Felröppent sajtóhírek szerint így, a kampányidőszakban minden kórháznak heti két jó hírrel kell szolgálnia felfelé, és bár történt olyan kormányzati reagálás, miszerint nem is volt ilyen, a sokat megélt olvasóknak valószínűleg megvan az egyéni véleményük a témában és nem biztos, hogy megegyezik a propaganda minisztérium mosakodásával.
A két jó hír mint heti kvóta elviekben nem is lenne baj, ha lennének jó hírek, például a héten a harmadik hármasiker született, végre uniós átlag alatt a kórházi fertőzések száma, javult a rákbetegek túlélési esélye, stb. De nem, a magyar egészségügy helyzete jelenleg a béka feneke alatt, a polgárok pedig látják is ezt. Mert az egészségügy az, amivel mindenki találkozik, ha pedig nem ő, akkor valamelyik rokona, ismerőse, aki körbepanaszkodja a teljes kapcsolati hálóját, hogyan (nem) látták el a sürgősségin, mennyit kellett várnia laborra meg a csípőprotézisére és a munkatársa képes volt hamarabb meghalni, mint ahogy végre sorra került volna a kardiológián. És míg az oktatás esetében az eredmények sokkal nehezebben mérhetők, a bírálatok is könnyedén lesöpörhetők az asztalról (a PISA-teszt hülyeség, direkt magyarellenesen fogalmazták meg, mi magyarok bezzeg sokkal fontosabb készséget tanítunk, Bibliaismereti versenyben tuti elsők lennénk, az összes kimaradó 16 éves lusta dög, stb.), az egészségügy anomáliáit a tisztelt választópolgár a saját bőrén érzi, ha pedig a szomszéd mesél a kanosszajárásáról, az sem tartozik a „messziről jött ember azt mond, amit akar” kategóriába. És az oktatással ellentétben az egészségügyben nemcsak valami távoli, homályos jövő miatt aggódhat a választópolgár, hanem a bőre a tét és az élete, amiből sajnos csak egy van neki akkor is, ha a kormány gátlástalanul rajta spórol.
Akár igaz a hír, akár nem, az médiafogyasztók egy része minden további nélkül elhiszi, hogy létezik magyarhonban olyan csúcsrajáratott talpnyaló, akinek belefér a világképébe az, hogy a zemberek személyes tapasztalását überelni tudja pár izzadtan előállított „jó hírrel”. Hiszen ez a téma más mint a szupereredményes migránsozás meg sorozás, itt a félelmet nem gerjeszteni meg fenntartani kell, hanem csitítani és elhitetni, kedves honfitársunk amit lát azt nem látja, amit érez, azt nem érzi és ami miatt aggódik, az csak egy másik alternatív valóságban létezhet, nem itt. A hős vezér meg hiába harcol utolsó kereszteslovagként hazánk és Európa megmentéséért, az egészségügy helyzete ettől még mit sem javul. Sőt, még a figyelmet is nehéz elterelni, egy-két közmunkásos tolvajozás, ellenzék mószerolása meg lebuzizása semmit sem javít az általános megítélésén.
A másik, ennél sokkal nagyobb probléma az, hogy a híreket befogadók azt sem feltételezik az intézményvezetőkről, hogy azok megdöbbennének, mit is kérnek tőlük és ha érkezne ilyen kérés, akkor valószínűleg teljesítenék is a kívánalmakat, féltik annyira az állásukat. Mert az még valahogy csak-csak érthető, hogy teljes sajtókitiltás van, nehogy már bárki felelős vezető rosszat merjen nyilatkozni arról, ami rossz és ami megtépázná a mindenható, gondos családapakánt az ország testi és lelki egészsége felett őrködő Fidesz-KDNP és személyesen Orbán Viktor imázsát. Az, hogy a királyi média még véletlenül sem tudósít a gondokról, szintén az érthető kategóriába tartozik, bár egyes vélemények szerint az összes talpnyaló, gumigerincű médiamunkást lassú tűz felett kellene forgatni amiatt, hogy a legkisebb erkölcsi aggály nélkül, a legalapvetőbb szakmai erkölcsi alapelveket sutba dobva üzemeltetik a lakájmédiát, de hát láttunk már bőven olyan magyart a történelem folyamán, aki egy tál lencséért bárkivel kollaborált, legyen az labanc, fritz vagy éppen iván. Az élet utat tör magának, a páciensek készítette képek-videók és személyes beszámolók akkor is eljutnak a még független médiához ha vasfüggönnyel zárják körbe az összes egészségügyi létesítményt és minden arra járóval örökös titoktartási nyilatkozatot íratnak alá és bármennyire is igyekszik a hatalom kontrollálni az információáramlást, a szájhagyomány útján terjedést és a szamizdat kiadványokat még a legsötétebb elnyomás sem tudta eltüntetni a föld színéről, a facebookos-twitteres megosztós, egymillió követős kihívásokról pedig már ne is beszéljünk.
De az, hogy jó hírt kelljen gyártani? Bárki is ötletelte ki, ez már konkrétan a Rákosi rendszert idézi három- meg ötéves tervestől, sztahanovista mozgalmastól, hangulatjelentésestől, csak akkor még mocsaras földúton döcögött az információ, nem pedig az infosztrádán. És az elképzelés szerint vajon mit várna a propagandista odafent, mit írnak majd le az igazgatók, mint jó hírt? A héten sikerült két vakbélműtétest úgy elbocsátani, hogy nem kaptak kórházi fertőzést és ez 100%-os emelkedés az előző héthez képest? Vagy a héten nem találtak hullát egyetlen WC-ben sem, csak azt nem tették hozzá, hogy azért, mert takarítás sincs hetek óta és már az ajtón se mer senki belépni? Netalán végre sikerült kisikálni a hatos számú kórtermet úgy, hogy kiderült, mintás a minimum 60 éves metlachi?
Persze hírek most is vannak az egészségügyről: rosszul teljesít és már csak órák kérdése, hogy az oly nagyon lenézett Románia is lehagyjon minket, meg már megint sok-sok milliárdot nyerészkedtek kormánybarát vállalkozók a rákosok ellátására hivatott beszerzéseken és fontos gyógyszereket nem lehet beszerezni, de a baj nem olyan nagy, mint elsőre gondolnánk, mert már úgyis Skóciában praktizál az az orvos, aki felírná.
Felmerül a kérdés, vajon a választópolgárok mit szólnak ahhoz, ha ennyire hülyének néznék őket és vajon az egybites, a magánegészségügyet megfizetni nem tudó, a kormány propagandájának célkeresztjébe állított faékek-szintű polgártársaink mikor éreznék úgy, eddig és ne tovább? Hiszen nagyrészt az ő voksaik döntik el, megtarthatja-e hatalmát az a kormányzat, amely ilyen szinten nem törődik az alattvalói életével.
És mi a legrémisztőbb a heti két jóhíres sajtóinformációban? Az, hogy akár igaz, akár nem (azaz akár utasították fentről az intézményvezetőket, akár nem), a nem kormánylojális média olvasói minden további nélkül elhiszik hogy igen, a XXI. századi Magyarországon megtörténhet ez. Ahogy a Fidesz-szavazók komolyan rettegnek attól, hogy a falu határában kétmillió afrikai menekült jelenik meg egy fehér furgonba zsúfolva a Soros-terv utasításait követve, csak ha fogadni kellene rá, a két jóhíres intézkedésnek van esélye, ez utóbbinak viszont nulla.
