Vajon gondolta Orbán Viktor, hogy ez a tavasz hozza el sok polgárnak a megvilágosodás pillanatát? Azt a pillanatot, amikor rájönnek, eddig – teljes mértékben magukévá téve a kormánypropagandát és minden kétség elől fejüket homokba dugva – egy olyan világban éltek, amelynek a folytatását most már nem igazán szeretnék?
Ők azok, akik nem tiltakoztak, amikor a kormány a haveroknak átjátszotta a dohánypiacot, hiszen nem volt érdekeltségük trafikokban.
Ők azok, akik nem tiltakoztak, amikor a kormány a haveroknak átjátszotta a szerencsejátékpiacot, hiszen nem volt érdekeltségük játéktermekben.
Ők azok, akik nem tiltakoztak, amikor a kormány a haveroknak átjátszotta az állami földeket, hiszen nem volt érdekeltségük a mezőgazdaságban.
Ők azok, akik nem tiltakoztak, amikor a kormány emberei a drága állami és önkormányzati ingatlanokat fillérekért átjátszották a haveroknak, hiszen mit is kezdenének egy palotával, egy kúriával vagy netalán egy vitorlás kikötővel?
Ők azok, akik nem tiltakoztak, amikor a kormány beszántotta a tankönyvkiadókat, hiszen nem volt érdekeltségük az alap- és középszintű oktatás tankönyveinek előállításában.
Ők azok, akik nem tiltakoztak, amikor a kormány a saját képére alkotta a választójogi törvényt, hiszen elkötelezett jobboldaliként egy pillanatig sem zavarta őket, hogy kedvencük a pálya lejtetésével biztosítja ámokfutását és főleg saját gazdagodását még négy évre.
A tudományos élet elefántcsont tornyaiban élőket, azaz az egyetemek konzervatív tanárait-professzorait mindaddig nem zavarta az, ami körülöttük folyik, amíg az ő torkukra nem került a kés. Pedig van például jópár neves, önmagára és alma máterére büszke jogtanárunk, akik kiabálhattak volna, hogy az úthengerként alkalmazott, két nap alatt sürgősséggel hozott törvények még annak az Alaptörvénynek sem felelnek meg, amely úgy-ahogy megpróbálja imitálni a demokratikus és jogállami alapelveket.
A konzervatív tudományos elit nagy része nem ébredt önnön tudatára – ehhez kevés volt a források folyamatos elvonása, az államilag finanszírozott szakok és azok létszámának drasztikus megnyirbálása, egyes képzések állami monopolizálása, alulképzett pártkatonák kancellárrá és rektorokká kinevezése, az egyetemek felszalámizása. A konzervatív elit engedelmes békaként ott ült az egyre forróbb vízben és a kormányzat tudta, nyugodtan megfőzheti (azaz szolgasorba hajthatja) a tudományos életet és a teljes felsőoktatást és akár a diktatúráig is elmehet a támogatásukkal.
Ők azok, akik zokszó nélkül hagyták, hogy Orbán Viktor elhitesse a tömegekkel, a felsőoktatásra fordított pénz merő pocsékolás, a fiatalok „ingyen” tanulása pedig olyan luxus, amely nem jár nekik – milyen jogon várhatják el, hogy a szakmunkások nehéz munkával összeizzadt adójából élősködve bulizzák végig azt a 3-5 meg ki tudja hány évet, amelyet ők nagyképűen felsőoktatási tanulmánynak neveznek? Az idősebb elit a saját csontját félve valószínűleg még örült is, hogy a „javakhoz” hozzáférést, azaz a felsőoktatásba bekerülést a kormány jelentősen korlátozta – ha kevesebb a diák, akkor kevesebb trónkövetelővel kell számolni és a publikálásban, szakértői anyagok, tanulmányok írásában, külföldi oktatói ösztöndíjakban valamint egyéb pénzes melókban is sokkal kisebb lesz a konkurencia.
Azonban elérkezett a meglepődés pillanata, hiszen a letarolás-szalámizás útleágazáshoz érkezett: az egyetemi konzervatív elit egy része végre meg mer szólalni annak ellenére, hogy bizony közölték velük, pofa alapállás, a véleménynyilvánítási és szólásszabadság pedig addig érvényes, amíg a véleményüket nem mondják ki vagy nem írják le.
A magyar elit félelmének gyökere ugyanaz, mind az amerikaié: ha egy egyetemmel meg lehet csinálni azt, amit a magyar kormány meg mert csinálni a CEU-val, akkor vajon mi gátolja meg, hogy a többivel ne lehessen megcsinálni ugyanezt? A tengeren túl attól félnek, hogy más országok inkompetens, csak saját hatalmi érdekeiket szem előtt tartó politikusai sorba kirúgják majd az ilyen típusú kétlaki intézményeket – aztán köztársasági elnökünk lánya is választhat magának másik egyetemet, ha tanulni akar, ha már egyetlen itthoni egyetem színvonala sem felelt meg neki. A magyar felsőoktatási elit is az újrától retteghet, azaz attól, hogy bármelyik egyetem egy tollvonással megszüntethető vagy épp betagosítható valamelyik Matolcsy-nyúlvány alá, hívják azt nagyképűen egyetemnek vagy kevésbé hivalkodóan tanszéknek. És attól is félnek (joggal), hogy a közeljövőben a magyar egyetemek nemcsak az első ötszázból esnek ki, hanem bizony az első ezerből is – és csak olyan listákban szerepelnek majd, amely az elrettentő példákat sorolja fel.
Dr. Király Miklós egyetemi tanár, az ELTE tanszékvezetője is azok között van, akik a magyar felsőoktatás jövőjét féltik és hosszú nyílt levélben nemcsak Orbán Viktor, hanem a köz elé is tárta aggodalmait többek között a tárgyban, hogy egy normális felsőoktatási politikával akár még meg is lehetne gátolni a fiatalok tömeges elvándorlását. Azonban a levél írója egy igen fontos alapvetést nem vesz figyelembe, azt, miszerint kormányunk és leginkább Orbán Viktor számára semmi sem ártalmasabb, mint egy normális, magas színvonalú felsőoktatás, a tudás mételye – és az, hogy az egyetemek színvonala drasztikusan hanyatlott az elmúlt években nem a véletlen műve, hanem a gondos előrelátásé. Például:
- Elképzelhető-e magas színvonalú felsőoktatás ott, ahol az alap- és középszint épp a föld középpontja felé tart? Ahol a köznevelés célja az, hogy tonnányi felesleges adat bemagolásával elvegye a megismeréstől és a szabad gondolkodástól a kedvét lehetőleg minden egyes diáknak?
- Vajon véletlen az, hogy éppen azokat a szakokat tették szinte megközelíthetetlenné, amelyek kritikai gondolkodásra ösztönöznek, és ahonnan kikerülhetnének a jövő politikusai? Miért pont a gazdasági szakemberek és a jogászok képzését csökkentették drasztikusan?
- Vajon véletlen az, hogy egyre kevesebb diák jelentkezik természettudományos képzésre? Az, hogy a NAT mindent elkövet azért, hogy a gyerekek már lehetőleg alsó tagozatban mindent megutáljanak, aminek köze van a természettudományokhoz? Hogy a középiskolai tananyag olyan szinten megtanulhatatlan, hogy a gyerekek jó része a tankönyvek feléig sem jut el a tanév végére? És miért pont a tudományos tárgyak estek áldozatul a mindennapos testnevelés heti öt órájának órarendbe iktatása miatt? Ha úgy döntene a kormány, itt az ideje a mindennapos éneknek, akkor vajon végleg megszűnne a kémia?
- Vajon véletlen az, hogy informatikából minimum nyolc éven át használhatatlan „tudással” tömik a gyerekek fejét és ami valamire is jó, azt jobb esetben a szüleiktől, rosszabb esetben a náluk kockább haveroktól származik?
- Vajon miért a szakképzést nyomják agyba-főbe úgy, hogy esélye sincs a végzetteknek a későbbi fejlődésre (azaz írni-olvasni alig tudnak, nemhogy idegen nyelvet vagy informatikai ismeretekkel bírnának)? Ezen oktatási intézmények szakközépiskolának átnevezése a kabaré kategóriájába tartozik.
- És ki gondolhatja komolyan, hogy a szakközépiskolák szakgimnáziummá nyilvánítása bármi pozitív fejleményt hozhat úgy, hogy ezzel egyidőben az itt tanulók felsőoktatáshoz hozzáférését jelentősen korlátozták? (lásd „science” tantárgy, minimális nyelvi képzés, stb.)
- Vajon az is a véletlen műve, hogy a felsőoktatásba jelentkezéshez a kormány nemsokára már középfokú nyelvvizsgát követel meg úgy, hogy az ehhez elegendő tudást csak a nyelvtagozatos középiskoláknak kell biztosítani?
Ha a felsőoktatás elitjének tagjai eddig örültek, hogy kevesebb, cserébe jobb anyagi háttérrel rendelkező diákkal kell bajlódniuk, jobb, ha a helyzetüket újragondolják, ugyanis több irányból is várhatják a fekete levest.
Egyrészt ott van a külföldi tudományos élet – vajon mely rangos egyetemre kaphatnak ösztöndíjat olyan hazai egyetemi tanárok, akik talpnyalásuk csúcsaként kiálltak a kormány mellett és a CEU ellen? Persze aki tudja, tudása úgyis csak itthonra elég, az nyugodtan vazalluskodhat, sok vesztenivalója úgysincs.
A helyzet ráadásul fokozódhat és az egyetemek önállósága tovább csökken, a végén pedig beköszönt a Rákosi-korszak módosított és újragondolt 2.0 verziója. Aki eddig békaként tengette az életét a rezsón szép lassan melegedő vízben, annak semmi gondja, főleg ha eddig sem volt önálló gondolata és csak véletlenül nem doktorált saját konformizmusából. A természettudományos, a reál és műszaki területeken viszonylag még könnyebb dolga van a tanároknak, a társadalomtudományok valamint az állam- és jogtudományok művelőinek és a bölcsészeknek azonban már nehezebb lesz a túlélés, de hát az ötvenes években sem végezték ki tömegesen a tanárokat, így most is van esély rá, hogy viszonylag ép bőrrel ússzák meg nyugdíjazásukig a tanszabadság hiányát.
A harmadik következmény azonban sokkal nagyobb és reálisabb veszély számukra az első kettőnél, ez pedig a kormány oktatáspolitikájának köszönhetően a felvételizők számának drasztikus csökkenése – hiszen ennek következtében kevesebb diákra és kevesebb tanárra, sőt kevesebb intézményre lesz szükség:
- a tehetséges diákok már eleve külföldre jelentkeznek tanulni aztán haza sem jönnek, köd előttük, köd utánuk,
- a gimnáziumokból a Nemzeti Alaptanterv által a diákokra kényszerített tudáshiány (illetve zsigeri tantárgyutálat) miatt egyre kevesebben ütik meg a felvételi szintjét, ha pedig valahogy be is jutnak, már az első évben elvéreznek,
- a szakgimnáziumokból a jelenleginél sokkal kevesebb diák jut be a felsőoktatásba szintén tudáshiány miatt, és ha be is jutnak, közülük még többen kihullnak már az első félévben,
- a felvételihez kötelező nyelvvizsga pedig eleve lehetetlenné teszi majd az olyan szakok indítását, mint pl. az óvodapedagógus, tanító, stb. – azon szakokét, amelyre már most is nagyon kevés pontszámmal lehet bejutni és lasszóval fogják a hallgatókat.
Ha pedig drasztikusan lecsökken a felsőoktatásban tanulók száma, akkor arányosítva olyan elit szakok is kisebb létszámmal fognak muzsikálni, mint a gazdasági és jogi szakok – éppen ezért nemcsak a lenézett vidéki kisegyetemek (és oktatóik) vannak veszélyben, hanem bizony a nagy budapestiek is.
Mindezeket figyelembe véve nem tudni, dr. Király Miklós komolyan hiheti-e, hogy nyílt levele bármilyen pozitív hatást válthat ki kormányzati körökben – ha végiggondoljuk a kormány elmúlt hét évét, akkor teljes bizonyossággal állíthatjuk, ennek esélye statisztikailag a nulla felé tendál. Mert ennek a kormánynak egyáltalán nem célja a magyar egyetemek CEU-szintre emelése (ennek elkezdésére már lett volna módjuk, de semmi jele), sőt. A magyar kormány célja az, hogy minél több birkát termeljen ki a rendszer, bármi áron. És ebbe bizony a gondolkodó emberek nem férnek bele – azok vagy megszoknak (azaz hivatásos talpnyalók lesznek, naponta zajosan bizonyítva lojalitásukat), vagy megszöknek (mindenki kibírja Túró Rudi nélkül egy pár évig). Aki pedig a harmadik utat választja, azaz tudatára ébredve marad, az ne csodálkozzon, ha egyetlen nap alatt feketelistára kerül és sajtóhadjárat indul ellene Soros-bérencnek, külföldi ügynöknek, migráns-pártinak vagy éppen buzinak titulálva. Vagy mindegyiknek egyszerre még akkor is, ha az elmúlt húsz évben mindig a Fideszre szavazott és azt hitte, a miniszterelnökkel jó kapcsolata van.
A magyar konzervatív tudományos elit azonban csak önmagát hibáztathatja a kialakult helyzetéért és elgondolkodhat azon, vajon hogyan fordulhatott elő az, hogy – önmagukat okos embernek tartva - képtelenek voltak tanulni a történelemből. Martin Niermöller szavaival élve:
Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna. (Martin Niemöller, német teológus)
