Az utóbbi hetekben egy mém kering a közösségi hálón: „2020-ban világvége, ha tart tőle, jöjjön hozzánk, mi 50 évvel le vagyunk maradva”.
Elsőre pillanatban talán nevetünk, de a másodikban már keservesen zokogni szeretnénk, miközben azon merengünk, vajon miért pont 50 év? Miért nem 90 vagy 95? 1970-ben már az új gazdasági mechanizmus bevezetése után járt a sztyeppék népe (akik akkor nagyon-nagyon kikérték volna maguknak, hogy így nevezzék őket), indult a gulyáskommunizmus és odafent az „aki nem ellenünk van az velünk van” ideológiának hódoltak. És ma, 2020-ban? Visszatértünk az „aki nincs velünk az ellenünk van” feneketlen bugyrába (egyik főméltóságunk büszkén hangoztatja is a cirka fél országot a nemzet fogalmából kirekesztő nézeteit), köznevelési rendszerünk egyre inkább a Horthy-korszakot idézi, bár azt el kell ismerni, ahogy a köznevelésünk, úgy az egészségügyünk is sokszor még mindig arra támaszkodik, ami már 50 éve is megvolt és még nem esett szét vagy nem lopták el.
A sztyeppék büszke népe valójában nem sok mindenre lehet büszke – bár azt el kell ismerni, hogy például az egy főre jutó stadionférőhelyek számában valószínűleg a világ élbolyában tanyázunk, miközben a lakosság jó része még életében egyetlen sporteseményen sem vett részt, kivéve persze ha iskolásként ezzel a tanórát el lehetett bliccelni. Az Orbán-rezsimnek elvitathatatlan érdeme a betonmonstrumok garmada, az már más kérdés, hogy a mostani propaganda pozitív előjele mikor változik át mélységesen negatívvá megbélyegezve azokat, akik agyongazdagodtak a giga-építkezéseken.
Mire lehetünk még büszkék? Lassan úgy járunk minden igazi, nem propaganda-felfújt büszkeségünkkel, mint a Nobel-díjasainkkal – vannak, csak fehér holló volt köztük az, aki pápa lehetett a saját országában. Ha alkotni akartak, irány a nagyvilág, el messze ebből a posványból. És ez az, ami semmit sem változott az elmúlt 90 évben. Mert mi van jelenleg? Nyugati szomszédjainkhoz képest mínusz 90 év, legalábbis ami a humán erőforrás állapotával, annak minőségével, illetve a minőség megtartásával-növelésével kapcsolatos.
Köznevelés? A béka segge alatt. Az Orbán-kormány megszűntette a tehetséggondozó iskolákat, lebutította az iskolai rendszert, miközben vég nélkül nyomja a használható ismeretek nélküli NAT-ot. Az eredmény pedig? Mire érettségizik az átlaggyerek egyetlen egy nyelvet sem tud középfokot elérő szinten, informatikából meg kihúzhatja szóbelin akár azt a tételt is, hogy mesélje el, milyen fájltípusok vannak és melyik programok használják ezeket (nyolc év nyelv meg informatika tanulás után). Az átlagos színvonalat jól mutatják a PISA-tesztek egyre gázabb eredményei. És mi a megoldás? Hülyeség a PISA-teszt, pokolba vele, a sztyeppék népe másképp gondolkodik, irány az egyházi iskolák univerzuma, már csak egy macskaugrás az evolúció teljes tagadása, jöhet a „s lőn világosság”, a dínók lábnyoma meg úgy hoax (rémhír, városi legenda, tévhit stb.), ahogy van. A kormány törekvésének eredménye már beért, egyre több felsőoktatásra alkalmatlan érettségizett kerül ki az iskolapadból, az 50 éve még oly természetes libamezőről egyetemre katapultálás pedig mára már sci-fi kategória.
Felsőoktatás? A minőségi oktatók már régen leléptek, itthon még szakirodalomhoz sem férnek hozzá, minek maradjanak? Az egyetemeket spontán privatizálják a NER-híveknek, a hallgatókkal meg oktatókkal tök mindegy hogy mi lesz, miközben a még megmaradt tanárok fulladoznak a NAT által kinevelt majdnem analfabéta hallgatói tömegtől (néhány elit képzést kivéve). A köznevelés természettudományos lebutítása begyűrűzött az egyetemekre, lassan már annyian sem jelentkeznek egy-egy természettudományos ismeret igénylő szakra mint a keretszám, az óvónő meg tanító nem pályaelhagyós végzős pedig szigorúan védett példány lesz. Az oktatás színvonal erősen megkérdőjelezhető, nem a tudásátadásra hanem a visszakérdezésre koncentrál aztán csodálkozunk, hogy mennyi „hülyegyerek” hagyja abba a tanulmányait – miközben érdemes lenne egy-egy kurzust végigkövetni színvonalügyileg és utána falhoz állítani a felelősöket, hogyan pazarolhatják el így az emberi erőforrást.
Egészségügy? Az átlagpolgár fél betenni a lábát egy kórházba még látogatni is, a kórházi fertőzéstől való rettegése meg nem biztos, hogy teljesen alaptalan, városi legendák tömege szól a rutinműtétből soha haza nem térő valaki szomszédjáról. A várakozási listák egyre hosszabbak, a leletek elvesznek, félholtakat hazapaterolnak, szakorvost alig találni, a COVID meg csak fokozta azt, amiről azt hittük, már fokozhatatlan. Az aktív, harcraképes munkaerő minőségének megőrzése csak egy alternatív valóságban létezik, a sztyeppék népe fiának-lányának vagy erős a génje és orvosok nélkül is elélnek 80 éves korukig vagy negyven évesen meghalnak kardiológus meg ki tudja milyen szakrendelésre várva.
Kultúra? Az meg minek? A hatalom eldönti nemcsak azt, hogy mit tanulhat a magyar hanem azt is, hogy szabad idejében mit csinálhat. A focimeccs (oké, néha hoki meg kézilabda, időnként még egy kis vízilabda is) meg Ákos koncert jöhet, múzeumba-színházba a NER-elit nem igazán mászkál, egyrészt ciki hangosan horkolni azon, amit nem ért, másrészt sokba fáj a garantált unalom, harmadrészt meg miért is lenne kíváncsi a fesztiválzenekarra vagy egy modern darabra? A könyv is csak arra jó, hogy díszlet legyen a háttérben, jobb helyeken ezt már könyvespolc mintájú tapétával is megoldják, se helyszükség, se portörlés, a vastag kolostorfalak között meg valljuk be, soha nem volt igény a modern kultúra, a gregorián nyekergés meg egy idő után baromi egyhangú, jöhet a disznótoros meg tucat feles után a magyar nóta. A nagyfőnöknél meg be lehet vágódni egy jó kovászos uborka vagy kolbász recepttel is, szigorúan átengedve a facebookos hasznosítási jogokat.
Mi lesz mindennek az eredménye? Aki jobbra, minőségibbre vágyik, az útilaput köt, irány egy új haza. Aki marad, az vagy a köznevelés mellett oktatja is a saját gyerekét (vagy ő, vagy magántanár segítségével), a COVID-karantén még a leglustább szülőből is kihozta a pedagógust, vagy lemond a génjei örökösének felemelkedéséről és betaszajtja a nagy birkakarámba. Ötven évvel ezelőtt is utat tört magának az igazi „polgári” (értelmiségi) kultúra, most sem lesz ez másként, a betiltott akár szamizdatként is terjed, a családi szocializáció pedig képes tompítani még a legádázabb nép-nemzeti, keresztény gyökeres sztyeppi kultúrdömpinget is, ami odafentről vezérelve cunamiként próbál eltüntetni mindent, ami valaha is értékes volt a magyar kultúrában. És ami túlmutat a kultúrát hírből sem ismerő rendszerhívek által előre megadott paneleken belüli „gondolkodáson”, pontosabban fogalmazva a gondolkodásmentes birkaléten.
Az Orbán-rendszer egyik legnagyobb bűne (nem is mennek a mennybe), hogy gátlástalanul pazarolja azt a humán erőforrást, szellemi potenciált, ami a népünket felemelhetné legalább arra a színvonalra, ami a nyugati szomszédjainknál van. És míg 50 éve a feudalizmust próbálta az ország örökre kiírtani egy kis kommunizmus-szerű kanyar után, a mai rezsim máglyára vetne mindent, ami túlmutat a lojális, mindent eltűrő birkaléten és a birkaléthez megkövetelt tudásmennyiségen. Ha tehetné, már tűzön égne minden előremutató, modern ismeret, zárva lenne minden színház (kivéve a „Nemzeti”meg a vursli), a könyvtárak állománya cenzúrázva és a neten is blokkolva minden, ami nem felel meg a vallásos világnézet alapvető követelményeinek.
Közben a világ szuperszonikus sebességgel száguld, mi meg ósdi, 50 éve is elavultnak számító NAT-tal meg a Horthy-korszakot másoló kultúrharccal tempózunk. Az iskolapadból újabb és újabb tudatlan évfolyamok kerülnek ki, az ország felemelkedéséhez szükséges humán erőforrás pedig évről évre alacsonyabb színvonalú. Az olló egyre nagyobbra nyílik, mi pedig csak állunk és nézünk, hova tartunk. Mert nagyon nem oda, ahova egy európai demokráciában élő szeretne az európai értékek alapján, hanem vissza a sztyeppi népek világába, egy fővezér meg hét másik, az összes többinek meg hallgass a neve.
Mi bűn, ha nem ez? Igazi belépőjegy a pokolba mind a vezéreknek, mind a vezérek talpnyalóinak, mind a vezéreket eltűrő birkáknak.
