Mennyit ér a magyarországi rákbetegek élete? Ha stadion, egyházi vagy migráns-egyenértékessel számolunk, akkor nem sokat.
Azt már tudjuk, hogy a kormányunk szerint minden sportra költött egy forinttal két forintot lehet megspórolni az egészségügyi kiadások terén meg azt is, hogy a közbeszerzésekre fordított milliárdok cirka harmada tűnik el kormányközeli haverok zsebében, de abban azért csak reménykedhettünk, hogy a rákosok élete megér legalább egy stadionnyit. Mondjuk annyit, mint amennyibe a Haladás szuperstadionja került Szombathelyen, azaz cirka 15,2 milliárdot. Ez az összeg hétvégenként 8.940 fő aktív szotyolázását teszi lehetővé és biztos van valaki odafent, aki – legalábbis a stadion méreteit látva – hisz abban, hogy a 2017 őszi átlag kétezer körüli szurkolószám megnégyszereződik úgy, hogy még az alkalmankénti borsos belépti díjat is hajlandók a tisztelt látogatók kifizetni. És ez csak egy stadion a sok közül … És míg a klubsport mindenek felett, mi a helyzet az egészségüggyel és a spórolással?
Balog humánminiszter úr – így kampányidőszakban – ott van a gáton és gáláns ígéretet tett a hazai rákbetegeknek: az idén 5 milliárdot áldoznak fejlesztésekre, az elkövetkező években meg még 10,3 milliárdot. Azaz éppen annyit ígért, mint amennyibe egyetlen vidéki stadion került. Igaz, hazánkban éves szinten 33 ezren halnak meg rákban (az összes halálozás egynegyede) és harmadával több honfitársunk veszti életét ennek a betegségnek köszönhetően, mint az uniós átlag, de ez sem ösztönzi a kormányunkat láthatóan arra, hogy – így kampányidőszakban – legalább kétstadionnyi pénz elköltését ígérje meg nekünk. Ebből is látszik, kormányunknak pontosan mennyit is érnek a saját állampolgárai – hát nem annyit, hogy érdemes lenne akár a Tao-pénzek 500 milliárdjának legalább 10%-át az egészségügyre költeni. És miközben a látványsportokba (és különösen a minimális európai színvonalat alulról talán nyaldosó fociba) öntik a sokszáz milliárdot, addig honfitársaink belehalnak olyan betegségbe, amelybe más országokban azért nem annyira muszáj.
Mi ez, ha nem aktív eutanázia, tudatos, szervezetten és nagy tételben elkövetett népirtás? Ráadásul az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a majdani fejlesztésekre fordított költségvetési források egyharmada kartelezés és túlszámlázás miatt magánszámlákon fog kikötni, tehát az igazi fejlesztés-érték maximum 10 milliárd körül lesz ha lesz, már ha hihetünk Balog miniszter úr ígéretében. És sovány vigasz, hogy valószínűleg a fent említett stadion építési költségéből is ellophattak minimum egyharmadot. De azt is be kell vallani, ha tervezési vagy kivitelezési trehányság miatt összeomlik a 15 milliárdos stadion, az áldozatok száma nagyságrendekkel kevesebb lesz, mint ahány embert évente eltesz láb alól a kormányunk azzal, hogy az elmúlt nyolc évben azt tett az egészségüggyel, amit tett. És amit – szinte kivétel nélkül – minden választópolgár érez a saját bőrén is.
Vajon a választók belegondolnak, hogy kormányunk – szimplán mérhetetlen gazdagodni vágyásból – évente hány embert ítél szenvedésre? Hány honfitársunk kapja meg a halálos ítéletét csak azért, hogy kapzsi politikusaink még többet tudjanak lopni, aztán ha nekik dobja majd a gép ezt a borzasztó betegséget, magánklinikákon uniós átlag feletti gyógyulást fizethessek meg maguknak? Vajon ez hogyan fér össze a fennen hirdetett keresztény nemzettudattal, a Bibliával meg a tízparancsolattal? Vagy a keresztényi szeretetet letudják Orbánék azzal, hogy számolatlanul (és elszámolási kötelezettség nélkül) osztogatják a milliárdokat az egyházaknak? Vajon a reformátusok (csak) a múlt év végén kapott 85 milliárdból mennyit áldoznak az egészségügyre és arra, hogy kevesebben haljanak meg rákban? Még az is lehet, hogy egy fillért sem, az emberek sorsát meg Istenre bízzák, ő csak tudja, hogy mit csinál és ki mit érdemel? És egyetlen egyházi főméltóságtól sem hallottuk azt, hogy nem, nem kérnek támogatást, inkább fordítsa a sok-sok milliárdot a kormány az egészségügyre … Még az sem lényeges, hogy szép lassan elfogynak a hívek meg azok, akikért imádkozni lehetne.
Még a migránsok elleni küzdelemre is nagyságrendekkel többet fordítanak Orbánék (2015 óta cirka 100 milliárdot), mint a rákbetegség elleni küzdelemmel kapcsolatos fejlesztésekre. Pedig ha belegondolunk, hány honfitársunkat is ölték meg migránsok? És hánynak okoztak sok-sok éven át tartó szenvedést? Egy normális világban valószínűleg az emberélet elsőbbséget élvezne a politikusok döntési preferenciáiban, de mi ugyebár nem normális világban élünk, hanem a kőkemény orbánizmusban, ahol csak az érdemel életet, akinek pénze is van azt megfizetni.
És igen, hazánkban mindenki annyit ér, amennyije van és addig él, amennyije van.
Kapcsolódó posztok:
