Attól függ, hogy kinek.

A 2016-ban létrehozott Nézőpont Intézet Gazdaságfehérítési Kerekasztala például ezer embert kérdezett meg abban a témában, mi zavarja őket a legjobban. És a válaszok? Hát azok olyanok, amelyeket elvárhatunk egy olyan szerv szervezte felméréstől, amelynek – többek között – olyan intézmények a tanácsadói, mint az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az MKB Bank, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal. Nem kell tehát meglepődnünk, ha ők nem a központosított korrupciót vették célba, hanem olyan megvetendő alakokra utaztak, mint például a hálapénzt adók-elfogadók vagy azok, akik így vagy úgy belekóstoltak már a feketefoglalkoztatásba. Amire viszont nem voltak kíváncsiak – legalábbis a közvélemény-kutatásról kiadott tájékoztató alapján – az az, vajon a kormányzati szintű korrupcióhoz mit szólnak az emberek: hogyan közpénzteleníti a közpénzt a MNB alapítványhálózata, hogyan és miből él valamint mire költ a Matolcsy-família, hova lettek a játszótérpénzek, kinek fütyül a rigó az uniós pályázatoknál valamint mit szólnak a megkérdezettek ahhoz, amikor költségvetési pénzzel feltőkésített friss állami bankot jóárasítva adnak el.

A korrupció különösen káros egy demokráciában, mivel a rendszer legfőbb alapelvét sérti, azt, amelyiket még az általános iskola gondtalan napjaiban mindannyian megtanultunk: a kormány azért létezik, hogy a közt szolgálja, nem pedig egyes cégeket vagy személyeket, netalán választott tisztviselőket. (Thomas Frank)

A Kerekasztal felmérésében a megkérdezettektől semmi újat nem tudtunk meg, sőt. Vajon ki merné azt mondani egy közvélemény-kutatás során, miszerint egyetért azzal, hogy az állam megkárosítása elfogadható? Józan ésszel senki: aki épp megkárosít, az buzgón hallgatna, a többi meg mélységesen felháborodott lenne, hiszen az ő befizetett adójából garázdálkodnak a tolvajok. Mégis, a Kerekasztal szerint a megkérdezetteknek csak a háromnegyede nem értett egyet azzal az állítással, miszerint az állam megkárosítása elfogadható cselekedet lenne. Vajon az az egynegyed, aki egyetértett, az miért értett egyet?

Hasonlóan érdekes az az adat, miszerint a megkérdezettek 24%-ának nincs baja azzal, ha valaki a közös kasszából vesz el, vagy nem tesz be oda az előírásoknak megfelelően. Vajon ki vallaná be, hogy semmi baja az adócsalással? Meglehetősen sérthetetlennek kellene éreznie magát annak, aki ebben a témában így foglal állást.

A hálapénzzel kapcsolatos kérdések szintén semmi rendkívülire sem mutatnak rá. Igen, aki már betette egészségügyi intézménybe a lábát, az tudja, a hálapénz tartja életben a rendszert, és ha nem akar meghalni, akkor fizet, mint a katonatiszt. Oké, vannak kivételek, meg olyanok is, akik úgy is meggyógyultak, hogy csak azt pengették ki, amit úgyis levont tőlük az állam járulék címen, de pletykákat mindenki hallott, melyik főorvos mennyit kért és hogy járt az, aki nem fizetett. Ehhez képest nem megdöbbentő az, miszerint a megkérdezettek 72%-a szerint a hálapénzes fizetés a leginkább elterjedtebb és a leginkább elfogadottabb szürkegazdaságot segítő tevékenység – már csak az a kérdés, hogy ezt az adatot vajon a kormány a hálapénzt elfogadók ellen akarja-e felhasználni például úgy, hogy drasztikusan fellép a borítékos pénzvándorlás ellen. Mivel az emútatévben ebbe az irányba nem látszott semmiféle elmozdulás, nagy az esélye, hogy nem, erre utal az is, hogy a megkérdezettek 22%-a szerint elfogadható az orvosok és betegek közötti borítékos tranzakció. Hogy ezen több, mint egyötöd szerint több járulékot kellene-e fizetnünk, vagy igenis, az egészség mindent megér és teret lehet engedni a zsarolásnak, ezt legnagyobb sajnálatunkra nem tudjuk meg a tájékoztatóból.

Az orvosok után azokról is megkérdezték az ezer embert, akik hivatalosan is népellenségnek nyilvánítottak – ők azok, akik adóelkerülő taktikákat alkalmaznak, jövedelmet eltitkolnak, fekete foglalkoztatnak vagy kreatívan könyvelnek. A megkérdezettek 60%-a szerint ezek jellemzőek a gazdaságunkra, azaz a magyar lop, csal, hazudik és leginkább az adón spórol. De vajon itt a kérdezők azokra gondoltak, akik az állami Stabilitás Megtakarítási Számlán mossák a milliárdokat? Kizárt. Esetleg arra, hogy a sokmilliárdos forgalmat bonyolító kaszinók miért nincsenek online a NAV-ra kötve, miközben az italautomaták társadalomra veszélyessége az egeket veri, ahogy a masszírozással foglalkozók is? Vajon nagyságrendileg ki tud több pénzt eltüntetni, a fizikai közérzetet javító szolgáltatók vagy a szerencsejáték bizniszben utazók? Már a kérdés is az ördögtől származik, hiszen nézzük meg csak a törvényhozást, az kit tekint eleve adócsalónak, a válasz pedig kiderül abból, például most szeptembertől kik kapnak elektronikus pórázt. Ahogy az sem kérdés egy ilyen kormányzat által támogatott közvélemény-kutatáson, hogy vajon mit szólnak ahhoz az emberek, hogy valaki minden további nélkül gazdagodhat a kötelező online pénztár bekötések felülárazásával és az sem téma, vajon erkölcstelennek számít-e az, hogy 400 milliós osztalékot lehet elérni a kereskedők kárán.

Azt mondják, van törvény a gazdagoknak és van törvény a szegényeknek, de ez nem igaz. Nincs törvény azoknak, akik alkotják a törvényeket és azoknak sem, akik javíthatatlan törvénykerülők. (Terry Pratchett, Feet of Clay)

Az adóelkerülést a megkérdezettek 65%-a tartja szokásos tevékenységnek, azaz szerintünk a magyar lakosság ahol tud, adót kerül. Ha pedig azt nézzük, mekkora áfával dolgozik az állam, akkor már azon sem merünk csodálkozni, hogy az ezer ember 16%-a szerint az adóelkerüléssel nincs semmi probléma. Valljuk be, valószínűleg ebbe a 16%-ba tartoznak bele azok a politikusaink is, akik lehetővé tették, hogy az állami pénzmosoda minimális, 10%-os árréssel dolgozzon (azaz elég legyen csak ennyi adót fizetni a fekete pénzek után), miközben az élő munkát 56%-os közteher sújtja.

És akkor még ott van a csúszópénz, amely gazdaságunk kenése, legalábbis a megkérdezettek 64%-a szerint, 17% szerint pedig nemcsak jellemző, de el is fogadható.  Ők már valószínűleg kaptak olyan állami vagy önkormányzati megbízást, amelyet 10-20% visszacsorgatással kellett meghálálni (minimum) és azt is tudják, a kreatív könyvelés sok esetben éppen ezen, a politikusoknak borítékban-dobozban-zacskóban visszaadott pénz elrejtését szolgálja.

A Kerekasztal megkérdezte a kiválasztottakat arról is, vajon mi a véleményük a jogosulatlan állami támogatás igénybevételéről – 64% szerint ez jellemző, ám csak 13% szerint elfogadható. A nagy kérdés azonban az, vajon a kérdezők mire gondoltak? A kamuházassággal három gyerek után adókedvezményt igénybevevőkre, vagy azokra, akik különféle szociális ellátás kapcsán ügyeskednek? Esetleg azokra, akik százmilliókat nyúlnak le nem létező projektekre, durván felüláraznak játszótereket vagy kedvezményes állami hitellel meg reklámokkal kistafírungozott tévécsatornáikat Romániába viszik, mert ott kevesebb adót kell fizetniük, mint itthon? Mert ha ez utóbbival kapcsolatban érdeklődtek volna, valószínűleg sokkal kevesebb lett volna azok száma, akik szerint elfogadható mindez.

A munkahelyi eszközök használata is téma volt – a megkérdezettek 52%-a szerint ez elterjedt, 15% el is fogadja. De vajon azt is elfogadnák, ha tudnák, nemcsak fénymásolót meg telefont lehet illegálba használni, hanem például szolgálati kocsit külföldi nyaralásra, akár családostul? És mi van a hivatalos útnak álcázott egzotikus nyaralásokkal, válogatott meccsekkel, ehhez repjegyekkel, szállodai szobákkal? Vajon ezek is elfogadhatóak? És a képviselők számla nélküli költségtérítése?

Ne lepődjünk meg, ha a Kerekasztal közvélemény-kutatásaira figyelemmel újabb és újabb olyan jogszabályok születnének, amelyekkel – fillérekért lehajolva – a kisembereket frusztrálják (napi elszámolás a nyomtató papírral, azoknak is online pénztár, akik egyébként havi átalányt fizetnek önmagukért, így indifferens a bevételük, stb.), miközben a milliárdokat lenyúló nagyhalak pont ugyanolyan virgoncan úszkálhatnak abban a bűzös állóvízben, ami a gazdaságunkat jellemzi.

Minél korruptabb az állam, annál több a törvény. (Tacitus)

Eközben azért volt egy másik felmérés is, amelyről szólnunk kell. Igaz, ezt nem a kormány finanszírozta, az eredményen ez meg is látszik. Míg a kormány veri a mellét amiatt, milyen szuperül harcol a korrupció ellen, addig az emberek kétharmada korruptnak tartja a kormányt, tehát általánosan elfogadottnak mondhatjuk azt, miszerint a „fejétől bűzlik a hal”.

(…) a HVG megbízásából június közepén készített reprezentatív Medián-felmérés válaszadóinak kétharmada úgy látja, a jelenlegi kormányra „nagy” vagy „nagyon nagy” mértékben jellemzőek a pénzügyi visszaélések. Az ellenzéki pártok híveinek és a „bizonytalan” szavazóknak a négyötödös vagy azt meghaladó többsége gondolja így, de még a kormánypárti szavazók bő egyharmada is visszaélésekkel gyanúsítja az Orbán-kabinetet. Mi több, a közvélemény hajlamos annak feltételezésére, hogy a Magyarországon létrejött rendszerben a korrupció üldözése szelektíven zajlik. Az abszolút többség (56 százalék), ezen belül majdnem minden második Fidesz-szavazó (47 százalék) is úgy gondolja, hogy „a mai magyar kormány csak az ellen a korrupció ellen lép föl, amelyben saját maga nem érdekelt”, negyedrészük (23 százalék) szerint „a kormány egyáltalán nem küzd a korrupció ellen”, és mindössze 17 százalékuk véli úgy, hogy „a kormány következetesen fellép a korrupció minden formája ellen”. (hvg.hu)

És míg a kerekasztalos felmérés a kishalakkal kapcsolatban faggatta a megkérdezetteket (tehát abban, amelyben általában nem érdekeltek a politikusok), addig a Medián által megkérdezettek véleménye az, hogy

• „Magyarországon nem annyira a „kispályás”, sokkal inkább a nagy léptékű korrupció a jellemző”,
• csaknem kétharmados azok aránya, akik szerint „a korrupció Magyarországon felülről, központilag, rendszerszerűen szervezett tevékenység”,
• miniszterelnökünket a válaszadók több mint 90 %-a a vagyonos emberek közé, minden második megkérdezett az ország legvagyonosabb emberei közé sorolta,
• minden hatodik megkérdezett a „maffiaállam” kifejezést tartotta a legkifejezőbbnek hazánkra, az ellenzéki szavazók közül pedig nagyjából minden ötödik.

„A felmérés következő kérdését érdemes szó szerint idézni: Mostanában többször, a parlamentben is elhangzottak olyan vádak, hogy egyes, kiemelkedő gazdasági sikereket elérő vállalkozók, mint Garancsi István, Mészáros Lőrinc vagy Andy Vajna Orbán Viktor strómanjai, vagyis hatalmas üzleti nyereségük jelentős részét valójában a miniszterelnöknek adják tovább.” A felkínált válaszlehetőségek közül 47 százalék azt választotta, hogy ezt elképzelhetőnek, 31 százalék pedig azt, hogy valószínűnek tartja, és mindössze 15 százalék tartja kizártnak (7 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre).” (hvg.hu)

Vajon hány intézkedés fog születni a Medián felmérésére alapozva? És milyen tárgyban? Mert a kormány célja nem a kormányzati szintű, erősen centralizált korrupció csökkentése lesz, az biztos, annál is inkább, mert szerintük olyan nincs.

Tíz politikusból kilenc tolvaj. A tizedik hazug és ő az, aki készíti a felmérést. (Jarod Kintz, This Book is Not FOR SALE)

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

A cselekvési program már körvonalazódik, csak nem arra kell figyelni, amit mondanak, hanem arra, amit tesznek.

A kormányunk nem lazsálhat már sokáig, mivel egyre nyugtalanítóbb adatok látnak napvilágot arról, mennyi fiatal hagyja el hazánkat. Csúcsra jár az agyelszívás, és bár pontos adatok nincsenek, a becslések szerint 600 ezer magyar is dolgozhat külföldön, és ez a szám nem tartalmazza az illegális munkavállalókat. A magas vendégmunkás-számnál azonban rémisztőbb az, hogy a kivándorlók többsége nem képzettség nélküli, maximum csirkegyárban elhelyezkedni képes polgárunk, aki itthon is csak szalag mellett foglalkoztatható. A kivándorlók

• a hazai élő népességnél átlagosan iskolázottabbak (jellemzően szakmunkások és diplomások),
• fiatalabbak (a főbb célországokban 50-70 százalék közötti a 20–39 évesek aránya, míg a hazai népességben ez 30 százalék alatti), tehát ha az elvándorlás tovább nő, kérdéses, lesz-e itthon elég adófizető, aki eltartja az államból élőket,
• többségében hajadonok, illetve nőtlenek, tehát még családalapítás előtt állnak (és egyáltalán nem biztos, hogy visszajönnek és itthon szánják rá magukat a magyar nemzet létszámának növelésére).
• és ha mindez még nem elég riasztó, akkor egyre többen már a gimnázium (illetve az alapképzés) után lépnek le úgy, hogy külföldi felsőoktatásban szereznek diplomát. Ezek a fiatalok jellemzően elit gimnáziumokban végeznek, kimagasló tanulmányi eredményűek és átlagon felüli családokból származnak, tehát a külföldi egyetemek is szívesen fogadják őket.

A magyar fiatalok többsége tehát nem várja ölbe tett kézzel a mannahullást és többre akarja vinni, mint a szüleik, ám ehhez a lehetőségeket a dekadens, halott nyugaton keresik, nem pedig ott, ahol Orbán Viktor szeretné:

„Orbán Viktor a hétvégi tusványosi beszédében eltemette a nyugati világot, keményen lehordta az Európai Uniót és az uniós politikai elitet, és azt hangoztatta: velük szemben Közép-Európa jelenti az új Európát, itt még él a régi európai álom.

Ezt az európai álmot Orbán így írta le: az elmúlt ötven évben ha azt mondták egy “német, egy francia, egy brit vagy egy belga” fiatalnak, hogy ha rendesen elvégzi az iskoláit, tiszteli a törvényeket, tiszteli a szüleit, és szorgalmasan dolgozik, akkor biztos lehet abban, hogy többre fog jutni, és jobban fog élni, mint a szülei. Ez ma már nyugaton szerinte nem igaz, viszont “ha szorgalmasan dolgoznak, akkor egy lengyel, egy cseh, egy szlovák és egy magyar fiatal biztosan jobban fog élni, és előrébb fog jutni, mint a szülei”.” (index.hu)

Tehát, ha a fiatalok hallgatnak a magyar miniszterelnökre, és elhiszik, amit mond, akkor nem mennek a halott nyugatra (aki mégis megy, annak elintézi a kormány, hogy lehetőleg ne is szavazhasson). De mi van, ha nem annak hisznek, amit mond, hanem annak, amit a kormány csinál? Ha úgy gondolják, a nyugat a szakadék szélén áll, de mi már egy lépéssel meg is előztük őket?

Azt mindenképpen le kell szögeznünk, kormányunk mindent elkövet, hogy a fiataljaink itthon maradjanak és a cselekvési programjuk morzsái jelzik a választott utat. Mert milyen végzettségűeket látnak szívesen odakint? Szakmunkásokat és diplomásokat. Ha pedig azt akarjuk, hogy minél többen maradjanak itthon, akkor ehhez a legegyszerűbb, ha lebutítjuk a képzést, íme a recept:

• szüntessük meg a tehetséggondozást és uniformizáljuk a teljes közoktatást tekintet nélkül az egyéni adottságokra (hívjuk nyugodtan színvonal egységesítésnek, úgy sokkal jobban hangzik),
• készíttessünk használhatatlan tankönyveket, nevezzük őket kísérletinek és minden hiba visszajelzésénél ismételjük el, no problem, azért vannak a tanárok, hogy korrigálják azokat.
• az alapvető készségek oktatását már az általános iskolában nehezítsük meg (a „több testnevelés+hittan órát a tantervbe, mint matematikát vagy olvasást” tökéletesen megfelelő irány), nehogy legyen mire építeni az élethossziglani tanulás során,
• az idegen nyelvi képzést kezdjük minél később és minél kisebb óraszámban, a szakképzőkben pedig teljesen szüntessük is meg, nehogy bármilyen használati utasítást vagy technológiai leírást is megértsenek az eljövendő szakmunkások akár német, akár angol nyelven,
• változtassuk folyamatosan a Nemzeti Alaptantervet lehetőleg úgy, hogy egyetlen pedagógus se tudja, az adott évben éppen mit kellene tanítania, felkészülési-átállási időt pedig végképp ne hagyjunk nekik, közben buzgón hangoztassuk, ez pont az ő kérésükre történik és egyébként is, ott van nekik az életpályamodell, legyen az elég,
• a digitális kornak megfelelést képzeljük úgy el, hogy ehhez elegendő egy tablet, néhány feladat és a könyvek pdf-formátumban,
• központilag határozzuk meg, milyen szakmák milyen létszámmal taníthatók és még véletlenül se támaszkodjunk olyan kutatásokra, mire lesz szükség 5-10-20 év múlva,
• szüntessük meg (illetve drasztikusan szűkítsük le) a szakmunkások és szakgimnazisták természettudományos oktatását, az elé a diák elé, aki mégis többet szeretne tudni, állítsunk teljesíthetetlen feltételeket,
• úgy emeljük a felsőoktatásban a természettudományos, műszaki és informatikai képzés arányát 40%-ra (ma ez kb. 25%), hogy a szakokra jelentkezni esélyesek számát drasztikusan lecsökkentjük a középiskolai természettudományos képzés korlátozása (egysíkúvá) tételével,
• a szakmai tantárgyak keretében elavult tudásanyagot adjunk át,
• közismereti tárgyak helyett a szakoktatásban is a mindennapi testnevelést favorizáljuk, hiszen a fittség sokkal fontosabb, mint az informatika, a sinus-cosinus meg képesség arra, hogy a diák kikerülve az életbe egy árajánlatot el tudjon készíteni,
• a felsőfokú képzésre jelentkezéshez írjunk elő legalább egy középfokú nyelvvizsgát de arra gondosan ügyeljünk, hogy a középiskolában a tanterv alapján ilyen szintű tudást ne kelljen megszerezniük a tanulóknak,
• a felsőoktatás keretében szintén részesítsük előnyben az elavult ismeretek átadását, az oktatás pedig szorítsuk minél több elméletre és minél kevesebb gyakorlatra, a végén pedig ne adjunk diplomát annak, aki – megfelelő nyelvoktatás hiányában – képtelen letenni a szakmai nyelvvel bővített nyelvvizsgáját,
• tegyünk fizetőssé minden olyan képzést, amely minimális gondolkodást vár el a diákoktól mind gazdasági, mind politikai téren (például közgazdaságtan, jog), biztosítva ezzel, hogy csak megbízható káder-gyerekek tanulhassanak ezeken a „rizikós” területeken.

Ha kormányzatunk a fenti receptet követi, garantáltan megfordul a fiatalok elvándorlása, hiszen kinek kellenek majd a munkaerőpiacon értéktelen tudással rendelkező magyarok? Senkinek, maximum a legaljább pozíciókba. És itthon? Itthon sem, de majd lesznek harmadik országból bevándorlók, akik a hiányszakmák állásait feltöltik (22 ezer informatikus jöhet is azonnal). Mert ha az emúthatév alatt nem sikerült egy normális számítástechnikai képzést összelapátolni, akkor az elkövetkező években mitől sikerülne?

Aki pedig úgy gondolja, gyermek többet érdemel ennél, akkor már óvoda után kereshet külföldi oktatási lehetőségeket.

Kapcsolódó posztok:

Meddig tart még kormányzatuk ámokfutása a köznevelésben?

Üzenjük Brüsszelnek, szükségünk van bevándorlókra!

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Felesleges sokat gondolkodnunk a válaszon, a kormányunk megmondja.

 Tudathasadt világban élünk és a helyzet fokozódik, abba pedig valószínűleg egy politikusunk sem gondol bele, mindez hova vezet, kivéve persze ha kormányzatunk kedvenc oligarchái éppen a hadiiparba invesztálják nélkülözhető milliárdjaikat.

Azt már most is tudjuk, október elejére minden szavazókorú magyar állampolgárnak kutya kötelessége lesz utálni mindenkit, aki nem magyar, ám ennek ellenére mégis csak magyarhonban tartózkodna. És azon se lepődjön meg senki sem, ha nem elég intenzíven utál, és ennek még hangot is ad, aztán emiatt erkölcsi hazaárulónak titulálják a jobboldali nemzeti sajtóban. Tényleges hazaárulónak minősítés jogszabályi hiányosság miatt egyelőre még nem jön össze, azonban ismerjük a gépezetet, elég egyetlen parlamenti képviselő előterjesztése a büntető törvénykönyv megváltoztatására és másnaptól már bíróság előtt is hazaáruló lesz az, aki nem oda ikszel, ahova a kormány mondja.

Kormányunk népnevelési propagandája azonban nem ér véget a nem magyarok nemszeretésére felszólításban, ezért aztán azt is el kell sajátítanunk, miszerint a migráció  – miniszterelnökünket követve – egyenlő a terrorizmussal és ennek megfelelően nemcsak hogy utáljunk minden idegent, hanem folyamatosan rettegjünk is legalább olyan szinten, mint ahogy ez követelmény volt annak idején a hidegháború alatt. Csak akkor atomtámadásra kellett felkészülni, most pedig arra, hogy a muszlimok felrobbantanak minket.

Ha valaki nem hajlandó ébrenlétének minden percében idegengyűlölni és félni, azzal még nem azt állítja, hogy nincs terrorizmus. Terrorizmus volt és lesz is, maximum a terroristák vezérhangyája módosul aszerint, személy szerint miben hisznek (katolicizmus, világbéke, kommunizmus, bármelyik vallás fundamentalista irányvonala, stb.) vagy éppen ki pénzeli őket és annak mi a célja (hát nem a világbéke, az biztos, inkább támogatóktól pénzszerzés még látványosabb akciókra). Viszont az, hogy kormányunk az egész életünket egy esetleges terrortámadás miatti rettegésnek akarja alárendelni, a „védelmünk” érdekében pedig alapvető szabadságjogainkat akarja korlátozni, önmagát pedig az egyetlen hithű keresztény megmentőnek állítja be, nem igazán tisztességes. És az sem tisztességes, hogy a szavazatmaximalizálás érdekében mindenkit, aki él és mozog belerángat ebbe a kollektív gyűlölködésbe, miközben egyetlen célja az, hogy – bármi áron – még négy évre szerezzen mandátumot és a gazdaság teljes elfoglalásával tovább hizlalhassa az új nemzeti burzsoáziát.

Mindezt teszi annak tudatában, hogy kormányunknak jelenleg is megvan minden eszköze arra, hogy harcoljon a terrorizmus ellen anélkül is, hogy országos gyűlölködés-generálásba kezdenének. Vagy esetleg arra várnak, hogy a mesterségesen felnagyított állampolgári félelemre hivatkozva még jobban meg lehet nyitni majd a pénzcsapokat és még több hatalmat, még több pénzt kapnak azok a szervezetek, amelyek már most is igen jól felszereltek és a jogkörük is több mint elegendő ahhoz, hogy rendesen végezzék a dolgukat? Még több plakát kell az utcákra, még több migránsellenes szpot a tévébe? De mi lesz akkor, ha a kormányzatilag vezényelt gyűlölet-kampányunk mágnesként vonzza majd a terroristákat hazánkba, abba az országba, amely ezidáig nem igazán volt végállomás számukra? Lehet, hogy mi vezérszerepben hisszük magunkat, de ha valaki azt akarja, igazán nagyot szóljon az akciója (és ezzel még több támogatót szerezzen), akkor a sokkal gazdagabb és geopolitikailag nagyságrendekkel fontosabb Franciaországot, Angliát vagy Németországot választja látványos akciói célpontjának – miért vesztegetnék az idejüket ki tudja hanyadrangúval, ha híveiknek megmutathatják, rögtön a sárkány fejét is lehet eredményesen támadni? Oké, Svájcot nem, mégis csak ott vannak a legjobb bankok, azokra meg ugyebár mindenkinek szüksége van.

Az, ha valaki nem akar folyamatosan rettegni, még nem azt jelenti, hogy szerinte a terrorizmus nincs jelen Európában és ha jelen is van, szerepe lebecsülhető. Azonban egy normálisan működő társadalomban túldimenzionálni sem szabad a fenyegetettséget, mert csak a saját életünket tesszük tönkre, ezzel pedig egyértelműen a terroristák malmára hajtjuk a vizet, gondoljunk csak a szabadságjogok korlátozására, a parttalan lehallgatásokra, a házkutatások megkönnyítésére, az ellenzék lehazaárulózására, a magánmilíciák létrehozására („kopaszok”, különféle gárdák, véderők), valamint a kereszténység minden áron erőltetésére.

A kormányunk sem azért nyomja a migránsellenességet, mert éjszakánként nem mernek aludni amiatti félelmükben, másnap hogyan robban fel a fél ország, hanem azért, mert a rezsicsökkentés már nem hozhat szavazatokat, ahogy a futball nemzetegységesítő szerepének lufija is gyorsan kipukkadt, viszont ott vannak a korrupciós ügyek és az oligarchák mindenek feletti gazdagodási vágya, illetve a politikai nem celebek rongyrázása. Figyelemelterelésre van szükség és a választások megnyeréséhez új szólamok kellenek, erre pedig kiválóan alkalmas a nacionalizmus, az idegengyűlölet és a terrorizmustól való félelem.

A szellemet azonban nagyon nehéz visszagyömöszölni a palackba és az elszabadult gyűlölködésnek sincs határa, ráadásul miniszterelnökünk már abba az ingoványba vezeti a magyarokat, ahonnan nehéz lesz visszafordulni. Az új szlogen: migráció egyenlő terrorizmus. És míg a terrorista kiléte egészen jól behatárolható büntetőjogilag is, addig az, hogy ki a migráns, már sokkal bonyolultabb kérdés, a kettő összemosása pedig sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint amit kormányzati ideológusaink valaha is a köz elé mernének tárni.

Ki a migráns?

Aki átlépi az országhatárunkat és nem turista? Vagy az, aki háborús zónából menekül? És mi van azzal, aki gazdasági okokból vette nyakába a nagyvilágot? Netalán azért jött, hogy nálunk tanuljon? Van jó migráns vagy rossz migráns, esetleg minden migráns terrorista, így például a Sárkány Center trafikbizniszben érdekelt tulajdonosa is? Vagy csak azok terroristák, akiknek nincsenek jó politikai kapcsolataik?

Egy Ukrajnából hazánkba érkező, az jó migráns vagy rossz migráns? Ha kárpátaljai magyar, akkor nincs probléma, egy perc alatt megkapja az állampolgárságot és máris szavazhat a kormányra? És ha a fegyveres konfliktus miatt érkezett, akkor is jó? De mi van akkor, ha kárpátaljai magyar felmenőket hazudott állampolgárságért (plusz egy-két hivatalnokot is megkent, csak úgy biztosítékul a kudarc ellen), akkor egy kicsit rossz, de azért inkább jó, mert egyrészt ortodox keresztény, másrészt attól, mert hazudott, még szavazhat a kormányra? És ha a volt Jugoszlávia területéről érkezett muszlimként valaki, akkor irány a börtön, mert tuti terrorista és ráadásul még az is súlyosbító körülmény, ha a délszláv háborúban etnikai-vallási alapon kiirtották a fél családját a hithű keresztények?

De mi van akkor, ha a hozzánk érkező a becsületes magyarok munkáját akarja elvenni, akkor már nem kicsit jó, hanem nagyon rossz migráns? Vagy teljesen mindegy, mit csinál nálunk, lehet szervezett bűnöző vagy terrorista-támogató is, csak fizessen ki cirka nyolcvanmilliót letelepedési kötvényre és még a nevét is bearanyozza a pénzeltüntetéssel foglalkozó offshore cégek egyike? És azok jó migránsok, akik a legfőbb politikusainkkal üzletelnek, még akkor is, ha nem ortodox keresztények, hanem például szaudi muszlimok?

Vajon a hozzánk csábítani kívánt egyetemisták és doktoranduszok is migránsnak számítanak? Vagy akkor nem, ha a Stipendium Hungaricum program hallgatói, mert akkor még ösztöndíjat is kaphatnak a magyar államtól? De vajon ki mer majd hazánkba jönni tanulni, ha ahányszor felszáll a villamosra, annyiszor minősíthetik a körülötte állók terroristának? Vagy csak olyan jöjjön, aki színkompatibilis a tömegközlekedés törzsközönségével és egyetlen kukkot sem ejt ki közterületen?

És mi lesz a fű alatt behozni kívánt harmadik országbeli melósokkal? Ők is migránsok, tehát egyben terroristák is? Vagy követelmény lesz a hófehér bőr és keresztelőlevél, ezek nélkül ne is számítson senki sem munkavállalási engedélyre? A török kebabosokat, az albán pékeket és a kínai kajáldásokat azonnal utáljuk ki, vagy azért kapnak időt összecsomagolásra?

Reméljük, a kormány ad majd igazi, a legkülönfélébb eshetőségek eldöntésére használható sillabuszt minden egyes állampolgár számára, akár kicsi, akár nagy, hogy ránézésre el tudjuk dönteni mindannyian, ki a jó idegen és ki a rossz és még véletlenül se keverünk össze egyetlen szikh turistát sem muszlim robbanómellényessel. Ahogy a vidéki, húsz éve hazánkban praktizáló arab származású orvost sem fogja senki meglincselni csak azért, mert a fővárosba látogatott és a vegyes házasságból származó fiatal felnőtteknek sem kell tartaniuk attól, hogy rendőrt hívnak rájuk terrorgyanú miatt. Sőt, nyugodtan hazánkba szervezhetnek úgy nemzetközi konferenciákat, hogy a meghívottak ki merjenek menni a szállodájukból.

Azonban mi magyarok is mehetünk külföldre, sőt, migránsaink ott vannak szerte Európában. Ha itthon mi minden migránst terroristának minősítünk, akkor hogyan várjuk el, hogy állampolgárainkat külföldön tisztességes emberként kezeljék, ne pedig bűnözőként? Mi lesz, ha az angolok vagy a németek rásütik a magyar vendégmunkásokra, hogy migránsok és ezáltal egyben terroristák is? Lesz bármilyen jogalapja a kormányunknak, hogy felszólaljon az érdekükben? Nem, és ezzel sajnos minden olyan honfitársunknak tisztában kell lennie, aki kimerészkedik határainkon kívülre.

Kormányunk azonban nem elégszik meg a felnőttek agymosásával, hanem rászáll a gyerekekre is. Sőt, még most nyáron sem hagynak nekik békét, ezerrel dübörög a politikai pedofília és Volner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára semmi kivetni valót sem talál abban, hogy gyerekeket bevándorláspolitikával zaklat Nándorfehérvár emléknapon: „Nem érzem, hogy nekem miért kellene önkorlátozást gyakorolnom”.

Hatalmas szerencsénk, hogy a szervilizmust csúcsrajárató politikusunk nem a köznevelés irányvonalát befolyásolva dolgozik, mert akkor már biztos elintézte volna, hogy minden nap legyen a nagyszünet migránsellenes negyedóra, a történelemoktatásból meg maradjanak ki olyan fejezetek, miszerint mi is migránsként érkeztünk a Kárpát-medencébe majd asszimilálva az ittlakókat később befogadtuk további olyan migránsokat, mint például a kunok, a hajdúk és a besenyők.  És az államtitkár úr valószínűleg nagyon szomorúnak tarthatja azt is, hogy az örsi gyűléseket már nem lehet az idegengyűlölet köré szervezni és a vegyes házasságokból származó gyerekeket sem lehet szegregálni, pedig akkor kisebb esélye lenne annak, hogy rájöjjenek a fajtatiszta magyarok, nem minden migráns terrorista.

„Nem lehet nem gondolni a 20. század diktatúráinak hasonló propagandájára, ahol megpróbáltak valamilyen társadalmi csoport ellen hangolni egy olyan társadalmat, amelyben önmagában nem létezett ez a fajta gyűlölet, vagy legalábbis nem volt ilyen erős” (Gyulai Gábor, Magyar Helsinki Bizottság)

Ha egyszer majd végetér az idegenellenes kampány, vajon az állampolgárok agyában is vissza lehet a fogaskerekeket állítani arra a pontra, amikor még nem volt nemzetromboló az idegengyűlölet? Oda, amikor még biztonságban érezték hazánkban magukat a külföldiek akár turistaként, akár tanulóként vagy munkavállalóként, oda, amikor még nem kellett attól félniük, hogy már rögtön a kinézetük alapján terroristának minősítik őket? Oda, amikor még nem vertek meg bevándorlónak kinéző fiú pártjára álló lányt nagy, erős férfiak csoportosan? A maximumra járatott idegengyűlölet nemcsak az állampolgárok lelkét mérgezi meg, hanem bezárkózásra készteti az országot, rontva ezzel mind a versenyképességét, mind a GDP-termelő képességét, bár kétséges, hogy ez akár egy fikarcnyit is érdekelné a gyűlöletet szító politikusainkat.

Októberre kiderül, mennyire sikerül a gyűlölet-kampánnyal hazánk lakosságát befolyásolni – ám a kormány minden eshetőségre felkészül, így arra is, hogy csak a határainkon túli magyarok voksai teszik érvényessé a kvótanépszavazást.

Már csak az a kérdés, mennyire etikus az, ha Romániában vagy Szerbiában élő magyarok döntik el, mit tegyenek a Magyarországon élő magyarok abból az adóból, amit ő maguk fizetnek be? És ha a kormányunk mintegy egymillió embernek ad friss állampolgárságot a mandátuma végéig, az vajon a magyar adófizetők érdekeit szolgálja, vagy csakis a kormányét? És mennyire erkölcsös az, ha az országgyűlési választások idejére tömegesen költöznek majd be a legnemzetibb határainkon kívüliek eldönteni az anyaországban lakók sorsát? És még az egészségügyet is megrohamozzák, ha már itt vannak? Ők, akik az igen gáláns kormányzati támogatásokon keresztül csak az előnyeit élvezik az állampolgárságuknak, de a kötelezettség részét nem? És vajon mi lesz majd akkor, amikor a kormány megszavaztatja az Unióból kilépést? Még az is lehet, hogy kettős állampolgárként az ő voksuk dönti el, hagyjuk el a fedélzetet, miközben bármi is az eredmény, ők maradnak birtokon belül, uniós polgárként?

És végül, de nem utolsó sorban, ha nem elég az idegengyűlölet a 2018-as választások megnyeréséhez, mi a következő fokozat?

„A kormány oly módon képviseli a polgárait, ahogy a paraziták képviselik a gazdaállatukat.” (Jakub Bożydar Wiśniewski)

A „Tudta?” képek forrása: index.hu

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Kapcsolüdó posztok:

Vajon meddig tart a futball összekovácsoló ereje?

Üzenjük Brüsszelnek, szükségünk van bevándorlókra!

Új értelmet kap a nézőpont kérdése

Sokat. Nagyon sokat, a bűnösöknek pedig esélyünk sincs a meglakolásra.. Mi pedig már fel sem kapjuk a fejünket egy korrupciós hír kapcsán – miért is tennénk? Hiszen bármi is derül ki, az csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább menni, mindez csak a Fidesz politikája. Ha azonban úgy érezzük, ideje treníroznunk a kormányzatunk antikorrupciós felvilágosító kampányára, akkor foglalkozhatunk egy kicsit a nagy magyar játszótérbiznisszel is:

„2009 és 2010 között 145 önkormányzat pályázott játszótérépítésre, amelyek mind ugyanazzal a céggel, a lnfo-Datax Kft.-vel készíttették a pályázatukat. Pontosabban a cég azt ígérte, hogy mindent elintéz az önkormányzatoknak, majd a fővállalkozó Bauble Kft.  és a  kivitelező Rark Kft.  szépen megépíti a játszótereket. Éppen ezért talán fel sem tűnt, hogy a pályázatokban irreálisan magas összegek szerepeltek. (…)

A túlárazás viszont feltűnt az OLAF-nak, az EU csalás elleni hatóságának,  és vissza is kérte az 1,8 milliárd forintot, amit a játszóterekre kaptak az önkormányzatok (amit helyettük a kormány fizetett ki). (…) azóta se nagyon igyekszik egyik magyar hatóság sem, hogy megbüntesse a túlárazó cégeket.” (index.hu)

És még mielőtt bárki is felkiáltana, „emútnyócév”, azért azt tudjuk, hogy az önkormányzatok egy része akkor is narancsos volt, másrészről pedig az „emúthatév” alatt senki sem talált kivetnivalót az ügyben, legalábbis nem hallottunk arról, hogy az ügyészség sorozatban emelne vádat bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés, költségvetési csalás vagy esetleg más bűncselekmény miatt.

Miután erre a fejleményre - ki tudja meddig - várnunk kell, inkább nézzük meg, hogyan is nézhetett ki egy átlagos játszóteres uniós pályázat.

1. Valaki kitalálja, mi kellene – jelen esetben egy játszótér. Természetesen nem feltétlen az találja ki, akinél ténylegesen is felmerül az igény (például gyerekkel foglalkozó szakemberek) és az sem biztos, hogy minden érdekeltet meghallgatnak. Így aztán utóbb még komoly problémák is jelentkezhetnek, például ha egy panzió ablakai, vagy netalán többnyire idősek lakta társasházak elé telepítik azt a teret, amin „egy rakás megátalkodott kölyök” fog randalírozni.

Az is előfordulhat, hogy nem a helyiek találják ki, mi is kellene nekik, hanem az igény eredeti generálója egy cég, amely (közvetítőkön keresztül) megkeresi az önkormányzat főnökeit egy speciális ajánlattal, miszerint ingyér (vagy minimális önrészért) lesz játszóterük, persze csak ha meghatározott cég, azaz ők projektmenedzselik meg kiviteleztetik. A cég munkát kap (pályázatot ír, a projektet levezényli, a kivitelezőt is ő hozza), cserébe hajlandó visszajuttatni a haszonból valamennyit a döntést hozó önkormányzatisoknak is, hogy mindenki jól járjon.

2. Valaki megtervezteti a játszóteret, lehetőleg olyan, akinek vagy nincs gyereke, vagy ugyan van, de soha nem volt vele játszótéren, mert azt ilyen póri elfoglaltságot méltóságán alulinak találta. A későbbi fenntartót sem kell megkérdezni semmiről, hiszen nekik sincs közük ahhoz, mit kell majd milyen sűrűn javítani-pótolni és mi az, amire még véletlenül se másznak fel a gyerekek, mert annyira prosztónak tartják.

A folyamatot leegyszerűsíti, ha a pályázatot menedzselő cég hozza a kész terveket és csak helyet kell hozzá találni. Ez esetben végképp senkit sem kell megkérdezni semmiről sem.

3. Valaki megtervezi a játszóteret – nem feltétlen olyan, aki látott már gyereket játszótéren, viszont jól fekszik az önkormányzatnál (katonatársa volt a polgármesternek, együtt bridzsel a főépítésszel, stb.). A játékok korosztályos csoportosítása fel sem merül, a térre kitett padok háttal vannak a játékoknak, a csúszda a tűző napra kerül és a gyerekeknek kitett ivókútnak sincs vízelvezetése. A játékválasztás indoklása: „a gyerekek úgy is kitalálják, mi mire jó”. A növényzet is óhatatlanul átalakul, erre is terv kell.

Kész tervet is lehet az adott helyszínre idomítani (ami ott volt, annak az elbontása, tereprendezés, stb.), ez jelentősen olcsósítja a bulit, az eredeti tervező pedig dömpingáron adhatja el a százhuszadik helyre is a hangyányit módosított tervét. Túlzásba nem érdemes vinni az átalakítást, hiszen Szabolcsban sem mások a gyerekek, mint Zalában, mindegyiknek jó ugyanaz, ne urizáljanak.

4. A játszótérre – lehetőség szerint – mindenképpen kell tenni legalább egy olyan elemet, aminek az ára nehezen kalkulálható, például helyi művész által megálmodott csobogót vagy ivókutat. Ez azért jó, mert míg a játékeszközök meg a gyöngykavics ára bizonyos határok között jól belőhető (utólagosan is), addig az, hogy egy óriás kerámia köcsög, egy bronzkutya vagy netalán egy spéci fából készült kopjafa művészi értéke mennyi, az képlékeny, azaz lehet ötszázezer vagy ötmillió is.

A költségvetés készítésekor a ceruza foghat jó vastagon, hiszen a megrendelőnek ingyér van, nem? A túlárazás ezáltal rendszerelem, hiszen senkinek sem érdeke minél kevesebbért minél többet kapni.

5. Valaki elfogadja a játszóteret a megújítandó zöld területtel együtt (tervtanács, bizottság, testület, stb.). Megint csak nem az, aki használni vagy fenntartani fogja. És mivel az ár is lényegtelen (legalábbis azon keretek között, amit az unió felé érvényesíteni lehet), túlságosan nem fogják az érintettek megrágni a témát.

6. Az önkormányzat immáron hivatalosan is felfogad egy céget, aki menedzseli az uniós pályázatos megvalósítást (pályázatkészítés, elfogadás esetén projektmenedzselés). Ennek a cégnek a tulajdonosa általában valakinek a valakije és nem azért kapja a munkát, mert szakmailag jó, olcsó, stb., hanem azért, mert vagy fentről, pártvonalon szóltak, őt kell megbízni, vagy már helyben bebizonyosodott, nagyszerűen lehet vele úgy együttműködni, hogy minden szereplő jól járjon. Az a körülmény, hogy hivatalosan három ajánlat közül kell kiválasztani a legelőnyösebbet, még a zavaró körülmény szintjét sem éri el, hiszen a tisztelt vállalkozó minden további nélkül tud önmaga három ajánlatot (egy sajátot és két vattát) produkálni azért, hogy az adminisztráció is úgy nézzen ki, mintha minden rendben lett volna.

7. Ha megvan a támogatás, jöhet a kivitelező kiválasztása – és mivel már minden érintett tudja, ki lesz az, így értékhatártól függetlenül vagy a három árajánlatost kell lepapírozni, vagy mehet a személyre szabott közbeszerzés. Kell műszaki ellenőr is, ehhez vagy az önkormányzat adja jól bejáratott emberét vagy a kivitelező hozza magával azt, aki tökéletesen elégedett lesz majd a munkájával. A helyi művésszel is meg kell állapodni és rávenni, legyen szíves úgy élje ki alkotói szabadságát, hogy az azért beleférjen a határidőbe.

8. Ha már van kivitelező, műszaki ellenőr meg a helyi művész is, jöhetnek a szerződések, aztán a kivitelezés. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden sínen van, hiszen történhetnek meglepetések: a játszótér zöldjébe becsúszott egy-két mérgező növény, a mászóka alóli gyöngykavicsból kimaradt a geotextil és emiatt járhatatlan a terület, az ivókút körül pedig folyamatosan sár van a vízelvezetés hiányosságai miatt. Plusz a környéken lakók rájöttek, ők nem is akartak soha játszóteret mert azon gyerekek játszanak és nem lábujjhegyen. A műszaki ellenőr nem talál semmiben kivetni valót (igaz, nem is jár az építkezés környékén sem), a tervező meg nem érti, az anyukák miért szeretnék látni a padról a gyerekeiket, amikor azok mászókáznak, ahogy azt sem, miért probléma, hogy a vakokat vezető sáv vége a biciklitárolóban a biciklik között tűnik el.

9. Menet közben jön meg az étvágy így egyrészt az önkormányzat is szeretne még ezt-azt megcsináltatni (leginkább azt, ami kimaradt a tervből, ám a használhatóság miatt elengedhetetlen), másrészt a kivitelezőtől sem idegen az a gondolat, miszerint ha lúd, hát legyen kövér. Minél tehetősebb az önkormányzat, annál nagyobb az esélye a pót- és kiegészítő munkáknak, így a munkálatok befejezésére az önrész akár meg is sokszorozódhat.

10. Eljön a nagy nap, átadás, nemzeti szalag átvágás biodíszlet óvodásokkal, helyi zenekarral majális és végre a gyerekek is kipróbálhatják, amit aranyárban kaptak. A kisebbek és a nagyobbak zavarják egymást a játékban, az izgágábbak minden frissen ültetett növényt letaposnak, ami 20 centinél alacsonyabb, a szülők pedig képzeletben annak a vudubabaját bökdösik, aki a térre álmodott egy csobogót és a dobálható gyöngykavics helyett is inkább mulcsot szeretnének, bár attól meg gyantás lesz a gyerek.

11. Előjönnek a garanciális hibák, amelyeket a kivitelező nem igazán óhajt garanciában megoldani – és mivel nem sima kivitelező, hanem haver, így nem is kell neki, hiszen könnyen rá lehet fogni bármire, hogy az nem a kivitelező hibája, viszont meg kell oldani. A problémák megoldására újabb és újabb szerződések köttetnek, az önkormányzat fizet, mint a katonatiszt, a vállalkozó pedig az előre meghatározott százalékot mindig visszajuttatja azok kezébe, akiknek köszönheti a jólétét.

12. A sorozatos túlárazással az a gond, hogy megsokszorozódik a lebukás esélye is – ha csak egy önkormányzatnál is feleszmél valaki, aki nem részesült az üzletből, és nekiáll megkapirgálni a költségvetés tételeit, netalán még az unió csalással foglalkozó szervezeti egységének is fülest ad, máris borul a bili. Jön az ellenőrzés, aztán meg a bírság – az önkormányzatok pedig ott állnak a két-három-ötszörös bekerülési áron megvalósított, gyakran teljesen felesleges játszóterükkel, amely még akár csődbe is taszíthatja őket.

13. A kormány azonban nem hagyhatja az út szélén a bűnösöket – hogyan is nézne ki, ha egyszerre vagy ötven polgármesterük ellen indulna eljárás? Azt már nem lehetne a szőnyeg alá söpörni, így egyszerűbb szép csendben kihúzni az egész díszes bagázst a csávából és kifizetni az önkormányzatok helyett a büntetést. A választók elégedettek, mert van játszóterük, belegondolni meg nem kell, hogy valójában mit kaptak és milyen áron.

És a végeredmény? Az adófizetők minimum dupla-tripla piaci árat fizetnek olyanért, ami eredetileg egy fillérjükbe sem került volna, vagy legalábbis minimális önrészt kellett volna kipengetni rá, ha a szereplők tisztességesek (ugyebár uniós támogatás volt a projektekre), a vállalkozók viszont megkapták a pénzüket maradéktalanul és így valószínűleg azok is gazdagodtak, akik döntési pozíciójukat kihasználva mindez lehetővé tették.

Van azonban egy jó kis csavar az ügyben, mégpedig az, ki fizette ki a büntetést:

• ha a helyi adófizetőknek kell kifizetni a játszóterek jelentősen túlárazott bekerülési összegét, valószínűleg a következő választáson útilaput kötnek az egész korrupt, bár néha csak szimplán felelőtlen és hanyag bagázs talpára. Vajon mi mást reagálhattak volna például Kismányokon, ha megkapják a 26 milliós számlát a játszótér uniós büntetése miatt, és ez fejenként (2011-ben 343 lakosa volt a falunak) több mint 80 ezer forintos kiadást jelentett volna? Úgy, hogy a játszóteret összesen 9 gyerek használja a faluban?
• mivel azonban a központi költségvetés egyenlítette ki a számlát, az bekerült a nagy kalapba, minden egyes magyar adófizetőt terhelve. Csepp a tengerben, saját bőrén a kutya sem érzi, hiszen kinek tűnik fel, hogy ezt az összeget akár más, sokkal hasznosabb dolgokra is el lehetett volna költeni? Senkinek, az adófizetők pénzével garázdálkodók pedig lubickolnak tovább, mint hal a vízben.

Néha azért vannak kivételek, például Szegeden, ahol a pofátlanság az egeket verte, a túlárazás pedig cirka nyolc-tízszeres volt, és a bűnösök egy része már ül. A „vastagon fotó ceruza” egyik bizonyítéka az, hogy a 260 milliós játszótér eszközeit (ebből 185 millió az uniós támogatás) a felszámoló idén májusban összesen 22 millióért küldte árverésre. A játszóteret egyébként egy olyan cég építette, amelynek az egyik tulajdonosa a helyi Fidesz-elnök személyi titkára volt, a költségvetési csalásból származó pénz tisztára mosásában pedig offshore céget is használtak.  A három gyanúsított közül egy még szökésben van.

És mi a legfelháborítóbb ebben a sztoriban? Hogy a hatóságok, akiknek lépni kellene az ügyben, nem állnak a helyzet magaslatán és hat év alatt még mindig nem tudnak olyan eredményt felmutatni, amely megnyugtatná a polgárokat, mégis csak van valaki, aki a közpénzek helyes elköltése felett őrködik.

"Nyugodtan mondhatom, hogy rendszerszinten 2010-től kezdve ez a kormány tette a legtöbbet a korrupció felszámolásáért" (Kósa Lajos, 2016. június 22.)

Mi kevésbé vagyunk nyugodtak látva ezt a kormányzati arroganciát. 

"Két oldala van a korrupciónak. Egyrészt vannak azok, akik érzik és látják a korrupciót, mert az áldozatai, másrészt pedig azok, akik tettetik, hogy nincs korrupció, mivel profitálnak belőle." (Camiel van Doorn)

Kormányunk tökéletesen elégedett magával és a korrupciós helyzettel is, így nem számíthatunk rájuk, de vajon van ma olyan politikai erő, amely képes lesz elszámoltatni azokat, akik a korrupció felszámolása közben milliárdokat nyúlnak le? És eljön valaha az a pillanat, amikor egy hivatalos személy bejelenti, hogy 145 olyan polgármester ellen emeltek vádat, aki közreműködött költségvetési csalásban?

„Nem az a nagy probléma (a sok közül) a kormánnyal, hogy a hatalom korrupt és még csak az sem, hogy a hatalom vonzza a korrupt embereket, hanem az, hogy arra vagyunk kondicionálva, toleráljuk a korrupciót a hatalomban úgy, hogy mégcsak meg sem próbáljuk a politikusainkat felelősségre vonni.” (Michel Templet)

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Kapcsolódó posztok:

Brüsszel nélkül nem megy?

 295 millióért formálják a tudatunkat

Csúcsrajár a kormányzati pénzmosoda

Nem tudjuk, milyen az a „korrupcióval kapcsolatos etikus magatartás”? No para, nemsokára mindenre fény derül, ugyanis internetes kampányba kezd a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Belügyminisztérium) annak érdekében, hogy tudatunkat online átformálja, az erre szánt összeg pedig 295 millió forint, közbeszerzés keretében, a teljesítés kezdete pedig a legnagyobb hazai uborkaszezon ideje, azaz augusztus elseje.  Mondjuk aki életében nem szagol a net felé, az tudatlan marad és esélye sincs az önnön etikátlan magatartásának befolyásolására, de hát az egész országot mégsem lehet kiplakátolni, hogy le a korrupcióval, nem?

Fény az éjszakában, hogy azért ebből a pénzből jut 15 millió forint közvélemény-kutatás tervezésre meg mobiltelefonos applikációk fejlesztésére és karbantartására is, bár ez utóbbi népszerűsége (és használhatósága) valószínűleg fényévekre lemarad majd a Pokemon Go-tól meg az Angry Birds-től, viszont alkalmas lehet a besúgóhálózat elektronizálására.

És miből áll majd ez a kampány, azaz mit finanszíroznak az adófizetők ebből a majdnem 300 millióból? A mno.hu információja szerint „célzott tájékoztató, szemléletformáló kampányokat különböző célcsoportok (lakosság, kis- és középvállalkozások, közszféra) körében oly módon, hogy megszólítja őket az online kommunikáció és a média eszközeinek segítségével.”

A kormány azonban pengeélen táncol a felvilágosításos-tudatformálós kampányával és ezt a propaganda minisztériumban is jól tudják (különben nem lenne rájuk szükség).

Semmi sem veszélyeztethet jobban egy korrupt rendszert, mint a szabad elme. (Suzy Kassem)

Ezért aztán felvetődik a kérdés, mi jön majd szemben a neten? Mert az, Lánczi András szavaival élve, miszerint "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája", az biztos nem, és a hazai nagyvállalkozói réteg mindenek feletti megerősítése (azaz az új burzsoázia létrehozása) is csak egy mitikus valami, nem pedig nagyüzemű korrupció.

Megtudjuk majd, hogy rossz a korrupció, pfujj? Ha jóval áron alul kínálnak nekünk belvárosi palotát úgy, hogy azért különféle zsebekbe is csorgassunk vissza valamit hálánk jeléül, akkor az utasítsuk el? Mondjuk azt, hogy nem, nem akarunk százmilliókkal gazdagodni egyetlen tranzakcióval?  Vagy ha cégünkre akarnak kiírni egy közbeszerzést cserébe egy kis jutalékért, akkor mondjuk azt, nem, ilyen áron nem kell a megbízás? És mi van akkor, ha képviselő rokonunk ál elő az ötlettel, kellene nekünk egy pár trafik koncesszió, akkor küldjük el, ne már, mi nem vagyunk ilyen korruptak? Ne akarjunk jóárasított kastélyt felújítási adókedvezménnyel, ne üzérkedjünk letelepedéssel meg állampolgársággal, ne akarjunk beszállni a közétkeztetésnek álcázott „moslékot a gyerekeknek” bizniszbe? Esetleg korrupcióból származó millióinkat ne mosassuk az állammal?

Nem szükséges atombomba ahhoz, hogy lerombolj egy nemzetet. A politikusok, akiket jobban érdekel a saját zsebük, mint a polgáraik élete, megteszik ezt minden nap. (Israelmore Ayivor)

Oké, a magyarok nagy többségének esélye sincs, hogy ilyen giga-szinten korrupt legyen. Nekik vajon mi lesz az oktatás tárgya? Mert biztos nem az, hogy a velejéig korrupt és a költségvetést milliárdokkal megkárosító magatartási formákat ismerjék fel és legyen szíves ahányszor szembe jön velük egy-egy égbe kiáltó bűnügy, akkor azt jelentsék is fel a rendőrségen, az ügyészségen, vagy netalán éppen a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál. Esetleg kezdeményezzenek a témában népszavazást.

Csekély 300 millióért az átlagpolgár majd kapja az ívet, miszerint kérjen nyugtát a fodrászától és még véletlenül se hagyja, hogy az a galád autószerelő számla nélkül cseréljen olajat a 12 éves Suzukijában. Ne akarjon kivételezést és a kórházi várólistán előbbre kerülni, ha epeköve van és az is felettébb elítélendő valamint bűnös cselekedet, ha a gyerekét egy jobb iskolába akarja íratni és ehhez bármilyen protekció felkutatására is hajlandó. Még az is lehet, hogy egyszer majd egy sarok mögül random előugró közvélemény-kutatónak elmondhatja, mélyen elítéli a korrupció minden formáját (kivéve akkor, amikor az a kormány hivatalos politikája) és igen, használja az okostelefonjára telepített és a  korrupt tevékenységek beazonosítására valamint feljelentésére szolgáló applikációt, amely kiválóan segít szétválasztani a hivatalos politikát és a korrupciós bűncselekményeket és rögtön vissza is dobja azokat a kezdeményezéseket, amelyeket úgysem vizsgálna ki egyetlen hivatalos szerv sem.

Nemsokára tehát mi, átlagemberek is megtudjuk, mit kell elítélnünk, mit kell feljelentenünk és azt is, miről nem hallunk még véletlenül sem, addig viszont elégedjünk meg azzal, amit Romániából hallunk éppen:

„Az ország valamennyi közintézményét érintő, a közigazgatás csúcsszerveire és a legalsó szintekre is kiterjedő korrupcióellenes stratégia a belső kontrollt és az ellenőrzéseket komolyan vevő menedzsmentet szorgalmaz az állami intézmények élére. Jelentős hangsúlyt fektetnek a megelőzésre és a képzésre, továbbá a megvesztegetés következményeinek tudatosítására. A román miniszterelnök fontosnak tartotta aláhúzni, hogy a korrupcióellenes stratégia gyakorlatba ültetése nem opcionális, hanem kötelező, az abban foglalt intézkedések alkalmazását pedig figyelemmel követi a kormányzat. Ciolos rámutatott: a román társadalomnak el kell jutnia oda, hogy maga is vállalja a jelenség elleni küzdelem kötelezettségét, és ne csak külföldi unszolásra tegyen eleget a feladatnak. – Egy korrupciómentes ország egészségesebb is, ehhez azonban nem csupán az államnak, hanem a polgároknak is meg kell változniuk. Például úgy, hogy nem dugnak hálapénzt az orvos zsebébe, vagy nem látják el borítékba bújtatott figyelmességgel a hivatalnokokat” (mno.hu)

És végül, de nem utolsó sorban, vajon csak a kormány-lojális honlapok ontják majd a költségvetésből finanszírozott tudatformálást, vagy az ellenzékiek is kapnak megbízást?

Kapcsolódó posztok:

Hogyan tüntessünk el milliárdokat?

Hogyan dobjunk ki az ablakon százmilliárdot?

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Nem adózni is csak nagyban érdemes, legalábbis hazánkban – a kormány pedig biztosítja a fekete kifehérítéséhez szükséges nagyüzemi pénzmosodát. És hogy a Fidesz-KDNP nem a kishalaknak kedvez az abból is látszik, hogy a feketepénzek elhelyezésére kitalált stabilitási megtakarítási számlán az ügyfelenkénti átlagos betétösszeg 80 millió forint. Hogy érzékeljük a nagyságrendet, aki nettó 150 ezret keres havonta, annak több mint 44 évet kellene ennyi pénzért dolgoznia – egy egész életet.

„Felfutott a stabilitás megtakarítási számlák (SMSZ) forgalma, miután az idei második negyedévben 379 ilyen kontót nyitottak, amelyre 30,3 milliárd forintot fizettek be a bűnbánó adócsalók. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint ezzel az első félévben összesen 550 számlát nyitottak, amelyekre 44,1 milliárd forintot utaltak azok a honfitársaink, akik éltek az állami adóamnesztia ezen, 2013 vége óta elérhető lehetőségével. (…) A tavalyi hasonló időszakhoz képest egyébként közel megtriplázódott egy év alatt a kontónyitások száma, miközben 3,4 szeresére nőttek a tisztára mosni szándékozott összegek.” (mno.hu)

És mit érdemel az a bűnös, aki offshore számlákon vagy netalán a párnacihájában tartotta az eddig le nem adózott pénzét?

Ha 5 millió forint feletti, tisztára mosni kívánt összeget akar elhelyezni valaki a számlán, annak adója 20%. Már ez az ajánlat is igen kecsegtető, hiszen aki rendesen leadózza a jövedelmét, az ugyebár 2016-tól 15% személyi jövedelemadót fizet (tavaly még 16%-ot) plusz annyi járulékot ő is, meg a munkáltatója is, hogy belegebed. Ha pedig azt hinnénk, ennyi „büntetés” elegendő lenne a pénzüket külföldre ki-, majd visszamenekítőknek, akkor nagyobbat már nem is tévedhetnénk.

Kormányunk – növelve a bűnbánási rátát – nem elégedett meg ennyi kedvezménnyel, hanem tavaly nyáron még több mézet rakott a madzagra és immáron az, aki egy évig bent hagyja a pénzét ezen a számlán, az csak 10% adót fizet (régebben ehhez négy év kellett) és máris patyolat hófehéren áll az adóhatóság előtt. Nincsenek járulékok, nincs késedelmi kamat, büntetés, semmi – és még az adó is jóval kevesebb, mint csak maga a hivatalos személyi jövedelemadó.

A jogszabály ugyan diszkriminatív, mivel a kedvezmény minimum 5 millás befizetés után érvényesíthető, de hát miért is kedveznének a kis halaknak? Velük szórakozzon csak az adóhivatal – és míg a hivatalos pénzmosó számlások esetében a 80 milliós átlagbetétek esetén minimum 40%-os, azaz cirka 32 milliós adóhátralékot lehetne fejenként megállapítani egy alaposabb ellenőrzéssel (személyi jövedelemadó, késedelmi kamat, büntetés, stb.), addig a kishalaknál jó, ha pár százezres, nagy ritkán pár milliós büntetést sikerül kiszabni keserves munkával.

A gond azonban nemcsak a régebbi pénzek tisztára mosásának rendkívül gáláns kormányzati engedélyezése („amnesztia”), hanem az, hogy a szabályozás folyamatos adóelkerülésre ösztönöz. Nézzük meg például, mekkora biznisz egy magasabb fizetésnél a feketén kapott fizetést stabilitási számlán tisztára mosni. Vegyük azt az esetet, amikor a havi munkabér bruttó 1 millió forint és az egyszerűség kedvéért nem vesz igénybe semmilyen kedvezményt sem az adózó:

• ebben az esetben az összes levonás 33,5% (335 ezer forint)
• és még a munkáltatót is terheli pluszban 285 ezer forintnyi adó és járulék,
• tehát ami a munkáltatónak 1,285 ezer forintjába kerül, abból az alkalmazott összesen 665 ezer forintot kap, a többi megy a költségvetésbe.

kalkuláció forrása: hrportal.hu

Ha tehát az alkalmazott

• minden jogszabályt betartva kapja meg a fizetését, úgy a több mint 50%-os adóteher mellett 1,285 millió forintból 665 ezret rak zsebre tisztán,
• ha ugyanezt az összeget feketén adja oda a munkáltató, akkor a stabilitási számla segítségével csak 10% veszik el belőle, marad 1.156.500 forint, a különbség, azaz a munkavállaló haszna (egy éves pihentetéssel) 491.500 forint
• ha pedig osztoznak a „hasznon”, és a munkáltató a bruttó 1 milliót kapja meg feketén, akkor a munkavállaló haszna a teljes adózáshoz képest 235 ezer forint (a 665 ezer és a 900 ezer közötti különbség), a munkáltatóé pedig 285 ezer forint (az 1 millió és az 1,285 millió közötti különbség)

Természetesen vannak még járulékos költségek, például magánúton társadalombiztosítás és egészségbiztosítás fizetése (20 év múlva normális állami nyugdíjban úgysem reménykedhet az adózó) és a vállalkozásnak is le kell fednie a pénzt (például számla nélküli árbevétellel) valamint a munkavállalónak is rendelkeznie kell egy évnyi tartalékkal, hogy kibekkelje a számlán tartást. Ám ha nincs neki, na bumm, maximum 20 %-kal adózik, ami még mindig elenyésző a hivatalos adózáshoz képest. Ráadásul ha később esetleg kap egy személyi jövedelem adó ellenőrzést, akkor ma született bárányként áll az adóhatóság előtt és még attól sem kell rettegnie, hogy jó nagy büntetést sóznak a nyakába.

Számtalan példát fel lehetne még felsorolni (osztalék utáni terhek kibekkelése, számla nélküli árbevétel, cégtemetőbe küldött cégből kivont vagyon, csúszópénz, netalán önkormányzati vagyon áron aluli értékesítésének lehetővé tételéért kapott „jutalék” kifehérítése, letelepedési kötvények ügyintézésének offshore-ban ragadt milliárdjai, szervezett bűnözésből származó nagy összegek, stb.), a lényeg, hogy bármilyen pénzt 10%-os költséggel legalizálni lehet egy év alatt.

Hogy ez mit jelent az adómorál szempontjából? Azt, ha megteheted, akkor lopjál, csaljál, hazudjál nyugodtan, az sem baj, ha offshore számlákra viszed ki a pénzedet, netalán svájci széfben tartod a millióidat, csak még mielőtt költeni akarsz itthon belőle vagy netalán kapsz egy adóellenőrzést, feltétlen rakd be a spéci számlára az összeget. Ha viszont látsz egy főtt kukoricaárust a Balaton partján, olyat, aki nem adott minden cső mellé nyugtát, feltétlen hívd rá az adóellenőröket, mert tevékenységének társadalomra veszélyessége miatt ezt mindenképpen megérdemli.

„A törvény olyan, mint a pókháló – a nagy legyek átrepülnek rajta, a kicsiket megfogja.” (Honoré de Balzac)

És mit érdemelnek azok a kormányzati szereplők, akik a törvényjavaslatot elkészítették, elfogadták, parlament elé terjesztették, és azok a képviselők, akik mindezt elfogadták? Azok, akik az amnesztia árát sokkal magasabb összegben is meghatározhatták volna? Minimum népharagot, maximum pedig azt, hogy egyszer még felelni fognak azért, hogy a minden szabályt betartó adózók kárára a nagyüzemi pénzmosást lehetővé tették.

És végül, de nem utolsó sorban, ha a szereplők netalán kormányváltást neszelnek, a pénz vajon újra külföldre vándorol majd, immáron tiszta pedigrével?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Először is kerüljünk hatalomra, aztán a költségvetési intézmények (pl. minisztériumok) által kezelt közpénzből alapítsunk közpénztelenítésre alkalmas céghálót, ezen keresztül nyúljuk le számolatlanul a millárdokat és hajtsunk el mindenkit, aki csak érdeklődik, hova lett az adófizetők pénze. És az indok, amivel el lehet titkolni a pénzáramlást? A „közöd, köcsög” elegendő, csak nyomdafesték-kompatibilisebben megfogalmazva.

„Az ellenzék valódi célja annak a pénzmennyiségnek a minimalizálása, amit az uralkodó párt lop el mandátuma végéig.” (Mokokoma Mokhonoana)

De ki minimalizálhatja a közpénztelenített közpénz mennyiségét (azaz a lopást) akkor, amikor az ellenzék harmatgyenge és egyébként is romokban, a kormánypárt parlamenti fölénye vitathatatlan, a rendőrség és az ügyészség kézivezérelt, a média 90%-a kézből etetve? Maradnak azok az elszánt újságírók (és a velük együttműködő, a nemzet romlására törő civil szervezetek), akik képesek olyan ügyeket feltárni, amelyek napvilágra kerülve valamilyen szinten mégis csak gátat szabhatnak a mértéktelen és felettébb pofátlan lenyúlásnak. Vagy legalábbis szeretnénk ezt hinni, meg azt is, hogy bár az adófizetők finanszírozta királyi és szintén az adófizetők pénzéből dotált kormányhű média cenzúrája ezerrel dübörög, azért vannak még olyan hírportálok és tévécsatornák, amelyek képesek utána járni annak, hova folynak el az adóforintok. És nem utolsó sorban van elég anyagi forrásuk ahhoz, hogy a kormány kiapadhatatlan támogatása nélkül is fenn tudjanak maradni, hogy az ilyen híreket napvilágra hozhassák.

Persze most mondhatnánk azt is, demokráciában élünk, ott vannak a közérdekű adatok, csak azokat kell átbogarászni, egy cikkbe összerakni és máris készen van a nagy leleplezés. Lehet, hogy egy normális demokráciában ez tényleg így működik, de még Péterfalvi Attila sem optimista, ha az unortodox nyilvánosságunkról van szó:

„Ellenzékben minden politikus nyilvánosságpárti, kormányra kerülve aztán ezt gyorsan elfelejtik – mondta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. „Nem vagyunk nyilvánosságellenesek” – így válaszolt Péterfalvi a lap azon felvetésére, hogy lassan nevet kellene változtatnia a hatóságnak, kivehetnék a nevükből az információszabadság szót, mert olyan nehéz hozzáférni a közérdekű adatokhoz. Az elnök azt mondta, ami tőlük telik, megteszik a közérdekű adatok nyilvánossága érdekében, de lehetőségeik korlátozottak. Mint kifejtette, a mindenkori politika alakítja a játékszabályokat.

– Törvénymódosítást javasoltunk, hogy az adatgazdák tegyék fel a honlapjukra azokat az információkat, amelyeket rövid időn belül többen is kértek tőlük, nem sok sikerrel” (mno.hu)

Vajon most csodálkoznunk kellene azon, ha a kormány a közpénz közpénztelenítésének módszereit minél jobban el szeretné titkolni? Ha átláthatóak az állami intézmények költései, akkor bizony nehezebb átjátszani a milliárdokat a haveroknak, így aztán tényleg nem érdeke a hatalomnak olyan törvényt alkotni, amely gátat szabhatna a lopásoknak. Vagy legalább könnyebben kideríthetőek lennének az ügyek.

Ott van például a KLIK, amely hazánk talán legnagyobb cége fej-fej mellett a MÁV-val, mégis 2013 óta nem teljesítik nyilvánosságra hozási kötelezettségüket (azaz sumákolnak), amit pedig kitettek a honlapokra, az is inkább a vicc kategóriáját súrolja. Hogy a slendriánság mögött kapitális méretű dilettantizmus vagy pedig nagyüzemi lopás rejlik, talán még esélyünk is lesz egyszer megtudni, de hogy nem az Orbán-éra alatt, arra mérget vehetünk. És a KLIK-en keresztül eltűnt pénzt volumene? Csak találgatni tudunk, de január elseje (azaz a teljes iskolaállamosítás) után a helyzet és a volumen fokozódni fog, azaz még több pénz tűnik el abban a bizonyos nagy fekete lyukban.

Igaz, kisebb összegről szól, de a külügy által menedzselt kereskedőházas újságíró-kiásta sztori igazi állatorvosi ló, a recept pedig:

1. A magyar állam tulajdonaként hozz létre egy részvénytársaságot (kereskedőházat), amely aztán létrehoz sok kis kft-t (kereskedőházakat), amelyek majd jó messzire tevékenykednek Budapesttől, nehogy valaki belelásson a papírokba. A távol-kelet vagy épp fekete-Afrika tökéletes hely erre a célra, messziről jött ember azt mond, amit akar, az ellenőrzés meg szinte lehetetlen még a mai globalizált világban is. A cégek tevékenységi köre legyen a lehető legtágabb (tételesen több mint száz), hiszen van az a pénz, amiért minden eladó, legyen az sópipa, marhahús vagy éppen orvosi műszer.
2. Alapíttass magáncégekkel is kereskedőházakat azzal az ígérettel, hogy majd az állami kereskedőház is csatlakozik a bulihoz. Ez később azért is jó lesz, mert ember nem lesz, aki kiigazodik az ugyanolyan fantázianevű, de különböző tulajdonosú cégek erdejében, ahol kibogozhatatlanul összefolyhat az állami és magántulajdon. Az mondjuk ciki, ha a haver később vállalhatatlan lesz, de ki mondta, hogy könnyű az élet?
3. A kereskedőházat add ki üzemeltetésre egy másik cégnek (lehetőleg külföldinek) így végképp üzleti titkot képez az, hogy ki mit csinál a kétség kívül jól megérdemelt százmilliókért (a törökországi bázis az első évben cirka egymilliárdba került, a bolondnak is megéri, de a török cégnek, aki ezt kapta, annak biztosan). A külföldi kapcsolat lehet címzetes csaló, szélhámos, kém, bármi, csak érje meg vele barátkozni.
4. Alkalmazz tanácsadókat milliós havi megbízási díjért, készíttess tanulmányokat aranyárban, különben honnan lehetne tudni, hogy eladható-e a kecsketáp Szingaléziában? A tanácsadás legyen szóbeli, lehetetlenné téve az utólagos mennyiségi- és minőségi ellenőrzést, a tanulmányokat meg nyugodtan össze lehet ollózni tankönyvekből, netes anyagokból, a fekete-fehér elmosódott pacák is elfogadhatóak illusztrációnak.
5. Hozz össze üzleteket, de ez a lépés nem fontos, sőt, teljes mértékben kihagyható.
6. Időnként nagy sajtó csindradattával harangozz be szuper-híreket, avatás itt, tárgyalás ott, három konferencia amott, tudja meg mindenki, milyen fontos tevékenységet is végeznek a cégek.
7. Ha valaki érdeklődik, mit is csinálnak ezek a cégek valójában és mennyiből, küldd el nyugodtan, aztán ha perelnek és nyernek, szolgáltass részanyagokat meg homályosabbnál homályosabb információkat. Ha pedig végképp nincs más ötlet, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal kergesd őket idegbajba, hátha eleresztik az újságírók az ügyet.

De mi van, ha nem eresztik? Jöhet a döbbenet és a reménykedés, hogy a kormányhű média elhallgatja a sztorit, ha pedig büntetőeljárásra kerülne sor, a rendőrség-ügyészség semmi olyat nem talál, amit bíróság elé lehetne vinni. Még akkor sem, ha két évnyi működtetés számlája öt és fél milliárd. Mennyi is az? Egy havi 150 ezer nettót kereső magyar állampolgár több mint 3 ezer évi fizetése – azaz egy olyan magyaré, aki az első fizetési csekkjét még valahol a távol-kelet sztyeppéin vagy netán a Szíriuszon kapta kézhet és a havi apanázsa megérkezett a népvándorlás, a honfoglalás és a török hódoltság alatt is. Persze lehetünk gálánsak és mondhatjuk, volt némi haszon is, így csak 2,7 milliárdot buktak az adófizetők – ez már csak 1.500 évnyi fizetés, ugye mennyivel jobban hangzik? És ki sem jön belőle még egy fél felcsúti sportcsarnok sem.

Aztán ha minden kötél szakad, jöhet az olyan apró momentumot érintő magyarázkodás, például létezik-e egyáltalán a moszkvai Kereskedőház? Oké, hogy csak csepp a tengerben, piti ügy (legalábbis a nagy képhez képest), ám ami eddig napvilágra került, az igen érdekessé teszi az esetet:

• a magyar állam 2013 januárjában megalapította a MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zártkörűen Működő Részvénytársaságot,
• MTI-s fotók alapján 2013 áprilisában Moszkvában Szijjártó Péter (magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos) Tarsoly Csaba Quaestor-vezérrel karöltve megnyitotta a megnyitotta a magyar kereskedőházat (akkor még jóban voltak, sőt a külügy cége 9,3 milliárdot utalt át a Quaestornak, ebből 3,8 milliárdot kapott vissza közvetlenül a brókercég összeomlása előtt, a különbözet állítólag a kereskedőházak kétévi üzemeltetésére ment el). A hvg.hu szerint a kereskedőházat a Quaestor-csoport hozta létre együttműködésben a magyar állammal, majd beszállt az állami Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH). Egy biztos, a sajtóhírek összevetése után az derül ki, hogy valaki vagy más tollával ékeskedett, vagy a valós tulajdoni viszonyok messze álltak attól, mint amit az illetékes elvtársak lepapíroztak.

„Szijjártó Péter (…) a moszkvai tervekkel kapcsolatban például azt mondta, “a kormány több konkrét eszközzel segíti a magyar élelmiszerexport oroszországi bővítését. Az egyik az idén tavasszal a Quaestor-csoport által nyitott moszkvai magyar kereskedőház, amely a magyar cégek exportját segíti elő.” (hvg.hu)

„A hétfőn megnyitott moszkvai magyar kereskedőházzal kapcsolatban - amelyet a magyar állam a Quaestor Csoporttal együttműködve hozott létre - elmondta: a működését megkezdő befektetési központnak az lesz a dolga, hogy elősegítse magyar vállalatok térnyerését oroszországi tendereken, valamint a magyar kis- és középvállalkozás érvényesülését, továbbá idegenforgalmi feladatokat is ellát majd.” (kormany.hu, 2013. április 22.)

• majd 2013 szeptemberében a MNKH alapított – többek között – egy Orosz-Magyar Kereskedőház Kft-t Budapesten, az egyszemélyi tulajdonos címére. A kft-nek 2015-ben egy fillér árbevétele sem volt, a különös közzétételi lista (2015) itt található.
• az MNKH Zrt 2016 májusában azt közölte a bírósággal (az pedig az ügyet firtató újságírókkal), hogy soha nem nyitott Oroszországban kereskedőházat (lehet, hogy a sajtóértesülések ellenére soha nem is szállt bele?)
• jelenleg a kereskedohaz.hu térképén ugyan aktív Oroszország, de a partnerországok névsorában már nem található. Vagy található, csak nem mindig és nem mindenkinek.

A dátumok alapján tehát az áprilisban nyitott Quaestor-érdekeltségű kereskedőház nem lehet ugyanaz a kereskedőház, mint amelyet szeptemberben alapított az MNKH Zrt, azonban még a kormány hivatalos oldala szerint is a 2013 áprilisában megnyitott moszkvai magyar kereskedőházat a magyar állam a Quaestor Csoporttal együttműködve hozta létre. Ma, 2016. július 18-án azonban már kicsit másképp látja a külügyminisztérium a történéseket:

„Mint azt számtalanszor elmondtuk, a moszkvai kereskedőház a Quaestor magánkezdeményezéseként indult el. Értelemszerűen így havidíjra sem volt a Quaestor jogosult, és más jogcímen sem jutott közpénzhez. Ez nem jelenti azt, hogy az MNKH nem közvetített orosz relációban ügyletet, de ezekben a Quaestor nem vett részt.” (444.hu)

Az internet azonban nem felejt, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok mind a mai napig fellelhetők.

Egy biztos, a nevek és érdekeltségek gubanca kiválóan elkendőzi a valódi célt, azaz az ügyek láthatatlanná tételét. Például azt:

• mire költötte el a Quaestor a hivatalosan üzemeltetési költségnek nyilvánított 5,5 milliárd forintot? Követelt egyáltalán valaha valaki korrekt elszámolást e témában? És ebből az összegből mennyi jutott a moszkvai kirendeltségre?
• ha a Quaestor papírjait büntetőeljárás keretében lefoglalták, bárki valaha is el kezdte vizsgálni, mire ment el ez az 5,5 milliárd?
• más cég nem tudta volna – esetleg – kisebb veszteséggel tékozolni a magyar adófizetők pénzét?
• mi a sorsa a moszkvai kereskedőháznak? Bezárt? Működteti valaki? Netalán az eddig ráfordított pénz kidobott pénz az ablakon?
• volt valaha bármilyen előzetes tanulmány arra vonatkozóan, hogy a kereskedőházakat (nemcsak a moszkvait) érdemes megnyitni, és ha igen, milyen feltételek mellett hozhatnak egyáltalán nyereséget?
• nem kellene felülvizsgálni a veszteséges kirendeltségek működését, a reményteleneket meg végleg bezárni, így enyhítve a kárt?
• lesz valaha is feljelentés azon kirendeltség vezetők ellen hűtlen (esetleg hanyag) kezelés miatt, akik úgy költik az adófizetők pénzét, hogy a leghalványabb remény sincs semmiféle megtérülésre? Lesz szankciója a soha egyetlen használható tanácsot nem adó tanácsadók alkalmazásának, a használhatatlan és semmit sem érő tanulmányok megrendelésének, befogadásának és kifizetésének? Vagy amíg világ a világ, ezek az emberek nyugodtan sütögethetik saját pecsenyéjüket úgy, hogy a magyar költségvetés finanszírozza őket?

És nem utolsó sorban, a sok kis milliárdos csepp a tengerben összességében a magyar GDP hány százalékát (vagy szorosát?) fogja elvinni a Fidesz-kormány nyolc évében? És vajon hol tarthatna a gazdaságunk, ha nem szivárogna el az adófizetők pénze ezernyi résen át? Még az is lehet, hogy lenne pénz normális egészségügyre meg oktatásra?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Hogyan működik a kormány- és Fidesz kommunikáció? Ha nincs éppen napirenden az ellenzéknek olyan hibás lépése, amelybe bele lehet kapaszkodni aztán rázni, mint Floki a lábtörlőt, vagy a legutóbbi karaktergyilkosság teteme kihűlőben van, hát jöhet az a stratégia, amelyet konyhanyelven úgy hívunk, „pénzért is megveszi az átkot”. És mi kell hozzá? Egy jól kidolgozott sablon, amelyet mindenféle témára rá lehet húzni, a lényege pedig a csúsztatás-kendőzés egy csipetnyi hazugsággal, valamint az elsikamikálás, a tetőpont pedig a farkas (nemzethalál, keresztényellenesség, stb.) kiáltása.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

Óvodás szint: ha én csinálom, akkor az jó, ha te ugyanazt, akkor az rossz. Pfujj, megmondalak az óvó néninek, aztán majd jól megtüntet, állhatsz a sarokba, a sütid meg az enyém lesz.

Kormányzati szint: ha mi, akiknek a küldetésük a magyar nemzet megmentése, csináljuk, akkor az jó és istennek tetsző cselekedet és az egyetlen igaz út, amit követ bárki, aki a nemzetünk felemelkedésén és a keresztény Európáért harcol. Ha a baloldal csinálja az rossz, és nemcsak rossz, hanem a magyarok elleni merénylet, amely elkerülhetetlen és nagyon fájdalmas nemzethalálhoz vezet. Azonnal tájékoztatjuk is a választópolgárokat jóárasított közbeszerzésen beszerzett hirdetési felületeken keresztül, hogy tudjanak a nemzetárulásról és annak ellenében körömszakadtáig védjék a magyarság eszméit, azaz vért-verítéket nem kímélve akadályozzák meg azt, hogy valaha is ebben a büdös életben azok, akik nem mi újra hatalomra kerüljön.

És konkrét esetben?

Vegyünk egy egyszerűbb ügyet, amikor is a Fidesz követeli, hogy Vona Gábor valljon színt, mondja meg, "lepaktált-e az oligarchákkal", és ez már a sokadik alkalom, hogy bebizonyítja, "a hatalomért és a pénzért mindenre képes". Ebben az esetben kormánypártunk olyan dolgot hány a Jobbik és annak elnöke szemére, amiben ő maga sem ma született bárány, hiszen korábban a Fidesz is „lepaktált az oligarchával, ahogy ő nevezi Simicska Lajost, sőt mi több, általa lett oligarcha. Emlékezhetünk, volt olyan év (2012), amikor a Fidesszel összefonódott Simicska cégei napi 30 millió forint osztalékot fizettek neki (azaz 12 milliárd forintot egy évben). Csak akkor még nem oligarcha, hanem megerősítésre szoruló nemzeti nagytőkés volt.” (hvg.hu)

Tehát amíg valaki a Fidesz barátja, addig nemzeti nagytőkés, ha pedig az ellenzéké, akkor oligarcha. És ki az oligarcha? Egy elvetemült fráter, azt, akit hivatalosan utálni kell a grundon, ha pedig Orbán Viktort kérdezik, őszerinte az, "aki gazdasági hatalma mellé politikai hatalmat is próbál szerezni". Hogy aki a politikai hatalmát használja fel gazdasági hatalom szerzésére (azaz pofátlan gazdagodásra, a fél ország lenyúlására, közbeszerzések magánosítására, koncessziók megszerzésére, stb.), az rendszertanilag minek számít ebben a Kárpát-medencei homokozóban? Abban az országban, ahol a „korrupció gyakorlatilag a kormánypárt legfőbb politikája”? Mivel jelenleg ők önmagukat becsületes politikusoknak hívják, akik maximum néha véletlenül kifelejtenek ezt-azt a vagyonnyilatozatukból, csak remélni tudjuk, hogy egyszer még bírósági ítélet mondja ki a korrekt és teljeskörű definíciót.

A hasonló sablonra felépített bevándorlós-üzengetős ügy már sokkal bonyolultabb és nemcsak azon az egyszerű tényen alapszik, miszerint ki kinek volt a barátja és most kinek, és mivel már nem a mi barátunk, nagyon nem bírjuk – ebben az esetben olyan ellentmondást kell kommunikálni, amely az elkövetkező években mindenképpen befolyásolja a kormányzat gazdaságpolitikáját és nem elég csak simán megbélyegezni (leoligarcházni) valakit, hanem egyoldalúan értelmezett (félremagyarázott) statisztikai adatokkal is indokolni kell a történéseket, hogy a kormány még hitelesebbnek tüntesse fel kommunikációját. Plusz a tét a sokmilliós és már szakszerűen felhergelt bevándorlásellenes szavazótábor összes voksának megkaparintása a következő választáson.

Ha a kormányzat ajánl a bevándorlókat foglalkoztató cégeknek adókedvezményt, valamint biztosítani szándékszik harmadik országból érkező szakképzett munkaerő munkavállalását, akkor a kormány csak afelett őrködik, hogy a nemzet felemelkedése elé ne kerüljön akadály. Ha a baloldali politikusok szavazzák meg az Európa Parlamentben a migránsok foglalkoztatásának megkönnyítését, akkor a baloldal (és természetesen Brüsszel is) bevándorlókkal akarja elárasztani a munkaerőpiacot, sőt, a baloldal „előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak”. De a kormányunk a helyén van és „határozottan fellép a bevándorlással szemben és a bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát.”

Aztán – jelen esetben – a baloldal patás ördöggé nyilvánítása után jöhetnek az apróbb hazugságok-csúsztatások, amelyekkel minden további nélkül meg lehet vezetni a csekélyebb agykapacitással rendelkező választópolgárokat és elhitetni velük, minden ami jó, az egyedül és csakis egyedül a jelenlegi kormányhoz köthető.

Például, ha a kormány adókedvezményt ad a bevándorlók foglalkoztatásához, akkor a bevándorlók foglalkoztatása ugyebár olcsóbb lesz, mint a magyar dolgozóké. A magyar vállalkozók azonban nem dőlnek be a baloldali politikusoknak és igenis a drágább munkaerőt fogják alkalmazni és még véletlenül sem vesznek igénybe bevándorlót meg adókedvezményt. Ez világos, csak még az nem, vajon Vajna miért vitte ki Romániába a magyar közpénzzel finanszírozott tévécsatornáit? Azért, mert kapott az alkalmon, hogy kevesebb adót fizethet, még az sem érdekes, hogy egy másik országban? (zárójelben: vajon hány közfoglalkoztatottat lehetne éves szinten finanszírozni abból az adóból, amit ezentúl nem a magyar, hanem a román költségvetésbe fizet?)

Igen, a magyar vállalkozók logikus lépése az lesz, ha adókedvezmény van a bevándorlók után, akkor bevándorlókat alkalmaznak. És ha most a kormány azt is mondja, csak a hiányszakmákban alkalmaznának bevándorlókat, vajon meddig tart hiányszakmának minősíteni bármit, ami után a kormányközeli oligarchák (elnézést, megerősítésre szoruló nemzeti nagytőkések) adókedvezményt kaphatnak? Kormány- vagy miniszteri rendeletben 24 óra? Vagy kell annak akár 3 nap is, ha törvényben akarják szabályozni? Azonban illogikus lenne minden egyes hiányszakmának nyilvánítást parlamenti döntéshez kötni, így a 24 óra sokkal reálisabb.

És miért érdemel még büntit a baloldal, szoros összefüggésben a bevándorlással, legalábbis az idézett közlemény alapján? A kormány szerint a szocialisták kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget. Igaz, volt egy világválság, de ezt nem kell megemlíteni egy fideszes közleményben, mert akkor még kiderülhet, hogy hazánk nem egyedül volt a gödörben és valójában hatalmas szerencséje Orbán Viktornak, hogy annak idején oly emlékezetesen alulmaradt Gyurcsány Ferenccel szemben és nem neki kellett levezényelni valamiféle kilábalást a globális recesszióból, mert akkor ő kapott volna piros lapot a választóktól a kolbászból kerítést ígérők ellen folytatott választási meccsen.

Természetesen arról sem szól a Fidesz-közlemény, mi lenne, ha mindenki hazajönne, aki a Fidesz alatt távozott az országból egy jobb élet reményében és hirtelen cirka 500 ezer ember zúdulna rá a hazai munkaerőpiacra. Vajon akkor milyen statisztikát gyártana a kormányunk? Vajon sikerülne olyat, ami bármi tekintetben is pozitív tendenciát mutatna? Ha pedig egy mozdulattal az utcára kerülnének a statisztika-manipulálási szándékkal létrehozott, az adófizetők pénzéből finanszírozott, ám valójában teljesen felesleges munkahelyeken vegetáló munkavállalók (vannak vagy 400 ezren, a témáról részletesen itt), akiknek többsége a privát szektorban az ég adta világon semmire sem jó? Akkor regnáló kormányunk alatt majd egy millió munkanélküli keletkezne egy csapásra úgy, hogy ebből a létszámból minimum 200-250 ezer fő valójában átképezhetetlen és alkalmatlan bármilyen produktív tevékenységre ároktisztításon, söprögetésen és virágágyás gyomláláson kívül. Ez azonban nem fog megtörténni, a közfoglalkoztatottak  az elkövetkező két évben is gályáznak ott, ahol most és a külföldre szakadt munkaképes magyarok sem fognak tömegével hazaköltözni.

Összefoglalva a sablonra épített bevándorlós hírt: a kormány bevándorlója jó bevándorló, a baloldalé rossz bevándorló, az árulkodás formája nagy nyilvánosságú sajtónyilatkozat, az alattvalók számára pedig az üzenet, hogy a kormány a helyén van és „határozottan fellép a bevándorlással szemben és a bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát.”

Az összes „én csinálom jó, te csinálod rossz” bejelentés-nyilatkozat egyetlen célja, hogy a választók legyenek szívesek majd még négy évre kispadra küldeni azokat, akik – pártállástól függetlenül – ilyen galád tetteket visznek véghez és emiatt nem érdemlik meg a hatalmat.

És az állítások alátámasztása-bizonyítása? Csak minimális kreativitást igényel, hiszen már Lenin is megmondta: „egy hazugság, ha elég sokszor mondogatják, igazzá válik”, ha pedig számok is kellenek, jöhet a statisztika. Mark Twain szerint a fokozatok a „kis hazugság, nagy hazugság, statisztika” és igazat adhatunk Aaron Levensteinnek is, miszerint „a statisztika olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja”.

Aki pedig egy kicsit még merengene a múlton és a statisztikán:

Kapcsolódó posztok:

 A béremelés az új rezsicsökkentés?

Üzenjük Brüsszelnek, szükségünk van bevándorlókra!

Vajon Simicska meg tudja buktatni Orbánt?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Vajon mi az igazi célja a stratégiai és a gazdasági kabinet létrehozásának? Két kis kormány az erős embereknek, hogy mindenkinek meglegyen a saját homokozója? Esetleg tényleg a tehermentesítés és idősporolás vezérelte az ötlet kiagyalóját? És hogy jön majd a képbe a Rogán Antal vezette miniszterelnöki kabinetiroda, az a kabinet tagja lesz vajon a másik két kabinetnek?

Július 20-án valószínűleg okosabbak leszünk majd, legalábbis személyi kérdésekben, mivel akkor lesz az a kormányülés, ahol az erre vonatkozó döntés megszületik.

Addig is játszunk el a gondolattal (legalábbis a pletykák jelenleg ezt sugallják), miszerint a politikai, stratégiai kabinetet Lázár János fogja vezetni, míg a gazdasági ura és parancsolója Varga Mihály lesz.

A hivatalos magyarázat szerint „döntéshozó és -előkészítő szervekről van szó; nem tárcák, hanem témák, ügyek tartoznak majd a kabinetekhez. A változás célja, hogy több idő maradjon a két kabinetben jelentős döntések előkészítésre, egyeztetésekre, és hatékonyabb legyen a kormányzati tevékenység, jobb legyen a kormányzás”. 

Természetesen a sajtó is találgat, különféle összeesküvés-elméleteket vagy simán csak racionális magyarázatot keresve a miniszterelnök legújabb tervére. A 24.hu véleménye szerint „Lázárnak ez egyfajta kompenzáció, amiért korábban Rogán Antalt a Miniszterelnöki Kabinetiroda élére nevezték ki és rengeteg közpénz felett dönt.” Lázár és a Varga neve azonban egy másik összefüggésben is felmerült, így még az is lehet, hogy nem véletlen, hogy a jól értesültek szerint pont ez a két politikus lenne a két kabinetfőnök.

„Ha a baloldal a Jobbikhoz hasonlóan képes rendezni sorait, az egyéni mandátumokért folyó küzdelemben az ellenzék megszorongathatja a kormánypártokat. (…) erre az eshetőségre a Fidesz fő döntéshozói is készülnek – (…) a B terv Varga Mihály vagy Lázár János, attól függően, hogy az MSZP-vel vagy a Jobbikkal kell-e kényszer-koalíciót kötni. „Előbbi esetben a technokrata, euroatlanti elkötelezettségű Varga lenne az első ember, utóbbiban az EU-kritikus és halálbüntetés-párti Lázár” (mno.hu)

Tehát a cél vagy egosimogatás, vagy felkészülés nagykoalícióra, de még az is lehet, hogy egyik sem, hanem valami teljesen más, a nagyközönség számára eddig még ismeretlen koncepció, mint például a kormányzati szintű „farokméregetés” vagy az „oszd meg és uralkodj” elv még markánsabb gyakorlatba ültetése.

De vajon hogyan fog működni a két kabinet a gyakorlatban?

• Mennyire lesz hatékony? Tényleg időt akarnak megspórolni, vagy csak azt akarják az érintettek, hogy ne kerüljön minden ügy a kormányülés napirendi pontjai közé, hivatalosan is kispadra ültetve egyes szereplőket?
• Vajon érdemes úgy tárgyalni egy-egy témát, hogy a stratégiai ötletelést és a gazdasági vonzatot elkülönítik? Ki fogja meghatározni, a kétféle megközelítés mennyiben fedheti át egymást, illetve ki gondoskodik majd arról, hogy egy-egy döntés összes aspektusa figyelembe legyen véve valamelyik kabinetben? És mi lesz a következménye, ha ez nem sikerül? A döntések megalapozottsága eddig sem járt csúcsra, majd az új rendszer jobb lesz?
• Tényleg lerövidíti a tervezésre fordított időt, ha a két bizottság teljesen más szempontból vizsgálja ugyanazt a témát? Mi lesz majd a fontossági sorrend? Esetleg a két kiskormány simán belenavigálja magát majd a „melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás” örökérvényű diliházas gondolatmenetbe?
• Vajon ha a kormányülések mindeddig nem tudták kezelni a társadalmi egyeztetéseket és véleményeket, akkor a két kabinet ezt a gondot majd egy csapásra megoldja és minden érdekelt mindig meg lesz hallgatva, szakmai véleményük pedig megfogadva?
• Vajon a végső kormányfői rábólintáshoz melyik kabinetnek lesz nagyobb lobbiereje?

Példának okáért vegyünk egy konkrét ügyet, hogy kezelné azt a két kis kormány. Válasszunk olyan fontos és számtalan kihívással küzdő témát, mint az iskolai tananyag modernizálása, a XXI. századnak megfeleltetése. A stratégiai kabinet hosszas morfondírozás után mondjuk úgy dönt, győzzön a digitális a papír felett (a témáról részletesen itt), így ne új tankönyvek legyenek nyomtatva, hanem kapjon minden iskolás tabletet. Természetesen a felmerülő ötletet érdemes egy kicsit jobban kidolgozni, hány gyerek, hány tablet, milyen tantárgyak tankönyveit váltanák ki, stb. Ez – normál esetben – rengeteg időt és hosszas tervezést, előterjesztést meg tárgyalást igényel, meg még egy-két hatástanulmányt is, aztán egyszer csak elérnek oda a stratégiai kabinet tagjai, hogy véglegesítik a számukra legtetszetősebb irányvonalat.

Ekkor azonban még egy árva szó sem esett arról, mindez mennyibe kerül, mert ugyebár az a gazdasági kabinet dolga. És akkor még nem beszéltünk arról, melyik kabinet feladata lesz a teljes tabletes projekt összerakása tokkal-vonóval, azaz annak felmérése és kiszámolása, konkrétan mit akarnak bevezetni, ahhoz mire lesz szükség és milyen költségvonzata van egy teljeskörű országos bevezetésnek. Természetesen nemcsak magának a sokezer tabletnek a bekerülési ára az egyetlen tétel, hanem olyanokat is számba kell venni, mint minden osztályteremben töltőhelyek kialakítása, az iskola összes tanára és diákja által egyszerre használható wi-fi hálózat biztosítása, az óhatatlan javítások és tartalék/csere tabletek finanszírozása, a pedagógusok továbbképzése, hogy ők is tudják használni a kütyüket, valamint a tanuláshoz használható appok készíttetése, ráadásul mindez közbeszerzést is igényel. És akkor még nem beszéltünk olyanokról, mint a beszerzendő tabletek konkrét specifikációja (kakaóbiztos, kalapáccsal sem összetörhető, lassan avuló, a felhasználási célra megfelelő méretű és képernyő felbontású, stb.). Kizárt dolog, hogy ne mutogatna egyik kabinet a másikra, miután

• alapvető tétel kimaradt a tervezésből (például nincs minden iskolában megfelelő wi-fi, emiatt nekik mégis csak papír alapú könyv kellene, de az meg nincs),

• befuccsolt a szervezés (például a gyerekek nem kapják meg időben a készülékeket, nincsenek letölthető, használható tananyagok, a tanfelügyelőknek elfelejtettek adni, stb.),

• technikai malőrök cincálják az idegeket (például nem a célnak megfelelő tableteket vesznek, az appok nem kompatibilisek a közbeszerzett tabletekkel, stb.) vagy

• szimplán csak tombol a dilettantizmus (elfelejtették megkérdezni a tanárokat meg a szülőket, ők mit szeretnének, nem áldoznak a minőségi cuccra, a gagyi meg alkalmatlan oktatási célokra, stb.).

A legvalószínűbb kimenet az, hogy a kétkabinetes hókamókával éppen azokat fogják majd kihagyni a döntési folyamatokból, akiket a leginkább be kellene vonni (például a kulcsinformációk birtokosait), illetve az egymástól tematikusan szétválasztott előkészítési és döntési folyamatok miatt elvész nemcsak a bonyolult projektekhez szükséges komplex szemlélet, hanem a sok bába között a gyerek is. Az új kormányzati megoldással simán el lehet érni, hogy semminek sem lesz felelőse, plusz ha a teve az a ló, amit egy bizottság tervez, akkor vajon milyen teremtmény lesz abból, amit két bizottság tervez?

Viszont még mindig nem jutottunk el addig a pontig, vajon miért van minderre szükség? Annyira már ismerjük miniszterelnökünket, hogy nagy eséllyel nem a racionalizálás a legfőbb vezérelv egy-egy nagyobb szerkezeti átalakításnál. Ha azonban megnézzük az elmúlt napok eseményeit, egy egészen új kép tárul elénk, mely azt mutatja, a két kabinet soha nem látott lehetőség, hogy a választópolgárok igényeinek kielégítésére nem egy, hanem kettő alternatív valóság épülhessen.

A kiindulópont: Lázár János és Varga Mihály ugyanabban a témában (munkaerőhiány) pár nap eltéréssel, két teljesen különböző állítást tett.

Varga Mihály, MTI: Magyarországon a munkaerőhiány nem lehet akadálya a növekedésnek, ezért akár harmadik országbeli bevándorlókra is szükség lehet, olyanokra, akik dolgoznak, és nemsokára megjelenik a jogszabály is, amely a befogadó cégek kedvezményeit rendezi majd. (a témáról részletesen itt)

Lázár János, Kormányinfó sajtótájékoztató: „megérti a nagytőkések igényeit, de a kormány nem tervezi, hogy külföldről szállítson munkaerőt az országba.” (…) a kormány családtámogatással, a szakképzési rendszer megújításával, és a piacra visszavezetett munkaerővel küzd az országban tapasztalható munkaerőhiánnyal szemben.”

A két kijelentés között elég nagy a különbség ahhoz, hogy biztosak legyünk abban, hogy az a bizonyos sánta kutya ott ólálkodik a kormányunk háza táján.

És mi lehet ennek a két, egymásnak ellentmondó nyilatkozatnak a háttere? Ha túllépünk azon, miszerint a jobb kéz nem tudja, mint csinál a bal és feltételezünk akár egy minimális összehangoltságot valamint céltudatosságot a kormányunk kommunikációjáról, akkor sorba rakhatjuk a történéseket:

1. A munkaerőhiány igen aggasztó, a gazdasági fejlődést erőteljesen hátráltató (pl. embert nem találnak az Alföldön, aki mezőgazdasági idénymunkásnak menne, a barack meg hamarabb beérik mint a kormány családtámogatási rendszerének reformja).
2. A kormány heves bevándorló ellenessége miatt hivatalosan egy szót sem szabad arról ejteni, miszerint külföldi munkaerő kellene, különben hogyan lehetne a kvóta népszavazáshoz a szájába rágni az egybites szavazóknak, „Magyarország a magyaroké”???
3. Hogy legyen költségvetési bevétel (valamiből csak épülnie kell a stadionoknak, kisvasutaknak meg a kormányzati pucc-negyednek fent a szirten), ahhoz a munkát elvégezni hajlandó személyek is kellenek, akár a föld alól is.
4. A már külföldre távozott magyarok nem jönnek haza harmadannyi fizetésért, mint amennyit most kapnak a messze távolban, ráadásul a kormány sem firtatja a visszatérésüket, mivel úgysem a Fidesz-KDNP-re szavaznának a következő választásokon.
5. Minden egyes nyárelő további nyugat-európai rajzást idéz elő, mely során a frissen végzett fiataljaink tömegesen lépnek le hazánkból egy jobb élet reményében.
6. A már honosított 850 ezer friss magyar állampolgárra sem lehet számítani a magyar munkaerőpiacon (eddig nem nagyon mutatkozott a statisztikában az álláskeresési hajlandóságuk), hiszen ha van uniós útlevelük, miért is maradnának meg hazánkban, amikor tőlünk nyugatabbra a többszörösét kereshetik ugyanannyi munkával, mint nálunk? Azért, mert valaki letette az állampolgári esküt, még nem köteles semmit sem tenni friss hazájáért, aktív munkavállalóként adót és járulékot fizetni meg pláne nem.
7. A hazai minőségi munkaerőtartalék mint olyan megszűnt, a cégek egymástól lopkodják az alkalmazottakat.
8. A kormányt orrba vágja a valóság és belátja, lépni kell, nincs mese. A propaganda azonban nem szólhat meghátrálásról meg bevándorló szeretetről sem, hiszen egyrészt már üzentük Brüsszelnek is, nem kérünk az idegenekből, másrészt nehéz lenne átállítani multikulti-elfogadóra a már nemzeti irányban felhergelt tömegeket. Ezek alapján két teljesen külön kommunikáció kell, az egyik a nacionalista, rasszista pórnépnek, a másik meg a gazdasági szereplőknek, azoknak, akik reménykednek, hogy a kormány képes felülkerekedni az aggasztó munkaerőhiányon és hathatós segítséget nyújt a probléma megoldásához.
9. Az IQ minuszokhoz ezek után Lázár János szól (stratégiai kabinetfőnök), kérem semmi látnivaló, nyugodjon meg mindenki, majd lesz itt piacra visszavezetett munkaerő (az elmúlt három évben hány közmunkást is sikerült visszavezetni a privát szektorba?) meg megújult szakképzési rendszer (ja, azt épp most butítják le véglegesen, de a megújulásnak nem kell egyben azt is jelentenie, hogy jobb is lesz), belső tartaléknak meg ott vannak még azok, akik nem dolgoznak (például gyereket nevelnek a teljes munkaidőben melózás helyett).
10. Varga Mihály (gazdasági kabinetfőnök) a piaci szereplőket próbálja nyugtatni, lesz megoldás, mindenki higgadjon le, no para. Sőt, lesz még adókedvezmény meg minden földi jó is, akár negyedmilliós nagyságrendű befogadást lehetővé téve.

Ezzel el is értünk a két alternatív univerzumhoz, melynek alapjait most rakják le a szereplők: az egyik azoknak a választóknak készül, akiket meg lehet etetni azzal, hogy a magyarságunkból, nemzeti felsőbbrendűségünkből meg kereszténységünkből megélünk és eljön a Kánaán, csak ki kell várni, a másik meg azoknak, akiknek köszönhető az az adóbevétel, amiből el lehet tartani a költségvetésből élőket és akik kontójára lehet olimpiáról meg várba költözésről álmodni.

Az egyik univerzum szószólója és mondanivalója akár napi szinten is megjelenhet a királyi meg egyéb kormányhű médiában, sulykolva a polgárokba, nyugodtan utáljunk mindenkit, aki nem a mi kutyánk kölyke. Lehet nagygyűléseket tartani, migránsellenes menetet szervezni, zászlókat lobogtatni, teleplakátolni az országot, hogy Brüsszel is megértse, nekünk senki sem kell, akiben nem a mi vérünk folyik és anno nem ősapáinkkal emigrált ide isten adta szálláshelyünkre.

A másik univerzum szószólója csak ritkán szólal meg, lehetőleg kis létszámú, bennfentes eseményeken, ahol a magyar vállalkozók és a multik leányvállalatainak vezetői megtudhatják, van még remény, nyugodtan alkalmazhatnak akár nagy tételben is indiai programozót vagy ukrán szalagmunkást, a munkavállalási engedélyt elintézettnek vehetik, ha kérik. Ez természetesen csak lábjegyzetben jelenik meg eldugott kormány-honlapokon, a kedvezményeket meg salátatörvény ezerhuszonnegyedik paragrafusaként rendezik. A vállalkozók boldogok, mert a problémájuk megoldódik, azzal meg miért is foglalkozna bárki is, hogy a bevándorlás nagyüzemi szintű engedélyezését nagydobra verje? Egyébként is volt már időnk hozzászokni, hogy - ahogy Orbán Viktor kérte a diplomatákról - mi se arra adjunk, amit odafent mondanak, hanem arra, amit tesznek.

A kormánypropaganda már hat éve fáradozik egy olyan alternatív médiavalóság felépítésén, amely tényektől és történésektől független, a kormányt dicsőíti, a kis sikerekből is elefántot gyárt, cserébe a valós és feszítő problémák megismerésétől megkíméli a lakosságot, a korrupcióról és egyéb súlyos esetekről pedig egy árva kukkot sem szól, miközben a hírhamisítástól sem retten vissza.

Miért lenne nagy kihívás ugyanennek a gárdának a két valóság párhuzamos menedzselése?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Kapcsolódó posztok:

Üzenjük Brüsszelbe, szükségünk van bevándorlókra!

Meddig tart még a kormányzati ámokfutás az oktatásban?

Vajon Simicska meg tudja buktatni Orbánt?

Vajon egy átlagszavazó többet ér a kormányunknak, ha vallásos? Mindenképpen, hiszen – bizonyos körülmények esetén – sokkal könnyebben megszerezhető a szavazatuk, mint azoké, akik világnézettől függetlenül adják le voksukat egy-egy választáson.

„A szavazás nem jog, hanem egy eljárás annak eldöntésére, hogy melyik politikus képes leginkább átmosni az agyadat.” (Dennis E. Adonis)

Mára eljutottunk odáig, hogy kormányunk folyamatosan olyan, a világnézeti semlegességtől igen távol álló szólamokkal soroz minket, mint „Európa jövője keresztény jövő”, valamint Mindszenty bíborost idézve "a tízparancsolat érvénye, a családi szentély tiszta légköre, a szülői tekintély fenntartása, minden gyermeknek a gyermek Jézustól származó méltósága, ezek hirdetése az egyház küldetésének alapja és vele együtt minden emberi társadalomé.”

Néha ugyan kerül homokszem a gépezetbe, például kormányzati szinten tudomásul kell venni, hogy a bosnyákok a keresztény Európánkban képesek muzulmánokként élni, sőt a délszláv háború idején hozzánk menekültek szeretnének muszlim imaházat is építeni Siklós környékén, de a gordiuszi csomó megoldása is megvan a részünkről: a bosnyákok ne hagyják magukat etnikailag keveredni, felhígulni. Plusz néha más, nem keresztény felekezeteknek is smúzolni kell, nehogy vihar legyen ott, ahol nem szeretnék, hogy vihar legyen, de senki sem állította, hogy egy mélyen keresztény kormánynak könnyű az élete.

De vajon mi van azokkal a kitaszítottakkal, akik nem vallják magukat kereszténynek, nekik mi jut? És mielőtt azt hinnék, számuk elhanyagolható, nézzük meg a 2011-es népszámlálási eredményeket.

forrás: Dr. Dövényi Zoltán – DR. Németh Ádám

Az adatok alapján 2011-ben a teljes lakosságnak mindössze 54,7%-a sorolta magát valamilyen vallási közösséghez, felekezethez, a vallási kötődésükről nem nyilatkozók aránya pedig 27,2% volt. Hogy ez utóbbi csoportba tartozók miért nem kötötték vonzódásukat a kérdezőbiztosok orrára, az ő dolguk, de azért valljuk be, a magyarok egy része az idők folyamán megtanulta, jobb nem felkerülni semmilyen felekezeti hovatartozást firtató listára és a távolságtartás hosszú távon akár még kifizetődő is lehet.

Hazánkban történelmileg (és a népszámlálási adatok szerint is) négy nagy felekezet dominál: a római katolikus, a görög katolikus, a református és az evangélikus. És hogyan alakult a híveik száma 2001 és 2011 között?

• római katolikusok: 2001: 5 289 000 fő; 2011: 3 691 000 fő; a változás –30,2%
• görög katolikusok: 2001: 268 935 fő; 2011: 179 176 fő; a változás –33,4%
• reformátusok: 2001: 1 622 796 fő; 2011: 1 153 454 fő; a változás –30,6%
• evangélikusok: 2001: 304 705 fő; 2011: 215 093 fő, a változás –29,4%.

A fenti adatokból úgy tűnik, a hívek számának alakulása nem egy XXI. századi sikertörténet a nagyobb felekezeteink életében, így nem csodálhatnánk, ha az érintett egyházak megnyomták volna a pánik gombot és mindent elkövetnének azért, hogy ez a tendencia irányt váltson. A hívek számának drasztikus csökkenése kormánypártunknak sem jó, hiszen egész propagandájukat (meg az alaptörvényünket is) a kereszténységre építették fel, miközben akárhogy is nézzük, az elkötelezett, hovatartozásukat büszkén fel is vállaló keresztények száma a századforduló óta drasztikusan csökkent.

Vigyázat, összeesküvés-elmélet következik!

A kormányunknak tehát szüksége van a vallásos emberek szavazatára – ezt pedig a legjobban úgy tudja elérni, ha

• egyrészt a hívők érzelmi húrjait pengeti és folyamatosan azt sulykolja, bizony egyedül ők a nemzet jövője, sőt, nemcsak a magyarságé, hanem egész Európáé. Hogyan másképp lehetne tudatosítani ezekkel a választókkal, bizony ők a világon a legfontosabbak, nélkülük nem is léteznénk, viszont aki egyedül képviselheti az ő nemzet- és kereszténységmentő küldetésüket, az nem más, mint a Fidesz-KDNP? Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szavait idézve

„mindezek miatt óriási feladat hárul ránk, keresztény emberekre, családokra, hogy összefogjuk e szennyáradat ellen, s lemossuk a csipát azoknak a szeméről, akik érthetetlen módon csak rombolni akarnak. Ha össze tudunk tartani, hittel és imákkal, akkor megmenekülhetünk” (haon.hu)

• másrészt az adófizetők pénzét szinte számolatlanul becsatornázza olyan projektekbe, amelyek a hívők jobblétét szolgálják: egyházi beruházások támogatása évről évre milliárdos nagyságrendben, gomba módra szaporodó, államilag dotált egyházi iskolák és felsőoktatási valamint szociális intézmények, a nemzeti költségvetésből finanszírozott hittanoktatás, aztán ott vannak még például a közmédia vallásos műsorai, a templomépítési projektek, giga rendezvény-sorozatok valamint az egyházi közösségépítés lehetősége pályázati támogatással.

„Az elmúlt hat évben 1018 templom újult meg a Kárpát-medencében, közülük 60 újonnan épült - mondta Balog Zoltán a dunakeszi Szent Péter és Pál görögkatolikus templom felszentelésén. Az emberi erőforrások minisztere szavai szerint mindez "lelki éhséget" mutat.  Hozzátette: "azt kívánom a Kárpát-medencei magyarságnak, hogy maradjon meg ez a lelki éhség, mert akkor egészen biztosan emelkedni fogunk, nemcsak gazdaságilag, kulturálisan, politikailag, hanem lelkileg is, és végül is abból indul minden." (kormany.hu)

De mindez hova vezet?

Amit a kormányunk folytat jelenleg (az adófizetők pénzéből és a Fidesz-KDNP dicsőségére), az nem más, mint egy modernkori hittérítés, amelynek célja a vallásos emberek szavazatainak maximalizálása (tömbszavazatként megszerzése), főbb marketing elemei pedig:

• ahogy a csövön kifér kormánypropaganda a nemzethalál és annak egyetlen elkerülési módja, azaz a kereszténység témakörében, a harcot pedig az vezeti, aki erre a legalkalmasabb, azaz a kormány. Ha tehát bárki is túlélni szeretne, akkor ehhez egyrészt hithű kereszténnyé kell válnia és a cél érdekében egyedül a Fidesz-KDNP az, akire szavazhat. Aki nem ezt az utat választja, az elárulja a népét, népének jövőjét, a saját gyerekét (meg bárki mást, aki szembejön és az épp aktuális propaganda szerint nem szabad elárulni).

• a kormány képviselői lehetőleg minden templom felszentelésen, egyházi intézményavatáson, nagyobb egyházi rendezvényen ott vannak, felszólalnak, kormányfői üzenetet hoznak-visznek, mintha soha nem is történt volna meg hazánkban az állam és az egyház szétválasztása. Az üzenet: a kormány a nemzet megmentésén munkálkodik, ennek érdekében a szülők torkán is lenyomja a hittant, keresztényesíti a történelemkönyveket és akár még a boltokat is bezárja vasárnap, hogy mindenki ott lehessen az istentiszteleten (oké, ez utóbbi annyira nem jött be, de legalább megpróbálták).

• a közmédia napi akár több órában is nyomja a különféle vallási műsorokat gondoskodva arról, meglegyen a mindennapi spirituális betevő és tuti egyetlen hívő se maradjon le a neki szóló aktuális iránymutatásról, a célorientált tematizálás pedig – különösen kampányidőszakban – sok-sok új szavazatot eredményezhet.

• a kötelező hittan-erkölcstan bevezetésével az iskoláknak (és ezáltal a tankerületeknek) naprakész kimutatása van arról, melyik tanuló melyik felekezetbe tartozik, akár csak „pártoló tag” formájában. Ez komoly adatbázis annak segítésére, hogy kampányidőszakban az agitációt sebészi pontossággal lehessen irányítani.

• a kormány évente sok-sok milliárdot költ arra, hogy az egyházak minél több hívet tudjanak ellátni (pl. új templomok építésének támogatása, stb.), és nemcsak költ, hanem hatalmas hírverést is csap mindehhez. A nemzetmentés költséges mulatság, de minden pénzt megér.

• a kormány tevőlegesen, azaz tíz-húszmilliókkal támogatja (pályázatonként) az egyházak közösségszervezését, hátha külső pénzügyi támogatással majd eredményesebb lesz a hívek visszacsábítása. A megélhetési hívek ugye nem számítanak bele a hasznos létszámba, mivel ők csak azért járnak templomba, hogy a helyi választókerületi főnök/párttitkár/stb. lássa, szabadidejükben is elkötelezett nemzetmentőként munkálkodnak.

„Milyen jobb módja van egy uralkodó osztálynak arra, hogy magának követelje és megtartsa a hatalmat mint az, hogy a nemzet megmentőjének szerepében tetszeleg?” (Christopher Hitchens)

Hogy azok a hívek, akik vallásosak (nem megélhetési, hanem igazi hívők) ám nem igazán tudnak megbékélni a kormány korrupcióbarát, időnként a keresztényi szeretet ellenében dolgozó politikájával, vajon mit gondolnak minderről, az nem biztos, hogy nyomdafesték-kompatibilis. Mindenesetre – ha már tele van a hócipőjük a kormány arroganciájával – a költségvetési támogatás előnyeit kihasználva („ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el” alapon) szép csendben átpártolhatnak a Jobbikhoz és a baloldalhoz is, bár ne csodálkozzanak, ha kormányunktól megkapják a „nemzetáruló” bélyeget.

Az egyházaknak nem jön rosszul ez a bőkezű támogatás, cserébe pedig ők is bőkezűek: rendszeresen a szájába rághatják a híveknek, kinek a bőségszaruja tette lehetővé a gyarapodást. És ez a „jótevő” természetesen nem az adófizetők, akik mindezt fizetik akkor is, ha életükben nem hajlandóak belépni egyetlen templomba sem, hanem kormányunk, aki viszont jótét helyébe jót vár. És mi ez a „jó”? Természetesen az, hogy a támogatásokkal elköteleztetett hívő választók szavazat formájában fejezzék ki hálájukat mindazon jóért, amit kaptak a nemzet megmentőjétől a nemzet megmentéséért.

Ha pedig a nem hívők nem éreznék át, miért is olyan fontos mindez, íme:

„(…) eltévedni látszik a világ, becsapott fiatalok és széthulló közösségek jellemzik – ezért a szokásosnál is mélyebben kell hinni a családban, hiszen ez a jövőnk. A mai kor becsapja a fiatalokat azzal, hogy egyedül jobb, hogy nem kell a közösség, nem fontos a nemzet, Istenre sincs szükség, épp ezért nekünk, akik másképp gondolkodunk, fontos küldetésünk az, hogy segítsük őket. (…) Ha hűek maradunk az oltárhoz és a tűzhelyhez, ha visszatérünk a gyökerekhez, a forrásokhoz, akkor ellen tudunk állni a viharoknak” (Béres Klára, 2016. június, haon.hu)

Ha pedig valaki mindezek ellen felemeli a szavát, számíthat  a nemzet árulójának címére és arra, hogy kígyót-békát kiabálva rá egyszerűen ki lesz átkozva a nemzeti együttműködés rendszeréből.

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!