Az, aki kitalálta, hogy karácsony előtt közszolgák Jézuskát játszanak? Vagy az a közszolga, aki felháborodottan utasította vissza, hogy már az első nap tüdőgyuszit kapjon a tanyavilágban bolyongva, netalán leüssék egy kivilágítatlan lépcsőházban azért a pár százezerért ami a táskájában van? Esetleg Gyurcsány, Soros, a migránsok vagy éppen a románok? Vagy az, aki simán utánaszámolt és előállt a rossz hírrel, miszerint a Mission Impossible magyar karácsonyi különkiadása helyett inkább valami racionális megoldás kellene?

Egyben biztosak lehetünk, kormányunk igen kreatívan fog hozzáállni a bűnbakkereséshez, hiszen ők:

• lehetővé tették, hogy olyan gazdag legyen hazánk, hogy minden nyugdíjas kapjon 10 ezret utalványban, és egyébként is, nem volt infláció, 30 százalékkal csökkentek a rezsiköltségek, jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ki mit akarhat még?
• oké, utalhatnák a nyugdíjasok többségének bankszámlára is ugyanezt az összeget, de akkor hova lenne a karácsony szentsége meg a kormány legfőbb Jézuska-jellege? A végén még azt hinnék az egybites nyugdíjasok, ez nem a kormány kegye, hanem most már minden évben jár, meg bármire elkölthetnék (például a szuperalacsony rezsire meg a soha nem látott alacsony mértékben inflálódó gyógyszerekre).
• igazi családapa (és felelős politikusi) hozzáállást tanúsítva még arra is figyeltek a kegy ötletelésekor kormánytagjaink, hogy takarékoskodjanak a kézbesítéssel, hiszen ott van az a cirka 30 ezer hivatalnok, akiknek karácsony előtti héten semmi dolguk (ezek szerint minden év ugyanezen időszakában csak unatkozva vakargatták azt, amijük van? Micsoda felelőtlen humánerőforrás-pazarlás, tanuljanak csak munkamorált, a kormánynak már van olyanja)
• ráadásul a kormány nyúlványaként eljáró közszolgák értőn meg is hallgathatták volna, ahogy a nyugdíjasok elpanaszolják (végre meghallgatja őket valaki), milyen rossz is volt anno Gyurcsány idején, de most már meg vannak becsülve, érzik minden porcikájukban, nem is mertek elmenni sehova a karácsony előtti napokban, nehogy lemaradjanak a hivatalnokok látogatásáról meg a szabadon (na jó, nem annyira szabadon) elkölthető tízezerről.
• a közszolgák azonban nem akarják a kormány jó hírnevét kelteni, így most másra hárul majd a feladat, hogy minden egyes utalvány kézbesítésével elégedettségi kérdőívet töltsenek ki és az összesítések után legyen kész listája a Mikulásnak, ki a kormány szerint jó nyugdíjas és ki nem érdemli meg még azt sem, ami jár neki.

Hogy a közszolgák mit szóltak mindehhez? A frász kitörte őket, hiszen hivatalos forrásból megtudták, munkaidejükbe belefér, úgysem csinálnak semmit december 21 és 24 között (Kósa) és a szabadság sem létszükséglet, a versenyszférában se mehetnének el csak úgy (Kovács Zoltán), még akkor sem, ha vannak olyan felesleges és bármikor átírható papírok, mint a szabadságolási terv. A munka az munka, tudhatná minden közszolgaságot vállalt, mélyen elhivatott családanya-családapa, hogy első a kormány jó hírneve (azaz az Erzsébet-utalvány mint kegy eljuttatása mindenkihez, aki csak a kormánypártra szavazhat 2018-ban vagy korábban) és csak utána jöhetnek olyan futottak még szereplők, mint a saját gyerekeik (azokat meg nem kidobják az iskolából december 22-től? Bezzeg a pedagógusoknak nem kell a nyugdíjasokat kajtatni, eddig is tudvalévő volt, hogy ők a legmegbecsületebb közalkalmazottak!) vagy épp a szüleik-nagyszüleik (Erzsébet-utalványból úgysem lehet karácsonyfát venni a nagyinak és a piacon a halaskofa sem fogadja el tuti). Viszont nézhetik a reklámokat meg a különféle életmód magazinokat a királyi meg király-közeli tévécsatornákon, hogyan kell készülődni karácsonyra (felszabadult hangulatú sütés-főzés, egymás orrára játékosan habkenés, csilivili lakásdíszítés, stb.), de sebaj, a szolgálati vagy magánautóban párosával üldögélve felolvashatják egymásnak a szintén kormányközeli mindmegette.hu receptötleteit. Álmatlan éjszakáikon már azon is elgondolkodhattak, hogyan készítik fel a szeretteiket arra, hogy a beigli az idén a Tescoból lesz, ahogy a töltött káposzta is származhat a Lidl hűtőpultjából, aztán a szenteste a vacsora egy kicsit későbbre tolódik az utalványok kihordása miatt (a kérdést meg elengedik a fülük mellett, vajon hol és mit is kap a nyugdíjas december 24-én délután az Erzsébetéért?), maximum lekési a család az éjféli misét, így jártak, de legalább a nyugdíjasok megkapták azt, amit a kormány nagy gálánsan, komolyabb átgondolás nélkül beígért nekik.

A Mission Impossible magyar kiadásának első része azonban ma végetért akkor, amikor Lázár bejelentette, mégsem a közszolgák kézbesítik az utalványokat. De akkor ki? A postások?

„Mivel a postás hozza a nyugdíjat, ha ő hozza ki az ajándék Erzsébet-utalványt is, akkor az a képzet keletkezhet, mintha ez egy rendszeressé váló juttatás lenne (…) még a látszatát is kerülni kell, hogy minden hónapban jár majd”. (Kósa Lajos)

De ha a kormány mégis úgy döntene, a postások alkalmasak lennének a gigászi feladatra, ez négy nap alatt még nekik is nagy teljesítmény lenne még úgy is, hogy gyakorlott nyugdíj-kézbesítők, de hát ők is csak azon érintetteket ismerik, akik készpénzben kapják a járandóságukat és otthon is vannak kézbesítési időben. Mondjuk oda az ajándékjelleg, de ennyi arcvesztés még belefér. Ha ők mégsem vállalják, befutó lehet még valamelyik futárszolgálat? Vagy békemenetes civilek, ezzel is öregbítve a hírnevüket? A Mikulás sajnos szóba sem jöhet, neki van bőven baja a gyerekekkel, a nyugdíjasokat már egész biztosan képtelen lenne bevállalni (akit érdekel, pontos számítások a poszt lábjegyzetében).

Bárkire is essen a választás, az első bűnbak már megvan, ez pedig a kormány szándékait nem értékelő és a kormánypártunk és annak politikusai hírnevét csorbító kelletlen és lusta, az ünnepek előtt igenis ráérő közszolgák, akik csak nyafogni tudnak, miközben nincs is semmi dolguk az év ilyen időszakában. Legalábbis a helyzetüket kiválóan ismerő politikus szerint.

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Miért nincs mikulás? - A tudomány érvei (RBG)

Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300.000 olyan élő, organizmus létezik, amely még besorolásra vár, és bár ezek nagy része ízeltlábú vagy baktérium mégsem zárhatjuk ki azt, hogy a Mikulás „repülő rénszarvason” közlekedik.

Célcsoport
A földön kb. 2 milliárd 18 éven aluli gyerek van, de minthogy a Mikulás mellőzi a hindu, zsidó, buddhista, vagy mohamedán gyerekeket így a munka 15%-ra csökken, azaz: 378 millió kölyökre. Háztartásonként 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent. Fel kell tételeznünk, hogy mindenhol van legalább egy rendes gyerek.
 
Időterv
A Mikulásnak – hála a különböző időzónáknak és a Föld forgásának – 24 helyett 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha feltételezzük, hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik). 

Kontaktusok
Ebből az következik, hogy 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy 0,001 másodperce van minden egyes háznál, hogy lepakoljon, beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a kéményen keresztül és felpattanjon a szánra. 

Ha feltételezzük, hogy a szóban forgó 91,8 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a föld felszínén, akkor a két ház között a távolság 1,2 km. A teljes út így 117 millió km nem számítva a kitérőket, amelyekre még a Mikulásnak is meg kell ejtenie. Ez azt jelenti, hogy a Mikulás szánja mintegy 1000 km/s sebességgel halad, a hangsebesség 3000-szeresével. Szerintem egy hagyományos rénszarvas kb. 25 km/h-val megy, ha nagyon siet.

Support
A szán rakománya újabb érdekes kérdés. Feltéve, hogy minden gyerek 1 kg ajándékot kap akkor a Télapó szánja kb. 378 millió kg-ot nyom (nem számítva a Télapót). Aki ha tényleg minden otthonban megeszik egy kis édességet (mondjuk két (2) db. Szaloncukrot!) akkor az út végére kb. 2,943 millió kg hízik, de ettől eltekintünk.

Túlsúly
Egy hagyományos rénszarvas maximum 150 kg-ot képes elhúzni földön. Még ha feltételezzük, hogy a „repülő rénszarvas” mondjuk tízszer ennyit képes elhúzni még akkor is minimum 214.200 db kell ahhoz, hogy az egész szánt télapóstul elhúzza. Ez a sok szarvas 353.430 tonnára növeli az egész súlyát. (Csak összehasonlításképp az amerikai Enterprise atommeghajtású anyahajó negyed ekkora tömegű!)

Válságkommunikáció
Ha ez a 353.430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közlekedik, akkor nagy légellenállásba ütközik, a légellenállás felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143.000 giga Joule energiát nyel el (eközben 234 milliárd decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán rénszarvasokkal 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. 

Eközben a Mikulásra 297.000 N erő hat, ami mondjuk egy 75 kg-os Télapó esetén 8.207.123 kg erővel préseli a szán háttámlájához.

Konklúzió
Ezek alapján számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy létezzen Mikulás.
(Amit az is bizonyít, hogy tavaly sem kaptam semmit.)

forrás: RBG

Ősi népi bölcsesség: honnan tudjuk, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy jár a szája. És mi a bizonyíték? Az, hogy saját maguk is belekeverednek önnön szólamaikba, pedig azt azért elvárná az adófizető polgár, hogy legalább egy valaki legyen ott fenn a propaganda minisztériumban (ha már olyan sokba kerül), aki összehangolja, ki miről mit mondhat. És most ne gondoljunk olyan szövevényes és százmilliárdos egyéni érdekeket rejtő ügyekre, mint a letelepedési kötvény, a  MNB kesze-kuszasága vagy a miniszterelnök családjának ingatlanügyei, maradjunk csak olyan látszólag kevésbé átpolitizált témánál, mint az oktatás. Mert ugyebár az átlagpolgár azt hinné, az oktatás színvonala viszonylag jól mérhető, ott vannak a nemzetközi felmérések aztán vagy tud a gyerek vagy nem, vagy ki tudja számolni melyik pizzát érdemes megvenni, vagy sem. Kormányunk illusztris képviselői azonban még majd hét év elteltével is úgy viselkednek köznevelésügyileg, mintha elefántok lennének a porcelánboltban, nyilatkoznak össze-vissza, miközben az érdekeltek csak kapkodják a fejüket, most mi van? És mivel a polgárokat emberszámba vevő válasz nem érkezik sem a miniszterelnökségtől, sem az illetékes minisztériumtól, sem pedig magától a miniszterelnöktől, marad az, amiben profi a magyar, indulhat tehát az összeesküvés-elmélet gyártás:

• a pedagógusok egy cégbe és az országos tanári karba kényszerítésének és a tanfelügyeleti rendszer felállításának egyetlen célja, hogy százezer állásáért reszkető közszolga azt tegye, amit a kormány akar, azaz legyenek a lehetséges legszabálykövetőbb alattvalók.
• az iskolák, a tankönyvkiadás államosítása, az agyoncentralizálás, a közétkeztetés, stb. államosításának egyetlen célja az, hogy minél több pénzt lehessen kitalicskázni a rendszerből különféle megbundázott közbeszerzések, elhazudott uniós pályázatok, tanácsadói, szakértői, stb. díjak segítségével. Felelőtlen döntés lett volna hagyni, hogy a pénzeket csakis az önkormányzati tisztségviselők rakják zsebre, még a végén csakis a helyiek gazdagodnak és mi lesz akkor az odafentiekkel? Minden milliárdért érdemes lehajolni, amit csak el lehet költeni úgy, hogy itt is, ott is csurranjon-cseppenjen, offshorizálódjon. Ugyanez a célja az egyetemi kancellár-rendszernek is, így senki sem mondhatja, hogy nincs egységes elbánásmód a teljes oktatási területen, legyen az alap-, közép- vagy felső szintű.
• a nemzeti alaptanterv folyamatos módosításának is egyetlen célja van, a minél butább, még a legalapvetőbb gondolkodásra is alkalmatlan, politikailag passzív alattvalók sorozatgyártása. Ezt szolgálja a tankötelezettség leszállítása, a közismereti óraszám csökkentése, az agyonbonyolított, érthetetlen, megtanulhatatlan és logikátlan tankönyvek rendszeresítése (csak nézzen bele valaki a középiskolai nyelvtankönyvekbe, hogyan lehet elvenni bárki kedvét a tanulásról), a diákok általános elkeseredését okozó túlterhelés (38 tanóra hetente ebédszünet nélkül és egyebek), az infrastruktúra nélküli, szekálásra viszont tökéletesen alkalmas mindennapi testnevelés, stb.
• az egyházi intézmények agyontámogatásának célja egyrészt az ideológiailag tökéletes agymosási feladat gebinbe kiadása, másrészt annak elérése, hogy választásokra a szülők-nagyszülők is kellő megdolgozásban részesüljenek valamint folyamatosan biztosítsák a vallásilag elkötelezett, prédikáció útján könnyen befolyásolható lakosság utánpótlását.

Az elhallgatott tények azonban feszítik a rendszert, így a kormány kénytelen néha azt is kommunikálni, milyen nagyszerű is minden, a tanárok megbecsülése soha nem látott magasságokba szökött, a gyerekek egyre inkább versenyképes tudást szereznek. És ezt el is hiszi mindenki, aki mostanában nem látott se iskolát, se gyereket és gyakorlatilag magasról tesz arra, ki és hogyan fogja majd 20-30 év múlva kitermelni az átlagválasztó nyugdíját. Főleg, ha Erzsébet-utalvány formájában érkezik a Jézuska.

Néha azonban homokszem kerül a gépezetbe és a kormány tagjai sánta kutyaként botladoznak a kommunikációs térben és bár senki sem tart pisztolyt a homlokukhoz, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal sokkolják mindazokat, akik kettőnél tovább tudnak számolni vagy netalán a memóriájuk tovább terjed annál, mit ettek ebédre. És igen, kormányunk beárazta a választókat egybites szánalmas lényeknek, akik bármit elhisznek és soha, semmilyen körülmények között nem borítják rá az asztalt egyetlen kormánytisztviselőre sem és soha semmilyen következménye sem lesz annak, amit a közoktatással és a felnövekvő generációkkal művelnek.

Ezért történhet meg az, hogy egyik nap még Lázár János versenyképességünk kapcsán kijelenti, bizony a magyar oktatásban gondok vannak, nemsokára rá viszont már azt szögezi le, a kormány a nemzeti alaptantervet két pillérre kívánja helyezni, ez pedig a jó magyarrá és jó kereszténnyé nevelés (azaz már csak párat kell aludni és indulhat a Nemzeti Keresztény Alaptanterv, végleg elutasítva a XXI. századot). Hogy mindez hogyan fogja az ország versenyképességét növelni  ki tudja, bár az még elképzelhető, hogy valamiféle nacionalista időutazós versenyt megnyerhetünk, olyat, aminek előfeltétele a két világháború között ragadás és a keresztény kurzus mindenáron erőltetése.  És miközben a fejlődéspárti oktatási szakemberek csak reménykedhetnek, hogy a mindenáron kereszténység és jó magyarság kirekesztő és álságos terve valójában csak az egyházak további pénzügyi támogatásához fűzött üdvözlőkártya-szöveg, a kormány valódi szándékait sejtve jobb, ha már most megijedünk és lemondunk arról a kevéske jövőbeli nyugdíjunkról is, amiről eddig azt hittük, egyszer majd megkapjuk.

Ehhez képest már csak örülhetünk Halász János örömujjongásának, miszerint minden a legnagyobb rendben és a gyerekek is egyre versenyképesebb tudást szereznek (kérdés, milyen versenyre gondol, talán Biblia ismeretire?). Hogy minden a legjobb úton halad azt az is bizonyítja, hogy a megfélemlített és sarokba szorított százezer tanár nem lázong és az apátiába süllyedt szülők is inkább otthon tanítgatják szabadidejükben a gyerekeiket meg fizetik a különórákat, minthogy rágyújtsák azokra a képviselőkre a parlamentet, akik lelkesen asszisztálnak a jövő nemzedék totális elbutításához. Aki pedig nem lát az orránál tovább az örül, hogy egyrészt az ország tele lesz tuti kereszténnyel meg jó magyarral (mindenki más meg kotródjon oda, ahol szívesebben látják), valamint az út szélén lehet hagyni mindazokat, akik egyrészt nem jutnak be az egyházi elitképzésbe, másrészt  16 évesen nem ég bennük a tudásvágy (menjenek dolgozni, mégha nem is értenek semmihez) és azért valljuk be, az se kutya, hogy végre a felsőoktatást is fizetőssé tették azok a politikusok, akik anno ingyér szerezték azt a diplomájukat, ami alapján ma úgy érzik, ők aztán értenek ahhoz, amit csinálnak.

A tragédia azonban nem az, hogy politikusaink össze-vissza beszélnek és láthatólag semmilyen koncepció sincs, ami túlmutatna a közoktatás kizsigerelésén, a nacionalizmus és a vallás túltolásán meg a színvonal lehető legmélyebbre süllyesztésén.  Az igazi tragédia az, hogy mégcsak a legelemibb szándék sincs arra a kormányban, hogy országunk versenyképességén (és gazdasági teljesítőképességén) javítsanak.  Hogy miért? Azért, mert olyan tudatlan alattvalókra van szükségük, akik megelégszenek a kenyeret (rezsicsökkentést, minimálbér- és nyugdíjemelést, karácsonyi ajándékutalványt) és cirkuszt (olimpiát, még egy stadiont) a népnek alamizsnával és a szavazófülkében simán beikszelik azt a pártot és annak képviselőit, akik a gyerekeik jövőjét már a kezdet kezdetén kisiklatják.

Vagy szimplán csak azért, mert a milliárdok kitalicskázásán és önnön hatalmuk bebetonozásán kívül képtelenek bármire is, ami előremutatna és országunkat végre a XXI. századba juttatná.

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Kapcsolódó posztok:

Hogyan állítja meg a kormány a fiatalok elvándorlását?

Meddig tart még a kormányzati ámokfutás a közoktatásban?

Közoktatásunk új pillérei?

Hogyan lopják el az óvodák pénzét az önkormányzatokban?

Pár napja kesergett Lázár János, miszerint versenyképességünk a béka feneke alatt, az oktatásunkon pedig bőven lenne mit változtatni. Nem kellett sokat várni, már meg is van az új irány (szintén Lázár János), melyet követni kíván kormányunk – a kérdés csak annyi, vajon a versenyképességi rangsorban nemzetközi szinten hány plusz pontot ér majd mindez?

„A kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. (…) "ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető", és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját.

A kabinet ehhez a nevelési elvhez remél szövetségest a történelmi egyházakban, ennek rendeli alá az új nemzeti alaptantervet és a magyar oktatáspolitika megszervezését - szögezte le Lázár János, hozzátéve: a két pillér garantálja, hogy ami ezer éven át megtartotta az országot, az a következő évtizedekben, évszázadokban is megtartja.” (Lázár János Mezőtúron, kormany.hu)

Véletlen elszólás, vagy kormányunk elérkezettnek látta, hogy végre tiszta vizet öntsön a pohárba? Hogy mindenki előtt világos legyen, a kormányunknak egy pillanatig sem áll szándékában az oktatás színvonalának emelése, minden egyes tettük, az államosítás, a NAT, a kritikán aluli tankönyvek, a tanárokkal és diákokkal packázás egyetlen irányba mutat, ez pedig a jó magyarrá és jó keresztyénné nevelés?

Lázár János leszögezését olvasva egy gondolkodásra képes szülő csak elborzadni tud, mit is ajánl gyermekének az elkövetkező években a magyar közoktatás. Hittant és mélymagyar ismereteket belegyömöszölve minden egyes tantárgyba, ami csak szerepel az órarendben, mert az összes többi ismeret csak megkérdőjelezhető, vitatható valami? Minek a gyerekeinknek matematika, fizika, kémia, netalán informatika, ha az abból származó ismeretek a kormányunk szerint nem szükségesek ahhoz, hogy az országunk megmaradjon a következő ezer évben is? Még több egyházi oktatási intézményt, aztán ha már túlsúlyban vannak, a diszkrimináció elkerülésének zászlaja alatt jöhet az államiban is főtárgyként a Biblia, a zsoltárok éneklése meg a kreacionizmus, ha pedig ezekkel már háromnegyedig tele a gyerek agya, ráadásnak egy kis hazafias nevelés?

„A kormány hatékony robotokat akar, nem emberi lényeket, mert az emberi lények veszélyesek lehetnek a kormányra – és egyben az egyházra is. Ezért van az, hogy a kormány és az egyház felügyelni akarja az oktatást” (Jiddu Krishnamurti, Education and the Significance of Life)

Vajon hogy fogja ezt a kétpilléres irányvonalat magáévá tenni a NAT? NatGeo meg Discovery helyett kötelező Mária Rádió meg Hiszekegy minden szünetben, rögtön becsöngetés után? És mi lesz a zsidók, az ateisták, buddhisták, pogányok meg mindenféle egyéb szerzetek gyerekeivel, nekik kötelező az agymosás vagy jobb, ha máris emigrálnak családostul oda, ahol nem kötelező magyarnak és kereszténynek lenni egyszerre? Mit kezd a rendszer a romákkal, svábokkal, ruszinokkal és egyéb nemzetiségiekkel, nekik is muszáj fullba nyomni a magyarságot, vagy kapnak részleges felmentést, de csak akkor, ha bizonyítják, bár nem igazi magyarok, de azért még hithű keresztények? A letelepedési kötvénnyel betelepülő kínaiak meg muszlimok vajon járathatják magániskolákba a gyerekeiket, ha már százmilliós nagyságrendben áldoztak arra, hogy magyar útlevelet kapjanak, vagy úgyis csak azért fizettek, hogy egy másik uniós államban éljék gondtalanul világukat?

Most már csak azt kell elképzelnünk, hogyan fog zajlani egy átlagos iskolai nap, ha beindul a két pillér, azaz a jó magyar és jó keresztyén gyártás nagyüzeme, mélázzunk el ezen egy kicsit:

07.45 – 08.00 Közös imával egybekötött hálálkodás valamint könyörgés, hogy a nemzet jótevői még sokáig munkálkodhassanak népünk további ezeréves fennmaradásán.

08.00 – 16.00 Tanórák, egy-egy tanóra felépítése:10 perc hálálkodás (bárkinek bármiért, a bárki alatt kormánypártunk vezetői értendőek) és könyörgés (a téma szabadon választott, például mennyország, bűnbocsánat, végre legyen tornaterme az iskolának, ehető legyen a kaja a menzán, stb.) és 35 perc tanulás, 95%-ban a jó magyarság és jó kereszténység elsajátítására összpontosítva. Tantárgyak:

• magyar irodalom: Biblia, néha egy-egy kötelező olvasmány (olyan, ami minimum 120 éve íródott), csakis keresztény magyar íróktól. Évfolyamonként lehet egy-egy nem magyar szerző is, de csak akkor, ha már szentté avatták, esetleg protestáns vallást alapított.
• magyar nyelv: vissza a gyökerekhez, újra honosodjon meg az Ómagyar Mária siralom és a Biblia nyelvezete (engedmény: itt-ott archaikus moldvai csángó beütés), a helyesírásban is az legyen az etalon, ami Kazinczy idejében elfogadott volt. Gátat kell vetni a sok idegen szó parttalan befogadásának, az olyanokat meg pláne el kell felejteni, amelyek az informatikához kötődnek.
• történelem: magyar keresztény történelem, különös tekintettel az önfeláldozó keresztény háborúkra, amelyeket Európa védelmében folytattunk önfeláldozásunkat tanúsítva. A világtörténelem csak azon momentumai a tananyag részei, amelyekben minimum egy magyar keresztény király vagy egyházi főméltóság szerepel, az összes többi felesleges, megkérdőjelezhető szószaporítás, a demokrácia témakörbe tartozó bármely fogalom (sajtószabadság, lelkiismereti szabadság, szabad vallásgyakorlás, stb.) viszont csakis negatív kontextusban említhető.
• média: kötelező a királyi tévé (nézze már valaki, ha olyan sokba kerül) és a Vajna-univerzum csatornái, felelés az Izaura és Kiwi adásaiból valamint az esti híradóból.
• szájensz: összegyúrt természettudomány, amely mindent magába foglal, amire csak szüksége lehet a mintaalattvalónak, például a puli és a komondor megkülönböztetése és címerállatok körvonalról felismerése, a történelmi Magyarország soha át nem adott tanösvényeinek és beszántott nemzeti parkjainak listája meg mindaz az ismeret, ami szükséges a bor- kézműves sör és pálinkakészítéshez. Az összes többi tudás csak felesleges himi-humi, időrabló úri mulatság, ami elveszi az időt a jó kereszténnyé és jó magyarrá váláshoz szükséges tantárgyak alapos elsajátításától.
• matematika, informatika, fizika – csupa-csupa felesleges, megkérdőjelezhető tananyag, ami nem biztos, hogy kiállja a következő száz év próbáját és egyébként is legalább több idő marad a mindennapi énekre meg testnevelésre.
• idegen nyelv: végképp felesleges, a magyar világnyelv, Londonban is megérik a mekiben, nem? Plusz minden nem magyart, tehát idegent hivatalosan utál a kormány és ugyanezt elvárja a felnövekvő nemzedékektől is.
• ének: népdalok, keresztény egyházi művek, magyar keresztény szerzők művei valamint keresztény pop-rock. Engedmény: évente egyszer el lehet énekelni a Paff, a bűvös sárkányt is.
• rajz: szigorúan az egyházi és magyar historicizmus műveire koncentrálva, plusz jöhet még a népművészet, minden mennyiségben.
• testnevelés: tornaterem híján marad az arra alkalmas településeken háztömb körüli séta, kisebb helyeken a legközelebb fekvő dűlőutak aktuális állapotának megtekintése, állami ünnepek előtt napokon jutalom-grundfoci. Plusz eső esetén, illetve ha éppen akar üres tanterem, akkor időt lehet keríteni még néptáncra is, szigorúan a történelmi tájegységeinkre koncentrálva.
• hittan és etika: felkészítés az engedelmes állampolgár szerepének betöltésére, napi minimum egy tanórában.

Alsótagozatban az ebédidő 12.00 – 12.30 között, felső tagozaton és középiskolában a heti 38 tanóra mellett arra már nem jut idő, de nem is panaszkodnak a diákok mert a koszt roppant magyarosan egészséges, cserébe viszont ehetetlen.

Ha a kormányunk a két pillért sulykolja, akkor vajon a jó magyar és jó keresztény képzés elveinek alárendelt oktatás hogyan állít majd elő olyan érettségizőket, akik alkalmasak lesznek arra, hogy például orvosi vagy műszaki pályára jelentkezzenek?

Mi lesz az ideológiai alapokra nem helyezhető műszaki és természettudományos felsőoktatással, az is csak vitatható? Vagy azért egy icipicit vállalható, csak a tudományos szocializmus és a dialektikus meg történelmi materializmus helyett befigyel a magyarság- és kereszténységtan, az egykori honvédelmi napok pedig átavanzsálnak hazafias napokra? Vagy kénytelen kelletlen orvos-mérnök migránsokat fogadunk be, hogy azért a nagy hazafiasság közepette mégse omoljon össze a gazdaság meg az egészségügy? És ha bevándorlókat sem fogadunk be (hiszen utáljuk őket), hogy orvosként  vagy éppen pénzügyi szakemberként tegyék a dolgukat, akkor a GDP előállításában csakis az összeszerelőiparra hagyatkozunk, az eddig is úgy bejött? Esetleg gazdagéknak lesz egy drága magániskola-rendszer, távol az államitól meg az egyházitól, ahol a jövő műszaki, természettudományos és pénzügyi palántáit oktatják, netalán még egy-két világnyelvet is rájuk kényszerítenek?

Ha azt gondoltuk, közoktatásunk mára már elérte a mélypontját, valószínűleg csalatkozni fogunk – különösen ha elhisszük, amit Lázár János fentebb leszögezése állít kormányunk szándékairól. Ráadásul a jövő állami oktatása azért is jó a kormánynak, mert nemcsak hogy engedelmes, alapvető gondolkodásra is képtelen alattvalókat gyárt, hanem azért is, mert olcsó – nincs szükség természettudományos tantermekre, szertárakra, laborfelszerelésekre, ahogy a számítógépek és intelligens táblák beszerzését is meg lehet úszni. Ha nincs informatika, akkor nem kell rendszergazda és klíma sem a szerverhez, ahogy a matek- és fizikatanárok is elmehetnek biztosítókhoz kárfelmérőnek.

Ha az a cél, hogy a kormány elűzze országunkból mindazokat, akik nem kívánnak csak jó keresztyén és jó magyar utódot, hanem szeretnék még azt is, hogy gyermekünk gondolkodó, értelmes lénnyé váljon, akkor a legjobb úton haladunk ebbe ez irányba.

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Kapcsolódó posztok:

Hogyan állítja meg a kormány a fiatalok elvándorlását?

Meddig tart még a kormányzati ámokfutás a közoktatásban?

A választásokra készülődve tisztán kirajzolódik, kikre számít Orbán Viktor a nemzet jövőjének eldöntésekor:

• a minimálbéresekre (megvásárlásuk folyamatban nagyarányú béremeléssel),
• a közalkalmazottakra (az ő béremelésüket már régebben bejelentették)
• a nyugdíjasokra (rezsicsökkentéssel, terven felüli nyugdíjemeléssel)
• és a multikra (ők meg zsákkal hozzák majd a pénzt a kárpát-medencei adóparadicsomba).

És kik nem számítanak? Azok, akik a piacon próbálnak érvényesülni, különösen akkor, ha a kis- és középvállati szektorban tevékenykednek.

Az Orbán-kormány teljes gőzzel beleállt abba, amire óvatosabb közgazdászok álmukban sem mertek gondolni, ez pedig a drasztikus minimálbér (és garantált bérminimum) emelés és akkor még nem beszéltünk a nyugdíjak „rendezéséről”. Hogy ez valójában milyen jövőt hoz, arról még csak találgatni tudunk, a szakemberek is végletek között mozognak, ha a jövőt próbálják megjósolni.

A kormány szerinti legkívánatosabb forgatókönyv cirka ez lehet:

A gazdaság megtáltosodik (egy csomó külföldi cég csatlakozik közép-európai álmunkhoz), a bérek végre (majdnem) európai szintre érnek és hálás tömegek optimizmusa az egekbe szökik és kormányéltető plakáterdő közepette vándorolnak az urnákhoz és voksolnak 2018-ban arra, akinek egyszemélyben mindezt köszönhetik, azaz Orbán Viktorra.

Igen ám, de:

• a versenyképességünk a béka hátsó feneke alatt (Lázár János is aggódik, szerinte „brutálisan gyenge”, akkor pedig biztos úgy van), az oktatásunkkal is kellene csinálni már valamit (szintén Lázár János), ahogy az egészségügy helyzete sem éppen rózsás (megint csak Lázár János), a korrupcióval pedig „strukturális problémák” Most tekintsünk el attól, hogy egy normális országban általában maga a korrupció a probléma, nem pedig annak a struktúrája, de hát Magyarországon vagyunk, illiberáciában.
• az ország versenyelőnye eddig az olcsó munkaerő volt (lásd összeszerelő üzemek, mezőgazdaság, feldolgozóipar), ennek vége, minőségibb munkaerő pedig képzési rendszerünk leamortizálásának és a sok-sok éve tartó elvándorlásnak köszönhetően egyszerűen nincs.
• a multik többsége nem kesereg, hiszen a társasági adó szinte elhanyagolható lesz a maga 9%-ával (legalábbis az ő mércéjükkel, nemzetközi összehasonlításban), jó részük pedig már most is többet fizetett a minimálbérnél a dolgozóiknak (lásd kiskereskedelmi láncok), a random változó gazdasági-jogszabályi környezetet meg eddig is túlélték valahogy, ha pedig minden kötél szakad, akkor a legkülönfélébb diszkriminatív ágazati adók miatt majd rohannak Brüsszelbe, ez már bejáratott út a számukra.
• a magyar kis- és középvállalkozások azokban szívhatják a fogukat – többségüknek a társasági adó csak 1%-kal csökkent, azaz a változás elhanyagolható, cserébe munkabér terheik jelentősen nőnek, a magyar majd okosba megoldja mozgalom pedig újra beindulhat, jöhet a fekete munka, részidős foglalkoztatás, végső esetben pedig a kettő helyett egy dolgoztatás, ki nem fizetett túlórahegyekkel.
• a magasabb bérek beépülnek az árakba is (nincs mit tenni), már ahol ez lehetséges. Az élelmiszerek és egyéb termékek esetében még le lehet mondani a magyar termékről (kivéve persze ha a kormány kitalálja, jövőre már 90%-ban csak hazait lehet árulni), de a szolgáltatások helyhez kötöttek, aztán lesz majd csodálkozás ha drágul az autószerelő, a fodrász meg a szobafestő.

És mi a legrosszabb forgatókönyv?

A kisvállalkozások tömegesen húzzák le a rolót (leginkább a független élelmiszerüzletek), a munkanélküliség viszont nem nő, mert a kirúgott munkaerő minőségibb része (a legalább mosogatni meg takarítani tudó fele) egyszerűen külföldre vándorol egy jobb élet reményében. Az adó- és járulékbevételek drasztikusan csökkennek és nemcsak a jogszabályi csökkentés miatt, hanem azért, mert a csődök miatt kevesebb hazai adóalany marad. A multik beáramlása nem fogja az egeket ostromolni, hiszen minőségi munkaerő továbbra sincs, silányat meg máshol sokkal olcsóbban találnak – ott, ahol nem szívatják halálba munkavédelmi, tűzvédelmi meg ki tudja milyen előírásokkal és a tudományos rekeszizom alapján kikalkulált különadók ellen sem kell lobbizniuk. És biztosak lehetnek abban is, ha már lefizetik a politikusokat, azok meg is tartják a szavukat.

A multik pénzügyesei tehát most ezerrel számolnak, a kényszerű munkabér-növekedést hogyan ellensúlyozza a társasági adó és a kevéske munkaadói járulékcsökkentés, aztán egyéb tényezőket is átgondolva (pl. Trump hazahívó szava, román-bolgár –horvát lehetőségek, stb.) meghozzák racionális döntésüket, mennek vagy maradnak. Persze lesznek majd akik adóparadicsomként használják az országunkat, de azért nem számítsunk arra, hogy az általuk nálunk űzött tevékenységek százezres mennyiségben teremtenek munkahelyeket, cserébe az intézkedés nemzetközi szinten erős gyanakvást von a nyakunkba pénzmosás, adóelkerülés lehetővé tétele és egyéb okok miatt.

Az már egyértelműen látszik, a kormány nem kíván mentőövet dobni a jövőre üzembezárási pontjukat elérő kis- és középvállalkozásoknak, hiszen egyrészt a béremelés nem szív kérdése, hanem kötelező, másrészt aki nem versenyképes, az nem érdemli meg az életet, a hatékony vállalkozások eltűnése pedig szociális feszültséghez vezetne, legalábbis Orbán Viktor szerint. Aki ráadásul azt is elmondta, hogy az emelés mögött valós gazdasági teljesítmény áll, nem pedig az Unió vagy netán az IMF (lehet, hogy Lázárnak és neki más-más statisztikákat adnak?), azon pedig inkább ne mélázzunk el, uniós pénzek nélkül miből élnének a hazai menő vállalkozásaink.

És igen, vannak olyan közgazdászok, akik szerint a drasztikus béremelés piactisztító hatású lesz, azaz a gyengék elhullnak, mint a legyek:

„(…) bátran lehetne emelni a magyar minimálbért, amely maga után vonná a bérek általános növekedését is, hiszen gyarapodásával összetorlódna a bértábla, amelyet rövidebb-hosszabb idő alatt ismét szét kell húzni. Azoknak a cégeknek pedig, amelyek ilyen alacsony energiaárak, csökkenő adók és kedvező monetáris politika mellett is képtelenek kitermelni a megemelt bérek fedezetét, nincs helyük a piacon – különösen, ha az uniós piacra is szeretnének betörni. Ezek a vállalkozások tönkre fognak menni, az ott dolgozókat pedig át kell képezni, hogy más, életképes cégnél találhassák meg számításaikat.” (Pogátsa Zoltán)

Igen ám, de. A mostani jogszabályi változások kimondottan a multiknak valamint az állam emlőjén éldegélőknek kedveznek, hiszen ez utóbbiak – versenyképesség, hatékonyság ide vagy oda – a piaci árhoz képest többszörös áron is beszállíthatnak és még véletlenül sem kényszerülnek eladni a termékeiket országhatáron túl maximum csak azoknak, akik szintén a magyar államtól származó támogatásokból vásárolnak. Arról pedig inkább ne is beszéljünk, milyen átképzésre gondol Pogátsa Zoltán, amikor a kormány egyetlen említésre méltó (és még csak nem is sikeres) munkaerőpiaci megoldása a közmunka-program volt, miközben a szakmunkásképzés pedig erős lejtmenetben termeli a funkcionális analfabétákat.

A legrosszabb forgatókönyv szerint – elhagyva a vágyálmokat és megmaradva a valóságnál – a nem az államból élő hazai vállalkozások vagy jelentős áremelésre kényszerülnek, vagy simán leteszik a lantot, munkavállalóikat pedig szélnek eresztik. Az előbbi esetben a fogyasztók magasabb árakkal szembesülnek nap mint nap (költségvetési egyensúly megmarad, bár a nyugdíjakat drasztikusan emelni kell majd, de ezt el lehet adni kormányzati kegynek, soha jobbkor a választások előtt), az utóbbi esetben – normális átképzési programok híján – viszont újabb tömeges kivándorlás előtt állunk, tovább rontva mind a költségvetés, mind hazánk demográfiai helyzetét. Viszont a kormánypárt megnyugodhat, míg a gazdaságpolitikával elégedetlenek elhagyják a fedélzetet, a közszolgák, az államból élők és a nyugdíjemelés nyertesei továbbra is itthon maradnak, biztosítva ezzel stabil szavazóbázisát.

További problémát okoz a bérfeszültség is – olyan helyeken például, ahol közszolgák és a munka törvénykönyve alapján foglalkoztatottak is dolgoznak. Vajon mit szólnak a kezdő diplomás tanárok, óvónők, ha a nyolc általánossal takarítók fizetése ugyanannyi lesz, mint az övék? Előbb vagy utóbb tehát a teljes közszolga-állomány bérét rendezni kell („széthúzni a bértáblát”), ezt pedig a költségvetésnek valamiből állnia kell (leginkább a piaci szféra befizetéseiből). De a piacról élő cégeknél is probléma lesz, ha a minimálbéresek kényszerűségből lekörözik azokat, akik eddig kvalifikáltabb munkakörökben dolgoztak – az pedig, hogy mindenki nagyarányú béremelést kapjon leginkább olyan helyeken képzelhető el, mint Mészáros Lőrinc cégei, ahol egy munkavállalóra 58 millió forint árbevétel jut.

Ha pedig mindez nem elég, ott vannak még az állami cégek problémái. És bár maga Orbán Viktor mondta, miszerint „munkát adni az embereknek az állam nem tud, az visszavezetne minket a szocializmusba", ennél azért egy kicsit árnyaltabb ma a kép Magyarországon, hiszen:

• jelen kormány regnálása óta jelentősen nőtt a közszférában dolgozók számra (köztisztviselők, közalkalmazottak),
• a közmunkaprogramba is bevontak vagy 200 ezer munkavállalót,
• a hagyományos állami cégeknél is dolgoznak több százezren (MÁV, Posta, Paks, MNB és alapítványai, erdőgazdaságok, stb.)
• a friss államosítások következtében pedig ugrásszerűen megnőtt azok száma, akik a privát szektorból állami szektorba kerültek (közművek, bankok, stb.)
• és ott vannak még a különféle semmire sem jó, illetve semmit sem csináló állami cégek, kereskedőházak, különféle alapítványok-alapok, stb., amelyek szintén tartanak munkavállalókat, nem is keveset.

Természetesen ezeket a cégeket is érinti a minimálbér valamint a garantált bérminimum problémája, az emelés pedig jelentősen terheli majd az adófizetők zsebét, bármit is mond a miniszterelnök az állami foglalkoztatás és a szocializmus összefüggéséről.

Annyi biztos, a jövő év kockázatos vállalkozása lesz a kormánynak – a kérdés már csak az, mennyi az esélye, hogy a piacról élő adófizetők ezt pozitívan éljék meg, gazdaságunk újra szárnyaljon és soha nem látott jólét köszöntsön be, immáron nem az Uniónak, hanem a kormányunknak köszönhetően.

De mi lesz, ha nem sikerül? Ha a pesszimisták jóslata jön be? Lesz felelősségre vonás, a hazardírozók példás megbüntetése? Vagy szokás szerint az adófizetők szép csendben kifizetik a számlát, bármekkora is lesz az, a felelőtlen politikusok pedig élik világukat, szürcsölgetik koktéljaikat a jachtjaikon és gazdagodnak tovább, mintha mi sem történt volna?

Egy biztos, a fegyver eldördült, a golyó becsapódásra még várunk.

 Kapcsolódó posztok:

Mikor lesznek végre normális bérek hazánkban?

A béremelés az új rezsicsökkentés?

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Ha végre kiállítana az ellenzék egy valamire való, karizmatikus és választói egységet teremtő politikust (azaz végre lenne egy elfogadható alternatíva) és az választási programjában megígérné, hogy minden erejét arra fordítja, hogy az ellopott milliárdokat visszajuttassa az adófizetőkhöz, akkor már csak hátradőlve kellene szemlélnünk, vajon Orbán Viktor meddig védi Rogán Antalt, azaz hagyja-e, hogy bizalmasa egyszemélyben bedöntse a Fideszt és legfőbb patrónusát, magát a miniszterelnököt.

Persze ehhez kellene egy ellenzéki vezér is, de amíg ő nem kerül elő, Orbán Viktor addig buzgón munkálkodik azon, hogy Rogánt még a széltől is óvja. Azonban a felhők egyre csak tornyosulnak és egyelőre még nem tudni, szemerkélő eső lesz a végeredmény vagy egy mindent elsöprő hurrikán.

Arra mondjuk hiába várunk, hogy netalán bárki hivatalos személy eljárást kezdeményezzen (és érdemileg le is folytassa azt, ne pedig kibúvót kibúvóra halmozva megállapítsa, minden a legnagyobb rendben), mégsem lehetünk Románia, ahol éppen csúcsra jár a korrupció elleni harc. Nálunk Fidesz-tag nem követhet el olyan cselekményt, amely a Büntető Törvénykönyv bármelyik olyan paragrafusát is kimerítené, amelyben anyagi motiváció van a háttérben és csak nagy ritkán nyugdíjas- meg feleségverés figyelhet be, ha már végképp nem lehet eltitkolni az ügyet.

De vajon meddig minősíthet minden egyes vádat blöffnek egy kormányfő? Az a kormányfő, aki esküjében oly sok mindent vállalt, például az alkotmány megtartását? Akinek példát mutatva gyökerestől kellene kiirtania minden olyan cselekményt a környezetéből, amely akár a legkisebb gyanúra is okot ad? Például megkérdezi beosztottjától:

• „Miért hazudtál a tévében? Senki sem állt pisztollyal melletted és senki sem kényszerített, hogy adjál interjút. Kussoltál volna inkább, akkor nem lenne min rágódnia az újságíróknak.”
• „Miért kell neked ráznod a rongyot a nap 24 órájában? Vagy csak úgy érzed magad embernek, ha milliós táskával mászkálsz, olyannal, amit még véletlenül sem tudsz megfizetni közszolga béredből?”
• „Miért kell nyilvánvaló juttatásokat elfogadnod baráti vállalkozóinktól? Muszáj neked ingyér helikopterezni meg limuzinozni az újságírók szeme láttára? Kértél volna inkább villát vagy jachtot az Adrián, csak át kell futtatni egy-két offshore cégen aztán a kutya sem tudja meg, hogy a tiéd.”
• „Miért kellett áttuszkolnod a frakción a letelepedési kötvény offshorizálását? Azt a százegynehány milliárdot másképp, kevésbé látványos módon is el lehetett volna lopni.”
• „Miért kell neked reklámoznod, hogy milyen jó üzletasszony a feleséged? Még a végén azt mondják, hogy az asszony szoknyája mögé bújsz, aztán hogy gyanúsítjuk meg ugyanezzel a Vonát?”
• „Egyszer nem nyerhetne már olyan is közbeszerzést tőletek, aki nem szomszédod? Olyan, aki legalább két utcával arrébb lakik?”

Azt már tudjuk, minél több zűrbe keveredik bizalmi embere Orbán Viktornak, az annál inkább védi, „nehogy azt higgye, hogy ezek a hírek bennünket megrendítenek, akár csak elgondolkodtatnak” alapon. És nemcsak az rémisztő, hogy egy felelős kormányfő büntetlenül ilyet mondhat egy másik politikusnak, hanem az, hogy

• fel sem merül a kormányfőben az, hogy azért legalább a látszat kedvéért (jogbiztonság? törvények védelme? bűncselekmény gyanúja?) érdemes lenne kivizsgáltatni a legsúlyosabb vádakat és udvariasan akár még meg is köszönhetné a figyelmeztetést (ő sem tudhat mindenről és egyébként sem kötelező egy miniszterelnöknek olyan újságot olvasnia, amit nem a saját propagandafelelősei gyártanak),
• miniszterelnökünket egyáltalán nem érdekli az sem, ha köztörvényes bűncselekményt elkövető minisztere van, számára a leváltás nagyobb kockázat (kudarc) mint az, hogy az ellenzéki sajtó naponta lehozza, milyen újabb és újabb összefonódáshoz és pénzlenyúláshoz van köze bizalmi emberének.
• a miniszterelnök tanácsadói nagyon jól tudják, hogy nincs az a korrupciós ügy, amely a jelenlegi kormány masszív szavazótáborának hitét meg tudná ingatni, azaz a talicskázva közpénzlopás és a szemükbe hazudás többet nyomna a latban mint a rezsicsökkentés, migránsgyűlölet és mindenféle gazdasági racionalitás ellenében beígért béremelés.
• miniszterelnökünk tudja, soha az életben nem fog rá visszahullni az, hogy olyan politikust védelmezett, aki ellen bármikor eljárást lehetne indítani, például a letelepedési kötvény konstrukció és annak segítségével eltüntetett százegynehány milliárd miatt.
• sőt, miniszterelnökünk azzal is tisztában van, amíg a sajtó Rogánt ekézi, addig sem irányul a figyelem az ő családjának és nagyon-nagyon közeli barátainak exponenciális gyarapodására (itt egy kastély, ott egy szálloda, még egy közbeszerzés-sorozatnyerés, címzett adókedvezmény, villa-jacht az Adrián, stb.).

De vajon számíthat-e a kormányfő arra, hogy amíg a világ világ, ő lesz Magyarország mindenható ura és soha senki sem fogja felelősségre vonni sem a minisztereket sem őt, azaz azt a politikust, aki lehetővé tette, hogy a közvetlen beosztottjai azt csináljanak, amit csak akarnak? Vajon milyen terve van arra, hogy még vagy 20 évig ő legyen a legfőbb vezér, megakadályozva minden vizsgálatot, ami arra irányulna, ki milyen korrupciós bűncselekményben volt benne nyakig? És vajon abban is hisz, hogy az összes lenyúlt pénzt sikerül úgy eltüntetni, hogy soha senki sem fogja megtalálni?

A következő választás éppen ezért nagyon fontos Orbán Viktor számára, ugyanis a korrupciós ügyek még nem évültek el, bárki kutakodhat, előkerülhetnek tettre meg érdemi vizsgálatra kész gazdasági és büntetőjogi szakemberek (lásd Románia) és netalán még az is előfordulhat, hogy új seprű jól seper aztán csak kénytelen lesz valamit reagálni mindarra, amit most nagy mellénnyel blöffnek hív. A harc tehát vérre megy, nem véletlen, hogy a lehetséges ellenfelek lejáratása már elkezdődött, egyelőre még viszonylag „békésebb” eszközökkel, például magánéleti támadásokkal, de ha a keleti (és miniszterelnökünknek valószínűleg tetsző) példákat nézzük, az egyre erősebb hatalomféltés miatt várható még sokkal komolyabb fellépés is, kezdve a koncepciós perektől a legkomolyabban veendő fenyegetésekig.

Meddig védi tehát Orbán Rogánt? Mindaddig, ameddig úgy érzi, soha senki sem fogja őt felelősségre vonni egyetlen korrupciós üggyel vagy közpénz jogszerűtlen közpénztelenítésével kapcsolatban sem. És igen, ha kirúgná, azzal saját gyengeségét vallaná be, azaz azt, hogy még az is lehet, fordul a kocka és nem ő lesz a következő miniszterelnök, azaz még neki is van félnivalója – például rá és bizalmi embereire is vonatkoznak azok a törvények, amelyeket ők saját maguk hoztak a halandók kordában tartására. És amelyeket ők saját maguk szeretnek semmibe venni.

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Kapcsolódó posztok:

A homokozóban üzemelő cirkusz közönsége mi vagyunk

Milyen azz ideális alattvaló?

Több politikus is panaszkodott mostanában, óvodai szintre süllyedt az a sárdobálás, amit a hazai felelősnek mondott politikai elit itt, Európa közepén művel. Fújj, megmondalak az óvónéninek (beárullak a választóidnak, aztán majd jól csalódnak benned és átpártolnak hozzám), hogy már megint bepisiltél (korhatáros orgián láttak a homokozóban), elárultad örök barátodat (a bozótban láttak, sőt le is fotóztak egy nővel, aki nem a feleséged) és egyébként is azt gondolod, elhiszi majd Évi néni, hogy én szedtem ki a csíkos autó kerekét (loptam el az uniós források harmadát, vittem el az összes közbeszerzést haveri alapon, adtam személyre szóló adókedvezményt barátaimnak, gátlástalanul hazudtam a magyarok szemébe, stb.)?

Ennek a cirkusznak a közönsége azonban nem egy közelebbről meg nem nevezett óvoda gondozottjai, hanem mi, elviekben gondolkodó (tehát létező) állampolgárok vagyunk. És bár fájó bevallani, igen, valójában mi tehetünk arról, mit nyeletnek le velünk nap mint nap, minek tapsolunk és minek dőlünk be. Szeretjük utálni az idegeneket? Már kapjuk is a migránskampányt népszavazással-alkotmánymódosítással. Szeretjük azt hinni, többek vagyunk mindenki másnál? Ha nem gondolnánk ezt, akkor miért folyna még a csapból is, hogy a hazánk Európa megmentője, a vezetőink pedig életüket és vérüket áldozzák azért, hogy a kereszténység míg világ a világ fennmaradjon, és ha fennmarad, akkor az csakis Orbán Viktornak és a Fidesz-KDNP-nek köszönhető? És el akarjuk hinni azt, hogy érdemi erőfeszítések nélkül majd 40%-kal emelkedik az életszínvonal ott, ahol a piaci versenyt, export- és versenyképességet, állami támogatás és megrendelések nélküli termelékenységet már rég kiirtotta a kormány, ahogy a kiszámítható gazdasági környezetet és jogbiztonságot is? Már be is ígérték nekünk, de természetesen csak akkor, ha még legalább kétszer Orbán Viktorra és barátaira szavazunk.

Az óvodai élet azonban nemcsak az önfényezésről szól (ugye milyen szépen megterítettem?), hanem arról is, hogyan lehet megakadályozni, hogy az óvónéni más gyereket is szeressen. Például úgy, hogy kígyót-békát kiabál Pistike Bélára, aztán vagy bejön, vagy nem – és ugyanezt teszik a mi politikusaink is:

„Orbán Viktor politikusként (…) hozzá van szokva, hogy minden alapot nélkülöző hazugságokkal, kitalált magánéleti karaktergyilkosságokkal igyekeznek lejáratni, sokszor a családját is megalázzák; sajnos ez is a politikusi munka része.” (Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke)

Ha eddig bármilyen kétségünk is volt, most már a legmagasabb szintről tudjuk, a politikusi munka pénzért is megvenni az átkot az ellenfélről, ahogy a család megalázása és a minden alapot nélkülöző hazugságok terjesztése is. Persze, mondhatta volna a sajtófőnök azt is, csak más politikusok csinálják ezt, mi szerencsére nem, ám ő általánosít és bevallja, itt kérem mindenki egyenlően kiveszi a részét az egymás mocskolásából és egy pillanatig sem zavarja még a miniszterelnökünket sem az, ha valakit alaptalanul rágalmaznak, netalán nagy nyilvánosság előtt a becsületébe gázolnak.

És mi a téma? Az, amit a legjobban kajálnak a választók. Nem, hazánkban semmit sem ér, ha valakit azzal vádolnak, hogy korrupt, netalán zsebre tett a közösből. Ez mára már annyira elfogadott magatartás, sőt, legfőbb kormánypolitikai irányelv, hogy ilyesmivel nem éri meg vádolni senkit sem, hiszen ez egyáltalán nem üti ki a választóknál a biztosítékot. Sőt, az sem, ha a legfőbb vezér nevét adja olyan törvényekhez, amelyek személyre szólóak, netalán saját rokonainak és barátainak biztosít jelentős előnyt. Nem, a magyar választót már ez sem érdekli és a móriczi értelemben vett rokonok gátlástalan feltőkésítése sem befolyásolja a kormánypárt és annak vezetőinek a népszerűségét. Ahogy a sajtószabadság csendes kinyírása, netalán a civilek ok nélküli vegzálása sem jelent semmit sem az átlagmagyarnak – hiszen amíg nem a gáz-, villany- vagy egyéb rezsiszámlát, netalán a beígért fizetés- vagy nyugdíjemelést érinti az ügy, miért is számítana?

A gond az, bármilyen nehéz is, Pistikének népszerűsége fenntartása érdekében be kell árulnia Bélát, nehogy már a legközelebbi szülinapi bulin ő kapja a tortát, ehhez pedig olyan adu kell, ami mindent visz az ovis csoportban. Lopással nem lehet vádolni, mert eddig még nem volt alkalma igazán lopni. A hűtlenség kártya már kikerült az asztalra és nem jött be, a nem igazi keresztény bélyeget meg valószínűleg a választók többsége még csak értelmezni sem tudja a nagy központilag vezényelt idegen- és hajléktalangyűlölet közepette, plusz nem is érdemes nagyon ezt kiabálni, hiszen a kormány 10 parancsolat-betartása sem több mint 70%.

Marad tehát az, amire a leginkább vevő a magyar, legalábbis a kormány propagandistái szerint, ez pedig a „nézzétek már, buzi” mutogatás, és nemcsak simán a saját nemét szerető, hanem olyan, aki mindezt értelmiségi bulikon gyakorolja, így rögtön a túlképzett, önnön nagyságával elfoglalt, beképzelt és mást lenéző (orgiát is szűk körben rendező), talán még Soros által is támogatott elit is terítékre került. Mi más lenne ez, mint az a Szodoma és Gomora, amely ellen a Fidesz és legfőképpen a KDNP foggal-körömmel harcol???? Nem véletlen lett bevezetve az óvodából felcseperedőknek a hittan és erkölcstan, most már láthatja mindenki. Ami pedig végképp zseniális az az, hogyan bizonyítja valaki azt, hogy nem homoszexuális? Vagy azt, hogy soha nem vett részt orgián, akár homo, akár hetero kivitelben és szvinger klubban sem járt az elmúlt 20 év során egyetlen egyszer sem?

Most mi, magyar választók magunkban nézhetünk, tényleg ez az, amire vevők vagyunk? Nekünk csak az a megvetendő, kiközösítendő politikus, aki meleg (meleg-gyanús, hetero de melegnek mondott, a randevú esélyét megduplázó bi, stb)? Vagy egyszer még megjön a józan eszünk és inkább azoktól a közéleti szereplőktől kezdünk el félni, akik még a szemünket is kilopják úgy, hogy eközben még élni sem hagynak minket ránk kényszerített bürokráciájukkal meg agyonszabályozásukkal?

„- Na és bátyám, van-e itt a faluban antiszemitizmus? – kérdi a faluban a főtéren üldögélő öregtől az egyszeri szociológus. Az gondolkodik egy kicsit, majd válaszol:

– Nincs. De igény, az lenne rá.”

A szakállas vicc téren időző öregje mi vagyunk. Azok, akikre a kormányunk a rasszista, nacionalista, soviniszta, korrupciótűrő birka és még ki tudja milyen jelző mellé egy újabbat sütött, ez pedig a homofób. Mert ezek szerint nekünk erre van igényünk.

Kapcsolódó posztok:

Vajon Simicska meg tudja buktatni Orbán?

Ha valamiért igazán felelős az Unió, akkor ezért

Milyen az ideális alattvaló?

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Ha a kormányunk kommunikációját alapul véve válaszoljuk meg a kérdést, akkor az ideális alattvalóval szembeni alapvető elvárás az, hogy funkcionális analfabétaként a legalapvetőbb közgazdasági-pénzügyi ismeretek nélkül vegetáljon a világban és maximum négyszavas szlogenekben gondolkodva saját érdekei ellen is képes legyen voksolni, az ehhez szükséges segédletet pedig elegendő nagy mennyiségben kiplakátolni a kocsmától a szavazófülkéig vezető sárga ösvényen.

De miért van szüksége kormányunknak nagymennyiségű tudatlan alattvalóra? Azért, mert ők azok, akik minden további nélkül elhiszik a legátlátszóbb nagyotmondást is.  Azért, mert ismeretek híján lövésük sincs egy normális gazdaság működéséről, ezáltal bármit a szemükbe lehet hazudni, mondjuk azt, hogy a közpénz nem közpénz, a titkosítás pedig soha nem látott átláthatóságot eredményez. Ők azok, akik minden további nélkül elhiszik, hogy kormányunk úgy tud bárkinek bármit adni, hogy azt előtte nem mástól vette el. Sőt, az áldás egyenesen odafentről jön, a legfőbb vezér, a nép hőn szeretett és mindenről gondoskodó atyja mannát oszt és már csak egy macskaugrásnyira van a Kánaán, ahol egy szempillantás alatt 40%-kal nőnek a bérek, a kutatóintézet is megmondta, nem? Az ellenzék pedig másra sem jó csak arra, hogy hazaárulói minőségben a nemzet ellen dolgozzon és a nap huszonnégy órájában a kormány zsenialitását támadja.

A tudatlan alattvaló ösvényen tartásába azonban energiát kell fektetni, különben képes és átpártol egy másik hasonlóan populista politikushoz és annak pártjához. A feladat tehát adott, a megvalósítás legegyszerűbb módja pedig az oktatás során átadott hasznos információk és a saját önálló gondolatok minimumra szorítása valamint az, hogy a harcba hívó szlogenek folyamatosan rendelkezésre álljanak írott, hang és képi formában egyaránt.  És hogy minden úgy menjen, mint a karikacsapás, azaz még véletlenül se tévelyedjenek el a bárányok, legyen külön propagandaminisztérium is olyan miniszterrel, aki – összes beosztottjának példát mutatva – képes bármikor bárkinek gátlástalanul letagadni még a legnyilvánvalóbb tényeket is. Például olyanokat, amelyek arról szólnak, szabadidejében bizonyos vállalkozói köröktől mit kap ingyen, csakis a két szép szeméért.

Az idősebbeknek nem idegen a gátlástalan agymosás, hiszen volt már részük ilyenben, a hitük elmélyítésében pedig a hazánkban ideiglenesen állomásozók segédkeztek. Moszkvából diktálták, mit gondoljon a magyar és pártvonalon képzett propagandisták mondták meg mi a jó meg mi a rossz. Készültek különböző távú tervek is, hogy tudjuk, hova tartunk és egyszer majd hol leszünk, a statisztika pedig gondoskodott róla, hogy lehetőleg minden terv túlteljesüljön, hiszen az mutatott jól a kapitalizmus haldoklásáról szóló jelentésekben.

És ma? A különbség csak annyi, hogy elviekben saját kormányfőnk az, aki irányítja a propaganda minisztériumot – legalábbis egyetlen külső hatalom katonái sem állnak csőre töltött fegyverekkel a hazai laktanyákban, hogy kikényszerítsék azokat a propaganda-hazugságokat, amelyeket  a kormánypárt szellemi műhelyében kalapálnak össze. Ez most „Made in Hungary”, bár azért tegyük hozzá, vannak olyan összeesküvés-elméletek is, miszerint csak az ország neve változott meg de nem a fővárosa annak a hatalomnak, amely újdonsült függőségünket alapozza meg éppen.

De miért is kellene idegen hatalom ahhoz, hogy működjön a nemzeti propagandagépezet? Elegendő egy-két – semmiféle közhivatalt sem viselő – ideológiagyártó, akik futószalagon ontják a jobbnál jobb ötleteket a választók atombiztos befolyásolására, akár adófizetők azok, akár csak élősködő potyautasok, de lássuk be, bármi is történik a hülyítésünk során, annak egyszemélyi felelőse maga a miniszterelnökünk, azaz Orbán Viktor.

Ő a felelős akkor, amikor számolatlanul tűnnek el a korrupció feneketlen bugyrában az uniós és a hazai adófizetők által összeizzadt költségvetési milliárdok és akkor is, amikor a költségvetést (és az államot) illető társasági adót sportegyesületek és annak túlfizetett vezetői teszik zsebre. Meg bárki más, aki hozzáfér a kondérhoz. Ki nem lép letelepedési kötvény ügyben lehetővé téve, hogy százmilliárdos nagyságrendben offshorosodjon a költségvetésnek járó pénz? Ki akarja mindenáron az olimpiát, Paksot meg a kínai vasutat? Ki az, akinek sokkal fontosabbak a közpénznyelő stadionok mint az, hogy végre minden iskolának legyen tornaterme? És ki az, aki lehetővé teszi (de minimum eltűri), hogy még a kormánypropaganda üzeneteinek alattvalókhoz eljuttatása is korrupt legyen?

Mi lenne, ha a jelenleg tudatlanságban tartott alattvalók hirtelen olyan dolgokat kezdenének el követelni a kormányon, mint gazdasági racionalitás, felelős pénzköltés, átláthatóság, korrekt elszámolás, netalán a mindent behálózó korrupció megszüntetése? Ha tudatukra ébrednének és nem hinnének el minden maszlagot, amit csak a kormány eléjük tol? Nem csoda tehát, hogy kormányunk minden igyekezetével azon van, hogy a „munkalapú társadalom” zászlajára hivatkozva a fiatalok minél hamarabb abbahagyják a tanulást, a tehetséggondozó iskolák emléke is tűnjön el örökre, a szakképzésben necsak szinte, hanem teljesen szűnjenek meg a közismereti tárgyak, az iskolákból kikerülők pedig legyenek szívesek és csatlakozzanak a hazai digitális analfabéták máris népes táborához?

Ha tanulnak, okosodnak, netalán némi gazdasági ismeretet is összeszednek és a végén még olyan kérdésekkel zaklatnák a hatalmon lévőket, mint:

• Miért nem kell elszámolnia senkinek sem azokkal a pénzekkel, amelyek ha nem lennének eltérítve (MNB alapítványok, tao, letelepedési kötvény, stb.), akkor a költségvetést illetnék meg és netalán még olyan, jelentősen alulfinanszírozott ágazatokra is lehetne fordítani, mint az egészségügy és az oktatás?
• Hogyan is gondolhatja bárki azt (hacsak nem ment el a maradék józan esze is), hogy az adó- és egyéb kedvezményekkel (pl. CSOK) agyontámogatott felső tízezer majd összekapja magát és háztartásonként 5-8 gyereket vállalva teleszüli az országot és ezáltal újra nő a magyarság lélekszáma?
• Elhiheti bárki is, hogy felsőbb parancsra (minimálbér drasztikus emelésével) majd megoldódik az alacsony bérek problémája? Hogy színvonalas oktatás és egészségügy nélkül hazánk rövidesen nem négymillió félanalfabéta koldus országa lesz, hanem maga a Kánaán, a Kárpád-medencei összeszerelőüzem-paradicsom? Egy olyan vidék, ahol a munkaadók a nagyarányú kötelező emelés hírére nem állnak odébb egy olcsóbb munkaerőt kínáló országba, hanem a zsebükbe nyúlva simán kifizetik a beígért plusz 40%-ot annak a nagymennyiségű képzetlen hazai munkaerőnek, amelynek semmi különleges értéke sincs az ő szemükben?

Minél tudatlanabbak az alattvalók, annál egyszerűbb dolga van a kormánynak, hiszen elég csak annyit sulykolni, szavazz újra ránk (Orbán Viktorra meg a Fideszre) és mi majd kötelezzük a munkaadódat, hogy emelje meg a béredet. Az, hogy ez mit indít be az ország gazdaságában, senkit sem érdekel, ahogy a Brexit következményei sem érdekelték a faék bonyolultsággal gondolkodó brit szavazókat. Sőt, az eredmények azt mutatják, minél alacsonyabb végzettségűek jellemezték az adott megyéket, az ottlakók annál inkább voksoltak a kilépésre és mi is bizton számíthatunk rá, a mi honfitársaink sem lehetnek sokkal másabbak. A mesterséges tudatlanságban tartott agymosott magyar átlagpolgár is csak annyit fog fel, hogy Orbán Viktort kell beikszelni és végre lesz pénz nyaralni (oszt még migráns se lesz) meg új hűtőt is lehet hitel nélkül újítani, ha a régi kileheli a lelkét. Hogyan lehetne megmagyarázni a kormánypropaganda kritika nélküli befogadóinak, hogy egy erőszakkal kikényszerített jelentős minimálbéremelés a nem kormánylakáj cégek tömeges csődjével járna és tízezrével kerülnének az utcára az emberek, akik többsége már nem is keresne itthon új állást, hanem szedné a sátorfáját és emigrálna oda, ahol nem hal éhen? Hogy a minimálbér emelés jelentős áremelkedést generálna minden olyan termék és szolgáltatás árában (kaja, pia is), amelynek élőmunkaigénye van? Hogy a 40% ténylegesen nem 40% lesz, hanem sokkal kevesebb, mire megveszi a polgár a mindennapi betevőt meg kifizet olyan egyéb tételeket, mint az autójavítás meg a fodrász? És akkor még nem beszéltünk róla, hogy a közalkalmazottak immáron „piaci bérekhez” igazító béremelésébe belerokkanhat az a kevés piaci dolgozó, aki még véletlenül az országban maradt.

Ilyen, és ezekhez hasonló kérdések azonban csak nagyon kevés emberben fogalmazódnak meg – egy sima középiskola vagy egyetem még nem ad olyan ismereteket, amelyek komplex közgazdasági gondolkodást tennének lehetővé (és maga a közgazdasági felsőoktatás sem, ha alaptétel a korrupció, mint elfogadott gazdaságpolitikai irányvonal), így valljuk be, a nagy többséggel bármilyen nonszensz gazdasági intézkedés indoklása elhitettethető.

Persze a nem a kormány talpát nyaló közgazdászok kongathatják a vészharangot, de éppen ezért van a propaganda minisztérium, hogy az ilyen kellemetlen alakok azonnal megkapják a nemzet ellenségeit illető jelzőket, például ármánykodó liberálisok, szabadkőművesek, a keresztények ellenségei, Amerika-bérencek, Soros-katonák, stb. , védekezni meg úgysem tudnak, hiszen az agymosó köz- és kormánypárti kereskedelmi médiában egy másodpercet sem kapnak csak azért, hogy világvéget vizionáljanak. Ha eddig megoldódott minden parancsszóra, akkor ezután is megfog és tegyük azt is hozzá, a kockázat minimális, hiszen a kormány ballépéseit és pazarlásait nagyszerűen ellensúlyozza az Európa Unió teszetoszasága és az, hogy bármit szó nélkül finanszíroz, csak folt ne essék a mundér becsületén.

Vannak olyan közgazdászok, akik szerint egy párt csak addig maradhat populista (és tehet felelőtlen ígéreteket meg hazudozhat a képébe a választóinak), amíg tart a kampány, mert utána már a racionalitáshoz kell igazodnia az intézkedéseiben. És valószínűleg ez úgy általában igaz is, kivéve az olyan országokat, ahol gazdag a kincstár, azaz van miből finanszírozni a pazarlást: van bőven olaj, gyémánt, bármilyen más kurrens cikk, amit piacra lehet dobni. Mi azonban még lerabolható ásványkincsre sem szorulunk, nekünk ott van az Unió, amely lehetővé teszi a legirreálisabb gazdasági elképzelések kormányzati politikává tételét is.

A tudatlanságban tartott szavazókban még az is jó, hogy azt is elhiszik, keresztényi küldetésük az Unió elleni harc meg imádkozás, amennyiben jobb életet akarnak, az ellenzék pedig olyan galád személyek halmaza, akik ezt akadályozzák – mindeközben pedig lelkesen tapsolnak egy olyan kormányfőnek, aki azért tart fent propaganda minisztériumot meg kamu kutatóintézetet és közmédiát, hogy egy alternatív valóságot felépítve kábítsa választóit. Egy olyan fikciót, ahol még egy 40%-os fizetésemelés is megtörténhet egyik napról a másikra úgy, hogy annak csak pozitív következményei lesznek.

Éppen ez a jó a tudatlanságban tartásban – nem kell arra számítani, hogy az alattvalók végiggondolják, mi mit eredményez és bármit el lehet hitetni velük, csak megfelelő plakátmennyiség, behódoltatott média, műsoridő és olyan propagandisták kellenek hozzá, akik lelkiismeretfurdalás nélkül lehazudják még a csillagos eget is.

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Egy Rómában élő ferencesrendi szerzetes indított imaláncot Orbán Viktorért, amelyhez bárki csatlakozhat, csak fél éven keresztül napi öt percen át kell azt az imát mantráznia, amely miniszterelnöküket segíti az Unió elleni harcában – a reklámozás igazi hőse pedig egy szlovákiai plébános, aki oroszlánszerepet vállalt a kezdeményezés terjesztésében.

„Ausztriából kaptam a könyörgést és továbbküldtem. Már Szent Pál is megírta: tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel” (György Ferenc ipolybalogi plébános)

Most először is tekintsünk el attól, hogy egy szlovákiai egyházi személy miért nem szlovák politikus küzdelmét kívánja támogatni, ha már arról van szó, vért-verítéket és az adófizetők pénzét nem sajnálva ki küzdjön meg a nagy sárkánnyal – bár tény és való, sokkal kisebb a kockázat, ha nem a saját országát záratja ki egy olyan nemzetközi szervezetből, amelynek előnyeit anyaegyháza is élvezi bőséggel (lásd az egyházak uniós támogatásait).

Azt se feszegessük, hogy valójában kinek az agyszüleménye ez a személyi kultuszra erősen hajazó akció és mi a valódi célja vele: szimpla agymosás, engedelmes, istenfélő alattvalók gyártása, olyanoké, akik csak Istenben bíznak és megelégszenek azzal, hogy imádkoznak egy általuk jobbnak ítélt világért? Vagy Orbán Viktor legyen szíves és nyomja le az Uniót? Lépjen ki a szövetségből, legyen már végre Huxit, le a liberális gyarmatosítókkal, akik csak úgy hobbiként is kéretlenül exportálják a demokráciát szerte a világban? Netalán omlassza össze az egész szervezetet, mert ő az, aki „a keresztény Európát védi a liberálisokkal, a szabadkőművesekkel és az unióval szemben”? Még az is lehet, hogy Putyin kémei írták az imát aztán bemesélték egy bábnak, milyen nagyszerű ötlet ily módon rombolni az európai egyensúlyt az oroszok javára?

Azt sem kellene firtatni, mi lenne, ha miniszterelnökünk egy pillanatig is mélységesen hívő ember lenne és komolyan venné az ima első mondatát, mely így szól: „Az Úr legyen előtted, hogy jó utat mutassa néked!” Talán végre elolvasná a 10 parancsolatot? Vajon mit jelentene neki az, hogy „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (I.) Vajon felismerné Istent és első kötelessége lenne „a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése”? Beleférne ebbe vajon az is, hogy tisztességesen elvégezné azt a feladatot, amelyet itt a földön nagy nyilvánosság előtt letett esküjében vállalt, „isten engem úgy segéljen”? 

És mi van az olyan parancsolatokkal, mint a „Ne lopj!” (VII.) és a „Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!” (VIII.)? Vagy a korrupció eltűrése (lásd helikopterezés, stb.) simán belefér, hiszen ha az orvosok kettessel már operálnak, akkor a 10 parancsolat 70%-os betartása is elegendő a tisztességhez (mennybe kerüléshez, imalánchoz, stb.)? Vagy egy keresztény élharcosnak nem minimumkövetelmény annak a parancsnak a követése sem, melynek megszegése a „nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet”? 

Azonban ha belegondolunk az ima céljába, azaz az unió elleni feltétlen harc támogatásába, akkor igenis egyet kell értenünk vele és támogatnunk kell Orbán Viktort abban, hogy egy ilyen szervezetnek országunk ne legyen tagja.

Mert mit is csinál az Unió?

• Számolatlanul önti a pénzt az országba idiótábbnál idiótább projektekre pazarolva azt, csak az utóbbi napok hírtermését nézve ilyen például a rakamazi beruházás, a tiszafüredi kerékpáros kilátó és a sárazsadányi élménypark.
• Minden további nélkül lehetővé teszi, hogy az évszázad felzárkózási lehetőségét hazánk politikusai csak úgy lehúzzák a szennyvízcsatornába. De legalább van cserébe egy rahedli pénznyelőnk, sok-sok milliárd, teljesen feleslegesen kifizetendő fenntartási költséggel.
• Nem tiltakozik erőteljesen amiatt sem, hogy a házikedvenc oligarchák nyerjék agyon magukat az uniós pályázatokban és már a pályázati kiírásokból tudni lehet, ki fog nyerni. A lényeg az, hogy mindig „kormányközeli” legyen az, akinél pénz áll a házhoz.
• Csak jár a szája, hogy szankció kellene a szabálytalanságok ellen, ám az idő csak megy és semmi sem történik, a pénz pedig szép lassan átvándorol a rendszer kegyeltjei zsebébe meg offshore számláira, ahol aztán mindenre fel lesz használva csak arra nem, hogy fejlessze egyre jobban leszakadó gazdaságunkat.
• A lebukott csalók felelősségre vonását nem kényszeríti ki, így a korrupt politikusok és házikedvenceik bármilyen nagyságrendű lenyúlást megúszhatnak, ha a az ügyészség úgy akarja.
• Mégha észre is veszi, láthatóan nem zavarja, hogy a szövetség egy tagja semmibe veszi a belépéskor vállalt kötelezettségeit, autokráciát épít Európa közepén, kétes személyeket enged letelepedni, diktatúrákkal haverkodik és nemcsak ő különutas, hanem erre biztatja a többieket is.
• Mindeközben elérte azt is, hogy támogatási politikája következtében hazánk versenyképessége csökkent, a korrupció nőtt, a demokrácia (sajtószabadság, hatalmi ágak szétválasztása, választás tisztasága, stb.) padlót fogott, egyes szereplők a projektpénzekből szemérmetlenül meggazdagodtak, miközben az egészségügy és az oktatás színvonala (azaz egy jobb jövő reménye) a béka feneke alá süllyedt, a gazdasági okokból fejlettebb régiókba emigrálás pedig soha nem látott méreteket öltött.

És igen, egyszer majd eljutnak odáig a brüsszeli bürokraták, hogy nekünk, mint a támogatási rendszer (és magának a nemzetközi szervezet) élősködőinek benyújtják a számlát és a sok-sok szabálytalanság és pénzherdálás miatt eurómilliárdokat fizethet vissza az állam. Ám a zsebe nem a politikusoknak és az általuk favorizált oligarcháknak meg strómanoknak lesz könnyebb, hanem a magyar adófizetők nyöghetik a büntetéseket és a visszatartások miatti többletköltséget – miközben az ország egyre mélyebbre csúszik minden olyan listán, amely a versenyképességgel és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos.

„Az IMF előrejelzése szerint ugyanis idén a várható 2 százalékos gazdasági növekedésünkkel jóval elmaradunk a kelet-közép-európai 2,8 százalékos uniós átlagtól. Ezen még az sem segít, hogy jövőre 2,5 százalékra gyorsulhat a növekedésünk, mert a régiós növekedési átlag az IMF szerint 3 százalék lesz 2017-ben. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2016-ban mi leszünk a mezőny abszolút sereghajtói (..)” (index.hu)

Minden okunk megvan tehát arra, hogy segítsük legfőbb vezetőnk harcát egy olyan szervezettel szemben, amely csak azért talicskázza hazánkba a pénzt, hogy onnan a rendszer kegyeltjei kitalicskázzák. Egy olyan szervezettel szemben, amely pénzügyi támogatásával lehetővé teszi, hogy egy végletekig populista, illiberális kormány hatalmon maradhasson és olyan intézményeket támogasson, mint például az egyház is, amely az őt etető kézbe harapásra buzdítja küldetés-buzgó hívét.

És utolsó kérdésként, vajon hányan értelmezik úgy az imát, ahogy annak idején Antal Imre tette ezt Petőfi Sándor híres versével?

„Így áldjon meg téged a jóságos Isten ma, holnap és minden időben!

Ezt imádkozzuk Önért miniszterelnök úr, nagyon sokan. Isten segítse!” (444.hu)

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Kapcsolódó posztok:

Brüsszel nélkül nem megy?

Mennyit lehet lenyúlni egy átlagos uniós pályázattal?

Kormányunk 5,1 milliárd forintot költ a közeljövőben arra, hogy megismertesse a nagyvilággal, milyen is Budapest.

Először is vegyünk egy mély levegőt és képzeljük magunk elé Tarlós főpolgármester úr arcát, amikor elolvasta az erről szóló kormányhatározatot és megtudta, ezt a soktalicskányi pénzt nem a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft kapja meg (bármit is csinál ez a cég), hanem a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., mint a városmarketing kampánnyal kapcsolatban lefolytatott beszerzések kormányhatározatilag megbízott gazdija.

Sőt, a kormányhatározatból még azt is megtudhatta (velünk együtt), hogy

• a kormány szerint „szükséges Budapest városarculatának megújítása és vonzerejének növelése, továbbá a fővárosi turisztikai szolgáltatások átstrukturálása, valamint ezekhez kapcsolódóan egy rövid távú, intenzív, Budapestet bemutató és népszerűsítő, kiterjedt nemzetközi városmarketing kampány lefolytatása a kormányzati turizmus- és gazdaságfejlesztési marketingtevékenységgel összhangban”, valamint
• a kormány elfogadott valamilyen koncepciót, amit valaki bemutatott neki, illetve
• a buliból nem hagyható ki az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, valamint a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos és a nemzeti fejlesztési miniszter sem,
• az 5,1 milliárd forint ablakon kidobására (kiszervezésére) pedig egy évük van az erre felhatalmazott szereplőknek.

Nem kell azonban azon aggódnunk, hogy a városarculati kormány-reklámra csak egy évet szánnak odafent, hiszen már régen szórják rá az adófizetők pénzét, mégha másképp is nevezik a gyereket. Nézzük meg, mire költöttek idáig? Egy biztos, nem arra, amire kellett volna, legalábbis akkor, ha a turizmus fejlesztése és a vendégéjszakák szaporítása bármilyen szinten is cél lenne kicsiny kis hazánkban.

Mi magyarok büszkén hisszük, vendégszerető nép vagyunk – de azért mielőtt nagyon vállon veregetnénk magunkat, gépeljük be a Google keresőjébe, „Why is Hungary …” (Magyarország miért olyan …) és egészen biztos csakis nemzetközi összeesküvés áldozatai lehetünk, mert a felajánlott folytatások közül valamilyen rejtélyes okból a rasszista (so racist) és a szegény (so poor) szerepel az első helyeken.  (kép forrása : 444.hu)

Arra is áldoz a kormányunk, hogy a világon minden érdekelt megtudja, a kormány szereti a turistákat, különösen a kínaiakat de csakis akkor, ha azok tartósan kíváncsiak hazánkra és letelepedési kötvényre is áldoznak offshore-cégen keresztül. Afrikaiak is jöhetnek, csak hozzák a lóvét, aztán láthatnak Lánchidat, parlamentet meg minden mást, ami szem-szájnak ingere, feltéve ha meg tudják fizetni a felhőtlen bámészkodásuk árát. Bónuszként mely más európai ország hirdetheti büszkén magáról, hogy olyan toleráns és feltétel nélküli ártatlanság vélelem-párti, hogy akár a miniszterelnök közvetlen szomszédja és vejének üzleti partnere is lehet az, akit másik országban pénzmosással, terrorizmus támogatásával, vesztegetéssel, illegális bevándorlás elősegítésével és nukleáris technológiával való visszaélés elkövetésével vádoltak meg és az FBI körözési listáján is top helyezést ért el?

Azt is tudatta a kormányunk kerek e világon mindenkivel, hogy a magyarok 98%-a utálja az idegeneket és egyébként is, Magyarország csak humánus akkor, amikor senki olyat nem enged be az ország területére, aki szerinte nem idevaló.  Persze az az idegen, aki 300 ezer dollárt fizet azért, hogy nálunk legyen migráns, azt nem számítják idegennek, csak sajnos a kormánypropagandának még áldoznia kell pár százmilliót arra, hogy ezt a tényt elmagyarázzák az idegenellenes népszavazáson nemmel szavazóknak is, azaz konkrétan azt, hogy a gazdag terrorista sokkal szívesebben fogadott a szegény terroristánál. Az idegengyűlöletben ráadásul az a jó, hogy olcsó a reklámja, elég csak olyan újságokban szerepelni, mint a Charlie Hebdo vagy magas állami kitüntetést adni rasszista-antiszemita-pápagyűlölő újságírónak.

kép forrása: budapesti.wordpress.com

kép forrása: budapesti.wordpress.com

A külföldiek számára az is egyértelmű, a magyarok nemcsak utálják azokat, akik nem magyarok, hanem önmagukat kiválasztott népnek tartják, a két évezredes bölcs kereszténység XXI. századi felkent keresztes lovagjainak, akik az adófizetőik pénzéből gálánsan támogatják saját nemzetmentő harcukat, aztán ha még van idejük, Európát is megmentik mindentől, ami mételyt hoz rá. És mi van azzal, aki a mércéjükkel nem eléggé keresztény? Jobb, ha be sem teszi a lábát a IX. század ázsiai migránsainak földjére – azon kiválasztott népnek a területére, akik akkor is képviselik majd Európát, ha az összes többi nép vére felhígul meg elsüllyednek az eladósodás mocsarában. Melyik az az idióta turista, aki ezek után nem Budapestet akarja felkeresni a leginkább az összes világváros közül?

Azt is tudhassa már mindenki, hogy Magyarország sportbarát és Budapesten hiszik (legalábbis odafent, kormánykörökben), a sport mindenható (és feltétlen népszerűségszerző), a nagy pénznyelő nemzetközi rendezvények megszerzésének érdekében pedig képesek a legextrémebb nagyotmondásra is. A magyarok elszántságát az is jelzi, hogy sok-sok milliárdot elvernek már a pályázatok megírásával is még akkor is, ha minden józan ésszel gondolkodó szakember inti őket, állj, ne tovább, hacsak nem akarjátok, hogy a megalomán elképzelésekbe a központi költségvetés (meg az egész ország) beleroppanjon.  A nagyot akar a szarka akciókról azonban soha, semmilyen körülmények között sem kérdezik meg azokat, akik fizetik a számlát, a kormány pedig autokrata módszerekkel biztosítja, hogy senki se szólhasson bele hagymázas álmaiba, kerüljön az akár dollármilliárdokba. Ha pedig a budapesti főpolgármesternek valamennyi sütnivalója is van, az arculattervezős kormányhatározatból már tudhatja, az olimpiára szánt pénzekből sem fog kapni egy fillért sem, cserébe lenyomhatja a budapestiek torkán mindazt, ami az előkészületekkel jár.

A magyar kormány azzal is tisztában van, hogy a turisták nem azért jönnek, hogy bámészkodjanak– a Budai Vár lassan non-go zóna, ahova csak a miniszterelnök és sleppje csekkolhat be meg egy-két TEK-es harckocsi (csak odatalálnak) és a nagy parkok sem azért vannak, hogy holmi jöttmentek ott merengjenek a világ folyásán (a mászókák úgyis vagy dekorációk, vagy leszarva). A Kárpát-medence közepén az évszázados fák levelének susogását se nagyon hallani (mind kivágják), ahogy Opera előadásokra is lassan már csak az ott dolgozók járnak. Nem, a kormányunk szerint a turista azért jön, hogy megszálljon kormányközeli hotelben, fürödjön egyet, gyerekeit elvigye az állatkertbe aztán annyit egyen-igyon, amennyi csak beléfér, egy feladat van, a magyar bort meg pálinkát májzsugorig rájuk tukmálni, természetesen egyenesen a kormánybarát oligarchák pincéiből-főzdéiből.

A magyar kormány támogatja a konferenciaturizmust is – vendégszeretetünk határtalan, csak ne jöjjenek fekete AIDS-kutatók, mert bármilyen elismertek is nemzetközi szinten, vízumot úgysem kapnak, csak ha kifehérednek, mire ideérnek. A tisztes konferencialátogató legyen fehér, tősgyökeres európai és szálljon meg kormányközeli hotelben, egyen-igyon annyit, amennyi beléfér, természetesen egyenesen a kormánybarát oligarchák pincéiből-főzdéiből.

Budapest nem összekeverendő Béccsel, a kék Duna, a nagy parkok és a muzsika városával, ezt is láthatja mindenki, aki akár egy napnál több időt tölt el a városban. A budapestiek valószínűleg utálnak mindent, ami szimplán csak zöld (piros és fehér meg óriásplakát nélkül), éppen ezért minden 50 évnél idősebb fát kivágnak random nagyon-nagyon fontos betonmostrum építése meg egyéb, soha ki nem derülő okok miatt, szigorúan személyre szabott közbeszerzések keretében. A még megmaradt természetes Duna-part is szálka a köröm alatt, de hál’ az égnek már nem kell sokat várni arra, hogy az is örökre eltűnjön, ahogy a nagy parkok beépítése is szépen halad. A kormány (így aztán minden magyar is, ehhez nem fér kétség) imádja az atomenergiát és nem foglalkozik olyan bolondságokkal, mint alternatív energia, mert ha isten ilyet akart volna, akkor ugyebár éjszaka is sütne a nap, ez egy pillanatig sem kétséges. Hál’ az égnek Hundertwasser sem volt magyar, mert ha az lett volna, örökségének már írmagja sem maradt volna meg az utókornak.

A főváros további vonzereje, hogy a budapestiek imádják a retrót és a kalandokat, a kettőt pedig nagyszerűen ötvözi a világváros méltán világhírű tömegközlekedése füstölős-kigyulladós-kisiklós buszokkal-metróval-villamossal-fogaskerekűvel, beázós járatokkal, ahogy a turisták igényeit is minden kétség nélkül tökéletesen kielégítik a monopol városnéző buszok és Ázsiáig sem kell elbumlizniuk egy jó kis vadkeleti lenyúlásos-fenyegetős-otthagyós taxizáshoz.

A kormány arról is gondoskodik az oktatás teljeskörű államosításával és színvonal egységesítéssel, hogy a budapestiek többsége továbbra is csak egyetlen világnyelvet beszéljen, méghozzá a magyart – és ezt akár az apró tacepaótól az óriás molinókig bármilyen eszközzel tanúsítják is a szorgos állampolgárok.

Ezek után felmerül a kérdés, vajon mit kellene még reklámoznia a Magyar Turizmus ZRt-nek? Mi az, aminek turistacsalogató értékére kormányunk eddig még nem gondolt?

• A világhírű budapesti egészségügy, egyszer majd biztos felépülő kórházakkal, kórházi fertőzésekkel, felesleges amputációkkal?
• Az egykori budapesti Práter és a vidámpark végleges eltűnése?
• A lassan már földutakra is kirótt autópálya használati díj?
• A Gellérthegy beépítési tervei?
• A barátságos és toleráns BKV- és parkoló ellenőrök, kerékbilincselők?
• A világhírű sajtó- szólás- és véleménynyilvánítási szabadságunk, ahol büntetőeljárással fenyegetik azt, aki nem ért egyet a miniszterelnök mondanivalójával, netalán még fütyül is arra, amit a vezér mond? Ahol a miniszterelnök müezzinként biztonsági őrök sorfala mögött tart ünnepi beszédet, szavai pedig lelkes hívek hiányában üres utcákon visszhangzanak?
• Netalán a még borsos áron kormányhavertól megszerezhető ingatlanok listája, szigorúan csak letelepedési kötvényeseknek?

Ne aggódjunk, 5,1 milliárdért előbb vagy utóbb úgyis megtudjuk.

Kapcsolódó posztok:

Kinek éri meg a budapesti olimpia?

Hogyan dobjunk ki az ablakon százmilliárdot?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Bármelyik alkotmány annyit ér, amennyit betartanak belőle. És ha az alaptörvényünk szerint nálunk demokrácia van, akkor vajon Magyarország demokratikus ország?

Ha szimplán csak az alaptörvényünkben foglaltakra hagyatkozunk, akkor igen, mindenképpen az, hiszen „Magyarország független, demokratikus jogállam”, „a magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik”, és senkinek a tevékenysége nem irányulhat „a hatalom kizárólagos birtoklására”, és „az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni”. Igaz, az is benne van az alaptörvényünkben, hogy „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”, a köztársasági elnök pedig „kifejezi a nemzet egységét” és „őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”.

Azt azonban már régről tudjuk, kicsiny hazánkban csak ritkán szabad hinni annak, ami le van írva, sokkal inkább arra kell hagyatkoznunk, amit nagyjaink cselekszenek – és egyre inkább úgy tűnik, a kormánypártunk is csak szimpla cetlinek tartja azt, amit alaptörvény elnevezéssel önszántából kőbevésett.

„Talán a legfontosabb dolog, amit megtanultam a demokráciáról az az, hogy a demokrácia nem a kormányunk, nem az alkotmányunk és nem is a jogrendszerünk. A valóságban gyakran éppen ezek a demokrácia ellenségei.” (Howard Zinn)

Mielőtt elvesznénk magasröptű jog- és államelméleti fejtegetésekben a demokrácia mibenlétét kutatva, nézzük meg inkább, mit gondol erről a témáról Kornai János, aki igen közérthető módon összesítette, mi jellemzi a demokráciát (alaptörvényünk szerint ugyebár mi ebbe a kategóriába tartozunk), az autokráciát illetve a diktatúrát.

„A kormányzatok, amennyiben tartósnak bizonyulnak, hajlamot mutatnak az arisztokratizálódásra. A történelem egyetlen kormányzatának sem sikerült ezt a tendenciát megkerülnie. És ahogy az arisztokrácia fejlődik, a kormányzat mind inkább kizárólag az uralkodó osztály érdekeit igyekszik érvényesíteni - legyen ez az osztály örökletes nemesség, üzletbirodalmak oligarchiája vagy vaskalapossággal körülsáncolt bürokrácia.” (Frank Herbert)

A demokráciában a kormány békés, civilizált procedúrával leváltható, az autokráciában és a diktatúrában nem.

Másfél év múlva ugrik a majom a vízbe, a Fidesz vajon mire képes azért, hogy hatalmon maradjon? Minden ellenzéki vezért megkaraktergyilkol és lehetetlenné tesz, vagy csak azokat, akik nincsenek rajta az ő fizetési listáján? Hagy egy-két bábot élni, hogy legalább a demokrácia látszata meglegyen vagy kamupártokkal és kamuképviselőkkel úgy felhígítja a rendszert, hogy a választók csak néznek, mint Rozi a moziban? Lesznek kirakatperek erős ellenzéki szereplők ellen, megfélemlítés, netalán még hirtelen különös halál, vagy ennek elkerülése érdekében egy éjszaka alatt más kontinensre költözés? Vajon miért pont most emeli a kormány az erőszakszervezetek bérét 50%-kal?

„Amint az emberek rájönnek, hogy pénzt szavazhatnak meg saját maguknak, az a köztársaság végét jelenti.” (Benjamin Franklin, az Egyesült Államok egyik alapító atyja)

A demokráciában szilárdak azok az intézmények, amelyek együttesen garantálják a leválthatóságot, az autokráciában ezek csak formálisak, a diktatúrában pedig egyáltalán nem léteznek.

Próbált már valaki képviselőt visszahívni, mert nem képviselte a választópolgárainak az érdekeit? Netalán elérni, hogy egy feleségverő/korrupt képviselő ne nyomogathassa tovább a gombokat úgy, ahogy odafent parancsolják neki? Békés úton elérhető, hogy a miniszterelnök érdemileg válaszoljon korrupcióval kapcsolatos kérdésekre, netalán a leglátványosabban sáros bizalmi embereit távolítsa el a nyilvánosság vizslató szeme elől? Nem, eddig úgy tűnik, Magyarországon minden megúszható, még százmilliárdok költségvetésből offshore-ba kitalicskázása is, ahogy az ügyészség sem sok kivetnivalót talál az állami és önkormányzati ingatlanvagyon fillérekért haveroknak elkótyavetyélésében. Ha pedig az egész kormányt nézzük, a választórendszerünk átalakítása semmi mást nem igazol, mint a pálya lejtőssé tételét meg azt, hogy akár egy naracsszínű póniló is megválasztható legyen, ha annak a kormány és agymosó propagandája áll a háta mögött.

„A modern demokrácia a maga bonyolultságával és válságoknak kitett természetével játékteret és eszközöket biztosít a totalitárius diktatúra vér nélküli hatalomátvételéhez.” (Manfred Koch-Hillebrecht)

A demokráciában és az autokráciában van legális parlamenti ellenzék és a parlamenti választásokon több párt indulhat, míg a diktatúrában csak egy párté a terep.

Az ellenzék létezése kipipálva – ám az, hogy létezik, még nem azt jelenti, hogy jó is valamire. A parlamentben nem kell válaszolni a kérdéseikre, az általuk összehívott bizottsági ülésekre nem kell elmenni, a kormánypárti közmédia pedig tud úgy tenni, mintha nem is létezne más csak a kenyéradó gazdája. Vannak alattomosabb módszerek is, mint például kollaboráns kamupártok állami támogatása, kormánypárti vakondokok beépítése az ellenzékbe illetve bármilyen karizmatikus ellenzéki jelölt azonnali kiiktatása (megfenyegetése, hivatali, bírósági szekálása, nagy nyilvánosság előtti rágalmazása, ügy kreálásával büntetőeljárás alá vonása, stb.).

 „Nem a hatalom korrumpál, hanem a félelem. A hatalmon lévők attól félnek, hogy elvesztik a hatalmukat, a többiek pedig a hatalom bosszújától rettegnek.” (Aung San Suu Kyi, Freedom from Fear)

A demokráciában nincs terror (tömeges kényszermunkatáborok és kivégzések) ahogy az autokráciában sem, bár ez utóbbi esetében szórványosan felhasználnak különböző eszközöket a politikai ellenfelekkel szemben (koncepciós perek, politikai indíttatású gyilkosság, stb.). A diktatúrát a leplezetlen terror jellemzi.

És Magyarországon mi van? Vannak, akik már megtapasztalták a bőrükön, hogy amit a kormány ad azt el is tudja venni, bármennyi is az, a játékban pedig nem mindenkinek jut örökélet és feltétlen büntethetetlenség.

 „A demokrácia végveszélybe kerül, ha az igazságot többé nem lehet megmondani a hatalomnak.” (Paul Bamikole)

A demokráciában az ellenzékkel szemben nem alkalmaznak represszív (büntető, megtorló) eszközöket, míg az autokráciában igen, a diktatúrában meg ugyebár el sem jut a parlamentig az ellenzék.

Az ellenzéknek egészen Strasbourgig kellett elmennie, hogy megtudja, szabad-e molinózni a parlamentben és már a sorozatos szómegvonás problémája is kikerült nemzetközi színpadra, ahogy az az érzete is lehet a választópolgárnak, hogy az ellenzéki képviselők hamarabb kihúzzák a gyufát a házelnöknél mint a Fidesz-KDNP saját akoljában lévő gombnyomogatók, akik tuti nem hangoztatnak olyan véleményt, ami nem tetszik a kormánynak.

„A demokrácia értéke azokkal az értékekkel együtt áll vagy bukik, melyeket megtestesít vagy támogat.” (II. János Pál)

A demokráciában aktívak és függetlenek a „fékek és ellensúlyok” intézményei, az autokráciában gyengék és nem függetlenek, a diktatúrában pedig nincsenek is ilyen intézmények.

Magyarországon a rendszerváltás után üzemeltek be olyan intézmények, mint alkotmánybíróság, ombudsman – ma pedig már azon gondolkodhatunk, minek is fizetik őket az adófizetők, ha a kormány szekerét tolják? Mintha nem is lennének, szerepük jelentéktelen, becsületük a sárba tiporva, ha pedig véletlenül mégis csak javasolnak valamit (például az ombudsman), évek alatt sem történik semmi, szavuk szimpla pusztába kiáltott szó. A bíróság még úgy-ahogy tartja magát, de már nem sokáig, a különbíróság létrehozásával a kormány a neccesebb, politikai-gazdasági ügyeket saját hivatalnokainak a kezébe akarja terelni (vajon hogy is fognak ítélkezni?), megszüntetve a hatalom szétválasztása demokratikus elvének utolsó bástyáját is. Az ügyészségről meg jobb, ha egy szót sem ejtünk, ahogy például a választási bizottságok munkájáról sem.

„Önmaguk igazolására a zsarnokok egyre erősebbé és erősebbé válnak. Mindenki más pedig egyre gyengébbé és gyengébbé. Új hivatalok és igazgatóságok, furcsa minisztériumok kelnek életre a legvalószínűtlenebb célra. Ezek lesznek az új arisztokrácia bástyái, uralkodók, akik a kormányzat hatalmas kerekén tartják kezüket, pusztítást terjesztve, erőszakot és káoszt mindenhol, ahova csak elérnek.” (Frank Herbert)

A demokráciában aránylag kevés az uralkodó politikai csoport által kinevezett tisztségviselő, míg az autokráciában szinte minden fontos tisztségre a saját embereit nevezi ki az uralkodó párt, a diktatúrában pedig egyértelműen minden fontos tisztségre saját ember kerül.

A kormányunk humánerőforrás-gazdálkodásáról könyveket lehetne írni – a lényeg, hogy nem sok olyan poszt lehet kerek ez országban, amelyet ne kormánypárti szereplő töltene be, legyen az ügyészség, alkotmánybíróság (akár a létszámot drasztikusan felhígítva), állami cégek, kamarák, különféle alapok, stb. Ha pedig mindez nem lenne elég, a legkülönfélébb ügyek kordában tartására is kormánybiztost neveznek ki, nehogy életünk akár egyetlen pillanata is kikerülhessen a kormánypárt vigyázó tekintete alól, a régi és az újonnan létrehozott koncessziók pedig garantálják, hogy a gazdasági életben is csak azok domináljanak, akiket erre a kormány felhatalmaz.

„A demokrácia minden egyénnek hatalmat ad, tehát mindenki potenciális ellenfél.” (Huguette de Broqueville)

A demokráciában a kormánnyal szembeni civil ellenállásnak nincs törvényi korlátja, a civil szféra pedig erős, míg az autokráciában ugyan törvényi lehetőségek vannak, ám a civil szféra gyenge, a diktatúrában pedig szimplán nincsenek is civil szervezetek.

És nálunk? Amíg a kormány érdekeit képviselik, addig azt csinálnak, amit akarnak (békemenetet, írószövetséget, stb.), a pénz is ömlik hozzájuk földi mannaként, ám ha bármi olyat tesznek, ami nem tetszik odafent, még az is előfordulhat, hogy maga Orbán Viktor rendeli el a vizsgálatukat, hogy adóhivatali és egyéb vizsgálatok garmadáról már ne is beszéljünk. Ha pedig mindez nem lenne elég, ott van a királyi média, amely veszett kutyaként akár pénzért is megveszi az átkot az olyan szerveztek fejére, amelyek a szólásszabadságért, a jogállamiságért küzdenek, netalán a hazai korrupciós helyzetet kívánják nagyközönség elé tárni.

„Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia.” (Kossuth Lajos)

A demokráciában sokféle formában és releváns mértékben vesznek részt az érintettek és azok szervezetei a döntések előkészítésében, az autokráciában a jogi keretek léteznek, de gyakorlatban ezek nem érvényesülnek, a diktatúrában pedig ez egyáltalán nem követelmény.

Tegye fel a kezét, aki mostanában hallott olyan társadalmi egyeztetésről, amely érdemleges volt és nem 24-48 órát adott az érintettek arra, hogy elmondják a véleményüket olyan tervezett változtatással kapcsolatban, amely gyökeresen megváltoztatja az életüket. Plusz ha el is mondhatták, ezt bárki figyelembe vette a továbbiakban, netalán irányváltozást eredményezett az eredeti elképzelésekhez képest. Ellenpéldát ezret tudnánk sorolni – ahogy nem kérdezik meg a választópolgárokat arról, szeretnének-e olimpiát (miért is tennék? csak fizessenek, az a lényeg) vagy netalán azt, hogy milyen napokon legyenek nyitva az üzletek úgy a szakmai szerveztek ágálása sem sokat ér olyan témákban sem, mint például a különbíróság vagy a közoktatás teljes államosítása. Ez van és kész, a kormány mindent jobban tud, mint azok, akik felhatalmazták ezen döntések meghozatalára. Sőt, nemcsak jobban tudja, hanem egyedüli letéteményese a bölcsek kövének.

„A demokrácia olyan eszköz, mely biztosítja, hogy ne kormányozzanak és ne tájékoztassanak bennünket jobban, mint ahogy megérdemeljük.” (George Bernard Shaw)

És végül, de nem utolsó sorban a demokráciában a sajtószabadságot törvény garantálja és valóban érvényesül, míg az autokráciában jogi és gazdasági eszközökkel korlátozzák, a diktatúrában pedig egyáltalán nincs sajtószabadság.

Ma Magyarország az elhallgatások és elhallgattatások országa – bizonyos személyek és véleményük szinte teljesen kiszorulnak a királyi köz- és a kormányhű magánmédiából (még a helikopter szót sem merik leírni, nemhogy a helikopter és kormánypolitikus nevét egy mondatban) és az ellenzéki véleménynek eddig helyet adó fórumok is egyre inkább egysíkúvá válnak. Hivatalosan persze nincs korlátozva a sajtószabadság, ám a médiumok tulajdonosainak alapvető érdeke, hogy a kormány támogatásáért és bőséges állami hirdetésekért cserébe csakis azt a dalt fütyüljék, ami odafent tetszik. Persze vannak még olyan felületek, amelyek úgy néznek ki, mintha nem álltak volna be a lakájok sorába, ám előbb vagy utóbb róluk is kiderül, bizony a cenzúra egy olyan általános eszköz, amelyet nap mint nap gyakorolnak, annak alapja pedig nem a jóízlés vagy netalán a minőség, hanem egyértelműen az, hogy mindent kiiktassanak, ami nem az uralkodó párt ízlése szerint van.

Aki pedig Kornai János ismérveit elolvassa és végiggondolja, az elgondolkozhat azon, vajon az alaptörvényünk csak egy olyan papír-e, amely tartalmának nem feltétlen kell a valóságot tükröznie, a köztársasági elnökünk pedig érzi-e úgy, hogy lenne még mit tennie, ha hinne abban, ami az alkotmányunkban feketén-fehéren le van írva. És amiért annak idején fiatal demokrataként küzdött.

„A demokrácia feltétele, hogy az emberek többsége becsületes legyen.” (Ruskin Bond)

És mit gondolnak hazánkról messze távolban? Azt, hogy nemcsak a saját országunkat döntjük romba, hanem Európát is.

„A modern Európában egyre gyakoribb, hogy a politikai ellenfeleket hazafiatlan belső ellenségként festik le. A kontinens története árulkodik arról, hogy mindez hová vezethet. Magyarország talán a legszélsőségesebb, legtöményebb formája annak, amivé Európa válik. Figyelmeztetés, amire oda kell figyelnünk.”(theguardian.com, fordítás 444.hu)

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!