Mellár Tamás, egykor a Fidesz-holdudvarhoz tartozó, Századvég-alapító konzervatív közgazdász igen sötét jövőt jósol hazánknak. A mélységes borúlátással nincs egyedül, ám mint egykori fideszesként a kritikája mégis csak különleges, hiszen nehéz annyival elintézni, na még egy agyment libsi.

Egy biztos: a Fidesz-kormányzás elmúlt 7 éve alatt bebizonyosodott, az egykor meghirdetett gazdasági csoda a kanyarban sincs és egyre komolyabb problémákkal kell szembenéznünk ha tovább pöfögünk az orbánista szellem vasútján. A választásokig már egész biztosan nem lesz irányváltás, hacsak a még intenzívebb pénzkiáramlást és a mindent elsöprő értelmetlen rongyrázást nem tekintjük annak, a sárga ösvény kikövezve, a végállomás pedig valahol a viharfellegek alatt a homályba vész.

Mellár Tamás mint egykori főstatisztikus úgy véli, hogy bár a kormány nagyszerű számokat fog majd produkálni a GDP növekedésével kapcsolatban, az egész ha nem is magas fokon kozmetikázott, mindenképpen kérészéletű. A gyorsított ütemű uniós beruházások csak az építőipart pörgetik fel rövidtávon és ezzel nemcsak az a baj, hogy előbb vagy utóbb kifullad az erőltetett iram, hanem az is, hogy a pénzek jó részét vagy ellopják, vagy olyan projektekbe ölik, amelyek a későbbiekben maximum csak viszik a pénzt, de hozni egy árva fillért sem hoznak. A gazdaság meg marad ott, ahol van, félúton Belső-Ázsia felé.

A gazdaságunknak azonban nemcsak az a problémája, hogy egy II. világháború utáni Marshall-tervnyi pénzt herdáltak el, illetve használtak fel saját gazdagodásukra politikusaink, hanem az is, hogy ez a pénz egyáltalán nem hozta meg a remélt hatást. A kormányzati propaganda állításai ellenében gazdaságunk fokozta lemaradását, versenyképességünk a béka hátsó fertálya alatt és összességében bármit is hirdettek a nagyjaink (iparosodás felsőfokon, aratás éve, stb.) az mind-mind csak szivárványos álom maradt, ahogy az is, hogy kutatás-fejlesztés vagy bármi olyan beinduljon, ami segítene valahol a vadkapitalizmus határán ragadt gazdasági szerkezetünket megfeleltetni a XXI. század kihívásainak. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a választók által befizetett adó abban a pillanatban elveszti közpénz jellegét, ahogy megérkezik az adóhivatal valamelyik számlájára és politikusaink az egész államkincstárat minden ingó és ingatlan vagyonával együtt sajátjukként kezelik. És úgy bánnak vele, mintha nem lenne holnap.

Mi lesz, ha megritkulnak a közpénzteleníthető milliárdok? A farkasok majd apróbb koncokon marakodnak? Vagy még több üzletág megy koncesszióba, annak extraprofitjával kifizetve a még egyenlőbbeket, nehogy hiányt szenvedjenek bármiben? Netalán újabb nem hithű kormánypárti vállalkozók mennek a levesbe, a szerencsejáték, a dohány, a tankönyv, a média, a szemét meg egyebek után újabb területek kerülnek csak haver kezébe, éljen és virágozzon a haveri kapitalizmus? És ha a hitelért cserébe az orosz medvének meg bocsainak, netalán a kínai nagysárkánynak meg kissárkányainak is megfájdul a foga egy-két jófalatra, akkor az államkincstár maradékát kaparinthatják meg, vagy a mostani haverok szelektálódnak, ki-ki érdeme szerint, aztán az eddigi magyar jóbarátot felváltja az újabb, jobb keleti? A meg- (vagy el)hülyített(?) szavazó meg tapsol, hurrá, már olyan régen elmentek innen az oroszok, hogy éppen ideje egy újabb hódoltságnak, csak ezúttal nem nemzetközi szerződések meg fegyverek által kikényszerítve, hanem saját politikusaink által elárulva.

Mellár Tamás szerint már 2018 év végére megmutatkoznak majd a lassulás jelei és ha a kormány nem von be külföldi tőkét, bizony 2019-ben beüt az igazi krach. Mert mi van, ha az Unió már nem ad több pénzt? Sőt, amit adtak, azt is különféle szabálytalanságokra hivatkozva visszakövetelik? Ha nem lépünk be a kétsebességes Európa VIP-körébe, ha nem ismerjük el az uniós ügyészséget, ha mindennek ellenében megyünk, ami egy kicsit is kellemetlen korrupcióra épült maffiaállamunknak és annak haszonélvezőinek? A kereszténység legfőbb védelmezőjének világra szóló szerepe még nincs beárazva, azért egy kanyit sem fizetnek Brüsszelben és lassan az is kényelmetlen lesz még a legnéppártibb néppártosnak is, hogy Orbán illiberális maffiaállamát tolja eurómilliárdokkal.

És nemcsak az a baj, hogy a korrupció mindent átsző, hanem az is, hogy amije van az országnak, az sem jó semmire. Vajon meddig húzza még a GDP-t az autógyártás? Az Audi meg a Merci idehozza majd az elektromos autóját is, vagy azt inkább nyugisabb helyre viszi, ahol versenyképesebb (képzettebb) munkaerőt meg kiszámíthatóbb környezetet talál?  Ha a franciák is szívnak az atomerőműveik miatt, vajon milyen hatása lesz a mi aranyárban épülő Paks II-nek meg III-nak azon kívül, hogy még jobban függünk majd az oroszoktól?  Hogyan tudunk humánerőforrás-színvonalban fejlődni (azaz alkalmazkodni a technológiai váltásokhoz), ha a Fidesz-KDNP már lezüllesztette az oktatást meg az egészségügyet és a valamire is jó munkaerő tömegével vonul nyugatra? Vagy nagyjaink azt hiszik, ha Európa összeszerelő üzeme maradunk, akkor már minden rendben és messzire elkerül majd minket a következő válság? Akkor még nem beszéltünk arról, mi van, ha az Orbán-kormány megszavaztatja agyhalott követőivel az Unióból kilépést, nehogy már az Ördög rabszolgái legyünk meg a Soros-terv alanyai? És legfőképpen nehogy már visszaköveteljék odakintről az ellopott ezermilliárdokat.

Mellár Tamás attól fél, ha a 2008-as válságnak köszönhetően Magyarország az éves GDP-jének 30%-át vesztette el 2013-ig (összehasonlításul a csehek 10, a lengyelek 5%-nyit buktak ugyanezen idő alatt), vajon mekkora károkat okozna egy újabb válság a végletekig sebezhető gazdaságunkban? Hogyan tudna reagálni bármilyen kihívásra is egy olyan, Orbán Viktor által kijelölt és szponzorált vállalkozói réteg, akiknek az összes gazdasági tevékenysége abból áll, hogy napi szinten fejik az államot? Bármelyik cég külföldön versenyképes lehetne egyáltalán? Vajon el tudná adni magát ott is, ahol tényleges versenytársakkal kell megküzdeni és nem mutyi révén szerezné a megbízást? Ahol nem az állam felkent képviselői mondják meg, ki mit csinálhat és melyik üzleten mennyit foghat?

Persze ideig-óráig lehet tolni a válságot, nehogy a választók kiábránduljanak világraszóló zseni kormányfőjükből, hitelt felvenni az oroszoktól meg Kínától (ugye, milyen ismerős? visszaköszön a történelem), aztán várhatjuk, ki milyen számlát nyújt be és mikor. A politikusaink eközben még tovább gazdagodnak, had nőjenek azok a szingapúri számlák meg adriai villák, a szegények még tovább szegényednek, amíg van erdő, talán nem fagynak meg, a statisztikai hivatal meg elvan azzal, hogy kozmetikázza az adatokat, minden nagyon szép, minden nagyon jó, minden a legnagyobb rendben.

És egyszer talán majd rájövünk, nem az a legnagyobb gond, hogy szarban vagyunk és még az sem, hogy az térdig vagy derékig ér, hanem az, hogy a hamisításoknak és hazugságoknak köszönhetően a következő kormány sem tudja majd, hogy hol állunk és merre van a kifele.

Egy férfi eltéved a hőlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, meglát odalenn a földön egy embert, és odakiált neki:
- Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy ismerősömnek, hogy egy órával ezelőtt találkozom vele de eltévedtem és most fogalmam sincs, hol vagyok.

Az ember így válaszol:
- Ön egy hőlégballonban tartózkodik megközelítőleg 10 méterrel a talaj szintje felett, az északi szélesség 47. és 48. illetve a keleti hosszúság 19. és 20. foka között.
- Maga biztosan mérnök – sóhajt a hőlégballonos férfi.
- Eltalálta – feleli a másik – de honnan tudja?
Mire hőlégballonos:
- Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az öntől kapott információval, ráadásul még mindig nem tudom, hogy hol vagyok. Őszintén meg kell mondjam, nem volt valami nagy segítségemre, csak feltartott az utamon.

Mire a másik:
- Maga meg szerintem politikus.
- Igen – bólint a hőlégballonos – de honnan tudja, ismer talán?

Mire a mérnök:
- Nem tudja, hogy hol van és azt sem, hogy hová tart. Jelenlegi pozíciójába a kedvező széljárás sodorta. Olyan ígéretet tett, amiről fogalma sincs, hogy fogja betartani és a maga alatt lévő emberektől várja el, hogy az ön által előállított problémákat megoldják. Valójában pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielőtt találkoztunk és megkérdezett volna, de most már engem okol érte.