Bármit mondhat egy politikus, csak azért, hogy megnyerjen egy választást/népszavazást? Úgy tűnik, igen.

Hazudhat, ferdíthet-torzíthat tényeket, homályosíthat, mismásolhat, támadhat? Hogyne, minden következmény nélkül, hiszen vessen magára az a választópolgár, aki elég hülye ahhoz, hogy mindazt a baromság-tömeget, amit mondanak neki, elhiszi. Kritika nélkül.

Néha az emberek a legarcátlanabb hazugságokat is képesek elhinni - ha valaki elég meggyőzően tudja előadni, s ha elég lelkiereje van ahhoz, hogy végig is csinálja. (Agatha Christie)

Attól nem kell tartanunk, hogy a politikusokat visszatartja valami fennkölt erkölcsi jobb, hogy megszerezzék bármi áron a hatalmat, hiszen tevékenységüket egyedül a legközelebbi választás megnyerése motiválja. Miért is gondolnának a következő nemzedékre? A kampányokat a szavazatmaximalizálás hajtja, a következő nemzedéknek meg jelenleg egyetlen voksa sincs ugyebár, éppen ezért hívjuk következő nemzedéknek.

Persze vannak olyanok, akik azt hiszik, tényekkel meg észérvekkel lehet operálni, de az első vereség után nekik is rá kell jönniük, hogy a demagógok visznek mindent, leginkább a szavazatok többségét – így vagy beállnak a sorba és igyekeznek még népszerűbbet hazudni, vagy áttérnek ők is olyan érzelmi húrok pengetésére, amelyek segítenek feldolgozni az átlagválasztó frusztráltságát. Jöhet a nacionalizmus, az idegengyűlölet meg olyan felsőbb hatalmak elleni harc, mint az önmagát soha fel nem fedő háttérhatalom – hiszen ha nyilvánosságra lépnének, hogyan tudnának a háttérből irányítani? Magyarország magyar ország, aki nincs velünk, az ellenünk van, sőt, aki nem keresztény, vagy nem hord kokárdát/lajbit/stb. az nem is igazi hazafi, ezt mindenki láthassa és egyébként is jobbak vagyunk, mint bármelyik más nemzet (a közvetlen szomszédainknál meg pláne), majd mi megmutatjuk Európának, hogy nekünk nem parancsolnak, nem leszünk gyarmat, pfuj bankárok, pfuj népnyúzó multik.

Miért is kellene fárasztani az egybites választókat olyanokkal, mint gazdaságpolitika, költségvetési egyensúly, a kampányígérgetések pénzügyi fedezete, stb., úgysem értik meg, elegendő nekik a „ria-ria-Hungaria” meg az, hogy „rezsicsökkentés”-„béremelés”.

Amelyik párt nem áll be a sorba, az előbb-utóbb vagy eltűnik a történelem süllyesztőjében vagy törpepártként reménykedik, egyszer még ő lesz a mérleg nyelve és akkor számára is elérkezik a Kánaán.

Az a tény, hogy oly sok sikeres politikus oly szégyentelen hazudozó, nemcsak őket tükrözi, hanem minket is. Amikor az emberek lehetetlent akarnak, csak a hazugok tudják őket kielégíteni. (Thomas Sowell)

Ráadásul az első kis hazugságot követheti a második, aztán hogy még több szavazat legyen, netalán ne maradjon szégyenben a párt a kampány alatt, szép lassan erre épülve bedobják a köztudatba a sok-sok következőt, messziről szilárd, csili-vili felhőkarcolót, a jólét palotáját létrehozva, valójában azonban csak egy kártyavárat építve a választók feje fölé.

És mindennek mi a következménye? Mivel egy okos, megfontolt döntésre képes polgár szavazata pontosan ugyanannyit ér, mint egy érzelmi síkon bábként manipulált idiótáé, így minden hatalomra törő politikus elsőrendű célja a hülyék megnyerése. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki populista dumával győz, annak feltétlen romlásba is kell döntenie az országot, netalán az idegengyűlöletet, nacionalizmust a kormányzásának alapjául kellene tennie, de lássuk be, a kísértés igen nagy. És bár a választások eredménye csak azt határozza meg, kik kerülnek hatalomra, nem pedig azt, hogy ténylegesen hogyan fognak kormányozni, sokkal egyszerűbb a felmerülő gazdasági, netalán korrupciós problémákat sportsikerekkel, látványos évfordulós ünneplésekkel, a keresztény hagyományok-ünnepek állami lenyúlásával, netalán migránsgyűlölettel leplezni, mint olyan intézkedéseket hozni, amelynek eredményeképpen az adott ország gazdasága külső segítség nélkül is talpra állhat. És amíg a választók vevők erre a politikára, miért is kellene fellépni a korrupció ellen, netalán tenni valamit a gazdaság helyrepofozása érdekében?

Ha egy politikus államérdekből vagy pártjának érdekéből egy másik politikusnak ciánkálit öntene a csokoládéjába, az egész civilizált világot felháborodás fogná el; hogy azonban egy államférfi ugyanilyen indokokból csal, tényeket hamisít, színlel és intrikál: ezt egészen magától értetődőnek tartjuk. (Egon Friedell)

Igen ám, de. Időnként vannak nagyobb jelentőségű döntések is annál, mint az, hogy az elkövetkező négy évben melyik párt képviselői keressék degeszre magukat, azaz kik harácsolhatnak úgy, ahogy a csövön kifér. Az egyik ilyen a „tudtuk, de nem sejtettük” helyzet, amikor is tudni lehet előre, hogy a kormánypárt készül letarolni az országot, de azt azért álmában sem gondolta senki, hogy mindez

• a demokratikus intézmények teljes kiüresítésével,
• a fékek és ellensúlyos megszüntetésével,
• a választási rendszer lejtőssé tételével,
• a népszavazás, mint joggyakorlási lehetőség nullára redukálásával,
• a gazdaság teljes lerohanásával,
• új burzsoázia létrehozásával,
• a média udvari bohóccá degradálásával,
• a magán- és önkormányzati vagyon államosításával és ezzel egyidejűleg
• az állami vagyon áron aluli kiárusításával, illetve
• bizonyos választói rétegek választójog-gyakorlásának ellehetetlenítésével jár majd.

Az ilyen rendszer előnye, hogy a hatalmat a populista, ígérgetős meg nacionalista jelszavakkal megszerzett szavazóbázis odaadja ajándékba az ország földi javait új „urainak” és ezt a „bizalmat” megvonni csak akkor fogja, ha valaki még többet, még jobbat ígér és erről tudomást is szerez (azaz az új ígérgető túl tud nőni a 95%-ban kormánypártivá tett médián).

Az ily módon lojálissá tett választók többségét csupán annyi érdekli, mennyi nyugdíjat hoz havonta a postás, netalán az állam legyen szíves időben fizesse ki a havi illetményét és a cafeteria is legyen jó valamire, plusz lehessen büszke magyarként zászlót lengetve drukkolni/örülni bárkinek vagy bárminek, netalán együtt lehessen utálni azt, aki elkövette azt a hibát, hogy nem a mi kutyánk kölykeként született.

Hogy valaha, valamelyik politikus megbűnhődik-e például hazánkban azért, mert hazudott, esetleg statisztikai adatokat ferdített-hallgatott el? Kizárt, maximum akkor, ha ezt botor módon ő maga vallotta be, egyéb esetben még komoly, erőszakos bűncselekmény is kevésnek bizonyulhat a megszégyenüléshez. Egy kiadós, paparazzi képekkel bizonyítható szexbotrány a sok álszent politikus között azért biztos generálna némi vihart a bilibe, ha már egy mezei asszonyverés (látlelettel) maximum egy tavaszi fuvallattal ért fel.

Ami viszont nagyon érdekes lehet, hogyan alakul ez a felelősség más országban? A Brexit valószínűleg új mérföldkövet jelent a politikai játszmákban, hiszen a kampány során nyilvánvaló hazugságokat állítottak politikusok és sokan éppen erre vezetik vissza, hogy a kilépéspártiak győztek. És nem elég, hogy hazudtak, de már rögtön a győzelmet követően visszakoztak is a hazugság folyományaként tett ígéretüktől – beismerve ezzel, hogy akár milliókat vezethettek meg. És a magyarázat? Nigel Farage, a függetlenségpárti UKIP párt elnöke és a Brexit-kampány egyik vezető figurája erről az őt faggató riporternek annyit mondott: „Meg kell értenie, hogy a hivatalos Leave-kampány miatt meg volt kötve a kezem.” Tehát a tisztelt politikus szerint az ég adta világon semmi gond sincs azzal, hogy 1. félretájékoztatta a közvéleményt, 2. ezekkel a hazugságokkal és felelőtlen, soha be nem tartani szándékozott ígéretekkel befolyásolta a népszavazás eredményét.

Vajon mit gondolnak most a politikai felelősségről mindazok, akik röpke idő alatt akár vagyonuk, (nyugdíj) megtakarításuk cirka egynegyedét is elvesztették a nagyravágyó politikusok és az általuk becsapott választópolgároknak köszönhetően? Vajon milyen felelős döntés ezek után a Brexit végeredménye, amely ráadásul az ország elkövetkező 20 évéről szól úgy, hogy téves információkon alapult? És elegendő indoklás-e mindezen tettekre az, hogy az Egyesült Királyság ”újra saját kezébe veheti a sorsát, elkezdheti kiépíteni kapcsolatait, sőt, talán még a brit nemzetközösséggel is ismét virágzó kapcsolatokat alakíthat ki”?

Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy azoknak is van felelőssége, akik nem tudtak/akartak gátat szabni ennek az igen hatásos kampánystratégiának és képtelenek voltak hathatósan cáfolni azt, ami eleve nem volt igaz. Sokan vádolják az elitet is, mert az képtelen volt időben felismerni a félretájékoztatásból fakadó veszély nagyságrendjét, egy-egy Guardian cikk pedig kevésnek bizonyult, ahogy a megfoghatatlan, nemzetek feletti hárombetűs szervezetek borúlátó elemzéseire hivatkozás sem tudta ellensúlyozni a kilépés-párti propaganda hazugságait.

Még messze van az, amikor a szigetországban eljöhet annak az ideje, hogy a hazugokat pellengérre állítsák és esély legyen minimum a meghurcolásukra, maximum akár még a felelősségre vonásukra is. Mert mi lesz, ha az elszakadás egyben egy gazdasági csodát indít be? Vagy pont ellenkezőleg, régen nem látott recesszióba süllyed az ország, amit tovább súlyosbít majd az, hogy a külföldi munkavállalók tömegével lesznek kénytelenek elhagyni az országot az atrocitások miatt és kiderül, nincs megfelelő munkaerő a helyettesítésükre? Netalán Skócia, Észak-Írország és Gibraltár örökre búcsút mond az Egyesült Királyságnak? Ha tartós marad a font mélyrepülése és ezt a brit multik nem tudják ellensúlyozni a hazalapátolt profitjukkal? Ha a nyugdíjalapok vagyona még tovább olvad és a kilépésre szavazók tömegével jönnek rá, bizony jó alaposan át lettek verve? És végül, de nem utolsó sorban, ki a felelős, aki kiállt a pódiumra és hazudott, vagy a tanácsadók, akik azt tanácsolták, ha már hazugság, legyen minél nagyobb, határ a csillagos ég?

Vajon mi lehet a megoldás?

Hazug, csakis önmaguk hasznát kereső politikusok mindig is lesznek, arra nem igazán számíthatunk, hogy majd önmegtartóztató életmódba kezdenek és nem akarják hatalmi játszmáikban bábként manipulálni az átlagválasztókat. Egyedül az oktatás az, amely képes arra, hogy felkészítse az embereket arra, bizony csak felhasználják őket és igenis nagyon könnyen áldozatul eshetnek a demagógiának és a propaganda-nyomta agymosásnak. Éppen ezért minél jobban kapaszkodik egy politikai elit a hatalomba, annál inkább érdeke a közoktatás padlóra küldése.

A demokrácia nem lehet sikeres azok nélkül, akik okosan választanak. A demokrácia igazi védelme éppen ezért az oktatás. (Franklin D. Roosevelt)

Vajon véletlen az, hogy a középiskolából kikerülő 18-19 évesek többségének fogalma sincs arról, hogy az állam csak úgy képes bárkinek is adni valamit, ha azt előtte mástól elvette? Hogy nincs ingyenebéd, nem a kormány és pláne nem a miniszterelnök mindenki jótevője, hanem az adófizetők állják a számlát? Hogy amit megkeresünk, annak hány százaléka kerül vissza az államkincstárba adók formájában, és azt mire fordítják azok, akiknek hatalmukban áll eldönteni, mi mit szeretnénk?

Sokan vannak közöttünk, akik a szocializmusban szocializálódtak és megszokták, az állam majd gondoskodik mindenről – még akkor is, ha a jólét ára az ország eladósodása. Ma sincs ez másképp, az ország lakosságának jó része hihetetlenül fogékony azon ígéretekre, miszerint az államosítás majd minden problémát megold, a nyugdíjak és bérek minden további nélkül emelhetők, a rezsicsökkentés ingyen van és ha a kormány úgy akarja, még a kerítés is kolbászból lesz. Csak kevesen értik, hogy míg a gulyásszocializmusunk addig tartott, ameddig azt mások hajlandóak voltak finanszírozni (azaz az adósságfelhalmozás éltette), a jelenlegi unortodox gazdaságpolitikánk végét az fogja jelenteni, ha az Unió úgy dönt, elzárja a pénzcsapokat.

„Ha a demokrácia megkérdőjelezhetetlen államformája a modern szekularizált világnak, akkor a politikai felelősség ennek a politikai berendezkedésnek a morális alapja. De nincs metafizikai alátámasztása, kizárólag az észjogban gyökerezik.” (Lánczi András: Ki a felelős? A politikai felelősség nyomában)

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!