Brüsszel betonozta be, Brüsszel is tudná eltávolítani.
Meddig maradunk még az Unió tagja? Addig, ameddig miniszterelnökünk úgy nem dönt vége, elég, ennyi volt. Az időpont pedig csakis attól függ, mikor zárják el odakint a pénzcsapot.
Mert mit is köszönhetünk az Uniónak? A kormányunk szerint nem sokat, hajrá szuverén államok (ugye milyen jól bejött az elmúlt 500 évben?), a globalizációnak úgyis vége, mindenki azt tesz, amit akar, Magyarország meg különösképpen megérdemli, hogy holmi nyugatbarátok ne picsogjanak, a jövő egyébként is keleten van, ott mindig becsülték az egyedi akaratot. Persze azt is bevallhatná miniszterelnökünk hogy elkúrtuk, azaz bármennyi támogatást is kaptunk eddig az Uniótól, egyre jobban leszakadunk és sokkal jobb azt propagálni, bezzeg a kelet, mint beismerni, nyugaton csakis a kudarc vár minket. Nem is kevés, hanem sok, zsákszámra és előre csomagolva.
Az Unió szószólói ráadásul nincsenek is kussban, pedig pofaalapállás járna csak nekik, hivatkoznak a magyar állam által is aláírt nemzetközi egyezményekre meg alapokmányokra, plusz belekotyognak országunk belső életébe és olyan elavult dolgokat kérnek számon, mint emberi jogok, tanszabadság, átláthatóság meg bármit még, amit Soros aznap reggel az első kávéja mellett bepötyögött a brüsszeli képviselőknek szánt eligazítós e-mailjébe. Meg amiről Putyin, Erdogan meg a kínaiak is azt mondják, baromság, hogy a belorusz elnököt már ne is említsük. Pedig pénzt is küldhetne Soros, rögtön a kormánytagoknak címezve, nevezhetné akár ösztöndíjnak is, hátha akkor hálásabbak lennének azok, akik régen még áldották a nevét, de azóta már megvilágosultak és most az ördöggel egyenértékűnek kiáltják ki. Az öregúr azonban konok és nem úgy néz ki, mint aki diktatúrát pénzelve akar a túlvilágra költözni. Pedig ő is megvilágosodhatna és nyugdíjba vonulása előtt áldozhatna még egy-két gulágra Szibériában, beszánthatná a maradék független magyar médiát Magyarországon és építtethetne pár kacsalábat a magyar kormánytagoknak, halastóval, vidámparkkal, kisvasúttal, csak mert ők is megérdemlik és sajnos a magyar csóró adófizetők az istennek sem tudnak mindent kifizetni-bearanyozni. De mivel Soros makacs, így a magyar politikus alapigényei kielégítése érdekében (még egy vidéki vadászkastély, adriai jacht, svájci bankszámla, offshore biznisz, stb.) ott lop, ahol tud.
Azért valljuk be, az Unió csakis magának köszönheti, hogy ennyi utálatot érdemelt ki a magyar kormánytól. Hosszú éveken keresztül számolatlanul öntötte a pénzt országunk fellendülésébe, viszont nem követelte meg, hogy a befektetések bármilyen szinten is hozzájáruljanak a nemzetünk felemelkedéséhez. Ideje lenne a szívükre tenni a kezüket, tényleg az volt a céljuk, hogy közeledjünk a nyugathoz (a többi volt szocialista országgal együtt), vagy csak annyi, hogy profitéhes multijaiknak egy új, ráadásul közeli és emiatt rettentő kényelmesen elérhető piacot nyújtsunk, valamint olcsó munkaerőt és infrastruktúrát biztosítsunk azoknak az összeszerelő üzemeiknek, amelyeket ilyen vagy olyan okból nem akartak a Távol-Keletre vinni? Érdekelte őket, hogy még egy rongyrázó főtér lett feleslegesen térköves, ha az alapanyagot osztrák cég gyártotta, a kivitelező meg francia vagy német érdekeltség volt? Nem. Érdekelték őket a munkavállalói jogok, ha az ostort a német autógyártók suttogása alapján csattogtatta a kormány? Kizárt. Cserébe nem tolták túl az ellenőrzéseket, mehettek az aranyárban összehozott autópálya kilométerek, pazarló, semmire sem jó, lepusztulásra váró beruházások és itt-ott belefértek a kamu tanulmányok és workshopok is, ha kisebbségekről vagy egyéb nehezen megfogható és nyomonkövethető célokról volt szó.
A magyar politikus azonban élelmes, pláne ha tűzközelbe kerül – akik pedig bejutottak a cukroskosárba mindent elkövettek, hogy a lehető legtöbbet szedjék ki maguknak. Könnyű volt megoldani, hogy a multiknak csak magyar cégekkel konzorciumban legyen esélyük százmilliárdos megbízásokra, ahogy a már réges-régen furcsa körülmények között kiprivatizált magyar bányák is csúcsrajártak, ha útépítésről vagy közművesítésről volt szó. Az uniós támogatások egy része magyar vállalkozókhoz és rajtuk keresztül magyar politikusokhoz került, a szedd meg magad mozgalom pedig Brüsszel segítségével felvirágzott, minek eredményeképpen a helyzetbe hozott nincstelen senkik multimilliárdosokká váltak. Mára eljutottunk odáig, hogy a külföldi multik mellett/helyett magyar vállalkozó zsigereli ki a magyart, az uniós támogatások majd fele pedig vagy értelmetlenül, minden látszat nélkül lett elköltve, vagy csak simán a politikusaink környezetében landolt.
És mire lett fordítva ez a rengeteg ingyenpénz? A fél ország felvásárlására – aki követi a híreket, napi szinten olvashatja, éppen hány milliárdért melyik kormányközeli vállalkozó mit vett, erőművet, szállodát, kikötőt, halastavat, termőföldet, trafikot a gyerekének vagy éppen vidéki kastélyt kipihenni a szorgos hétköznapokat. A lenyúlt pénzekből futotta a magyar média és reklámpiac minősített többségének bekebelezésére is, bármi áron – az új tulajdonosokat pedig egy valami nem érdekeli, mégpedig az, hogy az ingyenpénzből finanszírozott cég a későbbiekben nyereséges-e vagy sem, azonnal bezárják vagy szenvedtetik még egy pár hónapig, hátha a nézők-olvasók maguk is rájönnek, ez már régen nem az a sajtótermék, amire anno előfizettek. Az egészpályás lerohanást maga Brüsszel finanszírozta, ha pedig valaha is nyafogna, mennyire nem kiegyensúlyozott a magyar emberek tájékoztatása és mennyi hazugságot tolnak a képükbe akár magáról az Unióról is, hát legyen szíves nézzen magába, ő nélküle mindez nem jöhetett volna létre.
Mára eljutottunk oda, hogy Brüsszel és az Unió finanszírozta mindazt (vagy legalábbis döntő hányadát), ami most nem tetszik neki. A brüsszeli pénzek nélkül a jelenlegi kormányunk csak az adófizetők torkát szorongathatná, ha kéne pár leeső milliárd rezsicsökkentéssel a szavazatok megvásárlására, a televíziós hazugsággyárak veszteségeinek finanszírozására vagy még egy nemzeti színű stadionra, netalán a mélykereszténységet erősítő bármelyik templom felújítására. A beérkező ezermilliárdos támogatások még mind a mai napig lehetővé teszik, hogy miniszterelnökünk nagy nyilvánosság előtt játssza a jófejet, aki a nyugat elleni keresztes hadjáratának szünetében egymaga emel nyugdíjat, ha propagandistái odaterelik egy rászorulónak látszó nyugdíjas elé. Ha az országnak a saját adóbevételiből kellett volna kifizetni azt a rengeteg infrastrukturális és egyéb beruházást, amire az elmúlt bő évtizedben sor került, bizony most nem osztogathatná a kormány számolatlanul a százmilliárdokat sem a határon túli magyaroknak, sem az egyházaknak, ahogy a rezsicsökkentésre is sokkal kevesebb forrást lehetett volna kidobni az ablakon.
Igen, Orbán Viktor csak azért miniszterelnök még, mert Brüsszel és az Unió teljes mellszélességgel támogatta a kleptokráciájának kiépítését és csak azért lehet a korrupció a kormánypárt gazdaságpolitikájának alapja, mert ezt az Unió szintén lehetővé tette. A magyar választók pedig igenis Brüsszelnek köszönhetik, hogy képtelenek levakarni magukról azt a haveri társaságot, amely – döntő többségében – a külföldi pénzek lenyúlásával gazdasági teljhatalmának kiépítése mellett megszerezte magának a jogalkotást (parlament), a végrehajtást (központi hivatalok, kormányhivatalok, ügyészség, rendőrség), a jogalkalmazást (a bíróságok sem a régik már) és a médiát, mint negyedik hatalmi ágat is.
De mi lesz, ha elfogy az uniós támogatás?
Orbán Viktornak és barátainak már nem lesz oka, hogy a szövetség részesei legyenek, hiszen anyagi előnyük már nem származik a hajbókolásból és az „idegen uralom” tűréséből – pláne úgy, hogy a brüsszeli támogatók haragja egyre csak nő, a különféle vizsgálatokat követelők hangja is egyre messzebb hallatszik. A csalárdul megszerzett pénzek vizsgálhatósága még nem minden esetben évült el, kinek van tehát szüksége az OLAF-ra? Ha Magyarország felmondja a szövetségi megállapodást, akkor ide már nem jöhetnek, a saját ügyészség meg jól elvan a pitiáner biciklitolvajok számonkérésével.
A nyugati barátok sem hiányoznak – a németek úgyis megalázkodnak, amíg a multijaik itt vannak nálunk, a többiek meg majd követik a német mintát, ha nem akarják végignézni a vállalkozóik kivéreztetését. És ki akadályozhatná meg új barátok szerzését? Ott van az orosz medve, a törökök sem kutyák, mindkettővel nagyszerű közös történelmi hagyományaink vannak, maximum a „megszállás” szót kell „vendéglátásra” vagy „látogatásra” cserélni, az időtartam lényegtelen, régen volt már az a cirka 50-150 év, majd kivesszük a történelemkönyvekből, a gyerekeknek úgysem fog hiányozni, legalább több idejük marad, végre bevezethetjük a mindennapi testnevelés helyett a mindennapi éneket is. Számolhatunk a beloruszokkal (róluk a magyarok többsége azt sem tudja, hogy ki fia borja ők), a szerbek is jó haverok amíg nem indulnak tankokkal észak felé, a kínaiak meg jó messze vannak, cserébe idejöhetnek dolgozni, ha már kevés a magyar munkás, vasútépítésben is kiválóak. Ugye mennyivel jobban hangzik, hogy államközi szerződés alapján érkezett munkaerő, mint az, hogy migránsok? Régen kubaiak, holnap kínaiak, egy kutya.
Egyetlen érv sem szól amellett, hogy Magyarország a pénzcsapok elzárása után uniós tagállam maradjon. A szabad utazás? A szingapúriak meg az amerikaiak sem uniósok, mégis utazhatnak. A szabad vállalkozás? A magyar cégek úgyis versenyképtelenek nyugaton, legalább megkímélik magukat a rendszerbe kódolt kudarcélménytől, majd kereskednek keletre, oda talán még el tudják adni, amijük van. A külföldön dolgozó magyarok? Nem lesz bántódásuk, ott is munkaerőhiány van, majd kimókolják, hogyan maradhassanak az osztrák mekiben meg a német szállodákban, csak az angol mintát kell követni.
Előnye viszont van a kilépésnek, nem is kevés. Például a felelősségre vonások elmaradása, a visszafizetési kötelezettségek kikényszerítésének ellehetetlenülése, a nemzetközi bíróságosdi visszaszorulása, a belügyeinktől (emberi jogok, stb.) nemzetközi szervezetek távoltartása, az ellenzék végleges leamortizálása és a civil szféra jogvédősül-korrupció ellenestől együtt kivégzése. Az uniós csatlakozásos korszak nyertesei pedig hátradőlhetnek és számolhatják a vagyonukat és semmi izgulni valójuk sincs, hiszen az ország adminisztrációja, rendfenntartása és igazságszolgáltatása a zsebükben, ahogy az országban fellelhető és piacképes vagyontárgyak (ingatlanok, cégek, média, találmányok, stb.) háromnegyede is.
És vajon mit tesz mindeközben az Unió?
Semmit, mert úgy érzik, egyes egyedül a magyar választók baja, hogy ilyen vérszívó bandát etetnek és nemcsak etetnek, hanem négyévenként újra is választják őket, aki hülye, haljon meg, így járt. Megjelenik ugyan egy-két poszt a nemzeti sajtókban, milyen görények is a magyarok, mert mindent zsebretettek meg elloptak, amit csak kaptak és ennek ellenére nem restelltek az őket etető kézbe harapni, ám amíg a nagy európai gazdaságok multijai biztonságban és kellő adókedvezménnyel stratégiai partnerként profitot termelve működhetnek az országunk területén, csak néha fenyegetnek meg minket, akkor is módjával, nehogy a saját érdekeltségeiknek hajuk szála is görbüljön. És ha jobban belegondolunk, amíg a CBA német mosóport, holland kakaót meg francia sajtot árul és a Fiat is jól fogy, miért lenne érdekük fellépni az Orbán-kormány ellen?
Az Unió nem fog mást tenni, csak rendszeres időközönként (ha már nagyon követelik az elemzők meg az elvakult liberálisok) elgondolkodni azon, létesítsenek-e valamelyik bizottságnak egy albizottságát, amelyik megálmodja, kell-e szankció és ha igen, vajon milyen módon lehetne azt úgy végrehajtani minimum egy évtized alatt, hogy a kecske is jóllakjon meg a káposzta is megmaradjon. Kormányunknak nincs félnivalója, a teszetoszaság győz mindenek felett, akár szó van emberi jogokról, akár nincs, akár diktatúra épül Európa közepében, akár nem.
Egy dologtól tarthat csak Orbán és kormánya, ez pedig az, ha a németek meg a franciák megunják a kelet-nyugati hintapolitikánkat meg az oroszoknak és kínaiaknak nyújtott trójai faló-szerepünket, azaz túl sok orosz meg ki tudja milyen nációjú kémet meg hackert segítünk beavatkozni a német és francia választásokba meg úgy összességében a nyugat-európai országok belpolitikájába. Ebben az esetben juthatnak arra a kényszerképzetre, miszerint úgy lehet megfékezni a legkönnyebben az összes renitens keleti országot (köztünk minket), ha egyet drasztikusan és véglegesen kilőnek (azaz minket), a többi meg majd összeszedi magát és beáll a sorba, ha nem akar hasonló véget érni.
Ez esetben még az is előfordulhat, hogy összeszednek egy kis pénzt kampánynak álcázott reklámhadjáratra, találnak egy maximum 30 év körüli, még ártatlan, tiszta és karizmatikus politikus magoncot és pár hónap alatt olyan fává nevelik, amely képes túlnőni Orbán Viktor árnyékán (majd Macron stábja kitalálja, hogyan) és hálából Európa-kompatibilis gazdasági feltételeket alakít ki plusz beindítja az elszámoltatás úthengerét, tanuljanak csak a kelet-európai politikusok más hibájából, legyenek szívesek.
Ha azonban ennek a forgatókönyvnek a megírására és megvalósítására senki sem vállalkozik, a jelenlegi miniszterelnökünk, hála az Uniónak még jó darabig a nyakunkon marad, majd pár év múlva ki is lép a szervezetből és beköszönt az igazi kemény putyinos-edrogános diktatúra korszaka, Európa pedig elgondolkodhat, mit kezd majd cirka 3-4 millió földönfutó, magyaron kívül semmilyen más nyelvet nem beszélő, alulképzett és versenyképtelen, ámde mélykereszténynek nevelt gazdasági migránssal.
Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!
