Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Végső visszaszámlálás

2020. június 10. - Karvalyok Birodalma

karvalyok_foldje_hogyan_legyunk_diktatorok.jpg 

Július elsejétől új időszámítás kezdődik, halleluja, soha többet feketegazdaság, végre minden gaz vállalkozó minden egyes adatát köteles bejelenteni az adóhivatalhoz. Eljön a soha nem látott Kánaán, az adóbevételek az egekig nőnek, mindenki becsületes lesz, a költségvetés pedig tobzódhat, osztogathatja zsákszámra a rászorulóknak a hirtelen talált pénzt.

Vagy mégsem?

 

Vagy mégsem. Mert semmi sem az aminek látszik. Vagy ha látszik is, senki sem emeli fel a szavát – mert vagy meg van félemlítve, vagy csak simán le van fizetve, erre bőven van büdzséje a hatalmon lévőknek, még egy PR-kiadás a feneketlen költségvetésből, na bumm, az adófizetők állják a bulit.

Pedig elindult a visszaszámlálás, július elsejétől az összes hazai vállalkozás felkészülhet a bedarálásra – az állammal (és a klientúrájával) szemben megszűnik az üzleti titok és a know-how is, csak egyetlen lekérdezés is kiderül, ki, mennyiért, miben és milyen volumenben a beszállítója az adott cégnek és kinek, mennyiért mit értékesít, darabszámra. Egy szemvillanás alatt fény derül a kurrens termékhez-szolgáltatáshoz a kurrens alapanyagok beszállítójára, a beszerzés árszínvonala sem maradhat titokban és kideríthető az is, mennyivel kell föléígérni hogy elhappolható legyen a szűkös beszerezési forrás. A jégszoborként átlátszó vállalkozónak pedig hiába van felvevőpiaca, ott áll majd alapanyag nélkül, a szerződését nem tudja teljesíteni, az információt orvul megszerző pedig már ki is iktatta mint piaci szereplőt. De nemcsak a beszerzési vonal bénítható meg hanem az értékesítési is – ha csekély erőfeszítés árán kideríthető, ki a vevő és mennyiért, semeddig nem tart aláígérni és vinni a bizniszt. Vagy még kényelmesebb  simán csak megszerezni a középen álló céget, minek gürizni egy hatékony versenytárs megalapításával-felfuttatásával ha könnyedén lenyúlható az egész jól menő vállalkozás? A hatalom kegyeltjeinek a lehetőségek tárháza áll rendelkezésére nemcsak információszerzés hanem más vagyonának (üzletének) megszerzése terén is:

  • ki lehet fizetni a jelenlegi tulajdonost (szerencsésebb eset),
  • lehet nemzetgazdaságilag kiemeltnek (vagy bármi másnak, jó hangzatosnak) minősíteni és nyakába vezényelni a katonaságot vagy kormánybiztost (ez már kevésbé szerencsés fordulat) vagy
  • ott van a legolcsóbb megoldás, jöhet a koncepciós eljárással fenyegetés, környezetszennyezés, hamis szoftver, pénzmosás gyanúja, bármi, aztán csak észbekap a tulajdonos és menti a bőrét, már ha van annyi esze és nem szeretne gyomorfekélyt kapni, szolgálati autó hátsó ülésén szívinfarktust meg pláne nem.

Aki eddig féltette az üzleti titkait az reménykedhetett, csak nem néz be még a gatyája alá is a NAV ha adóvizsgálatra kerül sor, hátha megússza, radar alatt maradhat. Július elsejétől ez megszűnik, minden egyes befogadott számla összes tartalmával együtt (hány darab tollat, guriga klozetpapírt emészt fel évente a vállalkozás szinten) a NAV rendszerében landol, bármikor lekérdezhetően és kielemezhetően. Nincs már radar alatti sáv, csak abban reménykedhet a vállalkozó, senki sem kíváncsi pont őrá és egyetlen lekérdezésbe sem kerülhet bele. Mert abban bízni, hogy az őrzőket is őrzi valaki és az adótitok adótitok marad, botor dolog lenne a mai Magyarországon.

Aztán ott vannak a speciális kiszúrási lehetőségek: nincs munkavédelemmel, munkavédelmi eszközökkel kapcsolatos befogadott számlája vagy munkáltatóként alkoholszondát vett? Már mehet is a hatóság kutakodni, betartja-e az előírásokat. Nem költ higiéniai termékekre, adatvédelemre? Erre is vannak hatóságok, újabb büntetési lehetőség.

És akkor még ott vannak az olyan vállalkozások, mint a magán egészségügyi intézmények, ügyvédi irodák, mediátorok, pszichológusok – egy mozdulattal lekérhető lesz a teljes kuncsaftkörük, kapcsolattartási gyakoriságuk, adott esetben még az ügyletek megnevezése is, ha kellő részletességű számlát követel meg a könyvelő-könyvvizsgáló. Vajon mi garancia van arra, hogy csak az arra papíron jogosult tudja meg azt, hogy melyik ügyvédet kell megszorongatni, ugyan veszítsen már el egy pert vagy adjon be egy erősen szakmaiatlan beadványt, vagy épp az ügyfele problémájának legfontosabb pontján dobja be a törülközőt? Ki garantálja, hogy marad még ebben az országban ügyvédi, orvosi meg egyéb foglalkozáshoz kötött titok?

Arról már ne is beszéljünk, hogy mindez mekkora teherrel jár – az összes befogadott és kiállított számla minden egyes adatának adóhivatal felé lejelentésével, ami egy kisebb üzlet esetében is több ezer tétel lehet havonta. A big data (nagy adatbázis) elbírja, az információhoz hozzáférő csókos meg ámuldozhat azon, a Rossmann miért kapja ugyanazt drágábban a gyártótól mint a DM és a Tesco, vagy fordítva. Ők azonban nagyok, eddig is mindent számlával adtak-vettek, de mi lesz a kicsikkel? Hányan fogják azt mondani, tele van a hócipőjük még a seggükbe is benéző adóhivatali kutakodással, inkább visszaadják a bizniszt és feketén dolgoznak tovább, legalább ezzel nem növelve az intézkedés inflációgyarapító hatását? Vagy ugyan megtartják a papírt, de csak az ügyletek töredékét számlázzák le? Minek vergődjenek számlakéréssel-bevallással meg az ügyfélnek számlaadással, ha anélkül is kereslet van rájuk mint gázszerelőre? És csak a sorsukat hibáztathatják azért, hogy rossz libalegelő mellé pottyantotta le őket a gólya.

Persze vannak szerencsések – a három cég, aki lefölözi a nagy online számlázásos muszáj-rohamot, nekik áll a zászló, üzleti partnereik száma rakétasebességgel lő ki az űrbe (ezzel kapcsolatban még dicsekszenek is), bevételeik az egekben szárnyalhatnak (csak maradjanak is jóban a hatalommal, ők is könnyen partvonalra kerülhetnek) és üzleti titkok millióit őrzik a felhőikben, elviekben úgy, hogy ahhoz senki sem fér hozzá. A média pedig? Még reklámozza is őket, hű de jók, velük mennyivel könnyebb kielégíteni az állam korlátlan adatigényét, vesszen a számlatömb a maradi, a saját adataihoz foggal-körömmel ragaszkodni kívánó, papír- és tintaszagot éhező magyar kisvállalkozó, az igazi boomer. Csak abba nem gondolnak bele a bértollnokok, valójában mit hájpolnak, mihez adják a nevüket, hogyan asszisztálnak a totális megfigyelés legfőbb szintről vezérelt PR-jának.

Aztán ha mindez még nem lenne elég, január elsejétől a vállalkozások kötelesek lejelenteni az összes magánszemélynek kiállított számlájukat is. A big data korában nemcsak azt érjük el, hogy a Google tudja, mi fog történni holnap a világban hanem azt is, hogy az állambácsi egy gombnyomásra kiderítheti bármelyik polgáráról honnan szerzi a pénzét és mire költi – járt-e nemkívánatos színházi előadáson, vett-e hazai online shopból szexjátékot meg mennyi a villany- és a telefonszámlája és van-e biztosítása az ingatlanára. Előre még csak fel sem becsülhető árat kell fizetnie a magyaroknak a fehérítésnek álcázott soha nem látott adatgyűjtésért – a magánszféra (privacy) mint olyan örökre oda, a kiszolgáltatottság pedig soha nem látott méretűvé válik, január elsejétől az összes polgár, világnézettől, pártállástól függetlenül bedarálható. És még csak nem is bizakodhatunk, hogy ez nem fog megtörténni – amíg a nagyfőnök a fehéroroszokkal, a kínaiakkal, a törökökkel meg az oroszokkal pacsizik, mit remélhetünk tőle? Meg amikor azt halljuk, mit nekünk Európai Emberjogi Bíróság, ideje kilépnünk ebből a balliberális-sorosbérenc klubból, magyar felett csak magyar ítélkezhessen, senki más? Akinek még van illúziója, az valószínűleg az elmúlt 10 évben csak királyi médiát nézett-hallgatott vagy simán csak egy másik univerzumban él, egy olyanban, ahol a 10 parancsolat minden egyes pontja be van tartva még a még egyenlőbbek részéről is, kezdve a ne lopjjal.

És azzal sem vigasztalja a kisembert, a totális megfigyeléssel kapcsolatban a törvény elfogadása előtt mindenre kiterjedő hatásvizsgálatot végzett a kormány, lepapírozva, a totális megfigyelés semmilyen negatív következményt nem okoz majd a magyar polgároknak. Nem, nem frusztrálja őket hogy a hatalom a villanyórájukat, a vízfogyasztásukat meg a telefonszámlájukat vizslatja és az sem, hogy nem mernek számlát kérni sehol sem és inkább bevállalják a számla nélküli garanciaérvényesítés hihetetlen rögös útját. Miért? Mert nem kívánják a még egyenlőbbek orrára kötni hogy hol nyaraltak, milyen újságra fizettek elő, mennyit költöttek kazáncserére meg hova jár a gyerek lovagolni meg melyik nyelviskola padjait koptatja a hihetetlen alacsony színvonalú köznevelést negatívba hajló eredményeit korrigálva és az Ali express is sokkal, de sokkal csábítóbb platform lesz bármelyik hazai online piactérnél. Persze vannak olyanok, akik úgy érzik, őket nem érinti ez az intézkedés („nem vagyok vállalkozó”, „nincs takargatni valóm”), pedig de, csak még nem jutottal el a felismerésben idáig és nincs, aki elmagyarázza nekik.

Napjaink divatos kifejezése a szükségesség-arányosság.  Mit is jelent ez? Vegyünk egy nagyon mostani példát: szükség van rendre és rendőri intézkedésre? Igen. Arányos intézkedés az, hogy a rendőr addig térdel egy polgár nyakán, amíg az meg nem fullad? Majd a bíróság eldönti, de valószínűleg kevés magára valamit is adó demokrácia bírósága merné ezt határozottan kijelenteni, írásba foglalni meg pláne nem. Ugyanez nálunk: vajon szükséges egy országnak az adóbevétel? Hogyne. Vajon arányos az, hogy ez együtt jár minden egyes vállalkozás és magánszemély totális megfigyelésével, az alapjogok (vállalkozás szabadsága, üzleti titokhoz való jog, magánélethez való jog, információs önrendelkezés stb.) soha nem látott mértékű semmibe vételével? Kizárt. És vajon az olyan hivatalok-hatóságok-fórumok, akik akár még tehetnének is ez ellen, léptek-lépnek bármit is? Eddig nem úgy tűnik.

Az adatvédelmi hatóság hamarabb fellép egy 18 éves gimnazista kijelentése ellen, minthogy a big data programmal kapcsolatban kiköveteljen egy hatásvizsgálatot és adott esetben az uniós rendeletre hivatkozva megtiltsa az adatkezelést. Arról sincs hír, hogy az alkotmánybíróság ezerrel dolgozna a jogszabály nagyítóval elemzésén és a hivatásos jogvédők sem döngetik a parlament ajtaját követelve, fontolja meg még egyszer a tisztelt kormány, szükség van-e erre a világon még sehol be nem vezetett szintű ellenőrzésre.

És ha már a szükségesség-arányosságnál tartunk, számba kell venni az érdekeket is.

Először is ott vannak az adófizetők érdekei – legyen több pénz a költségvetésben. De az adófizetőknek az is érdeke lenne, hogy a költségvetésből a pénzt ne költsék propagandára meg piréziai ki tudja milyen, soha nem ellenőrizhető projektekre és talán az egyház és állam szétválasztásával sem lenne senkinek sem gondja, ha a hirtelen felszabaduló pénzeket a világi egészségügyre és köznevelésre meg felsőoktatásra költenék. A mostani „kifehérítés” ráadásul visszaüthet bevételek szempontjából, hiszen várható, hogy nagyon sokan vagy átvonulnak a szürke minden árnyalatába vagy irány Szlovákia meg Ausztria, ott is be lehet szerezni cuccokat és még a magyar állam sem fog tudomást szerezni róla, hogy az internet legtávolabbi zugairól ne is beszéljünk.

Aztán ott van a kormány érdeke, „gondos családapaként” az adófizetők jobblétén dolgozni. Erre lózungok vannak bőven, nyomták az utóbbi időben ezerrel a bértollnokok is. A valóságot meg látja mindenki, aki hajlandó kinyitni a szemét – a vírushelyzetben mely ágazatok voltak első körben kedvezményezettek? A gondos családapa kedvenc gyerekeié – sport, szerencsejáték, turizmus, a ténylegesen termelő, nem parazita-üzemmódban dolgozó cégek meg szívják a fogukat és százával küldik el a munkavállalóikat, mert ők sajnos nem tartoznak a még egyenlőbbek közé és az ő támogatásuk valahol elvész a messze homályban.

Mi a kormány valódi érdeke? Elsősorban az átláthatatlan állam – átlátható polgár filozófia teljes körű megvalósítása (lásd demokrácia: átlátható állam – átláthatatlan állam, és ez nem véletlen). Jó lesz-e iskolaigazgatónak az adott jelentkező? Kizárt, nem megbízható, olvas Élet és Irodalmat és van annyira idióta, hogy elő is fizet rá. Vagy minisztériumba megfelel-e aktakukacnak az adott pozícióra pályázó? Ha nem venne online jegyet az Átrium Színházba akkor egészen biztosan, de így? Aki alább adja a Nemzetinél, az nem jó kutya kölyke.

Azt is tudnunk kell azonban, nemcsak az ellenfél, azaz a nemzet körébe ugyebár bele nem tartozó ellenzékiek vannak veszélyben, hanem azok is, akik ma még barátnak (kegyeltnek) tartják magukat. A szélirány gyorsan fordulhat, a ma haverokból gyorsan ellenség válhat, erre is láttunk már precedenst. Az pedig hogy az adóhivatal a jóbarát minden egyes mozdulatáról tud nemcsak üzletileg hanem magánügyileg ez soha nem látott kiszolgáltatottságukhoz vezet – a nagyfőnökük bármikor kiakadhat és kérdőre vonhatja őket, miről is felejtettek el beszámolni. Mondhatjuk, majd elmorzsolunk egy könnycseppet értük ha ráérünk, azonban egy-egy jelenleg fontos elvtárs bukása sok-sok olyan hangya alól is kirántja a szőnyeget, akik a belharcok miatt egyik napról a másikra elveszthetik a munkahelyüket.

És a vállalkozók, kisemberek érdeke? Hogy hagyják őket élni, dolgozni – a jelek viszont arra mutatnak, hogy dolgozni még csak-csak engedik őket (szükség van a pénzre a belgrádi vasúthoz, atomerőműhöz meg múzeum-eltemetéshez a határnál), de élni? Csak akkor, ha tökéletesen megfelelnek a főméltóságunk által meghatározott nemzet fogalmának. Ha nem, nincs joguk ebben az országban élni, az ehhez szükséges profil elkészítéséhez pedig január elsejétől a NAV minden adatot rendelkezésre tud bocsátani, maximum négy napos késéssel. És már csak egy macskaugrás, hogy kínai barátoktól know-how alapján állampolgári pontozásos rendszer legyen felállítva, ha nem is hivatalos de informális mindenképpen, az előtanulmányok Kubatov-lista formájában már kipipálva.

És mindehhez az ellenzék és az Unió is asszisztál, Európa közepén, miközben a kevésbé egyenlő vállalkozók és magánszemélyek jégszoborként pocsolyává olvadnak, hogy aztán úgy eltűnjenek egy újtípusú diktatúra mélységes feneketlen bugyrában, mint ahogy a nap felszárítja a harmatot.

 

süti beállítások módosítása