A kérdést már sokan feltették, de konkrét választ még nem kapott senki, legalábbis a kormányzat részéről. És miközben az átlagpolgárok agymosott halmaza azzal van elfoglalva, hogy a migránsok ne vegyék el a munkahelyeiket, addig a honfitársaink kalandvágyóbb része migránsként lenyúlja a nyugat-európai átlagpolgárok munkáját. Hogy miért? Mert az itthoni bérekből nem élnek meg és bizony az sem csábítja vissza őket, ha kapnak 1%-os személyi jövedelemadócsökkentést, még akkor sem, ha netalán ez volt ezzel az intézkedéssel a kormányzat célja. És az is biztos, hiába próbálkozik bárki is 10-20%-kal emelni a takarítók és mezőgazdasági igénymunkások bérét, az sem megoldás, ha határainkon túl a honfitársaink többszörösét is megkereshetik ugyanazzal az erőbedobással.

„Magyarországon 2016 júliusában a nettó átlagkereset – közfoglalkoztatottak nélkül – 181 200 forint volt, ez körülbelül 584 euró. A szlovák érték 708, a cseh 793, a lengyel pedig 723 euró. (…) az osztrák érték 2009 euró” (mno.hu)

Az mára már egyértelmű, a hazai munkáltatók önmagukban nem tudják megoldani a mai Magyarország foglalkoztatási problémáját. Ha – egyes közgazdászok ragyogó ötletét követve – egyik napról a másikra drasztikusan emelnék a béreket (közelítve a nyugat-európai nihillista szinthez), akkor a piacról élő cégek többsége egy-két hónapon belül lehúzhatná a rolót, mert az önköltség-növekedést nem tudnák érvényesíteni a piacon. Persze az akár tízszeresen is túlárazó, az állam emlőin gazdagodó vállalkozóknak ezzel a gonddal még véletlenül sem kellene szembesülniük, de ők meg miért is emelnének béreket, ha így is képesek arra, amit csinálnak? Akkor kevesebb jutna adriai jachtra meg aranyoroszlános villára és az offshore számlára is a méhecskéknek kellene összehordani a milliárdokat.

Egyes vádak szerint Orbán Viktort nem igazán hatja meg az az igény, miszerint ideje lenne rendezni a béreket (például jelentősen emelni a minimálbért) és a kormányzati törekvések is láttán is arra a következtetésre juthatunk, miszerint politikacsinálóinknak ez tényleg nem érdeke, ők valójában az olcsó munkaerő pártján állnak és Európa giga-összeszerelő üzemét szeretnék hazánkban létrehozni. A törekvés több szempontból is érhető, hiszen

• egyrészt ezzel a stratégiával meg lehet spórolni az oktatásra költendő milliárdok jelentős részét (ez kipipálva),
• az igénytelen, képzetlen munkaerő egészségügyi ellátása is üzemelhet alapszinten, az érdekérvényesítő képességük úgyis alacsony (szintén kipipálva), valamint
• az uniós vállalkozásfejlesztési pénzeket minden további nélkül le lehet nyúlni,
• a tudatlan alattvaló pedig legalább kérdés nélkül elfogadja, kit kell utálni és kit kell szeretni, csak rövid reklámok, híradó szpotok keretében be kell neki mutatni a tévében, az olvasni tudók számára akár egy-két óriásplakát is kihelyezhető (kipipálva). Plusz néha meg kell neki mutatni egy-egy stadiont, hagy dagadjon a melle és lehet aranyárban olimpiát is rendezni, hagy érezze, milyen jó magyarnak lenni.

Azt, hogy egy esetleges kormányzati szemléletváltás (és ezzel együtt valamiféle bérrendezés) milyen messze van, azt legjobban Lázár János szavai jelzik, miszerint „a Fidesznek 2018-ra új programmal kell felkészülnie a választási kampányra, pontosan meg kell mondania, hogyan lesz versenyképesebb a társadalom – az oktatás, az egészségügy –, a gazdaság vagy mi történik a bérekkel. Meg kell mondania azt is, hogy mit fognak tenni azzal a munkabérnyomással, amely érdemben befolyásolja a magyar munkaerőpiaci helyzetet a következő időszakban, vagy mi lesz a járulékok sorsa 2017–2018-ban vagy azután” (mno.hu).

Más szavakkal: a kormányon lévőknek az elmúlt hat évben fogalmuk sem volt, hogy mi legyen (azon kívül, hogy kéne egymillió új munkahely meg dolgozzon mindenki) és ma sincs arról konkrét elképzelésük, hogyan lehetne rálépni a kiutat jelző sárga ösvényre és ameddig rájuk nem omlik a saját maguk eszkábálta rendszer, addig nem is akarnak semmit sem csinálni azon kívül, hogy minden marad úgy, ahogy eddig. Maximum figyelemelterelésként majd megint bedobnak 1 %-os járadék- vagy adócsökkentést, nesze semmi, fogd meg jól. Ha pedig mindez elegendő a választóknak, akkor a Fidesz-KDNP már meg is nyerte úgy a 2018-as csatát, hogy nyolc éven át semmit sem tett hazánk Európához felzárkóztatásáért.

Vannak azonban olyan vélemények is, miszerint a Fidesz elmúlt hatévnyi politikája zsákutca, mivel

• a befektetők olcsó fizikai munkaerővel hazánkba csalogatása erőteljesen gátolja a bérszínvonal növekedését, a bármi áron munkahelyteremtés pedig az alacsony minőségű munkahelyeket eredményezte. A kormány akkor járt volna el helyesen, nagyobb hozzáadott értéket teremtő, tudásalapú, magasabb bérszínvonalú munkahelyeket létesítő vállalatok betelepülését preferálta volna (és az összeszerelő üzemek helyett nekik adott volna hatalmas adókedvezményeket), illetve alaposan átgondolt, tervezett(!) gazdaságpolitikával az ilyen típusú hazai kisvállalkozások megerősödését segítette volna az elmúlt időszakban, nem pedig a kedvenc oligarchának pénztárcáját tömte volna ki.
• az egy-két ezer forintos adó, járadék, stb. könnyítés semmiképpen sem motiváló még akkor sem, ha összesen ennyire futja a kormánynak tűzoltás címén.
• a bérek nem tarthatók sokáig alacsonyan (a munkaerő elmegy oda, ahol jobban fizetnek), a munkaerőhiány következtében pedig a hazai ipar és szolgáltató szféra akár teljesen ellehetetlenedhet, hacsak a kormányzat nem engedélyezi a külföldi munkaerő tömeges bevándorlását (a határon túli magyaroknak eddig sem hazánk volt a kedvenc munkavállalási helye),
• és az az egyesek által kitűnőnek vélt megoldás sem tűnik jobbnak, miszerint az állami szférában eszközölt drasztikus béremelés majd magával húzza a piaci béreket. És ez mit eredményezhet? Például azt, hogy az állami intézmények elszipkáznák a munkaerőt a versenyszférától, tehát nemcsak a külföldi, hanem a belföldi agyelszívás is beindulna ezerrel. Rövid időn belül a munkaerőgondok még nagyobbak lennének és az sem biztos, hogy az így, mesterségesen felhúzott piaci béreket a vállalkozók ki tudnák gazdálkodni. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a mintegy másfél millió közszolga fizetését az egyről a kettőre alig bukdácsoló vállalkozói szféra dobja össze, ha pedig azok tömegével mennek csődbe, akkor honnan lesz erre pénz a kincstárban? Azt azonban már tudjuk, 2017 az állami alkalmazottak béremelésének éve lesz, köszönhetően a választási kampánynak, illetve a szavazatok befolyásolására tett kormányzati kísérletnek, a kormány-lojális közgazdászok pedig egyre jobban nyomják a sajtóban, hogy nem a kampány miatt, hanem azért van szükség, hogy a piaci bérek emelkedjenek. (A kampány-béremelés témáról részletesen itt.)
• átgondolatlan jogszabályalkotás keretében kikényszerített béremeltetések szintén oda vezetnek, hogy a kigazdálkodhatatlan bér miatt elbocsátott dolgozók nagy része már nem itthon, hanem külföldön keres munkahelyet és csak igen kevés hányaduk lépne be valamiféle bizonytalan eredményű átképző programba. Ha pedig a kormányzat farkastörvényeket hirdet, azaz aki nem bírja a tempót (tőke híján nem tud termelékenységet növelni), az nem érdemli meg, hogy éljen és inkább menjen csődbe, az egyet jelentene a vállalkozói szféra szinte teljes kivéreztetésével – melynek eredménye egyrészt a külföldi termékek térhódítása, másrészt a feketegazdaság megerősödése lenne, de hosszútávon semmiképpen sem szolgálná hazánk érdekeit. Ha pedig összeesküvés-elméleteket gyártunk, akkor még az is elképzelhető, hogy az „iparágak tisztításának” valódi célja az, hogy csak azok a „megbízható” keresztény magyar vállalkozók maradjanak talpon, akik eddig is az állam lenyúlásából gazdagodtak és akik az olcsón szerzett tőkéjük (illetve ingyen állami hitel) segítségével fillérekért felvásárolhatják a csődbement cégeket, valamint azok álló- és forgóeszköz készletét.

A kikényszerített béremelésnek (és úgy általában a béremelésnek) hosszabb távon mindenképpen árszínvonal-emelő hatása van, hiszen a termékek, szolgáltatások árába előbb vagy utóbb bele kell, hogy épüljenek a plusz költségek, kivéve természetesen akkor, ha a cégek elbocsátásokkal vagy más termelékenység-növelési technikákkal (pl. jobb munkaszervezéssel, kedvezőbb munkahelyi légkörrel, főnökök emberbaráttá tételével) oldják meg a problémájukat. Ha pedig nő az infláció, a kormány vakarhatja a fejét, milyen rezsicsökkentéssel ellensúlyozhatja azt, illetve a statisztikai hivatal hogyan módosítsa úgy a fogyasztói kosarat, hogy a médiában nyomni lehessen, a növekedés valójában csökkenés és nem a zsemle a kicsi, hanem a kedves választók pofája nagy. (Tipp: zsugorodjon tovább minden élelmiszer egységcsomagolása, akkor majd ugye nem tűnik fel senkinek sem, hogy ugyanannyiért kevesebb dekát kap, a folyamat már el is indult.)

Kormányunk akkor lépett tévútra, amikor úgy döntött, hazánk a XXI. században munkaalapú társadalmat építi úgy, hogy Európa fejlett része már régen a tudásalapú társadalmon munkálkodik. Elsőre tényleg jó ötletnek tűnhet, hozzuk el Vietnámot meg Kambodzsát a keresztény Európa szívébe, így legalább a multiknak nem kell megküzdeniük a nem keresztény kultúrával, ahogy a nagy távolságokkal és a vámterhekkel sem. Az összeszerelő üzemek azonban a legmobilabb üzemek – ha egy kicsit is drágul az eredetileg beígért olcsó munkaerő, netalán növekednek az adók-járulékok, esetleg egyéb feltételek módosulnak a tulajdonos számára kedvezőtlen irányba, akkor azonnal kapják a sátorfájukat és már állnak is tovább egy új, számukra még ígéretesebb országba. Ráadásul az összeszerelő üzemeknél a profit általában nem abban az országban képződik, ahol a legalacsonyabb szintű munka történik, így józan ésszel az sem igazán várható, hogy ezek a cégek majd az egekbe emelik a béreket, a költségvetést meg agyonszponzorálják az adójukkal – nekünk pedig a befolyt pénzek híján ott van a képzetlen munkaerő-tömeg és egy olyan gazdaságszerkezet, amely leginkább egy harmadik világbeli országra jellemző.

És mindeközben a magyar vállalkozások?

• Az oktatás és az egészségügy lesüllyesztésével egyre gyalázatosabb munkaerőhöz jutnak,
• az alacsony színvonalú humán erőforrás és fejlesztések hiányában a termelékenység alacsony,
• az árverseny öldöklő,
• a vevők meg magasról lesajnálják, hogy magyar a termék, ha a minősége kritikán aluli,
• a kormány pedig mindent megtesz azért, hogy a kiszámíthatatlan gazdasági környezettel agyonszekálja a cégeket és senki se láthassa, mit hoz a holnap (kivéve a kormánybarát oligarchákat, természetesen),
• a vállalkozásfejlesztés szolgáló uniós forrásokat pedig rövid úton átjátsszák a vállalkozásfejlesztést hírből sem ismerő haveroknak úgy, hogy az eltékozolt milliárdok haszna nemzetgazdasági szinten elenyésző. Vagy inkább semmi.
• ha pedig olyan ágazatban dolgoznak a kis és közepes méretű halak, amelyet kinézett magának egy-egy kormánybarát cápa, akkor akár még extra „gondoskodást” is kaphatnak a nyakukba mindaddig, ameddig rá nem jönnek végre, hol a helyük. Leginkább egy másik iparágban vagy egy másik országban.

Ezek után újra a nagy kérdés: vajon mikor lesznek európai bérek hazánkban? Ha a jelenlegi kormányon múlik, akkor soha, ugyanis ahhoz, hogy bármiféle előrelépés következzen be, némi pénzt kellene áldozni:

• nem az oktatásra (az most is megy az elbugázott közbeszerzésekkel meg a milliárdokba kerülő gagyi tankönyvekkel), hanem az oktatás színvonalának tényleges emelésére,
• a felsőoktatás európai színvonalúra emelésére (nem városokat csődbevivő pártkáderekre kellene bízni az egyetemek pénzügyeit, meg számolatlanul vonni ki a pénzt a korrupt közbeszerzésekkel)
• az egészségügyre sem ártana többet fordítani, hogy a humánerőforrás értéke tartósan megmaradjon,
• tényleges kutatás-fejlesztésre (nem pedig kamu uniós pályázatokra), hogy a cégek versenyképességüket növelhessék és foglalkoztatni tudják a hazai magas képzettségű szakembereket (és azok ne akarjanak lelépni egy jobb élet reményében),
• olyan iparágak meghonosítására, amely nem viszik, hanem hozzák a pénzt. Például el kellene már végre felejteni a „Magyarország lesz a kontinens legiparosodottabb országa” és egyéb vágyálmokat, cserébe ideje lenne olyan mágikus dolgokra összpontosítani, mint a például a kreatív ipar,
• illetve a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban sem ártana végre sebességet váltani és magas feldolgozottságú, kurrens termékeket előállítani, nem pedig arra számítani, hogy majd haveri-rokoni kapcsolatokon keresztül úgyis elkel az a sok felesleges almalé meg magozott meggykonzerv (azaz az állam jóárasítva megveszi az adófizetők pénzén).

És ha minderre sor kerül, reménykedhetünk abban, hogy a multik hazánkra nem csak mint szalagmunkások karámjára gondolnak, mint lehetséges befektetési-beruházási övezetre, hanem olyan helyre Európa közepén, ahol magasan képzett szakemberek várják ugrásra készen az új munkahelyeket és a magyar prosperáló kisvállalkozásoknak sem kell attól félniük, hogy bármelyik pillanatban a torkukra kerülhet a kés.

Persze mindehhez nemcsak egy kiforrott, az ország sorsának javítását ténylegesen is megcélzó koncepcióra lenne szükség, hanem következetes végrehajtásra és önmérsékletre, hogy korrupt politikusaink és strómanjaik ne nyúlják le a reformokhoz szükséges milliárdokat. És ez az a pont, amelyen máris elbukott az, hogy európai szintű fizetések legyenek hazánkban.

Kapcsolódó poszt:

A béremelés az új rezsicsökkentés?

Üzenjük Brüsszelnek, szükségünk van a bevándorlókra!

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!