Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Vajon meleg helyzet lesz Áder rendhagyó klímaórája?

2017. április 25. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngMég nem tudni, hogy köztársasági elnökünk azon cselekedete, miszerint leereszkedik a plebszhez az egy józan, megfontolt döntés eredménye, vagy öngyilkos küldetés, mindenesetre érdekes lesz látni, hány testőrrel merészkedik majd be egy olyan gimnáziumba rendhagyó klímaórát tartani, ahol a diákok minimum harmada bizony nem látja szívesen. És tegyük hozzá, a tanárok egy jó része sem, de őket legalább a tankerület megfenyegetheti, vagy beülnek az órára, vagy ki lesznek rúgva, ha pedig kevés a hatalmi szó, még mindig rájuk ereszthető a Valódi Békemenet vagy egy-két csecsen származású orosz aktivista. Olyanok, akiknek vannak barátaik a parlamentben és jó ügyvédjük is, származási országuktól függetlenül.

Játszunk el a gondolattal, Áder János személyét biztosító fegyveres testület illetékesei úgy döntenek, kockáztatnak és beengedik az elnököt, a nemzet egységét képviselő legfőbb főméltóságot az oroszlán barlangjába, azaz egy rakat haragvó tinédzser közé. Talán lesz egy kis motozás, síp-dob-nádihegedű marad a hátizsákban kint a folyósón, tojás-paradicsom-torta-vizes lufi szintén tiltólistán, ezzel már a fegyverek egy része ki is van iktatva. Ha nagyon félnek, jöhet még fémdetektor is, Harlemet idézve Budapest szívébe. Ezen kívül el lehet még szedni az összes olyan transzparenst a gyerekektől, amelyek nem a globális felmelegedéssel kapcsolatosak, nehogy már olyan ingoványos területen nyilvánítsák ki lesújtó véleményüket, ahova köztársasági elnökünk nem szívesen merészkedne. Cserébe gondolni azt gondolnak, amit akarnak, leginkább csendben maradhatnak és várhatják, müezzinként miről fog majd előadást tartani Áder János, az állami természetvédelmi földek haveroknak eladásáról vagy a budapesti védett fák gátlástalan kivágásáról, netalán a gerinctelenek túlélési esélyeiről, esetleg arról, miért nem lép az állam, hogy megoldja azt a szociális problémát, amely a szmogot és közvetve sok-sok ember halálát okozza.

Az ígéretek szerint a gimnázium honlapja egyenesben közvetíti majd az előadást – és mindenki, aki kíváncsi láthatja, lesz-e cenzúra, esetleg csak olyan gyerekek kérdezhetnek-e, akik bizonyítottan kormánypárti felmenőkkel rendelkeznek és családból hozzák a narancs-lojalitást.

Az ígéretek szerint lehet kérdezni majd, de vajon lesz-e bátorsága Ádernek ellenséges környezetben sorosozni? Esetleg arra válaszolni, vajon a lánya miért tanulhat olyan egyetemen, amely immáron tiltott itthon? Vagy csak egyszerűen megint arról szól a dolog, amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek, és az ellenségképzés éppen az „s” betűnél tart, miután az „m” kimerült? Vajon adja majd a néphülyítő, hamis kormánypropagandát, ahogy a csövön kifér vállalva a pfujolást, látványos vesszőfutást bizonyítva országnak-világnak, ő a nemzetbe csak azokat számítja bele, akik a hatalmon lévők talpát nyalják éppen fényesre, az előtte ülő szkeptikus diákokat viszont semmiképpen sem?

Vajon a sorosozáson kívül hogyan válaszolna arra a kérdésre, miszerint mi indokolja azt, hogy a magyarok fiataloknak itthon csak olyan felsőoktatási intézmények jutnak, amelyek lassan már a nemhogy a top ötszázba, de a top ezerbe sem férnek bele? Vagy anno Soros miért támogathatta százmilliós nagyságrendben a demokratikus fordulatért küzdő Fideszt és annak nagyjait, most pedig miért nem azokat, akik úgy vélik, joguk lenne arra, hogy itt, Európa közepén olyan demokratikus országban éljenek, ahol működnek is a demokratikus intézmények, nem pedig egy diktatórikus, a fékeket és ellensúlyokat totálisan megszüntető kleptokráciában?

Áder János vajon hogyan válaszolná meg azt a kérdést, személy szerint mit tesz ő a nemzet egysége feletti őrködés címén és azért, hogy a kormány és a parlament igenis tartsa be mind az Alaptörvényben, mind nemzetközi egyezményekben betartani vállalt emberi és állampolgári jogokat? Vajon ha kérdeznék, kitérne olyan témákra, mint a választások tisztaságára, a népszavazásra mint jogra, a verőlegények szerepére a demokratikus folyamatokban, a tanszabadság hiányára meg az ártatlanság vélelmének tiprására és arra is, miért fő kampánytéma valakinek a nemi irányultsága, ha az ilyen típusú megkülönböztetést a Fidesz-KDNP által kőbevésett alaptörvény is tiltja? Vajon beszélne nyíltan arról, a kormány prominens képviselői milyen indíttatásból betegesen homofóbok és hány csontvázat rejtegetnek a parlamenti többség tagjai meleg-témában? Az is érdekes lehet, vajon miért nem talál nyomoznivalót az ügyészség korrupciós témákban és az uniós hatóságok csalás miatti vizsgálatai miért nem eredményeznek hazai bírósági eljárásokat?

Áder Jánost akár arról is megkérdezhetik a diákok (már ha engedik nekik), vajon ő elhiszi azt az alternatív világot, amit a királyi meg az egyéb talpnyaló magántévék tárnak a magyarok elé? Lenne mersze bevallani, hogy a hírek túlnyomó többségét nem is az MTI gyártja, hanem készen kapjuk keletről, a többi meg egyetlen célt szolgál, a birkanemzet tökéletes agymosását?

Persze a rendhagyó órán problémát okozhat, ha a gyerekek netalán hangosan véleményt nyilvánítanak, ha pedig ez nem engedélyezett számukra, még mindig jöhet a nézők körében hirtelen járványossá váló köhögő roham, nehéz tárgyak leejtése és egyéb hangeffektusok garmada. És a közvetítés is megszakadhat „technikai” okokból, ha túlságosan kétfarkússá válna a helyzet.

A kérdés azonban adja magát, miért vállalja be Áder az ellenséges környezetet? Vajon hiányzik a nép közé csak ritkán merészkedő, és akkor is csak gondosan, előre válogatott társaságba érkező köztársasági elnökünknek az, hogy látványosan utálják olyan fiatalok, akik még nem félnek semmitől, pláne nem a viszkető tenyerű Fidesz-KDNP aktivistáktól? Akik hiszik, attól még elvégezhetik a gimnáziumot, hogy mertek véleményt nyilvánítani egy olyan személlyel szemben, akit még keresztnevén sem szabad szólítani és aki alaptörvényileg sérthetetlennek van nyilvánítva? Vajon hány fegyveres őrzi majd az elnököt, nehogy a szembehazudozáson felbőszülő tizenéveseknél elszakadhasson a cérna?

kader_janos_2.jpgÁder János választhat: vagy kiáll és elhiteti a diákokkal (meg a közvetítést nézőkkel), ő a világ legjobb és legalkalmasabb köztársasági elnöke, akinek nemcsak törvényileg jár a tisztelet, de meg is érdemli azt (mission impossible), vagy inkább beteget jelent és megfutamodik (de minimum letiltatja az élő adást).  Vagy csak simán átteteti a helyszínt a Valódi Békemenet egyik nyugdíjasklubjába bevallva, a haragvó és elkeseredett fiatalok mégsem az ő hálás és kézcsókdosó közönsége.

„Amikor egy erkölcsös ember beszél, hallgasd meg. De amikor egy erkölcstelen beszél, úgy taszítsd el a szavait, mint a rohadt gyümölcsöt. Az igazság soha nem fog sugározni egy olyan szívből, amely tele van korrupcióval és hazugságokkal.” (Suzy Kassem)

 Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!

süti beállítások módosítása