Amiről eddig csak a jól értesültek suttogtak, bekövetkezett?

Ma reggel a nol.hu belső információkra hivatkozva kihirdette: a királycsináló rajtra készen a barikádokon, szeptembertől pedig új harcra ébredünk. A ringben az a két ember veselkedik neki a küzdelemnek, akik a legesélyesebbek Magyarország miniszterelnökének pozíciójára 2018. december 31-én. (A témáról részletesen itt.) A lista harmadik helyét foglalóval egyelőre nem kell törődnünk, őt a jelenleg biztos befutónak tűnő főszereplő házon belül elintézi, olyan küzdő pedig egyelőre nem melegít, aki jelentősen befolyásolhatná az előttünk álló ősz csatáinak kimenetelét.

Igen, a lap információ szerint Simicska Lajos indít egészpályás letámadást Orbán Viktor ellen, a jelszava pedig az „ő emelte fel, ő is fogja megbuktatni”. A bukás szimplán azonban nem elég, a választóknak nemcsak a vezér fejét kell tálcán kínálnia, hanem új, reális alternatívát is kell nyújtania ahhoz, hogy akciója sikeres legyen. És mi az ő szempontjából a siker? Hogy gazdasági érdekeltségei ne tűnjenek el a kormányhű oligarchák erdejében, azaz egykori barátja ne tehesse őt földönfutóvá.

A tét tehát nagy és a buktató projekthez választott befutó-jelöltje sem az már, mint aki hét évvel ezelőtt a Magyar Gárd

a mellett szólt, mint „legyőzhetetlen eszme”, hat évvel ezelőtt pedig gárdista mellényben mondta el parlamenti esküjét.

A kép forrása: blikk.hu

Mielőtt elkapna minket a heves Jobbik szeretet vagy éppen utálat, lépjünk hátra egyet és próbáljuk az összképet a tőlünk telhető legelfogulatlanabb módon szemügyre venni.

Igen, Vona Gábor az évek alatt megszelídült és határozottan a közép felé mozog: lopakodó üzemmódban visszavett oroszbarátságából, unió- és multi-ellenességéből úgy, hogy eközben a régen szalonképtelennek tűnő elveit a Fidesz, mint kormánypárt szépen lassan magáévá tette. Ki vethetne ma már szemére nacionalista, rasszista, szélsőségesen nemzethy, meleg- és ateista ellenes, valamint migránsgyűlölő szólamokat, ha a kormánypárt is azokat skandálja nap mint nap?  A Fidesz médiagépezete mindenesetre retteg, hogy a Jobbik néppártosodása megállíthatatlan és 2018-ban komolyan veszélyeztetheti Orbán Viktor és baráti körének hatalommegtartási terveit.

A kormánypárti támadás éppen ezért több fronton is beindult, Szikszai Péter például így morfondírozik a Jobbik szándékairól a Magyar Időkben:

„Felettébb kíváncsi vagyok, mi lesz a következő lépés. Netán fontolgatják, hogy a Magyar Gárda védi majd a Trianon emléknapján rendezett Pride-ot, vagy letelepedési engedélyt osztanak a migránsoknak Röszkénél, esetleg végleg leszámolnak a pártban a sumér rokonsággal? Lesz Horthy-szobor-döntés, Vona ellátogat a HitGyülibe, vagy ilyesmi?” (magyaridok.hu, 2016. április)

Egyik fő csapásirány a homofóbia – vagyis annak bizonygatása, a Jobbik mint határozottan meleg-ellenes párt bizony szép lassan langyosodik, azaz nem lehet alternatíva egyetlen olyan választópolgárnak sem, aki szíve szerint hetente csoportosan dobálna büszkeség-felvonulást. (A kormánypropagandának egyébként is valamiféle becsípődése a szivárvány-hibáztatás, elég meredek gondolatmenet keretében még azt is levezették, hogy a meleg angol rendőrök miatt született a Brexit kilépéses végeredménye.)

Célba vették személy szerint a jobbikos politikusokat is, a téma pedig a család szentsége és a házastársi hűség. Paparazzi fotók is készültek lejáratás céljából, ám kérdés, hogy ez az irány tartós lesz-e, miután Vona Gábor beígérte, bizony neki is vannak fotói fideszes politikusok magánéletéről és ha kell, bizony meg is mutatja ezeket. Miután 2010 márciusában volt egy szexbotrányba keverős kísérlet ellene, ezért aztán orránál előbbre is tekintő politikusként maximális mértékben elvárható tőle, hogy gyűjtögető életmódra adva fejét tisztességes mennyiségű kompromittáló fotót spájzolt be csak úgy, szükség esetére. És azért valljuk be, nagyon sajnálnák, ha lemaradnánk erről a buliról, soha vissza nem térő alkalom lenne megtudni, ki mit csinál a vasárnap délelőtti mise helyett, ki hogy szeret asszonyt verni és valójában miért olyan szélsőségesen homofób az, aki szélsőségesen homofób.

A mélységes nemzeti (magyar) lét és ennek egyetlen letéteményese, a Fidesz-KDNP is folyamatos napirend a kormánypropagandában – ebben a kérdésben ugyebár nehéz túlszárnyalni a Jobbikot (lásd Trianon, büszkeség napja, stb.), de nem hányhatjuk a szemükre, hogy nem próbálják meg.

A Jobbiknak azonban vannak olyan ígéretei is, amelyek sok szavazatot hozhatnak (azaz vehetnek el a Fidesztől), és nem feltétlen a „sumér rokonságot” keresők körében:

• Vona válaszul azokra a vádakra, miszerint nincs elég szakemberük, kijelentette, ha hatalomra kerülnek, számítanak a jelenlegi közszolgák szakértelmére – tehát hiába emeli Orbán Viktor a fizetésüket, a több mint egymillió szavazó simán átállhat az „ellenséghez”, ráadásul a toborzás már el is indult.
• a Jobbik tradicionálisan jó kapcsolatban áll a határainkon túli magyarokkal, a friss egymillió honosítottat éppen ezért sokkal könnyebben meg tudják szólítani, mint a baloldal bármelyik szereplője, ha pedig ütős szlogennel támadnak, a levélszavazatok akár 99%-a is az övék lehet.
• olyan luxus-dolgokat hirdetnek, mint kiszámítható adórendszer és gazdaságpolitika - vajon hány vállalkozó mondana erre nemet, ha el tudná hinni, hogy meg is valósítják? Nyolc év hullámvasút után senki sem lenne ellenére annak, ha nem kellene rettegve várnia, milyen jogszabályi változást hoz a holnap.
• kormányfőnk tisztességes mennyiségű muníciót ad Vonának, aki nem véletlenül jelentette ki, hogy Orbán Viktort csak a futball és a korrupció motiválja. Az ország gazdasági kétharmadból kimaradt része vért szomjazik, a Jobbik pedig már beígérte, hogy harcolni fog a korrupció ellen és antikorrupciós hadjáratot is hirdetett. Valószínűleg nagyon sokan el is hiszik majd, hogy ha a Jobbikra és Vonára szavaznak, akkor végre elkövetkezhet egy olyan időszak, amikor a korrupt politikusok megbűnhődnek, az általuk harácsolt pénz pedig visszakerülhet oda, ahonnan azt lenyúlták, azaz az államkasszába.
• nagy tartalékaik vannak a nők megszólításában is – az eddigi „tesztoszteronpárt” egy-két ígérettel nők tömegeit csalogathatja magához, főleg ha beígéri, hogy jobban tisztelik majd a nőket és azok családi kapcsolaton belüli testi épségét, mint a jelenlegi kormány és a vak komondorok kora is lejár. A bónusz-téma: az állatvédelem és a civilek.

 A kép forrása: mno.hu

• a Jobbik teljes mértékben átértékelte az Unióhoz és a NATO-hoz fűződő kapcsolatát és mindazokat magához tudja édesgetni a Fidesz táborából, akik – félretéve az emóciókat és a rációra hajtva – nem akarnak kiszállni egyikből sem. Nem azért, mint a két szervezet rajongói, hanem azért, mert butaság lenne jelenleg bármelyiket is otthagyni.

"Nem hinném, hogy ez egy józan gondolat lenne, de – azért a mondatnak van egy másik fele is – ez nem jelenti azt, hogy nekünk a NATO tagjaként nem kell mindent megtennünk azért, hogy ez az orosz konfliktus ne valósuljon meg és Magyarország adott esetben inkább a híd, mint a csatlós szerepét töltse be. A csatlós szerepéből mi soha nem jöttünk ki jól." (Vona Gábor, 444.hu)

• nemzetközi szinten is vannak még tartalékok – a külpolitika területén is elindított egy olyan irányvonalat a Jobbik, amely sokkal simulékonyabb, mint a Fidesz folyamatos konfliktuskeresése.

Az eredmény? Ma már eljutottunk odáig, hogy Orbán Viktor Brüsszel-imádattal vádolja a Jobbikot, miközben mindazon jobboldali szavazókat, akiknek tele van a hócipője a Fidesz az agresszív letámadásos akcióival, hazugságaival és korrupciós ügyeivel tálcán kínálja Vonának. Ha nem vigyáz a kormánypárt, a Jobbik szépen bekúszik középre, ők pedig a szalonképtelen szélsőjobb pozíciójában találják magukat.

És mi a helyzet a Simicska-féle összeborulással? A helyzetet tökéletesen jellemzi az a mai vélemény-poszt, amely a mno.hu-n jelent meg:

„Itt van nekünk Vona Gábor! Bevetésre készen!

Vona Gábor intelligens, tehetséges, agilis és céltudatos fiatalember.

Tudja, mit akar. Tudja, hol található a vákuum. Tudja, hogyan kell betölteni. Tudja, mivel kell szakítani. Tudja, kiktől kell megszabadulni. Tudja, kikkel kell jóban lenni. Tudja, mire van szükség. Tudja, ki az ellenfele. Tudja, ki a barátja.

Vona Gábor szereti a hazáját, a futballt, a pörköltet, a jó bort, a kiskutyákat, a kiscicákat, a hegyeket, a városokat és a tengert.

Vona Gábor tiszteli a nőket, átsegíti a nyugdíjasokat a zebrán, példát mutat egyenességből, emberségből, férfiasságból a cseperedő gyermekeknek.

Vona Gábor demokrata – hiszen nem fél. Senkitől.

Vona Gábor nem gyűlöl – hiszen demokrata. Senkit.

Vona Gábor már nem utálja Európát. Vona Gábor már nem rajongja az oroszokat. Sőt: már az arabokat sem!

Vona Gábor tisztában van vele, hogy mi merre hány méter.

Vona Gábor cuki.

Vona Gábor toleráns. Vona Gábor értékvezérelt. Vona Gábor polgári.

Vona Gábor Magyarország.” (mno.hu)

Van még kérdésünk? Csak annyi, vajon mit gondolnak erről az átalakulásról a szavazópolgárok. És valódi átalakulásnak lehetünk tanúi, vagy csak ez is egy jónak tűnő módszer a szavazatmaximálás érdekében?

Ha valódi, akkor még az is lehet, hogy jogos a Fidesz rettegése.

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Hamarosan, legalábbis a legújabb tervezet szerint. De vajon engedi bevezetni a kormány? Kétséges, pláne ahogy Tarlós István szeretné, azaz 2017 végén, pár hónappal az országos választások előtt.

Újra napirendre került a 2013 óta halogatott dugódíj bevezetése és a sok-sok kósza variáció után ezúttal egy kétzónás megoldás_terve borzolja a budapestiek idegeit:

1. Aki a főváros területére gépjárművel behatol, az éves matricát köteles fizetni, 5 ezer forint értékben (kvázi megyematrica). Ebből az önkormányzat 4,5 milliárd forint bevételt remél éves szinten, ez visszaosztva mintegy 900 ezer teljes díjas gépjárműt jelent.
2. Kialakítanak egy belső zónát is (Pesten a Margit-híd- Szent István körút-Bajcsy-Zsilinszky út- Károly körút-Múzeum körút és Vámház körút határvonallal, míg a budai oldalon, jóval szűkebb nyomvonalon az Erzsébet-híd –Lánchíd utca - Alagút utca - Attila utca - Csalogány utca - Bem rakpart és Margit híd között. Az Alagút utca és Lánchíd utca tompaszögű része kimaradna). Az egyszeri belépés 700 forint lenne, ettől 5,5 milliárd forintot várnak (ez visszaosztva éves szinten 7,86 millió behajtás, napi átlagban 21.526, hétvégenként és ünnepnapokon is). A jegyeket – korábbi elképzelések alapján – BKK automatákból lehet majd előre megvásárolni.

A bevezetés akadálya lehet, hogy jelenleg törvény tiltja a dugódíjat, de Tarlós István főpolgármesternek erre is van megoldása: ha a kormány nem hajlandó intézkedni a törvénymódosításra, akkor a főváros plusz pénzt kér a tömegközlekedésre (valószínűleg 4,5+5,5 milliárd forintot, azaz kereken tízmilliárdot).

De vajon a kormány bevállalná, hogy épp a választások előtt suhintja meg hellyel-közzel az összes budapesti lakost meg azok vidéki rokonait 5-5 ezer forintnyi sarzsival, hogy az agglomerációból autóval ingázókat már ne is említsük? Ráadásul úgy, hogy az ég adta világon semmit sem ad cserébe? Budapest egyszer már buktatott Orbán-kormányt, így ez a forgatókönyv valószínűtlen.  Illetve csak akkor valószínű, ha a kormány 100%-ig biztos abban, hogy a nem érintett nyugdíjasok, közszolgák, frissen honosítottak (a választásokig ugyebár már egymillióan lesznek) és egyéb lekenyerezettek szavazata bőven elég lesz egy újabb négy évhez.

A másik kérdés az, hogy vajon a kormány hajlandó a főváros örök pénznyelőjét, azaz a tömegközlekedést támogatni? Most, hogy Tarlós keresztbe feküdt a nagy Habony-Rogán közbeszerzés-lenyúlásnak, erre is kicsi az esély. Pedig a dugódíjból remélt összeg költségvetési szinten valójában nem túl nagy, évente alig több mint másfél felcsúti sportcsarnok költsége, a felcsúti focipálya-sportcsarnok kombó is éppen hogy csak beleférne, bár ha hozzáadjuk a 3 milliárdos kazánházat, akkor már bőven túl is léptük a 10 milliárdos keretet.

Plusz azért valljuk be, van egy kis zsarolás-szaga is a dugódíj tömegközlekedéses kiváltási ajánlatnak, így az is kérdéses, vajon a kormányzatunk sarokba szorítása kinek a vereségét hozza, főleg ha hiúsági kérdést (farokméregetést) is kreálnak az ügyből.Még az is lehet, hogy az egész tervezet egy nagy blöff.

Ha azonban a kormány mégis úgy döntene, mehet a dugódíj, vajon hogy gondolja a főváros azt bevezetni?

Íme néhány kérdés az éves matricával kapcsolatban:

Az országos matricák vonatkoznak majd a fővárosra is? Vagy bármelyik megyére igen, de Budapestre külön kell venni?

Aki évente egyszer jár Budapesten (állatkert, a magyar válogatott meccse, rokonlátogatás, stb.), az ha nem akar ezért plusz ötezret kiadni, akkor váltson vonatra?

Lesznek P+R parkolók a főváros határán is csatlakozó tömegközlekedéssel, vagy lényegtelen, akinek autója van, az az éves ötezres matricába úgysem hal bele? Ha pedig képes és még fizetős körgyűrűt vagy autópálya bevezetőt is akar használni, akkor azért az évi tízezer is potom ár, jobb, ha hozzászokik a gondolathoz? Vagy a legjobb, ha egy újabb adóként fogja fel, úgy legalább nem várhat el semmit sem cserébe a pénzéért?

A személygépkocsinál nagyobb járművek is ötezerért hajthatnak be majd a főváros területére?

Állítólag családonként egy-egy autó ingyenes lehet (bár még az is lehet, hogy ez csak a 700 forintos belépős zónában lakókra vonatkozik), a második viszont már teljes áru (esetleg kedvezményes) – de mi számít egy családnak? Az egy ingatlanban egymás idegeire menők, vagy elég, ha biológiailag/örökbefogadásilag/nevelésileg rokonok, akár a szélrózsa összes irányában szétszóródva? Mi van akkor, ha a férj és feleség ugyan hivatalosan együtt élnek, de más-más címen? És ha az egyik házastárs állandó tartózkodási helye vidék, a másiké meg a főváros? Az élettársak családnak számítanak? És a melegek? És számít, hogy egy családon belül hány nagykorú családtag van, vagy az önkormányzat még a dugódíjjal is büntetni fogja a többgenerációs együttélést?

Hol lesznek állandó matricafigyelő kamerák? A Budapest-tábláknál vagy szerte a városban? Ha csak a Budapest tábláknál, akkor aki éves szinten egyszer sem hagyja el autóval a várost, az megúszhatja a fizetést?

Lesznek mobilkamerák is? Hány autó és mekkora személyzettel? És vajon rá lehetne ezek sofőrjeit venni, ha már úgyis egész nap kint vannak terepen, legyenek szívesek figyeljék és jelentsék a kátyúkat, az elgázolt macskákat és az útba belógó fákat-bokrokat, valamint kilátást takaró, netalán allergén növényekkel teletűzdelt méteres gazt is?

A zónás behajtás még az éves matricánál is sokkal érdekesebb téma, plusz sokkal drágább is. Azt tudjuk, külföldön más városok is leküzdötték a bevezetéssel kapcsolatos problémákat, ám Budapest helyzete egy-két dolog tekintetében elég speciális (például körgyűrű, elegendő P+R parkolóhely hiánya), ráadásul az alkalmazni kívánt szükségmegoldások igazi magyaros sufnituning hangulatúak.

Azt tényleg komolyan gondolták a koncepció kidolgozói, hogy majd minden autós BKK automatából előre vesz majd behajtási jegyet, mert a kapus-sorompós rendszer kiépítése túl sokba kerülne és sokáig is tartana?

Ha az Erzsébet-híd fizetős lesz, merre oldják majd meg a keresztirányú átmenő forgalmat (pl. Pestről a Balaton felé)? Van erre valami ötlet, vagy ahányszor egy autó átmegy ezen a hídon, fizet 700 forintot? Ha pedig fizetőssé teszik az átmenő forgalmat, akkor lesz bármilyen forgalomszervezési megoldás ott, ahova ez a forgalom majd kényszerből áttevődik?

Lesz az átmenő forgalomnak külön parkolója, ahol BKK automaták szolgálják ki az átutazókat? Vagy szokják meg az autósok, soha többé Rákóczi út -Hegyalja út, még a GPS-ből is legyenek szívesek kiirtani? Végül is ez is egy módja, hogy ne legyen többé dugó az Astoriánál …

Mi lesz a belvárosi üzletekkel, készült hatástanulmány arról, hogyan befolyásolja ez majd a boltok forgalmát? Vagy aki olyan vevőt is szeretne, aki nem tömegközlekedéssel érkezik, az költözzön kijjebb? És az áruszállítással foglalkozó autók kapnak majd kedvezményt, vagy így jártak, emeljenek árat? Ez a plusz költség például az élelmiszerüzleteknél igen jelentős is lehet.

Mi lesz a színházakkal, éttermekkel, időszakos rendezvényekkel? Vajon a macerásan beszerezhető behajtási jegy hány családot tántorít el majd olyan események látogatásától, mint például az adventi vásár? (Sok külső kerületben lakónak egyáltalán nincs bérlete, így tömegközlekedve családonként minimum 3-4 főre kell oda-vissza jegyet venniük.)

Hogyan alakul majd a zónahatáron éppen kívül eső üzletek forgalma? Mennyi forgalomkiesést okoz majd nekik az, hogy a belső zónába érkezők, de 700 forint fizetése helyett inkább egy kicsivel többet gyaloglók autói foglalják majd el a parkolóhelyeket? Azokat, amelyeket eddig az ő kuncsaftjaik használtak?

Mekkora forgalomkieséssel számolhatnak majd a zónahatáron belül lévő parkolóházak, mélygarázsok? És hogyan alakulnak majd a már most is igen magas parkolási díjak?

A nagy rendezvények (például futóversenyek) területfoglalási költségébe beszámolják majd a kieső behajtási díjat, vagy ezentúl a belvárosban nem lesz ilyen?

Vajon a 2017 végére elkészülő 3.500-3.600 P+R parkolóhely elegendő lesz a Belvárosba tartók elhelyezésére? Vagy kit érdekel, majd megoldják valahogy?

Kik kaphatnak majd kedvezményt? Például a taxik? Vagy ők is fizetnek, mint a katonatiszt, építsék bele díjszabásukba? Vagy az tilos lesz, tehát vagy lenyelik, vagy nem vállalnak belvárosi fuvart maximum a zónahatárig? És mi lesz például az olyan feladatot ellátó autók sorsa, mint a magán betegszállítók?

A parlamenti képviselők behajtási díját is mi fizetjük majd? És a minisztériumok, bíróságok meg ügyészségek főnökeiét, valamint bárki fontos emberét, akinek a hivatala a belső zónában található?

Akiknek ingatlanjuk, netalán irodájuk van a Belvárosban, de valamilyen okból nincsenek oda bejelentve, azok is fizetik a 700 forintos belépési díjakat (akár naponta többször is)? Esetleg lesz számukra valamiféle bérlet? (Éves szinten 200 behajtás 140 ezer forintért, a kutyának is megéri).

Milyen időbeli korlátja lesz az egyszeri behajtásra jogosító jegynek? Ha például egy külföldi saját autójával érkezik egy belvárosi szállodába és egy hétig nem használja az kocsiját, akkor elég egyszer jegyet vennie, még a becsekkolása előtt? És ha mozog a járművel, akkor az 700 forint plusz díj alkalmanként, szintén BKK automatából beszerezve? Esetleg a BKK a nagy szállodák által használt garázsokba majd telepít ilyen automatákat, vagy arra számítanak, a gazdagoknak úgyis van sofőrjük, érjen rá az beszerezni a jegyeket?

Hogy történik majd az ellenőrzés? Rendszámra vesz az autós egy jegyet, kiteszi az ablakba és lesz egy rendszer, ami összevezeti, hány jegy szól egy rendszámra és hányszor hajtott be ugyanaz a rendszám a zónába?

Mennyi lesz a büntetés? És ha valami miatt nem működnek a BKK automaták, megáll a Belvárosban az élet? Egy autós hány automatát köteles végigjárni jegyért, mielőtt feladhatja és jegy nélkül hajthat be? És mit érdemel például az a budapesti luxusszálló-vendég, aki nem azzal kezdi fővárosi tartózkodását, hogy a zónahatáron kívül BKK automatát keres behajtójegyért?

És végül, de nem utolsó sorban, meddig lesz 700 forint a 700 forint? Mikor fog felemelkedni ezerre, netalán ezerkettőre? Az önkormányzat bármikor vérszemet kaphat: túl kevés a behajtó, emiatt nem jön be az elvárt nagyságrendű bevétel, így emelni kell a díjat, vagy túl sok a behajtó, így nyugodtan lehet árat emelni. Csak a BKK automatákat kell átállítani …

A főváros-kormány meccs még nincs lejátszva, így egyelőre nincs más dolgunk csak hátradőlve nézzük, ki viszi be majd a győztes gyomrost. Egy biztos, a cechet mi fizetijük, cserébe a dugódíj eltűnik az önkormányzati költségvetés fekete lyukában.

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Letelepedési kötvénnyel, kormányzati jóváhagyással.

Most akkor utálni kell az offshore cégeket vagy sem? Ez attól függ, hogy árulnak-e letelepedési kötvényt. Mert ha igen, akkor semmi gond velük. Még akkor sem, ha átláthatatlan a tulajdonosi szerkezetük és még az is lehet, hogy soha nem derül ki, hova vándorol az a rengeteg pénz, ami a magyar adófizetőket illetné meg azért, mert befogadják és hagyják letelepedni fejenként 300 ezer euróért azokat, akiket egyébként tuti nem engednének be határainkon belülre. És hogy kerek legyen a történet, sem az ügyészség, sem a rendőrség nem talál kivetni valót abban, hogy ismeretlen személyek akár 100 milliárd forinttal is megkönnyebbíthetik az államkasszát. Hogy miért? Mert a feltételeket az országgyűlés határozta meg (azaz a Fidesz-KDNP frakció), azt pedig nem írták elő, hogy a közvetítőket kijelölő parlamenti gazdasági bizottságnak bármilyen módon ellenőriznie kellene a tranzakcióba bevont külföldi cégeket. Pedig ha valaha valaki elszánná magát és felelőst keresne az ügyben, csak elő kellene vennie mindazokat, akik kitalálták, előkészítették, benyújtották, elfogadásra javasolták majd megszavazták a letelepedési kötvényekkel kapcsolatos törvényjavaslatot.

De mivel hazánk következmények nélküli ország, az érintetteknek nem kell sok álmatlan éjszakán át ágyukban forgolódniuk attól tartva, a TEK rájuk töri az ajtót különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.

Hogy ki követheti el ezt? Jogászkodjunk: az, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz. Ám ha nem szándékosan, csak gondatlanul okozott valaki úgy kárt, hogy idegen vagyon törvényen alapuló kezelésével vagy felügyeletével bízták meg és az ebből eredő kötelességét szegte meg, vagy legalábbis elhanyagolta (magyarul nagy ívben lepottyantotta, hogy egy igen szavazat mennyi kárt okozhat az adófizetőknek), hanyag kezelés miatt az is büntethető. Elviekben. Meg akkor, ha egyszer majd csak valaki veszi a fáradtságot és indít e témában olyan büntetőeljárást, amelyet következetesen végig is visz, feketén-fehéren bizonyítva a kötelességszegést (azaz az adófizetők érdekeinek semmibe vételét).

Most tekintsünk el attól az apróságtól, miszerint mennyire etikus uniós letelepedést ígérni annak a harmadik országból származó ki tudja kinek, amikor szinte naponta megjelenik egy-egy kormánytag nyilatkozata arról, miszerint nem is kéne, hogy tagjai legyünk az uniónak – aztán csak lesünk majd, amikor a külföldi állampolgárok sorban nyerik a pert a magyar állam ellen. És vajon lesz olyan bíróság, amelyik elfogadja azt, hogy egy esetleges kilépési népszavazás váratlan, előre nem látható esemény (vis maior), ami miatt nem tehetünk arról, hogy megváltoztak a feltételek? Kizárt, főleg akkor, ha a polgárokat kilépési voksra buzdítók ugyanazok, akik a letelepedési kötvényeket a törvényhozásban átnyomták.

És mely ponton buknak az adófizetők? Először is, ott van a sokkal magasabb (a Magyar Nemzet szerint négyszeres) kamat.

A letelepedési kötvény egy ötéves futamidejű, euróban kibocsátott magyar államkötvény. Az államkötvényekhez képest a letelepedési kötvény kamata jóval drágább az államnak, ráadásul ezt a kamatot nem a befektető (letelepedő) külföldinek, hanem a közvetítőnek, azaz az adóparadicsomokban bejegyzett cégeknek fizeti ki majd az állam a lejáratkor. Tehát elviekben még az is elképzelhető, hogy a kötvényt jegyzők egy árva fillér kamatot sem kapnak majd, mert az összest lenyúlják a kötvényekkel kereskedő offshore cégek. És mennyiről is beszélünk? Forintosítsuk:

 „A program 2013-as indulása óta április végéig 3637 külföldi vásárolt letelepedési államkötvényt. Lapunk úgy számolt, a közvetítőcégek nem panaszkodhatnak, hiszen eddig az olcsóbb szolgáltatási díjjal számolva 83,4, míg a drágább árazással kalkulálva több mint 100,3 milliárd forint bevételre tettek szert. Ebből legalább 33 milliárd forint közpénznek tekinthető, hiszen ekkora összegű kamatot fizet a magyar állam a kötvények lejáratakor.” (mno.hu)

Aztán ott van az ügynöki díj – ez akár a magyar államé is lehetne, ha nem adta volna ki a bizniszt gebinbe olyanoknak, akikről hivatalosan nem is tudjuk, hogy kicsodák, de van közöttük Kajmán-szigeteken, Liechtensteinben, Máltán és Cipruson bejegyzett cég is, bizonytalan tulajdonosi hálóval. Persze ezek tulajdonosai majd csak akkor lesznek offshore-lovagok, ha a kormány azt mondja, addig tisztességes vállalkozók, akik vért-verítéket nem sajnálva a magyar nép felemelkedéséhez és az államháztartás kiegyensúlyozásához nyújtanak segítő jobbot.

„A társaságok ügyfelenként 45–60 ezer euró szolgáltatási díjat is kérnek, továbbá náluk landolnak a kötvények után járó kamatok is, ami ügyfelenként további 29 ezer euró. Ez azt jelenti, hogy 74–89 ezer eurót nyernek egy ügyfélen, ami jelenlegi árfolyam mellett 23–27,6 millió forint jutalékot jelent kötvényenként.” (mno.hu)

És tegyük hozzá, a nyereségüket az offshore cégek nem hazánkban adózzák le, az az utolsó fillérig kikerül Magyarországról. És ne csak a társasági adóra gondoljunk (annak egy része úgyis elmegy látványsportra), hanem olyanokra is, mint például a belföldi fogyasztást terhelő adók vagy például az ingatlanszerzést terhelő illetékek.

Szorozzuk be a kötvényenkénti nyereséget a kuncsaftok számával (3.637*27,6 millió forint), és máris 100 milliárdos tételnél járunk, és még nem romlott jelentősen a forint árfolyama. Ha pedig ez a pénz itthon maradna, kijönne belőle akár 17 felcsúti sportcsarnok is (6 milliárd forint/db). Tornaterem mondjuk ennél minimum tíz-tizenötször több, de arra nincs akkora szükség, úgyhogy kár is lenne ilyen osztással bíbelődni.

És kik az igazi nyertesek? Az adófizetők biztos nem, hiszen

• ők jóval magasabb áron kapnak hitelt, mintha csak normál államkötvény kibocsátáson keresztül akarnák ugyanezt megtenni (ráadásul euróban),
• cserébe be kell fogadniuk olyan bizonytalan hátterű idegeneket, akiket ha pénz nélkül érkeznének, gyorsított eljárásban simán haza is zavarna a jelenlegi kormány, ezzel is üzenve Brüsszelnek.

A letelepedési kötvényt jegyzők viszont nem panaszkodhatnak mindaddig, amíg az Unió tagjai vagyunk:

„A szabályok szerint a kötvényvásárlással megszerzett tartózkodási engedély után hat hónapnak kell eltelnie, hogy valaki végleges letelepedési engedélyt is kapjon. A kikért adatok azt mutatják, hogy velük sem volt túl szigorú a BÁH (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal), mivel az így a kiosztott 3515 tartózkodási engedélyből csak hármat vontak vissza. Azoknak már nem volt ilyen könnyű dolguk, akik kötvényvásárlás nélkül akartak letelepedni Magyarországon. Az elmúlt két évben összesen 32 260 tartózkodási engedélyt adtak ki olyanoknak, akik itt akartak dolgozni. Közülük 2356 embertől vonták meg az engedélyt.

Ezek szerint a BÁH a letelepedési kötvénnyel tartózkodási engedélyt szerzett külföldiek 0,08 százalékát bírálta felül (…), a keresőtevékenységgel papírhoz jutók engedélyének 7,3 százalékát vonta vissza. Vagyis a hivatal 91-szer szigorúbb volt a nem kötvényesekkel. (444.hu)

És még mások, akik jól jártak?

Ha megemésztettük a kötvénykereskedők 100 milliárdját, lehetnek további tippjeink, például abból kiindulva, ki terjesztette be annak idején a törvényjavaslatot, illetve ki vezette azt a bizottságot, amely kiválasztotta a kötvénnyel kereskedőket. De azért ne vádaskodjunk, az ugyebár annak a dolga lenne, aki a közpénzek felelős elköltése felett őrködik (már csak meg kellene találni, hogy ki az illetékes elvtárs), addig viszont jobb, ha maradunk annál a teóriánál, miszerint politikusainkat egyedül humanitárius megfontolások befolyásolták a döntés meghozása során. Az pedig, hogy ki megy helikopteres városnézésre hongkongi kötvénykereskedő pénzén, végképp csak pletyka.

„Az igaz, hogy senki sem áll a törvények felett, de a hatalom láthatatlanná tud tenni.” (Toba Beta)

 Mi pedig mit tehetünk? Várunk a csodára, például arra, hogy hátha véletlenül történik jogszabálymódosítás, bár ehhez az is kellene, hogy legalább ne bojkottálják a fideszesek az e témában összehívott parlamenti bizottsági üléseket.

  Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Kifordult a sarkából a világ – a kormány beismerte, bizony hazánknak szüksége van a bevándorlásra. Nem kicsit, nagyon. És azonnal.

2014 júliusában még Orbán Viktor kiállt amellett, hogy a bevándorlás rossz dolog és Európának saját munkanélkülijeivel kellene megoldani a munkaerőproblémáját.

 „a bevándorlás rossz dolog, be kell fogadni a politikai üldözötteket, de azokat, akik gazdasági nehézségek miatt hagynák el otthonukat úgy kell segíteni, hogy otthon tudjanak maradni. Vitatta a bevándorlás melletti azon érvet, hogy Európának munkaerőre van szüksége. (…) Európának saját munkanélkülijeit kellene mozgósítania, a bevándorlóknak adott pénzből számukra - ideértve a lassan tízmilliós európai cigányságot is - kellene meghirdetni oktatási programokat. "Ha már munkaerő-tartalékról beszélünk, akkor rájuk kell gondolnunk, és nem mondjuk az Afrikából érkező menekültekre" (magyarhirlap.hu)

Aztán pár hónappal később, 2014 októberében már sokkal sarkosabban fogalmazott miniszterelnökünk az Idősügyi Tanács alakuló ülésén:

„az a közösség, amely biológiailag nem képes fenntartani magát, nem méltó arra, hogy létezzen, márpedig Európának ez jelenleg nem megy, ám többségben vannak az erre a helyzetre adott rossz válaszok, mint például a bevándorlás politikája, amit a kormányfő rossz dolognak, kockázatosnak, nehézségeket hozónak tart.

Az "erkölcsileg helyes magatartás" ehelyett a családpolitika alkalmazása, valamint az, hogy ha kevés a munkaerő, akkor meg kell nézni, hogy az adott közösségeken belül hol vannak rejtett munkaerő-tartalékok, akik nem elég képzettek. Az európai cigányság tekintélyes része ilyen - jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy inkább az ő képzésükkel, munkaerő-piaci bevonásukkal kellene foglalkozni.” (kormany.hu)

A fordulat előszeleként tegnap a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) megkongatta a vészharangot, becslésük szerint mintegy 250 ezer „kulturálisan beilleszthető” vendégmunkás hiányzik a gazdaságunkból. Hogy miből jutottak erre a következetésre? Abból, hogy a lengyeleknél hány ukrán dolgozik, ha pedig ezt arányosítjuk, akkor nálunk negyedmillió külföldi szakira van szükség. Az okokat is felsorolják, mi vezetett el idáig, ezek között pedig ott szerepel az alacsony születésszám, a kimondottan silány közoktatási rendszerünk, az országon belüli mobilitás hiánya, a magyar vállalkozások technológiai fejletlensége miatti túlzott munkaerőigény valamint az, hogy az álláskeresők 40%-a konkrétan semmire sem jó, legalábbis a versenyszférában.

Erre föl mi történik ma? Beismeri a kormány, vagyis Varga Mihály, hogy a magyar nép biológiailag nem képes fenntartani magát és nem méltó arra, hogy létezzen – azaz gyorsított tempóban kidolgozzák azt a jogszabályi hátteret, amely lehetővé teszi, hogy január elsejétől harmadik (nem uniós) országból munkaerőt fogadhassunk be. Mert gazdasági növekedésünknek nem lehet akadálya az, hogy a képzett munkaerőnk elvándorolt, a cirka 300 ezer közmunkás pedig nem alkalmas minőségi munkára. Azt meg mégsem várhatjuk meg, amíg a britek lapátra teszik a náluk dolgozó magyarokat, így kénytelenek vagyunk mégis csak megnyitni határainkat az idegen jöttmentek előtt, akik kultúránk megdöntésére és nemzetünk megsemmisítésére szentelik életüket, már persze amikor épp nem dolgoznak.

Természetesen egyetlen honfitársunknak sem kell aggódnia, hogy holmi harmadik országbeliek lenyúlja a munkáját, hiszen csak olyanokat enged majd be a kormány, akik a hiányszakmákban fognak dolgozni, legalábbis Varga Mihály szerint. Ez igen jó hír a közmunkásoknak (az árokkapirgálás marad), és lássuk be, a közigazgatásban dolgozó több mint egymillió közszolgának is. Sőt, az idegeneket foglalkoztató cégek kedvezményeket is kapnak majd, például a munkásszállások kialakítására és fenntartására, a kérdés már csak az, vajon a hiányzó negyedmillió munkavállaló (és velük érkező családtagjaik) elhelyezése például fellendíti-e majd az építőipart, illetve a szállók kialakításához kötelezően kell-e alkalmazni majd előre kijelölt építőipari cégeket.

Amire továbbra sem veszteget szót a kormányzat az az, vajon miért nem a hazai minőséget javítjuk, de izibe? Vagy a mai bejelentést olybá kell venni, miszerint a kormányunk beismerte teljes inkompetenciáját és gazdaságunk életképességét veszélyeztető tehetetlenségét a munkaerőképzés és átképzés, valamint a külföldön dolgozó magyarok hazaédesgetése terén? Például,

• vár-e egyáltalán olyan kimenetet a kormány, miszerint ezentúl majd magasabb tudással érkezzenek a fiatalok a munkaerőpiacra? Mert ami jelenleg zajlik a köznevelés területén, az nem ad okot optimizmusra, ráadásul már hat éve görcsölnek a problémán, előtte pedig volt nyolc évük arra hogy kitalálják, hatalomra kerülve hogyan oldanák meg a munkaerő minőségi problémáját. Mert könnyű ellenzékként a kormány oktatáspolitikáját szidni, de tenni valami olyat, ami pozitív eredményt hoz? Az már sokkal nehezebb – a hittan meg a mindennapos testnevelés bevezetése, valamint a tanköteles kor leszállítása ehhez vajmi kevés.

• a külföldi magyar munkavállalókról ezek szerint örökre lemondott kormányunk?

• mi lesz a közmunkásokkal? Van tervben bármilyen nagy volumenű átképzési program, amely használható tudást adva segítené elhelyezkedésüket a versenyszférában? Mert valljuk be, a kőműves- meg kertészsegédnek képzés (ilyenek voltak például a roma programok keretében) minden, csak nem a XXI. századi követelményeknek megfelelés.

• vajon a bevándorlók befogadása egyben azt is jelenti, hogy miniszterelnökünk által oly gyakran emlegetett európai cigányság képzése lekerül a napirendről? Hova tűnt a belső erőforrások mozgósításáról szóló migránsellenes érv?

A bevándorlók befogadása gazdaságunk életképessége szempontjából egyértelműen szükséges, azonban több problémát is felvet:

• kritikán aluli köznevelési rendszerünk évtizedekre megmerevedik – hiszen minek alakítsuk képzési rendszerünket a versenyszféra igényeihez mind létszámban, mind tudásszintben, ha majd külföldről importálunk olyan munkaerőt, amely képes is elvégezni a rábízott feladatokat? A bevándorlók tehermentesítik az oktatási rendszerünket, azaz további költségvetési pénzeket lehet kivonni a szektorból, illetve nincs akadálya a teljesen felesleges, pazarló, túlárazott beruházások finanszírozásának sem (például aranyárban mért természettudományos tantermek, elavult tananyagok újra és újra „fejlesztése”, stb.).

Minden maradhat a régiben, azaz no para a gyatra Pisa-felmérés eredményei miatt, ahogy az is lényegtelen, hogy a magyar diákok hellyel-közzel digitális analfabétának számítanak, legalábbis a fejlett világban. A kormány gyárthatja tovább az egységesen alacsony tudásszintű egybites szavazórobotokat, maximum attól kell félni, hogy ha elérnek egy bizonyos létszámot, akkor létük előbb vagy utóbb az alapvető demokratikus intézményeket is veszélyezteti (lásd azt a véleményt, miszerint a Brexit végeredménye az ára a brit oktatási rendszer lepusztításának).

• a felsőoktatásban tanulók létszámát is lehet tovább redukálni, ahogy a minőségre sem kell a továbbiakban hangsúlyt fektetni, hiszen amilyen képzésre mi nem fordítunk energiát, arra majd fordít más ország, mi meg elszipkázzuk a munkaerőt tőlük. Eddig a mi diplomásainkat vitték el a németek meg az angolok, most majd mi szerzünk magunknak ukrán mérnököket, informatikusokat meg orvosokat, meg bárki mást, aki a kormányzatunk szerint „kulturálisan” megfelelő régióból jön.

• a munkáltatók is elkényelmesednek – nem szükséges részükről a technológiai fejlesztés és a humán erőforrás racionalizálása sem, hiszen rendelkezésre áll olcsó külföldi munkaerő és nem kell bíbelődni a hazai vacakkal.

• a közmunkások is maradhatnak örökre közmunkások, hiszen átképzésük sokkal drágább és macerásabb, mint ha kész bevándorlókat alkalmaz az ország. Ráadásul ha többen dolgoznak a versenyszférában, akkor több adó és járulék érkezik a költségvetésbe, azaz az adófizetők pénzéből nagyszerűen elvegetáltathatók a statisztika-javító közfoglalkoztatottak. És így ráadásul még az uradalmak számára is megvan az olcsó XXI. századi, állami tulajdonú rabszolgahad.

• októberben szavazunk, no migráns, kapuink lezárva. A Brexit nagy tanulsága azonban az, hogy az agymosott választópolgár számára nem különül el a jó migráns (adófizető munkavállaló) meg a rossz migráns (élősködő nem munkavállaló), a szavazás pedig arról szólt, mindenki táguljon a szigetről, aki nem brit. Vajon miből gondolja a kormány, hogy az évek óta tartó idegenellenes kampányon edződött magyarok részéről nem éri majd atrocitás a „jó” bevándorlókat? Hogy nem lesznek pogromok, nyílt rasszista meg soviniszta akciók mindenki ellen, aki nem magyar? Ahogy az angolok vasvillával kergetnének haza minden lengyelt, nálunk is bekövetkezhet még az ukrán meg ki tudja milyen harmadik országbeliek mesterségesen feltüzelt gyűlölete.

Már csak az a kérdés, tényleg egy nap alatt rágta-e meg ezt a betelepítési javaslatot a kormány (már megint tűzoltunk?) és vajon ki lesz az, aki ebből az egészből profitál majd? Mert nem azok, akiknek gyermekük valahol a végletekig lepusztult hazai oktatási rendszerben vegetál és azok sem, akik a közfoglalkoztatás vég nélküli alagútjában tengetik életüket.

És vajon ki mondja meg, milyen képzettségű munkaerő a hiánycikk, és ki kit alkalmazhat majd kék kártyával? Lesznek kivételek, gyorsított eljárások, meg olyan szakmák, ahol bár jelenleg nincs munkaerőhiány, mégis külföldieket alkalmaznak majd?

Mindenesetre érdekes lesz nyomon követni, hány kormányközeli oligarcha-cég csap majd le az új lehetőségre, használja ki az adókedvezményeket és alkalmaz tömegével olcsó külföldi munkaerőt. Ha Vajna adómegfontolásból ki tudja vinni a közpénzből finanszírozott tévécsatornáit Romániába, akkor vajon mi venné rá a Fidesz-közeli vállalkozókat, hogy drágább magyar munkaerőt alkalmazzanak az olcsóbb, adókedvezményes harmadik országbeli helyett?

Nem győzzük hangoztatni, milyen különleges a magyar nemzet, milyen okosak, kreatívak, talpra esettek vagyunk – ám eljöhet az a pillanat, amikor kiderül, hogy a befogadott külföldi munkavállalók sokkal magasabb képzettséggel rendelkeznek, mint a magyar többsége és hosszú távon gazdaságunk elképzelhetetlen az ő hozzáadott értékük nélkül. Ekkor kénytelen-kelletlen be kell majd vallanunk, nemcsak biológiailag vagyunk életképtelenek a létezésre, hanem szellemileg is, hiszen nemcsak ásványkincs- és energiafüggő lesz hazánk, hanem a szellemi tőkefüggő is.

Addig is, üzenjük Brüsszelbe, hogy ők is megértsék, szükségünk van a bevándorlókra.

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Kormányunk drága pénzen tartott oktatásideológusai ötleteket gyártanak, arról viszont fogalmuk sincs, hogyan kellene azokat megoldani. És eljutottunk odáig, már nemcsak a felnövekvő generációt és azok tudását, hanem gazdaságunk teljesítőképességét és magát a demokráciát veszélyezteti az ámokfutás.

Dübörög a köznevelési rendszerünk átalakítása. Azt ugyan még nem tudjuk, már a szakadék alján vagyunk vagy van még lejjebb és a sok kis KLIK inkompetensebb lesz-e majd mint az egy nagy KLIK volt idáig, de álmatlan éjszakáink egész biztosan nem lesznek félelmünkben, hogy esetleg világra szóló sikerről maradunk le. Egyelőre úgy tűnik, a minden rációt nélkülöző kormányzati ötletelés az összes korosztályt szívatja, a felelősséget pedig egy pillanatig sem vállalják.

Hiú remény azt elvárni, hogy bármilyen megfontolt, hatástanulmányokkal és nemzetközi tapasztalatokkal alátámasztott koncepció állna a jelenlegi és az elkövetkező átalakítások háttérében – ha eddig sem volt ilyen, most hirtelen honnan lenne? Azért, mert a kupi szobáit átnevezték, a műintézmény lényege még ugyanaz maradt és a személyzet összetételében sem történt olyan változás, amely nagy reményekre adhatna okot. Egyelőre az sem látszik, hogy a permanens átalakítás célja valamiféle javítási szándék lenne, inkább a tűzoltási kényszer az, ami vezérli a szereplőket – valahogy kihúzni a választásokig anélkül, hogy nyakig süllyednének a saját maguk gyártotta trutyiban.

Azzal nem lehet meggyanúsítani a kormányzatot, hogy az államosításokkal és az új NAT-tal bármilyen színvonalat is sikerült volna emelniük – az elmúlt hat évben nem javult az oktatás színvonala,  sőt, a mutatók a béka feneke alatt vannak, cserébe egyre kevesebb pénzt fordítanak nagyjaink a következő generációkra. De miért is vesztegetnék az értékes forintokat azokra, akik szavazatát nem lehet megvásárolni, a cél meg úgyis valamiféle elfuserált munka alapú társadalom némi „I love Rákosi” újra iparnagyhatalom leszünk utánérzéssel? Az összeszerelő üzemekhez nem kellenek agysebészek. Sőt, a gondolkodó emberek igen nagy veszélyt jelentenek egy olyan uralkodó osztályra, amelynek propaganda minisztériumra van szüksége ahhoz, hogy folyamatos agymosással és saját politikai hitvallásának nemzetvallássá tételével irányban tartsa a szekeret, tehát tök mindegy, mit tanulnak a gyerekek, a legideálisabb eset pedig az, ha jobbára semmit.   Viszont azzal legyenek nagyon elfoglalva, hogy még véletlenül se érjenek rá netalán hasznos dolgokat befogadva tölteni az idejüket.

Ez pedig hogyan oldható meg a legjobban? Káosszal és a felelősség áttolásával, e téren pedig kormányzatunk nem vádolható meg tétlenkedéssel. A KLIK rendeltetése, hogy tisztességesen megfizetett vezetői csattogtassák az ostort a pedagógusok feje felett, a beosztottak meg időnként intézkedjenek egy-egy villany-, gáz- meg szippantós számla kifizetésére, hogy ne lepje el a szar az iskolákat még a valóságban is. A tanárok cserébe mindezért a gondoskodásért odalent legyenek szívesek oldják meg az összes felmerülő problémát, akár a tananyag megvágásáról, akár új tantárgy keretében tanítandó ismeretekről összeállításáról, azaz tananyagfeljesztésről van szó.

Hogy ez mennyire így van, azt maga Palkovics László oktatási államtitkár nyilatkozta le egy interjúban: a szeptembertől a szakgimnáziumokban bevezetett természettudományos zanzatantárgy, a „science” esetén „jobb lett volna, ha ez a tantárgy ki van dolgozva, megvannak hozzá a tankönyvek, de ez egy lehetőség a szakma számára, hogy mondják meg, hogyan szeretnék ezt tanítani. Szeptembertől ezt kidolgozhatják, erre lesz megoldás, léteznek erre a science tárgyra tankönyvek is.” (eduline.hu)

Tehát: az oktatási kormányzat szerint elegendő, ha ők (vállvetve az iparkamarával) kitalálják, milyen új tantárgy az, ami tökéletesen lefedi a XXI. század igényeit, a tanárok meg saját szájuk íze szerint tanítanak valamit (tankönyv, tanterv nincs), érettségizni nem kell belőle úgysem. Végül is a nyári szabadsága alatt minden szerencsés pedagógus, aki megnyer egy-egy ilyen kurzust, majd szabadon eldöntheti, a villámlásról beszél-e heti ki tudja hány órában, netalán arról, miért kell bekapcsolni a biztonsági övet (fizika), esetleg hogyan kell etetni a madárpókot (biológia) vagy mivel lehet kivenni a pörköltfoltot a kedvenc pólóból (kémia). Mivel a vízilónak is a maga bébije a legszebb, azt azért ne várjuk el, hogy a fizikatanár bármit is tudna a biológiáról, netalán a kémiatanár lelkesen tananyagba venne egy-két földrajzi elemet is. De mi lesz, ha a szerencsétlen tanerő csak augusztus végén tudja meg, ő is kiválasztott, akkor lesz bő egy hete, hogy összeállítson egy tanmenetet egy teljesen új, soha nem látott tantárgyhoz? Esetleg fejlesszen tankönyvet is, vagy elég, ha minden órán diktál, esetleg levetít egy dokumentumfilmet valamelyik okosító csatornáról? És a tanfelügyelet majd ellenőrzi, jól végzi-e a feladatát, amiről azt sem tudja, mi az, kaffkai szintre emelve a rendszert? Vagy esetleg az első szülői értekezleten a szülők cserépszavazással eldöntik, mit szeretnének, ha már botor módon elhitték, hogy az idén télen választott képzés keretében normál természettudományos tartárgyakat tanulnak majd a gyerekeik?

Aki meg többet akar, az majd áthallgathat másik intézménybe vendégtanulóként, nyugtatott meg mindenkit az államtitkár. És mi lesz ennek a menete? Palkovics szerint majd az iskolák megoldják. Ennyike, az illetékes igazgató meg verheti a fejét a falba, hogyan, hiszen azért órarend is van a világon. Bár lehet, hogy este hatkor mindenkinek jó lesz még akkor is, ha buszra vagy vonatra kell ülni, hogy átjusson a diák egy másik település másik szakképzési centrumába. Vagy akár beáldozhatják a szombat délelőtt is, aztán csodálkozunk, ha a mindennapi testnevelés adta fittség helyett állva is elalszanak a gyerekek.

Az eredmény? A diákok egyre alacsonyabb színvonalú oktatást kapnak, azt viszont országosan egységes színvonalon. És ez csak egy példa arra, hogyan omlik össze szemünk láttára az, ami eddig sem állt valami biztos lábakon.

Azonban tévedés ne essék, nemcsak a szakgimnazisták kerülnek szívó ágra, hanem előbb vagy utóbb mindenki, aki csak belép a rendszerbe – a hülyébbnél hülyébb ötletek mindenkit utolérnek, a minisztérium pedig nem habozik, hanem áttolja a felelősséget a tanárokra, a feladatokat oldják meg, ahogy akarják, a végeredmény miatt úgyis ők üthetik meg a bokájukat egyedül. Például:

• már most szeptembertől csökken az átadandó anyag mennyisége. De vajon milyen koncepció alapján? Átgondoltan? Netalán ad hoc jelleggel, ami belefér, belefér, ami nem, az nem? A minisztérium megoldása, majd ezt is eldönti a pedagógus. Aztán reménykedünk, hogy amit ötödikben kivett az egyik tanár, arra tuti nem fog tananyag épülni hetedikben egy másik pedagógusnál. Vajon lesz bármilyen iránytű, vagy csinál a tanár, amit akar, lelke rajra? Vagy ez is pont ugyanolyan kidolgozott, átgondolt koncepció, mint a „science” tantárgy, csak nem a szakgimiseket érinti, hanem mindenkit, aki iskolába jár? Még akkor is, ha felvételizni, érettségizni kell a random, iskolánként-tanáronként eltérő módon csökkentett tananyagból? Hogy lesz ebből egységes felvételi és érettségi?

No para, Palkovics államtitkár úr az új, meghúzott tantervekről is megmondja a tutit:

„Nem kell teljesen újat írni, most arról van szó, hogy kivehetnek részeket a tananyagból, vagy helyettesíthetik mással. Nem lehet és nem is kell az államtól várni, mi legyen, az iskola tantestületének tudása, a pedagógusok felkészültsége abszolút alkalmas arra, hogy ezeket az ügyeket meg tudják oldani és a helyes döntést hozzák.” (index.hu)

Ki is szidta a liberálisokat a túl nagy szabadság miatt? Most meg ott állunk, a tanárok-tantestületek döntsenek mindenről, aztán maximum jön felülről a bunkósbot, mit is képzeltek. Aztán ha majd végképp mindent ellep a káosz, a kormányzat leidiótázza a pedagógusokat és ezzel minden el lesz intézve, a gyerekek meg ott állnak, mint a partra vetett hal.

• 2018-tól bevezetik a tableteket az oktatásban, ez pedig igazán zseniális ötlet, már-már science fiction szint, legalább is ha hiszünk az államtitkár szavainak:

„Ha összeadjuk, hogy mennyi pénzt költünk például négy év alatt egy felső tagozatos diák tankönyveire, fejenként közel 60 ezer forint jön ki. Ebből a 60 ezer forintból vehetnénk például egy táblagépet is. Képzeljük el, hogy a diák ezt a táblagépet beteszi a dokkolóba, rátölti az aktuális tananyagot, majd haza is viheti. És ezen a táblagépen nemcsak olvasni lehet, hanem feladatokat is megoldhat.” (index.hu)

Tehát már csak egy év és minden iskolában lesz szuper-wifi, elegendő számú, megfelelő helyen elhelyezett konnektor a tabletek feltöltéséhez-dokkolásához plusz személyzet, aki gondoskodik arról, hogy például minden tableten legyen aktív és utolsó verziós vírusirtó, valamint megoldja a szoftveres problémákat is. Egyik gyerek sem hagyja otthon a készülékét, nem ejti le, nem lopják el, nem romlik el és a szülők is hajlandóak vállalni az anyagi felelősséget az eltört, elveszített táblagépekért. Azért biztos könnyebb egy elhagyott matekkönyvet pótolni, mint egy tabletet – azt meg már remélni sem merjük, hogy a kormányzat majd olyan gépeket biztosít, amelyek bírják a gyűrődést meg a napi 8-10 óra használatot, nem fagynak le, nem esnek szét, nem zakkannak meg az iskolatáska zord körülményei között és minimum négy évig minden olyan program futni is fog rajtuk, amelyeket rá akarnak majd telepíteni. Ja, és ha elromlik vagy elveszik, azonnal lesz cseregép meg gyors javítás, hogy a gyerek ne maradjon le az anyagban és ha már a katonákra is sajnálja az állam a biztosítást, akkor mit várjunk sok tízezer tablet képernyőjének törésbiztosításával kapcsolatban? Ha meg bármi gebasz beüt, majd a tanárok megoldják, mint minden mást.

• legyen rövidebb nyári szünet. Elsőre nem tűnik nagy problémára, legalább nem lazsálnak egész nyáron a pedagógusok, mondják a kárörvendők, de vajon mit tud egy tanár kezdeni légkondi nélküli harminc fokban egy osztálynyi felforrt agyú, tikkadt szöcskeként üzemelő gyerekkel? Ja, hogy a minisztériumban állandó huszonnégy fok van meg hidegvíz automata a folyósón? Az iskolában meg négy vízcsap négyszáz gyerekre, az is a roppant higiénikus klozetban? Aztán meglepődünk, hogy a gyerekek izzadáson kívül semmi mást sem csináltak egész nyáron az iskolában.

Persze ez csak néhány kiragadott ötlet az elmúlt hetek terméséből és korántsem fedik le mindazt, ami akár szeptemberben fog majd a gyerekek és szüleik nyakába zúdulni (a tanárok már augusztusban megkapják az ívet, ne aggódjunk). A közös nevező ezekben az, hogy egyik sincs átgondolva, a felelősséget pedig senki sem vállalja, illetve akik nyakába tolják, azok azok, akik még véletlenül sem tudnak hatékonyan részt venni a problémák megoldásában mert sem eszközük, sem tudásuk nincs erre.

És mi a kockázat? Rövid távon szinte semmi – a kompetenciafelmérések kérdőíveit lehet úgy összeállítani, hogy egyre kisebb legyen az elvárás, ahogy a tanulmányi versenyeken meg felvételiken is lehet szép óvatosan egyre lejjebb vinni a követelményeket.  Aztán lehet szidni a tanárokat, hogy hülyék és csak a sztrájkkal törődnek, nem pedig a gyerekekkel, pedig annyi fizetésemelést kaptak mostanában, hogy lassan már nem is tudják mire költeni azt. Lehet szidni a libsi-bolsi oktatást is, bár egyre kevésbé, mert az elmúlthatév lassan kitörli az emberekből az elmúltnyolcévet, az általános iskolások többsége pedig már az Orbán-kormány alatt tanult meg írni-olvasni-számolni.

Hosszabb távon azonban súlyos problémákat fog okozni az oktatás mesterséges lepusztítása: a munkaerő képzetlensége komoly versenyképességi problémákat okoz – hiszen be lehet jelentkezni a britektől lepattanó vállalkozások befogadására, de ha nincs szakképzett munkaerő, erre hangyányi esélyünk sincs. Már most is 22 ezer informatikus hiányzik az országból úgy, hogy pótlásuk szinte lehetetlen, az adófizetők által eltartott képzetlen közmunkások pedig nem fogják megoldani a szakképzett munkaerő hiányát. A helyzet végső soron odáig fajulhat, hogy a gazdaságunk megtorpan, a GDP növekedése pedig nemcsak időszakosan áll le, hanem tartósan.

Az oktatás hiányosságai azonban magát a demokratikus intézményeket is veszélyeztetik, hiszen melyik kormányzat mer kiírni racionális döntést megkövetelő népszavazást, ha a polgárai többsége képtelen az eszét használni, viszont emocionálisan a legdemagógabb pártok is foglyul ejthetik őket? Egyes vélemények szerint a britek az uniós népszavazás végeredményével éppen az oktatásuk lepusztításának árát fizetik msot meg – ez pedig várhatóan sokkal több lesz, mint amennyire valaha is valaki gondolni mert volna.

A demokrácia nem lehet sikeres azok nélkül, akik okosan választanak. A demokrácia igazi védelme éppen ezért az oktatás. (Franklin D. Roosevelt)

Nekünk, magyaroknak még az igazi fekete levest nem szolgálták fel – erre még várni kell egy-két évet, de egyelőre kevés az esélye annak, hogy az oktatási rendszer leamortizálása ne üssön vissza. Egy biztos, akik azt akarták, hogy ez így történjen, nem fognak megbűnhődni, hiszen ők azok, akik egész megyék földesurai, netalán gazdasági szektorok teljhatalmú oligarchái lesznek – és nem lesz másra szükségük, mint szófogadó robotokra és engedelmes szavazógépekre, hogy hatalmukat bármi áron megtartsák.

Kapcsolódó poszt: Vajon van határa a politikusok hazudozásának?

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Lehetnének ennél is köpönyegforgatóbbak a politikusaink, ha az Unióról van szó? Kétséges. Azonban kizárt, hogy ne lenne készen az a kormányzati forgatókönyv (legalábbis vázlatos szinten), amely a kilépésünket eredményezné. Nézzük tehát először azt, amit már tudunk, aztán azt, vajon mi lehet ebben a forgatókönyvben.

E hét csütörtökén Lázár János nagy nyilvánosság előtt azon morfondírozott, hogy nem tudna jó szívvel nemet mondani az Unióban bennmaradásra, péntek reggel Kovács Zoltán próbálta ezt tompítani és az egészet a migránsvonalra átterelni, ám konklúzióként ő is arra jutott, hogy észérvek a kilépés mellett szólnak.

Természetesen nem várható el ma már, hogy egy kormányzati kijelentés megmaradjon határainkon belül, így egy nap se kellett hozzá, hogy a hírt felkapva a brit lapok szinte készpénzként tárgyalják hazánk Unió elleni lázadását. Eközben magától a miniszterelnöktől is megpróbálták újságírók megtudni, mi a véleménye egy esetleges kilépésről, az ő válasza azonban talányos, a maszatolásra segítségül szintén a migránsokat hívja. A helyzetet valójában nem tompítja, hogy egyes kormányzati politikusok egyértelműen a bennmaradás mellett teszik le a voksukat, mert ettől még a kétségek nem szűnnek meg, mivel ugyanekkor Kövér László egyenesen csernobili katasztrófát vizionál. Véleménye szerint „a mai értékviták megmutatják, hogy vannak akik az erősebb unió nevében a nemzetek önazonosság-tudatát, a nemzeti büszkeséget, szuverenitást minden szinten le akarják bontani, erről szól a migránsok kötelező elosztása, a kvóta is, (…) ma már nyugati baloldali-liberális körökben a vérfertőzés dekriminalizálásának szükségességéről értekezni sem számít botránynak. (…) nagyon súlyos következményei lehetnek, ha a nemzetállami keretek szétesnek (…)”. (index.hu)

"Az a kísérlet, amelyet a balliberális, kozmopolita oldal végez az emberek nemi, vallási, nemzeti identitásának módszeres aláásásával, társadalmi értelemben egy atomkatasztrófával fenyeget" (Kövér László)

Atomkatasztrófa ide vagy oda, attól nem kell félnünk, hogy kormányunk tétlenül várná társadalmunk teljes megsemmisülését – az uniós pénzek beérkezése feletti aggodalmának hangot adva Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára már azt számolgatja, mennyi pénztől eshet el a kormány, ha nem cselekszik gyorsan. A megoldás: minél gyorsabban lehívni az uniós támogatásokat. Tehát miközben nagyjaink arról beszélnek, a józanész szerint ki kellene lépnünk az Unióból, a racionális énjük azt diktálja, bizony iszonyatos nagy pénzektől esnének el, ha ezt meg is tennénk. Mennyitől? Csak a britek kilépése miatt 63,3-221 milliárd forint ez az összeg, ha pedig azt vesszük, ennek minimum 20%-a kézen-közön eltűnik a felülárazások és a személyre kiírt közbeszerzések segítségével, akkor a kormányközeli vállalkozók kára akár nettó 50 milliárd is lehet (ebben nincs benne a hazai önrész, amit a költségvetés áll), és ez még csak az angolok miatt.

És hogy néz ki a kilépési forgatókönyv? Vigyázat, összeesküvés-elmélet következik!

Nem attól kell félnünk, hogy az idei kvóta-népszavazás átcsap kilépési népszavazásba, hiszen azzal politikusaink saját és kedvenc oligarcháik lélegeztető gépét húznák ki a konnektorból. Nem, most az elsődleges cél, hogy a támogatások 95-100%-át rövid időn belül szerződésekkel lekössék, arra számítva, hogy élő szerződéseket az Unió már úgysem bontana fel.

De mi lesz, ha gyorsított eljárásban megkapjuk az összes lehetséges pénzt? Azaz a támogatások haszonélvezői megkapják azt, amiről úgy érzik, feltétlen jár nekik, akárhogy is fröcskölnek az Unióra? Azonnal jöhet a kvóta-népszavazás 2.0, de most már a kilépésre.

Kormányunk számára a legkényelmesebb forgatókönyv a következő lenne:

1. Egyelőre még bent maradni és a támogatásokat leszívni olyan gyorsított tempóban, ahogy csak erre Brüsszel hajlandó. A pénzek elköltésének a lényege nem a gazdaság talpraállítása és fejlesztése lenne, hanem egyedül az, hogy minél többet lehessen lenyúlni – mint a török időkben, amíg nem jön a selyemzsinór, addig kell a lehető legjobban lerabolni azt, amit le lehet rabolni. Ez a rendszer magában hordozza a teljesen felesleges beruházásokat (kisvasút kisvasút hátán), valamint az akár többszörös túlárazásokat is, amivel még gyorsabban le lehet hívni a keretet. A legdurvább szabálytalanság is elkövetkező, hiszen a cél a minél több lehívás, nem pedig az, hogy a pénz elköltése tisztességes és nemzetgazdasági szinten hosszútávon eredményes legyen.
2. Ez persze nem gátolja a kormányt, hogy folyamatosan az Unió ellen lázítson – fertőbe taszítja társadalmunkat, oda lesz nemzeti identitásunk, ellepnek minket a migránsok százmilliói, romlásba dönti hazánkat a libsi-bolsi idegenszívűség. Mivel Brüsszel eddig is etette azokat, akik a kezét mardosták, nincs nagy veszélye annak, hogy az ellenpropaganda szankciókat is eredményezzen velünk szemben, hiszen szólásszabadság van, nem?
3. Ha a pénz nagy része már beérkezett, politikusaink és oligarcháink is zsebretették azt, amit zsebre lehetett tenni (még több kastély/szálloda/felhőkarcoló, még több tengerparti villa), jöhet az utolsó nagy unió-ellenes roham, azaz beindulhat a Huxit kormányzati propaganda: a nemzethalál előtti huszonnegyedik órában vagyunk, a muszlim migránsok gyarmatosítanak minket, ha pedig nem lépünk azonnal, a multikulti tőrt döf nemzeti csakránkba és nekünk annyi, örökre eltűnünk a népek süllyesztőjében.
4. A nép bepánikoltatása után a népszavazás eredménye: kilépés. A kormány várhatóan népszavaztatja a határainkon túl, másik uniós állam polgáraiként élő magyarokat is, mi legyen velünk, hiszen kár lenne elvesztegetni a voksaikat csak azért, mert ők így is, úgy is uniós polgárok maradnak. És az sem érdekes, mit akarnak a fiatalok, elég a nyugdíjasok és a nacionalisták szavazatait megvenni, viszont minden lehetséges eszközzel akadályozni kell, hogy uniós gazdasági emigránsaink voksolhassanak.
5. Elindulnak az elszakadási tárgyalások, így a kormány már az uniós befizetéseket sem teljesíti, minek? A támogatásokat már elraktuk több évre előre, ha pedig a csalás elleni szervezet vizsgálódna a beruházások meg a lehívások szabálytalanságai miatt, őket is elküldik jó messzire, hiszen mi már éppen kilépünk, itt ne rontsák a levegőt. A magyar ügyészség meg persze semmiben sem talál semmi kivetni valót, így a lehívott támogatások (és a saját költségvetésből elköltött pénz) akár 50%-a is magánszámlákon landolhat, teljes mértékben közpénztelenedve.
6. Azok az oligarchák és politikus-strómanok, akik még mindig bírják azok bizalmát, akik lehetővé teszik az ő létüket, a szabadrablásból szerzett tőkéjük segítségével felvásárolják azt is, ami véletlenül megmaradt a magyar gazdaságból. Meg a magyar állami tulajdonból.
7. Lezárulnak a tárgyalások, kilépünk a klubból. A letelepedési kötvényeseket vagy kárpótoljuk, vagy nem, az uniós kártérítési igényeket (a szabálytalanság-bírságok és a befizetés elmaradások miatt) vagy kifizetik az adófizetők, vagy sem, az élet megy tovább, immáron minden külső kontrol nélküli banánköztársaság államforma keretében.

És mindehhez a magyar átlagpolgár tapsolni fog, végre megmutatjuk mindenkinek, nekünk ne parancsoljanak – az pedig egy pillanatig sem zavarja őket, hogy vezéreik nemcsak a teljes gazdaságot rabolják le szőrőstől-bőröstől, hanem az ország éléskamrájából (az állami tulajdonból és a költségvetésből) az utolsó befőttes üveget is lenyúlják.

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Vajon ki rombolja jobban a vallást, az a keresztény gyökereit tisztelő kormány, amely képtelen egy normális, a szabad vallásgyakorlás és az egyesülés jogát tiszteletben tartó egyházjogi törvényt összetákolni, vagy az évente egyszeri budapesti Pride?

Segítségül: az előbbi miatt a jogaikban megsértett kisegyházak részére kártérítést kell fizetnie a magyar államnak (és nem a jogfosztó törvényt megszavazó képviselőknek, se nem az anyapártjuknak, hanem az adófizetőknek), a második védelmében pedig 31 nagykövetség fogalmazott meg közös közleményt, ki tudja hova pozícionálva hazánkat, de az biztos, hogy nem az Unió területére. És mielőtt bárki is azt mondaná, persze már megint a mocskos, Európát romlásba döntő liberálisok aggódják túl magukat, az aláírók között vannak híresen katolikus országok is. 

Felmerülhet a nagy kérdés, vajon a hazai keresztény kurzusnak miért is kellene figyelembe vennie a nemzetközi tendenciákat? Most ne olyanokra gondoljunk, mint a meleg házasság, netalán a melegek örökbe fogadási joga, hanem például arra, hogy Ferenc pápa épp a napokban jelentette ki, hogy az egyház bocsánatkéréssel tartozik a melegeknek azért, hogy annyi ideig kirekesztette őket. Ő végül is csak a katolikus egyház feje, ha megszólal, hívek milliárdjaihoz intézi szavait, az viszont nem igazán várható el tőle, hogy a KDNP ifjúsági szervezetének (az IKSZ-nek) küldjön személyesen egy elsőbbségi levelet, melyben irányt mutat számukra és ajánl egy olyan szakkönyvet is, amely segít megkülönböztetni például a másságot és a büntetőjogi kategóriába is eső állatkínzást.

Amíg ez nem történik meg, addig bizony ne lepődjünk meg, hogy míg Bécsben a villamosok szivárványos zászlóval közlekednek, addig az idei Pride kapcsán az ifjú keresztényeink nyilatkozatukban a kecskék szabad szexuális partnerválasztási jogáért aggódnak (vajon van még valaki az országban, akinek ugyanez jött le a Pride kapcsán?) illetve a vallásgyalázást meglehetősen kiterjesztő módon értelmezik. (A nyilatkozat teljes szövege itt.)

Íme egy kis eszmefuttatás a kereszténységről, hogy ne csak a hazai konzervatív keresztény ifjak szemszögéből vizsgáljuk az eseményeket:

Mondjuk az IKSZ képviselői a házasságon belüli erőszak és a pedofília ellen túl sokszor eddig nem emelték fel a hangjukat és a honlapjukon kutatva, ha kíváncsiak vagyunk ilyen fontos kérdésekben az állásfoglalásukra, még az sem hoz eredményt, ha rákeresnünk ezekre a szavakra.   

Mit tudunk még a kecskékért aggódó keresztény ifjakról? Az abortusz tervezett lengyelországi betiltása miatt tiltakozókat feljelentették (az alapszabályból levezetve az IKSZ totálisan abortuszellenes szervezet, 11.1. pont), valamint szívesen bevezetnék a szingliadót, ezzel is kiteljesítve az alapszabály 11.4. pontját, mint „jövőbe mutató megoldások szakszerű kidolgozásának” egyik fejleményét. Az a kérdés érdekes lehet, hogy a hivatásos cölibátus-vállalók vajon felelősek-e a társadalmunk fogyásáért és ily módon adó fizetésére lennének-e kötelesek, de miután a kezdeményezés a nagy felháborodás miatt elhalt, a témát inkább ne feszegessük.

Ráadásul az ikszesek időnként a keresztény szervezetekkel kapcsolatos tájékozatlanságukat és mindenáron keresztény-pártiságukat agresszióval palástolják, pedig vannak olyan ügyek, amelyek esetében tényleg illene egy lépést hátrálni, különösen ha a téma a pedofília. Hozzá kell tenni, hogy IKSZ-nek már az Anonymousszal is meggyűlt a baja 2012-ben, amikor is felszólították a Hallgatói Hálózatot, hogy az „fejezze be az öncélú, zavarkeltő akcióit és maradjon a véleménynyilvánítás - egyetemek működésének szabályait betartó - demokratikus formáinál. A Hallgatói Hálózat ne az oktatás rendjét akadályozva, a szélsőségesen baloldali, marxista 68-as diáklázadások egyetemfoglalásai iránti nosztalgiát ébresztve hallassa hangját a felsőoktatással kapcsolatban.” (origo.hu) 

Röviden és elegánsan „Love and peace” (még rövidebben és kevésbé elengánságan, kuss?), szerintük ennyi elég a hallgatóknak, még akkor is, ha megunták a formális szervezeteik kormányhűségét. Ha meg megint unatkoznának, talán elgondolkodhatnának az IKSZ-et is foglalkoztató „kecskék özvegyi jogán”, hátha jutnak valamiféle konstruktív megoldásra.

De vajon honnan ered ez a homofóbia, amely olyan nyilatkozatra készteti ezt a konzervatív ifjúsági szervezetet, amely már-már a józan emberek számára megmagyarázhatatlan világgal operál? Magyarázat, az van rengeteg, saját okoskodás helyett nézzünk inkább a Wikipédiát:

„A homófóbia okairól számos történeti, pszichológiai és szociológiai elmélet létezik. A történeti magyarázatok elsősorban a homofóbia vallási gyökereire összpontosítanak. A pszichológiai magyarázatok olyan egyéni jellemvonások segítségével magyarázzák a homofób beállítódást, mint a látens homoszexualitás, az autoriter személyiség vagy a változó nemi szerepekhez való alkalmazkodási képtelenség. A szociálpszichológiai magyarázatok az előítéletek, a stigmatizáció és a címkézés általános (tehát nem kifejezetten a homoszexualitáshoz kapcsolódó) fogalmaihoz kapcsolódnak. A szociológiai elméletek a társadalmon belüli hatalmi viszonyok, így például a patriarchális család, a kapitalizmus termelékenységi-termékenységi kényszere, a bürokratikus szervezetek vagy a modern tudományok tudásvágyával magyarázzák a homofóbia modern formáit.” (wikipedia.org)

Ha mélyebben kíváncsiak vagyunk a témára, akkor a 2005-ös Családvédelmi Charta részletesen tartalmazza, mi a véleménye a keresztény pártnak a melegekről (nehogy már joguk legyen bármire) , a kecske, szex, özvegyi jog témájú aggódás politikai közlemény szintre emelése azonban újdonságnak számít. Ahogy az is, ahogy a Magyar Idők elmereng azon, hogy a Brexit végeredménye és aközött az esemény között szoros összefüggés van, amikor is a Pride alkalmával meleg rendőr megkérte a meleg rendőr társának a kezét. Munkaidőben. És vajon hogyan védik a rendőrök a rendet, ha munkaidőben a homoszexualitást népszerűsítik? A cikk írója szerint nem csoda tehát, ha emiatt a gloucesteri gazdálkodó vagy birminghami munkás nemet mondott Európára.

Kis esélye van azonban annak, hogy három rendőr okozta volna a földcsuszamlásszerű népszavazási eredményt, sokkal inkább az idegengyűlölet, a félretájékoztatás és a saját hatalmi ábrándjaikat kergető politikusok demagógiája. Az sem ártana, ha a cikk szerzője (a brit történelem ismeretét mégsem várhatjuk el tőle) legalább utána nézett volna néhány ténynek, például megnézte volna a valós eseményeken alapuló Büszkeség és bányászélet c. filmet. Ez esetben tudná, hogy nálunk még bőven szocializmus volt (1984-85), amikor Walesben a melegek már aktívan segítették a nagy bányászsztrájk bányászait. És miért? Mert rájöttek, hogy a jogtiprás az jogtiprás, akár bányászokról, akár melegekről van szó és nem egymást kell utálni, hanem igenis lehet vállvetve harcolni a szabadságjogokért és egy jobb világért. És hogyan hálálták meg a bányászok a segítséget? 1985-ben ők vezették fel a Pride felvonulását és a szakszervezeti szabályzatukban is szolidaritást vállaltak a melegekkel. Ja, és el ne felejtsük, 2013-ban az angol királynő is rábólintott a melegházasságra.

Mi egyelőre valahol Homofóbia Felföldjén leledzünk ("a buzi azért buzi, mert az akar lenni", "a család csak egy férfi és egy nő közössége lehet") – mintha legalábbis politikusaink attól félnének, ha minden ember (szexuális orientációjától függetlenül) jó érezné magát a bőrében, az már egyenesen a világ végét jelentené, így mindent elkövetnek azért, hogy ez be ne következhessen. És mindközben azon aggódnak, mi lesz a kecske özvegyi joga.

Most már csak az a kérdés, hogy az az elborzasztóbb, ha valaki pap/apáca jelmezt felvéve „provokálja” azokat, akik személyesen elmennek megnézni a felvonulást, vagy az, ha egy ifjúsági szervezet a médiában közzétesz olyan korhatár nélküli nyilatkozatot, amely a kecskékkel és a szexszel foglalkozik.

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Bármit mondhat egy politikus, csak azért, hogy megnyerjen egy választást/népszavazást? Úgy tűnik, igen.

Hazudhat, ferdíthet-torzíthat tényeket, homályosíthat, mismásolhat, támadhat? Hogyne, minden következmény nélkül, hiszen vessen magára az a választópolgár, aki elég hülye ahhoz, hogy mindazt a baromság-tömeget, amit mondanak neki, elhiszi. Kritika nélkül.

Néha az emberek a legarcátlanabb hazugságokat is képesek elhinni - ha valaki elég meggyőzően tudja előadni, s ha elég lelkiereje van ahhoz, hogy végig is csinálja. (Agatha Christie)

Attól nem kell tartanunk, hogy a politikusokat visszatartja valami fennkölt erkölcsi jobb, hogy megszerezzék bármi áron a hatalmat, hiszen tevékenységüket egyedül a legközelebbi választás megnyerése motiválja. Miért is gondolnának a következő nemzedékre? A kampányokat a szavazatmaximalizálás hajtja, a következő nemzedéknek meg jelenleg egyetlen voksa sincs ugyebár, éppen ezért hívjuk következő nemzedéknek.

Persze vannak olyanok, akik azt hiszik, tényekkel meg észérvekkel lehet operálni, de az első vereség után nekik is rá kell jönniük, hogy a demagógok visznek mindent, leginkább a szavazatok többségét – így vagy beállnak a sorba és igyekeznek még népszerűbbet hazudni, vagy áttérnek ők is olyan érzelmi húrok pengetésére, amelyek segítenek feldolgozni az átlagválasztó frusztráltságát. Jöhet a nacionalizmus, az idegengyűlölet meg olyan felsőbb hatalmak elleni harc, mint az önmagát soha fel nem fedő háttérhatalom – hiszen ha nyilvánosságra lépnének, hogyan tudnának a háttérből irányítani? Magyarország magyar ország, aki nincs velünk, az ellenünk van, sőt, aki nem keresztény, vagy nem hord kokárdát/lajbit/stb. az nem is igazi hazafi, ezt mindenki láthassa és egyébként is jobbak vagyunk, mint bármelyik más nemzet (a közvetlen szomszédainknál meg pláne), majd mi megmutatjuk Európának, hogy nekünk nem parancsolnak, nem leszünk gyarmat, pfuj bankárok, pfuj népnyúzó multik.

Miért is kellene fárasztani az egybites választókat olyanokkal, mint gazdaságpolitika, költségvetési egyensúly, a kampányígérgetések pénzügyi fedezete, stb., úgysem értik meg, elegendő nekik a „ria-ria-Hungaria” meg az, hogy „rezsicsökkentés”-„béremelés”.

Amelyik párt nem áll be a sorba, az előbb-utóbb vagy eltűnik a történelem süllyesztőjében vagy törpepártként reménykedik, egyszer még ő lesz a mérleg nyelve és akkor számára is elérkezik a Kánaán.

Az a tény, hogy oly sok sikeres politikus oly szégyentelen hazudozó, nemcsak őket tükrözi, hanem minket is. Amikor az emberek lehetetlent akarnak, csak a hazugok tudják őket kielégíteni. (Thomas Sowell)

Ráadásul az első kis hazugságot követheti a második, aztán hogy még több szavazat legyen, netalán ne maradjon szégyenben a párt a kampány alatt, szép lassan erre épülve bedobják a köztudatba a sok-sok következőt, messziről szilárd, csili-vili felhőkarcolót, a jólét palotáját létrehozva, valójában azonban csak egy kártyavárat építve a választók feje fölé.

És mindennek mi a következménye? Mivel egy okos, megfontolt döntésre képes polgár szavazata pontosan ugyanannyit ér, mint egy érzelmi síkon bábként manipulált idiótáé, így minden hatalomra törő politikus elsőrendű célja a hülyék megnyerése. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki populista dumával győz, annak feltétlen romlásba is kell döntenie az országot, netalán az idegengyűlöletet, nacionalizmust a kormányzásának alapjául kellene tennie, de lássuk be, a kísértés igen nagy. És bár a választások eredménye csak azt határozza meg, kik kerülnek hatalomra, nem pedig azt, hogy ténylegesen hogyan fognak kormányozni, sokkal egyszerűbb a felmerülő gazdasági, netalán korrupciós problémákat sportsikerekkel, látványos évfordulós ünneplésekkel, a keresztény hagyományok-ünnepek állami lenyúlásával, netalán migránsgyűlölettel leplezni, mint olyan intézkedéseket hozni, amelynek eredményeképpen az adott ország gazdasága külső segítség nélkül is talpra állhat. És amíg a választók vevők erre a politikára, miért is kellene fellépni a korrupció ellen, netalán tenni valamit a gazdaság helyrepofozása érdekében?

Ha egy politikus államérdekből vagy pártjának érdekéből egy másik politikusnak ciánkálit öntene a csokoládéjába, az egész civilizált világot felháborodás fogná el; hogy azonban egy államférfi ugyanilyen indokokból csal, tényeket hamisít, színlel és intrikál: ezt egészen magától értetődőnek tartjuk. (Egon Friedell)

Igen ám, de. Időnként vannak nagyobb jelentőségű döntések is annál, mint az, hogy az elkövetkező négy évben melyik párt képviselői keressék degeszre magukat, azaz kik harácsolhatnak úgy, ahogy a csövön kifér. Az egyik ilyen a „tudtuk, de nem sejtettük” helyzet, amikor is tudni lehet előre, hogy a kormánypárt készül letarolni az országot, de azt azért álmában sem gondolta senki, hogy mindez

• a demokratikus intézmények teljes kiüresítésével,
• a fékek és ellensúlyos megszüntetésével,
• a választási rendszer lejtőssé tételével,
• a népszavazás, mint joggyakorlási lehetőség nullára redukálásával,
• a gazdaság teljes lerohanásával,
• új burzsoázia létrehozásával,
• a média udvari bohóccá degradálásával,
• a magán- és önkormányzati vagyon államosításával és ezzel egyidejűleg
• az állami vagyon áron aluli kiárusításával, illetve
• bizonyos választói rétegek választójog-gyakorlásának ellehetetlenítésével jár majd.

Az ilyen rendszer előnye, hogy a hatalmat a populista, ígérgetős meg nacionalista jelszavakkal megszerzett szavazóbázis odaadja ajándékba az ország földi javait új „urainak” és ezt a „bizalmat” megvonni csak akkor fogja, ha valaki még többet, még jobbat ígér és erről tudomást is szerez (azaz az új ígérgető túl tud nőni a 95%-ban kormánypártivá tett médián).

Az ily módon lojálissá tett választók többségét csupán annyi érdekli, mennyi nyugdíjat hoz havonta a postás, netalán az állam legyen szíves időben fizesse ki a havi illetményét és a cafeteria is legyen jó valamire, plusz lehessen büszke magyarként zászlót lengetve drukkolni/örülni bárkinek vagy bárminek, netalán együtt lehessen utálni azt, aki elkövette azt a hibát, hogy nem a mi kutyánk kölykeként született.

Hogy valaha, valamelyik politikus megbűnhődik-e például hazánkban azért, mert hazudott, esetleg statisztikai adatokat ferdített-hallgatott el? Kizárt, maximum akkor, ha ezt botor módon ő maga vallotta be, egyéb esetben még komoly, erőszakos bűncselekmény is kevésnek bizonyulhat a megszégyenüléshez. Egy kiadós, paparazzi képekkel bizonyítható szexbotrány a sok álszent politikus között azért biztos generálna némi vihart a bilibe, ha már egy mezei asszonyverés (látlelettel) maximum egy tavaszi fuvallattal ért fel.

Ami viszont nagyon érdekes lehet, hogyan alakul ez a felelősség más országban? A Brexit valószínűleg új mérföldkövet jelent a politikai játszmákban, hiszen a kampány során nyilvánvaló hazugságokat állítottak politikusok és sokan éppen erre vezetik vissza, hogy a kilépéspártiak győztek. És nem elég, hogy hazudtak, de már rögtön a győzelmet követően visszakoztak is a hazugság folyományaként tett ígéretüktől – beismerve ezzel, hogy akár milliókat vezethettek meg. És a magyarázat? Nigel Farage, a függetlenségpárti UKIP párt elnöke és a Brexit-kampány egyik vezető figurája erről az őt faggató riporternek annyit mondott: „Meg kell értenie, hogy a hivatalos Leave-kampány miatt meg volt kötve a kezem.” Tehát a tisztelt politikus szerint az ég adta világon semmi gond sincs azzal, hogy 1. félretájékoztatta a közvéleményt, 2. ezekkel a hazugságokkal és felelőtlen, soha be nem tartani szándékozott ígéretekkel befolyásolta a népszavazás eredményét.

Vajon mit gondolnak most a politikai felelősségről mindazok, akik röpke idő alatt akár vagyonuk, (nyugdíj) megtakarításuk cirka egynegyedét is elvesztették a nagyravágyó politikusok és az általuk becsapott választópolgároknak köszönhetően? Vajon milyen felelős döntés ezek után a Brexit végeredménye, amely ráadásul az ország elkövetkező 20 évéről szól úgy, hogy téves információkon alapult? És elegendő indoklás-e mindezen tettekre az, hogy az Egyesült Királyság ”újra saját kezébe veheti a sorsát, elkezdheti kiépíteni kapcsolatait, sőt, talán még a brit nemzetközösséggel is ismét virágzó kapcsolatokat alakíthat ki”?

Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy azoknak is van felelőssége, akik nem tudtak/akartak gátat szabni ennek az igen hatásos kampánystratégiának és képtelenek voltak hathatósan cáfolni azt, ami eleve nem volt igaz. Sokan vádolják az elitet is, mert az képtelen volt időben felismerni a félretájékoztatásból fakadó veszély nagyságrendjét, egy-egy Guardian cikk pedig kevésnek bizonyult, ahogy a megfoghatatlan, nemzetek feletti hárombetűs szervezetek borúlátó elemzéseire hivatkozás sem tudta ellensúlyozni a kilépés-párti propaganda hazugságait.

Még messze van az, amikor a szigetországban eljöhet annak az ideje, hogy a hazugokat pellengérre állítsák és esély legyen minimum a meghurcolásukra, maximum akár még a felelősségre vonásukra is. Mert mi lesz, ha az elszakadás egyben egy gazdasági csodát indít be? Vagy pont ellenkezőleg, régen nem látott recesszióba süllyed az ország, amit tovább súlyosbít majd az, hogy a külföldi munkavállalók tömegével lesznek kénytelenek elhagyni az országot az atrocitások miatt és kiderül, nincs megfelelő munkaerő a helyettesítésükre? Netalán Skócia, Észak-Írország és Gibraltár örökre búcsút mond az Egyesült Királyságnak? Ha tartós marad a font mélyrepülése és ezt a brit multik nem tudják ellensúlyozni a hazalapátolt profitjukkal? Ha a nyugdíjalapok vagyona még tovább olvad és a kilépésre szavazók tömegével jönnek rá, bizony jó alaposan át lettek verve? És végül, de nem utolsó sorban, ki a felelős, aki kiállt a pódiumra és hazudott, vagy a tanácsadók, akik azt tanácsolták, ha már hazugság, legyen minél nagyobb, határ a csillagos ég?

Vajon mi lehet a megoldás?

Hazug, csakis önmaguk hasznát kereső politikusok mindig is lesznek, arra nem igazán számíthatunk, hogy majd önmegtartóztató életmódba kezdenek és nem akarják hatalmi játszmáikban bábként manipulálni az átlagválasztókat. Egyedül az oktatás az, amely képes arra, hogy felkészítse az embereket arra, bizony csak felhasználják őket és igenis nagyon könnyen áldozatul eshetnek a demagógiának és a propaganda-nyomta agymosásnak. Éppen ezért minél jobban kapaszkodik egy politikai elit a hatalomba, annál inkább érdeke a közoktatás padlóra küldése.

A demokrácia nem lehet sikeres azok nélkül, akik okosan választanak. A demokrácia igazi védelme éppen ezért az oktatás. (Franklin D. Roosevelt)

Vajon véletlen az, hogy a középiskolából kikerülő 18-19 évesek többségének fogalma sincs arról, hogy az állam csak úgy képes bárkinek is adni valamit, ha azt előtte mástól elvette? Hogy nincs ingyenebéd, nem a kormány és pláne nem a miniszterelnök mindenki jótevője, hanem az adófizetők állják a számlát? Hogy amit megkeresünk, annak hány százaléka kerül vissza az államkincstárba adók formájában, és azt mire fordítják azok, akiknek hatalmukban áll eldönteni, mi mit szeretnénk?

Sokan vannak közöttünk, akik a szocializmusban szocializálódtak és megszokták, az állam majd gondoskodik mindenről – még akkor is, ha a jólét ára az ország eladósodása. Ma sincs ez másképp, az ország lakosságának jó része hihetetlenül fogékony azon ígéretekre, miszerint az államosítás majd minden problémát megold, a nyugdíjak és bérek minden további nélkül emelhetők, a rezsicsökkentés ingyen van és ha a kormány úgy akarja, még a kerítés is kolbászból lesz. Csak kevesen értik, hogy míg a gulyásszocializmusunk addig tartott, ameddig azt mások hajlandóak voltak finanszírozni (azaz az adósságfelhalmozás éltette), a jelenlegi unortodox gazdaságpolitikánk végét az fogja jelenteni, ha az Unió úgy dönt, elzárja a pénzcsapokat.

„Ha a demokrácia megkérdőjelezhetetlen államformája a modern szekularizált világnak, akkor a politikai felelősség ennek a politikai berendezkedésnek a morális alapja. De nincs metafizikai alátámasztása, kizárólag az észjogban gyökerezik.” (Lánczi András: Ki a felelős? A politikai felelősség nyomában)

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Mit lesz 2017-ben? A béremelés éve, azaz maga a Kánaán. De aztán mindenkinek, mert „a magyar gazdaság stabil lábakon áll, növekedő pályán van, alacsony az infláció, kordában tartott a hiány és csökkenő pályán az államadósság.” (kormany.hu)

Most tekintsünk el a GDP idei első negyedéves tragikus alakulásától, mellyel EU sereghajtói vagyunk negyedéves alapú növekedés-ügyileg, bár vigasztaló, hogy az éves alapú adatokban hozzuk hátulról a második helyet, ezzel legyőzve Görögországot. Arról viszont inkább nem fecseg a kormányzat, hogy a növekedési versenyben egyelőre Románia és Szlovákia az éllovas és Spanyolország meg Bulgáriai is elég jól áll. bár már biztos nem sokáig, hiszen náluk nem az oly trendi unortodoxia elvei határozzák meg a gazdaságpolitikát. Azt is jobb, ha figyelmen kívül hagyjuk, miszerint Brüsszel nélkül tényleg nem megy, iparunk gyengélkedik, az építőiparunk meg egyenesen szabadesésbe kezdett. Persze ez változni fog, hiszen az év vége felé – legalábbis a várakozások szerint, Brexit ide vagy oda – megérkeznek az uniós pénzek, tehát gond egy szál sem, egy rövid zihálás után lélegeztető gépünk újra a maximumra jár majd.

És mit tesz a kormány ebben a helyzetben? Először is, mindenkit megnyugtat Matolcsy, miszerint csak rémhír, hogy rosszul áll a magyar gazdaság.

„A hallban csodálkozva, aránylag higgadtan fogadják az eseményeket, de amikor egy hivatalos személyiség azt kiáltja, hogy "mindenki őrizze meg nyugalmát, nincs semmi baj!" - nyomban kitör a pánik.” (Rejtő Jenő, Vesztegzár a Grand Hotelben, mek.oszk.hu)

A következő lépés pedig az, amikor a kormány – figyelemmel az elkövetkező választásokra – kijelenti, minden nagyon szép, minden nagyon jó, minden a legnagyobb rendben és veszett adakozásba fog, a jelszó: „a magyar reformok működnek: a kormány kiemelt célja, hogy ennek eredményeit minden magyar ember megtapasztalhassa”.

• az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetésének köszönhetően jövőre mindenki léphet egyet előre – „minden idők legnagyobb otthonteremtési programja érdemben segíti elő a saját lakáshoz jutást” (ez vajon a CSOK? A károsultaknak már van FB-csoportja is.)
• „lehetőség nyílik olyan korábban megkezdett beruházások és fejlesztések folytatására, illetve újabbak elindítására, amelyek a társadalom egészét szolgálják, és érdemben támogatják a polgári életminőség megerősítését, az egészségmegőrzést és hasznos szabadidő eltöltését, a nemzeti kulturális értékeink megbecsülését, a közlekedési infrastruktúrafejlesztést, az oktatási, kulturális, szociális intézményfejlesztéseket, a hazai városok megújítását, a magyar vidék felzárkózását, valamint a versenyképes vállalkozói környezet kialakítását.” (kormany.hu)

Hogy miből? 2.240 milliárd forintnyi uniós és 1.640 milliárd forintnyi hazai forrásból. Mert nekünk ugyebár saját lóvénk, az kevés van. És hogy el ne felejtsük, mindehhez a feltételeket a kormány „következetes és kiszámítható költségvetési politikája teremti meg az átlátható szabályozási környezet, az igénybe vehető támogatások és a fiskális ösztönzők mentén”, bármit is jelentsen ez. Bár a „kiszámíthatóság”-ról meg az „átlátható szabályozási környezet”-ről már vannak gondolataink, mégha nem is túl hízelgőek.

Vasárnap azonban a magyar-belga meccs előtt még egy jó hírt is bejelentett a kormány, azaz Dömötör Csaba, miszerint 2017 a béremelések éve lesz. (Vajon miért kellett ezt vasárnap délben bejelenteni? Hogy lássuk, a Miniszterelnöki Kabinetirodában éjt nappallá téve, még hétvégenként is dolgoznak a magyar nemzet jobblétén, délelőtti mise után, akár 34 fokban is?)

A kormány a béremeléssel – saját bevallása szerint – nem a szavazatokat szeretné majd megvenni még véletlenül sem, hanem „szeretné megbecsülni azokat, akik "odaadó munkájukkal" napról napra hozzájárulnak Magyarország gyarapodásához” és mivel 2010-hez képest több mint 500 ezer emberrel több dolgozik, a gazdaság teherbírása megfelelő a fokozatos béremelési programokhoz. Sőt, ha hihetünk a Magyar Időknek, akkor a helyzet még ennél is jobb, mivel az Orbán-kormány „bő fél évtized alatt nagyjából 600 ezer új álláshelyet is teremtett”.

Először is, nézzük a KSH adatait, hány új álláshely valójában az a 600 ezer:

• foglalkoztatottak száma 2010-ben 3 732,4 ezer fő, 2012-ben 3 827,2 ezer fő (két év alatt 94,8 ezer fő növekedés), 2015-ben 4 210,5 ezer fő (2012-höz képest a növekedés 383,3 ezer fő).
• közfoglalkoztatottak száma (alkalmazásban álló, 2013-tól) 2015 január-december hónapokban169,8 ezer fő (átlagbér br. 79.920 ezer Ft), az idén áprilisban pedig már 187 ezer fő (átlagbér br. 79.868 Ft).
• ha pedig a közfoglalkoztatottak összes számát nézzük (vállalkozás, költségvetés, nonprofit szervezet), az 2015 január-december viszonylatban 191,9 ezer fő (átlagbér br. 79.751 Ft/hó), 2016 áprilisában pedig 210,3 ezer fő (átlagbér: br. 79.828 Ft/hó).
• a köztisztviselők és közalkalmazottak létszáma* 2012. januárjában 716,1 ezer volt, 2015 decemberében 860,6 ezer fő, a növekedés 144,5 ezer fő (*a hivatkozott tábla a kormánytisztviselőket, a köztisztviselőket és közalkalmazottakat tartalmazza).

A 2010-2015 évek alatti foglalkoztatás-növekedés összesen 478,1 ezer fő, ebből a közfoglalkoztatottaké 191,9 ezer fő. azaz a növekedés mintegy 40%-át az adófizetők állják, mint sehova nem vezető, a munkaerőpiaci esélyeket nullára csökkentő, jellemzően improduktív és szociális védőhálóként üzemelő, GDP-t nem növelő munkavégzést rejlő közfoglalkoztatást. Ha ehhez hozzávesszük a közszolgák szaporodását (+144,5 ezer fő, 2012-től), akkor az ebből eredő foglalkoztatás-növekedést (336,4 ezer fő), azaz a megvalósult új „álláshelyek” több mint 70%-át  az adóforintokból finanszírozza az állam, és ebben még nincs benne az állami vállalatok létszámelekedése.

Mi ez, ha nem igazi unortodox sikertörténet?

És kik a kormány kedvezményezettjei, azaz kik részesülnek a béremelésből? Hellyel-közzel mindenki, aki az államtól kapja a fizetését és 2018 tavaszán az urnákhoz járulhat:

• a rendvédelmi dolgozók 2018-ig 50%-os béremelésben részesülnek (Orbán Viktor: „ma már az egyenruhához a tisztelet mellé köszönet és a hála érzése is társul”, plusz ha balhé van, mindig jó egy egyenruhás a háznál)
• a járási hivatalok alkalmazottainak július 1-jétől, a kormányhivatalokban dolgozóknak 2017. január 1-jétől emelkedik a bére (32 ezer ember, 42 milliárd)
• nő a NAV-ban és az igazságszolgáltatásban dolgozók bére is, idén októberben 5%-kal, majd a következő két évben újabb 5-5 százalékkal (ha ez a kormány marad)
• az egészségügyben 82,1 milliárd forint jut a béremelésekre.
• a középfokú végzettségű bölcsődei nevelők 1 plusz fél milliárdot érdemelnek ki.
• a pedagógusoknak az idén és jövőre 3,5-3,5%-kal emelkedik az illetménye, és azoké is, akik nem pedagógus végzettséggel rendelkeznek.
• a szociális szférában dolgozók is számíthatnak többletre, a kulturális dolgozók pedig 15%-ot kapnak.
• a felsőoktatásban is folyamatos a fizetések emelése, idén és jövőre 5-5%.

A Magyar Idők is szájbarágja az adatokat, beolvasásként az ellendrukkereknek: a következő három évben „a szakorvosok például 100 százalékos átlagos fizetésemelésre, az ápolók 65 százalékos, a pedagógusok 40-50 százalékos többletre számíthatnak, miközben a kulturális, a rendvédelmi és a szociális területen is két számjegyű növekedés várható”. Többet nem is kell elmondani a kormányzati propagandáról, a pedagógusok 3,5-3,5%-a például 40-50%-ra nőtt, csak még ne igyanak előre a medve bőrére, legyenek szívesek. Aztán majd a legközelebbi tüntetés alkalmával az orruk alá dörgölik, milyen kedvesek is ennek a kormánynak.

Félreértés ne essék, nem az a gond, hogy a kormány végre rendezni kívánja a béreket, hanem az, hogy

• ez miért nem jutott eszébe az elmúlt hat évben (ja, hogy az előző választásokon a multik bőrére véghezvitt rezsicsökkentés elegendő volt egy újabb ciklushoz?)
• és most miből kívánja ezt a jelentős kiadásnövekedést állni (ha már a rezsicsökkentés kifújt az államosítások miatt).

Egy biztos, az Unió nyíltan nem fog béremeléseket finanszírozni (maximum itt-ott, támogatott projekteken keresztül), a stadionépítési láz sem csökken, a sportot is nyomjuk ezerrel (lásd tao), de készülünk az olimpiára is és a kormánybarát vállalkozók kedvéért is kellene egy-két múzeum/sztráda/kisvasút/bicikli út ott, ahol a madár is csak ritkán jár. Jó megoldás lenne még a közigazgatás karcsúsítása, de éppen választások előtt? Nem valószínű, hogy a kormány behúzná ezt a lapot, ráadásul az újabb és újabb államosítások miatt naponta nő az állami alkalmazottak száma.

Másfél hónappal ezelőtt Lázár János azon kesergett, hogy „annak ellenére, hogy az állam pénzügyei rendben vannak, az ország, az állam versenyképessége nem nőtt az elmúlt években, aminek részben strukturális okai vannak” és „a mintegy 4,3 millió magyarországi munkavállalóból csaknem egymilliót a közszféra alkalmaz, az állami tulajdonú cégeknél hozzávetőleg 300 ezren dolgoznak”.

Ha a kiadási oldalról kizárjuk azokat a tételeket, amelyek tuti nem csökkennek (nagy állami beruházások, közigazgatás fenntartása szőröstől-bőröstől, CSOK, közfoglalkoztatottak és nyugdíjasok eltartása emeléssel együtt, rezsicsökkenés cechje is az államé az államosítások miatt, stb.), akkor a bevételi oldal növekedését kell megoldani, hogy legyen miből adakozni. Azaz vagy adósságba veri magát a kormány, vagy újabb adókat talál ki, esetleg a jól jövedelmező büntetésekre megy rá még jobban (például még több traffipax).

A béremelések egy része természetesen adók és járulékok formájában azonnal visszatér az államkasszába és ha itthon fogyasztják el a kedvezményezettek a plusz pénzüket, akkor a gazdaságot is pörgetheti ideig-óráig az extra bérkiáramlás (a horvát nyaralás magánszervezésben nem számít), ám az érintettek egy része akár örökre el is tüntetheti magyarhonból a plusz pénzeket (pl. külföldi bankbetétek, gyermek külföldi oktatásának finanszírozása, stb. formájában).

A kormányzati adakozás fő célja azonban az, hogy a béremelések kezdeményezettjei a hét szűk esztendőt elfeledve a következő választásokon a Fidesz-KDNP-re szavazzanak – ezt hívatott garantálni az is, hogy a beígért emelések egy része áthúzódik a következő parlamenti ciklusra is. Akár azon az áron, hogy a vállalkozói szektor adóprésén tekernek még egy nagyot – a közszféra, a kormánybarát vállalkozói kör, a nyugdíjasok meg a határainkon túli magyarok szavazata már éppen elég ahhoz, hogy ne aggódjon a kormány a saját sorsa miatt.

A reálszféra csapdába került - azok, akik nem az államból élnek, hanem ezt a giga-béremelést finanszírozzák, kevesen vannak ahhoz, hogy el tudják dönteni szavazataikkal, kit is szeretnének 2018 tavaszán a parlamenti többségben látni.

„A demokráciának többnek kellene lennie annál, mint amikor két farkas és egy bárány arról szavaz, mi legyen a vacsora.”

James Bovard, Lost Rights: The Destruction of American Liberty

Aki további részletekre kíváncsi, a posztban említett kormányzati adatok forrása ez, meg ez.

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

Mi vagyunk az elrettentő példa - azok, akikre nyugodtan mutogathat bármelyik kilépést forszírozó unióellenes politikus: "Tényleg ezeket akarjátok finanszírozni???"

Egész biztosan készülnek majd a témában átfogó tanulmányok, amelyek azt vizsgálják, mi vezetett ehhez a népszavazási eredményhez, ám azt már most is tudjuk, hogy a nacionalizmus és a gazdasági csőlátás. Meg a migráció, hogy a legfontosabbat ne hagyjuk ki.

Ha személyesen Orbán Viktor álláspontját nézzük, abból egyenesen következik, hogy hazánk a britek maradását támogatta (és nemcsak egész oldalas újsághirdetéssel), hiszen mi vagyunk azok, akik a kerítés révén nagymértékben csökkentettük a migrációt. És egyébként is, minden baj oka a migráció, azaz a modern kori népvándorlás, így a Brexit eredményéé is.

A kormány részéről azonban senkitől sem fogunk arról eszmefuttatást kapni, miszerint az angolok nemcsak a muszlimokat, hanem azt a cirka kétmilliós nagyságrendű, leginkább a kelet-európai csatlakozás után országukba áramló munkavállalót zárnák ki örökre a szigetükről, akik kényelmesebbé és olcsóbbá teszik a mindennapi életüket, ám cserébe rászabadultak a szociális ellátórendszerükre. A migráció az migráció, minek azt pontosítani, az összemosás és maszatolás pedig már meg is jelent politikusaink nyilatkozataiban:

„Magyarország továbbra is határozottan azt a véleményt fogja képviselni, hogy nem akar Európai Egyesült Államokat, nemzetek Európájára van szükség, és azt is egyértelművé teszi, hogy ha az Európai Bizottság továbbra is ezt a fajta bevándorláspolitikát képviseli, ennek más tagállamokban is hasonló következménye lehet - mondta a politikus. Szerinte akkor, ha a bevándorláspolitika terén sikerül Brüsszelt arra kényszeríteni, hogy változtasson az alapvetően elhibázott, közösségi jogot is sértő álláspontján, akkor az európai együttműködés jövője sokkal biztosabb lesz, mint hogyha a kényszerbetelepítés eszméletlen terveit folytatja Brüsszel.” (Gulyás Gergely Brüsszelt okolja a Brexitért, hvg.hu)

 Mi legalább nem a kilépésre voksolunk a migrációs népszavazásunkon, hanem csak arra, hogy hozzánk ne jöjjön senki, a magyarhon a magyaroké, pusztuljon mindenki más még akkor is, ha már nincs árufeltöltő a boltokban meg nővér a kórházakban.

Azért mi sem vagyunk olyan bezárkózók, mint ahogy azt a kormányfőnk minden lehetséges alkalommal mantrázza. Ugyanis vannak, akik minden további nélkül jöhetnek, sőt szeretettel várjuk őket, de csak azokat, akik közel százmilliós nagyságrendben tudnak áldozni letelepedési kötvényre, szuper rentábilissá téve a nagy lenyúlós bizniszt. Nem kicsit, nagyon – az adófizetők meg csak pisloghatnak, hogy az offshore cégek hálójában hova tűnik el a több tízmilliárd jutalék, aminek fejében ezres nagyságrendben érkeznek az országunkba a ki tudja kik. És kit zavar, ha szaudi olajmágnások vásárolják fel az ötödik kerületi palotákat, ha az eladó cég a miniszterelnök rokonához köthető? A Békemenetet tuti nem, ahogy a kormányhoz ezer százalékig lojális sajtót sem. Ahogy vannak egyenlők és még egyenlőbbek, úgy a Fidesz is csak azokat a muszlimokat utálja, akik nem hoznak zsíros üzleteket és akik nem gazdagítják őket tovább. Azt pedig végképp senki sem kutatja, hogy ezek az emberek miből gazdagodtak meg és mire fordítják felesleges pénzüket – a kormány jelenlegi álláspontja szerint csak a szegény muszlimok akarják elfoglalni hazánkat, a gazdagok nem.

A populista megnyilvánulások azonban nem a kivételezetteknek szólnak, hanem a tömegeknek. Ahogy Nagy-Britanniában, úgy hazánkban is szárnyal a nacionalizmus meg a rasszizmus és bármikor lehet apellálni a nagy tömegek sovinizmusára, antiszemitizmusára és valami elferdített nemzeti érzületre, amely szerint magyarságunk és ebből eredő erkölcsi felsőbbrendűségünk megkérdőjelezhetetlen, ezért aztán senki ne utasítson minket semmire. Még akkor sem, ha ez nemzetközi egyezmény alapján történik.

A kvótás referendum kampánya ráadásul az euroszkepticizmusra és Brüsszel ostorozására épül, és ha Orbán Viktor azt mondaná vallásos révület vezette híveinek, legközelebb a kilépésre szavazzanak, a kvótás kampány egyben már ennek a felszólításnak is megágyazna, a közhangulat készen van.

Az eredmény? Orbán Viktor követői Békemeneteket szerveznek a „nem leszünk gyarmat” szlogenre, szájkarete közben kokit meg sallert adunk Brüsszelnek meg minden uniós külügyminiszternek, aki csak „beszól” nekünk, kurucos szabadságharcunk keretében időnként még üzengetünk is, hogy megértsék, mi aztán a saját utunkat járjuk, ha fene fenét eszik, akkor is, miközben tartjuk a markunkat, jöjjön már az a nyamvadt támogatás, különben bedől a gazdaságunk. Mert az Unió nélkül jelenleg semmik vagyunk, a Brüsszelből származó támogatás pedig a mi vastüdőnk, a mi gyémántunk/olajunk/opálunk. Az a támogatás, aminek vagy 20%-a közpénztelenedve eltűnik valakik zsebében, és az ingyenpénzből megvalósuló beruházások egy része is vagy durván felülárazott, vagy nettó hülyeség. A rablógazdálkodóink a befolyó pénzt az oligarchák gazdagítására csatornázzák át és mára már eljutottunk odáig, hogy Brüsszel valójában egy új burzsoázia létrehozását finanszírozza, nem pedig azt, hogy fejlődésünk révén egyszer majd képesek legyünk saját lábunkon megállni. Az Unió rendszerének nagy hibája, hogy semmit sem tesz az ellen, hogy ne a GDP tartós növekedésére, nemzetünket évtizedeken át gazdagító fejlesztésekre fordítsuk a pályázati pénzeket, hanem a legvagyonosabbak listájának átrendezésére.

Csoda, hogy azoknak az átlag-briteknek, akiknek fogalmuk sincs az Unió működéséről, simán be lehet magyarázni, hogy az egészségügyük helyett a fontmillióikat a magyar oligarchák tömik a zsebükbe, meg olyan rentábilis beruházásokra pazarolják, mint a semmi közepén egy utas nélküli kisvasút? Hogy olyan vendégmunkások nyúlják le a briteket „megillető” szociális juttatásokat, akiknek a miniszterelnökük egyfolytában az Unió ellen lázít? Vagy amikor azt olvassák a helyi újságokban, hogy a magyarok meghonosították a csicskáztatást, vagy a segélyturizmust a szigetországban?

Ahogy hazánkban dübörög a populizmus és a kormányzati propaganda alapjaiban a demagógiára épít, úgy más országokban sem restek a politikusok az egybites választók kegyeit megszerezni, bármi áron.  Ha ez az ország gazdaságának a bedöntése, akkor is. Ha a generációk egymás ellen fordítása, akkor is. Mert hiába szavazott a Brexit során a fiatalok 75%-a maradás mellett, a szavazást azok a 65 év felettiek döntötték el, akiknek már jóval kevesebb van hátra, sőt, sokan közülük már lehet, hogy meg sem érik azt, amikor hazájuk újra önálló lesz. Ráadásul az is kiderült, hogy minél alacsonyabb volt egy választópolgár végzettsége, annál inkább a kilépés felé lehetett terelni a voksát.

És igen, a brit demagógiához nagyszerű puskaport adományoztunk mi, magyarok – most pedig várhatjuk, mi módon robban majd ez az egész a képünkbe.

Politikusainknak és oligarcháinknak egyáltalán nem jó hír, hogy a britek olajra lépnek, hiszen

• nettó befizetőként hiányozni fog a részük az Unió költségvetéséből, azaz ezentúl kevesebb lenyúlható ingyenpénzre, azaz támogatásra lehet számítani.
• a szigetország magyar vendégmunkásai tömegesen költözhetnek vissza Magyarországra (köszönet neked, idegengyűlölet), így megjelennek a munkaerőpiacon, az egészségügy ellátórendszerében és a gyerekeik is újra magyar iskolákba kénytelenek majd járni.
• az egy dolog, hogy hazaköltöznek, de képesek, és nem a Fidesz-KDNP-re szavaznak majd, megbosszulva azt, hogy a kormánypárt nem engedte őket levélben szavazni és kvázi kitagadta őket a politikai életből, ellentétben az agyonfavorizált kormánybarát határainkon túli magyarokkal. Gulyás Gergely már el is árulta, a kormány a migránsainkat nem várja haza és mindent megtesz azért, hogy a magyar vendégmunkások maradhassanak Nagy-Britanniában.
• eközben hazánk megragad a XX. században – a kormányunk a kereskedelmi láncokat éppen toloncolná kifelé, a kreatív iparról azt sem tudja, mi fán terem, az idegenszívű bankokat meg már részben el is üldözte. A modern, tudásalapú társadalmat „helyettesítő” munkaalapú társadalmunknak csak azoknak a kilépő britektől lepattanó multik befogadására van esélye, akik országunkat egy gigantikus összeszerelő üzemmé változtatnák, köznevelésünk pedig biztosítja hozzá az alacsonyan képzett munkaerőt is.

A kilépési hullám azonban nem biztos, hogy végetért, hiszen sorba jelentették be a nettó befizető országok (pl. Franciaország, Hollandia) szélsőjobb politikusai, hogy ők is népszavazást akarnak saját hazájukban a kilépés tárgyában – és ha nem vigyázunk, a végén a nettó befizetők bizony mind otthagyják a süllyedő hajót. Mert ki akarná az olyanokat lakótársnak, akik csak költik a másik pénzét, aztán a végén még be is mutatnak meg adnak egy pár sallert hálájuk jeléül?

Miniszterelnökünk valószínűleg folytatja a hintapolitikáját, hiszen ebben kiváló – törleszkedhet odakint a franciákhoz meg a hollandokhoz, keresheti kedvüket, ha itthon továbbra is Brüsszelt ócsárolja meg a gyarmati létet, nem leszünk más, csak elrettentő példa a demagógia hadszínterén, azok, akiknek léte minden valamire való nacionalista párt számára kilépés-párti szavazatokat eredményezhet. Azok, akikre mutogatnak, „tényleg ezeket akarjátok finanszírozni”? A „saját oktatásunk helyett inkább Magyarországon legyen kisvasút, soha meg nem valósuló fogászati beruházás”? Tényleg „a magyar politikusok családjait juttassuk még több palotához, kúriához, kastélyhoz”?

A pillangóhatás szerint a bonyolult rendszerek, például a tőzsde változásait nehéz belátható időn belül megjósolni, mert bármelyik véges modell, amely megpróbál szimulálni egy rendszert, soha nem tudja az összes kezdeti tényezőt figyelembe venni, valamennyit mindenképpen kénytelen elhagyni. Egy kaotikus rendszerben minden időegység szimulációjával felnagyítódnak ezek a hibák, míg a hibaszázalék el nem éri a százat, ezért aztán az előrejelzések egy bizonyos idő után teljes mértékben hasznavehetetlenek.

Így van ez a kilépés-dominóval is – vajon mi indította el a folyamatot, melyik lepke szárnya? Az a brüsszeli bürokrata, aki rábólintott az első pazarló beruházásra? Vagy az, aki nem jelezte a csalásokkal foglalkozó szervezeti egységnek, hogy ideje lenne a körmére nézni a nemzeti hivatalnokoknak és példásan megbüntetni a nagy lenyúlásokat? És mit tett hozzá az a politikus, aki hangzatosan, voks-maximalizálva ócsárolja azt a rendszert, amelytől a fizetését kapja? Vagy az, amelyik Brüsszelbe üzenget, vegyék már észre magukat, nem leszünk gyarmat, miközben a saját falujában uniós támogatással építtet kisvasutat? Esetleg az oroszok aknamunkája, hogy ők legyenek a legerősebbek Európában?

Ez az a folyamat, ahol az igazi bűnösök még véletlenül sem bűnhődnek meg, még akkor sem, ha felelőtlen ígérgetéseikkel, statisztika-ferdítéseikkel és mindent elsöprő nacionalizmusokkal még az is lehet, hogy káoszba taszítják a kontinensünket. De az is lehet, hogy egy újabb világválságot indítanak el. Miért kell háborús bűnösnek lennie valakinek azért, hogy nemzetközi bíróság elé lehessen állítani? Az, aki világválságot indít el, nem legalább ennyire felelős milliók sorsának rosszra fordulásáért? Egy politikus saját becsvágya miatt bármekkora nemzetközi katyvaszt okozhat, nem éri utol az igazi felelősségre vonás? Az önkéntes lemondás, mint egérút ebben az esetben nem számít.

A Brexit eredményhirdetése után Nagy-Britanniából cirka egy Magyarországnyi GDP-nek megfelelő összeg tűnt el – és ez csak az első pár óra. A csőlátó, önző, csak saját maguk túlélését szem előtt tartó politikusok kiengedték a szellemet a palackból, most már csak arra kell várni, hogy Soros György minden jóslata beteljesüljön, aztán lehet a tőzsdegurut okolni minden rosszért, ami az átlagpolgár nyakába zúdul.

A németek szerint még annak is van reális esélye, hogy Magyarország is kilép az Unióból – ebből is látszik, hogy a miniszterelnökünk pávatánca igen sikeres, euroszkepticizmusunk és nacionalizmusunk híre messze megelőz minket. És igen, ha itthon ma lenne egy népszavazás a kilépés tárgyában, biztos lenne olyan párt, amelyik népszerűségét a kilépés propagálásával próbálná a csillagokig emelni. Azonban mindaddig, amíg az uniós támogatások a mi kormánypártunk és oligarcháink szabadon kiaknázható ásványi kincse,

• melyik hatalmon lévő párt lenne saját maga ellensége azzal, hogy engedne egy ilyen népszavazást?
• és kit hibáztatna utána?

A kilépés csak akkor lenne reális alternatíva politikusaink számára, ha már nem lenne több lehívható forrás és ideje lenne nyúlcipőt kötni a lenyúlt pénzek miatti ellenőrzések és visszakövetelések megakadályozására.

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!