Tudtuk, hogy miniszterelnökünk kedvenc sportja a foci, de azt nem sejtettük, hogy ennyire. És az is köztudott, hogy a foci sokba kerül, de azt azért nem sejtettük, hogy ennyire. Azt meg pláne nem, hogy az egész cechet az adófizetők állják.
„A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész.” (Orbán Viktor)
Tudtuk azt is, hogy a miniszterelnök barátai nem véletlen a barátai és elszántan akár tűzön-vízen át követik, de nem sejtettük, hogy ennyire. Azaz ha a miniszterelnökünk a focit szereti, akkor ők is, ha a miniszterelnökünk szülőfalujába álmodik egy klubbot, akkor hirtelen nekik is kell egy, ha stadion kell neki a kert végébe szotyis VIP-páhollyal meg illusztris vendégekkel, akkor nekik is.
Tudtuk azt is, hogy miniszterelnökünk hatalomra kerülve nyomni fogja majd a stadionépítést, de azt azért nem sejtettük, hogy ennyire. Sőt, azt is tudtuk, hogy a foci soha nem tartozott a „jóból kicsit adnak” kategóriába, a szereplők által követett vezérelv szimplán csak annyi, ha adnak, akkor minél nagyobbat adjanak, elugrani meg tilos előle.
Tudtuk azt is, hogy a talpnyalók bármi pénzt megadnának, hogy befizessék magukat a nagyjaink mellé a díszpáholyokba, de nem tudtuk, hogy e célból majd ennyit áldoznak abból a pénzből, ami az adófizetőket illetné meg. És hívhatjuk ezt elegánsan Tao pénzeknek, akkor is csak a költségvetést rövidítik meg a politikusaink és lepukkant iskolák valamint kórházak helyett futballisták extra fizetésére meg egyéb, nagyon-nagyon fontos célokra áldozzák be a szigorúan titkosított, kézen-közön eltűnő milliárdokat.
Tudtuk azt is, hogy a miniszterelnök barátai nagyon szeretnek stadionokat építeni (jó sok beton, sok országban nem véletlen a legtutibb korrupciós üzletág az építőipar), de azt azért nem gondoltuk, hogy ennyire. És nemcsak építeni szeretnek teljesen felesleges betonkolosszusokat, hanem vastagon fogó ceruzával számlázni is meg az eredeti becsült értéket szívfájdalom nélkül bármeddig emelni, ahogy a csövön kifér.
Tudtuk azt is, hogy a miniszterelnök közelségét jelenti, ha valaki kap végre egy stadiont, de nem tudtuk, hogy ennyien kepesztenek érte, mégha bele is döglik a városuk. Tisztában voltunk azzal is, hogy a helyi önkormányzatok elfogadják az ingyenpénzt mégha az stadion formájában érkezik is, de nem sejtettük, hogy ennyire kapzsik és mindenből minimum háromszor-négyszer akkora kell nekik, mint amekkorát megérdemelnének a csapatuk teljesítménye és a nézőszám alapján. Mert azt megindokolni, hogy átlag kétezres nézőszámhoz miért kell 8.656 férőhelyes stadion, nem kis feladat. A környéken lakók meg valószínűleg arra lennének kíváncsiak, miért kellett olyan anyagot felhasználni a tetőszerkezet burkolásához, ami kisüti a szemüket, igaz, mindez csak potom 13,7 milliárdot kóstált a panelházak tövében, a kutyának is megéri, főleg ha már nincs semmi más fontos dologra költeni. És még dicsőséget sem hoz a városnak a futball csak problémát, de abból hegyeket.
„A fociban az a lényeg, hogy a labdát, ahhoz passzold, akin ugyanolyan színű mez van, mint rajtad. Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik – megfullad.” (Hofi Géza)
Sőt, azt is tudtuk, hogy egy stadion fenntartása nem olcsó, de azért nem sejtettük, hogy azt ki is kell fizetni, évente alsóhangon még a legkisebbeknél is százmilliós nagyságrendben. És nemcsak kifizetni kell, hanem ki is kell gazdálkodni az önkormányzatok költségvetéséből, ha már ott van és dicsekedtünk vele, milyen jó is nekünk, hogy ilyen csili-vili pénznyelőt kaptunk. És nemcsak egy évre kell kifizetni, hanem sokra – lehet nagy levegőket venni a villany- és vízszámla, a gyepkarbantartás, az őrzés-védés meg hasonló számlák kézhez vételekor, az önkormányzat főgazdaságisa meg majd kitalálja, hogy az óvodák kapjanak kevesebb pénzt vagy a közvilágítás nem olyan fontos, mint amilyennek elsőre látszik. Lehet házalni a kormánynál is, nyomjon legyen szíves még egy kis lóvét a számlára, mert megint legatyásodtak a helyiek, végül is ők akarták a stadiont annyira, aztán még ott van a személyzet bére is, amit ki kellene csengetni a következő hónap elején és a fűtést sem lehet elzárni olyan egyszerűen az öltözőkben.
Azt is tudjuk, hogy a stadionok előbb vagy utóbb lerohadnak pénz híján, de nem is sejtjük még, hogy mennyire – pedig intő példa van számos, de ki tekintene olyan messzire? Ha adnak fogadd el, ha ütnek, szaladj el, miért is néznék az önkormányzati képviselők meg polgármesterek, hogy valójában mennyibe is kerül egy-egy „ingyen” adomány, amit rájuk sóz a kormány? Vagy teljesen mindegy, az adófizetők kifizetik, csak arra kell vigyázni, lehetőleg ne a helyiek, hanem az egész ország tejeljen, a pusztavacsi adófizető úgysem fogja fel, hogy az ő adóforintjából javítják a meghibásodott reflektorokat meg kitaposott gyepet Mezőkövesden, Kaposváron meg bárhol máshol, ahova csak juttat támogatást a központi költségvetés?
Azt is tudtuk mindig, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, a dicsőségért is megvesznek a politikusok, de azért nem sejtettük, hogy akár ezt mindenáron, gondolkodás nélkül és saját választóikról az utolsó bőrt is lehúzva is megteszik a legkisebb szívfájdalom nélkül.
„Figyelj, haver! Kis focistám! Szerinted az új stadiontól megjavul a foci? Öhöm. Ha Mari néni szarul főz és adok neki Zepter edényhalmazt, attól finomabb lesz benne, ami szar” (Hofi Géza)
Az sem volt soha titok, a magyar futball már nagyon régen csak a nosztalgiából él, a „kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci” elv mindent romba döntött, ami egykor felépült – de azt azért nem sejtettük, hogy a hazai focistáknak nemcsak kiemelkedő bérrel (toplistát lásd itt), hanem extra adókedvezményekkel is kedveskedik a kormány, miközben a nézőket egyre nehezebb rávenni, hogy belépjenek bármelyik stadionba. Vajon mekkora siker az, hogy miközben gombamódra szaporodnak a stadionok, az NBI mérkőzésein a múlt szezonban az átlagos nézőszám 2.700 volt, amit az ideiben lehetett még lejjebb tornászni?
Azt is tudtuk, hogy Hofi Gézának anno, egy másik rendszerben igaza volt, de nem sejtettük, hogy még sok-sok év múlva is igaza lesz. És nemcsak egyszer, többször is.
És mit tudunk még? Azt, hogy amíg akár egy fillér elszórható (ellopható) pénz lesz a nagy közös kasszában, azt bizony nagyjaink el fogják költeni. Aztán ha már nem fér el több stadion az országban, akkor majd jönnek a multifunkcionális sportcsarnokok meg uszodák, de kellő iramban viszik a milliárdokat a mega-giga jégcsarnokok is, egyszer talán majd csak eltartják magukat. Ha pedig túl kicsi a település, az sem baj, bármelyik falu szélén van egy libalegelőnyi hely, ahol installálható 33 millióért olyan műfüves pálya, amelynek fenntartására tuti soha nem lesz pénze a településnek. És a szomszéd akár még be is zárathatja, mert nem bírja elviselni a zajt.
Kapcsolódó poszt:
