Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szerint felmérések bizonyítják, hogy minden sportra fordított egy forint két forint megtakarítást eredményez az egészségügyben.

Most ne menjünk bele olyan városi legendákba, mint amilyen Churchillhez kapcsolódik, miszerint csak abban a statisztikában hisz, amit ő hamisít és az olyan állítások valóságtartalmába se bonyolódjunk bele, mint van kis hazugság, nagy hazugság és statisztika. Kormányunk esetében még az is lehet, hogy van ilyen sport-egészségügy korrelációs felmérés, csak nem nálunk készült, hanem például Hollandiában vagy van, de csak áprilisi tréfának szánták az angol tudósok és most elképedve nézik, ahogy egy illiberális államberendezkedés a nagyüzemi lopást utólag az ő agyrohamukkal legitimizálja.

Egy biztos, az lényegtelen, hogy van-e ilyen felmérés, a Fidesz úgy viselkedik sport-ügyben, mintha lenne és nemcsak hogy van, de alapjaiban támasztja alá a nemzetgazdaság működését: azaz minden sportra fordított forint után kettőt von el az egészségügytől, ha már úgyis meg van takarítva. Aztán csak meg kell nézni, mi lesz ezekből az összekuporgatott és immáron szuper jó helyre ment forintokból:

• eredetileg gyerekeknek szánt tanuszoda helyett wellnessközpont fideszes kádereknek (még Bástya elvtárs is belesápadna az irigységbe),
• ahogy a füredi tehetséges gyerekeknek tao-pénzből épülő kollégium is valahogy négycsillagos wellness hotellé lényegült át.
• A Dagály is egyszer majd biztos a népé is lesz,
• ahogy a csekély 43 milliárd forintból felhúzandó Nemzeti Korcsolyázó Központ is zászlóshajója lehet a 2026-os téli olimpiának.

Hogy mindezektől a sportcélú beruházásoktól vajon miért lesz jobb a magyarok egészségi állapota még rejtély (de a kormányzati tájékoztatónak álcázott Fidesz-turnén majd rákérdezhet, aki akar és mer is), ahogy a látványsportokba beletömött vagy 500 milliárd sem csökkentette honfitársaink átlag testtömeg indexét, az is tuti. Mindenesetre várható, hogy újabb és újabb kamufelmérésekkel majd bizonyítják (haver jól megszámítja a vastagon fogó ceruzájával), nem is kettőt spórol egyen a kormány, hanem rögtön négyet. Tehát még több forrást ki lehet venni az egészségügyből és a tényleges egészségügyi ráfordítások egynegyede is simán, különösebb szívfájdalom nélkül ellopható – kormányunkat láthatóan az sem zavarja, hogy minél többet öl a látványsportokba, annál inkább elmaradnak az eredmények.

Dicsekszik még a kormány olyan nagyszerű tettekkel is, hogy a 2010. évi 50 támogatott sportesemény 2017-re 113-ra emelkedett, ami nagyszerű annak, akinek lételeme a lelátón szurkolás, különösen ha a VIP-parkolóból egyenesen a VIP-páholyba mehet és ott rögtön kap egy nagy zacskó szotyit is, nehogy kilógjon az oligarchák közül. Sőt, az is örülhet, akinek csurran-cseppen a sok támogatásból, lehet habzsi-dőzsölni, marketingelni, őrző-védeni, újrafüvesíteni meg takarítani, hogy az építkezésekről már ne is beszéljünk. Azonban a soha nem látott pénzcunami nem vigasztalja azt az adófizetőt, akitől az iskolában a szülői értekezleten már megint pénzt koldulnak, hogy a szülői munkaközösség tudjon venni sportszereket a mindennapi testneveléshez, például labdát, trambulint meg ugrókötelet, ne csak egymást nézzék a gyerekek, ha már kifáradtak a körbe-körbe futásban meg a gimnasztikában.  Mert míg százmilliárdok mennek el úszó VB-re, olimpiai hagymázas álmokra meg hasonlókra, addig normális tornateremre nem telik, hogy olyanokról, mint szőnyegekről, pingpongasztalokról, tollas ütőkről és egyéb luxustárgyakról említést se tegyünk. És olyan tömegsporttal kapcsolatos létesítmények sem szaporodtak gombamódra az elmúlt években, amelyek az átlagmagyar tömegsportjára alkalmasak lennének – olyan termek, ahova este meg hétvégén (ingyen vagy igen kedvező áron) el lehet menni bokszolni, hokizni, asztaliteniszezni vagy kosárlabdázni és ahol a tinédzserek is gengelhetnének nyugodtan.

Az átlagmagyart az sem lelkesíti fel, hogy a versenyengedéllyel rendelkezők száma megduplázódott 2010 óta, hiszen egy középiskolás átlagdiáknak esélye sincs hetente többször edzésre eljutni azután, hogy heti 40 órát töltött az iskolában és további 20 órát még otthon, tanulással és leckeírással. A mindennapos testnevelés is jó lenne, ha lenne infrastruktúra és nem lakótelepi körsétával telne azok ideje, akik nem férnek be a tornaterembe és megfelelő, lépcsőn ugráláshoz alkalmas lépcsőház meg méretes aula sincs az épületben. Az eredmények tényleg szépek papíron, de egy olyan alternatív valóságot építenek, amelyet csak a belterjes nyugdíjasklub és a békemenetes rendezvények között ingázó, saját rokonaival sem törődő nyugdíjas egybites agya fogad be.

Nyitrai Zsolt még arról is elfelejtett szólni, hogy a sportolók mennyivel többe kerülnek az egészségügynek, mint egy átlag életvitelt folytató, ugyanolyan korú adófizető (vagy leendő adófizető) – elég csak a sérülésekre gondolni meg olyan speciális, ámde szükséges szaktudásra, mint amit például az extrém igénybevétel ellensúlyozása, illetve a legmodernebb doppingszerekkel kapcsolatos kihívások, hogy csak egy pár rizikófaktort említsünk. És igen, minél diktatórikusabb vagy korruptabb egy hatalom, annál kedvesebb neki a sport – mert vagy dicsekedhet az eredményekkel és biztonsági szelepnek használja azokat (cirkuszt a népnek), vagy az egyetlen igazi cél a lopás, a közpénz bármi áron és bármekkora mennyiségben közpénztelenítése.

A gondolkodásra is képes adófizető most nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen – amit le akarnak nyomni a torkán az olyan vérlázító, hogy csak egy olyan hatalomnak juthat eszébe, amelyik már régen elszakadt azoktól, akik egyszer megválasztották. Mert igen, lehet gyönyörű, színes füzeteket nyomtatni a sport nagyszerűségéről, de ez nem vigasztalja azokat, akiknek hónapokat kell várni egy térdsérülés korrekt megvizsgálásához, netalán kardiológiára vagy ortopédiára van beutalójuk, esetleg nem magánrendelés keretében szeretnék megtudni, mire allergiások. Vagy éppen embertelen körülmények között haldokolnak a sürgősségin.

És igen, a sportot támogatni (és azon keresztül pénzt lenyúlni) egyszerű, az egészségügyet rendbe tenni már nem annyira. Nem is vállalkozott rá a Fidesz az elmúlt majd nyolc év alatt (egyelőre még mindig Gyurcsány a hibás, ha kérdezik meg az emútnyócév, ha meg nem ő, akkor Soros) és újraválasztásuk esetén sem remélhetünk pozitív irányú változást még akkor sem, ha a kampányszakijaik épp az egészségügy gyalázatos helyzetével kénytelenek a legtöbbet foglalkozni. Mert a fideszes rendszer alapja a korrupció, a kontraszelekció és a hazugság, mindez pedig lehetetlenné teszi a nagy komplex rendszerek józan ész alapján átalakítását.