrációban segítő kezet nyújtó felületek akik nemcsak a vállalkozások adatait tartják ki tudja melyik és mennyire biztonságos felhőben, hanem a segítségükkel rögtön utalni is tud a vállalkozó (és a bankügyfeleknek még ingyenes is, legalább is ez a méz a madzagon), ezzel örökre röghöz kötve az adminisztrációját csökkenteni akaró vállalkozást. A vállalkozások pedig választhatnak

• maradnak olyan rendszernél, amely legalább közvetítőhöz nem nyomja be az adataikat és vállalják a dupla adminisztrációs terhet (manuálisan rögzíteni minden számlájuk teljes tartalmát kétszer, egyszer a kiállított számlán, egyszer meg az adóhivatal rendszerébe, szorozza fel mindenki ha egy számla öt perc, akkor száz számla hány perc + internet kapcsolat) vagy
• rábízzák az üzleti titkaikat valamelyik random halra és reménykednek, az online számlázó cég nem megy csődbe és adataik nem ragadnak örökre egy pápua új guineai vagy szibériai szerverfarmon, netalán nem kötnek ki egy etikusnak kevésbé mondható hacker eladási listáján.

Ha már bizalom, az átlagvállalkozó inkább a bankjában fog bízni (azok úgyis látják a fizetési adataikat meg hát ott van a banktitok meg a bankfelügyelet, ezektől is remél némi biztosítékot a bizalmasság megőrzése terén), mint egy bármikor, egy mozdulattal megszüntethető, fénysebességben tulajdonost változtatni képes kft-ben. De vajon ha már adminisztráció csökkentés, mennyi lobbiértéke van az olyan nagy bankoknak, mint például az OTP meg a Budapest Bank? Vajon hagynák, hogy ezt a zsíros, az ügyfeleiket gúzsba kötő falatot kihúzzák a szájukból adminisztráció csökkentés címén?

Az összes befogadott számla adóhivatal felé lejelentésére is köröznek a cápák, ajánlgatva azokat a rendszereket, amelyek használatával az akár több száz oldalas áfa-bevallás melléklet kitöltése immáron „gyerekjáték” lesz és például egy bizonylat- vagy adószám elütése (tételenként akár százezres bírsággal fenyegetve) meg utólagos módosítás nem jelent több órai felesleges munkát meg lejelentési határidőből kicsúszást. A vállalkozó meg szívhatja a fogát, bármerre is indul, az adminisztrációs terhe mellett a költségei is jelentősen nőni fognak (humán erőforrás, szoftver, stb.), a kormány meg majd köszöni szépen, az intézkedései árnövelő hatását rákeni a gazdaság szereplőire, már megint kapzsik meg hasonlók.

A vállalkozóknak egyelőre nem lehet sok bizodalma az új törzsben – és kevés a remény, hogy törzshöz kompetens agy is tartozni fog. Látszatintézkedések eddig is voltak bőven, a könnyítésnek álcázott újabb és újabb bonyolításokkal meg tele van a hócipőjük, ígéretekkel meg a padlás.

A pudig próbája az evés, és ahogy mondják, a remény hal meg utoljára.

- Halló, Sarki Pizza?

- Nem Uram, ez a NER Pizza!

- Óh, bocsánat, akkor rossz számot hívtam...
- Nem Uram, jó számot hívott! Csak a NER-lánc megvásárolta az üzletet.
- Oké. Akkor szeretnék rendelni...
- Rendben Uram. Ugye nem a szokásosat?
- Hogyhogy nem a szokásosat? Ön ismer engem?
- Nem ismerjünk Önt Uram, de küldetésünk, hogy a lehető legjobban megismerjünk Önt, ebben pedig partnerünk az adóhivatal is, ha pedig Ön nyugdíjas, a kincstár segíti a munkánkat. Az adatbázisuk szerint Ön az elmúlt három hónapban tizenkétszer rendelt pizzát NER-láncon kívüli étteremből és csak kétszer NER-lánctagtól.

- És ez gond?

- A NER-lánc igazi magyaroktól igazi magyar összetevőkből szállítja Önnek az igazi magyar pizzát, kipróbált, nagy sikerű NER-receptek alapján.

- Azt nem rendelhetek, amit a Sarkitól szoktam?

- Azt nem ajánljuk, uram. Higgye el, a NER-rel sokkal jobban jár.

- Mi ajánl?

- Ajánlhatom a pizzát Szilárd módra, sok Erős Pistával.

- Milyen feltéttel?

- Velős-pacalos.

- És mi van még?

- Kolbászos Viktor módra, sok koviubival.

- Esetleg valami vega?

- Zöldségeket, kígyót-békát a nem NER-kompatibilis pizzázók árulnak, de már ők sem sokáig.

- Azért én még valami egészségeset szeretnénk …

- Minek? A múlt hónapban vett egy kondibérletet, majd leugrálja a pizzánkat.

- Honnan tudja, hogy ki vagyok?

- Minden kedves vevőnk telefonszámát kijelzi a központunk, az adóhivatal adatbázisának információi alapján meg javasolnám, hogy hívja fel a szolgáltatóját és váltson egy másik csomagra, mert úgy olcsóbban hívhatná a Londonban tanuló fiát.

- Ne mondjon ilyet, mindjárt megüt a guta!

- Csak azért, mert mostanában nem volt menedzserszűrésen, pedig nagyon jó NER-lánchoz tartozó klinika van az Önök szomszédjában, Öntől alig 500 méterre.

- Honnan veszi, hogy megengedhetem magamnak a magán egészségügyet?

- Ha volt 160 centis tévére meg a nappaliban légkondicionálóra pénze, akkor miért ne futná erre is? Plusz a legutóbbi hosszú hétvégét is wellness-szállóban töltötte egy fiatal hölggyel, és még csak nem is SZÉP-kártyával fizetett a kétszemélyes pezsgőfürdőért.

- Nem kapok SZÉP-kártyát …

- Lássuk csak …  Á, már emlékszem, épp az előbb küldtem figyelmeztetést a munkáltatójának, korrigálja ezt az intézkedését. Az Ön egyik kollégája fél órája rendelt egy Cecília pizzát, ő is panaszkodott.

- Nekem miért nem ajánlotta a Cecília pizzát?

- Magának jó a koleszterin szintje, a kollégájának ellenben a házi orvosa szerint gyógyszert kellene szednie, de lusta elmenni még az utcájuk végi patikába is egy 30 darabos dobozért. Önnek viszont melegen ajánlhatom a kolbászost, tényleg nagyon finom koviubival. Sajnos a múltkor véletlen kiszivárgott a receptünk a közösségi médiába, így tartunk tőle, Ön hamisítványba futhat. Garantálom, mi az eredetit áruljuk, nem fogunk Önnek csalódást okozni.

- Oké, meggyőzött, kérek egy kolbászosat, sok koviubival.

- Jó étvágyat kívánok Önnek és a kedves nejének is. És mielőtt elfelejtem, szeretném tájékoztatni, mind az Ön, mind a fiatal hölgy telefonszámát és e-mail címét felvettük a NER-listánkra, hogy újabb akcióinkról a lehető leggyorsabban tájékoztathassunk Önöket.

- Muszáj?

- Leiratkozhat a listánkról, ez esetben partnerünket, az adóhivatalt is haladéktalanul értesítjük.

- Értem. Viszont látásra!

- Viszont látásra. Jó étvágyat!

Pecsétes papírunk van róla, hogy Magyarország az Unió egyik legszegényebb országa, már ami az egy főre eső egyéni fogyasztást illeti. A legújabb adatok szerint az uniós átlagnak csak 67%-a a magyar, ezzel szinte megegyező a horvátoké (66%), pedig nekik nem is olyan régen volt egy nagyon durva délszláv háborújuk. Nekünk még az sem, így örülhetünk, hogy legalább a bolgárokat megelőztük (59%), a 8% előny legalább nem fogható a statisztikai hibahatárra mint a horvátok esetében az az iciri-piciri 1%. És míg például a törököket elmaradott ázsiai népnek tartjuk (68%), még ők is jobban állnak szegénység terén mint mi, Árpád büszke népe. Ha pedig a képből kivonnák a NER-lovagok által lenyúlt meg felhalmozott iszonyatos pénzösszeget, még árnyaltabb képet kapnák. És nem, nem sütne ki nap és abban is biztosak lehetünk, a szokásos pénteki müezzin-reggelnek sem ez lesz a fő témája a Kossuth rádióban.

Kormányfőnk amíg él, nem fogja elismerni, hogy bizony erősen romlásba döntötte az országunkat és még az oly (vérmérséklettől függően) leszólt/lesajnált ország mint Románia is sokkal jobb helyen tanyázik mint mi a maga 79%-ával (ami hozzánk képest ugyebár +12%), és ezzel már be is állították a lengyelek szintjét. Sőt még a szlovákok is jobb eredményt tudnak nálunk felmutatni (73%), hiába jövünk azzal, hol voltak száz évvel ezelőtt meg hány királyuk volt. Mert bárhol is voltak, most már bőven nem ott vannak ahol mi, a több mint évezredes írott történelemmel rendelkező európai bagázs.

De miért vagyunk mi alábbvalóbbak mint az összes többi uniós állam? Nna jó, egyet kivéve … Miért nem haladunk sehova, miért nem tudunk felzárkózni az istennek sem, bármennyi pénzt is öntenek belénk odakintről és bármennyire is nyúzzák adóval az itthoniakat?

Például azért, mert hazánkban nyoma sincs a demokráciának meg a demokratikus értékeknek. Ne gondoljunk itt nagy dolgokra, elég csak olyan „apróságokra”, mint a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága.

A „felelősen” gazdálkodó közpénzt égető szervezetek ma már elvétve sem adnak ki adatokat a garázdálkodásukról és lassan fórum sincs, ahol kicsit bátrabb újságírók-riporterek megírhatnák-leadhatnák, hova is folyik el az a rengeteg pénz, amit adott esetben még az ország jobbulására is lehetne fordítani. A köznép meg ott áll a sötétben, fogalma sincs arról hogy mi történik körülötte és valószínűleg azt sem osztják meg vele, hogy lassan az uniós országok közül ő él a legcsóróbban és ha nem kergeti el maga fölül a nép jólétével fikarcnyit sem törődő elitet, akkor bizony még két év és Bulgáriának is csak a hátát bámulhatja.

A véleménynyilvánítás szabadságának odafenttől szinte teljes megszűntetése nem véletlen – az újságírók fürkésző szeme és a polgárok felelősségre vonási hajlandósága (azaz dühe) mellett nehéz lopni. Ha viszont a polgárok nem jutnak információhoz, akkor véleményt sem tudnak nyilvánítani, elég csak választások előtt a legnagyobb szavazótábornak (nyugdíjasok) egy tál lencsét juttatni pluszban és mehet minden ugyanúgy további négy évig, a lejtőn nincs megállás.

Hagyományunk meg bőven van – Móricz rokonai óra szinte semmi sem változott, maximum a rokonok kiléte meg a nagyságrend. Az elit belterjes (csak olvassuk el egy-egy közbeszerzés/giga projekt nyertesének kapcsolati háló elemzését), ha csak egymás között szaporodnának lassan kihalnának a gén-variáció minimumra csökkenése miatt. A szocializmus hátramaradt, korrupcióval kapcsolatos szakszókincse (lezsírozás, levajazás) újabbakkal gyarapodott (pl. vattaajánlat), mára pedig a tizenévvel ezelőtti nokiás dobozos nagyságrend a Fidesz-kurzusnak köszönhetően százmilliárdos konténerhegyre nőtt. Az átlagmagyar még csak információt sem kap a lenyúlás mértékéről (szerencsére, különben már járványos gutaütés miatt alaposan megtizedelődtünk volna), meg hát egyébként sem értené azt a sok nullát. Hogy lehet egy beszűkült tudatállapotú nyugdíjasnak vagy soha nem is szárnyaló ultrának elmagyarázni, akiket védsz és újra meg újra a hatalomban tartasz, napi szinten elherdálnak a nagy közösből ezer évnyi nyugdíjadnak/fizetésednek megfelelő összeget? Parkinson példájában is a biciklitároló kivitelezésén ment a vita, nem pedig az atomerőmű bekerülési összegén, a helyzet azóta pedig csak tovább romlott, legalább is ami a mi illiberális berendezkedésünket illeti.

Vegyünk például egy friss példát – egy olyan állatorvosi lovat, amely megmutatja mind a hatalom mérhetetlen arroganciáját, mind a kisember olyan kiszolgáltatottságát, amely egy demokratikus értékeket valló társadalomban soha nem fordulhatna elő. Plusz mindez annyiba kerül az adófizetőknek, hogy bármelyik banánköztársaság valamirevaló puccs-vezérének szíve beleremegne, neki is ugyanilyen konstrukció kellene olyan helyen, ahol kell tartania attól, hogy túlkapásai miatt két év múlva belelövik a palotája úszómedencéjébe.

Melyik ez a nagyon-nagyon szomorú példa?

Harmincnégy hazai tudós nyílt levélben fordult a debreceniekhez, ne akarják már annyira a Természettudományi Múzeumot, legyenek szívesek. Miért? Mert eddig minden szinten (kormány meg bárki, akinek van lobbi értéke) semmibe vették a szakmai véleményüket, de hátha a lokálpatrióták észbekapnak és megállítják a kormányzati úthengert. Kizárt hogy tudósaink ténylegesen elhiszik, hogy ettől a nyílt levéltől el kezd remegni Palkovics (meg a mondatokat a szájába adók) bokája, gyorsba visszavonják a döntésüket, a múzeum marad ott ahova anno Széchenyi megálmodta. Ezt egyetlen csöppnyi racionális gondolkodással bíró természettudós sem hiheti komolyan, de helyzetükből adódóan csak annyit tehetnek, hogy belekapaszkodnak a legkisebb szalmaszálba is. Például abba, hogy a civisváros lakói szégyellik magukat hogy ilyen kormányzati döntéshez asszisztálnak.

Kedves Tudósok, ti is tudjátok, ez kizárt. Kizárt, hogy ez a kormány valaha is figyelembe vegye, mit szeretne a nép. A tudósok vágya meg pláne lényegtelen, ők egyébként is Platón óta nagyra tartják magukat, ideje visszavágni a szárnyukat. Mert ha figyelembe venné a hatalom a köz óhaját, akkor pár stadionnal kevesebb lenne és a Ligetben is maradna fű meg fa. Ahogy nem érdekli a kormányt a budapestiek véleménye (miért nem Tarlósra szavaztak? akkor a Lánchíd sem dőlhetne össze bármikor, a felújítása már tegnapra elkészült volna), úgy a szakmai racionalitás sem játszik szerepet és nem is játszott soha.

És Debrecen? Ha zavarná őket a döntés már rég tiltakoznának, de a többséget valószínűleg egyáltalán nem érdekli, lesz-e új múzeum a városukban, hiszen egyrészt el van foglalva az éhenhalás elkerülésével, másrészt meg nem a stadiont szántják be erre a célra. Mivel ettől nem kell tartaniuk a jelenlegi vezetés mellett és attól sem, hogy netalán kedvenc rock bandájuk esik ki a kegyekből, miért lenne bármilyen negatív érzésük a projekttel kapcsoltban? Sőt, akár még egy éjjeli őr állás is leeshet majd, csak nem hajolnak le a haverok rokonai minden egyes kulimunkáért. A rezsim így ahogy van tökéletes, a cirkusz már megvan, múzeumba meg eddig is csak a lakosság statisztikailag alig értelmezhető kisebbsége mászkált. Ha pedig a tudósaink azt remélnék netalán, hogy a debreceni tudományos világ esetleg hangját hallatja a kérdésben, hát még az is megtörténhet, a világunk tartogat még csodákat, hiszen azt is megtudtuk nem is olyan régen, hogy a Debreceni Egyetem rektora szerint a mádi szőlőben van a koronavírus elleni csodaszer. És már mehet is az új múzeumba egy plusz szoba a Mádi Bor Akadémiának, hangulatvilágítással, interaktív tárlókkal.

Külön figyelmet érdemel a tudósok érvrendszere, ami látszólag csupa-csupa józan ész, a gyakorlatban azonban teljesen felesleges mondathalmaz.

A tudósok például azon felvetése, miszerint milyen károkat okozhat ez a kényszerköltözés a gyűjteményben meg a szakértői gárdában, pusztába kiáltott szónak tűnik, hiszen kormányunkat a tapasztalatok szerint egy jottányit sem érdekeli a természettudomány magyarországi helyzete, hiszen ha érdekelné, nem butította volna le végletekig a hazai természettudományos oktatást és a muzeológusokat nem tartaná legalább olyan haszontalan jószágoknak mint a például magát Platónt is.

A diákok nem jutnak el a múzeumba. Az ugyan igaz, hogy a fél ország iskoláiból eleve reménytelen egy kirándulás Debrecenbe, de miért is hatná ez meg a hatalmat? Végtére azok az átok kölkök egy napi járásföldre tuti találnak egy ámulható-bámulható stadiont (előbb vagy utóbb majd úgyis mindenhol óriásplakát mutatja, kinek köszönhetik az áldás), ha meg múzeumra vágynak, akár Bécsig-Pozsonyig is elmehetnek e célból vagy elégedjenek meg bármelyik állatkerttel netalán arborétummal, azok az állatok-növények legalább mozognak, most érdemes megnézni őket, amíg még ki nem halnak. Ha meg őslényeket akarnak, ott a Jurassic Park bármelyik része, extra izgalmat is kapnak miközben megtanulják, az élet mindig utat tör magának. Mindig, kivétel nélkül, nagyszerű példa erre Románia vagy éppen Szlovákia, lásd csak a bevezető gondolat számait.

Szakemberek elvesztik a munkájukat. Őszintén, kormányunkat izgatta valaha is, hogy szakemberek vesztik el a munkájukat? Nincs kérem itt semmi látnivaló, három hónap segélyen aztán már jelentkezhetnek is közmunkára (söprögethetnek faleveleket meg gyomlálhatnak árvácskát, legalább látnak közelről természetet, a bérükből úgyis csak panelra telik nekik), ha meg olyan jók, irány a nagyvilág, tanulmányozzanak lepkéket más országban, legyenek szívesek terheljék ott az egészségügyet. Az ifjak (és szüleik) meg majd más kárán tanulva tudni fogják, jelentkezzenek inkább gázszerelőnek, azzal a papírral sokkal kevesebb tanulással sokkal, de sokkal több pénzt kereshetnek. Amiből aztán megvehetik bármelyik kiszemelt hazai múzeum épületét, akár még a Nemzeti Múzeumét is, és hogy fialjon is majd valamit jó pénzért kölcsönadják március idusán a lépcsőjét a magyar adófizetőknek, a lengyel barátokat meg beengedik ingyér, ennyi belefér.

Elveszik a szakértelem. Minek ide egyáltalán szakértelem? Akit talpat nyal az előre jut, aki meg szakérteni akar, az keressen magának másik hazát. Egyébként is minek itt szakértelmet halmozni, miniszteri/államtitkári álláshoz sem kőbe vésett feltétel a diploma és rektornak sem kell feltétlen tudományos fokozat.  

Elveszik a gyűjtemény egy része, megsérülnek a majd kétszáz év alatt összegyűjtött bármik? Palkovics már megmondta a tutit, vannak technológiák a költöztetésre. Ha mégis tönkremegy, na bumm, így jártunk, majd kitömnek egy újabb rókát meg befognak két plusz csótányt.

És a szigorúan szakmai felvetések után el is érkeztünk a történet legszomorúbb részéhez, a szegény nép még szegényebbé tételéhez nemcsak humán erőforrás minőség meg felhalmozott természettudományos kincsek terén hanem forintosítva is. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy elképzeljük a múzeum áttelepítéséhez szükséges gigahórukkot magyar kormány módjára:

• zsíros, alaposan felülárazott közbeszerzés csomagolásra (haveroknak, a fizikai melóra meg jöhetnek a közmunkások, akár még a megszorult muzeológusok is visszafoglalkoztathatók)
• minimum ötszörös áron biztosítás a tárgyak, műszerek egyéb szükséges eszközök csomagolásra, szállításra, elvesztésre (haveroknak, előre úgysem tudja felbecsülni senki sem, hogy valójában mit kell hova szállítani és az mennyi ideig tart. Az pedig, hogy az értéke mennyi, az pláne ismeretlen a köbön.)
• csillagászati nagyságrendű közbeszerzés szállításra, szállítás közbeni őrzésre (haveroknak)
• újabb giga-mega közbeszerzés kicsomagolásra (haveroknak, a pakolásos vidd arrébb részre meg megint csak jók lesznek a közmunkások, eltart nekik jó darabig, a KSH majd köszöni szépen a munkanélküliség számlálásánál remekül jönnek).

És akkor még nem említettük meg a legnagyobb falatot, az új épület

• tervezését (na jó, lówellness nem biztos, hogy lesz benne, de minden más igen, legalább is papíron),
• kivitelezését (nem kell lerágnunk a körmünket az izgalomtól hogy megtudjuk, ki lesz a befutó és az ajánlati ár is borítékolhatóan minimum duplája lesz az előzetes költségbecslésben foglaltnak),
• berendezését (újabb potya közbeszerzés haveroknak, nemzetbiztonságilag meg nemzetgazdaságilag csúcsra emelve, a baráti vállalkozások hagy izmosodjanak tovább),
• a debreceni tudományos életből meg biztos lesz egy-két jó fej, aki elvállalja a frissen beüzemelő múzeum vezetői pozícióit (az alkalmasság nem követelmény)
• beosztott meg majd lesz bárhonnan, mire mindent újra a helyére tesznek megtanulják mi micsoda, a bénák közt a féllábú már versenytáncos lehet, a látogatókhoz képest még mindig több ismerettel rendelkeznek majd bogár meg kövület ügyileg.

Ami egy pillanatig sem számít, hogy lesz-e valaha is látogatója az épületnek meg jó lesz-e egyáltalán bármire is, például nyújtja-e majd azt az élményt, amit egy XXI. századi múzeumnak nyújtania kellene. És az sem, hogy a helyi egyetemnek túl nagy falat ez a projekt – hiszen a magyar mindenre képes meg annak az ellenkezőjére is, nem?

Az adófizetők pedig? Teljesen értelmetlenül el lett költve rengeteg pénz, amit akár még olyan dolgokra is lehetett volna fordítani, ami előre mutat. De nem, olyan ötlete nem volt a kormánynak. És egyébként is, a mostani múzeumi épületet gondolatban már be is rendezte magának valaki, legalább olyan jól fog mutatni a felvételeken mint a kolostorban a ledlámpák glóriája alatt tartott kormány-összeröffenés.

Az egész projekt célja egyébként sem a múzeum meg a nemzet felhalmozott, eszmei értékű kincse – az kit érdekel? A lényeg a pénz lenyúlása, hogy ezzel jár egy macerás költöztetés, hát így jártunk. Majd a kis ugrifülesek megoldják a havi fixükből, a százmilliárdokat meg lefölözik odafent a haverok, van még megvásárlandó bank, kúria, vitorláskikötő meg bármi, ami szem-szájnak ingere.

Csak nem szabad engedni hogy valaha is bárki el merje mondani, miért is egyre szegényebb ez a szerencsétlen ország.

Havi 1,2 millióért, április 13-tól november 30-ig alkalmaz magyar-magyar tolmácsot Balajti László (Nemzetbiztonsági Hivatal, Alkotmányvédelmi Hivatal) személyében Kásler Miklós meg az operatív törzs. És miért kell anyanyelvről anyanyelvre fordító tolmács a minisztériumnak meg a sokdiplomás, agyonképzett emberekből felállított operatív törzsnek? Mert ezek a hivatalnokok Kásler miniszter úr meglátása szerint nem értik meg egymást, ugyanis nem egy nyelvet beszélnek. De nem ám arról van szó, hogy az ausztrál angolt beszélő furán néz az amerikai angolra, hanem a katona, az orvos meg a rendőr nem érti meg egymást ott, ahol ha mindenkit összeszámolnánk aki magyarul beszélni tud sem lennénk többen 8 millióan. A feladat így tényleg gigantikusnak tűnik, soha jobb magyar-magyar tolmács az egykori kémfőnöknél és örüljünk, hogy szaktudása csak ennyit ér a minisztérium szerint, kaphatna akár kétszer ennyit is havonta. Vagy ötször, határ a csillagos ég.

De vajon ezek után mint mond a kisember? Ő is kér egy tolmácsot? Vagy tőle elvárt hogy az összes hivatal, hatóság meg állami vállalat (lásd pl. közműszolgáltató) kommunikációját értse? Mert aki már megpróbálkozott egy adóhivatalos levél vagy nyomtatvány értelmezésével vagy egy vízóracserés dokumentum kitöltésével az tudja, hogy bár – szabadon idézve Rejtő Jenőt – nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani, de azért egy magyar-magyar Google-fordítóra szüksége lenne. Mert az átlagmagyarnak (azaz a nem politikailag felkent elit tagjának) kutya kötelessége megérteni mindent, amit csak bedobnak a postaládájába meg ráeresztenek az ügyfélkapun, esélye sincs tolmácsot kapnia csak azért, hogy megértse a „különböző nyelvi szerkezeteket” meg „metódusokat”.

Vajon ha Kásler meg az igen tisztelt törzs sokdiplomás tagjai nem értik egymást, egy átlagpolgár szankcionálható azért, mert nem érti, mit írt neki az építési hatóság? Ha az adófizetőknek ki kell fizetniük a szuper-képzettek magyar-magyar tolmácsát, akkor nem járna ugyanez a felsőfokú végzettség nélküli többségnek is? Mert ők vagy keresnek valakit ingyér (csak van egy tanultabb szomszéd aki nem küldi el őket a fenébe az ötödik hivatalos förmedvény átrágása után figyelmeztetve őket, ha a kutya véletlen megenné a papírt, bele is dögölne) vagy megfizetnek egy ügyvédet aki értelmezi, mit is kéne nekik csinálniuk. Esetleg helyből befizetik azt az összeget ami középen vastagon ki van emelve és meg sem próbálják megérteni, pontosan miért is kapták a büntetést meg hogyan lehetne magyarázkodni (fellebbezni) ellene.

Volt ugyan még plusz magyarázkodás a miniszter részéről, a tolmács ugyan 8 éve nyugdíjas de még mindig rendelkezik jó kapcsolatokkal (nesze neked szolgálati titok), de ez cirka annyit jelenthet az adófizetők szempontjából, hogy az operatív törzsbe csak olyan díszpintyeket delegáltak a kijelölt szervezetek, akik tesze-tosza, kapcsolat nélküli állománytagok, és akik utoljára akkor jeleskedtek, amikor kitűnőre végezték el a „hogyan mondjunk semmit de azt nagyon-nagyon hivatalosan és  felettébb érthetetlenül” tréninget.

Vajon mit szólna például a kisembert megállító rendőr, ha a hatósági intézkedés közben az elővenné a telefonját, kérne egy kis türelmet közölve, ő most hívná a tolmácsát mert amit neki most mondanak, abból ő egy árva kukkot sem ért? És míg Kásler miniszter úrtól nem várható el, hogy megértse a rendőri bikkfanyelvet, addig Kovács III. Bence ott az út szélén valószínűleg nem lesz megdicsérve ugyanezen hiányosságokért és a bírsága rögtön növekszik a „majd legközelebb nem lesz tiszteletlen”pótdíj összegével.

Persze lenne módszer a magyar nyelv érthetővé tevésére, például elő lehetne írni, hogy hatóság meg hivatalos közeg csak érhető, míves magyar nyelven, a célközönségnek megfelelő színvonalat belőve kommunikáljon – ha a politikusoknak meg PR szakembereiknek sikerül a legalacsonyabban képzett néprétegek számára is demagógiát közvetíteni, miért nem sikerül ugyanez a hivatalos szerveknek? Vagy amíg tart a szavazatok kunyerálása, addig fontos a közérthetőség, utána már kit érdekel a köznép? Esetleg a közszolgálati egyetem első félévének első tantárgya az, „hogyan legyünk érthetetlenek mindenki más számára ami nem mi”? És aki itt megbukik, az soha nem emelkedhet olyan magasságokba mint az operatív törzs meg a pizsamás (csíkos nadrágos) tábornoki kar? Kásler miniszter úr szavait látva nem lepődnénk meg az ilyen típusú követelményrendszer napi szinten alkalmazásában.

Ne is reménykedjünk, a magyar-magyar tolmács csak a még egyenlőbbeknek jár, azoknak, akik egy derékba tört, szakzsargonnak álcázott „a macska fel van mászva a fára” típusú semmitmondás után restek visszakérdezni, „hé, mit is mondtál?” Csak kétszer kéne erőteljesen és rosszallóan rászólni a bikkfanyelvvel élőre, harmadjára már tudná, magyarral magyarul és leginkább közérthetően kéne beszélnie, ahogy annak idején első osztályban megkövetelték tőle, nem pedig szakbarbárként viselkednie és csillogtatnia „szaktudását”.

De hogyan lenne mindez elvárható a „nem a mi kutyánk kölykét” lekezelő hatalomtól és a talpnyaló, a pórnépet mélységesen megvető csinovnyikjaitól? Akkor, amikor már maga a megfogalmazás (az alkalmazott szókincs, nyelvtani szerkezet, metódus) magában hordozza a szankcionálás lehetőségét, azt, hogy úgysem érti az a szerencsétlen mit kéne csinálnia, majd csak behúzzuk a csőbe?

Az átlagember meg ott áll vérig alázva, emberi méltóságában sértve a hatósági közegek „még ezt sem érti” rosszalló tekintetének kereszttüzében. És egyelőre nem úgy néz ki, hogy ő kaphatna havi 1,2 milliós tolmácsot ugyanúgy, ahogy az operatív törzs odafent, hiszen tényleg nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani.

Ha nem mi fizetnénk a számlát akár még azt is gondolhatnánk, a Kásler-féle pénzégető társaság valójában csak Örkénynek szállít muníciót az újabb egyperceseihez, az író meg odafent egy felhő szélén üldögélve köszöni szépen és buzgón jegyzetel, de nem, ez a magyar valóság, ahol normálisan még csak meg sem tudják magyarázni (vagy még csak nem is akarják normálisan megindokolni) egy rég nyugdíjas elvtárs járványügyes teljesen felesleges utófoglalkoztatását.

Nem kicsit néznek hülyének minket, hanem nagyon.

Az utóbbi hetekben egy mém kering a közösségi hálón: „2020-ban világvége, ha tart tőle, jöjjön hozzánk, mi 50 évvel le vagyunk maradva”.

Elsőre pillanatban talán nevetünk, de a másodikban már keservesen zokogni szeretnénk, miközben azon merengünk, vajon miért pont 50 év? Miért nem 90 vagy 95? 1970-ben már az új gazdasági mechanizmus bevezetése után járt a sztyeppék népe (akik akkor nagyon-nagyon kikérték volna maguknak, hogy így nevezzék őket), indult a gulyáskommunizmus és odafent az „aki nem ellenünk van az velünk van” ideológiának hódoltak. És ma, 2020-ban? Visszatértünk az „aki nincs velünk az ellenünk van” feneketlen bugyrába (egyik főméltóságunk büszkén hangoztatja is a cirka fél országot a nemzet fogalmából kirekesztő nézeteit), köznevelési rendszerünk egyre inkább a Horthy-korszakot idézi, bár azt el kell ismerni, ahogy a köznevelésünk, úgy az egészségügyünk is sokszor még mindig arra támaszkodik, ami már 50 éve is megvolt és még nem esett szét vagy nem lopták el.

A sztyeppék büszke népe valójában nem sok mindenre lehet büszke – bár azt el kell ismerni, hogy például az egy főre jutó stadionférőhelyek számában valószínűleg a világ élbolyában tanyázunk, miközben a lakosság jó része még életében egyetlen sporteseményen sem vett részt, kivéve persze ha iskolásként ezzel a tanórát el lehetett bliccelni. Az Orbán-rezsimnek elvitathatatlan érdeme a betonmonstrumok garmada, az már más kérdés, hogy a mostani propaganda pozitív előjele mikor változik át mélységesen negatívvá megbélyegezve azokat, akik agyongazdagodtak a giga-építkezéseken.

Mire lehetünk még büszkék? Lassan úgy járunk minden igazi, nem propaganda-felfújt büszkeségünkkel, mint a Nobel-díjasainkkal – vannak, csak fehér holló volt köztük az, aki pápa lehetett a saját országában. Ha alkotni akartak, irány a nagyvilág, el messze ebből a posványból. És ez az, ami semmit sem változott az elmúlt 90 évben. Mert mi van jelenleg? Nyugati szomszédjainkhoz képest mínusz 90 év, legalábbis ami a humán erőforrás állapotával, annak minőségével, illetve a minőség megtartásával-növelésével kapcsolatos.

Köznevelés? A béka segge alatt. Az Orbán-kormány megszűntette a tehetséggondozó iskolákat, lebutította az iskolai rendszert, miközben vég nélkül nyomja a használható ismeretek nélküli NAT-ot. Az eredmény pedig? Mire érettségizik az átlaggyerek egyetlen egy nyelvet sem tud középfokot elérő szinten, informatikából meg kihúzhatja szóbelin akár azt a tételt is, hogy mesélje el, milyen fájltípusok vannak és melyik programok használják ezeket (nyolc év nyelv meg informatika tanulás után). Az átlagos színvonalat jól mutatják a PISA-tesztek egyre gázabb eredményei. És mi a megoldás? Hülyeség a PISA-teszt, pokolba vele, a sztyeppék népe másképp gondolkodik, irány az egyházi iskolák univerzuma, már csak egy macskaugrás az evolúció teljes tagadása, jöhet a „s lőn világosság”, a dínók lábnyoma meg úgy hoax (rémhír, városi legenda, tévhit stb.), ahogy van. A kormány törekvésének eredménye már beért, egyre több felsőoktatásra alkalmatlan érettségizett kerül ki az iskolapadból, az 50 éve még oly természetes libamezőről egyetemre katapultálás pedig mára már sci-fi kategória.

Felsőoktatás? A minőségi oktatók már régen leléptek, itthon még szakirodalomhoz sem férnek hozzá, minek maradjanak? Az egyetemeket spontán privatizálják a NER-híveknek, a hallgatókkal meg oktatókkal tök mindegy hogy mi lesz, miközben a még megmaradt tanárok fulladoznak a NAT által kinevelt majdnem analfabéta hallgatói tömegtől (néhány elit képzést kivéve). A köznevelés természettudományos lebutítása begyűrűzött az egyetemekre, lassan már annyian sem jelentkeznek egy-egy természettudományos ismeret igénylő szakra mint a keretszám, az óvónő meg tanító nem pályaelhagyós végzős pedig szigorúan védett példány lesz. Az oktatás színvonal erősen megkérdőjelezhető, nem a tudásátadásra hanem a visszakérdezésre koncentrál aztán csodálkozunk, hogy mennyi „hülyegyerek” hagyja abba a tanulmányait – miközben érdemes lenne egy-egy kurzust végigkövetni színvonalügyileg és utána falhoz állítani a felelősöket, hogyan pazarolhatják el így az emberi erőforrást.

Egészségügy? Az átlagpolgár fél betenni a lábát egy kórházba még látogatni is, a kórházi fertőzéstől való rettegése meg nem biztos, hogy teljesen alaptalan, városi legendák tömege szól a rutinműtétből soha haza nem térő valaki szomszédjáról. A várakozási listák egyre hosszabbak, a leletek elvesznek, félholtakat hazapaterolnak, szakorvost alig találni, a COVID meg csak fokozta azt, amiről azt hittük, már fokozhatatlan. Az aktív, harcraképes munkaerő minőségének megőrzése csak egy alternatív valóságban létezik, a sztyeppék népe fiának-lányának vagy erős a génje és orvosok nélkül is elélnek 80 éves korukig vagy negyven évesen meghalnak kardiológus meg ki tudja milyen szakrendelésre várva.

Kultúra? Az meg minek? A hatalom eldönti nemcsak azt, hogy mit tanulhat a magyar hanem azt is, hogy szabad idejében mit csinálhat. A focimeccs (oké, néha hoki meg kézilabda, időnként még egy kis vízilabda is) meg Ákos koncert jöhet, múzeumba-színházba a NER-elit nem igazán mászkál, egyrészt ciki hangosan horkolni azon, amit nem ért, másrészt sokba fáj a garantált unalom, harmadrészt meg miért is lenne kíváncsi a fesztiválzenekarra vagy  egy modern darabra? A könyv is csak arra jó, hogy díszlet legyen a háttérben, jobb helyeken ezt már könyvespolc mintájú tapétával is megoldják, se helyszükség, se portörlés, a vastag kolostorfalak között meg valljuk be, soha nem volt igény a modern kultúra, a gregorián nyekergés meg egy idő után baromi egyhangú, jöhet a disznótoros meg tucat feles után a magyar nóta. A nagyfőnöknél meg be lehet vágódni egy jó kovászos uborka vagy kolbász recepttel is, szigorúan átengedve a facebookos hasznosítási jogokat.

Mi lesz mindennek az eredménye? Aki jobbra, minőségibbre vágyik, az útilaput köt, irány egy új haza. Aki marad, az vagy a köznevelés mellett oktatja is a saját gyerekét (vagy ő, vagy magántanár segítségével), a COVID-karantén még a leglustább szülőből is kihozta a pedagógust, vagy lemond a génjei örökösének felemelkedéséről és betaszajtja a nagy birkakarámba. Ötven évvel ezelőtt is utat tört magának az igazi „polgári” (értelmiségi) kultúra, most sem lesz ez másként, a betiltott akár szamizdatként is terjed, a családi szocializáció pedig képes tompítani még a legádázabb nép-nemzeti, keresztény gyökeres sztyeppi kultúrdömpinget is, ami odafentről vezérelve cunamiként próbál eltüntetni mindent, ami valaha is értékes volt a magyar kultúrában. És ami túlmutat a kultúrát hírből sem ismerő rendszerhívek által előre megadott paneleken belüli „gondolkodáson”, pontosabban fogalmazva a gondolkodásmentes birkaléten.

Az Orbán-rendszer egyik legnagyobb bűne (nem is mennek a mennybe), hogy gátlástalanul pazarolja azt a humán erőforrást, szellemi potenciált, ami a népünket felemelhetné legalább arra a színvonalra, ami a nyugati szomszédjainknál van. És míg 50 éve a feudalizmust próbálta az ország örökre kiírtani egy kis kommunizmus-szerű kanyar után, a mai rezsim máglyára vetne mindent, ami túlmutat a lojális, mindent eltűrő birkaléten és a birkaléthez megkövetelt tudásmennyiségen. Ha tehetné, már tűzön égne minden előremutató, modern ismeret, zárva lenne minden színház (kivéve a „Nemzeti”meg a vursli), a könyvtárak állománya cenzúrázva és a neten is blokkolva minden, ami nem felel meg a vallásos világnézet alapvető követelményeinek.

Közben a világ szuperszonikus sebességgel száguld, mi meg ósdi, 50 éve is elavultnak számító NAT-tal meg a Horthy-korszakot másoló kultúrharccal tempózunk. Az iskolapadból újabb és újabb tudatlan évfolyamok kerülnek ki, az ország felemelkedéséhez szükséges humán erőforrás pedig évről évre alacsonyabb színvonalú. Az olló egyre nagyobbra nyílik, mi pedig csak állunk és nézünk, hova tartunk. Mert nagyon nem oda, ahova egy európai demokráciában élő szeretne az európai értékek alapján, hanem vissza a sztyeppi népek világába, egy fővezér meg hét másik, az összes többinek meg hallgass a neve.

Mi bűn, ha nem ez? Igazi belépőjegy a pokolba mind a vezéreknek, mind a vezérek talpnyalóinak, mind a vezéreket eltűrő birkáknak.

A legádázabb diktatúra is megnyalná mind a tíz ujját azon rendszer láttán, amit január elsejére állít fel kormányunk – a magyarok pedig, a büszke sztyeppi nép meg tűri, hogy a szűk politikai elit birkaként vigye vágóhídra azokat, akiket nem tart méltónak a barátságára.

Mert mire is vetemedhet január elsejétől az állam? Mi lesz az az új fojtónyakörv, ami eddig még nem volt ránk rakva?

Azt már tudtuk eddig is, hogy az összes egészségügyi adatunkat ismerik odafent – mit mutatott a legutolsó vérvételünk a cukorszintünkről, van-e nemibetegségünk és ha igen, mivel kúráltuk azt ki. Sőt, azzal is tisztában vannak, mi a vallásunk – hiszen az állam-egyház szétválasztása után több mint egy évszázaddal a tankerület minden gyerekről nyilvántartja, jár-e hittanra és ha igen, milyenre. Ahhoz pedig már nem kell atomfizikusnak lenni ha a kölök evangélikus vagy zsidó, a család apraja-nagyja is az lesz, a hibahatár 1-2 % maximum, köszönhetően a vegyes világnézetű családoknak (ritka mint a fehér holló) meg azoknak akik azért járatják a papokhoz az egyszem lányukat, hogy az ne legyen kurva.

A Kréta rendszernek köszönhetően az is gyorsan kideríthető, hogyan tanul a gyerek meg mennyit hiányzik, a munkáltatók meg szintén országos adatbázisba jelentik le, anyuci meg apuci ugyanezen időszak alatt mit csinált és mennyit kapott érte, és az is gyorsan kideríthető, hogy szabadidejükben melyik szállodában fizetnek SZÉP-kártyával és milyen autóra váltottak autópályamatricát.

Január egytől azonban egy gombnyomásra ennél sokkal többet tudhat meg bárki (aki elég csókos hozzá) akár a szomszédjáról is:

• mennyi a villany-, víz-, gáz- meg telefonszámlája (nem sajnálja a pénzét nyáron az egész ház hűtésére …),
• a biztosító mennyire taksálja az ingatlanja újraépítését (a rohadéké dupla annyit ér, mint ami kívülről látszik),
• hova meg mire vett online mozi- meg színházjegyet (képes beülni a Budapesti Fesztiválzenekarra negyedmagával? még a kottát sem ismeri, mit flancol …),
• mit rendelt hétvégére az Auchanból/Tescoból (már megint jól bejégerezett fogadjunk)
• mennyit fizetett a gyerek fogszabályozójáért (jó sokat, de ő tehet róla, az ő génjeivel jár a kacska fog, a kölyke meg szenvedhet),
• járt-e mostanában válóperes ügyvédnél (vajon rájött az asszony, hogy szeretőt tart? ki másnál lenne az az autó, aminek fizeti a kötelezőjét de soha nem látni az utcában)
• és magánegészségügy keretében volt-e zsírleszívása/hajbeültetése/ciciigazítása (és még azt állította, hogy a heti kétszeri teniszezésről lapos a hasa).

Annak idején az Alkotmánybíróság még azon elmélkedett, jó-e ha egy szám alapján mindent meg lehet tudni valakiről, a választ pedig 2020 adja meg: hogyne, nagyon jó, amennyiben a hatalom ezt igényli. És igényli, hogyne igényelné, hiszen

• tökéletes sakkban tartani az összes nem havert, és
• sakkban tartani az összes havert is.

És kit érdekel olyan úri mulatság mint privát szféra, az információs önrendelkezés joga meg a magántitokhoz való jog? A még egyenlőbbeket tuti nem, azokat meg pláne nem akik minden erejüket arra fordítják hogy ezeket örökre elfelejtessék a magyarokkal.

A rendszer tökéletesebb és olcsóbb már nem is lehetne, nem kell még az utcára sem kimenni az információért, sőt, a közösségi médiás kutakodást sem kell bevállalni, mindenkiről egy lekérdezéssel minden kideríthető, az információt pedig a hazai vállalkozások lelkes (vagy kevésbé lelkes) házmesterként/besúgóként szolgáltatják, minden egyes apró mulasztásukat agyonszankcionálva.  Ha pedig az adatok az adatbázisban vannak, akkor az információk elemzése alapján eldönthető, jó állampolgár-e az, akire épp megy a lekérdezés. Lehet pontozni, megjelölni – ma már nem kell mellre tűzetni se skarlát betűt se bármilyen színű csillagot azt mutatni, hogy valaki a hatalom számára fekete seggű lett. Aki pedig elérte ezt az szintet, az vessen magára, nyitva a határ, mehet isten hírével, bomlasszon máshol, úgysem a nemzet része, a kint születő gyermeke meg úgyis gyarapítja a sztyeppi nép létszámát, legalább is statisztikailag. Akinek meg nincs lehetősége hazát meg kormányt váltani, az meg maradjon kussban, hódoljon be és tegyen meg mindent gazdaállatként, amire csak utasítja a parazitája.

És nemcsak a millió lejelentésre (besúgásra) kötelezett hangya miatt tökéletes a rendszer hanem azért is, mert az egészet beborító máz nem az, hogy a polgárait akarja megfigyelni az állam – megy is a propaganda ezerrel, mindez a gaz vállalkozók miatt van. De vajon egy-két renitens gazdasági szereplő indokolhatja azt a totális megfigyelést, amit ránk szabadítanak odafentről? Arányban áll a kis- és középvállalkozások elhanyagolható kisebbségének ráncbaszedése egy olyan totális megfigyelőrendszer létrehozásával, ami alapján állami szinten lehet diszkriminálni, megbélyegezni? Csak nézzük meg, mit kapott egy tanár egy vasalódeszkázás videóért, micsoda megaláztatást, meghurcolást – vajon örökre eltiltanák a tanítástól ha netalán kiderülne róla még az is, hogy még Élet és Irodalmat is olvas meg részt vett egy Alföldi Róbert esten?

Az állampolgároknak csakis egy módja van enyhíteni az állam fojtásán – amit csak tudnak, számla nélkül oldanak meg, amire nem kerül rá a nevük az nem kerülhet be a nagy adatbázisban se, a többségük azt sem fogja bánni ha futhat a garancia után. És nem lehet kétségünk afelől, a vállalkozók segíteni fognak ebben, nekik sem hiányzik hogy minden egyes ügyletüket az adóhivatal vizslassa. Akik meg vállalják a nagyító alatti hangyalétet már emelik is az áraikat, hiszen a jelenlegi körülmények között esélyük sincs a plusz adminisztrációból eredő költségeket lenyelni – a kisemberek meg vagy bevállalják a „sötét” üzelmeket vagy fizetik az állam mérhetetlen adatéhségéből fakadó felárat.

Ott van még a polgárainknak mint lehetőség az is, hogy átruccannak a határon túlra hűtőért-légkondiért-jakuzziért, esetleg online rendelnek messze Ázsiából új telefont, inkább a kínai titkosszolgálat figyelje őket mint a nemzeti adóhivatalnál nézze valaki, hogyan is engedheti meg magának a legújabb mobiltelefon-modellt.  A neppereknek is újra felragyog a nap, a használtcikk portálokon most is lehet újat kapni számla nélkül bármikor, maximum nő a fű alatti üzletek volumene, határ a csillagos ég. A nagy vállalkozó-megrendszabályozás máza meg már le is mállik a kormánypropagandáról, a magyar fineszes nép, előbb vagy utóbb rájön hogy a számla nélküli biznisz dupla haszon – nemcsak olcsóbb, de még az agyonfrusztráló megfigyelés is ugrik, maximum a villanyszámla emelkedése utalhat rá, hogy a pincébe új családtag költözött infraszauna formájában.

Sovány vigasz a megfigyelt kisembernek, hogy ezúttal a megfigyelés gazdasági köntösben érkezik, nem pedig nemzetbiztonsági vagy éppen bűnmegelőzési érdekre hivatkozva. És lehet hogy a szemellenzős,  királyi médián szocializálódott kisember kárörvend, hogy most július elsején a vállalkozások kerülnek erősen szívóágra a minden egyes be- és kimenő számlájuk teljes tartalmának lejelentésével, de majd ha rájönnek, ez az ostor rajtuk is csattan és nem is kicsit, majd eltűnik a vigyor a képükről. Meg akkor is, amikor a munkaadójuk közli, neki ebből elege van, az agyonadminisztráció miatt visszaadja a járvány miatt egyébként is veszteségbe hajló iparát, oszt viszlát fehérgazdaság, helló fekete zóna, neki ne nézzen még a seggébe is bele az adóhivatal a nap huszonnégy órájában a hét minden egyes napján. Az pedig, hogy okos telefonján egy felhőbe állítson ki számlát akár a játszótéren egy padról végképp elborzasztja, egyrészt normálisabb esetben egy számla kiállításának neki kell veselkednie (például nem árt, ha a szerződés/megrendelés meg a teljesítésigazolás összhangban van a számlán szereplő adatokkal), másrészt esőben, viharos szélben nehéz ugyanezt a papírmunkát letudni, bármilyen szuperelőnyöket is harsog az adóhivatal propagandája.

A kevésbé vállalkozószellemű vállalkozó azonban követni fogja a NAV utasításait tartva attól, hogy egyetlen le nem jelentett számla akár 100-500 ezer forintjába is fájhat (micsoda arányos büntetés, nem?). Aztán persze majd jól meglepődik, amikor valaki lenyúlja a teljes cím- (vevő-) listáját vagy az odafentiek rájönnek, micsoda jó bulit szervezett magának és már terelik is a teljes iparágat állami monopóliumba vagy oligarchák felügyelete alá (lásd trafikok, szerencsejáték meg a többi), de ha túl jó, akár még katonaságot vagy kormánybiztost is kaphat a nyakába és inthet búcsút élete munkára eredményének. És még örülhet, ha vagyonvesztés helyett csak olyan ágazati különadót kap hogy nyekken és morfondírozhat, hogyan tolja át a vevőire. Az eredmény pedig? Lehúzott rolók meg iparágak koncentrálódása a rendszer csókosainál, a kisembernek meg elmagyarázzák sok-sok milliárdért, hogy nem is infláció amit lát, hanem Soros (migráncs, libsi-bolsi, uniós összeesküvés stb.).

Az intelligensebb vállalkozói réteg sem ússza meg, csak ők valamennyivel elegánsabban fogalmaznak majd és olyanokat emlegetnek mint alapvető polgári jogok, a vállalkozás szabadsága, az üzleti titokhoz való jog meg a foglakozásuk körében megkövetelt titoktartási kötelezettség és hasonlók. Aki teheti, átköltözik szomszédos országba vállalkozásával, titkaival meg know-how-jával együtt, amíg uniósok vagyunk, miért ne fialna a gazdasági teljesítményük inkább a szlovákoknak, ha már ilyen hirtelen ekkora barik lettek a legfőbb főnökök.

És ez nemcsak a titkok féltéséről fog náluk szólni – a titkoknak értéke van, ezen értékek nélkül pedig egy vállalkozás sem tud tartósan eredményes lenni. Ha egy vállalkozásról egy mozdulattal megtudható az összes beszállítója, a beszállított anyagok-áruk mennyisége, árszínvonala, valamint az, hogy kinek adja el mindezt és mennyiért, meddig tart középről kiiktatni, netalán a hatalom kedvencét a helyére ejtőernyőzni? Vajon egy nagy melónál ha tudjuk, az ellenfelük milyen árszínvonalon dolgozik, mennyire könnyen ígérhetünk alá? Csak egy olyan személy kell, aki tálcán hozza az információt. Aki külföldre települ az meg csak azt kívánja megelőzni, hogy ellopják az üzletét és ennek érdekében akár olyan helyre is hajlandó átcuccolni, ahol pár százalékkal magasabb a társasági adó. De legalább nem kell napi szinten rettegnie attól hogy mikor viszik csődbe és hogy jelentkezik egy nevetséges összeg felajánlásával a romok lenyúlására egy NER-kedvenc.

Az olyanok mint az ügyvédek vagy éppen az orvosok rosszabb helyzetben lesznek, ők helyhez kötöttek, viszont pillanatok alatt kideríthető, kinek mit dolgoztak és mennyiért, és a nem vigyáznak a kiállított számlán a szolgáltatás megnevezésével, akkor bizony az orvosi- és ügyvédi titok is veszélybe kerülhet, akár engedélyüket is kockáztatva.

A multikat nem kell féltenünk, hiszen biztosak lehetünk, nekik vannak konyhakész megoldásaik, semeddig sem tart kiüríteni a hazai leányt és egy másik leányhoz átvinni mindent, amit csak lehet. Aki megússza a csődöt a világ legelvadultabb diktatúrájában is annak nem lehet gond az új magyar szuperrendszer meghekkelése sem. Aztán majd állunk és csodálkozunk, miért csökkent hirtelen a hazai árbevételük meg a kegyenc stratégiai partnerek miért gondolkoznak inkább román vagy horvát telephelyben, a nemzetközi adótanácsadók meg egy pillanat alatt feketelistára teszik hazánkat mint olyan helyet, ahol sem üzleti, se más titok nem létezik.

És ott vannak még a még egyenlőbbek, akik gazdagodásáról napi szinten kapunk újabb és újabb információt. Ők azok, akik botor módon megszavazták, illetve strómanjaik útján megszavaztatták ennek a rendszernek a bevezetését úgy, hogy nem gondolták végig, mit hozhatnak a saját fejükre. Meddig is tart kiesni valakinek a kegyeiből? Elég hozzá egy testnedvekre utaló kifejezés és oda a gondosan felépített birodalom. Ezek után mondani sem kell semmit csak az adóhivatalos adatbázisban ránézni, mit követtek el a cégei meg ő és a családtagjai, máris kiderülhet, nem minden információt osztottak meg azzal, akivel meg kellett volna osztaniuk, netalán saját zsebre is dolgoztak. A maffiában (elnézést, a lovagi kultúrában) ez meg ugyebár a cinkelt lapokkal játszó fejébe is kerülhet, még ha csak képletesen is, mégsem Nápolyban vagy Szicíliában vagyunk.

NER lovagot ugyan NER lovag követ, miért is érintené ez a kisembert? Azért, mert iszonyatosan sokba kerül az új éhes szájak etetése, ráadásul az oszd meg és uralkodj el alapján egy bukott havert akár három friss haver követhet, a felhizlalásuk pedig minimum háromszor annyiba fáj a költségvetésnek, azaz az adófizető kisembernek. Arról meg ne is beszéljünk, hogy lassan a NER-lovagok a legnagyobb munkaadók (főleg vidéken), a kegyvesztettségük pedig sok-sok családot mélybe ránthat. Ha pedig a lovagoknak rosszul megy (netalán mohóságuk még tovább nő), jön a kisembereket sújtó különadó, maximum nem annak hívják hanem biztosítási- , csipsz- meg migránsadó, bármit, ami eszébe jut a kormány propagandistáinak.

A rajtpisztoly már eldördült, a vágóhíd üzemképes, július elsején a vállalkozók, rá fél évre a polgárok bedarálása indul a rajtkőről.

És vajon hol vannak ilyenkor a hivatásos jogvédők meg az Alkotmánybíróság? Azok, akik arra esküdtek fel, hogy az őket etető adófizetők jogai védik? Már akkor is bűnösök az alapvető jogok tiprásában ha némán hallgatnak.

Július elsejétől új időszámítás kezdődik, halleluja, soha többet feketegazdaság, végre minden gaz vállalkozó minden egyes adatát köteles bejelenteni az adóhivatalhoz. Eljön a soha nem látott Kánaán, az adóbevételek az egekig nőnek, mindenki becsületes lesz, a költségvetés pedig tobzódhat, osztogathatja zsákszámra a rászorulóknak a hirtelen talált pénzt.

Vagy mégsem?

Vagy mégsem. Mert semmi sem az aminek látszik. Vagy ha látszik is, senki sem emeli fel a szavát – mert vagy meg van félemlítve, vagy csak simán le van fizetve, erre bőven van büdzséje a hatalmon lévőknek, még egy PR-kiadás a feneketlen költségvetésből, na bumm, az adófizetők állják a bulit.

Pedig elindult a visszaszámlálás, július elsejétől az összes hazai vállalkozás felkészülhet a bedarálásra – az állammal (és a klientúrájával) szemben megszűnik az üzleti titok és a know-how is, csak egyetlen lekérdezés is kiderül, ki, mennyiért, miben és milyen volumenben a beszállítója az adott cégnek és kinek, mennyiért mit értékesít, darabszámra. Egy szemvillanás alatt fény derül a kurrens termékhez-szolgáltatáshoz a kurrens alapanyagok beszállítójára, a beszerzés árszínvonala sem maradhat titokban és kideríthető az is, mennyivel kell föléígérni hogy elhappolható legyen a szűkös beszerezési forrás. A jégszoborként átlátszó vállalkozónak pedig hiába van felvevőpiaca, ott áll majd alapanyag nélkül, a szerződését nem tudja teljesíteni, az információt orvul megszerző pedig már ki is iktatta mint piaci szereplőt. De nemcsak a beszerzési vonal bénítható meg hanem az értékesítési is – ha csekély erőfeszítés árán kideríthető, ki a vevő és mennyiért, semeddig nem tart aláígérni és vinni a bizniszt. Vagy még kényelmesebb  simán csak megszerezni a középen álló céget, minek gürizni egy hatékony versenytárs megalapításával-felfuttatásával ha könnyedén lenyúlható az egész jól menő vállalkozás? A hatalom kegyeltjeinek a lehetőségek tárháza áll rendelkezésére nemcsak információszerzés hanem más vagyonának (üzletének) megszerzése terén is:

• ki lehet fizetni a jelenlegi tulajdonost (szerencsésebb eset),
• lehet nemzetgazdaságilag kiemeltnek (vagy bármi másnak, jó hangzatosnak) minősíteni és nyakába vezényelni a katonaságot vagy kormánybiztost (ez már kevésbé szerencsés fordulat) vagy
• ott van a legolcsóbb megoldás, jöhet a koncepciós eljárással fenyegetés, környezetszennyezés, hamis szoftver, pénzmosás gyanúja, bármi, aztán csak észbekap a tulajdonos és menti a bőrét, már ha van annyi esze és nem szeretne gyomorfekélyt kapni, szolgálati autó hátsó ülésén szívinfarktust meg pláne nem.

Aki eddig féltette az üzleti titkait az reménykedhetett, csak nem néz be még a gatyája alá is a NAV ha adóvizsgálatra kerül sor, hátha megússza, radar alatt maradhat. Július elsejétől ez megszűnik, minden egyes befogadott számla összes tartalmával együtt (hány darab tollat, guriga klozetpapírt emészt fel évente a vállalkozás szinten) a NAV rendszerében landol, bármikor lekérdezhetően és kielemezhetően. Nincs már radar alatti sáv, csak abban reménykedhet a vállalkozó, senki sem kíváncsi pont őrá és egyetlen lekérdezésbe sem kerülhet bele. Mert abban bízni, hogy az őrzőket is őrzi valaki és az adótitok adótitok marad, botor dolog lenne a mai Magyarországon.

Aztán ott vannak a speciális kiszúrási lehetőségek: nincs munkavédelemmel, munkavédelmi eszközökkel kapcsolatos befogadott számlája vagy munkáltatóként alkoholszondát vett? Már mehet is a hatóság kutakodni, betartja-e az előírásokat. Nem költ higiéniai termékekre, adatvédelemre? Erre is vannak hatóságok, újabb büntetési lehetőség.

És akkor még ott vannak az olyan vállalkozások, mint a magán egészségügyi intézmények, ügyvédi irodák, mediátorok, pszichológusok – egy mozdulattal lekérhető lesz a teljes kuncsaftkörük, kapcsolattartási gyakoriságuk, adott esetben még az ügyletek megnevezése is, ha kellő részletességű számlát követel meg a könyvelő-könyvvizsgáló. Vajon mi garancia van arra, hogy csak az arra papíron jogosult tudja meg azt, hogy melyik ügyvédet kell megszorongatni, ugyan veszítsen már el egy pert vagy adjon be egy erősen szakmaiatlan beadványt, vagy épp az ügyfele problémájának legfontosabb pontján dobja be a törülközőt? Ki garantálja, hogy marad még ebben az országban ügyvédi, orvosi meg egyéb foglalkozáshoz kötött titok?

Arról már ne is beszéljünk, hogy mindez mekkora teherrel jár – az összes befogadott és kiállított számla minden egyes adatának adóhivatal felé lejelentésével, ami egy kisebb üzlet esetében is több ezer tétel lehet havonta. A big data (nagy adatbázis) elbírja, az információhoz hozzáférő csókos meg ámuldozhat azon, a Rossmann miért kapja ugyanazt drágábban a gyártótól mint a DM és a Tesco, vagy fordítva. Ők azonban nagyok, eddig is mindent számlával adtak-vettek, de mi lesz a kicsikkel? Hányan fogják azt mondani, tele van a hócipőjük még a seggükbe is benéző adóhivatali kutakodással, inkább visszaadják a bizniszt és feketén dolgoznak tovább, legalább ezzel nem növelve az intézkedés inflációgyarapító hatását? Vagy ugyan megtartják a papírt, de csak az ügyletek töredékét számlázzák le? Minek vergődjenek számlakéréssel-bevallással meg az ügyfélnek számlaadással, ha anélkül is kereslet van rájuk mint gázszerelőre? És csak a sorsukat hibáztathatják azért, hogy rossz libalegelő mellé pottyantotta le őket a gólya.

Persze vannak szerencsések – a három cég, aki lefölözi a nagy online számlázásos muszáj-rohamot, nekik áll a zászló, üzleti partnereik száma rakétasebességgel lő ki az űrbe (ezzel kapcsolatban még dicsekszenek is), bevételeik az egekben szárnyalhatnak (csak maradjanak is jóban a hatalommal, ők is könnyen partvonalra kerülhetnek) és üzleti titkok millióit őrzik a felhőikben, elviekben úgy, hogy ahhoz senki sem fér hozzá. A média pedig? Még reklámozza is őket, hű de jók, velük mennyivel könnyebb kielégíteni az állam korlátlan adatigényét, vesszen a számlatömb a maradi, a saját adataihoz foggal-körömmel ragaszkodni kívánó, papír- és tintaszagot éhező magyar kisvállalkozó, az igazi boomer. Csak abba nem gondolnak bele a bértollnokok, valójában mit hájpolnak, mihez adják a nevüket, hogyan asszisztálnak a totális megfigyelés legfőbb szintről vezérelt PR-jának.

Aztán ha mindez még nem lenne elég, január elsejétől a vállalkozások kötelesek lejelenteni az összes magánszemélynek kiállított számlájukat is. A big data korában nemcsak azt érjük el, hogy a Google tudja, mi fog történni holnap a világban hanem azt is, hogy az állambácsi egy gombnyomásra kiderítheti bármelyik polgáráról honnan szerzi a pénzét és mire költi – járt-e nemkívánatos színházi előadáson, vett-e hazai online shopból szexjátékot meg mennyi a villany- és a telefonszámlája és van-e biztosítása az ingatlanára. Előre még csak fel sem becsülhető árat kell fizetnie a magyaroknak a fehérítésnek álcázott soha nem látott adatgyűjtésért – a magánszféra (privacy) mint olyan örökre oda, a kiszolgáltatottság pedig soha nem látott méretűvé válik, január elsejétől az összes polgár, világnézettől, pártállástól függetlenül bedarálható. És még csak nem is bizakodhatunk, hogy ez nem fog megtörténni – amíg a nagyfőnök a fehéroroszokkal, a kínaiakkal, a törökökkel meg az oroszokkal pacsizik, mit remélhetünk tőle? Meg amikor azt halljuk, mit nekünk Európai Emberjogi Bíróság, ideje kilépnünk ebből a balliberális-sorosbérenc klubból, magyar felett csak magyar ítélkezhessen, senki más? Akinek még van illúziója, az valószínűleg az elmúlt 10 évben csak királyi médiát nézett-hallgatott vagy simán csak egy másik univerzumban él, egy olyanban, ahol a 10 parancsolat minden egyes pontja be van tartva még a még egyenlőbbek részéről is, kezdve a ne lopjjal.

És azzal sem vigasztalja a kisembert, a totális megfigyeléssel kapcsolatban a törvény elfogadása előtt mindenre kiterjedő hatásvizsgálatot végzett a kormány, lepapírozva, a totális megfigyelés semmilyen negatív következményt nem okoz majd a magyar polgároknak. Nem, nem frusztrálja őket hogy a hatalom a villanyórájukat, a vízfogyasztásukat meg a telefonszámlájukat vizslatja és az sem, hogy nem mernek számlát kérni sehol sem és inkább bevállalják a számla nélküli garanciaérvényesítés hihetetlen rögös útját. Miért? Mert nem kívánják a még egyenlőbbek orrára kötni hogy hol nyaraltak, milyen újságra fizettek elő, mennyit költöttek kazáncserére meg hova jár a gyerek lovagolni meg melyik nyelviskola padjait koptatja a hihetetlen alacsony színvonalú köznevelést negatívba hajló eredményeit korrigálva és az Ali express is sokkal, de sokkal csábítóbb platform lesz bármelyik hazai online piactérnél. Persze vannak olyanok, akik úgy érzik, őket nem érinti ez az intézkedés („nem vagyok vállalkozó”, „nincs takargatni valóm”), pedig de, csak még nem jutottal el a felismerésben idáig és nincs, aki elmagyarázza nekik.

Napjaink divatos kifejezése a szükségesség-arányosság.  Mit is jelent ez? Vegyünk egy nagyon mostani példát: szükség van rendre és rendőri intézkedésre? Igen. Arányos intézkedés az, hogy a rendőr addig térdel egy polgár nyakán, amíg az meg nem fullad? Majd a bíróság eldönti, de valószínűleg kevés magára valamit is adó demokrácia bírósága merné ezt határozottan kijelenteni, írásba foglalni meg pláne nem. Ugyanez nálunk: vajon szükséges egy országnak az adóbevétel? Hogyne. Vajon arányos az, hogy ez együtt jár minden egyes vállalkozás és magánszemély totális megfigyelésével, az alapjogok (vállalkozás szabadsága, üzleti titokhoz való jog, magánélethez való jog, információs önrendelkezés stb.) soha nem látott mértékű semmibe vételével? Kizárt. És vajon az olyan hivatalok-hatóságok-fórumok, akik akár még tehetnének is ez ellen, léptek-lépnek bármit is? Eddig nem úgy tűnik.

Az adatvédelmi hatóság hamarabb fellép egy 18 éves gimnazista kijelentése ellen, minthogy a big data programmal kapcsolatban kiköveteljen egy hatásvizsgálatot és adott esetben az uniós rendeletre hivatkozva megtiltsa az adatkezelést. Arról sincs hír, hogy az alkotmánybíróság ezerrel dolgozna a jogszabály nagyítóval elemzésén és a hivatásos jogvédők sem döngetik a parlament ajtaját követelve, fontolja meg még egyszer a tisztelt kormány, szükség van-e erre a világon még sehol be nem vezetett szintű ellenőrzésre.

És ha már a szükségesség-arányosságnál tartunk, számba kell venni az érdekeket is.

Először is ott vannak az adófizetők érdekei – legyen több pénz a költségvetésben. De az adófizetőknek az is érdeke lenne, hogy a költségvetésből a pénzt ne költsék propagandára meg piréziai ki tudja milyen, soha nem ellenőrizhető projektekre és talán az egyház és állam szétválasztásával sem lenne senkinek sem gondja, ha a hirtelen felszabaduló pénzeket a világi egészségügyre és köznevelésre meg felsőoktatásra költenék. A mostani „kifehérítés” ráadásul visszaüthet bevételek szempontjából, hiszen várható, hogy nagyon sokan vagy átvonulnak a szürke minden árnyalatába vagy irány Szlovákia meg Ausztria, ott is be lehet szerezni cuccokat és még a magyar állam sem fog tudomást szerezni róla, hogy az internet legtávolabbi zugairól ne is beszéljünk.

Aztán ott van a kormány érdeke, „gondos családapaként” az adófizetők jobblétén dolgozni. Erre lózungok vannak bőven, nyomták az utóbbi időben ezerrel a bértollnokok is. A valóságot meg látja mindenki, aki hajlandó kinyitni a szemét – a vírushelyzetben mely ágazatok voltak első körben kedvezményezettek? A gondos családapa kedvenc gyerekeié – sport, szerencsejáték, turizmus, a ténylegesen termelő, nem parazita-üzemmódban dolgozó cégek meg szívják a fogukat és százával küldik el a munkavállalóikat, mert ők sajnos nem tartoznak a még egyenlőbbek közé és az ő támogatásuk valahol elvész a messze homályban.

Mi a kormány valódi érdeke? Elsősorban az átláthatatlan állam – átlátható polgár filozófia teljes körű megvalósítása (lásd demokrácia: átlátható állam – átláthatatlan állam, és ez nem véletlen). Jó lesz-e iskolaigazgatónak az adott jelentkező? Kizárt, nem megbízható, olvas Élet és Irodalmat és van annyira idióta, hogy elő is fizet rá. Vagy minisztériumba megfelel-e aktakukacnak az adott pozícióra pályázó? Ha nem venne online jegyet az Átrium Színházba akkor egészen biztosan, de így? Aki alább adja a Nemzetinél, az nem jó kutya kölyke.

Azt is tudnunk kell azonban, nemcsak az ellenfél, azaz a nemzet körébe ugyebár bele nem tartozó ellenzékiek vannak veszélyben, hanem azok is, akik ma még barátnak (kegyeltnek) tartják magukat. A szélirány gyorsan fordulhat, a ma haverokból gyorsan ellenség válhat, erre is láttunk már precedenst. Az pedig hogy az adóhivatal a jóbarát minden egyes mozdulatáról tud nemcsak üzletileg hanem magánügyileg ez soha nem látott kiszolgáltatottságukhoz vezet – a nagyfőnökük bármikor kiakadhat és kérdőre vonhatja őket, miről is felejtettek el beszámolni. Mondhatjuk, majd elmorzsolunk egy könnycseppet értük ha ráérünk, azonban egy-egy jelenleg fontos elvtárs bukása sok-sok olyan hangya alól is kirántja a szőnyeget, akik a belharcok miatt egyik napról a másikra elveszthetik a munkahelyüket.

És a vállalkozók, kisemberek érdeke? Hogy hagyják őket élni, dolgozni – a jelek viszont arra mutatnak, hogy dolgozni még csak-csak engedik őket (szükség van a pénzre a belgrádi vasúthoz, atomerőműhöz meg múzeum-eltemetéshez a határnál), de élni? Csak akkor, ha tökéletesen megfelelnek a főméltóságunk által meghatározott nemzet fogalmának. Ha nem, nincs joguk ebben az országban élni, az ehhez szükséges profil elkészítéséhez pedig január elsejétől a NAV minden adatot rendelkezésre tud bocsátani, maximum négy napos késéssel. És már csak egy macskaugrás, hogy kínai barátoktól know-how alapján állampolgári pontozásos rendszer legyen felállítva, ha nem is hivatalos de informális mindenképpen, az előtanulmányok Kubatov-lista formájában már kipipálva.

És mindehhez az ellenzék és az Unió is asszisztál, Európa közepén, miközben a kevésbé egyenlő vállalkozók és magánszemélyek jégszoborként pocsolyává olvadnak, hogy aztán úgy eltűnjenek egy újtípusú diktatúra mélységes feneketlen bugyrában, mint ahogy a nap felszárítja a harmatot.