Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Választások után tömeges leépítés a közigazgatásban?

2018. január 02. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngKormányunk uniós pályázaton 5 milliárd forintot nyert arra a célra, hogy egy csomó embert kirúgjanak a közigazgatásból, azaz csoportos leépítést hajtsanak végre brüsszeli forrásból. Ez akár még üdvözítő is lenne a költségvetésünk szempontjából, ha a ritkítást odafent kezdenék, azaz rögtön a felesleges államtitkárokat meg a legkülönfélébb, megjegyezhetetlen nevű, havi szinten fejenként akár milliós juttatásban is részesülő miniszterelnöki biztosoknak, kormánybiztosoknak meg miniszteri biztosoknak kötnének első körben útilaput a talpára, ám egyelőre nem úgy néz ki, hogy ők lennének azok, akik lapátra kerülnek.

A cél elviekben üdvözítő: Demján Sándor (azaz a kormány) szerint 350 ezer állami alkalmazott felesleges jelenleg (most tekintsünk el attól, hogy nagyságrendileg kb. ennyivel szaporította a Fidesz-KDNP a közszolga-állományt) és az is igaz, hogy ezek finanszírozása iszonyatosan nagy terhet jelent az adófizetők számára. Az sem kutya, hogy míg a német gazdaság elketyeg valahogy 9 százaléknyi közszolgával (az összes munkavállaló közül ennyien kapnak az államtól fizetést), addig a magyar közigazgatásban ugyanehhez 19% szükséges. Ez a szám ráadásul igen csalóka, mivel nálunk nemcsak az él az államból, aki a KSH szerint közalkalmazott vagy köztisztviselő, hanem ott vannak még a közmunkások, a legkülönfélébb állami vállalatok munkajogviszonyban lévő dolgozói, hogy a bújtatott támogatásban részesülő különféle szervezetek munkásairól már ne is beszéljünk. Ha csak abba belegondolunk, hogy a tao pénzekből hány ember kapja a fizetését (vagy annak egy részét) meg az álcivil szervezetek aktivistáinak és az állami hirdetésekből tengődő kormányközeli, ám hivatalosan privát média, közvéleménykutatók, stb. talpnyalóinak miből vajazódik meg a mindennapi kenyere, akkor ez a 19% valahol bőven meghaladhatja akár a 25%-ot is. Vagy a harmincat.

Nem sok adófizető hullatna könnyeket tehát akár a hivatalos, akár a bújtatottan közpénzből etetettek kiebrudalása miatt, ám – különösen Demján Sándor szösszenetét átgondolva – most sem a léhűtőknek kell aggódniuk, sőt. A Rokonok óta tudjuk, országunk hogyan működik és talán soha nem volt annyira igaz mint most, hogy minél csókosabb valaki, annál nagyobb az esélye, hogy megmarad a státusza még akkor is, ha az ég adta világon semmi szükség sincs rá. Valószínűleg ezer indoka van annak miért létszükséglet kicsiny országunkban a vitorlázási meg a kisvasútügyi biztos, ahogy a kerékpározás is olyan fontos, hogy normál közigazgatási keretek között megoldhatatlan a problémája. Nem, Demján szerint a megoldás nem a rangkórságosok meg a legkülönfélébb ál-háttérintézmények dolgozóinak elbocsátása – a mindenhez értő vállalkozó a felsőoktatásban és a közoktatásban robotoló pedagógusok számát csökkentené elsősorban, meg hát a jelenlegi 160 kórház helyett szerinte elegendő lenne 20 is. És mi a vigasztaló? Hogy Budapest, a világváros ezek szerint akár még két kórházat is kaphat, bár az egyik ebből tuti sportkórház lenne.

magyar_kormany_karvalyokfoldje_blog_hu.pngÉs ez az a pont, ahol kezdhetünk nagyon félni, valójában milyen egészségügyi (meg egyéb közigazgatási) „reformon” töri a fejét a kormány, ha már Demján így kikotyogta. Vajon az egészségügyi intézmények hasonló sorsra jutnak, mint az oly sikertörténetnek számító köznevelés? Egy-egy nagy megyei kórházba betagosítani az összes kórházat, speciális célú intézményt, szanatóriumot meg klinikát, ami egy-egy megyében fellelhető? A papír mindent elbír, még azt is, hogy akár másfél millió embert lásson el egyetlen intézmény, azaz például a főváros minden polgára egyetlen kórházban próbáljon gyógyulni. Főleg ha azok, akiknek ez az isteni szikra kipattant a fejéből, állami javadalmazásuknak köszönhetően magánintézményben gyógyíttatják magukat.

A pedagógus elbocsátásokkal hasonló sors várna az iskolákra is – minek annyi általános iskola egy-egy területen? Legyen elegendő városonként-kerületenként három, hogy a lehető legoptimálisabb legyen a pedagógusok kihasználtsága. Sőt, az osztálylétszámokat is vissza lehet állítani 42 főre, a szocializmus gyerekbummja idején is elvolt valahogy a rendszer. A felsőoktatásban is csak arra kell vigyázni, hogy a fizetős külföldiek megfelelő szolgáltatást kapjanak a pénzükért, a magyaroknak elég a fapados képzés is három-ötszáz fős, több termes, kivetítős, egyetemközi szinten összevont előadások és az online szemináriumokban is van még bőven rejtett tartalék. Aki meg minőségi diplomát akar, az majd elmegy külföldre, aztán vissza sem jön soha többé.

Ha pedig már minden nem csókos utcára került, felmerülnek a következő kérdések:

  • ki fog dolgozni? Mert hogy nem a különféle biztosok, az is biztos.

 

  • Ki tanítja a gyerekeket, ha kirúgják a pedagógusokat? Lesz még fizika meg kémia óra, vagy mint felesleges földi hívságot, az ilyen „luxus” órákat is megszüntetik a nagy leépítéssel? Netalán összevonnak iskolákat (az osztálylétszámok és a pedagógus óraszámok drasztikus emelésével egyidejűleg), a haver meg mindehhez épít aranyárban új épületeket? Vagy a jelenlegiekből egy-egy kiválasztott iskola udvarába bérelnek (szintén havertól) konténereket osztálytermeknek, ebédlőnek és közmunkások felügyelnek a diákok tömegeire? A szülők meg majd megoldják az intézménybe eljutást, hiszen jogszabály kötelezi őket arra, hogy iskolába járassák a gyereküket. Megoldás lehet még az egyházaknak átadni az egész köznevelést úgy, ahogy van, így a pedagógus közszolga viszonya már meg is szűnik, létszámleépítés kipipálva.

 

  • ha drasztikusan lecsökkentik a felsőoktatás dolgozóinak számát, vajon ez együtt jár egyetemek-karok megszüntetésével is? Vagy csak konkrét szakok indítását tiltják meg? A keretszámok drasztikus csökkentése elviekben nem lehet megoldás, hiszen attól még ugyanúgy kell tanár meg tanszék, ha nem 50, hanem csak 10 fő vehető fel egy-egy kurzusra. És ki határozza meg, melyik tanszék maradhat és melyik megy a levesbe? Majd Parragh meg Demján eldönti, milyen végzettségű diplomásokra van szüksége a gazdaságunknak az elkövetkező 20 évben?

 

  • ténylegesen hogyan képzelik el 9 és fél millió magyar ellátását 20 kórházzal? Megyénként melyik az a kórház, amelyik megmaradhat? És Budapesten? Mi lesz a klinikák és a speciális intézmények (onkológia, rehabilitáció, traumatológia, stb.) sorsa? Ki dönti el, milyen típusú ellátásra van szüksége a magyarnak és mi az, amire egyáltalán nincs? Ha pedig sikerül a terv és csak 20 kórház marad az egész országban, akkor ez hány emberéletbe kerül majd évente? Miért nem elég az a feleslegesen láb alól eltett évi 32 ezer áldozat? És lesz bárki is, aki egyszer csak majd a vádlottak padjára kerül foglalkozás körében elkövetett, különösen sok emberen elkövetett aktív eutanáziáért (azaz népirtásért)?

 

  • mi lesz azokkal, akik az utcára kerülnek? Ha piacképes tudásuk lenne, a többségük már réges-régen máshol tengetné életét, sokkal magasabb fizetésért. Hogyan zárkóznak fel, milyen programok indulnak a számukra, hogy ismereteik újra naprakészek legyenek? Mennyi idő kell nekik ahhoz, hogy elhelyezkedjenek és ki fizeti majd ki annak a költségét, ha az új munkahelyük miatt költözködniük kell az ország egyik végéből a másikba? Vajon valaha is fel tudják venni a piacból élők tempóját?

 

  • a csoportos leépítésnek vajon hány százaléka lesz olyan leépítés, amely valójában nem leépítés? Amikor az állományt simán csak áthelyezik olyan státuszba, amely papíron nem közszolga? Hogyan alakul majd nagy hirtelen a nagy állami vállalatok létszáma?

 

  • az ötmilliárd uniós támogatásból vajon hány forint fog a ténylegesen rászorultakon (azaz a leépítetteken) segíteni és mennyi vándorol különböző tanácsadó cégeken keresztül privát számlákra mindenféle eredmény nélkül? 50%? 80%? Hány felesleges tanulmány íródik, hány hasznavehetetlen, alibi workshop rendeződik majd országszerte szimplán pénzmosási-kitalicskázási célból?

 

A kérdések száma szinte végtelen.

 

Mondhatjuk, több is veszett Mohácsnál, mi az az ötmilliárd, egy stadion ennek többszörösébe kerül. De ha belegondolunk, milyen területekhez akarnak hozzányúlni azok, akik már eddig is csak az oktatási és egészségügyi szektor tudatos romba döntésén munkálkodtak, akkor jobb, ha már ma kitaláljuk, miből és hogyan finanszírozzuk életben maradásunkat, ráadásul mindezt megint csak Brüsszelnek köszönhetően. És igen, ideje lenne megállítani Brüsszelt.

 

Az illetékes minisztérium persze mosakszik, a tömeges leépítés nem is tömeges, mégha a megnyert pénz tömegesre is van, ráadásul nemcsak a közszférára költhető, hanem a privát szférában kirúgottakra is.

 

Már csak egy nagy kérdés van akkor hátra, kinek higgyünk és miről is beszélt akkor Demján, egyedül találta ki mindezt vagy egy borgőzös VIP-vacsorán súgtak neki, netalán a kezébe került egy olyan tervezet, amelyből ezt a kormányzati szándékot hámozta ki? És ezzel el is érkezett az a pillanat, amikor csak remélhetjük, ezt az ötmilliárdot valaki csak ellopja, nem pedig arra használják fel, amiről nagy magyar vállalkozónk értekezett.

A pedagógusok, a felsőoktatásban és az egészségügyben dolgozók meg egyéb közszolgák pedig elgondolkozhatnak, kire is szavaznak majd tavasszal.

 

                                                                                                                    

süti beállítások módosítása