Vajon mennyire káros országunk számára az, amikor az Unió csalás elleni hivatala (OLAF) rámutat, bizonyítottan bűnszervezet alakult hazánkban arra, hogy – megkárosítva nemcsak a hazai, de az uniós adófizetőket is – módszeresen lenyúlják az uniós milliárdokat? Nem egyszer, nem kétszer, hanem például egyetlen közvilágításos projektben 35-ször. Kormányzatunk legnagyobb bánatára az OLAF-ot nem érdekelte, hogy kik a főbb tagjai a bűnszervezetnek, ezért aztán képesek voltak olyan cég után is nyomozni, amely személyesen a miniszterelnökünk vejének az érdekeltsége volt. Meg kell hagyni, a hazai ügyészség soha nem követett volna el ilyen hibát, ennél azért felkészültebbek idehaza a hivatalnokok.

Kapcsolódó posztok Tiborcz börtönbevonulási esélyéről, az uniós projektek lenyúlásairól és az elszámoltatásról

Persze megy a kormányzati kommunikációs mosakodás, aljas rágalom, Brüsszelben a választási kampányt akarják befolyásolni az elkövetők megnevezésével meg azzal, hogy potom 13 milliárd forint támogatás megvonását javasolják, szegény magyar adófizetőket húzva le. Mert hogy bűnszervezet itt nem volt kérem szépen akkor sem, ha volt, a LED-es világítás akkor is jó, ha fene fenét eszik és az is csak véletlen, hogy a projektek felénél ugyanaz a séma bukik ki mind a közbeszerzési kiírások, mind az árajánlatok, mind a részt vevő személyek-szervezetek vonatkozásában. És az is lehet, hogy az OLAF-nak probléma a visszadátumozás, a kartelezés meg az összeférhetetlenség, de mi magyarok így szoktuk, igazán tudomásul vehetnénk, nincs semmi látnivaló, lehet tovább menni, ez az ügy semmi más, csak az orbánizmus gazdaságpolitikájának materializálódása.

Aki azonban látott már itthon uniós projektet közelről, az azon lepődik meg, ha már mindenáron költségvetési csalást akartak elkövetni, akkor miért ilyen átlátszó módon tették? Ennyire sérthetetlennek érezték magukat? Ennyire. És valljuk be, ez nem véletlen, hiszen a szálak egészen a miniszterelnök családjáig nyúlnak. Egyébként is, ha nem lenne fosztogatás, miből lenne osztogatás?

A támogatásos csalások lényege nagyon egyszerű: kell egy személy (vagy személyek szűk csoportja), akik végigkísérik az egész folyamatot a pályázatok kiírásától egészen a projektek lezárásáig, hívjuk őket a továbbiakban Szervezőnek.

Mely pontok a legfontosabbak? Vegyünk például egy olyan építési projektet, mint az OLAF célkeresztjébe került Tiborcz-féle LED-es közvilágítás.

1. Ki kell írni olyan pályázatot, amelynek célja a települések közvilágításának kicserélése. Az hogy eddig milyen volt, lényegtelen, hogy ezután milyen lesz, az is, a lényeg egyedül az, hogy jó sok pénzbe kerüljön és jól meg lehessen magyarázni. A pályázat konkrét megfogalmazásakor figyelemmel kell lenni arra, hogy
   • kinek szánják a melót, tehát úgy kell megfogalmazni a kritériumokat, hogy az előre meghatározott Kivitelező (azaz a Szervező kivitelezője) minden további nélkül megnyerhesse majd a helyi közbeszerzéseket,
   • a Megrendelők körét is úgy kell meghatározni, hogy azok kellően tőkeerősek legyenek (azaz jó nagy projekteket tudjanak megrendelni) és a haveri körhöz tartozzanak, azaz meggyőzhetők legyenek minden tekintetben. A függelmi viszony sem hátrány, független polgármestert és önkormányzati testületet sokkal nehezebb rávenni a bűnszervezetben részvételre mint az egy alomból származókat.
   • a kiírás minden tekintetben a Szervező igényeinek kell, hogy megfeleljen, ő mondja rá az áment a végső szövegre.
2. Meg kell oldani, hogy a leendő Kivitelező előre elkészíthessen egy referencia-munkát, lehetőleg olyat, amilyet más még nem csinált az országban. Ehhez kell egy haver önkormányzat, (akár egy támogatás nélküli, önerős) „forradalmi újdonságú” projekt (LED-es közvilágítás), egy személyre szabott közbeszerzés, amelynél – a technológia újdonságára tekintettel – nem követelmény a hasonló munka, mint referencia. A Szervező feladata, hogy keressen ilyen nulladik pácienst és meggyőzze, kell nekik a projekt és minden segítséget meg is szerez (hitel, stb.), hogy azt az önkormányzat végre is tudja hajtani. A nulladik megrendelő haszna a projekt túlárazásából és az extraprofit visszaosztásából oldható meg, csak az önmérséklet szabhat határt a vastagon fogó ceruzának. A Tiborc-féle ügyben a nulladik eset Hódmezővásárhely.
3. Az uniós pályázati kiírás megjelenése előtt a Szervező és emberei végigjárják a pályázóként szóba jöhető önkormányzatok erős, illetve döntési pozícióban lévő embereit. Az ajánlatuk lényege: lesz majd egy közvilágításos pályázat, induljatok rajta, mi mindent megoldunk, a ti feladatotok az aláírás, az önerő és a teljesítés lepapírozása . Aki hajlandó beszállni a buliba, az érdemeinek megfelelő mértékben később a haszonból (a túlárazás visszaosztásából) kap egy kis pénzt.
4. A Szervező beviszi az önkormányzatokhoz a saját embereit és cégeit: biztosít Pályázatírót, Hivatásos Közbeszerzőt, Tervezőt, Könyvvizsgálót, Kivitelezőt és Műszaki Ellenőrt is, hogy a projekt minden pontja felett egyszermélyi felügyelet valósulhasson meg. A mohóság (és az összeférhetetlenség, mint alapvető és az OLAF-által is felhánytorgatott hiba) ott kezdődik, amikor nem akarnak elegendő számú hangyát bevonni a folyamatba (nehogy már annyi felé kelljen osztani a sok-sok milliárdot) és egy ember csinál mindent ugyanazon a számítógépen mindenkinek (nyomon követhető evolúciójú word fájlok, e-mailek, stb.), meg a különböző profilú vállalkozások ugyanahhoz a tulajdonosi körhöz és vezetéshez tartoznak.
5. A különböző posztok betöltéséhez szükséges döntésekhez a Szervező biztosítja a három ajánlatos meghívásos pályázatoknál szokásos ajánlatokat – egy befutót és kettő vattát. A személyi állomány alacsony színvonala ezen a ponton megint csak bukó lehet, például a visszadátumozott ajánlatok diszharmóniájával, az ajánlatokban szereplő árak matematikai megegyezőségével (a második és harmadik helyezetté minden esetben ugyanannyi százalékkal több, mint a nyertesé, köszönet néked excell tábla), illetve a túl korai, a pályázat kiírása előtti levélváltás sem ildomos. Az önkormányzatok az egy befutó és kettő vatta árajánlat alapján kiválasztják a Szervező embereit (cégeit), akik a későbbiekben tevékenyen közreműködnek a támogatások lenyúlásában. Mire a kiírás megjelenik, minden sakkfigura a helyén van és már a tervek is az asztalfiókban sorakoznak.
6. Megjelenik a 100%-osan a Szervező igényeinek megfelelő pályázat, az önkormányzatoknál meg indulhat a hivatalos munka. A Tervező rányomja a végcső pecsétet a tervre, a Pályázatíró megírja a pályázatot, az önkormányzati testület pedig a polgármester előterjesztése (és az illetékes bizottságok javaslata) alapján elfogadja az indulást és jóváhagyja a projekthez szükséges önerő biztosítását is.
7. Beérkeznek a pályázatok, a Szervező emberei pedig kiválogatják azokat, akik érdemesek a nyerésre és ezek nyernek is. A Szervező emberei tehát mind a kiírás előkészítését, mind a kiírást, mind az elbírálást és elfogadást is dominálják.
8. A pályázatnyertes önkormányzatok meghirdetik a közbeszerzéseket, amelyek személyre szólóak – megkövetelik ugyanis azt a referenciát, amellyel egyedül egy cég, a Szervező kivitelező cége bír csak az országban. Ezen a ponton már lényegtelen, hogy a Kivitelező mennyiért vállalja a munkát, hiszen senki más nem alkalmas a feladat elvégzésére, így a megbízó ugyebár kényszerhelyzetben van, ha el akarja költeni a könnyen szerzett ingyenpénzt, azaz az uniós támogatást. Plusz az önkormányzat erős emberei maximális lojalitással tartoznak a pártjuk felső vezetésének és a Szervezőnek is, így a visszatáncolás elképzelhetetlen.
9. Időnként hajszál kerül a levesbe, például utólag derül ki, hogy a Szervező már a legelején idióta volt és félrenézett egy adatot, például a Brüsszelnek oly kedves megtérülési mutatót. Ekkor nincs más út csak a jó nagy hazugság (kétszer annyit bír a LED-izzó, mint a gyári adat), ez is hiánypótlási szakaszban beadva, úgy nem olyan feltűnő. És mivel van vagy 35 ugyanolyan projekt, így mind a 35 esetben ugyanazt kell hazudni. Ez az a pillanat, amikor a költségvetési csalás már be is figyelt (a bűnszövetkezetben, üzletszerűen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett verzió), hiszen csak megtévesztés árán nyerheti el a munkát a közbeszerzésre jelentkező („mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja”, Btk. 396.§). És ki kit csap be? Az önkormányzat és a kivitelező együttes erővel azt, aki a támogatást adja, ha pedig kiborul a bili és vizsgálat indul, a kárt végül az adófizetők szenvedik el, hiszen a kapott támogatást vissza kell fizetni. A végeredmény? A helyi lakosok a kivitelezőtől meg kaptak egy olyan installációt, ami nem azt tudja, amiért elviekben fizettek és ha még véletlenül tudná is, akkor is jelentősen túl volt árazva, azaz normál piaci körülmények között két utca helyett akár négy utca közvilágítását is megcsináltathatták volna a bekerülési összegből. És nem utolsó sorban soha a büdös életben nem fognak megtérülni a projektre fordított százmilliók meg milliárdok.
10. Nincs meglepetés, a Szervező Kivitelezője viszi a melót, a Szervező Műszaki Ellenőre ellenőrzi és elfogadja a teljesítést, a Szervező pártjának embere (a polgármester és a testület) pedig engedélyezi a vállalkozói díj kifizetését. A Könyvvizsgáló meg az egészet papírokkal alátámasztja és ellenjegyzi.
    
11. A Szervező emberei elérnek azoknak a posztoknak a betöltőihez is, akiknek a feladata az ellenőrzés lenne, így aztán senkinek sem tűnnek fel még véletlenül sem a valótlan tartalmú nyilatkozatok, a sorozatos összeférhetetlenség, a számszakilag megegyező vatta ajánlatok az ország legkülönbözőbb részéről, stb. Nem az OLAF-nál dolgoznak nagyon okos emberek, hanem a magyar közszolgák korruptak.
12. Aztán előjönnek a hibák: a Műszaki Ellenőr olyat is átvett, amit nem kellett volna, a LED félhomályba borítja a területet, a lakosság esténként a sötétben rettegi haza magát, meg ki tudja milyen egyéb panaszok érkeznek még. A Kivitelező vonogatja a vállát, kérem a LED ennyit tud, majd hozzászoknak a polgárok, a garanciális munkákra meg kitalálnak újabb és újabb, az eredeti projekttől látszólag független megbízásokat, nehogy már elússzon az extraprofit. Azaz a túlárazásból eredő minimum 20-30%-os (szerencsés esetben ennél sokkal nagyobb) haszon.
13. A Szervezőnek szüksége van Pénzügyi Menedzserre is, akik átlátja és irányítja a pénzáramlást – tudja, hogy ki mennyit érdemel a visszaosztásnál és járatos a pénzkimenekítési valamint tisztára mosási technikákban is. Szükség van még olyan szereplőre is, aki az adóhivatal részéről segít, azaz elintézi, hogy sem a cégek, sem a tulajdonosok tekintetében még véletlenül se legyenek ellenőrzések.
14. Mindig vannak akadékoskodók, így előfordulhat, hogy a kilógó lólábakat megcibálja egy-két agilis ellenzéki politikus. Ebben az esetben a Szervezőnek nincs más dolga, mint hatalmi pozícióját és kapcsolati tőkéjét beizzítva az összes büntetőeljárásnak és egyéb vizsgálatnak elejét vegye, így a bűnszervezet immáron nemcsak a kormányzati és önkormányzati szférában működik, hanem a bűnüldözés és igazságszolgáltatás területén is, illetve az állami hírügynökségnél is blokkoltatni kell az összes kapcsolatos hírt.

Nem véletlen tehát, hogy nem az ügyészség vagy a rendőrség, hanem az OLAF mondta ki hivatalos dokumentumban (azaz felelősséget is vállalva) azt, hogy hazánkban bűnszervezet keretében nyúlták le az uniós milliárdokat. Ráadásul az egyik főszereplő nem más, mint a miniszterelnökünk veje. Hogy ki irányította a szervezetet az még kérdés (tippek lehetnek), de hogy nem az Orbán és kormánya által kézivezérelt rendőrség és ügyészség fogja megmondani, az is biztos. És azt sem, pontosan mekkora kárt okoztak ténykedésükkel az országnak.

Azonban azt is tudnunk kell, hogy a Tiborcz-féle közvilágítás csak a jéghegy csúcsa, hiszen az uniós projektek nagy része ugyanabból a kottából volt (és van is) vezényelve, legyen az vasút- vagy autópályaépítés, csatornázás, közterek térkövezése, örökségvédelmi beruházások vagy a legkülönfélébb felzárkóztató, munkahelyteremtő programok. Ha pedig valaki belemélyed az uniós pályázatok visszaélésgyanús ügyeivel foglalkozó hírekbe, akkor egy idő múltán az a kényszerképzete támadhat, miszerint minden egyes politikus és közszolga, aki kapcsolatba kerül a pályázatok kiírásával, elbírálásával vagy éppen az ellenőrzésével, annak nem maradhat tiszta a keze és egytől egyig fogaskereke egy hatalmas bűnszervezetnek.

És kik azok, akiket – egy normális világban – már utolért volna az igazságszolgáltatás? A Fidesz-kormány által gründolt büntető törvénykönyv alapján már maga a bűnszervezetben részvétel is bűncselekmény, azaz nem szükséges az sem, hogy az ezzel megvádolt személy kárt okozzon (321.§):

„aki bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, illetve a bűnszervezet tevékenységét egyéb módon támogatja, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Kik a tagjai ennek a sokmilliárdos kárt okozó bűnszövetkezetnek?

• A Szervező (illetve szervezők, ha nem egy személy, hanem egy szűk kör irányítja az események folyását),
• a pályázatot kiíró kormányzati szervek döntési pozícióban lévő közszolgái,
• az önkormányzatok képviselői (polgármester, illetékes bizottságok tagjai, testületek utasításra gombnyomogató tagjai, jegyző, stb.),
• a Kivitelező
• a „szakmunkások”: pályázatírók, hivatalos közbeszerzők, műszaki ellenőrök, hamis szakvéleményeket adók, a teljesítést az önkormányzat részéről elfogadók, a vatta árajánlatok aláírói, stb.
• azok, akik elmulasztják a projektekkel kapcsolatos ellenőrzési kötelezettségüket,
• azok, akik eltusolják a feljelentéseket (rendőrségi, ügyészségi tisztviselők),
• a pénzáramlást koordinálók,
• egyéb segédszemélyzet (kapcsolattartók, ügyvédek, stb.)

A tényleges büntetési tételeket pedig az dönti el, hogy ezek a személyek konkrétan milyen bűncselekményeket követtek el a bűnszervezet tagjaként (pl. költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, vesztegetés, orgazdaság, költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása, bűnpártolás, stb.), üzletszerűen ténykedtek vagy csak egy-egy ügyben voltak benne és tevékenységükkel mekkora kárt (vagyoni hátrányt) okoztak.

Vajon miért is hazánk az az ország, amelyik a legjobban ágál az Európai Ügyészség felállítása ellen? És vajon egy igazi demokráciában - hatalmas bocsánatkérések közepette - lemondott volna már a miniszterelnök, ha ilyen ügyekbe keveredik közeli családtagja?

És igen, ha egyszer megbukik az Orbán-kormány és az újonnan hatalomra kerülők elszánják magukat, akkor ez az ügy lehet az elszámoltatás zászlóshajója, a példastatuálás nulladik páciense, ahol a bűnszervezet tagjait nemcsak fegyházba lehet küldeni, hanem a vagyonukat is el lehet kobozni valamit el lehet tiltani őket attól, hogy valaha is az életben közügyek és közpénzek közvetlen közelébe kerülhessenek.

Kapcsolódó posztok Tiborcz börtönbevonulási esélyéről, az uniós projektek lenyúlásairól és az elszámoltatásról