Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Vajon nekünk, magyaroknak miért nem fontosak az emberi jogok?

2020. június 28. - Karvalyok Földje

 

karvalyok_foldje_hogyan_legyunk_diktatorok.jpgEgy friss uniós felmérés szerint még egy terület, amelyben sereghajtók vagyunk, ez pedig az emberi jogok fontossága. Ez a felmérés nem arról szólt, hogy a kormányunk mennyire tesz magasról a fejünkre és mi ezt szeretjük-e vagy sem, hanem arról, hogy érdekelnek-e minket egyáltalán a jogaink. Az eredmény pedig lesújtó – a büszke magyar nép nem igazán harcol a jogaiért, legalábbis azokat messze nem tartja annyira fontosnak mint például egy máltai polgár (még csak meg sem vonhatjuk a vállunkat, őket bezzeg megkímélte a történelem, hiszen rajtuk is mindenki keresztülment, aki csak arra hajózott). Sőt, azt is tudjuk hogy a választások nem befolyásmentesek (és számíthatunk megfélemlítő akciókra), de nem teszünk semmit hogy azok legyenek, ráadásul az Unióban mi vagyunk a legtoleránsabbak és nem izgat minket, ha az ellenzék nem fejtheti ki szabadon a  kormányt kritizáló véleményét. Meg kell hagyni, erről a kutyaütő ellenzékünk is tehet, akik egy részéről simán elhiszi bármelyik honfitársunk, hogy nemcsak a saját pártja, hanem a Fidesz fizetési listáján is rajta van. A politikusokról semmivel sem jobb kép alakult ki az átlagpolgárban („egy tál lencséért bármit megtenne és csakis a saját pecsenyéjét sütögeti”) mint például az orvosbárókról („ha nem fizetsz neki, megdöglesz”), a tisztességesek pedig osztják a korruptak sorsát még akkor is, ha valójában a küszöböt rágják és ahhoz a 10%-hoz tartoznak, akik akkor sem lesznek tisztességtelenek, ha térdig járnak a csábító lehetőségekben.

De vajon miért van ez? Miért ilyen tesze-tosza (szebben fogalmazva: közömbös saját jogai tekintetében) a magyar? Kenhetjük a Horthy-korszakból meg a szocializmusból hozott berögzültségeinkre – pofa be, a szádad meg maximum addig nyisd ki amíg zabálsz. Ha nem teszik, vagy megszoksz vagy megszöksz, a harmadik lehetőség meg a gulágok különböző verziói, hol tábor, hol börtön, időnként egy-két koncepciós per után akár befigyelhetett a totális megtorlás is, végképp eltörölve a nem megfelelően gondolkodót. Ráfoghatjuk a családi szocializációra – nem egy honfitársunk nőtt úgy fel, hogy otthon, családi körben még csak-csak lehetett szidni a rendszert, de hamar megtanulta a kölyök, hogy házon kívül a lehető legnagyobb mértékű konformizmust kell tanúsítania, most pedig ugyanezt várja el a saját gyermekétől. Nem véletlen, hogy annak idején a kelet-német titkosszolgálat kedvenc módszere volt az alattvalók profilozásának az, hogy az iskolában a gyerekekkel lerajzoltatták, milyen monoszkópot mutat otthon a tévé, ha nincs műsor – és aki a nyugat-berlini csatornáét preferálta, már tudta is a Stasi, hogy bizony a jó alattvaló nem is annyira jó alattvaló.

Az oktatásunk (elnézést, a köznevelésünk, mert ugyebár nálunk az állam már nem oktat csak nevel) sem igazán jeleskedik a demokratikus értékek átadásában. Vajon hány 18 éves, választójoggal rendelkező fiatal tudná kifejteni, miért is fontos a véleménynyilvánítás szabadsága és hogyan függ ez össze azzal, hogy az állam a lehető legtöbb információt próbálja eltitkolni a polgárai elől? Ahogy abba is beletörne a bicskájuk, hogy miért lényeges az, hogy minden embernek joga van a személyes adatainak védelméhez valamint ahhoz, hogy a magán- és a családi életét tiszteletben tartsák. A leendő választók sötétben tartásánál szinte nincs is fontosabb teendője a tanároknak, ehhez pedig a legújabb NAT tökéletes muníciót ad. A történelem átalakul legendagyűjteménnyé, mintha a görögöknek Zeusz és az olimposzi istenek zűrzavaros családi élete lenne az egyetlen és hiteles régmúlt, az órákon meg csak a győztes csatákról kell szólni. Vajon a török hódoltság átkerül egy alternatív univerzumba, netalán a bejövetelük egy bekezdést érdemel, a kiűzésük meg egy egész fejezetet? Bár a történelem menete elviekben a kudarcok és sikerek láncolatából állna össze egy érthető egésszé, de mi magyarok a hibáinkból még véletlenül sem kell tanulnunk, huszonhatodjára is jöhet a széllel szembe kisdolog végzés meg az igazi favorit, a hosszabb távon garantált kudarc, a hintapolitika meg pávatánc. A francia forradalomról sem érdemes szót ejteni, pláne nem a libsi nyilatkozatáról, még a végén a magyarok számára is eljönne a XXI. századi megvilágosodás, de addig is a „szabadság, egyenlőség, testvériség” végképp értelmezhetetlen maszlag maradhat. Aki buta az az is marad, jöhetnek az előre csomagolt, konyhakész „gondolatok”, a mindenki utálata, a mások hibáztatása, irracionális dolgokról, kreált ellenségtől rettegés, a rasszizmus, a sovinizmus meg minden olyan egyéb izmus, amely már bizonyított a történelem során és nem igazán jó értelemben.

Az Orbán-kormány tökéletes érzékkel tárta fel azt a hatalmas szakadékot, ami az európai polgárok és az önmagukra oly büszke magyarok között van – mintha a magyarok pontosan ugyanúgy működnének mint az újra jóbarát oroszok, ha néha egy-két évre cár (Lenin, Sztálin, Brezsnyev, Putyin stb.) nélkül maradnak, hát gyorsan keresnek maguknak egy új despotát. Mi magyarok mintha ugyanígy vágynánk a saját teljhatalmú élősködőnkre, a szabadon gondolkodás, a demokrácia (a liberalizmus meg az élni és élni hagyni meg pláne) nem igényünk. Mi szeretjük ha megmondják, mit gondoljunk, cserébe legyen elég kenyér meg cirkusz. Sőt, ma már a kenyér sem igény, már tanulmányban is bebizonyították, minél csóróbb valaki, annál inkább arra szavaz, aki egyre csóróbbá teszi. A cirkusz meg folyamatosan biztosított, lehet utálni a cigányokat, migránsokat, a legnagyobb főnökünk pedig még meg is nyugtatja a frissen végzett karhatalmistákat, nyugodtan lehetnek rasszisták, bármik, mert tuti nem lesznek az út szélén hagyva úgy, mint bezzeg az Egyesült Államokban, ahol a lumpen elemek képesek voltak jogaikért az utcára menni.

Nem, nálunk ilyen tuti nem lesz – három magyar négyfelé megy, ha egy nevesincs személynek a nyakára térdelnek és ebbe belehal, majd megállapítja az ügyészség, egyébként is volt krónikus betegsége, nincs kérem semmi látnivaló. A frissen felavatott rendőrtisztek pedig tudják, zöld utat kaptak a szocializmus rendőrség életérzésének újraértelmezésére, jöhet a gumibotozás, vízágyúzás, lóval tömegoszlatás, bármi, amit odafentről igényelnek meg vezényelnek. És akár még a tömegbe lövetés is, a szabadkártya birtokában soha nem kérdőjeleznék meg sem annak jogszerűségét, sem etikusságát. És az eredmény? A rendőreink hamarabb fellépnek a békésen dudálók mint ezernyi szélsőjobbos kopasz ellen, mi meg már nem is csodálkozunk. A rendőri vezetés szolgálatvezénylése valljuk be teljesen logikus, hiszen egyrészről mennyivel kisebb a kudarc/konfrontáció esélye a nyugdíjas dudálóval intézkedés során mint felbőszült kopaszok ellen sünözve, másrészt odafent is ezt kívánják tőlük. Hiszen a mi kormányunk kézből eteti az ultrákat/újnácikat/bőrfejűeket/ki tudja milyen gárdistákat, azokra mindig számíthat, ha már nincsenek zsil-völgyi bányászok (lásd Ceausescu-féle Románia) meg a munkásőrség is a múlté, új, hivatalos meg még nincs helyette. Ráadásul az újsütetű magánhadsereg létszáma egyre nagyobb lesz népességarányosan, hiszen a megfélemlített, nyelveket beszélő polgár előbb vagy utóbb megpattan, a köznevelés által futószalagon előállított zombik meg itt maradnak. És amíg az uniós források áradnak, addig mindennek a pénzügyi fedezete is rendelkezésre áll – az emberi jogok tiprása pedig egyre nagyobb méreteket ölt, jöhet például a Szitakötő-projekt, hogy soha többé senki se tudjon névtelenül részt venni egy tüntetésen (azaz félelem nélkül élni a véleménynyilvánítási és szólásszabadságával) és még véletlenül se reménykedhessen, hogy megtorlás nélkül megússza a kormány nyilvános bírálatát.

Vajon eljut egyszer majd odáig a magyar, hogy ragaszkodni kezd a jogaihoz? Egyszer majd szeretné, ha nem frusztrálnák azért mert nem a hatalomnak tetsző keresztény egyház/szekta/gyülekezet tagja vagy nem kívánja még a havi villany- meg gázszámlájának végösszegét is megosztani a kormánnyal a telefonos híváslistájával együtt? Hogy az adatait agyongyűjtve-értékelve a kormány nem tudná meg hamarabb mint ő, mikor megy csődbe meg hogyan lehet tőle még két fillérnyi plusz adót bevasalni?

Egyelőre kicsi az esélye, hogy mi magyarok, látványosan el kezdenénk aggódni a jogainkért és fellázadnánk azok ellen, akik semmibe veszik akár az Alapjogi Chartát, akár az Alaptörvényünk hangzatos, de kormányunk és alkotmánybíróságunk által teljesen kiüresített mondatait.

Az élet azonban előbb vagy utóbb utat tör magának. Ahogy a Kádár-korszak sírját ásták egykoron a mostani diktatúrát építők és saját népük vérén zsírosodók, úgy valószínűleg már megszülettek azok, akiknek színrelépése a mostani, agyonkorrupt korszaknak a végét jelenti majd. Hogy ez mikor történik meg, minden magyartól függ – ha végre felébrednénk és ugyanúgy vágynánk a jogainkra, mint Európa tőlünk nyugatabbra fekvő része, akár még reményünk is lenne.

A kihívás nem kicsi, még Romániát meg Szlovákiát is utol kell érnünk ezen a téren is.

süti beállítások módosítása