A kormánynak meg az illetékes minisztériumnak ötlete ezer, például kéne lőtér (kincset érhetnek a jó fegyverhasználati ismeretek, pláne egy labilisabb gyerek esetében), de jó lenne tanuszoda (egyszer talán még meg is épülnek, a lényeg, hogy jó sokba kerüljenek) meg zongora is, attól lesz igazán okos a magyar diák. Aztán hogy ne hiába porosodjon a sarokban, jöhet a mindennapos testnevelés után a mindennapos ének is, a gyerekek meg heti 10 órában csak mint a mókus fenn a fán dalolnak és mozognak. A maradék 20-25 heti tanórán meg küzdjenek meg a „futottak még” tantárgyak, legyen szíves harcoljon meg a létéért a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a történelem, a természettudományos tárgyak frakciója (fizika, kémia, biológia, földrajz, „science”, kinek mi jut), aztán jó lenne még az informatika is, csak tanár legyen hozzá olyan, aki többet tud a gyerekeknél. Kikapcsolódásnak jöhet a hittan (erkölcstan), rajz, média, dráma, technika, bármi, amit az adott évfolyamra a Nemzeti Alaptanterv 18 éven alulit csak fotón meg amerikai családi filmben látó készítői megálmodnak. A következő PISA-tesztet meg majd lemondjuk, hiszen ki az, aki szerint kötelező az OECD tagjának maradni? Szingapúrt meg Vietnámot úgyis nehéz legyőzni, ha pedig meg sem próbáljuk, akkor egy csomó kudarcélménytől mentjük meg a büszke magyarokat, elvégre Kodály meg Puskás nemzete vagyunk, majd éneklünk meg focizunk. Vagy jobb híján belép a kormányunk abba a klubba, ahol a fő cél a Biblia ismerete (bár ehhez is magolni kell, nem is keveset) és máris jobb helyezést érünk el, bár az amerikai kreacionisták előnye egyelőre utcahossznyi, de a remény hal meg utoljára.
„A kormány hatékony robotokat akar, nem emberi lényeket, mert az emberi lények veszélyesek lehetnek a kormányra – és egyben az egyházra is. Ezért van az, hogy a kormány és az egyház felügyelni akarja az oktatást.” (Jiddu Krishnamurti)
Aztán kellene még olyan pedagógus is jó sok, akinek nincs kormánykritikus véleménye – mert az ilyet immáron tilos alkalmazni, meg is üzenték a minisztériumból. Még akkor is feketelista, ha nem a gyerekeket szórakoztatta a rendszer bírálatával, hanem magánemberként nyilatkozott a Facebook oldalán, gyakorolva a véleménynyilvánítási szabadságát. Ami megilleti a pedagógust is ugyebár, de csak azután, ha már nem pedagógus. Sőt, a házastárs is útilaput kaphat, jobb ha elhatárolódik a párjától és csak otthon, a paplan alatt tárgyalják ki a pedagógus életpályamodell rögös szakaszait meg a kormányunk elhibázott oktatáspolitikai lépéseit. A diákokat meg majd tanítja olyan, akinek még tanári végzettsége sincs, a birkaképzőbe az is elmegy, a lényeg, hithű pártkatona legyen önálló gondolatok nélkül, az nem tud elültetni káros eszméket a gyerekekben.
„A gyerekek nem arra emlékeznek, mit próbálsz nekik megtanítani. Arra emlékszenek, ki vagy.” (Jim Henson)
De mit szeretnének a gyerekek?
Ezt momentán senki szakember nem kérdezi meg, hiszen
- a gyerek csak egy zavaró tényező az oktatásban, egy muszáj-faktor, nélkülük is baromi jól elketyegne a rendszer,
- úgysem tudnák, hogy nekik mi a jó, csak hülyeségeket beszélnének, de majd az iskola elintézi, hogy csakis egyenirányban egyengondolataik legyenek, hajrá birkaiskola.
Gyerekek kipipálva.
Egyszer volt egy nagy csoda,
neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
az kapott dicséretet.
(Weöres Sándor: Birka-iskola, részlet)
A szülőket sem kérdezi meg senki, pedig ők azok, akik adójukból fizetik a ma köznevelésnek csúfolt állami szolgáltatás árát – és sok lehetőségük nincs panaszra, ez van, ezt kell szeretni, a pénzesebbje gondolkodhat még magánban havi nyolcvanezerért, a csóróbb megelégedhet egy magasabb színvonalú egyházival, de akkor a vasárnap délelőtti hitgyakorló programot is be kell vállalnia. Jó, néha a kormány elragadtatja magát és összehív olyan álkerekasztalt, amiben csakis az ő házi kedvenc kormánylojális álcivil „szülői” szervezetei vannak, azok meg majd kijelentik nagy nyilvánosság előtt, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó és tényleg, jobb már nem is lehetne.
Szülők kipipálva.
A tanárok? Az ő véleményük sem számít sokat (és ne is merjék elmondani, mert fel is út, le is út), egyébként is lefoglalja őket az agyonadminisztráció, törődjenek a különféle értékelésekkel, ellenőrzésekkel, portfóliókkal meg bármi mással, amit épp aktuálisan kitalálnak nekik odafent. Hogy már alig vannak? Ez csak gaz híresztelés, hiszen minden iskolában van még tanítás, az meg hogy van olyan intézmény, amelybe két éve nem találnak kémiatanárt nem gond, a fizikatanár helyettesít. Vagy az énektanár, aztán ha majd bevezetik a mindennapos énekórát, akkor lesz elég óraszáma ahhoz, hogy ne tudják rásózni ezt a remek feladatot, a helyettesítésre pedig felkészül a rajz- és médiaszakos. És igen, a tanároknak szintén vannak olyan érdekképviseleti szervei, amelyek kormányzati talpnyalásra szakosodtak, az ő véleményük bőven elég, ha már végképp nem lehet elodázni a meghallgatásukat.
Tanárok kipipálva.
A kormány meg eközben ezerrel ötletel, a lobbiérdekek meg az egyházaknak meg egyéb fontos szereplőknek behízelgés túltolása meg is hozza az eredményt. Jöhet a „bezzeg az ének tagozaton jobbak az átlagok, énekeljen hát minden gyerek sokkal többet” érv. De mi van azzal, aki nem szeret? Ahogy nem mindenkinek van tehetsége a sporthoz, úgy az ének és a rajz sem mindenki álma, az meg pláne nem, hogy legyen még több ilyen óra. Van olyan gyerek, aki retteg, ha egy ugrószekrény elé kerül vagy a kidobóban felé repül a labda, a másik a nyilvános énekléstől kap frászt, a harmadik meg attól, ha le kell rajzolnia, mi is történt a nyáron. Nem vagyunk egyformák (és már gyerekként sem voltunk azok), és attól sem fog beindulni a nagyüzemi jókedv, ha minden iskola kap egy pianínót, maximum a takarító néni követeli, lakatolják le végre a hangszert, mert utálja kidobni belőle a penészes szendvicseket és a fedelére rendszeresített horgolt terítőt is macerás minden délután levadászni a függönykarnisról.
Aztán nehogy azt higgyük, hogy vége, ott van a minden iskolába dzsúdó ötlet is, immáron NAT-szintre emelve. Feltételezzük, biztos lesz elegendő tanár, aki majd megtanítja kúszni-mászni-esni a lurkókat, ahogy a küzdősportok szellemiségét is sikerül átadni (nem arra használjuk, hogy a kisebbektől elvegyük az uzsonnapénzt), az viszont kétséges, honnan lesz elegendő terem ahhoz, hogy minden gyerek lásson is dzsúdó szőnyeget a talpa alatt. Mert azokban az iskolákban, ahol még a tornaterembe sem jut be minden mindenki, mert egy tanórára 3-4 osztály is pályázna, ott bizony nehéz lesz küzdősportot oktatni a legrátermettebb tanárnak is. Még jó, hogy Putyin nem programozó, mert akkor a dzsúdó helyett az iskolák számítógépes infrastruktúráját kellene felfejleszteni, az meg mennyivel többe is kerülne? És hasonlóan hálát adhatunk az égnek, ha már sport, akkor nem hoki, síelés vagy lovaglás (bár erre volt Kincsem-program egykor), mert az sem lenne olcsó mulatság. Na jó, a KGB-s múltra tekintettel jöhetnek a lőterek, majd a kormányközeli haverok felépítik, üzemeltetik meg beszállítják a fegyvereket meg a lőszert is, az iskolapszichológusok meg retteghetnek, a sok frusztrált gyerek mire használja az óvatlan pillanatban lenyúlt muníciót.
A legtöbb szülőnek és pedagógusnak is lenne ötlete, mi kellene még az iskolákba – például
- egy normális, a gyermekeket a XXI. század kihívásaira felkészítő Nemzeti Alaptanterv,
- modern pedagógiai és szaktárgyi ismeretekkel felvértezett, általános műveltséggel is bíró tanárok (elegendő mennyiségben),
- nem életveszélyes iskolák,
- kényelmes tornatermek,
- gyerekbarát iskolaudvarok,
- ehető menzakaja,
- naprakész számítógépes rendszerek,
- tanulható tankönyvek és hasznos egyéb tanulást segítő eszközök meg nem utolsó sorban
- olyan padok és székek, amelyek nem szedik szét a gyerekek ruháját.
Aztán ha mindez megvan, beszélhetünk a lőtérről meg a mindennapos énekről.
„A tény az, hogy az oktatás a propaganda egyik formája – egy tudatosan kialakított rendszer a diákok felkészítésére, de nem a gondolatok mérlegelésének képességére, hanem egyszerűen csak a készen kapott gondolatok lenyelésére. A cél „jó” állampolgárok előállítása, akik engedelmesek és nem kérdezősködnek.” (H. L. Mencken)
És mi a legfontosabb, ami kellene még az iskolákba? Józan ész és ideológia mentes oktatás. De sajnos ezekből van a legkevesebb.
