Ősi népi bölcsesség: honnan tudjuk, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy jár a szája. És mi a bizonyíték? Az, hogy saját maguk is belekeverednek önnön szólamaikba, pedig azt azért elvárná az adófizető polgár, hogy legalább egy valaki legyen ott fenn a propaganda minisztériumban (ha már olyan sokba kerül), aki összehangolja, ki miről mit mondhat. És most ne gondoljunk olyan szövevényes és százmilliárdos egyéni érdekeket rejtő ügyekre, mint a letelepedési kötvény, a MNB kesze-kuszasága vagy a miniszterelnök családjának ingatlanügyei, maradjunk csak olyan látszólag kevésbé átpolitizált témánál, mint az oktatás. Mert ugyebár az átlagpolgár azt hinné, az oktatás színvonala viszonylag jól mérhető, ott vannak a nemzetközi felmérések aztán vagy tud a gyerek vagy nem, vagy ki tudja számolni melyik pizzát érdemes megvenni, vagy sem. Kormányunk illusztris képviselői azonban még majd hét év elteltével is úgy viselkednek köznevelésügyileg, mintha elefántok lennének a porcelánboltban, nyilatkoznak össze-vissza, miközben az érdekeltek csak kapkodják a fejüket, most mi van? És mivel a polgárokat emberszámba vevő válasz nem érkezik sem a miniszterelnökségtől, sem az illetékes minisztériumtól, sem pedig magától a miniszterelnöktől, marad az, amiben profi a magyar, indulhat tehát az összeesküvés-elmélet gyártás:
a pedagógusok egy cégbe és az országos tanári karba kényszerítésének és a tanfelügyeleti rendszer felállításának egyetlen célja, hogy százezer állásáért reszkető közszolga azt tegye, amit a kormány akar, azaz legyenek a lehetséges legszabálykövetőbb alattvalók.- az iskolák, a tankönyvkiadás államosítása, az agyoncentralizálás, a közétkeztetés, stb. államosításának egyetlen célja az, hogy minél több pénzt lehessen kitalicskázni a rendszerből különféle megbundázott közbeszerzések, elhazudott uniós pályázatok, tanácsadói, szakértői, stb. díjak segítségével. Felelőtlen döntés lett volna hagyni, hogy a pénzeket csakis az önkormányzati tisztségviselők rakják zsebre, még a végén csakis a helyiek gazdagodnak és mi lesz akkor az odafentiekkel? Minden milliárdért érdemes lehajolni, amit csak el lehet költeni úgy, hogy itt is, ott is csurranjon-cseppenjen, offshorizálódjon. Ugyanez a célja az egyetemi kancellár-rendszernek is, így senki sem mondhatja, hogy nincs egységes elbánásmód a teljes oktatási területen, legyen az alap-, közép- vagy felső szintű.
- a nemzeti alaptanterv folyamatos módosításának is egyetlen célja van, a minél butább, még a legalapvetőbb gondolkodásra is alkalmatlan, politikailag passzív alattvalók sorozatgyártása. Ezt szolgálja a tankötelezettség leszállítása, a közismereti óraszám csökkentése, az agyonbonyolított, érthetetlen, megtanulhatatlan és logikátlan tankönyvek rendszeresítése (csak nézzen bele valaki a középiskolai nyelvtankönyvekbe, hogyan lehet elvenni bárki kedvét a tanulásról), a diákok általános elkeseredését okozó túlterhelés (38 tanóra hetente ebédszünet nélkül és egyebek), az infrastruktúra nélküli, szekálásra viszont tökéletesen alkalmas mindennapi testnevelés, stb.
- az egyházi intézmények agyontámogatásának célja egyrészt az ideológiailag tökéletes agymosási feladat gebinbe kiadása, másrészt annak elérése, hogy választásokra a szülők-nagyszülők is kellő megdolgozásban részesüljenek valamint folyamatosan biztosítsák a vallásilag elkötelezett, prédikáció útján könnyen befolyásolható lakosság utánpótlását.
Az elhallgatott tények azonban feszítik a rendszert, így a kormány kénytelen néha azt is kommunikálni, milyen nagyszerű is minden, a tanárok megbecsülése soha nem látott magasságokba szökött, a gyerekek egyre inkább versenyképes tudást szereznek. És ezt el is hiszi mindenki, aki mostanában nem látott se iskolát, se gyereket és gyakorlatilag magasról tesz arra, ki és hogyan fogja majd 20-30 év múlva kitermelni az átlagválasztó nyugdíját. Főleg, ha Erzsébet-utalvány formájában érkezik a Jézuska.
Néha azonban homokszem kerül a gépezetbe és a kormány tagjai sánta kutyaként botladoznak a kommunikációs térben és bár senki sem tart pisztolyt a homlokukhoz, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal sokkolják mindazokat, akik kettőnél tovább tudnak számolni vagy netalán a memóriájuk tovább terjed annál, mit ettek ebédre. És igen, kormányunk beárazta a választókat egybites szánalmas lényeknek, akik bármit elhisznek és soha, semmilyen körülmények között nem borítják rá az asztalt egyetlen kormánytisztviselőre sem és soha semmilyen következménye sem lesz annak, amit a közoktatással és a felnövekvő generációkkal művelnek.
Ezért történhet meg az, hogy egyik nap még Lázár János versenyképességünk kapcsán kijelenti, bizony a magyar oktatásban gondok vannak, nemsokára rá viszont már azt szögezi le, a kormány a nemzeti alaptantervet két pillérre kívánja helyezni, ez pedig a jó magyarrá és jó kereszténnyé nevelés (azaz már csak párat kell aludni és indulhat a Nemzeti Keresztény Alaptanterv, végleg elutasítva a XXI. századot). Hogy mindez hogyan fogja az ország versenyképességét növelni ki tudja, bár az még elképzelhető, hogy valamiféle nacionalista időutazós versenyt megnyerhetünk, olyat, aminek előfeltétele a két világháború között ragadás és a keresztény kurzus mindenáron erőltetése. És miközben a fejlődéspárti oktatási szakemberek csak reménykedhetnek, hogy a mindenáron kereszténység és jó magyarság kirekesztő és álságos terve valójában csak az egyházak további pénzügyi támogatásához fűzött üdvözlőkártya-szöveg, a kormány valódi szándékait sejtve jobb, ha már most megijedünk és lemondunk arról a kevéske jövőbeli nyugdíjunkról is, amiről eddig azt hittük, egyszer majd megkapjuk.
Ehhez képest már csak örülhetünk Halász János örömujjongásának, miszerint minden a legnagyobb rendben és a gyerekek is egyre versenyképesebb tudást szereznek (kérdés, milyen versenyre gondol, talán Biblia ismeretire?). Hogy minden a legjobb úton halad azt az is bizonyítja, hogy a megfélemlített és sarokba szorított százezer tanár nem lázong és az apátiába süllyedt szülők is inkább otthon tanítgatják szabadidejükben a gyerekeiket meg fizetik a különórákat, minthogy rágyújtsák azokra a képviselőkre a parlamentet, akik lelkesen asszisztálnak a jövő nemzedék totális elbutításához. Aki pedig nem lát az orránál tovább az örül, hogy egyrészt az ország tele lesz tuti kereszténnyel meg jó magyarral (mindenki más meg kotródjon oda, ahol szívesebben látják), valamint az út szélén lehet hagyni mindazokat, akik egyrészt nem jutnak be az egyházi elitképzésbe, másrészt 16 évesen nem ég bennük a tudásvágy (menjenek dolgozni, mégha nem is értenek semmihez) és azért valljuk be, az se kutya, hogy végre a felsőoktatást is fizetőssé tették azok a politikusok, akik anno ingyér szerezték azt a diplomájukat, ami alapján ma úgy érzik, ők aztán értenek ahhoz, amit csinálnak.
A tragédia azonban nem az, hogy politikusaink össze-vissza beszélnek és láthatólag semmilyen koncepció sincs, ami túlmutatna a közoktatás kizsigerelésén, a nacionalizmus és a vallás túltolásán meg a színvonal lehető legmélyebbre süllyesztésén. Az igazi tragédia az, hogy mégcsak a legelemibb szándék sincs arra a kormányban, hogy országunk versenyképességén (és gazdasági teljesítőképességén) javítsanak. Hogy miért? Azért, mert olyan tudatlan alattvalókra van szükségük, akik megelégszenek a kenyeret (rezsicsökkentést, minimálbér- és nyugdíjemelést, karácsonyi ajándékutalványt) és cirkuszt (olimpiát, még egy stadiont) a népnek alamizsnával és a szavazófülkében simán beikszelik azt a pártot és annak képviselőit, akik a gyerekeik jövőjét már a kezdet kezdetén kisiklatják.
Vagy szimplán csak azért, mert a milliárdok kitalicskázásán és önnön hatalmuk bebetonozásán kívül képtelenek bármire is, ami előremutatna és országunkat végre a XXI. századba juttatná.
Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!
Kapcsolódó posztok:
Hogyan állítja meg a kormány a fiatalok elvándorlását?
