Megjegyzés: a felsorolás nem kizárólagos, újabb és újabb tételek bármikor csatlakozhatnak a listához.

Szervezetten, különösen nagy értékben, állam sérelmére elkövetett bűncselekmények (csalás, sikkasztás, költségvetési csalás, hűtlen- és hanyag kezelés, megvesztegetés, stb.)

A legnagyobb sajtónyilvánosságot napjainkban (ha nem számítjuk az MTI-t és a kormánylojális médiát) a nagyüzemi lopás (megbundázott közbeszerzések, lenyúlt uniós milliárdok, maga a dübörgő korrupció) kapja, amelynek egyetlen célja az, hogy a korábban is tehetős fideszes és kereszténydemokrata politikusok még gazdagabbak legyenek . És nemcsak ők, hanem egész pereputtyuk meg a haverjaik is. Hogy mennyit tettek eddig zsebre? Már a nagyságrend is a jövő titka (előbb vagy utóbb úgyis mindenre fény derül, bár azért reméljük, nem kell a végítéletig várni), ám egy reménybeli elszámoltatás egyszer majd csak kideríti, ki mennyit tett zsebre jogtalanul saját jogon és strómanjain keresztül, a Terror Háza mellé pedig létesül egy új múzeum, a Legkorruptabb Politikusok Háza.

Előre nem látható, a feltőkésítésre felállított rendszerbe kódolt költségek

Ezek azok a költségek, amelyek teljes mértékben még ismeretlenek, például a soha vissza nem fizetett, állami banktól felvett kedvezményes hitelek, soha meg nem valósuló beruházásokra felvett előlegek, hibás teljesítésekre jogtalanul elszámolt pénzek, stb. Mert ha megbukik a parlamenti szintre emelt orbánizmus, akkor várható, hogy a jelenlegi rendszer haszonélvezőinek egy része – új források híján – bizony kénytelen lesz csődöt jelenteni akár magánszemélyként, akár cégként. A kihelyezett hitelek egy része behajthatatlan lesz, az egykori nagymenők meg széttárják a karjukat, így járt az ország, tetszett volna figyelmesebben kihelyezni az állami tőkét. Attól azonban nem kell félnünk, hogy ezek a haverok a küszöböt rágják majd, hiszen elvárható és teljes mértékben racionális magatartás tőlük, ha egy-két milliárdot külföldre juttatnak illetve strómanok nevére helyeznek még kellő időben.

Az állam vagyonának magánkézbe játszása

Az Orbán-kormány élen járt az állami vagyon eltüntetésében is – ha pedig a volumenre vagyunk kíváncsiak, kezdhetjük a magánnyugdíjpénztár vagyon kétharmada nyomának bottal ütésével, de az állami földek és egyéb ingatlanok száma is jelentősen megcsappant, miközben az oligarcháink kedvenc időtöltése lett kúriák és paloták vásárlása meg aranykoszorús mezőgazda képesítés szerzése. A nagy állami vállalatok vagyona is megcsappant, hogy a nemzeti bank profitjának közpénztelenítését már csak futólag említsük meg, mint ragyogó pénzkitalicskázási alkalmat.

Be nem folyt adók (tao, szerencsejáték) és egyéb, az államot illető bevételek elmaradása miatti kár

Ezek azok a költségek, amelyeket az adófizetők akár meg is kaphattak volna, ha a fideszes parlament nem úgy nyomogatja a gombokat, mint ahogy nyomogatta. Ilyen elveszett bevétel például a tao 500 milliárdja (azaz a látványsportba meg ki tudja hova pumpált, normális körülmények között a költségvetést megillető társasági adó), de a szerencsejáték szektor haveroknak átjátszásának és rendkívüli adókedvezményekkel megsuhintásának vonzata is ide sorolható.

forrás: fortunaweb.hu

A játékadó csak egy csepp a magyar központi költségvetésben, ám tisztán látható, milyen bevételről mondott le a Fidesz csak azért, hogy kormányközeli oligarchák tegyék rá a kezüket a teljes üzletágra, kitúrva onnan mintegy ezer kisebb-nagyobb vállalkozást.

A játékadó alapjának fehérítésére (azaz a tényleges bevétel megadóztatására) sem törekszik a kormány egy pillanatig sem, hiszen míg egy masszázsszalonban vagy edzőteremben kötelező az online pénztár, addig a milliárdos árbevételű kaszinókban nem.

Aztán ott vannak még olyan, legfelsőbb szinten kitalált, jóváhagyott és orrvérzésig menedzselt ügyletek, mint a letelepedési kötvénybiznisz, amely az államnak egy forint hasznot sem hoz (a bevétel offshore cégekhez kerül), ellenben pár év múlva jelentős kifizetési kötelezettség terheli majd az államkasszát. És még arra sem számíthatunk, hogy a különösebb ellenérzés nélkül beengedett, bizonytalan származású és megélhetési forrású ügyfelek itt, Magyarországon folytatnak majd olyan tevékenységet, amely eredménye a hazai GDP emelkedése, nem pedig a terrorizmus és pénzmosásellenes hatóságok kapacitásának lekötése.

Az elmaradt bevételek nagyszerű példája még a Nemzeti Bank alapítványos pénzkimentése is, amikor is sok-sok milliárdnyi közpénz úgy közpénztelenedik kézen-közön (kamuegyetem, felülértékelt ingatlanok megvásárlása, stb.), hogy az adófizetőknek semmilyen beleszólásuk, sőt rálátásuk sincs az ügymenetre. És szinte már szóra sem érdemesek azok a „támogatások”, amelyek a fideszes álcivilekhez folynak be nagy állami vállalatoktól (pl. MVM), azok profitjának terhére.

A rohammunkában kiosztott, jelentősen túlárazott közbeszerzések költsége

Egyelőre még azt sem tudjuk, hogy a választási kampány hajrájában és a kormány azon félelmében, miszerint az éléskamra kulcsát elvehetik tőle, csak úgy dübörög mind az állami, mind az uniós források felelőtlen, gyakran jogszabályellenes kiosztása. Ezekben a közbeszerzésekben és pályázatokban általában az a közös, hogy személyre szabottak, jelentősen túlárazottak, a munkát haverok kapják, a teljesítés megfelelő színvonala nem követelmény és nemcsak hogy drágák, de gyakran még teljesen feleslegesek is a projektek.

Ezek a mai kötelezettségvállalások az elkövetkező évek költségvetését terhelik majd és ahogy az adófizetők kifizetik a soha el nem készülő M4 leállításának plusz 45 milliárdját, úgy fognak majd még további milliárdokat kifizetni különféle jogcímeken.

Felesleges beruházások fenntartási, elbontási, illetve ártalmatlanítási költségei

Az Orbán-rezsim kedvence az építkezés, lehetőleg minél grandiózusabb. No nem az a lényeg, hogy minél több vasbeton-szörny maradjon az utókorra, hanem az, ami az olasz maffiát is igazi helyzetbe hozta: minél több köbméter egy út vagy egy stadion, annál többet lehet rajta fogni. Jöhet a kő a bányából, vastagon foghatnak a mély- és magasépítő cégek tollai, de csak természetesen azoké, amelyeket élni hagy a rendszer. Ki lehet gyorsan esni a pikszisből, ez is bizonyított, a haverok helyett meg jönnek újak, még csókosabbak, még lojálisabbak.

Így történhetett az meg, hogy hazánk a senkinek nem kellő stadionok országa lett – mert valljuk be őszintén, az a pár néző, aki hétvégenként kiszédeleg egy-egy meccsre unatkozni (kivéve persze a VIP-páholy szotyiköpködő oligarcháit és főhivatalnokait), az minden, csak nem statisztikailag kimutatható nézőmennyiség. Nem véletlen, hogy a kutya sem akarja üzemeltetni ezeket a betonkolosszusokat, amelyek csak zsákszámra viszik a pénzt, de egy kanyit sem hoznak. A végén az egész az adófizetők nyakán marad és nemcsak a többszörösen megszámított sportlétesítmények bekerülési költségét kell kifizetniük, hanem az éves fenntartási, valamint idővel a felújítási vagy éppen az elbontási és ártalmatlanítási, valamint rekultiválási költségeket is. Vagy csak simán úgy fognak kinézni ezek az épületek mint a jobb időket látott akasztói stadion, netalán a drasztikusan lepusztul egykori szarajevói olimpiai létesítmények. Ezen utóbbikra még van mentség, a háború, de vajon mi lesz az orbánisták indoka a felelőtlen pénzpazarlásra? Kellett még két-három-öt-tíz megrendelés a bányáknak, vagy nem volt elég munkájuk az építőipari cégeknek? Vagy a helyi potentátok akartak száz év alatt sem eltűnő mementót állítani mérhetetlen kapzsiságuknak és nem utolsó sorban hatalmuk meg politikai beágyazottságuk fitogtatására?

A helyi adófizetők meg felkészülhetnek, fizetik a rezsit évtizedeken keresztül, vagy hagyják az egészet ott rohadni, ahol van és reménykednek, senki halálát sem okozzák majd az idővel életveszélyessé váló monstrumok.

Persze nemcsak a stadionokkal járnak így a magyarok, lesznek még más hasonló beruházások – sehova nem vezető hidak, uniós pénzszórásos kilátók meg kalandparkok, gazfelverte biciklis utak, használhatatlan tanuszodák, szellem kisvasutak, a legkisebb szélfuvallatra omladozó épületek, mintha legalábbis a fél országban a Három Kismalac kétharmada dolgozna végeláthatatlan szorgalommal kimagasló juttatásért.

Határainkon túliaknak és az egyházaknak kitolt milliárdok

Az egyik legálságosabb pénzkitalicskázás (és a magyar adófizetőknek károkozás) a határainkon túliak „támogatása”. Mert támogatás, az tényleg történik, ám az, hogy ezt a pénzt valójában ki és mire költi el, talán soha nem tudjuk meg – hacsak a román, az ukrán vagy épp a szerb rendőrség nem jár utána. Elszámolási kötelezettség nincs, ha pedig valaki véletlenül rákérdez, hogyan is sáfárkodnak az illetékesek a magyar adófizetők keservesen összeadott forintjaival, akkor a válasz vagy Gyurcsány vagy Soros, de érdemi, az soha. Mindez miért? Egyrészt a milliárdok lenyúlása miatt, másrészt a frissen honosított egymillió újmagyar szavazatainak megnyerése érdekében, akár a helyi politikusok és álcivil szervezetek, valamint egyházak kilóra megvásárlásával.

Hasonlóan vérlázító az egyházak támogatása – a hódmezővásárhelyi választási kampány ismét bebizonyította, van az támogatás, aminek a fejében a helyi plébános kiprédikálja, kire kell szavazni azoknak, akik tetszeni akarnak egy felsőbb hatalomnak. Hogy ez az egyházi személy majd hogy fog tetszeni a végítélet során annak, aki megméri őt, ki tudja, az azonban kiviláglik, nem a keresztényi szeretet az, ami a magyar egyházszolgák bizonyos hányadát jellemzi, hanem a kormánypropaganda kontrollálatlan kiszolgálása.

"ha egy pap elkötelezi magát egy párt mellett, azzal azt is üzeni, hogy csak annak a pártnak a szimpatizánsait tekinti híveinek, és ez egy nagyon nagy hiba." (Beer Miklós váci megyéspüspök)

Sajnos Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, így az egyházfik irányba állítása is drága mulatság, de az adófizetők vagyonából erre is telik, szintén elszámolási kötelezettség nélkül. És csak reménykedhetünk, hogy legalább a felekezetileg illetékes egyházfő megkíván valamiféle könyvelést a beosztottjaitól és nem hagyják megtorlatlanul a korrupciót és egyéb illegális, egyházlejárató cselekedeteket.

Az egyházakra áldozott sok-sok milliárd nemcsak anyagi, hanem erkölcsi kérdéseket is felvet: miért pont az a felekezet, templom, stb. kapta a pénzt? Azért, mert ők szállítják a legtöbb szavazatot? Vagy nekik van a legtöbb befolyásuk a többi egyházfi felett? És hogyan fognak majd kígyót-békát kiabálni azokra az ellenzéki politikusokra, akik azt mondják, az állam és az egyház szétválasztása már réges-régen megtörtént és az adófizetők pénzének ily módon herdálása valójában bűncselekmény, hiszen nem szolgálja az adófizetők érdekeit, csak egy maroknyi csoport látványos lefizetését? Ki fog a pokol tüzén égni, aki a leggátlástalanabb eszközöket is bevetve a vallást (és a hívő választókat) használja fel saját hatalmának megtartására, vagy aki visszakövetelné az adófizetők pénzét az arra méltatlanoktól? És mi van az ateistákkal meg az olyan tanok követőivel, amelyeket nem támogat Orbán Viktor és köre?

Ha valaki egyszer majd veszi a fáradtságot és összeadja a két turnus alatt az egyházakra és a határainkon túliakra feleslegesen költött milliárdokat és beilleszti a felelősségre vonást az elszámoltatás rendjébe, akkor talán majd megtudjuk, más pénzéből hány milliárd erejéig volt gáláns Orbán Viktor csak azért, hogy szavazatokat vásároljon saját hatalmának megtartása érdekében.

Vannak azonban még olyan költségek is, amelyek egyelőre nem ismertek: mi van, ha állampolgároknak járó alanyi juttatásokért bejelentkeznek tömegesen olyan személyek, akik soha egy fillér adót sem fizettek be a magyar költségvetésbe? Mekkora összeg az, amit el fog még bírni az államháztartás és mikor mondják azt a hazai adófizetők, hogy legyen szíves és mindenki azt az országot pumpolja, amelyikben a GDP termeléséhez aktívan hozzájárul?

Felesleges reklámköltségek, propaganda

Kevés olyan irritáló felesleges költség van, mint az, amit az adófizetők a saját agymosásukra költenek megválasztott vezetőiken keresztül.  És hogy erre még van egy léhűtők hadából álló minisztérium is, amely koordinálja a hihetetlen mértékű pénzszórást? Ez már a kommunista és fasiszta időket idézi, sajnos nincs ezen mit szépíteni. Az pedig, hogy az agymosás kivitelezését aranyárban kormányközeli haverok végzik, külön szerencsés együttállása a csillagoknak, legalábbis a politikusaink számára.

Ha pedig mindez még nem lenne elég, a közbeszerzéseken szerzett extraprofitot – hasonlóan például a maffia bűnös úton szerzett pénzéhez – valahol el kell költeni, ennek pedig nagyszerű tere a teljes magyar magánkézben lévő média 95%-ának felvásárlása. Ráadásul a pénz pénzt fial, így az új és újabb állami megrendelések (hirdetések, öntömjénező cikkek és műsorok, stb.) szintén a kormánylojális médiánál csapódnak le, legyen az írott vagy elektronikus sajtó.

És az adófizetőket ért kár? Minden egyes forint, amit propagandára és a kormány, valamint az állami vállalatok (MVM, Paks, Nemzeti Bank, MÁV, stb.), intézmények (különféle minisztériumok, hivatalok) és állami rendezvények, olimpia, nemzeti konzultáció, stb. reklámozására költenek a fideszes hivatalnokok. Az utolsó forintig, kivétel nélkül.

A cinikus költések legcinikusabbja azonban a nemzeti konzultáció, illetve az álcivilek propaganda-célú támogatása. Az előbbinek semmi köze sincs a demokráciához és egyetlen célja a kormány döntésének utólagos alátámasztása akár meghamisított adatokkal is, az utóbbiak pedig akár békemenetet is szerveznek azért, hogy félelmet keltsenek mindazokban, akik nem arra rendszeresítették a saját nyelvüket, hogy a kormány talpát nyalják.

Felelőtlenül felvett, drága hitelek kamatai és törlesztő részletei

Már a leglátványosabb hitelfelvételek vonzatát is sok-sok évig fogja nyögni az ország, cserébe lesz elavult atomerőművünk és soha meg nem térülő kínai vasutunk. Aranyárban. És ha ez még nem lenne elég, már azt is tudjuk, ha Brüsszel nem ad elég pénzt, amely kielégítené az Orbán-kormány mérhetetlen forrásigényét, akkor majd kérnek Kínától.  Már a szocializmusban is tudtunk más pénzén jól élni, választott politikusaink miért törnénk meg ezt a hagyományt? Igaz, annak a dőzsölésnek is meg volt az ára, ezé is meg lesz (egy újabb, ezúttal gigaméretű Bokros-csomag), csak az Orbán-kormány által felvett milliárdok jó része nem a lakosság fogyasztásába vándorol át, hanem a kormányközeli oligarchák és egyéb nagyhalak magánszámláira.

Rezsicsökkentés miatti károk

A nagyságrend szintén ismeretlen, ám előbb vagy utóbb kiderül, hogy az alulfinanszírozottság, az állagmegóvás, az amortizáció pótlásának hiánya és az elmaradt fejlesztések milyen károkat okoznak majd a különféle rendszerekben, és akkor még nem beszéltünk az inkompetens kivitelezők által vétett, a helyiek egészségét veszélyeztető hibákról (például ivóvíz és távfűtés szolgáltatási problémák). Ezek megoldása is előbb vagy utóbb pénzbe fog kerülni, nem is kevésbe, ha pedig a rendszereket működésképes állapotban akarják tartani az állami szolgáltatók, akkor ehhez kiegészítő támogatást csakis az állami költségvetésből tudnak szerezni. És akkor még nem említettük a kukaholding áldásos működését, mint potenciális károkozás.

Állagmegóvás elmaradása miatti károk (pl. egészségügyi, oktatási intézmények állapota egyre rosszabb)

Vannak olyan problémák, amelyek megoldása idővel egyre többe kerül – egy kis tetőhiba később komoly beázáshoz, leszakadt mennyezethez, tönkrement bútorzathoz, stb. vezethet, ahogy egy kis, idejében nem kezelt dugulás is eredményezhet szennyvíztengert. Az ingatlanokba beköltözött kártevők is elszaporodhatnak, ahogy az udvarok karbantartásának elmaradása is előbb vagy utóbb dzsungelt eredményez. Ha pedig a fenntartók nem fordítanak elegendő pénzt a karbantartásra, akkor a szükséges pénz mennyisége idővel exponenciálisan nő, az adófizetők pedig megint csak állhatják a számlát a pénzkivonás miatt lerohadó épületek használatra alkalmassá tétele érdekében.

Humánerőforrás-gazdálkodási anomáliák

Mennyibe kerülnek a feleslegesen alkalmazott közszolgák? Szintén a ki tudja kategóriába tartozik az éves finanszírozási igényük, ám vannak vagy 350 ezren legalább. A pontos létszámuk ismeretlen, hiszen már a szoci kormány sem arról volt híres, hogy agyonkarcsúsította magát, az Orbán-kormány pedig még tovább szaporította a léhűtők számát, ráadásul úgy, hogy közben vagy egymillió honfitársunk emigrált más országokba. Jöttek az új és még újabb hivatalok, az államosított magánvállalatok, hogy az ezeregy államtitkár, kormány- és miniszteri biztos áradatról már ne is beszéljünk – a bérek pedig szép lassan elszálltak. Nem volt elég egy nagy KLIK, az is felesleges? Lett sok kis KLIK, és akkor még nem beszéltünk olyan felesleges államosításokról, mint a tankönyv- és dohánypiac, melyek egyetlen célja a piac átrendezése, a konkurensek kiszorítása és a haverok helyzetbe hozása volt.

 Érdemi munkavégzés nélkül az útszéli kapirgálás szakosodott közmunkások jó része is felesleges, alkalmazásuk egyedül a munkaerőpiacról kiszorult legkiszolgáltatottabb réteg sakkban tartását szolgálja.

Eközben a másik oldalon ott van az a munkaerőhiány, amely rengeteg közvetett kárt (és nem utolsósorban számszerűsíthető költséget) okoz az adófizetőknek. Nincs szaktanár? Majd jár a gyerek magántanárhoz, ha informatikus vagy orvos akar lenni.  Nincs elegendő orvos, ápoló? Lehet magánban gondolkodni, csak győzze kifizetni a polgár, miközben azon morog, fizetésének jó részét miért is adja le az államnak, mert hogy nem azt az egészségügyi rendszert tartják fenn belőle, amely őt segítené, az is biztos. A szociális ellátás sem erőssége a kormánynak, akinek pedig magatehetetlen, idős felmenője van, jobb ha felkészül a legrosszabbra.

Elmaradt GDP

Nehezen számszerűsíthető kár, ami az adófizetőket érinti, ám nemzetgazdasági szinten kimutatható:

• a pazarló beruházások miatt elmaradt, ám szükséges, a gazdaságot előre lendítő beruházások okozta bevételkiesés,
• a szakképzett munkaerő elvándorlása, külföldön családalapítása,
• szakképzetlen, alacsony termelékenységű munkaerő tömegtermelése,
• egyes piaci szektorokból a verseny kiiktatása, az innováció leállása, az államilag vezényelt korrupció gazdasági szerkezet-torzító hatása, versenyképesség béka hátsó fele alá süllyedése,
• az egészségügy által feleslegesen meghalasztott adófizetők kieső munkájának értéke,
• a gazdaság számára szükséges bevándorlás befagyása (idegengyűlölet állami szinten gerjesztése, uszítás, stb.)

Ezek mind olyan tételek, amelyek akadályozzák gazdaságunk fejlődését, a GDP növekedését.

Vagyonok elkobzása miatti kártérítések

Az Orbán-kormány kedvenc sportja a piacok átrendezése – kezdve a szerencsejátéknál a dohánybizniszen és a szemeten át egészen a tankönyvpiacig. Racionális magyarázat az átalakításokra csak egy van, ez pedig a haverok helyzetbe hozása. Miért jövedelmezzen a szerencsejáték több, mint ezer magyar vállalkozásnak, ha ugyanaz a pénz összpontosítható két-három kézbe? Miért fialjanak a trafikok holmi jöttmenteknek, amikor a polgármesterek haverjai is megszedhetik magukat a dohányból? A közös ezekben az átrendezésekben az, hogy aki nem a kormánykörök talpnyalója, az bizony ott maradt az út szélén és futhatott az addigi beruházásai után. A trafikok esetében még csak-csak volt átmeneti időszak, de a nyerőgépeknél egyetlen éjszaka alatt húzták ki a vállalkozók lába alól a szőnyeget, ráadásul úgy, hogy előtte jelentős műszaki fejlesztésekbe hajszolták őket. A vállalkozók kárát senki sem térítette meg, az aktatologatás pedig a bíráskodás minden szintjén megy. Az, hogy nemzetközi szinten próbálják rákényszeríteni a magyar kormányt a kártérítésre még semmit sem jelent, ha az illető nem a szűk kör tagja, hát futhat a pénze után. A törvényhozás által okozott kár egyértelmű, a szándék sem kétséges (a piacon lévők kiszorítása és a haszon azokhoz irányítása, akik azt „megérdemlik”, legalábbis a legfőbb döntéshozók szerint), a máz pedig vagy az erkölcs, vagy az egészség, vagy olyan magasztos cél, mint a gyerekek okulása. Aztán persze kiderül, a kaszinókban meg az online Vajna-birodalomban pont ugyanúgy romlásba lehet dönteni a családokat, mint a régi játéktermekben, csak az államnak sokkal kevesebb bevétele származik belőle és a 18 év alattiak is pontosan ugyanúgy elérik a dohánytermékeket mint korábban, mert az is idióta, aki elhiszi, hogy egy kamasz, ha nagyon akar valamit, akkor azt majd nem fogja elérni.  Persze az is kiderült, hogy az állami tankönyvek nemhogy nem jobbak, hanem nagyságrendekkel rosszabbak, mint a korábbi liberalizált, versenyalapú rendszerben kiadottak, a szemétmonopólium meg olyan innovatív iparágat semmisített meg itthon, mint a kommunális hulladék korszerű újrafelhasználása.

Előbb vagy utóbb azonban elérkezik a pillanat, amikor az államnak fizetnie kell a kifosztott vállalkozóknak a gyakran 20 év alatt felépített egzisztenciákért. Nem keveset, hanem sokat, nagyon sokat. Az egyenleg pedig? Nemcsak az adóbevételektől estek el az adófizetők, hanem rajtuk maradt az újabb és újabb vízfejek fenntartása (lásd pl. az állami dohánykereskedelmi cég költségeit) és a kártérítések esetében nemcsak a kár bizonyítható összegét, hanem a sok-sok év alatt annak felgyülemlett kamatait is kicsengethetik majd. Mindezt azért, mert az Orbán-kormány egyrészt a haveroknak akart kedvezni mindenáron, másrészt pedig a legkicsinyesebb rosszindulatból és irigységből nem volt hajlandó már a szektorok lerombolásakor kártalanítani az általa nyomorba döntött vállalkozókat és azok sok ezer munkavállalóját.

Elszámoltatás és pénzvisszaszerzés költsége

Az elszámoltatás is drága mulatság lesz, márha valaha is ilyen történik. Az egy dolog, hogy az Orbán-kormányt egyszer majd leváltók kutya kötelessége lesz legalább egy halvány kísérletet tenni arra, hogy egyrészt a bűnösök megbűnhődjenek, másrészt az ellopott pénz legalább egy töredéke visszakerüljön az adófizetők fennhatósága alá, azonban ebben a többség nem bízik mondván, holló a hollónak nem vájja ki a szemét. És ugyan lehet, hogy látszatintézkedések lesznek, de eredmény? Az egyáltalán nem biztos. Viszont az visszaszerzéshez szükséges apparátus felállítása és működtetése, a legkülönfélébb szakértők bevonása nem filléres hobbi, így ennek költségét is meg kell előlegezniük az adófizetőknek ha revánsra vágynak.

Az elszámoltatás azonban az új kormány számára nemcsak erkölcsi kötelezettség, hanem nemzetünk fennmaradásának kérdése is, hiszen ha sok-sok éven keresztül büntetlenül ki lehetett lopni az adófizetők szemét is, akkor miért ne tenné meg újra ugyanezt bármelyik elkövetkező kormány? Ha nincs kilátásba helyezve semmilyen büntetés sem, akkor minden politikus tisztában van vele, szabad a vásár és minden vihető, amit csak szem-szájuk megkíván. Mert amíg csak egyetlen álmatlan éjszakájuk sincs azoknak a parlamenti képviselőknek meg polgármestereknek, akiknek vagyonnyilatkozata hamisnak bizonyul és büntetlenül kibukhat egy-két eltitkolt milliárd, addig bizony itt rend és becsület sem lesz.

És végül, de nem utolsó sorban, azok az „eredmények”, amelyek nem forintosíthatóak egykönnyen, de a társadalomnak igen sokba kerülnek

Egy férfi sétál a Margitszigeten, amikor észreveszi, hogy egy harci kutya rátámad egy kisgyerekre. Odarohan, megragadja a kutyát a nyakörvénél fogva és addig szorítja ki belőle a szuszt, amíg az ki nem leheli a lelkét. Mindenki ujjong és körégyűlnek a médiamunkások is.

- A ma esti híradóban benne lesz, hogy „A hős budapesti férfi megmentette egy kisfiú életét!” – közli az egyik riporter. Mire a férfi:

- Be kell vallanom, nem vagyok budapesti.
- Akkor "A hős magyar megmentette egy kisfiú életét"
- Sajnos nem vagyok magyar sem.
- Miért, honnan jött?
- Szíriai vagyok.
Este a királyi híradó főcíme:
"Muszlim migránsok szerencsétlen kutyákat kínoznak a Margitszigeten – A magyar rendőrség nagy erők bevonásával kutatja a terrorista szálat."

A félelem, amely átszövi a mindennapi életet és a gazdaság minden szintéjét. A félelem, amely gátja a befektetéseknek („úgyis megkívánja valaki az eredményemet és elveszik tőlem a cégemet, ha túl nagyra növök”) és a kockázatvállalásnak. A félelem, amely miatt sokan inkább az emigrálást választották. A félelem, amelyre hivatkozva túl lehet lépni a demokratikus alapelveken (szólás- és sajtószabadság, bíróságok függetlensége, lelkiismereti és véleménynyilvánítási szabadság, stb.) és illiberális társadalmat lehet építeni, és amelyre hivatkozva militarizálni lehet az iskolákat és fel lehet fegyverezni akár olyan magánhadsereget is, mint a TEK. A félelem, amely kiiktat olyan értékeket, mint felebaráti szeretet, szolidaritás. könyörület és együttérzés. A félelem, amely származás és bőrszín alapján előválogat, ki a jó és ki a rossz, ki érdemes figyelemre és ki az, aki az sem baj, ha ott pusztul meg, ahol van. A félelem, melynek kormányzati koordinálásával el lehet hitetni a választók többségével, a kereszténység utolsó bástyájának, az életük megmentésére egyes egyedül Orbán Viktor képes, aki Isten akaratából keresztes lovagként őrködik a magyarok álma felett. A félelem, amelyet maga Orbán Viktor és sleppje kelt.

Az orbánizmus öt alaptörvénye:
1. Ne gondolkodj!
2. Ha már gondolkodsz, legalább ne beszélj!
3. Ha már gondolkodsz és beszélsz is, legalább ne írj!
4. Ha már gondolkodsz, beszélsz és még  írsz is, akkor legalább ne írd alá!
5. Ha már gondolkodsz, beszélsz, írsz és még alá is írod, akkor meg ne csodálkozz!

 A mesterségesen gerjesztett megosztottság, amely azt hiteti el az emberekkel, hogy vagy sokkal jobbak más csoportokba tartozóknál és mindent megtehetnek, vagy éppen ellenkezőleg, nekik hallgass a nevük és örüljenek, hogy meg vannak tűrve ebben az országban.

A kormányzatilag támogatott kirekesztés, mely másodrendűvé degradál bizonyos csoporthoz tartozó embereket – legyenek jogvédő civilek, hajléktalanok, melegek vagy akár naponta családon belüli erőszakot elszenvedő vagy éppen az üvegplafon által frusztrál nők.

A nemzeti jelképek kormányzati kisajátítása és meggyalázása, amely nemcsak a magyarok egykori büszkeségét tiporja sárba, hanem az úton-útfélen marketing célra használt trikolór megbecsülését is mélybe taszítja.

Nemzetközi megítélés, amely demokrácia-ügyileg egyre inkább a „gáz”, illetve a „vállalhatatlan” kategóriába sorolja hazánkat. Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor ott van az újonnan kelt és nagyon-nagyon szoros orosz barátságunk, hogy a demokráciában szintén jócskán lemaradó kínaiakat és törököket ne említsük a különféle ázsiai –isztánok mellett. A legsúlyosabb gond azonban az, hogy mindezt nem szövetségi rendszerek, nemzetközi békeszerződések és nagyhatalmi, geopolitikai törekvések nyomják a nyakunkba, hanem saját vezetőink törleszkednek oda, ahova épp anyagi érdekük vezeti őket.

A tudás értékének megszüntetése. Ahol miniszter lehet valaki érettségivel, ahol politikai alapon bárki lehet sportszakág legfőbb képviselője, ahol a funkciókat nem tudás és tapasztalat, hanem csakis rokoni kapcsolatok és nyelvméret, valamint törleszkedési hajlandóság alapján osztogatják, ott bizony nincs értéke a tanulásnak.

Gyerekek, ma ismételni fogunk – kezdi az etika órát a tanár néni – ki tudja nekem megmondani, hogy mi az orbánizmus legfőbb célja?
- Én tudom, én tudom – kiabál be Lacika, miközben majd kiesik a padból. – Az orbánizmus célja, hogy minél jobbá tegye a magyar ember életét.
- Nagyon jó Lacika, kitűnő! – gratulál a tanító néni. – Na de, meg tudod-e nevezni azt az embert?

 Kapcsolódó posztok stadion, tao,  lopás, kínai vasút és uniós pályázatok és lenyúlás témában.