Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Korrupció nélkül működésképtelen az országunk?

2016. május 29. - Karvalyok Földje

 

 

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngMeddig fokozható még a korrupció Magyarországon?

 

Mindaddig, ameddig az Unió és az adófizetők hajlandóak azt finanszírozni. És egyelőre nem úgy tűnik, hogy a brüsszeli bürokraták a sarkukra állnának és követelnék az átláthatóságot meg valamiféle normalizálódást, ahogy a dühös választók sem gyújtották még rá a fővárost a döntéshozóinkra.

Sőt. Jelenleg úgy tűnik, a legjobb úton haladunk abba az irányba, hogy megalapítsuk az Európa Unió első banánköztársaságát itt, Európa szívében. Lehet kifogásunk, hogy csak pár nagyfőnök a ludas meg a gombnyomogató, maximális szervilitást tanúsító kormánypárti frakciója a parlamentnek, de amíg álcivilek akár békementet is hajlandóak szervezni a korrupt kormányunk védelmében és buzgó médiaszemélyiségek nyalnak talpat – nemcsak az állami tévében – napi 24 órában, a probléma sokkal nagyobb annál, mintha egy maroknyi fegyveres horda erőltetné rá militáns hatalmát országunk békés lakosságára.

 

Először is, mi magyarok elég érdekesen állunk hozzá a korrupcióhoz.

Mert mi is az a korrupció? Az, amiből minket, pórnépet kihagytak? Egy szűk kormányon lévő „elit” eszköze az oligarcha-gyártáshoz? Vagy az, ami miatt a gazdaságunk külső források nélkül nem halad sehova? Esetleg az, ami segítségével az uniós pénzek minimum harmada kézen-közön eltűnik, hogy az adóprésből származó forintokat ne is említsük? Vagy az, aminek egyetlen célja a magánvagyonok gigantikus méretűre duzzasztása?

Bármi is a korrupció civilizált országok által elfogadott fogalma, a közgazdasági egyetem rektorának szavait olvasva kénytelen vagyunk átértékelni mindazt, amit eddig a témáról gondoltunk. Vagy tudtunk. Vagy tudtunk, de nem sejtettünk.

„(…) az államosítás ebben az országban nem lopásnak hívták 1948 után, a privatizálást sem szabad rablásnak nevezni 1988 után. Most is van egy szisztéma, amit kritizálhatnak, hogy korrupció, de én azt állítom, hogy ez egy politikai elképzelés végrehajtása. Lehet, hogy van, akinek ez nem tetszik. Nekem sem tetszett a privatizáció. Lehet maffiaállamozni, de akkor ki fog nyílni a privatizációs doboz is, és fel lehet robbantani vele az egész huszonöt évet, amit rendszerváltásnak neveztünk.” (Lánczi András, filozófus, a Corvinus Egyetem rektora, 2016. május 12. HVG, 74.o.)

Tehát a korrupció napjaink legmérvadóbb elméleti közgazdásza szerint semmi más, csak egy politikai elképzelés végrehajtása. A kifacsart közbeszerzési jogszabályok, megbundázott közbeszerzések, haverok pénzzel kitömése, új oligarchák teremtése, a milliárdos közpénzek közpénztelenítése tényleg csak egy politikai elképzelés végrehajtása?

„Magyarországon ma a közbeszerzések közege, a közbizalom alapján eljáró intézmények vezetőinek romlott magatartása miatt hiteltelen a közbeszerzési rendszer. Ez pedig a közjó érvényesítésének szempontjából azt követelné, hogy már százezer forint elköltése esetén is nyílt pályázat kiírása legyen kötelező, betartható határidőkkel. Ez a lépés azonban lényegében blokkolná a racionális magatartást és ezáltal lehetetlenné tenné az állami intézmények számára a közjó szolgálatát.” (Korrupciós kockázatok és az új közbeszerzési törvény, CBC, http://www.crcb.eu/wp-content/uploads/2016/05/kozbesz_2016_kbt_velemeny_160526_.pdf)

Tehát ha hihetünk a fenti tanulmánynak, az egész rendszerünk korrupt, velejéig romlott, a visszásságok megszüntetése pedig

  • egyrészt nem aktuális, mivel az egész kormányzat működése ezen alapszik, mint politikai elképzelés, a vezetők pedig romlottak,
  • másrészt ha átláthatóvá akarná bárki is tenni, akkor sem érdemes lenne vele foglalkoznia, mert ez csak azzal járna, hogy összeomlana a magyar gazdaság.

A dilemma óriási: vagy etetjük tovább a politikusainkat és hagyjuk, hogy zsebre tegyék a fél országot a lenyúlt pénzeknek köszönhetően, vagy vállaljuk, hogy bedől a gazdaság, de aztán minden egy kicsit tisztább lesz. Ha szerencsénk van, akkor beüt egy harmadik variáció, azaz a brüsszeli bürokraták döntenek helyettünk és nem folyósítják a támogatásokat a megbundázott uniós pályázatok miatt és a rendszer magától bezuhan, maga alá temetve a húsoskondért az abból falatozókkal együtt.

A kár azonban óriási már eddig is, és feltehetjük a kérdést, vajon hány év kell egy országnak ahhoz, hogy kiheverje azt a mentalitást, mely szerint amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a kormánypárt legfőbb politikája? És mennyivel több időre van szükség, ha ezt még az egyetemen tanítják is? Ha az ország vezető társadalomtudományi egyetemén, ezen a „mindenkori magyar kormányzatot támogató”, „hazafias elkötelezettségű”, valamint „nemzetközileg nyitott intézményben” olyan tanszék lesz, amely ezt a politikai elképzelést örökíti tovább újabb és újabb generációknak? Csak hogy az ifjak is betagozódjanak az új elitbe, világosan megértve, hogy "egy adott világtörténelmi helyzetben mi számít fontosnak, és mi nem"?

Ha pedig Lánczi András önmagában még nem volna elég, ott van Lentner Csaba professzor is – okfejtésének lényege, 2018-ban a jelenlegi kormány csak akkor újrázhat, ha a teljes közgondolkodás megváltozik és az emberek elfogadják, elhiszik, tudomásul veszik és akarják is a Matolcsy-féle gazdaságpolitikai tevékenységet. Ehhez azonban véget kell vetni a neoliberális gazdaságpolitika egyetemi tanításának:

"A neoliberális gazdaságpolitika „helyébe 2010-től bejött egy olyan gazdaságpolitika, amely az államnak a szerepét megerősíti, de annak érdekében, hogy az állam polgárait meg a piaci szereplőit meg tudja védeni válságok, katasztrófák, természeti zuhanások esetén. Namost ehhez a gazdaságpolitikához nem az hogy mi páran, egyetemi tanszékeken mi ezt tudjuk, hanem az, hogy ennek a gondolkodásnak le kell menni minden egyes egyetemre, nemcsak privilegizált egyetemre, minden egyetemre, minden egyetemi oktatónak a fejében ott kell lennie. A hallgatók esetében ott kell rendelkezzenek ezzel a tudással. Ehhez pedig könyvek kellenek, ehhez pedig új típusú közgazdasági képzésre van szükség, új típusú Ph.D. képzésre van szükség, tehát az egészet, ami idáig volt, azt le kell cserélni, ki kell iktatni.” (Lentner Csaba, 25:40-től)

Ő tovább megy a „szimpla” korrupció, mint politikai elképzelésen, ő magát Matolcsyt és a matolcsyzmust tenné meg legfőbb állami doktrínának, nemzeti bankostul, alapítványostul, közpénztelenítésestűl. Ismerős ez a mindent le kell cserélni, mindent ki kell iktatni bulldózer-politika? Igen, volt már ilyenben része a magyaroknak és ezt úgy hívták, hogy tudományos szocializmus, politikai gazdaságtan (szigorúan elválasztva a szocialistát a kapitalistától) és biztos, ami biztos, hozzá volt még csapva egy kis filozófia is (dialektikus és történelmi materializmus). Mondjuk a korrupció nem volt önálló tantárgy, de ennyi újítás belefér és meg lehet fűszerezni az egészet valamiféle nemzeti-keresztény maszlaggal is.

Amennyiben Lentner Csaba 1989-ben végzett a közgazdasági egyetemen, a saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen érzés egy sehova sem vezető állam- és gazdasági ideológiát tanulni, abból szigorlatozni, esetleg államvizsgázni és a vizsgáztató minden egyes kérdésére ideológiailag megfelelően válaszolni. És ahogy a szocializmus ragaszkodott az állami tulajdonhoz és agyonszabályozáshoz, az Orbán-féle rendszer is kéjes vonzódást érez az állami vagyonhoz és a mindent kontrolláláshoz. Ám a kettő között óriási különbség az, hogy

  • míg a jelenlegi gazdaságpolitika teljesen hazai gyártmány, célja pedig egy új, Fidesz-kompatibilis burzsoázia létrehozása bármi áron, legyen az korrupció vagy a közpénz átlátszóbbnál átlátszóbb módon történő közpénztelenítése,
  • addig a szocializmusban egy külső hatalom állította országunkat kényszerpályára és követelte ki gazdasági irányvonalunkat annak minden negatív és némi pozitív hozadékával.

 

Mára kiderült, nem kell nekünk semmilyen természeti katasztrófa, háború vagy terrorcselekmény ahhoz, hogy romba dőljön az országunk. Elég ehhez az a politikusi gárda, amely úgy érzi, mindent megtehet, a korrupció pedig csak egy politikai elképzelés, amely segítségével napról napra gazdagabbak – és a magyar politikusok és gazdasági döntéshozók jelleme miatt már annak is kockázata van, ha valaki véget akarna vetni annak, ami itt ma „normál” üzletmenetnek számít. És ez nem az, hogy a hatalomhoz foggal-körömmel ragaszkodók akár lőnének is, hogy hatalmukat megtartsák.

Vajon van egyáltalán kiút ebből a mocsárból?

Ha ez a kormány újráz, akkor a lenyúlt milliárdokból vajon az egész ország az övék lesz, vagy megelégszenek a háromnegyedével? Vagy a korrupcióból szerzett pénzüket – elszámoltatástól féltve – inkább külföldön fektetik be, végképp legatyásítva hazánkat? És ha egy másik párt kerül hatalomra, vajon lesz bennünk annyi tisztesség, hogy lebontják a korrupciót támogató törvények giga-rakását, vagy inkább saját javukra használják ki a rendszer gyarlóságait, saját oligarchákat teremtve?

Camiel von Doorn szerint két oldala van a korrupciónak. Az egyiken azok állnak, akik érzik és látják a korrupciót, mert áldozatok. A másikon pedig azok, akik tetetik, hogy nincs korrupció, mivel profitálnak belőle. Mi magyarok azonban megismerkedhetünk a harmadik oldal szereplőivel is: vannak, akik elismerik, hogy van korrupció, de törvényesnek tartják, mivel az politikai elképzelést szolgál, tehát semmi kivetnivaló sincs benne.

 

Addig is mi, adófizetők nézhetjük, a köztörvényes bűncselekmény hogyan lesz – bizonyos szint felett – legális cselekedet és miért mindig csak a kis legyeket fogja meg a pókháló, miközben a nagyok, átszakítva a hálót, mindent megúsznak?

 

Tíz politikusból kilenc tolvaj. A tizedik hazug és ő készíti a felmérést.

(Jarod KintzThis Book is Not FOR SALE)

 

 

süti beállítások módosítása