Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

A kínai vasút csak az első a hasonló beruházások soránban?

2017. december 01. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.png

Előzmény: Miért kell nekünk kínai vasút?

Odafent nagyon nem számít, mennyit güriznek az adófizetők azért, hogy a kormány aztán elrongyrázhassa a milliárdokat. Sőt, nemcsak a meglévő milliárdokat, hanem az eljövendő évtizedekben befolyó sok-sok milliárdot is:

„A Budapest és Belgrád közötti vasútvonal újjáépítéséről Orbán Viktor azt mondta: másodlagosnak tartja, hogy a beruházás „forintban hogyan térül meg” (…)  a vasúti beruházás létrejöttéhez nem kell nagy forrást kiemelni a magyar gazdaságból. Jelezte ugyanakkor: lesz még néhány ilyen nagy beruházás, és jó, ha a szükséges forrásokat nem egy összegben kell kivonni a gazdaságból, hanem kedvező kamatozású hitelből valósíthatók meg.”

Tehát, ha jól értelmezzük a miniszterelnökünk szavait:

  • vasút lesz, akár szükség van rá, akár nincs, akár megtérül valaha, akár soha az életben (egy multinál már ezen a ponton lapátra kerülne az ilyen „felelősen” gondolkodó vezető),
  • az adófizetők legyenek boldogok, mert nem egy összegben kell kifizetniük a kínaiaknak a kínaiak által megálmodott, erőltetett és kivitelezett vasutat, hanem még az unokáik is törleszthetnek,
  • a kedvező kamatozás meg ugyebár csak addig kedvező kamatozás, amíg a feltételek meg nem változnak – bár közgazdászok szívesen elvitatkoznának egész biztos azon, hogy a soha meg nem térülő beruházás esetén lehet-e a finanszírozás kapcsán kedvező kamatozásról egyáltalán józan ésszel beszélni,
  • és jó, ha felkészülnek a tisztelt adófizetők, lesz még jópár ilyen soha meg nem térülő, hitelből finanszírozott beruházás, ami biztos megéri valakinek, csak nem a magyar adófizetőknek.

Persze mint mindig, az orbáni logika a maga módján most is kikezdhetetlen: az uniós pénzek egyre bizonytalanabbak, viszont a haverokat etetni kell, különben ellene fordulnak, a gazdaságnak is el kellene ketyegnie úgy-ahogy, de a csókosok állami megrendelésen éldegélve erre képtelenek, így hatalmának elengedhetetlen feltétele az, hogy ömöljön a pénz a gazdaságba. Mivel az adókból felvirágoztatás nem igazán működik, a magyar adófizetők adóterhelése már most is szélső értéken mozog, az unió meg előbb vagy utóbb megunja a maffiaállam finanszírozását, ezért aztán le kell feküdni olyan hatalmaknak, amelyeknek lételeme a tőkeexporton keresztüli befolyásszerzés és gyarmatosítás – jöhet az orosz meg a kínai hitel számolatlanul. Biztos vannak még más jelöltek is, hiszen a külhoni diktátorokhoz törleszkedés megy ezerrel, de egyelőre a célegyenesben ez a két befutó látszik.

Aztán vannak még magyarázatok, miért olyan jó ötlet is ez a kínai vasút, leszünk mi még vámnagyhatalom, bár ez az érvelés is ezer ponton sántít, például ott, hogy a tengeri szállítás olcsóbb, meg plusz infrastruktúra kellene itthonra, mert azzal, hogy Budapestig elér az áru, még nincs megoldva sem a kipakolás, sem a tárolás, sem a szélrózsa minden irányában továbbszállítás. De se baj, a kínaiak biztos építenek még egy-két vasúti szárnyvonalat, logisztikai központot, a magyaroknak meg elég csak aznap bemenni először dolgozni, amikor a vámügyintézés ténylegesen is megindul.

Orbán Viktor egyelőre azzal nem dicsekszik (ahogy az eladósodással sem), vajon ez a gigaépítkezés hány kínai állampolgár tartós megjelenését igényli hazánkban? Ha már egyfolytában a migránsoktól rettegünk, ez sem egy utolsó kérdés. Mert az üzletemberekkel, mérnökökkel, kivitelező gárdákkal jön majd a családjuk is meg a szokásos infrastruktúra, azaz a kínai kajáldák, iskolák, üzletek, stb. És ha hihetünk a nyugat-európai tapasztalatoknak, a kínai kereskedők sem azok, akik példásan minden egyes hozzájuk befolyó fillért leadóznak, így jön velük a kínai állami pénzmosó hálózat is, csak bírja szusszal majd a magyar rendőrség. És mivel nemcsak ezt az egy beruházást akarja Orbán, a vasútépítők csak az első cseppek lesznek abban a tengerben, amely aztán szép lassan tért hódít országunkban, teljes Fidesz-KDNP felhatalmazással. És mit fognak szólni mindehhez az idegengyűlöletre kondicionált honfitársaink? A CÖF meg az MVM (és más állami cégek) közpénztelenített közpénzéből szervezhet békemeneteket a szegény kínai vendégmunkások megvédésére valamint az államadósság-növelés támogatására, aztán még tudathasadtabb lesz a magyar, mint amíg csak az orbánista oroszimádatot követelték meg tőle.

A legnagyobb kérdés azonban az, kinek fütyül a rigó? Vajon a kormányközeli cégek kapnak majd alaposan túlszámlázható alvállalkozói megbízásokat a kínaiaktól? Vajon már át is adták a listát, személy szerint kiket foglalkoztathatnak majd kötelezően? Vagy esetenként lesz ilyen ukáz, az épp aktuális barátok névsorával? Vajon a kínai vasút egyéb hozadékából mely magyar politikusnak (havernak) gyarapodik majd a vagyona sok-sok milliárddal? És hogyan kozmetikázzák majd az államadósság mutatóit, hogy ne derüljön ki, hazánk adósságcsapdába került „felelős” vezetőinek köszönhetően?

Az is borítékolható előre, hogy a beruházás kényesebb részletei nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva száz évre titkosítva lesznek (a vasút hadiüzem, nem?), aztán majd az unokáink kikutathatják, kinek köszönhető, hogy képtelenek megszabadulni a soha véget nem érő törlesztő részletektől. Meg eldönthetik, mi a fenét csinálnak a felesleges, pénznyelő és idővel garantáltan lerohadó gigaberuházásokkal.

 

süti beállítások módosítása