Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

295 millióért formálják a tudatunkat

2016. július 21. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngNem tudjuk, milyen az a „korrupcióval kapcsolatos etikus magatartás”? No para, nemsokára mindenre fény derül, ugyanis internetes kampányba kezd a Nemzeti Védelmi Szolgálat (Belügyminisztérium) annak érdekében, hogy tudatunkat online átformálja, az erre szánt összeg pedig 295 millió forint, közbeszerzés keretében, a teljesítés kezdete pedig a legnagyobb hazai uborkaszezon ideje, azaz augusztus elseje.  Mondjuk aki életében nem szagol a net felé, az tudatlan marad és esélye sincs az önnön etikátlan magatartásának befolyásolására, de hát az egész országot mégsem lehet kiplakátolni, hogy le a korrupcióval, nem?

antilop.jpg

 

Fény az éjszakában, hogy azért ebből a pénzből jut 15 millió forint közvélemény-kutatás tervezésre meg mobiltelefonos applikációk fejlesztésére és karbantartására is, bár ez utóbbi népszerűsége (és használhatósága) valószínűleg fényévekre lemarad majd a Pokemon Go-tól meg az Angry Birds-től, viszont alkalmas lehet a besúgóhálózat elektronizálására.

És miből áll majd ez a kampány, azaz mit finanszíroznak az adófizetők ebből a majdnem 300 millióból? A mno.hu információja szerint „célzott tájékoztató, szemléletformáló kampányokat különböző célcsoportok (lakosság, kis- és középvállalkozások, közszféra) körében oly módon, hogy megszólítja őket az online kommunikáció és a média eszközeinek segítségével.”

A kormány azonban pengeélen táncol a felvilágosításos-tudatformálós kampányával és ezt a propaganda minisztériumban is jól tudják (különben nem lenne rájuk szükség).

Semmi sem veszélyeztethet jobban egy korrupt rendszert, mint a szabad elme. (Suzy Kassem)

 

Ezért aztán felvetődik a kérdés, mi jön majd szemben a neten? Mert az, Lánczi András szavaival élve, miszerint "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája", az biztos nem, és a hazai nagyvállalkozói réteg mindenek feletti megerősítése (azaz az új burzsoázia létrehozása) is csak egy mitikus valami, nem pedig nagyüzemű korrupció.

Megtudjuk majd, hogy rossz a korrupció, pfujj? Ha jóval áron alul kínálnak nekünk belvárosi palotát úgy, hogy azért különféle zsebekbe is csorgassunk vissza valamit hálánk jeléül, akkor az utasítsuk el? Mondjuk azt, hogy nem, nem akarunk százmilliókkal gazdagodni egyetlen tranzakcióval?  Vagy ha cégünkre akarnak kiírni egy közbeszerzést cserébe egy kis jutalékért, akkor mondjuk azt, nem, ilyen áron nem kell a megbízás? És mi van akkor, ha képviselő rokonunk ál elő az ötlettel, kellene nekünk egy pár trafik koncesszió, akkor küldjük el, ne már, mi nem vagyunk ilyen korruptak? Ne akarjunk jóárasított kastélyt felújítási adókedvezménnyel, ne üzérkedjünk letelepedéssel meg állampolgársággal, ne akarjunk beszállni a közétkeztetésnek álcázott „moslékot a gyerekeknek” bizniszbe? Esetleg korrupcióból származó millióinkat ne mosassuk az állammal?

Nem szükséges atombomba ahhoz, hogy lerombolj egy nemzetet. A politikusok, akiket jobban érdekel a saját zsebük, mint a polgáraik élete, megteszik ezt minden nap. (Israelmore Ayivor)

 

Oké, a magyarok nagy többségének esélye sincs, hogy ilyen giga-szinten korrupt legyen. Nekik vajon mi lesz az oktatás tárgya? Mert biztos nem az, hogy a velejéig korrupt és a költségvetést milliárdokkal megkárosító magatartási formákat ismerjék fel és legyen szíves ahányszor szembe jön velük egy-egy égbe kiáltó bűnügy, akkor azt jelentsék is fel a rendőrségen, az ügyészségen, vagy netalán éppen a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál. Esetleg kezdeményezzenek a témában népszavazást.

Csekély 300 millióért az átlagpolgár majd kapja az ívet, miszerint kérjen nyugtát a fodrászától és még véletlenül se hagyja, hogy az a galád autószerelő számla nélkül cseréljen olajat a 12 éves Suzukijában. Ne akarjon kivételezést és a kórházi várólistán előbbre kerülni, ha epeköve van és az is felettébb elítélendő valamint bűnös cselekedet, ha a gyerekét egy jobb iskolába akarja íratni és ehhez bármilyen protekció felkutatására is hajlandó. Még az is lehet, hogy egyszer majd egy sarok mögül random előugró közvélemény-kutatónak elmondhatja, mélyen elítéli a korrupció minden formáját (kivéve akkor, amikor az a kormány hivatalos politikája) és igen, használja az okostelefonjára telepített és a  korrupt tevékenységek beazonosítására valamint feljelentésére szolgáló applikációt, amely kiválóan segít szétválasztani a hivatalos politikát és a korrupciós bűncselekményeket és rögtön vissza is dobja azokat a kezdeményezéseket, amelyeket úgysem vizsgálna ki egyetlen hivatalos szerv sem.

karrier_hu.jpg

Nemsokára tehát mi, átlagemberek is megtudjuk, mit kell elítélnünk, mit kell feljelentenünk és azt is, miről nem hallunk még véletlenül sem, addig viszont elégedjünk meg azzal, amit Romániából hallunk éppen:

„Az ország valamennyi közintézményét érintő, a közigazgatás csúcsszerveire és a legalsó szintekre is kiterjedő korrupcióellenes stratégia a belső kontrollt és az ellenőrzéseket komolyan vevő menedzsmentet szorgalmaz az állami intézmények élére. Jelentős hangsúlyt fektetnek a megelőzésre és a képzésre, továbbá a megvesztegetés következményeinek tudatosítására. A román miniszterelnök fontosnak tartotta aláhúzni, hogy a korrupcióellenes stratégia gyakorlatba ültetése nem opcionális, hanem kötelező, az abban foglalt intézkedések alkalmazását pedig figyelemmel követi a kormányzat. Ciolos rámutatott: a román társadalomnak el kell jutnia oda, hogy maga is vállalja a jelenség elleni küzdelem kötelezettségét, és ne csak külföldi unszolásra tegyen eleget a feladatnak. – Egy korrupciómentes ország egészségesebb is, ehhez azonban nem csupán az államnak, hanem a polgároknak is meg kell változniuk. Például úgy, hogy nem dugnak hálapénzt az orvos zsebébe, vagy nem látják el borítékba bújtatott figyelmességgel a hivatalnokokat” (mno.hu)

És végül, de nem utolsó sorban, vajon csak a kormány-lojális honlapok ontják majd a költségvetésből finanszírozott tudatformálást, vagy az ellenzékiek is kapnak megbízást?

 

Kapcsolódó posztok:

Hogyan tüntessünk el milliárdokat?

Hogyan dobjunk ki az ablakon százmilliárdot?

 

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

 

süti beállítások módosítása