Vajon van olyan vonal, amelyet ha egy Fidesz-KDNP-s politikus átlép, akkor a választók azt mondják, eddig s ne tovább? Kérem, ne nézzenek már bennünket ennyire hülyének? Vagy mindegy, mit mondanak, a magyar köz csápol bárkinek, akinek valójában valahol teljesen máshol lenne a helye, csak épp kihasználta, hogy alacsony a kerítés?

Ebben nem az a legborzasztóbb, hogy parlamentben felszólaló politikus olyan elméletekkel traktálja az országot, amely jobb helyeken simán megérne egy anyapárti szintű elhatárolódást meg mandátumról lemondásról felkérést, de ha ennyit nem is, legalább annyit, hogy bocsi, párttársunk összetévesztette a kocsmát a parlamenttel, nem ürült ki még belőle a tudatmódosító szer, amit menedzser betegségére szed, stb. Nekünk, magyaroknak még ennyi sem jár, a mi politikusaink bármit mondhatnak. Azonban Aradszki András (KDNP) nemcsak egy mezei politikus, aki aludni meg felszólításra gombot nyomogatni jár be a nemzet házába, hanem mindeközben energiaügyért felelős államtitkár is (erőművek? csővezetékek? gázellátás?).

„A sátán elleni küzdelem pedig keresztény kötelességünk! (…) A rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, képes a történelem megváltoztatására. És ezt Soros György is meg fogja tapasztalni!” (Aradszki András parlamenti felszólalása)

Hogy miért kellene elhatárolódnia Semjénéknek tisztelt energiaügyekért felelős párttársuktól? Ha másért nem, hát azért, mert ezek után milyen indokkal militarizálják az iskolákat, építenek lőtereket, kúszatják-mászatják meg dzsúdóztatják a gyerekeket, ha az igazi harchoz elég a rózsafüzérek kiosztása is? Ha semmi más nem kell a történelem megváltoztatásához, mint egy rózsafüzér, akkor minek ide haver építtette lőtér meg haver gyártotta fegyver és lőszer? Pedig azt hinnénk az ördögűzős filmekből, hogy azért fel kellene szerelkezni szentelt vízzel is, de ezek szerint Hollywood már megint eltévesztette a sárga ösvényt a sátán elleni harcot bemutató filmjeiben. Ideje újragondolniuk a Gonosz elleni  küzdelem ábrázolását, hogy végre Soros György is megértse, mi vár rá, ha betámadja egy hadseregnyi elszánt rózsafüzéres, keresztényi kötelességét gyakorló, hadba hívott pártkatona.  Meg annak is ideje, hogy mindehhez végre már a Vajna-féle magyar filmgyártás is készítsen egy minden generációt oktató, igazi családi filmet, nehogy megint tévútra menjünk.

Politikusok azzal a szándékkal mennek az Országgyűlésbe, hogy egy élhetőbb, jobb országban éljünk.” (Kubatov Gábor, az FTC elnöke)

Aradszki  mint az élhetőbb, jobb Magyarországért küzdelem élharcosa arra apellál, hogy mindenki olyan, mint a pártjának célközönsége: buzgón templomba jár és mindent egyes szót elhisz, amit ott mondanak neki. Minden bajnak okozója Soros, ő miatta nem gazdagodik a magyar, vándorol külföldre a munkaerő és még a nap is szebben sütne, ha ő már végre a pokolban lenne. Ha pedig a kedves templomlátogató igaz magyar igazi keresztény bárányhoz (birkához?) méltó életet él, akkor a mennybe kerül és így egész biztosan nem fog találkozni Sorossal még a túlvilágon sem, a legfőbb fegyver pedig mindehhez, most már tudjuk, a rózsafüzér.

Azonban ha azt hisszük, Aradszki csak egyedül mond olyan dolgokat, ami megkérdőjelezi a mi józan eszünket, akkor érdemes Kubatov Gábor mondatain is elgondolkodnunk.

 „ A helyi polgármesterek, azok azzal a szándékkal élnek, hogy mindig szépítsék a településüket. Az itt lévő tanárok, hogy a gyerekek okosodjanak, az egyházi elöljárók pedig, hogy itt élő embereknek a hite minél mélyebb legyen. Azon az elven vannak, hogy mindig többet adjanak vissza, mint amennyit kaptak.  Mindig gyarapítsák azt, ami van. Van egy kérdés azonban, hogy mi van akkor, hogyha egy tanár, egy lelkész, egy pap nem tudja tanítani a lurkókat. Amikor nem lesz belőlük több az iskolában, akkor van egy lehetőségük, hogy a sportéletben sokkal többek legyenek.” (Kubatov Gábor, az FTC elnöke)

Mit is mond Kubatov nekünk? Azt, hogy akik semmire sem jók (azaz legagyhalottabb politikusnak meg elhivatott hívőnek sem), azok előtt még mindig ott van a sportolói pálya. Vajon ember (kormány propagandista) nézte már le ennyire a sportolókat? Mondjuk Kubatov közelről ismeri őket, hiszen mégis csak az FTC elnöke, találkozik velük nap mint nap és belőlük él, nem is rosszul. És aki eddig még nem tudta, az is megtudhatta szavaiból, miért pont a sportolókat támogatja a kormány 500 milliárdos nagyságrendben – ők azok, akiket a kormányzatunk olyan idiótának tart, hogy a nevüket felhasználva bármennyi milliárd közpénzt fennakadás nélkül közpénzteleníthetnek (többek között a Fradin keresztül).

Ha eddig azt hittük, kormánypárti politikusaink bármilyen szinten is épelméjűnek tartanak minket, hát nagyot tévedtünk. Mi csak arra kellünk, hogy négyévenként beszavazzuk őket a pénzbe és a hatalomba, ennek érdekében aztán vagy rózsafűzért nyomnak a kezünkbe, vagy Tao pénzből épült stadionokkal kápráztatnak el minket, melyik választói rétegnél mi jön be. De van még más fegyver is, a nyugdíjasoknak a dübörgő gazdaságunkra hivatkozva év végi bónusz (ha már a rezsicsökkentés kimerült), a közszolgáknak ezer év kifutással beígért életpályamodell, a határainkon túliaknak meg magyar állampolgárság bármi áron, csak a Fidesz-KDNP-re szavazzanak.

„Az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk” (Orbán Viktor)

És igen, ameddig hagyjuk, hogy hülyének nézzenek minket, addig meg is érdemeljük, amit kapunk. Például közpénzből stadiont meg rózsafüzért.

Nagy fába vágta a Momentum a fejszéjét amikor úgy gondolta, jó ötlet, „pozitívra” változtatni a magyar utcák képét.

"Másképp látjuk, mint a kormány: szerintünk a jövőnkkel kell foglalkoznunk, nem a gyűlöletkeltéssel. Nem hagyhatjuk, hogy egymás ellen uszítsanak minket, ezért pozitív üzenettel szólítjuk meg az embereket" (Momentum, index.hu)

De vajon mekkora az esélyük arra, hogy a kampányuk bármilyen szintű eredményt is hoz és a nemzetieskedés-hazaárulózás-buzizás jelszavával ezentúl nem lesz magyar magyarnak farkasa és egyszer végre a magyarok történelmében boldog népként egy boldog országban élünk majd?

Ha szögre akasztjuk az idealizmusunkat és bevállaljuk a való világot, akkor leginkább arra a következtetésre jutunk, a magyarnak nincs igénye pozitív üzenetre, így a boldogságra esélyünk valójában nulla. Nálunk alap az, hogy a szomszéd rétje mindig zöldebb, dögöljön meg a tehene is és az irigység az a nemzeti sport, amelyben ha olimpiát rendeznének, más nációknak indulniuk sem lenne érdemes, annyira esélytelenek lennének velünk szemben. Ha pedig azt hisszük, egyszer majd felnövünk, európaivá válunk és végre hajlandóak vagyunk befogadni a pozitív üzeneteket is, önmagukat kereszténynek, nemzetinek meg konzervatívnak tituláló politikusaink gyorsan helyre tesznek minket. A gyűlölet kötelező tantárgy lesz lassan már az iskolában is, a történelem tanításba már be is lopódzott, tessék csak belelapozni az új állami tankönyvekbe.

És igen, a Fidesz-KDNP mindent elkövet azért, hogy mi magyarok a lehető legjobban gyűlöljünk mindenkit, aki nem olyan mint mi, legyenek másképp gondolkodók, melegek, demokratikus jogokért küzdő aktivisták, ateisták, csóró menekültek (a gazdagokat szeretni kell) vagy bárki más, egykutya. De mit is várunk egy olyan pártszövetségtől, amely már a nevében sem vállalja fel önmagát? Már régen nem fiatalok, nem is demokraták, ráadásul a keresztényi értékektől is legalább olyan messze állnak mint anno Makó Jeruzsálemtől. Igaz, a modern kori keresztes háború nagyon is bejön a kormánypárti elvtársaknak, de az sem azért, mert ténylegesen hisznek a nem keresztények elleni harcban (letelepedési kötvénnyel vagy akár egy zsák pénzzel jöhet a leggázabb FBI-kereste muszlim terrorista pénzmosó is, szeretettel várják), hanem mert a gyűlölködés és a félelem napjainkban a legkifizetődőbb szavazatmaximalizáló stratégia Magyarországon. Plusz iszonyatos mennyiségű pénzt lehet kilapátolni a nemzeti konzultációnak nevezett uszítással meg ördögűző plakáterdővel, hiszen minden szavazó láthassa, mekkora veszélytől is ment meg minket az, ha minden utcasarkon a Soros-terv elleni tiltakozás köszön ránk.

Az idióta választók meg bedőlnek, hiszen mennyivel egyszerűbb a szegénységükért, a lehetőségeik hiányáért és a kilátástalanságért a kormány által megjelölt fantomokat hibáztatni? Ahogy a magyar futball kudarcaiért a végső érv a „Krisztianó homoszekszuál”, úgy a mindennapi létküzdelem felelőse is simán lehet no nem a vérszívó, önmaga gazdagodásán napi huszonnégy órában ügyködő, az adófizetőket adópréssel és forráselvonásokkal nyomorgató kormány, hanem valami fantom, aki ördögi tervet űzve nemzethalálba dönti a büszke magyarokat.

Vajon az egybites gyűlölködők belegondoltak, hogy vajon tényleg Soros / a menekültek / a melegek / a civilek / a kormány által megjelölt bárki más a hibás azért, mert ők rosszabbul élnek, mint négy éve? Ők emelték fel az áfát világbajnoki szintre, az egészségügy és az oktatás támogatása helyett ők építenek stadionokat, sportcsarnokokat meg nyúlják le a Tao pénzeket? Vajon Soros személyesen teszi zsebre az uniós támogatásokat, vagy azért hagy a magyar kormánypárti holdudvarnak is? Ha pedig a szegények Soros meg a többiek miatt szegényednek tovább, akkor a gazdagok is miatta lesznek egyre gazdagabbak? És ha a civilek Soros ügynökei, akkor miniszterelnökünk micsoda, ha Soros pénzén tanulhatott annak idején? Még az is lehet, hogy ő is ugyanolyan nemzetbiztonsági kockázat vagy épp alvó ügynök, mint bármelyik jogvédő szervezet lótifuti tagja?

Szerencsére oktatásunk gondoskodik róla, hogy a választópolgáraink agya ne állhasson gondolkodó üzemmódba, ha pedig mégis elmorfondíroznának a világ során, elég csak belenézniük a kormánylojális média bármelyik csatornájába, belehallgatniuk a kormánypropagandára szakosodott rádiók uszító műsorába vagy krumplipucolás előtt belelapozniuk a kéretlenül bedobott, cserébe ingyenes önkormányzati újságba. A gondolatpaneleket készen kapják és jól emészthetőek, a mesterségesen gerjesztett gyűlölet meg mindent elsöpör, de nincs gond, a gerjesztők nyernek még négy évet a hatalomban, még gazdagabbak lesznek, az olyan apróságok, mint a nemzet lelke meg kit érdekel? Az egyházak is tapsolnak mindehhez, hiszen jól jön a szolgálataikért kapott új iskola meg templom, minden szentnek maga felé hajlik a keze, ők miért lennének különbek?

Aki hülye, az is marad, a kormányunk meg gondoskodik arról, hogy ez tényleg így történjen – az adófizetők állják a propaganda számláját, aztán majd árad az ige az utcán, az iskolában, a postaládában, a képernyőn meg a templomokban is. Lelkiismeret furdalása a lelkes pártkatonáknak miért is lenne mindezért, hiszen ők jól élnek, leesik a tizedáras lakás, jól fut a szolgálati kocsi és a feleség is megkapja a trafikot, a szerető meg elégedjen meg egy jó állással, ha meg beüt a baj, majd a vak komondor elviszi a balhét. Kell ennél több? A magyar nép mindent kibír, bizonyítványa van gyógyulásból, ha a nyilaskorszak sebei is el tudtak tűnni, akkor ennek a gyűlöletnek is egyszer biztos vége szakad, akinek meg nem tetszik, már pakolhatja is a bőröndjét, aztán meg se álljon Hamburgig.

Persze vannak még Dávidok, akik azt hiszik, szembeszállhatnak a Góliátokkal és győzhetnek ott, ahol az ellenfelet az adófizetőktől lenyúlt ezermilliárdok támogatják. És míg az egyik morzsákból próbál hatni a közre, a másik a köz pénzéből nyomja a demagógiát és szítja a gyűlöletet, miközben szép csendben zsebreteszi nemcsak a fél országot, hanem lassan már az egészet. De ehhez kell még minimum négy év, de az sem baj, ha nyolc.

Nem minden politikus célja a nemzet felemelkedésén munkálkodni, sőt. És örüljünk, hogy csak a sorosozáshoz meg a mérhetetlen gazdagodáshoz asszisztálunk és nem a saját nép kiirtásához. Mert ha így halad tovább, arra is sor kerül – a miniszterelnökünk és barátai pedig zsebüket elégedetten tapogatva kijelentik, bizony a gyűlölet egy olyan magatartásforma, ami Magyarországon a kormány támogatására érdemes.

Képzeljük el, hány decibeles üdvrivalgás lehetett az örökké pénzügyi gondokkal küzdő sportegyesületeknél amikor megtudták anno, bizony a kormánynak és legfőképpen focirajongó miniszterelnökünknek köszönhetően sok-sok pénz fog állni a házhoz. Ráadásul olyan közpénztelenített közpénz, amelyet a Magyarországon társasági adó fizetésére kötelezett vállalkozások direktben utalhatnak át. De nem ám ajándékként, a profitjukból megszánva szegény éhhalál szélén sanyargó sportolóinkat, hanem az egyébként is kötelezően befizetendő társasági adójukat irányíthatják át magánszámlákra – mert mi másnak nevezhetnénk a tao-pénzek utolsó előtti stációját, azaz a sportegyesületek számláját?

Valószínűleg informális csatornákon megígérhették nekik, jöhet a habzsi-dőzsi, a kutya nem fogja leellenőrizni az ily módon bezsebelt milliárdokat, lehet visszaosztani meg fenntartani a sport területén is meghonosodott korrupciós hálót. Mert ha az egész országunk gazdaságpolitikája a korrupció támogatására épül, akkor majd éppen az örök pénznyelő-eltüntető, a sport maradna ki ebből? Kormánypárti politikusaink is ezerrel belemerültek a klubéletbe, a kisember meg csak kapkodhatja a fejét, hogy melyik Fidesz-potentát épp melyik csapatot vette szárnyai alá. Azt meg már elképzelni sem merik (tartva attól, hogy csak beleszédülnének a sok nullába), vajon a tao pénzek valójában hol meg kinél kötnek ki és milyen algoritmust használhatnak a pénzek igazi szétdobásához. Az adófizetők meg futhatnak az összességében majd 500 milliárdos eltapsolás után, miközben elgondolkodhatnak azon, ebből vajon hány tornatermet meg tanuszodát lehetett volna ténylegesen felhúzni 2012 óta és azt még akár mindennap használhatnák is a gyerekek. Igaz, hülyén nézne ki a helyi politikus a helyi iskola tornaórájána bordásfal tövében szotyizva és a visszaosztás (pardon, a helyi kormányközeli burzsoázia feltőkésítése) is bonyolultabbá válna, így ne csodálkozzunk, ha inkább a klubok kapták számolatlanul a dohányt, nem pedig azok, akiknek tényleg szüksége lenne a pénzre.

Most pedig dőljünk hátra és képzeljük el, milyen gazdálkodást folytathattak az elmúlt években azok a klubok, amelyekre ráborult a tao bőségszaruja. Például a Fradi hogyan sáfárkodott a közpénznek nem titulált közpénzzel, mire szórta azt el, mert nem a saját játékának világszínvonalúvá tételére (meg az elviekben meghatározott célokra), azt még a sportügyileg leglaikusabb választópolgár is sejti. Ha pedig hozzátesszük, immáron másodfokon is megkapták az ukázt, bizony kénytelenek kiadni a 2011. július 1. napjától 2016. november 30. napjáig kapott támogatások felhasználásával kapcsolatos „valamennyi adatot, kimutatást, valamint a felhasználás során kötött valamennyi szerződést és az azokhoz tartozó számlák, teljesítési igazolások másolatát”, hát képzelhetjük, hogy zsibonghat a méhkas. Meg mehetnek felfelé a telefonok, csináljon már valaki valamit, például:

• legyen az összes tao-pénz 1.000 + 1 évre titkosítva, azonnalos törvényben visszamenőleges hatállyal egészen a rendszerváltásig, biztos ami biztos (nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva)
  
• az a személy, aki nem vesz részt tevékenyen a tao-pénzek kilapátolásában, viszont ki meri ejteni a tao szót bárhol, bármikor, az azonnal kapjon példás büntetést például hazaárulás, stb. bűncselekmény elkövetése miatt,
• ha pedig úgy ejti ki vagy írja le, hogy az kettőnél több emberhez jut el, akkor bizony a TEK menjen érte és azonnal vettessék börtönbe életfogytiglan.

Az is megoldás lehet, hogy akár büntetést bevállalva húzzák a klubok az időt, majdcsak kifárad az, aki peres eljárást sem sajnálva érdeklődik, netalán beüt a mindent elsöprő diktatúra és nemcsak börtönt kap, aki a tao-t kiejti, hanem örökre száműzettetik is Recskre vagy valahova távolabbra, vissza az őshazába. Leéghet a könyvelő háza is, aztán odalehet a teljes számviteli dokumentáció akár papíralapú, akár nem, a „pedig mondtuk neki, hogy töltse fel felhőbe, de elfelejtette” karszéttárás is elfogadható megoldás.

Azt is meg lehet érdeklődni a klubkönyvelőknél, vajon visszamenőleg 2011. évig utólag lehet-e úgy manipulálni a könyvelést, hogy minden rendbennek látszódjon és minden egyes tétel megfeleljen a tao felhasználás előírásainak? Ez már nagyobb falat, hiszen az év végi beszámolók és az évközi bevallások tartalmaznak olyan sarokszámokat, amelyekhez akkor is igazodni kell, ha fene fenét eszik. Igaz, lehet önrevízniózni, bocsi, nem is az volt, hanem más, de ez nemcsak a kluboknál idézne elő problémát, hanem az összes olyan szervezetnél, amely kapcsolódik az adott ügyletekhez. Aztán ott vannak még a szerződések meg teljesítésigazolások, azokat sem árt utólag elkészíteni és aki már látott könyvelést az tudja, minél több az utólagosan varázsolt dokumentáció, annál több a hibalehetőség is. Például olyan autóra elszámolt üzemanyag, aminek rendszámát csak egy évvel később adták ki vagy olyan padok festése, amelyek csak az aktus után két évre készültek el. Ráadásul ma már olyan világban élünk, hogy se szeri, se száma a fotóknak és videofelvételeknek, így egy pálya vagy éppen az öltözők állapota akár napi szinten is nyomon követhető a kedves játékosok és utánpótlás-szülők Facebook oldalain meg youtube csatornáin.

Ha a legkisebb szabálytalanság is volt a tao pénzek elköltésénél, bizony itt az ideje, hogy a klubok kitalálják, kik is az áldozati bárányok – kinek volt aláírási meg utalványozási joga, ki döntött a pénzek felhasználásáról jogellenesen, ki fogadta be a teljesítés nélküli fiktív számlákat és ki az, aki úgy vette fel a milliókat hogy tudhatta, jogszabály alapján az neki nem járhatott volna. Jöhetnek a többszörösen túlárazott árajánlatok alapján készült szerződések felelőseinek felkutatása, ahogy a garanciális javítások ki nem követelése és egyéb mulasztások is befigyelhetnek egy-egy elszámolás átvizsgálása során. A klubok könyvvizsgálói is felkészülhetnek a magyarázkodásra, mert az ugyan rendben van, hogy mindenért nem felelhetnek, de azért a nagyobb tételeket nekik is illik megnézni, ha már felveszik a megbízási díjukat és aláírják a beszámolók záradékát.

Persze még töredelmesen be is lehet vallani, valójában hova lettek ezek a pénzek, netalán megnevezni azokat a bel- és külföldi magánszámlákat, ahol a lenyúlt adófizetői milliárdok landoltak. Ez azonban nem fog megtörténni, meg Magyarország nem olyan ország, ahol a kormánypárti politikusoknak és haverjaiknak bármilyen felelősségre vonást el kellene viselniük. Szingapúr meg messze van, ha valaki érdeklődik a számlák után, hát nosza, üljön repülőre, aztán hátha megtudja ki és mennyit talicskázott el odáig.

Mi a megoldás? Ha a klubok jót akarnak maguknak, akkor az összes tao dokumentációt hordják egy helyre, aztán már csak rá kell venni valakit, a máglyát találja meg egy-két Molotov koktéllal. Mire másra valók az ultrák? Épp ideje nekik is tenni valamit a csapatukért, a tao pénzekből az ő fizetségük is kijön. Az adófizetők józanabb fele meg úgyis tudja, többet is vesztettek ezen a kormányon meg Orbán Viktoron, mint ez az 500 milliárd.

Ez az 500 milliárd csak csepp a tengerben.

A kérdés aktuálisabb már nem is lehetne.

„Az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk” (Orbán Viktor)

Mi magyarok tisztában vagyunk azzal, hogy szívós nép vagyunk, származzunk akár a messzi Ázsiából vagy a még messzibb Szíriuszról, de még az is lehet, hogy Attila, a hun a valódi ősünk, a magyar nyelvet meg csak átvettük a Kárpát-medence avarjaitól. Abból a szempontból, hogy mi lesz belőlünk, szinte teljesen mindegy, genetikánk mike-mire vezethető vissza, a fontos az, hogy bárhonnan is jöttünk, az évszázadok bár megtépték a népünket, időnként romlásba is döntötték, de eltiporni nem tudták.

Büszkén mondhatjuk, a magyar sok mindenre képes ma is és kormányzatunk mindent meg tesz azért, hogy továbbra is edzésben maradjunk. Hogyan is érdemelné meg az életet az a gyerek, akit megvisel egy olyan apróság, mint fűtés nélküli kórház? Igaz, az illetékes felnőttek már egy ideje képtelenek megoldani a problémát, de nem baj, a Vietnamban újonnan, a magyarok építtette kórháznak majd biztos megfelelő fűtésrendszere lesz. A gyerekek nemcsak arra képesek, hogy a betegségüket vacogva is leküzdjék, hanem arra is, amire legújabb miniszterünk nem: megenni az egészséges, ám fontos elvtárs által ehetetlennek minősített menzakosztot. Ha pedig a testi táplálásuk eredményeképpen még fog az agyuk, politikusaink gondoskodnak szellemi munícióról is, jöhet a kisiskolások szervezett ideológiai fejtágítása. A szülők már csak abban még bízhatnak, hogy a gyalázatos szövegértési eredményeket felmutató diákjaink vagy egy árva kukkot nem értenek a polgármester és barátainak öndicsőítő füzetéből, vagy ami az egyik fülükön be, a másikon ki és nem mérgezik tudatukat a politikai pedofília példaértékű végtermékével. Esetleg megmutathatják nekik, hogyan használhatják kreatív rajzolásra a kötelezően hazavitt szóróanyagot, Király Nórából lehet fogatlan boszorkány és Simicskón is menő lehet a kalóz dizájn. Vessenek magukra a politikusaink, a digitális világba beleszületett gyerekeknek legközelebb majd inkább okostelefonra telepíthető alkalmazást adjanak üveggyöngyként, amely segítségével az új generáció is vadászhat migránsokra, megtalálhat és hatástalaníthat árnyékban bujkáló civil szervezetek nemzetbiztonsági kockázatot hordozó aktivistáit, netalán magát a főgonoszok legfőgonoszabbját, azaz magát Soros Györgyöt is kiiktathatják. Akinek meg volt valaha kisiskolás gyereke az tudja, ezen kötelezően kiosztott propagandafüzetek cirka 1-2%-a jut el a szülőkhöz, a többi örökre eltűnik abban a fekete lyukban, ahol a tornacipők, sálak és radírok garmada is.

„Az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk” (Orbán Viktor)

Tehát azt már tudjuk, a gyerekek sok mindenre képesek, bár kormányzatunk mindent megtesz azért, hogy egyre kevesebb legyen az a sok. Az iskolarendszer lerohasztása, a tanárok más pályákra kényszerítése, a Nemzeti Alaptanterv idióta követelményei, a tantárgyak óraszámának abnormális meghatározása mind-mind oda vezet, hogy egyre butább, a munkaerőpiacon egyre alacsonyabb értékű végzősök (és lemorzsolódók) kerülnek ki az iskolákból. Az egészségügy sem azért van, hogy egyre egészségesebb és munkaképesebb legyen a társadalmunk, hanem lassan csak arra, hogy a passzív és aktív eutanáziának intézményesített keretet adjon.

És mi felnőttek, mire vagyunk képesek? Hát egyetemi kórházban fűtési szezonra normális fűtést összeeszkábálni, arra biztos nem, ahogy az olyan installációk is nehezen mennek, amelyeknek öt évet ki kellene bírniuk az uniós finanszírozás miatt és gondot jelenthet az is, ha sötétben kell stadionban világítani. Szeretünk viszont kapcsolati háló segítségével gazdagodni, de mivel a lenyúlható nagy projektek száma véges, így a többség megelégszik rokoni-haveri alapon beszerzett jól fizető nyugis közszolga-státusszal is. A nők kicsit rosszabb helyzetben vannak, vezető állásról ne nagyon álmodjanak, strómanként vagy szeretőként, netalán jobb esetben feleségként még van reményük a magasabb fizetési osztályra azért nekik is.

Ám ahogy a magyar gyerekek egyre kevesebb mindenre képesek, úgy mi felnőttek sem törünk az égig – a 137 ország versenyképességét összehasonlító listában 2016-ban voltunk a mélyponton és bár pár helyet javítottunk, papírunk van arról, hogy nem megfelelően képzett munkaerőnk van, a korrupció tombol és az adórendszerünkkel (adókulcs, szabályozás) sincs minden rendben. Ezek pedig olyan mutatók, amelyek romlásáról egyedül a kormányzatunk tehet és igen, maga a kormányfő, aki lehetővé teszi mindezt. Ha pedig a mutatók szerinti listákat böngészi valaki, az is kiderül, bizony a haverok helyzetbehozatala terén a 131. helyet csíptük meg (137-ből, közvetlenül Mongólia, Zimbabwe, Salvador, Ecuador, Dominika és Venezuela előtt), míg a kormányzati döntéshozatal átláthatósága tekintetében 125. helyen állunk, ami szintén nem valami fényes eredmény. Így aztán ne csodálkozzunk azon sem, hogy a politikusainkba vetett bizalom a béka feneke alatt van (105. hely) és az igazságszolgáltatás területén is lassan olyan állapotok uralkodnak, mint a felvilágosodás korszaka előtt (101. hely). És igen, nem ezek azok a körülmények, amelyek ismeretében a külföldi befektetők két ököllel döngetnék a kapuinkat, engedjük már be őket.

Vannak ugyan még kormányzatunk szerint vitathatatlan sikerágazataink, mint például a foci. Meg a stadionépítések. Igaz, a szektorba öntött pénz mintha nyomtalanul tűnt volna el, de azért az a FIFA 59. hely is szép, csak ne kéne szembesülni azzal, hogy Tao pénzek ide vagy oda (inkább oda, a korrupciós visszaosztás úthengere dübörög), egy év alatt 33 helyet zuhantak a fiúk. Hogy Haiti és Burkina Faso is előttünk van, azzal a tudattal még meg kell küzdenünk, ám az, hogy Kína és Oroszország a rangsorban mögöttünk tanyázik, mindenképpen erősíti a magyarságtudatunkat. Ha pedig hozzátesszük, hogy a listát a gaz multi, a Coca-Cola támogatja, már el sem kell hinnünk, ami benne van, gaz ármány az egész, háttérhatalmak összeesküvése a magyarság ellen.

De mire leszünk képesek a jövőben? Mi az, amire miniszterelnökünk oly büszke?

„Az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk” (Orbán Viktor)

Szellemi képességünk? Kinek nincs odafent rokona vagy haverja és van egy csepp kis esze, az már régen leltiplizett. Az itthonmaradottak szellemi kvalitásáról oktatási rendszerünk gondoskodna, ha egyáltalán gondoskodna, ám lassan már tanár sincs, aki tanítsa a gyerekeket – miközben politikusaink nem győzik hangoztatni, bizony a legjobb úton haladunk és szinte semmi sincs, amin javítani kellene. Ha tehát a jelenlegi kormányzaton múlik, az a táv, amelyre szellemi képességeink alapján eljuthatunk, egyre kisebb. És míg Matolcsy egy tudásintenzív társadalmat vizionál, az orbáni valóság a mélybe vezet.

Munkánk? A közszolgák egyre többen vannak, miközben a tényleges lakosság száma a kivándorlás és a népességfogyás miatt drasztikusan csökken. A cégek egy része uniós és egyéb állami megrendeléseken ügyködik előre lekottázva nulla versennyel ellenben extraprofittal, a többi meg vegetál és reméli, minden rendszernek vége van egyszer, talán még ebből is. Az ifjú munkaerő? Egyre kevesebb és csak elvétve naprakész tudással, gyakran félanalfabétán kerül ki a világba, az okosabbja-vállalkozóbb kedvűje meg már eleve nem is hazánkban fejezi be a tanulmányait. A hazai utánpótlás többsége sem fog messzire jutni csak a munkája révén, kivéve persze ha apuci-anyuci kormányzati összeköttetéssel rendelkezik. Mert akkor határ a csillagos ég, előtte meg még jöhet minisztériumi főnöki szék, de bármelyik külképviselet íróasztala is megteszi.

Ha se nyersanyag, se természetes erőforrás, se magas színvonalú munkaerő, sem pedig elismerhető szellemi képességek, akkor milyen lehetőségeink vannak még? A magyaros csalafinta észjárás? Az elegendő volt egy maffiaállam kiépítésére, a korrupció intézményesítésére, az uniós támogatások és a hazai költségvetési források zsákban hazahordására és időnként egy-két holdkóros összeesküvés-elmélet is belefér az univerzum elpusztítására szövetkező háttérhatalmakról. Jöhetnek a talajvíz meg ki tudja mi miatt soha el nem készülő, ám naponta dráguló tanuszodák, a sikernek hazudott kisvasutak, uszító, rasszista nemzeti konzultációk, elrettentő példa van ezerszámra, miközben az, hogy mi lesz velünk Európában és hol találjuk meg helyünket a XXI. századi európai gazdaságban, az egyáltalán nem téma.

És már megint ott tartunk,hogyan tovább, a lehetőségek mérlegelésénél azonban jobb ha nem tévesztjük szem elől azt, hogy az orbánista rendszernek nem érdeke sem a magas szintű szellemi képesség kiaknázása, sem pedig világszínvonalú munkaerő kiképzése. Mert mindkét csoportba tartozók tovább látnának az orruknál és csak egyet akarnának, elérni, hogy végre vége legyen ennek a vérszívó, önpusztító rendszernek.

Politikusaink és haverjaik nagyságrendekkel szegényebbek lennének az uniós támogatások nélkül.

Vajon egyszer megtudjuk, valójában hány milliárdot buktak az adófizetők az uniós projekteken? És arra fényt derít bárki is, melyik döntési pozícióban lévő politikus (meg a strómanja, rokona, haverja, beosztottja) mennyit is tett ebből zsebre?

Kizárt dolog, hogy annak idején aki kitalálta a szegényebb régiók gazdagabbak általi finanszírozását (felzárkózás elősegítését) az gondolta volna, hogy ezzel egy olyan országot, mint Magyarország valójában romlásba dönt. Bármi is volt a szándéka, az csak minimális százalékban valósulhatott meg – egyszer talán még korrekt, tényeken alapuló elemzések még azt is bebizonyíthatják, bizony gazdaságunk jobb helyzetben lenne, ha egy fillért sem kaptunk volna odakintről.

Mi is a gond?

Először is, a beáramló pénz csak nagyon kis hányada jutott el oda, hogy tartósan szolgálja a GDP emelkedését. Az, hogy letérkövezünk egy teret, majd pár év múlva újra, mert nem tetszik a mintája (valójában az új polgármester feleségének térkőgyára van, kell a megbízás), a fejlődést nem igazából segíti, főleg ha a polgármester feleségénél a túlszámlázásból realizálódott haszon horvátországi nyaralóban vagy éppen ausztriai panzióban realizálódik. A csókos kivitelező nem forgatja vissza a hasznot a saját cégébe, minek? Még a legsilányabb termékét is felszívja a kapcsolati hálón keresztül kapott munkák tömege, az ezeréves gépek is jók, amíg ki nem lehelik a lelküket, az innováció csak valami misztikus maszlag, ahogy a termelékenység növelésére és termékfejlesztésre sincs szükség amíg a férj a mézesbödön közelében tartózkodik. A sokszoros haszonnal eladott ócska térkő garantálja, hogy a cég normális piaci viszonyok között még véletlenül se legyen piacképes, aztán ha majd kiesik a pikszisből a polgármester, lehúzzák a rolót, kész, ennyi volt, így működik a selyemzsinóros társadalmunk.

Ha valaki konkrét példát szeretne, ott van a sárazsadányi vízi központ, ami mára már az enyészeté, pedig az installáció nem is olyan régen 60 millióba került a 240 főt számláló faluban. Az, hogy valaha hozott-e akár egyetlen forint hasznot az ott élőknek, arról biztos van, akinek van fogalma, mindenesetre nem olyan adat, amely könnyen elérhető lenne bárhol is. Ahogy az is kérdéses, valaki kiszámolta-e akár egyszer is, mennyibe kerül a vízi központ éves fenntartása, netalán mi van akkor, ha jön egy komolyabb árvíz, ki és miből állja a javítás költségét? Ami ugyebár mégsem tekinthető vis maiornak egy olyan létesítmény esetén, amelynek már a nevében is ott van, vízi központ. Azonban a szemérmetlen pénzpazarlásnak ezzel még nincs vége, épült itt sok más is hasznos dolog is, például

• kerékpáros cross pálya 6,35 millió Ft
• magaslati fejlesztőpark 18,739 millió Ft
• ügyességi kerékpáros tanpálya 15,15 millió Ft
• mozgáskorlátozottak számára is elérhető képességfejlesztő játszópark 5,334 millió Ft.

Mindez egytől egyig olyan fejlesztés, amely egy normális országban úgy vonzaná a turistákat mint légypapír a legyet, de Magyarország ugyebár nem normális ország. Sőt. Nálunk az ilyen fejlesztések szupertitkosak – még a Wikipédia Sárazsadány oldalán is csak a református templom szerepel, mint látnivaló, semmi más. A sarazsadany.hu sem fecseg sokat, mi is történik messze Budapesttől a Bodrog partján, utoljára 2013 októberében tettek fel hírt az oldalra, akkor is csak azért, mert egy uniós pályázat ezt megkövetelte. De nézzünk a szívünkbe, vajon kátyús, tengelytörő úton, kiszolgáló létesítmények (WC, büfé, esőfogó, stb.) és személyzet hiányában van olyan ultra kalandkedvelő család, amelyik elzarándokolna a világ végére? Valószínűleg még annak is több haszna lett volna, ha a munkanélkülieknek építenek egy nappali melegedőt meg kiglancolják a nyugdíjasklubot.

Az ilyen pénzégető projekteknek sok közös tulajdonsága van, bárhol is vannak kicsiny kis hazánkban:

• lehet, hogy egy átgondolt, józan észre alapozott világban lehetne értelme ezeknek a beruházásoknak, de mi ugyebár nem erről vagyunk híresek. Nálunk valaki kitalál valami kapitális baromságot (mozgáskorlátozott játszótér egy 240 fős faluban) és senki sem szól, álljon meg a menet, gondoljátok át még egyszer, tényleg ez a legfontosabb, ha már a községünket akarjuk fejleszteni?
• valaki megtervezi a projektet – jöhetnek a magaslati szabadidőparkok a falu végére hozzávezető út meg klozet nélkül, elég nagy a határ, lehet szabadon használni a dzsindzsást, maximum az éppen oda táplálkozni kikötött kecskék lesznek szemtanúi a kis- és nagydolognak.
• a költségvetésben vannak korlátok, szegény az eklézsia, így aztán a csóróság süt minden elemből – háromelemes játszótér, KRESZ-táblák nélküli közlekedési park, csak a képzelet szab határt, hogyan lehet optikai tuninggal felturbózni a semmit. Meg azt, amire az előre lezsírozott kivitelező egyáltalán képes lesz majd.
• aztán ott vannak a hivatalok, akiknek „nem tűnik fel”, mire is adnak pénz – még a látszat írmagja sincs meg annak, hogy bármilyen racionalitás döntene a milliárdok elosztásánál. Az erősebb kutya viszi el a kislányt, amelyik polgármesternek jó kormányzati kapcsolatai vannak, az építhet sokmilliós crosspályát a juhszélre (vajon hány cross bicikli lehet 15 km-es sugarú körzetben?), csak annyit kell tennie, hogy azt bízza meg a kivitelezéssel, akit kell és a fenntartási időszakban legyen szíves adjon be évenként egy jelentést, miszerint minden nagyon szép, minden nagyon jó és minden a legnagyobb rendben van.
• a terv sem szentírás, a kivitelezésnél lehet spórolni: három réteg helyett elég azt a fát csak kétszer mázolni, a különleges gomba- meg kártevőellenes szert se keresse rajta senki, úgyis csak mérgezné a környezetet, hagy nőjön-szaporodjon, ami nőni meg szaporodni akar. A játszótéri játékok esési zónájában is felesleges a feltöltő kavics alá geotextília, csak kitúrnák a vaddisznók, a gyerek meg majd meg szokja, hogy térdig süpped ott, ahova a környékbeli macskák is járnak könnyíteni magukon.
• elkészül a valami, egy napig örülnek a helyiek (ha egyáltalán örülnek), egy kicsit pletykálnak róla, vajon melyik helyi potentátnak mennyi esett le a projektből, aztán szép lassan dögrovásra megy az egész, felveri a gaz, megeszi a gomba meg a rozsda, a kutyának sem fog hiányozni, úgysem használja senki sem. Na jó, a magassági ügyességi pályát orvul próbálgató gyerekek miatt még egyszer-kétszer ki kell hívni a mentőt, de ha már elloptak mindent, amin fel lehetne mászni, már ez a gond is megszűnik.
• pénz nincs a fenntartásra, öt évig meg pláne nem. A fát kezelni kellene évente, a vas is rozsdásodik, a legolcsóbb az, ha a beépített anyagok ismeretlen elkövetők által újrahasznosításra kerülnek, legalább nem fagy meg egy-két környékbeli család és a kerítések állapotában is pozitív irányú minőségi változás áll be.
• ha pedig végre lejár az öt év, halleluja, nem kell több jelentést írni, milyen jó is nekünk, hogy elkölthettünk x milliót, már csak azt kell kitalálni, milyen újabb, semmire sem jó projekttel lehetne még többet lenyúlni. Az előző pályázat kitalicskázásából származó négyéves kocsi megért már egy cserére, a horvátországi nyaralóra is ráférne egy renoválás és a szomszéd város polgármesterének is van jachtja az Adrián, nem kéne lemaradni.

És nemcsak az a gond, hogy a beáramló pénz nem olyan helyre került, ahol a GDP szempontjából hatékony lenne a felhasználása, hanem a nagy része oda, ahol egyetlen célja az, hogy a hatalmon lévőket és barátaikat feltőkésítse. Azaz létrehozzon egy új magyar burzsoáziát, amely nemcsak a gazdasági életet dominálja az ingyenpénz segítségével, hanem a politikait is. Az uniós támogatások átlényegültek termőföld vagy éppen üzletrészek vételárává, segítségükkel olcsón megvásárolható a teljes média szőrőstől-bőrőstől, ahogy egyes üzletágak döntő hányada is baráti kezekbe kerül (útépítés, szállodaipar, élelmiszeripar, turizmus, stb.). A magyar orbánista tőkefelhalmozás hasonló a maffiacsaládok egykori gazdagodási módszereihez azzal a különbséggel, hogy hazánkban az állam garantálja azt, hogy még véletlenül sem néz utána senki sem, honnan vannak a frissen befektetendő milliárdok. És míg Al Capone adócsalás miatt került egykor börtönbe, ezt a balsorsot a mai Fidesz-holdudvarról (Mészáros, Tiborcz, Vajna, Garacsi, Csányi, stb.) még elképzelni sem tudjuk, de már azt sem, hogy akár csak egy elfogulatlan adóvizsgálat induljon akár személy szerint ellenük, akár valamelyik cégük ellen. A kondérhoz közel férők az uniós támogatások lenyúlásával minden további nélkül megoldhatják, hogy megvegyék a fél országot és kivéreztessék azokat a cégeket, amelyek normális piaci körülmények között versenyképesek lennének. A korrupcióra alapuló gazdaságpolitikával vezetőink elérték, hogy Magyarországon lassan kihalnak (vagy külföldre települnek) azok a cégek, amelyek egyáltalán képesek lennének nemzetközi szintű megmérettetésre. Nehéz olyan mamutokkal tartósan küzdeni, amelyek bármikor kapnak ingyenhitelt a kormányzattól vagy valamelyik állami banktól, és  amelyek a személyre szabott, alaposan túlárazott közbeszerzések visszatérő nyertesei és sokkal magasabb profitrátákkal tudnak dolgozni mint azok, akiknek nincsenek kormányzati kapcsolataik.

A következmény? A magyar vállalatok többségének termelékenysége kritikán aluli, a beruházási rátája szinte nulla, a hátszelesek habzsi-dőzsi korszakukat élve minimalizálják az adójukat és számolatlanul teszik zsebre az osztalékot, mindeközben a hátszél nélküliek küzdenek a hatalmas elvonásokkal és a piaci viszonyokhoz képest már most is irreálisan magas minimálbérrel. És mindez az uniós támogatások eredménye, bárki bármit is mond, ha pedig egyszer elzáródnak a csapok és kínai meg orosz hitelek sem lesznek, a fejünkre összeomlik az egész, mint anno a szocializmus végnapjaiban.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az uniós támogatások egyik (ha nem a legfőbb) célja az volt, mégha nem is szerették soha direktben kimondani a gazdagabb államok, hogy piacot teremtsenek a saját gazdaságuknak. Ha a beruházásoknak (beáramló tőkének) köszönhetően nálunk magasabb az életszínvonal, akkor több német árut veszünk, több utat építtetünk francia vagy éppen osztrák céggel és a holland sajt meg a belga sör is jobban fogy, ahogy a turistáink is buzgón szaporítják az alpesi síparadicsomok látogatószámát. Az alacsony béreink is vonzották a külföldi befektetőket, hiszen ki ne szeretne viszonylag jól képzett, minőségi ámde olcsó munkaerőt párszáz kilométeres távolságban? Ám lassan ez a cél sem teljesül, a vásárlóerőnk már nem a régi, ahogy a munkaerő színvonala is egyre csak süllyed, arról meg ne is beszéljünk, hogy az elhibázott gazdaságpolitikának köszönhetően lassan ember nincs, aki dolgozni lenne hajlandó. Persze vannak, akik jobb híján itthon maradtak, de rájuk meg épeszű multi még a kiskamra kulcsát sem bízná, félanalfabéta „szakmunkásra” és húsz éve iskolapadot nem látott, begyepesedett agyú kiugrott közigazgatási aktakukacra nekik sincs szükségük pláne úgy, hogy egyre többe kerülnek a propaganda célból emelt garantált minimálbér miatt.

Mi ebből a kiút? Hát nem az, hogy még több lenyúlható uniós forrás érkezik hazánkba – az egyedül csak arra jó, hogy a gazdagabbak még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek legyenek. A versenyképességünk emeléséhez végre saját lábunkra kellene állni és kiváló oktatási rendszerrel jó minőségű humánerőforrást létrehozva egy tudásalapú társadalmat építeni. Olyat, ahol a piaci körülményeket nem torzítja az állam a saját haverok javára, ahol nem csak az kap munkát, aki valakinek a valakije és ahol szeretnének az emberek élni. Mert ami most van, az minden, csak nem szerethető. És nem is élhető.

És mi lenne azok feladata, akik helyzetbe kerülve megtehetnék, hogy változtassanak? Először is lebontani azt az intézményrendszert, amely lehetővé teszi jelenlegi politikusaink garázdálkodását. Nem ártana egy olyan elszámoltatás sem, amely börtönbe küldené azokat, akik éjt nappallá téve lopják a közvagyont és akár vissza is juttathatnák az elsíbolt pénzt az adófizetőknek. Az oktatás és az egészségügy köszönné szépen a friss forrásokat, ahogy a szociális bérlakásépítés sem lenne ördögtől való, akár még méz is lehetne a madzagra a fiatalok hazacsábításához. És igen, kellenének még olyan jogszabályok, amelyek gátat vetnének a gátlástalan korrupciónak és olyan ügyészségre és rendőrségre is szükség lenne, amelyik kivétel nélkül lesújtana a bűnösökre.

Vajon akár egyetlen uniós politikusban tudatosult az, hogy ami itt van ma Magyarországon, az 90%-ban az Unió elhibázott támogatási politikájának köszönhető?

Állítsuk meg Brüsszelt! Éppen ideje.

Kapcsolódó posztok:

Miért nem akarja Orbán, hogy a fejlett Európához tartozzunk?Orbán mindent az Uniónak és Brüsszelnek köszönhet?Huxit van nem Huxit?

Tudtuk, hogy miniszterelnökünk kedvenc sportja a foci, de azt nem sejtettük, hogy ennyire. És az is köztudott, hogy a foci sokba kerül, de azt azért nem sejtettük, hogy ennyire. Azt meg pláne nem, hogy az egész cechet az adófizetők állják.

„A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész.” (Orbán Viktor)

Tudtuk azt is, hogy a miniszterelnök barátai nem véletlen a barátai és elszántan akár tűzön-vízen át követik, de nem sejtettük, hogy ennyire. Azaz ha a miniszterelnökünk a focit szereti, akkor ők is, ha a miniszterelnökünk szülőfalujába álmodik egy klubbot, akkor hirtelen nekik is kell egy, ha stadion kell neki a kert végébe szotyis VIP-páhollyal meg illusztris vendégekkel, akkor nekik is.

Tudtuk azt is, hogy miniszterelnökünk hatalomra kerülve nyomni fogja majd a stadionépítést, de azt azért nem sejtettük, hogy ennyire. Sőt, azt is tudtuk, hogy a foci soha nem tartozott a „jóból kicsit adnak” kategóriába, a szereplők által követett vezérelv szimplán csak annyi, ha adnak, akkor minél nagyobbat adjanak, elugrani meg tilos előle.

Tudtuk azt is, hogy a talpnyalók bármi pénzt megadnának, hogy befizessék magukat a nagyjaink mellé a díszpáholyokba, de nem tudtuk, hogy e célból majd ennyit áldoznak abból a pénzből, ami az adófizetőket illetné meg. És hívhatjuk ezt elegánsan Tao pénzeknek, akkor is csak a költségvetést rövidítik meg a politikusaink és lepukkant iskolák valamint kórházak helyett futballisták extra fizetésére meg egyéb, nagyon-nagyon fontos célokra áldozzák be a szigorúan titkosított, kézen-közön eltűnő milliárdokat.

Tudtuk azt is, hogy a miniszterelnök barátai nagyon szeretnek stadionokat építeni (jó sok beton, sok országban nem véletlen a legtutibb korrupciós üzletág az építőipar), de azt azért nem gondoltuk, hogy ennyire. És nemcsak építeni szeretnek teljesen felesleges betonkolosszusokat, hanem vastagon fogó ceruzával számlázni is meg az eredeti becsült értéket szívfájdalom nélkül bármeddig emelni, ahogy a csövön kifér.

Tudtuk azt is, hogy a miniszterelnök közelségét jelenti, ha valaki kap végre egy stadiont, de nem tudtuk, hogy ennyien kepesztenek érte, mégha bele is döglik a városuk. Tisztában voltunk azzal is, hogy a helyi önkormányzatok elfogadják az ingyenpénzt mégha az stadion formájában érkezik is, de nem sejtettük, hogy ennyire kapzsik és mindenből minimum háromszor-négyszer akkora kell nekik, mint amekkorát megérdemelnének a csapatuk teljesítménye és a nézőszám alapján. Mert azt megindokolni, hogy átlag kétezres nézőszámhoz miért kell 8.656 férőhelyes stadion, nem kis feladat. A környéken lakók meg valószínűleg arra lennének kíváncsiak, miért kellett olyan anyagot felhasználni a tetőszerkezet burkolásához, ami kisüti a szemüket, igaz, mindez csak potom 13,7 milliárdot kóstált a panelházak tövében, a kutyának is megéri, főleg ha már nincs semmi más fontos dologra költeni. És még dicsőséget sem hoz a városnak a futball csak problémát, de abból hegyeket.

„A fociban az a lényeg, hogy a labdát, ahhoz passzold, akin ugyanolyan színű mez van, mint rajtad. Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik – megfullad.” (Hofi Géza)

Sőt, azt is tudtuk, hogy egy stadion fenntartása nem olcsó, de azért nem sejtettük, hogy azt ki is kell fizetni, évente alsóhangon még a legkisebbeknél is százmilliós nagyságrendben. És nemcsak kifizetni kell, hanem ki is kell gazdálkodni az önkormányzatok költségvetéséből, ha már ott van és dicsekedtünk vele, milyen jó is nekünk, hogy ilyen csili-vili pénznyelőt kaptunk. És nemcsak egy évre kell kifizetni, hanem sokra – lehet nagy levegőket venni a villany- és vízszámla, a gyepkarbantartás, az őrzés-védés meg hasonló számlák kézhez vételekor, az önkormányzat főgazdaságisa meg majd kitalálja, hogy az óvodák kapjanak kevesebb pénzt vagy a közvilágítás nem olyan fontos, mint amilyennek elsőre látszik. Lehet házalni a kormánynál is, nyomjon legyen szíves még egy kis lóvét a számlára, mert megint legatyásodtak a helyiek, végül is ők akarták a stadiont annyira, aztán még ott van a személyzet bére is, amit ki kellene csengetni a következő hónap elején és a fűtést sem lehet elzárni olyan egyszerűen az öltözőkben.

Azt is tudjuk, hogy a stadionok előbb vagy utóbb lerohadnak pénz híján, de nem is sejtjük még, hogy mennyire – pedig intő példa van számos, de ki tekintene olyan messzire? Ha adnak fogadd el, ha ütnek, szaladj el, miért is néznék az önkormányzati képviselők meg polgármesterek, hogy valójában mennyibe is kerül egy-egy „ingyen” adomány, amit rájuk sóz a kormány? Vagy teljesen mindegy, az adófizetők kifizetik, csak arra kell vigyázni, lehetőleg ne a helyiek, hanem az egész ország tejeljen, a pusztavacsi adófizető úgysem fogja fel, hogy az ő adóforintjából javítják a meghibásodott reflektorokat meg kitaposott gyepet Mezőkövesden, Kaposváron meg bárhol máshol, ahova csak juttat támogatást a központi költségvetés?

Azt is tudtuk mindig, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, a dicsőségért is megvesznek a politikusok, de azért nem sejtettük, hogy akár ezt mindenáron, gondolkodás nélkül és saját választóikról az utolsó bőrt is lehúzva is megteszik a legkisebb szívfájdalom nélkül.

„Figyelj, haver! Kis focistám! Szerinted az új stadiontól megjavul a foci? Öhöm. Ha Mari néni szarul főz és adok neki Zepter edényhalmazt, attól finomabb lesz benne, ami szar” (Hofi Géza)

Az sem volt soha titok, a magyar futball már nagyon régen csak a nosztalgiából él, a „kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci” elv mindent romba döntött, ami egykor felépült – de azt azért nem sejtettük, hogy a hazai focistáknak nemcsak kiemelkedő bérrel (toplistát lásd itt), hanem extra adókedvezményekkel is kedveskedik a kormány, miközben a nézőket egyre nehezebb rávenni, hogy belépjenek bármelyik stadionba. Vajon mekkora siker az, hogy miközben gombamódra szaporodnak a stadionok, az NBI mérkőzésein a múlt szezonban az átlagos nézőszám 2.700 volt, amit az ideiben lehetett még lejjebb tornászni?

Azt is tudtuk, hogy Hofi Gézának anno, egy másik rendszerben igaza volt, de nem sejtettük, hogy még sok-sok év múlva is igaza lesz.  És nemcsak egyszer, többször is.

És mit tudunk még? Azt, hogy amíg akár egy fillér elszórható (ellopható) pénz lesz a nagy közös kasszában, azt bizony nagyjaink el fogják költeni. Aztán ha már nem fér el több stadion az országban, akkor majd jönnek a multifunkcionális sportcsarnokok meg uszodák, de kellő iramban viszik a milliárdokat a mega-giga jégcsarnokok is, egyszer talán majd csak eltartják magukat. Ha pedig túl kicsi a település, az sem baj, bármelyik falu szélén van egy libalegelőnyi hely, ahol installálható 33 millióért olyan műfüves pálya, amelynek fenntartására tuti soha nem lesz pénze a településnek. És a szomszéd akár még be is zárathatja, mert nem bírja elviselni a zajt.

Kapcsolódó poszt:

Vajon meddig tart még a futball összekovácsoló ereje?

Kinek éri meg a budapesti olimpia?

Kinek higgyünk, Orbánnak vagy Matolcsynak? Nemzeti Bankunk elnökének szavait megismerve úgy tűnik, ő meg Orbán Viktor két külön világban élnek és mozognak, legalábbis ami a kommunikációjukat illeti. És csak reménykedhetünk, hogy a két halmaz az önös pénzügyi és hatalmi érdekeiken kívül más területen is átfedi egymást. Például a tárgyban, merre is haladjon tovább az országunk.

Orbán Viktor kedvenc témája a munkaalapú társadalom és az oktatási rendszerünket is ehhez süllyesztették le. Mást sem hallunk, előre szakképzés, irány mindenki szakmunkásnak, a gimnázium az átlagdiák számára felesleges luxus, ideje hogy pusztuljanak meg legyen kvóta, és már nem kell sokat aludni ahhoz, hogy felsőoktatásba csak az mehessen, aki középiskolában megszerzi a középfokú nyelvvizsgáját úgy, hogy eközben a középiskola nem köteles erre megfelelően felkészíteni a diákokat. Az oktatás államosítása és az új NAT meg a középkori oktatási módszerek mind Orbán Viktor kedvenc munkaalapú társadalmához igazodik meg ahhoz, hogy csakis birkanemzetet szabad kinevelni, különben ki szavazna a Fideszre? Mert az, aki érti is azt, amit olvas és a számok világában is egészen jól elboldogul, azt nehezebb egybites demagógiával behülyíteni.

És ekkor jön Matolcsy és mit mond? Nem mást mint azt, hogy a magyar gazdaságnak a skandináv országok gazdasági modellje lehet a példa, ezek az államok pedig a munka- és tőkeintenzív gazdaság után a tudásintenzív gazdaság irányába haladnak.

Akkor most itt álljunk meg egy szóra. Ez most azt jelenti, hogy oktatásunk hét év mélybe küldése után hirtelen rakétaként elindul ellenkező irányba, a szakképzés mindenáron erőltetése helyett egyik napról a másikra átváltunk a minőségi oktatásra és hopp, két év múlva már a magyar gyerekek teljesítenek majd a legjobban a PISA-teszten, irány a tudásintenzív világ?

Akinek bármilyen kapcsolata is van a mai magyar oktatási rendszerrel az tisztában van azzal, a skandináv modell minimum egy másik galaxis, ahova eljutnunk sokkal nehezebb annál, minthogy Matolcsy kijelenti, jó példa nekünk. Mert mi is kellene nekünk, magyaroknak ahhoz, hogy a munkaalapú társadalom orbánista koncepciójától hirtelen átálljunk a tudásintenzív vágányra?

Először is egy olyan miniszterelnök, akinek van annyi önbizalma hogy elhiszi, okos és tanult embereket is képes meggyőzni arról, nála jobb vezetőt sehol e kerek földön nem találhatnak maguknak. Ehhez azonban kevés lenne a migráns-Soros-liberális összeesküvés elméletre, Brüsszel utálatára és a rezsicsökkentésre hagyatkozó propaganda, fel kéne mutatni olyan gazdaságpolitikát is, amely a haveri kapitalizmuson túlmutat. Az értelmiségnek lenne olyan igénye, mint modern, európai kultúrpolitika vagy éppen a nemzeti értékeink tényleges védelme (örökségvédelem, nem pedig örökségherdálás). Az értelmiség nagy részét csak idegesíti, hány stadion meg sportcsarnok épül teljesen feleslegesen az országban, ők inkább tornatermet szeretnének a gyerekük iskolájába meg XXI. századi technikai felszereltséget és azért sem morognának, ha nem kellene nekik két-három hónapot várni egy ultrahangos vizsgálatra. Azonban a jelenlegi politikai vezetés nincs felkészülve arra, hogy az értelmiség bármilyen igényét is kielégítse, az ő céljuk a már nyugdíjba vonultak megdolgozása illetve azok meggyőzése, akik elvont gondolkodással utoljára az általános iskola nyolcadik osztályában próbálkoztak, akkor sem sok sikerrel.

A tudásintenzív társadalom építésének másik feltétele az lenne, hogy legyen Magyarországon olyan értelmiségi réteg, akikre lehet támaszkodni. Ezek nagy részét az orbánista gazdaságpolitika már elüldözte, a maradék meg vagy beállt a talpnyalásba az összes valaha is követett erkölcsi elvét sutba dobva, vagy megpróbál túlélni és radar alatt mozogni, hátha csoda történik és egyszer újra a felszínre lavírozhatja magát. Lássuk be, ez a jelenlegi magyar értelmiség mindenre alkalmas csak arra nem, hogy tudásintenzív társadalmat építsen, hiszen a talpnyalók alapból képtelen rá, a rejtőzködők meg nincsenek olyan helyzetben, hogy pozitív irányba lendítsenek bármit is.

Ha varázsütésre mégis lenne olyan szakember, aki eszközt és forrásokat is kapna ahhoz, hogy nekiálljon a Matolcsy-féle mintának állított skandináv modellbe átvezetéshez, akkor jobb, ha felkészül arra, hozzá képest Sziszifusz sikerélményekben és dicsőségben fürdő hős lesz. Mihez kellene hozzányúlnia?

• A köznevelési rendszert újra közoktatási rendszerré alakítása. És ez nem csak a szavakon lovaglást kellene, hogy jelentse, hanem teljes koncepcióváltást – a gyerekeket igenis európai, modern értelemben oktassák a pedagógusok, ne csak a szülők helyett hazafiasan neveljék.
• Iskolarendszer újragondolása. A szakgimnáziumok teljes reformja, hogy az ebben az iskolatípusban végző diákok is újra alkalmasak legyenek a továbbtanulásra, valamint a szakképzésben a közismereti tárgyak óraszámának növelése.
• Új Nemzeti Alaptanterv, amely elfelejti végre a Horthy- és Kádár-rendszerből itt maradt pedagógia módszereket, a levegőben lógó felesleges információhegyeket, az elavult ismereteket, a kötelező olvasmányokat, a felesleges memoritereket és minden egyebet, ami nem felel meg a XXI. század kihívásainak (lásd pl. informatikaoktatás).
• Az új modellt követő tankönyvek és tanítást segítő eszközök. Ehhez olyan szakemberek kellenek, akik képesek is megírni ezeket a tankönyveket, a jelenlegi államosított tankönyvírás meg pont ellenkező irányba halad, ám a remény ott van, az orbánista behódolókon kívül biztos vannak még olyan szakemberek, akik nagy tettekre képesek. Meg normális, modern tankönyvek megírására és egyéb, a tanulást segítő eszközök megálmodására.
• Tölteléktantárgyak kivezetése, illetve óraszámuk igény szerinti minimalizálása. Mindennapi testnevelés tornaterem híján háztömb körüli sétával, szakadó esőben öltözőben, vagy éppen folyósón üldögéléssel? Ha az énekórák száma ugyanannyi vagy netalán több mint a fizikáé, a biológiáé vagy kémiáé, az szintén kérdéseket von maga után.
• A pedagógusképzés megreformálására annak érdekében, hogy olyan új pedagógusok érkezhessenek a rendszerbe, akik fel tudják venni a kesztyűt és hivatásuknak tekintik a gyerekek oktatását. Meg képesek például modern eszközök használatára és nemcsak receptek meg használt autók nézegetésére használják az internetet.
• Pedagógusok, akik ismerik és el is hiszik, hogy csodákra képesek a skandináv modellel. Pedagógusok, akik le tudnak számolni az egész szakmai életük folyamán beléjük rögzült elavult követelményekkel és pedagógiai módszerekkel, akik meg tudnak újulni és gyökeresen másképp tanítani az új generációkat. Kérdés, a lassan túlnyomóan nyugdíjközeli pedagógustársadalom erre rávehető-e, természetesen tisztelet a kivételnek.
• A kiváló pedagógusok elismerése. Olyan teljesítménymérési rendszer kialakítása, amely nem önmagáért van, hanem azt méri, a gyerekek önmagukhoz képest hogyan fejlődnek egy-egy tanár keze alatt. Legyen a pedagógusoknak szabadságuk a tekintetben, hogy a lemaradókkal hogyan foglalkoznak és hogyan kívánják az esélyeket kiegyenlíteni.
• A tehetséggondozás visszahonosítása. Hova lettek a tehetséggondozó iskolák? Vajon miért ezeket szüntette meg elsőnek az Orbán-rendszer? Miért bánunk a lehető legmostohábban a tehetségekkel, azért, hogy hátha elmennek innen örökre?
• Megfelelő infrastruktúra kialakítása: modern épületek, tornatermek, használható szaktantermek, stb. létrehozása. És mindehhez olyan személyzet (pedagógusok, technikusok) biztosítása, akik ki is tudják használni az eszközök által biztosított lehetőségeket.
• Diákok terhelésének optimalizálása. Hogyan lehetséges az, hogy a gimnazista diákoknak 37-43 órájuk van egy héten, és akkor még nem készültek a másnapra, nem gyártottak prezentációt meg nem olvastak kötelező olvasmányt? És azt se felejtsük el, hogy a középiskolás diákok nagy része már diákmunkát végez nemcsak nyáron, hanem a tanulmányi időszak alatt is, mert erre szüksége van a családjának.
• A középiskola kimeneti követelményének és a felsőoktatás bemeneti követelményének összehangolása. Kívülálló számára ez egyértelműnek kellene, hogy legyen, de nincs így. Vajon miért? Él olyan ember ma hazánkban, aki tudja?
• És még sok minden más, ami problémaként szembejön.

Hogy Matolcsy miért beszélt egyáltalán a skandináv modellről? Azt csak ő tudja meg azok, akik a szavakat a szájába adták, de hogy jelenlegi kormányzatunk alatt esélye sincs annak, hogy az oktatáspolitika ebben az irányba változzon, az egészen biztos. Márcsak azért is, mert Orbán Viktor ezt soha az életbe meg nem merné megtenni.

Kormányunk ha tehetné, valószínűleg terrorcselekménnyé nyilvánítana minden olyan népszavazási aláírásgyűjtést, amely a politikusai és baráti körük ellen irányul. Hiszen mi másnak nevezhető az ilyen tett, mint felségsértésnek? Az egyenlők között még egyenlőbbek elleni támadásnak? Árulásnak, amely azokat pécézi ki, akik a nép felemelkedésén munkálkodnak éjt nappallá téve, aztán jönnek mindenféle bugrisok, akik ezt nem hajlandók elismerni? Hát hol van itt a sérthetetlenség, a mentelmi jog elvehetetlensége, az áldozatos munka elismerése, a nép mindenekfeletti szolgálatának dicsőítése?

Nem a mai magyar társadalom az egyetlen a történelem során, amely fuldoklik a korrupció szorításában. A pénzért vett tisztségek, a magasabb helyre juttatott sápok, a gazdagok, kapcsolatokkal rendelkezők kivételezettsége, a köznépből kisajtolt adó jogszabályellenes és felettébb erkölcstelen újraelosztása nem magyar találmány, de azért azt el kell ismernünk, a ma regnáló kormány igen magas szinten űzi ezt. Sőt, kiváló mentséget találtak maguknak a költségvetési források saját célra használatára – a lényeget legékesszólóbban pedig az fogalmazta meg, aki egyik főfelelőse a magyar közgazdász-nevelésnek. Lánczi András szerint "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája", nincs itt semmi látnivaló, a magyar kiváltságos vállalkozóréteg kialakítása ezt kívánja. Hogy ezek a „vállalkozók” a Fidesz-KDNP haverjai? Lánczi szerint a „korrupciónak van 13-14 kidolgozott társadalomtudományi értelmezése. Ám az nem szerepel köztük, ha a nemzeti érdekért tesszük ezt vagy azt, az eleve korrupció."

De vajon miért a nemzet érdeke az, hogy Mészáros Lőrinc, Tiborcz István vagy éppen Garacsi István hiperűrsebességgel gazdagodik? Vagy annak, hogy nagyjaink Szingapúrban is jól érzik magukat? Netalán az, hogy politikusfeleségek uniós pénzekből finanszírozott túlszámlázások felett őrködnek, szabadidejükben helikopteren reptetik csak a fizetéséből élő közszolgának hazudott férjüket? Vajon a magyar ügyészségen kívül melyik fejlett demokrácia ügyészsége találná úgy, hogy mindez rendben van? Nálunk még az sem gond (és pláne nem bűncselekmény), ha egy fideszes képviselő másfél milliárdot kifelejt a vagyonnyilatkozatából, hol itt a hiba? Próbálná meg bárki (elnézést, egy fideszes haverok nélküli senki) egy tízezer forintos bevételt eltitkolni a személyi jövedelemadó bevallásából, oszt majd megtudja, hol lakik a magyarok istene. És azt vajon más ország adófizetői hogy nyelnék be, hogy a főügyész feleségét meg lányát, illetve a nemzeti bankjuk elnökének szeretőjét milyen pénzes funkciók találják meg? A magyar uralkodó osztályt mindez nem zavarja, szereptévesztésük pedig már olyan mértéket öltött, hogy lassan az is kérdéses, tudják-e hogy hazudnak, amikor a lopást indokolják, vagy már beégett a tudatukba, őket mint nemzetmentőket mindez megilleti? Mert egyelőre csak azt látjuk, bagoly mondja verébnek, nagyfejű, amikor Orbán arra figyelmezteti az ellenzéket, hogy ne pénzért és hatalomért politizáljanak.

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége legalább tizenkét év elteltével évüljön el?" (népszavazási aláírásgyűjtés során feltett kérdés)

Az ellenzék nem véletlen próbálja kitolatni a korrupciós bűncselekmények elévülési idejét. Felgyorsult időket élünk és szinte elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktor és haverjai még 12 éven át hatalmon maradjanak és osztogassanak meg fosztogassanak. No nem azért, mert a fanatizált és félelemben tartott nép végül rádöbben, nem a migránsok szívják a vérét, hanem saját nemzeti politikusai, hanem azért, mert el fog fogyni az a pénz, ami szabadon osztogatható akár a haveroknak, akár az istenadta népnek.

Mert mi lesz például, ha befagy az uniós pénzcsap? Kevesebb pénzt lehet ellopni, de ez ugyebár csak egy kicsiny szeglete a képnek – uniós támogatások nélkül már régen hanyatlásnak indult volna überzseninek behazudott gazdaságpolitikával vezérelt országunk. A beruházások drasztikusan csökkennek, a befolyt adó is csökken, aztán lehet majd vakarózni, közszolga vagy közmunkás legyen kevesebb, netalán az egészségügyet vegyék rá, az évi feleslegesen kiirtott 32 ezer főt duplázzák meg, de ezúttal legyenek szívesek a GDP-t nem szaporító nyugdíjasokra koncentráljanak csak. A lélegeztetőgép még úgy-ahogy működik, lehet rongyrázni meg reménykedni, ez örökre így marad, de a német választások után máris fordulhat a kocka, indulhat a kétsebességes unió, aztán a lengyelekkel vállvetve nyalogathatjuk a sebeinket valahova a szélre szorulva, oda, ahova még a madár sem jár.

A kivándorolt munkaerő sem tér vissza addig, amíg Orbán Viktor osztja az igét odafent. Egyrészt eddig bármilyen ígéretet is tettek a fiataloknak, mindről kiderült, bizony kevés a méz a madzagon, ha egyáltalán méz az, amit sikerült az idióta hivataloknak rákenni az országra eresztett bürokrácia feneketlen bugyraiban. A munkaképes fiatalok már régen oda vannak, a magyar gyerekek 15%-a pedig nem véletlen, hogy nem itthon születik. A munkaerőhiány már a GDP-termelés korlátja, nem véletlen aggódnak a kereskedők, mi lesz karácsonykor. És tegyük hozzá, hiába támogatja nagy bőszen a kormány a tescós sztrájkot, ha nincs ember e világon, akit a Tesco fel tudna venni olyan bérért, amelyet még ki tudna gazdálkodni. A folyamat végállomása meg annyi, hogy a most még ott dolgozók is elvesztik a munkahelyüket, aztán a Tesco beadja a kulcsot és valamelyik hazai Fidesz-közeli, korrupcióban feltőkésedett haver átveszi az üzleteket és csak annyit fizet a hoppon maradt sztrájkra biztatottaknak, amennyire a törvény kötelezi. És igen, ez sem az az út lesz, amely bármilyen szinten is visszacsalogatná a külföldre szakadt hazánkfiait, cserébe a munkavállalók saját kárukon rájönnek, a kormány simát átverte őket és soha, egy pillanatig sem képviselte az ő érdekeiket, csakis a korrupcióban meggazdagodott és még jobban megtollasodni kívánó haverokét.

Az adóbevételek azonban nemcsak azért csökkennek, mert az uniós beruházások leállnak meg lassan nincs ember, aki dolgozzon, hanem azért is, mert a kormány átgondolatlan, saját haverokat helyzetbe hozni akaró intézkedései egyes szektorokat teljesen átalakítanak. Ám ezek eredményeképp nemcsak a szektorban tevékenykedő cégek és azok tulajdonosi struktúrája változik meg, hanem a fogyasztói szokások is módosulnak a mesterséges zátonyoknak köszönhetően: kevés az eladó a hipermarketben? Nincs kipakolva az áru, mert nincs már diák sem, aki kirakja? Pénztárosok híján hosszúak a sorok? No para, lehet rendelni interneten, házhoz szállítják, épp csak nem pakolják be a hűtőbe. De nemcsak kaját lehet rendelni interneten, jöhet bármi, tévé, hűtőgép, klíma, telefon, irodaszer, gyereknek játék karácsonyra meg jelmez farsangra. És ugyebár nem muszáj itthonról rendelni 27%-os áfával, van más lehetőség is, jöhetnek a szlovák, kínai meg egyéb beszerzési források, aztán majd meglepődünk, hogy ezek a cégek nem Magyarországon fizetnek adót meg járulékot és még a futár is Szlovákiában vagy Romániában bejegyzett cég. Előbb vagy utóbb eljön az a pillanat, amikor kiderül, a mi országunk az egyetlen ország, ahol karácsony előtt nem nő a kiskereskedelmi forgalom, cserébe viszont az a pár ember, aki még hajlandó itthon munkaviszonyban állni, nem dolgozza halálra magát.

Élhetnek a politikusaink még ideig-óráig más pénzén is, el lehet adni az országot az oroszoknak meg a kínaiaknak (náluk is az üzletpolitika bevált része a korrupció), jöhet tőlük hitel is rengeteg, a Kádár-korszakban is volt gulyás meg kirakat, most is menni fog egy darabig. De mi lesz, ha már nem lesz pénz kifizetni a nyugdíjakat? Ha vissza kell vonni a sokgyerekes adókedvezményt, mert nincs rá fedezet? Majd bevallja a kormány, oké, van egy rakat kölköd, de innentől ne számíts nagycsaládos kedvezményekre, hanem tarts el őket, ahogy tudod? Ha megszűnnek a külső ingyen-források és a hazai végletekig legatyásított, meg a piaci körülményektől már régen elszokott, csakis versenyképtelenül termelni képes vállalkozói rétegen múlik a GDP-termelés, akkor jobb, ha már most elkezd csomagolni a kormány, mert ami akkor a fejükre fog szakadni, azt valószínűleg nem szeretnék megérni.

"Tudja kivel fogjuk kezdeni a politikusbűnözők elszámoltatását? Nagyon jól sejti, önnel fogjuk kezdeni.” (Vona Gábor Orbán Viktornak)

Ha pedig tényleg elfogy a pénz, elkerülhetetlen a változás is. Kormányunk bevállalhatja a katonai diktatúrát, aztán majd mindenki befogja a pofáját ha nem akar eltűnni egy koszos lyuk mélyén, vagy jön a kormányváltás és akik idáig loptak, felelősségre lesznek vonva. Ha minderre van minimum 12 év, akkor bizony a jelenlegi korrupt politikusok tisztában kell, hogy legyenek azzal, vagy vesznek rengeteg fegyvert, a TEK-et hadsereggé fejlesztik és háborúba kezdenek a saját népükkel, vagy előbb vagy utóbb börtönbe vonulnak jól megérdemelt büntetésüket letölteni. Az általuk ellopott pénz nagy része valószínűleg soha nem lesz meg, különböző névtelen offshore cégeken és magántőkealapokon keresztül eltűnik, de ha elég nagy a népharag, akkor garantáltan még unokáik sem tehetik be többet a lábukat magyar földre. Ha pedig a diktatúra bevezetését választják okosba és csak egy-két militáns környezetet generáló év után buknak, akkor bizony már nemcsak a korrupció miatt húzhatják majd magukat, hanem egyéb bűncselekményekért is és örülhetnek, ha nem lámpavas vagy egy félreeső laktanyában sortűz formájában éri utol őket a végzetük.

Természetesen lehet abban is bízni, hogy kérem, itt soha nem fog elfogyni a pénz, mindig lesz, aki finanszírozza az Orbán-rendszert, így aztán lehet örökre maradni, fiút-unokát örökbe léptetni, Duna jegén újra koronázást tartani, ezerévig tartó uralkodó házat megalapozni. A haverok pedig egyre gazdagabbak lesznek és a nép mindezt örökkön örökké tűrni fogja – nem megy el, nem leheli ki lelkét idő előtt túlhajszoltságában és nem lesz öngyilkos sem reménytelenségében.

„Az, aki lopott a magyar adófizetőktől, nem úszhatja meg” (Fekete-Győr András, Momentum)

Gazdaságunknak azonban az lenne a legjobb, ha a korrupt politikusaink még a jelenleg érvényben lévő elévülési időn belül bíróság elé kerülnének és elítéltetnének, aki pedig bármilyen módon ezt megakadályozza, az vettessen börtönbe addig, amíg a hamut is mamunak mondja. Ha az országunk normálisan működne, eleve nem lenne szükség sem aláírásgyűjtésre, sem népszavazásra és az sem lenne téma, hogy a 9 évre bebetonozott főügyészt hogyan lehetne végre oda juttatni, ahova ő bezzeg másokat nem juttat. De ebben az esetben az államunk úgy működne, ahogy az uniós tagállamként elvárható lenne, nem pedig úgy, mint egy ázsiai diktatúra, olyan, amely kisebb vagyont fizet azért stikában ismeretlen külhoni politikusoknak, hogy keresztény életet gyűlöletből kioltó muszlim nemzeti hősét hazamenekítse.

A kormány természetesen gyorsan belátta, jobb lenne elébe menni az eseményeknek, és mindent megtesz azért, hogy az aláírásgyűjtő pavilonok ne jelenjenek meg közterületen. Harcosan követelte, az ellenzék adjon be törvénymódosítást (vajon a Fidesz-KDNP maga miért nem adta be, ha ilyen fontos?), aztán megszavazták szupergyorsan, nehogy szó érje a ház elejét, jobb letudni minél hamarabb, egy nyeléssel le kell nyelni a keserű pirulát. Ám az, hogy pár nap múlva már 12 évig üldözi a törvény politikusaink bűneit, még továbbra sem jelenti azt, hogy bárki is meglakolna, netalán el kellene számolnia azzal, mit honnan lopott.

A bizalom azonban már rég kiveszett társadalmunkból, a gondolkodó választópolgár meg lassan már azt sem hiszi el, ami tegnap történt, mert utólagos törvénymódosítással még az is csak egy alternatív valósággá változtatható. Így bármit is mond a Fidesz az azonnal elfogadásról, azt elfelejtik hozzátenni, amit ma megszavaznak, holnap annak az ellenkezőjét is meg lehet szavazni. Sőt, például azt is törvénybe lehet iktatni, hogy aki valaha járt Fidesz-KDNP-s képviselő házában, irodájában vagy kacsalábjában, az büntethetetlenséget élvezzen, kivéve persze akkor, ha ezt pizzafutár minőségben tette meg. Ha viszont népszavazás kötelezné a parlamentet, akkor három évig kénytelenek lennének tartani magukat a 12 évhez, így nagyon inkompetens lenne az ellenzék, ha bármilyen törvényjavaslat elfogadásának bedőlve már pakolnák is össze a pultokat.

Ha meg minden kötél szakad, a kormány részéről ott van a buzikártya, azzal minden vita érdemileg lezárható - különösen akkor, ha az ügyészség úgysem talál egyetlen korrupciós ügyet sem, amelyben vádat emelhetne.

Vajon miért kényszeríti bele a kormány az EU ellenőreit, hogy úgy viselkedjenek, mintha egy svéd gyerekvers főszereplői lennének?

Meg ne próbáld!

mondja apa,

és nagyon szigorúan néz rám.

És egész testem reszket,

és már úgy érzem, gyáva vagyok,

ha meg nem próbálom.

(Ingrid Sjöstrand: Meg ne próbáld!)

Nevetséges, ahogy kormányunk kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) szeptember végén eljöjjön hozzánk és uniós támogatásból megvalósult projekteket ellenőrizzen. Sőt, nemcsak tiltakozik, hanem kígyót-békát is kiabál az ellenőrzési döntést meghozókra, többek között azzal vádolva őket, hogy a bizottság egyetlen célja az, hogy a jövő tavaszi választásokon ne a Fidesz-KDNP nyerjen.

Érdekes felvetés a kormány részéről ekkora hatalmat tulajdonítani Brüsszelnek, hiszen a csapból is az folyik, állítsuk meg Brüsszelt és egyébként is milyen szemétláda minden uniós bürokrata, egy szavukat sem szabad elhinni. Ezek után vajon melyik agymosott zombiválasztó mondaná azt, hoppá, eddig a főistenünk Orbán Viktor volt, de most már, hogy egy megjegyezhetetlen nevű hivatal kimondhatatlan nevű illetékese azt mondja, baj van a felcsúti kisvasúttal, máris inkább a Jobbikra/Momentumra/mindegy kire, csak nem a Fideszre szavazunk, ráadásul úgy, hogy erről a csalásgyanú ügyről egyetlen kormánylojális média sem fog hírt adni? Ezt valószínűleg még maga Lázár sem hiszi el, akárhányszor is mondja, de a „csak ússzuk meg” mentalitás miatt megpróbálnak mindent, nehogy kiugorjon az a bizonyos nyúl a bokorból.

Mert nyúl az van, jó nagy és kövér. Az ellenőrök ekkora ellenállás láttán már gyávának éreznék magukat, ha nem kutakodnának a Vigadó és a Zeneakadémia, a négyes metró, a Budapest Szíve és nem utolsó sorban a felcsúti kisvasút beruházásoknál, és nem lenne nagy csoda, ha mindegyik esetben találnának valamilyen szabálytalanságot, nem is kicsit. A négyes metróról mindenki sejti, hogy nagykoalíciós bunda volt, tehát hellyel-közzel minden párt osztozott a leeső morzsákon (meg vekniken), a Budapest Szíve is sok sebből vérzik, iskolapéldája például a személyre szóló közbeszerzésnek. Orbán Viktor Disneylandje, a nemzet kisvasútja pedig az, ami minden kisgyerek álma, ha egyszer nagyfiú lesz és hatalmat kap: cirka egymilliárdból 5,7 kilométeres vasút a semmi közepén  és ha minden kisiskolást köteleznek arra, hogy osztálykirándulás keretében egyszer utazzon rajta, akkor talán még el is érhető az előzetesen behazudott napi (pesszimistán) 2.560, (optimistán) 7.080 fő utas naponta. Ha pedig valaki azt mondaná, a tudományos rekeszizom alapján becsült adatok csak véletlen és nem szándékosan, megtévesztési célból ilyen magasak, akkor elég egy pillantást kell vetni a budapesti Gyermekvasútra, ahol 2013-ban 1.048 fő volt a leosztott átlagos utaslétszám. És az egykori Úttörővasút egy világváros festői környezetében, nem pedig a pusztában egy arborétum és egy falusi stadion között zakatol. Az sem véletlen, hogy kiemelt beruházás lett a kisvasút, hiszen a magyaros furfang így kerülte meg az egyébként uniós pályázatoknál kötelező hatástanulmányt. És azóta már az is kiderült, még ha meg is hosszabbítják Etyekig a kisvasutat, akkor is csak veszteséget fog termelni, azaz folyamatosan viszi az adófizetők pénzét nagymenő politikusaink hobbija. Hogy a nyereséget az hozza-e majd meg, hogy egészen a Budai Várig fog járni a kisvonat, vagy az, hogy Moszkváig még nem tudni, de már az első bővítés Etyekig is vagy 9 milliárdba fog kerülni.

Nem véletlen tehát, hogy egyetlen uniós ellenőrt sem kíván a kormány a kisvasút közelébe engedni, hiszen nincs az a varázsszemüveg, amely egyrészről azt mutatná, a kisvasút olyan, mint amilyennek annak idején a pályázatban leírták, másrészről a veszteség valójában nyereség, az utasok pedig csak azért nem látszanak, mert minden vonaljegyjegy  mellé jár Harry Potter láthatatlanná tévő köpönyege is.

A brüsszeli bürokratáknak sem kellemes ez az ellenőrzés, hiszen valaki odakint annak idején pecsétet nyomott erre a projektre, minden oké, ez majd fellendíti a magyar gazdaságot és hozzájárul a GDP növekedéséhez is. A megvalósulást látva azonban nincs más csak az előre, a hivatalnokok kénytelenek bebizonyítani, őket bizony a magyarok átvágták, nem is kicsit, hanem nagyon, a pályázat pedig az első betűtől az utolsóig egy nagy hazugság. Ha nem így tennének, azonnal rájuk sütnék a bélyeget, bizony Brüsszel csak vesztegeti az adófizetők pénzét, ráadásul olyan célokra pazarolják az adóforintokat, amelyekre nem lett volna szabad. Egy ilyen megoldás bevállalása tovább növelné az egyébként is oly divatos unióellenességet, hiszen a holland vagy német adófizetők miért is tapsolnának, hogy a magyarok – miközben ordenáré módon ócsárolják és bomlasztják az Uniót – politikusaik magáncéljára tapsolják el az ő támogatásukat? És nem a pofátlanság tetőfoka, hogy „mindig akartam egy kisvasutat a kert végébe, miniszterelnökként végre meg is kaphatom, kunyeráljunk pénzt rá attól, akinek később majd a kezébe harapunk, a cél szentesíti az eszközt, így hazudhatunk akár orrvérzésig is, aztán ha megkérdezik odakintről, mire is költöttük azt a rengeteg támogatást, netalán még le is akarják ellenőrizni a végeredményt, csak annyit mondunk, ’közöd köcsög’, ide ugyan be nem teszed a lábad”?

A kormány részéről az is gond, hogy a brüsszeli ellenőröket sokkal nehezebb megvásárolni vagy megfenyegetni mint honfitársainkat és a magyar rendőrség, az adóhivatal és ügyészség sem tudja őket sakkban tartani. Egy lehetőség marad, az egész delegációt kitiltani az országból nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva, aztán minimum 2026-ig titkosítani az ügyet, hátha addig kilépünk az Unióból és Oroszország csatlósai leszünk. Aztán majdcsak megvéd minket a nagymedve a gonosz és mindenre elszánt Brüsszellel szemben, mi meg büszkén nyújtogathatjuk rájuk a nyelvünket, bebeee, na most merjetek bármit is tenni ellenünk.

A kormány látványos rúgkapálásával azt is elintézi, hogy ne csak nagyon akarják a brüsszeliek ezt az ellenőrzést, de tuti benézzenek minden kő alá – nem csodálkozhatnánk, ha minden egyes számlát átnyálaznának, minden egyes szerződést betűről betűre elolvasnának meg értelmeznének és az összes utasforgalmi és jegyeladási statisztikát is kívülről fújnák.

„Nem hagyjuk, hogy magyar kormány döntse el, hogy mit nézzünk meg.” (Inge Gräßle)

Nagy eséllyel kiderül, az előzetes tervek egy fabatkát sem érnek, az abban szereplő adatok szivárványos álmok a legrosszabb fajtából: megtévesztőek és nagyon-nagyon sokba kerülnek. Brüsszel rá fog jönni, hogy miniszterelnökünk kedvenc projektjeként hamis adatok kerültek papírra és a kert alatt futó vasút csak addig fog élni, amíg az Orbán-kormány, utána ugyanúgy benövi a gaz, mint más egykori kelet-európai államférfiak kedvenc projektjeit.

„Különösen felháborítónak tartom, és kategorikusan el is utasítom, hogy a több ezer társfinanszírozásból történetesen azt a projektet vizsgálják, amelyet a magyar miniszterelnök szülőfalujában valósítottak meg.” (Lázár János)

És igen, volt rá már precedens, hogy nagy államférfi szülőfalujában a semmiből csoda keletkezett, nagyszerű fotók találhatóak például a neten a Kárpátok Géniuszának a szülőházától három kilométerre épült egykor hipermodern stadion mai állapotáról – a Ceaușescut kivégző sortűz a semmiből felépített futballklubot is kivégezte örökre. Mi garantálja tehát, hogy a kezdetétől veszteséges beruházás nem jár úgy, mint az egykori román projekt? És miért is adnának erre pénzt a nyugat-európai adófizetők?

Bármit is fog megállapítani azonban az ellenőrzés, annak a választásokig garantáltan semmilyen belpolitikai hatása sem lesz. A nagy rádió- és tévécsatornák valamint az újságok – egy-két kivételtől eltekintve – nem fogják lehozni a visszásságokat (eddig sem tették), a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét pedig úgy tartják be, hogy „aljas rágalmat” kiáltanak és Brüsszelre sütik immáron ezredszer, hogy csakis a magyar gazdaság csillagokig ívelő eredményét irigylik meg azt, hogy Orbán Viktor nem az ő országukat viszi üstökösként a fellegekbe. Egyébként is Soros meg a migránsok, bárki láthassa.

Az elkészült ellenőrzési jelentések sem fogják büntetőeljárás alapját képezni mindaddig, ameddig Orbán Viktor van hatalmon (ki is merné bántani a nagyfőnök kedvenc projektjét?) és bármilyen szabálytalanságot, bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is állapítják meg a messziről jött emberek, az semmilyen következményt sem eredményez. Sőt, ha Brüsszel „bosszúból” büntetésre kárhoztatja az országot, az sem gond, hiszen azt nem a csalárdul eljáró politikusoknak és bűnsegédeiknek, a megvalósításban részt vevő vállalkozóknak kell zsebből kifizetni, hanem az adófizetőknek.

És mivel tudjuk, hogy általában az kiabál, akinek a háza ég, kormányunk hangos ágálása nem vet túl jó fényt sem Magyarországra, sem a kormányzati politikusainkra és összességében a magyar adófizetőkre sem, hiszen ők azok, akik megtűrik, hogy magas rangú közszolgák Magyarország hitelességét aláássák és nemzeti becsületét porig rombolják.

Mi magyarok mindig túltoljuk a biciklit.

Vajon kinek az agyából pattant ki eredetileg az isteni szikra, miszerint Putyin díszpolgári címet kapjon a Debreceni Egyetemtől? Az ötletfelelős igazi személyét valószínűleg soha nem tudjuk meg, de az biztos, hogy orosz barátunk nem azért kapta a kitüntetést, mert olyan sokat tett volna az intézményért. De felmerül a jogos kérdés, ahogy Sztálin születésnapja tiszteletére Budapesten a trolik számozása hetventől indult annak idején, és ahogy a négy elemit végzett Elena Ceausescu is kaphatott díszdoktori címet egyetemektől, úgy Putyin miért ne kaphatna bármilyen flancos, talpnyaló címet? Egyszer hopp, máskor kopp, a történelem úgyis rendet tesz előbb vagy utóbb, ki golyózáport kap, ki abba hal bele, hogy bizalmasai sokáig nem hívnak hozzá orvost annak reményében, hátha végre meghal már a tisztelt diktátor. Számításuk bejött, ugyan öt napig tartott a főnökük haláltusája, de megérte a várakozást. De nemcsak a halál eljötte kiszámítható, hanem az is, hogy eljön az a pillanat, amikor az érdemtelenül kapott díszpolgári címet visszavonják, akár többször is, biztos, ami biztos. Mert mások meg ezzel akarják beírni magukat a történelembe.

A Debreceni Egyetem életében is eljön majd az a pillanat, amikor a díszpolgári címet odaítélőket ítélik meg – és bármit is tettek le életükben tudományos munkásság címén, az utókor csak annyira fog emlékezni, na ők voltak az Orbán-rendszer legszervilisebb kiszolgálói. Azok, akik egy tál lencséért semmivel sem mutattak több egyenes gerincet, mint annak idején a trolibusz számozói vagy véreskezű népirtónak díszpolgári címet adományozók. Sőt, azoknál sokkal rosszabbak, hiszen míg a Sztálint elutasítók (bármilyen szinten is álltak a táplálékláncban) könnyen egy koncepciós per közepén találhatták magukat, aztán irány a gulág, míg a mai vezetőinknek egy gyarmatosító sem szorít fegyvert a halántékához a talpnyalás kikényszerítése céljából, a motiváció szimplán csak a pénz és a hatalom.

Attól azonban nem kell félnünk, hogy a debreceni eset csak egy elszigetelt eset a magyar szervilizmus végtelen tengerében az Orbán-kormány időszakából, nem véletlen készül az a szép nagy terasz a csókos vendégek fogadására meg elbűvölésére a Budai Várban és a dzsúdó VB VIP-páholya sem volt üres ugyebár. És akkor még nem beszéltünk a smúzolás olyan megjelenési formáiról, mint az 56-os szovjet hősök frissen aranyozott emlékműve a Nemzeti Sírkertben vagy a 451 millióba kerülő fekete gránitból készült 14 méter magas obeliszk, amely a Szabadságtéren állít majd emléket a „szovjet megszállás” áldozatainak. Mindenesetre jó sok aranyozott betű fér majd el rajta, ha pedig kellő távolságból elektromos kerítéssel veszik körbe, akkor még vödrös vörös festék is csak ritkán kerül rá.

A jó hír azonban az, hogy vannak még egyenes derékkal járó egyetemi polgárok (kollektívák), de nem lepődnénk meg, ha előbb vagy utóbb a hatalom bosszúja elérné őket és elnyernék tisztes büntetésüket. Egyetlen esélyük, hogy csak nem lehet egyszerre kirúgni az egyetemről a Szervetlen és Analitikai Kémia, Analízis vagy éppen a Fizikai Tanszék teljes állományát, de azért az Alkotmányjogi Tanszék dolgozói jobb, ha vigyáznak magukra, őket könnyebb lecserélni abban a világban, ahol a jogászokkal Dunát lehet rekeszteni.

Egy vigaszuk lehet, idővel nemcsak Sztálin lett kitaszított pára az utókor számára, hanem azok is, aki a különféle kitüntetéseket-címeket adományozták neki.