Vajon egy átlagszavazó többet ér a kormányunknak, ha vallásos? Mindenképpen, hiszen – bizonyos körülmények esetén – sokkal könnyebben megszerezhető a szavazatuk, mint azoké, akik világnézettől függetlenül adják le voksukat egy-egy választáson.

„A szavazás nem jog, hanem egy eljárás annak eldöntésére, hogy melyik politikus képes leginkább átmosni az agyadat.” (Dennis E. Adonis)

Mára eljutottunk odáig, hogy kormányunk folyamatosan olyan, a világnézeti semlegességtől igen távol álló szólamokkal soroz minket, mint „Európa jövője keresztény jövő”, valamint Mindszenty bíborost idézve "a tízparancsolat érvénye, a családi szentély tiszta légköre, a szülői tekintély fenntartása, minden gyermeknek a gyermek Jézustól származó méltósága, ezek hirdetése az egyház küldetésének alapja és vele együtt minden emberi társadalomé.”

Néha ugyan kerül homokszem a gépezetbe, például kormányzati szinten tudomásul kell venni, hogy a bosnyákok a keresztény Európánkban képesek muzulmánokként élni, sőt a délszláv háború idején hozzánk menekültek szeretnének muszlim imaházat is építeni Siklós környékén, de a gordiuszi csomó megoldása is megvan a részünkről: a bosnyákok ne hagyják magukat etnikailag keveredni, felhígulni. Plusz néha más, nem keresztény felekezeteknek is smúzolni kell, nehogy vihar legyen ott, ahol nem szeretnék, hogy vihar legyen, de senki sem állította, hogy egy mélyen keresztény kormánynak könnyű az élete.

De vajon mi van azokkal a kitaszítottakkal, akik nem vallják magukat kereszténynek, nekik mi jut? És mielőtt azt hinnék, számuk elhanyagolható, nézzük meg a 2011-es népszámlálási eredményeket.

forrás: Dr. Dövényi Zoltán – DR. Németh Ádám

Az adatok alapján 2011-ben a teljes lakosságnak mindössze 54,7%-a sorolta magát valamilyen vallási közösséghez, felekezethez, a vallási kötődésükről nem nyilatkozók aránya pedig 27,2% volt. Hogy ez utóbbi csoportba tartozók miért nem kötötték vonzódásukat a kérdezőbiztosok orrára, az ő dolguk, de azért valljuk be, a magyarok egy része az idők folyamán megtanulta, jobb nem felkerülni semmilyen felekezeti hovatartozást firtató listára és a távolságtartás hosszú távon akár még kifizetődő is lehet.

Hazánkban történelmileg (és a népszámlálási adatok szerint is) négy nagy felekezet dominál: a római katolikus, a görög katolikus, a református és az evangélikus. És hogyan alakult a híveik száma 2001 és 2011 között?

• római katolikusok: 2001: 5 289 000 fő; 2011: 3 691 000 fő; a változás –30,2%
• görög katolikusok: 2001: 268 935 fő; 2011: 179 176 fő; a változás –33,4%
• reformátusok: 2001: 1 622 796 fő; 2011: 1 153 454 fő; a változás –30,6%
• evangélikusok: 2001: 304 705 fő; 2011: 215 093 fő, a változás –29,4%.

A fenti adatokból úgy tűnik, a hívek számának alakulása nem egy XXI. századi sikertörténet a nagyobb felekezeteink életében, így nem csodálhatnánk, ha az érintett egyházak megnyomták volna a pánik gombot és mindent elkövetnének azért, hogy ez a tendencia irányt váltson. A hívek számának drasztikus csökkenése kormánypártunknak sem jó, hiszen egész propagandájukat (meg az alaptörvényünket is) a kereszténységre építették fel, miközben akárhogy is nézzük, az elkötelezett, hovatartozásukat büszkén fel is vállaló keresztények száma a századforduló óta drasztikusan csökkent.

Vigyázat, összeesküvés-elmélet következik!

A kormányunknak tehát szüksége van a vallásos emberek szavazatára – ezt pedig a legjobban úgy tudja elérni, ha

• egyrészt a hívők érzelmi húrjait pengeti és folyamatosan azt sulykolja, bizony egyedül ők a nemzet jövője, sőt, nemcsak a magyarságé, hanem egész Európáé. Hogyan másképp lehetne tudatosítani ezekkel a választókkal, bizony ők a világon a legfontosabbak, nélkülük nem is léteznénk, viszont aki egyedül képviselheti az ő nemzet- és kereszténységmentő küldetésüket, az nem más, mint a Fidesz-KDNP? Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szavait idézve

„mindezek miatt óriási feladat hárul ránk, keresztény emberekre, családokra, hogy összefogjuk e szennyáradat ellen, s lemossuk a csipát azoknak a szeméről, akik érthetetlen módon csak rombolni akarnak. Ha össze tudunk tartani, hittel és imákkal, akkor megmenekülhetünk” (haon.hu)

• másrészt az adófizetők pénzét szinte számolatlanul becsatornázza olyan projektekbe, amelyek a hívők jobblétét szolgálják: egyházi beruházások támogatása évről évre milliárdos nagyságrendben, gomba módra szaporodó, államilag dotált egyházi iskolák és felsőoktatási valamint szociális intézmények, a nemzeti költségvetésből finanszírozott hittanoktatás, aztán ott vannak még például a közmédia vallásos műsorai, a templomépítési projektek, giga rendezvény-sorozatok valamint az egyházi közösségépítés lehetősége pályázati támogatással.

„Az elmúlt hat évben 1018 templom újult meg a Kárpát-medencében, közülük 60 újonnan épült - mondta Balog Zoltán a dunakeszi Szent Péter és Pál görögkatolikus templom felszentelésén. Az emberi erőforrások minisztere szavai szerint mindez "lelki éhséget" mutat.  Hozzátette: "azt kívánom a Kárpát-medencei magyarságnak, hogy maradjon meg ez a lelki éhség, mert akkor egészen biztosan emelkedni fogunk, nemcsak gazdaságilag, kulturálisan, politikailag, hanem lelkileg is, és végül is abból indul minden." (kormany.hu)

De mindez hova vezet?

Amit a kormányunk folytat jelenleg (az adófizetők pénzéből és a Fidesz-KDNP dicsőségére), az nem más, mint egy modernkori hittérítés, amelynek célja a vallásos emberek szavazatainak maximalizálása (tömbszavazatként megszerzése), főbb marketing elemei pedig:

• ahogy a csövön kifér kormánypropaganda a nemzethalál és annak egyetlen elkerülési módja, azaz a kereszténység témakörében, a harcot pedig az vezeti, aki erre a legalkalmasabb, azaz a kormány. Ha tehát bárki is túlélni szeretne, akkor ehhez egyrészt hithű kereszténnyé kell válnia és a cél érdekében egyedül a Fidesz-KDNP az, akire szavazhat. Aki nem ezt az utat választja, az elárulja a népét, népének jövőjét, a saját gyerekét (meg bárki mást, aki szembejön és az épp aktuális propaganda szerint nem szabad elárulni).

• a kormány képviselői lehetőleg minden templom felszentelésen, egyházi intézményavatáson, nagyobb egyházi rendezvényen ott vannak, felszólalnak, kormányfői üzenetet hoznak-visznek, mintha soha nem is történt volna meg hazánkban az állam és az egyház szétválasztása. Az üzenet: a kormány a nemzet megmentésén munkálkodik, ennek érdekében a szülők torkán is lenyomja a hittant, keresztényesíti a történelemkönyveket és akár még a boltokat is bezárja vasárnap, hogy mindenki ott lehessen az istentiszteleten (oké, ez utóbbi annyira nem jött be, de legalább megpróbálták).

• a közmédia napi akár több órában is nyomja a különféle vallási műsorokat gondoskodva arról, meglegyen a mindennapi spirituális betevő és tuti egyetlen hívő se maradjon le a neki szóló aktuális iránymutatásról, a célorientált tematizálás pedig – különösen kampányidőszakban – sok-sok új szavazatot eredményezhet.

• a kötelező hittan-erkölcstan bevezetésével az iskoláknak (és ezáltal a tankerületeknek) naprakész kimutatása van arról, melyik tanuló melyik felekezetbe tartozik, akár csak „pártoló tag” formájában. Ez komoly adatbázis annak segítésére, hogy kampányidőszakban az agitációt sebészi pontossággal lehessen irányítani.

• a kormány évente sok-sok milliárdot költ arra, hogy az egyházak minél több hívet tudjanak ellátni (pl. új templomok építésének támogatása, stb.), és nemcsak költ, hanem hatalmas hírverést is csap mindehhez. A nemzetmentés költséges mulatság, de minden pénzt megér.

• a kormány tevőlegesen, azaz tíz-húszmilliókkal támogatja (pályázatonként) az egyházak közösségszervezését, hátha külső pénzügyi támogatással majd eredményesebb lesz a hívek visszacsábítása. A megélhetési hívek ugye nem számítanak bele a hasznos létszámba, mivel ők csak azért járnak templomba, hogy a helyi választókerületi főnök/párttitkár/stb. lássa, szabadidejükben is elkötelezett nemzetmentőként munkálkodnak.

„Milyen jobb módja van egy uralkodó osztálynak arra, hogy magának követelje és megtartsa a hatalmat mint az, hogy a nemzet megmentőjének szerepében tetszeleg?” (Christopher Hitchens)

Hogy azok a hívek, akik vallásosak (nem megélhetési, hanem igazi hívők) ám nem igazán tudnak megbékélni a kormány korrupcióbarát, időnként a keresztényi szeretet ellenében dolgozó politikájával, vajon mit gondolnak minderről, az nem biztos, hogy nyomdafesték-kompatibilis. Mindenesetre – ha már tele van a hócipőjük a kormány arroganciájával – a költségvetési támogatás előnyeit kihasználva („ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el” alapon) szép csendben átpártolhatnak a Jobbikhoz és a baloldalhoz is, bár ne csodálkozzanak, ha kormányunktól megkapják a „nemzetáruló” bélyeget.

Az egyházaknak nem jön rosszul ez a bőkezű támogatás, cserébe pedig ők is bőkezűek: rendszeresen a szájába rághatják a híveknek, kinek a bőségszaruja tette lehetővé a gyarapodást. És ez a „jótevő” természetesen nem az adófizetők, akik mindezt fizetik akkor is, ha életükben nem hajlandóak belépni egyetlen templomba sem, hanem kormányunk, aki viszont jótét helyébe jót vár. És mi ez a „jó”? Természetesen az, hogy a támogatásokkal elköteleztetett hívő választók szavazat formájában fejezzék ki hálájukat mindazon jóért, amit kaptak a nemzet megmentőjétől a nemzet megmentéséért.

Ha pedig a nem hívők nem éreznék át, miért is olyan fontos mindez, íme:

„(…) eltévedni látszik a világ, becsapott fiatalok és széthulló közösségek jellemzik – ezért a szokásosnál is mélyebben kell hinni a családban, hiszen ez a jövőnk. A mai kor becsapja a fiatalokat azzal, hogy egyedül jobb, hogy nem kell a közösség, nem fontos a nemzet, Istenre sincs szükség, épp ezért nekünk, akik másképp gondolkodunk, fontos küldetésünk az, hogy segítsük őket. (…) Ha hűek maradunk az oltárhoz és a tűzhelyhez, ha visszatérünk a gyökerekhez, a forrásokhoz, akkor ellen tudunk állni a viharoknak” (Béres Klára, 2016. június, haon.hu)

Ha pedig valaki mindezek ellen felemeli a szavát, számíthat  a nemzet árulójának címére és arra, hogy kígyót-békát kiabálva rá egyszerűen ki lesz átkozva a nemzeti együttműködés rendszeréből.

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!