Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Itt az ideje megállítanunk Brüsszelt

2017. szeptember 25. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngPolitikusaink és haverjaik nagyságrendekkel szegényebbek lennének az uniós támogatások nélkül.

Vajon egyszer megtudjuk, valójában hány milliárdot buktak az adófizetők az uniós projekteken? És arra fényt derít bárki is, melyik döntési pozícióban lévő politikus (meg a strómanja, rokona, haverja, beosztottja) mennyit is tett ebből zsebre?

Kizárt dolog, hogy annak idején aki kitalálta a szegényebb régiók gazdagabbak általi finanszírozását (felzárkózás elősegítését) az gondolta volna, hogy ezzel egy olyan országot, mint Magyarország valójában romlásba dönt. Bármi is volt a szándéka, az csak minimális százalékban valósulhatott meg – egyszer talán még korrekt, tényeken alapuló elemzések még azt is bebizonyíthatják, bizony gazdaságunk jobb helyzetben lenne, ha egy fillért sem kaptunk volna odakintről.

Mi is a gond?

Először is, a beáramló pénz csak nagyon kis hányada jutott el oda, hogy tartósan szolgálja a GDP emelkedését. Az, hogy letérkövezünk egy teret, majd pár év múlva újra, mert nem tetszik a mintája (valójában az új polgármester feleségének térkőgyára van, kell a megbízás), a fejlődést nem igazából segíti, főleg ha a polgármester feleségénél a túlszámlázásból realizálódott haszon horvátországi nyaralóban vagy éppen ausztriai panzióban realizálódik. A csókos kivitelező nem forgatja vissza a hasznot a saját cégébe, minek? Még a legsilányabb termékét is felszívja a kapcsolati hálón keresztül kapott munkák tömege, az ezeréves gépek is jók, amíg ki nem lehelik a lelküket, az innováció csak valami misztikus maszlag, ahogy a termelékenység növelésére és termékfejlesztésre sincs szükség amíg a férj a mézesbödön közelében tartózkodik. A sokszoros haszonnal eladott ócska térkő garantálja, hogy a cég normális piaci viszonyok között még véletlenül se legyen piacképes, aztán ha majd kiesik a pikszisből a polgármester, lehúzzák a rolót, kész, ennyi volt, így működik a selyemzsinóros társadalmunk.

Ha valaki konkrét példát szeretne, ott van a sárazsadányi vízi központ, ami mára már az enyészeté, pedig az installáció nem is olyan régen 60 millióba került a 240 főt számláló faluban. Az, hogy valaha hozott-e akár egyetlen forint hasznot az ott élőknek, arról biztos van, akinek van fogalma, mindenesetre nem olyan adat, amely könnyen elérhető lenne bárhol is. Ahogy az is kérdéses, valaki kiszámolta-e akár egyszer is, mennyibe kerül a vízi központ éves fenntartása, netalán mi van akkor, ha jön egy komolyabb árvíz, ki és miből állja a javítás költségét? Ami ugyebár mégsem tekinthető vis maiornak egy olyan létesítmény esetén, amelynek már a nevében is ott van, vízi központ. Azonban a szemérmetlen pénzpazarlásnak ezzel még nincs vége, épült itt sok más is hasznos dolog is, például

  • kerékpáros cross pálya 6,35 millió Ft
  • magaslati fejlesztőpark 18,739 millió Ft
  • ügyességi kerékpáros tanpálya 15,15 millió Ft
  • mozgáskorlátozottak számára is elérhető képességfejlesztő játszópark 5,334 millió Ft.

Mindez egytől egyig olyan fejlesztés, amely egy normális országban úgy vonzaná a turistákat mint légypapír a legyet, de Magyarország ugyebár nem normális ország. Sőt. Nálunk az ilyen fejlesztések szupertitkosak – még a Wikipédia Sárazsadány oldalán is csak a református templom szerepel, mint látnivaló, semmi más. A sarazsadany.hu sem fecseg sokat, mi is történik messze Budapesttől a Bodrog partján, utoljára 2013 októberében tettek fel hírt az oldalra, akkor is csak azért, mert egy uniós pályázat ezt megkövetelte. De nézzünk a szívünkbe, vajon kátyús, tengelytörő úton, kiszolgáló létesítmények (WC, büfé, esőfogó, stb.) és személyzet hiányában van olyan ultra kalandkedvelő család, amelyik elzarándokolna a világ végére? Valószínűleg még annak is több haszna lett volna, ha a munkanélkülieknek építenek egy nappali melegedőt meg kiglancolják a nyugdíjasklubot.

Az ilyen pénzégető projekteknek sok közös tulajdonsága van, bárhol is vannak kicsiny kis hazánkban:

  • lehet, hogy egy átgondolt, józan észre alapozott világban lehetne értelme ezeknek a beruházásoknak, de mi ugyebár nem erről vagyunk híresek. Nálunk valaki kitalál valami kapitális baromságot (mozgáskorlátozott játszótér egy 240 fős faluban) és senki sem szól, álljon meg a menet, gondoljátok át még egyszer, tényleg ez a legfontosabb, ha már a községünket akarjuk fejleszteni?
  • valaki megtervezi a projektet – jöhetnek a magaslati szabadidőparkok a falu végére hozzávezető út meg klozet nélkül, elég nagy a határ, lehet szabadon használni a dzsindzsást, maximum az éppen oda táplálkozni kikötött kecskék lesznek szemtanúi a kis- és nagydolognak.
  • a költségvetésben vannak korlátok, szegény az eklézsia, így aztán a csóróság süt minden elemből – háromelemes játszótér, KRESZ-táblák nélküli közlekedési park, csak a képzelet szab határt, hogyan lehet optikai tuninggal felturbózni a semmit. Meg azt, amire az előre lezsírozott kivitelező egyáltalán képes lesz majd.
  • aztán ott vannak a hivatalok, akiknek „nem tűnik fel”, mire is adnak pénz – még a látszat írmagja sincs meg annak, hogy bármilyen racionalitás döntene a milliárdok elosztásánál. Az erősebb kutya viszi el a kislányt, amelyik polgármesternek jó kormányzati kapcsolatai vannak, az építhet sokmilliós crosspályát a juhszélre (vajon hány cross bicikli lehet 15 km-es sugarú körzetben?), csak annyit kell tennie, hogy azt bízza meg a kivitelezéssel, akit kell és a fenntartási időszakban legyen szíves adjon be évenként egy jelentést, miszerint minden nagyon szép, minden nagyon jó és minden a legnagyobb rendben van.
  • a terv sem szentírás, a kivitelezésnél lehet spórolni: három réteg helyett elég azt a fát csak kétszer mázolni, a különleges gomba- meg kártevőellenes szert se keresse rajta senki, úgyis csak mérgezné a környezetet, hagy nőjön-szaporodjon, ami nőni meg szaporodni akar. A játszótéri játékok esési zónájában is felesleges a feltöltő kavics alá geotextília, csak kitúrnák a vaddisznók, a gyerek meg majd meg szokja, hogy térdig süpped ott, ahova a környékbeli macskák is járnak könnyíteni magukon.
  • elkészül a valami, egy napig örülnek a helyiek (ha egyáltalán örülnek), egy kicsit pletykálnak róla, vajon melyik helyi potentátnak mennyi esett le a projektből, aztán szép lassan dögrovásra megy az egész, felveri a gaz, megeszi a gomba meg a rozsda, a kutyának sem fog hiányozni, úgysem használja senki sem. Na jó, a magassági ügyességi pályát orvul próbálgató gyerekek miatt még egyszer-kétszer ki kell hívni a mentőt, de ha már elloptak mindent, amin fel lehetne mászni, már ez a gond is megszűnik.
  • pénz nincs a fenntartásra, öt évig meg pláne nem. A fát kezelni kellene évente, a vas is rozsdásodik, a legolcsóbb az, ha a beépített anyagok ismeretlen elkövetők által újrahasznosításra kerülnek, legalább nem fagy meg egy-két környékbeli család és a kerítések állapotában is pozitív irányú minőségi változás áll be.
  • ha pedig végre lejár az öt év, halleluja, nem kell több jelentést írni, milyen jó is nekünk, hogy elkölthettünk x milliót, már csak azt kell kitalálni, milyen újabb, semmire sem jó projekttel lehetne még többet lenyúlni. Az előző pályázat kitalicskázásából származó négyéves kocsi megért már egy cserére, a horvátországi nyaralóra is ráférne egy renoválás és a szomszéd város polgármesterének is van jachtja az Adrián, nem kéne lemaradni.

És nemcsak az a gond, hogy a beáramló pénz nem olyan helyre került, ahol a GDP szempontjából hatékony lenne a felhasználása, hanem a nagy része oda, ahol egyetlen célja az, hogy a hatalmon lévőket és barátaikat feltőkésítse. Azaz létrehozzon egy új magyar burzsoáziát, amely nemcsak a gazdasági életet dominálja az ingyenpénz segítségével, hanem a politikait is. Az uniós támogatások átlényegültek termőföld vagy éppen üzletrészek vételárává, segítségükkel olcsón megvásárolható a teljes média szőrőstől-bőrőstől, ahogy egyes üzletágak döntő hányada is baráti kezekbe kerül (útépítés, szállodaipar, élelmiszeripar, turizmus, stb.). A magyar orbánista tőkefelhalmozás hasonló a maffiacsaládok egykori gazdagodási módszereihez azzal a különbséggel, hogy hazánkban az állam garantálja azt, hogy még véletlenül sem néz utána senki sem, honnan vannak a frissen befektetendő milliárdok. És míg Al Capone adócsalás miatt került egykor börtönbe, ezt a balsorsot a mai Fidesz-holdudvarról (Mészáros, Tiborcz, Vajna, Garacsi, Csányi, stb.) még elképzelni sem tudjuk, de már azt sem, hogy akár csak egy elfogulatlan adóvizsgálat induljon akár személy szerint ellenük, akár valamelyik cégük ellen. A kondérhoz közel férők az uniós támogatások lenyúlásával minden további nélkül megoldhatják, hogy megvegyék a fél országot és kivéreztessék azokat a cégeket, amelyek normális piaci körülmények között versenyképesek lennének. A korrupcióra alapuló gazdaságpolitikával vezetőink elérték, hogy Magyarországon lassan kihalnak (vagy külföldre települnek) azok a cégek, amelyek egyáltalán képesek lennének nemzetközi szintű megmérettetésre. Nehéz olyan mamutokkal tartósan küzdeni, amelyek bármikor kapnak ingyenhitelt a kormányzattól vagy valamelyik állami banktól, és  amelyek a személyre szabott, alaposan túlárazott közbeszerzések visszatérő nyertesei és sokkal magasabb profitrátákkal tudnak dolgozni mint azok, akiknek nincsenek kormányzati kapcsolataik.

A következmény? A magyar vállalatok többségének termelékenysége kritikán aluli, a beruházási rátája szinte nulla, a hátszelesek habzsi-dőzsi korszakukat élve minimalizálják az adójukat és számolatlanul teszik zsebre az osztalékot, mindeközben a hátszél nélküliek küzdenek a hatalmas elvonásokkal és a piaci viszonyokhoz képest már most is irreálisan magas minimálbérrel. És mindez az uniós támogatások eredménye, bárki bármit is mond, ha pedig egyszer elzáródnak a csapok és kínai meg orosz hitelek sem lesznek, a fejünkre összeomlik az egész, mint anno a szocializmus végnapjaiban.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az uniós támogatások egyik (ha nem a legfőbb) célja az volt, mégha nem is szerették soha direktben kimondani a gazdagabb államok, hogy piacot teremtsenek a saját gazdaságuknak. Ha a beruházásoknak (beáramló tőkének) köszönhetően nálunk magasabb az életszínvonal, akkor több német árut veszünk, több utat építtetünk francia vagy éppen osztrák céggel és a holland sajt meg a belga sör is jobban fogy, ahogy a turistáink is buzgón szaporítják az alpesi síparadicsomok látogatószámát. Az alacsony béreink is vonzották a külföldi befektetőket, hiszen ki ne szeretne viszonylag jól képzett, minőségi ámde olcsó munkaerőt párszáz kilométeres távolságban? Ám lassan ez a cél sem teljesül, a vásárlóerőnk már nem a régi, ahogy a munkaerő színvonala is egyre csak süllyed, arról meg ne is beszéljünk, hogy az elhibázott gazdaságpolitikának köszönhetően lassan ember nincs, aki dolgozni lenne hajlandó. Persze vannak, akik jobb híján itthon maradtak, de rájuk meg épeszű multi még a kiskamra kulcsát sem bízná, félanalfabéta „szakmunkásra” és húsz éve iskolapadot nem látott, begyepesedett agyú kiugrott közigazgatási aktakukacra nekik sincs szükségük pláne úgy, hogy egyre többe kerülnek a propaganda célból emelt garantált minimálbér miatt.

Mi ebből a kiút? Hát nem az, hogy még több lenyúlható uniós forrás érkezik hazánkba – az egyedül csak arra jó, hogy a gazdagabbak még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek legyenek. A versenyképességünk emeléséhez végre saját lábunkra kellene állni és kiváló oktatási rendszerrel jó minőségű humánerőforrást létrehozva egy tudásalapú társadalmat építeni. Olyat, ahol a piaci körülményeket nem torzítja az állam a saját haverok javára, ahol nem csak az kap munkát, aki valakinek a valakije és ahol szeretnének az emberek élni. Mert ami most van, az minden, csak nem szerethető. És nem is élhető.

És mi lenne azok feladata, akik helyzetbe kerülve megtehetnék, hogy változtassanak? Először is lebontani azt az intézményrendszert, amely lehetővé teszi jelenlegi politikusaink garázdálkodását. Nem ártana egy olyan elszámoltatás sem, amely börtönbe küldené azokat, akik éjt nappallá téve lopják a közvagyont és akár vissza is juttathatnák az elsíbolt pénzt az adófizetőknek. Az oktatás és az egészségügy köszönné szépen a friss forrásokat, ahogy a szociális bérlakásépítés sem lenne ördögtől való, akár még méz is lehetne a madzagra a fiatalok hazacsábításához. És igen, kellenének még olyan jogszabályok, amelyek gátat vetnének a gátlástalan korrupciónak és olyan ügyészségre és rendőrségre is szükség lenne, amelyik kivétel nélkül lesújtana a bűnösökre.

Vajon akár egyetlen uniós politikusban tudatosult az, hogy ami itt van ma Magyarországon, az 90%-ban az Unió elhibázott támogatási politikájának köszönhető?

Állítsuk meg Brüsszelt! Éppen ideje.

 

Kapcsolódó posztok:

Miért nem akarja Orbán, hogy a fejlett Európához tartozzunk?Orbán mindent az Uniónak és Brüsszelnek köszönhet?Huxit van nem Huxit?

süti beállítások módosítása