A gazdaság lerohanása – államosítás, az új lehetőségek tárháza
Az államosítás kiváló eszköz azoknak a vállalkozóknak a piacról kiszorítására, akik olyan szektorban voltak cégtulajdonosok, amelyben ezentúl már csak állami vállalatok tevékenykedhetnek. Magyarázzuk el választóinknak, az államosítás egyetlen célja az ő igényeik sokkal színvonalasabb és nem utolsó sorban költséghatékonyabb kielégítése. Hogyan másképp biztosíthatnánk, hogy olcsóbb legyen a gáz, a villany meg a víz, vagy végre ehető legyen az iskolai menzán az étel és tanulhatóbbak a tankönyvek? Nyomjuk addig a propagandát, amíg bele nem verjük a köztudatba, hogy az „állami” jelző egyben a minőség garanciája is, bármiről is legyen szó, nem pedig az a silány minőség, amivel a csórók száját befogjuk, miközben a gazdagok külön utakon jutnak sokkal minőségibb ellátáshoz.
Az államosítás még azért is jó, mert új piacokat (megrendeléseket) szerezhetünk a barátainknak, illetve az agyonközpontosítás miatt újabb és újabb korrupciós kifizetőhelyet üzemelhetünk be. Nézzük meg például a közétkeztetést. Amíg országszerte viszonylag kis cégek kis konyháin főzik az ebédet a gyerekeknek, a nyugdíjas napköziknek meg a kórházaknak, addig a helyi lobbik döntik el, ki készítheti a menüt, ki szállítja be hozzá a húst meg a zöldséget és ki tünteti el a moslékot, a hasznot pedig a helyi kedvenc vállalkozók zsebelik be a polgármesterrel és annak haverjaival megosztva. Ha azonban államosítjuk a piacot, az ebédet kényszerből elfogyasztókon kívül (nincs más lehetőségük, eszik vagy nem eszik, ez van) az összes többi szereplőt lecserélhetjük:
- központi vízfej dönti el, mi legyen az ebéd, ki főzhet-süthet, ki szállíthat be hozzá alapanyagot és ki tüntetheti el eurokonform módon a maradékot. A döntési helyzetben lévő intézményt rövid pórázon tartjuk, a meghatározó pozíciókba a saját embereinket ültetjük.
- a kis beszállítók kora lejár miután nem helyben szerezzük be mindazt, ami szükséges a mindennapi betevőhöz. Az országos szintű ellátáshoz olyan szállítók kellenek, akik nem kilókban és literekben, hanem tonnákban, köbméterekben és vagonokban számolnak.
- a méretgazdaságosságra hivatkozva bevonjuk az általunk favorizált mezőgazdasági nagytermelőket: a földárveréseknél olcsón földhöz jutottak príma áron rásózhatják még a kétes minőségű termékeiket is az államra, az uniós forrásokból és kedvezményes hitelekből felépített magánhizlaldáknak és vágóhidaknak is végre lesz hova szállítaniuk.
- a helyi konyhák csak a központból kaphatnak megbízást és mi mondjuk meg, ki főzhet, szállíthat és nem utolsó sorban arról is mi gondoskodunk, hogy a helyiek kivéreztetése után a kegyenceink hogyan vegyék át (aprópénzért) a helyi infrastruktúrát.
- a szállítást is meg kell oldani valakinek – újabb kényelmes, jól fizető feladat valamelyik csatlósunknak,
- a haszon intézkedéseinknek köszönhetően nem helyi szinten jelenik meg elaprózva, hanem központi szinten nagy összegben. A profitot vagy mi vámoljuk meg, vagy azok, akiknek ezt megengedjük, esetleg az egész bizniszt kiadjuk hitbizományba valamelyik támogatónknak (strómannak) és minden üzletből csak meghatározott százalékot kérünk cserébe, ez a döntés is a mienk.
- a rendszer vesztesei a korábbi haszonélvezők, azaz polgármesterek és haverjaik (beszállítók, bizottsági tagok, döntésben közreműködő hivatalnokok, stb.), a nyertesek pedig egyértelműen mi és a kormánybarát oligarchák. Az pedig, hogy a korábbi haszonélvezők átmenthetik-e magukat, csakis tőlünk függ.
- az új közétkeztetés elképzelhető, hogy többe fog kerülni, mint a régi, de mondhatjuk, végre egységes minőséget kap mindenki, aki a vályúhoz járul – a különbséget pedig vagy áremelésből, vagy a központi költségvetés forrásaiból (azaz az adófizetők pénzéből) pótoljuk.
Államosíthatunk úgy is, hogy annak ki nem mondott célja a szavazatvadászat – ekkor olyan területekre mozdulunk rá, amelyek nagymértékben befolyásolják választóink pénztárcáját. Az államosítás és a hatósági árszabás alapján ezen szolgáltatások árszínvonalát (pl. gáz, áram, stb.) olyan szintre lőjük be, hogy azzal jelentős támogatást szerezzünk az agymosható választóink körében. Természetesen itt sincs ingyenvacsora, a drasztikus árcsökkentés eredménye pedig az, hogy bújtatott támogatásokkal a költségvetés az adófizetők pénzéből bőségesen támogathatja ezeket a – leginkább – közmű cégeket, nehogy csődbe menjenek.
Államosíthatunk még azért is, hogy az adott piaci szegmensben a befolyásunk maximális legyen, ilyen például az, amikor a tankönyvkiadásra tesszük rá a kezünket és ezáltal egyes egyedül mi mondjuk meg, ki állíthat elő tankönyvet és melyik tankönyvben pontosan mi lehet. Az pedig már csak a bónusz, hogy az állami cégeknél kegyeltjeink falkáinak munkát adhatunk, illetve az egyébként semmire sem alkalmas, károkozásban szuperjáratos rokonok is kiválóan elrejthetők a kíváncsi szemek elől.
A minél több állami cég előnye tovább még az is, hogy szinte számolatlanul tolható a tőlük szerzett támogatás olyan szervezetekhez, amelyek központi finanszírozását nem szeretnénk az ellenzék orrára kötni – ezek lehetnek sportegyesületek de akár álcivil szervezetek is.
Folytatjuk: privatizálások
