Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Csúcsrajár a kormányzati pénzmosoda

2016. július 19. - Karvalyok Földje

 

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngNem adózni is csak nagyban érdemes, legalábbis hazánkban – a kormány pedig biztosítja a fekete kifehérítéséhez szükséges nagyüzemi pénzmosodát. És hogy a Fidesz-KDNP nem a kishalaknak kedvez az abból is látszik, hogy a feketepénzek elhelyezésére kitalált stabilitási megtakarítási számlán az ügyfelenkénti átlagos betétösszeg 80 millió forint. Hogy érzékeljük a nagyságrendet, aki nettó 150 ezret keres havonta, annak több mint 44 évet kellene ennyi pénzért dolgoznia – egy egész életet.

„Felfutott a stabilitás megtakarítási számlák (SMSZ) forgalma, miután az idei második negyedévben 379 ilyen kontót nyitottak, amelyre 30,3 milliárd forintot fizettek be a bűnbánó adócsalók. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint ezzel az első félévben összesen 550 számlát nyitottak, amelyekre 44,1 milliárd forintot utaltak azok a honfitársaink, akik éltek az állami adóamnesztia ezen, 2013 vége óta elérhető lehetőségével. (…) A tavalyi hasonló időszakhoz képest egyébként közel megtriplázódott egy év alatt a kontónyitások száma, miközben 3,4 szeresére nőttek a tisztára mosni szándékozott összegek.” (mno.hu)

stabilitasiszamla.jpg

És mit érdemel az a bűnös, aki offshore számlákon vagy netalán a párnacihájában tartotta az eddig le nem adózott pénzét?

Ha 5 millió forint feletti, tisztára mosni kívánt összeget akar elhelyezni valaki a számlán, annak adója 20%. Már ez az ajánlat is igen kecsegtető, hiszen aki rendesen leadózza a jövedelmét, az ugyebár 2016-tól 15% személyi jövedelemadót fizet (tavaly még 16%-ot) plusz annyi járulékot ő is, meg a munkáltatója is, hogy belegebed. Ha pedig azt hinnénk, ennyi „büntetés” elegendő lenne a pénzüket külföldre ki-, majd visszamenekítőknek, akkor nagyobbat már nem is tévedhetnénk.

Kormányunk – növelve a bűnbánási rátát – nem elégedett meg ennyi kedvezménnyel, hanem tavaly nyáron még több mézet rakott a madzagra és immáron az, aki egy évig bent hagyja a pénzét ezen a számlán, az csak 10% adót fizet (régebben ehhez négy év kellett) és máris patyolat hófehéren áll az adóhatóság előtt. Nincsenek járulékok, nincs késedelmi kamat, büntetés, semmi – és még az adó is jóval kevesebb, mint csak maga a hivatalos személyi jövedelemadó.

A jogszabály ugyan diszkriminatív, mivel a kedvezmény minimum 5 millás befizetés után érvényesíthető, de hát miért is kedveznének a kis halaknak? Velük szórakozzon csak az adóhivatal – és míg a hivatalos pénzmosó számlások esetében a 80 milliós átlagbetétek esetén minimum 40%-os, azaz cirka 32 milliós adóhátralékot lehetne fejenként megállapítani egy alaposabb ellenőrzéssel (személyi jövedelemadó, késedelmi kamat, büntetés, stb.), addig a kishalaknál jó, ha pár százezres, nagy ritkán pár milliós büntetést sikerül kiszabni keserves munkával.

A gond azonban nemcsak a régebbi pénzek tisztára mosásának rendkívül gáláns kormányzati engedélyezése („amnesztia”), hanem az, hogy a szabályozás folyamatos adóelkerülésre ösztönöz. Nézzük meg például, mekkora biznisz egy magasabb fizetésnél a feketén kapott fizetést stabilitási számlán tisztára mosni. Vegyük azt az esetet, amikor a havi munkabér bruttó 1 millió forint és az egyszerűség kedvéért nem vesz igénybe semmilyen kedvezményt sem az adózó:

  • ebben az esetben az összes levonás 33,5% (335 ezer forint)
  • és még a munkáltatót is terheli pluszban 285 ezer forintnyi adó és járulék,
  • tehát ami a munkáltatónak 1,285 ezer forintjába kerül, abból az alkalmazott összesen 665 ezer forintot kap, a többi megy a költségvetésbe.

 

adokalkulacio_1_milliio_brutto_eseten_2016.png

kalkuláció forrása: hrportal.hu

Ha tehát az alkalmazott

  • minden jogszabályt betartva kapja meg a fizetését, úgy a több mint 50%-os adóteher mellett 1,285 millió forintból 665 ezret rak zsebre tisztán,
  • ha ugyanezt az összeget feketén adja oda a munkáltató, akkor a stabilitási számla segítségével csak 10% veszik el belőle, marad 1.156.500 forint, a különbség, azaz a munkavállaló haszna (egy éves pihentetéssel) 491.500 forint
  • ha pedig osztoznak a „hasznon”, és a munkáltató a bruttó 1 milliót kapja meg feketén, akkor a munkavállaló haszna a teljes adózáshoz képest 235 ezer forint (a 665 ezer és a 900 ezer közötti különbség), a munkáltatóé pedig 285 ezer forint (az 1 millió és az 1,285 millió közötti különbség)

Természetesen vannak még járulékos költségek, például magánúton társadalombiztosítás és egészségbiztosítás fizetése (20 év múlva normális állami nyugdíjban úgysem reménykedhet az adózó) és a vállalkozásnak is le kell fednie a pénzt (például számla nélküli árbevétellel) valamint a munkavállalónak is rendelkeznie kell egy évnyi tartalékkal, hogy kibekkelje a számlán tartást. Ám ha nincs neki, na bumm, maximum 20 %-kal adózik, ami még mindig elenyésző a hivatalos adózáshoz képest. Ráadásul ha később esetleg kap egy személyi jövedelem adó ellenőrzést, akkor ma született bárányként áll az adóhatóság előtt és még attól sem kell rettegnie, hogy jó nagy büntetést sóznak a nyakába.

Számtalan példát fel lehetne még felsorolni (osztalék utáni terhek kibekkelése, számla nélküli árbevétel, cégtemetőbe küldött cégből kivont vagyon, csúszópénz, netalán önkormányzati vagyon áron aluli értékesítésének lehetővé tételéért kapott „jutalék” kifehérítése, letelepedési kötvények ügyintézésének offshore-ban ragadt milliárdjai, szervezett bűnözésből származó nagy összegek, stb.), a lényeg, hogy bármilyen pénzt 10%-os költséggel legalizálni lehet egy év alatt.

Hogy ez mit jelent az adómorál szempontjából? Azt, ha megteheted, akkor lopjál, csaljál, hazudjál nyugodtan, az sem baj, ha offshore számlákra viszed ki a pénzedet, netalán svájci széfben tartod a millióidat, csak még mielőtt költeni akarsz itthon belőle vagy netalán kapsz egy adóellenőrzést, feltétlen rakd be a spéci számlára az összeget. Ha viszont látsz egy főtt kukoricaárust a Balaton partján, olyat, aki nem adott minden cső mellé nyugtát, feltétlen hívd rá az adóellenőröket, mert tevékenységének társadalomra veszélyessége miatt ezt mindenképpen megérdemli.

„A törvény olyan, mint a pókháló – a nagy legyek átrepülnek rajta, a kicsiket megfogja.” (Honoré de Balzac)

És mit érdemelnek azok a kormányzati szereplők, akik a törvényjavaslatot elkészítették, elfogadták, parlament elé terjesztették, és azok a képviselők, akik mindezt elfogadták? Azok, akik az amnesztia árát sokkal magasabb összegben is meghatározhatták volna? Minimum népharagot, maximum pedig azt, hogy egyszer még felelni fognak azért, hogy a minden szabályt betartó adózók kárára a nagyüzemi pénzmosást lehetővé tették.

És végül, de nem utolsó sorban, ha a szereplők netalán kormányváltást neszelnek, a pénz vajon újra külföldre vándorol majd, immáron tiszta pedigrével?

 

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

süti beállítások módosítása