Vajon mire költik Orbánék a pénzünket?
Hát nem arra, amire kellene, és amire költenek, arra sem úgy, ahogy szükséges lenne – körülbelül ezek egy friss OECD-tanulmány megállapításai. Még jó, hogy a választók többségének fogalma sincs, mi is az az OECD (és nem is fogja nekik senki sem megmagyarázni), így a kormány nyugodtan mondhatja, még egy kamu jelentés, amit Soros rendelt meg, csak úgy hobbiból, a végén nevetés céljából.
Immáron papírunk van arról, hogy a fejlett világban a dobogó tetején állunk olyan állami beruházások tekintetében, amelyek viszik a pénzt – nagyon szeretünk például utat építeni és az sem véletlen, hogy anno az olasz maffia is kiemelt figyelemmel kísérte hazájában ezt a gazdasági tevékenységet. Nem is lenne baj, ha az iszonyatos pénzek elköltése után hazánk a számunkra értelmezhető világ legjobb úthálózatával rendelkezne kellő mennyiségű híddal meg minimális kátyúval, ezzel azonban nem nagyon dicsekedhetünk (ahogy a minőséggel sem), és azzal sem vághatunk fel úri körökben, hogy világvárosnak nevezett fővárosunkban nincsenek földes utcák. De vannak és nem is kevés, ám valljuk be, sokkal könnyebb túlárazni és a bekerülési összeg kétharmadát ellopni az autópályák, alagutak és hidak esetében, mint a kertvárosi egysávos utakkal meg kapubeállókkal bajlódni, hogy a járdákról, mint evilági luxusról már ne is beszéljünk.
Szintén dobogós helyen állunk (az átlag háromszorosával!) olyan költések terén, mint a kultúra és a vallás. Ez megint csak olyan terület, amelyen csak azt nem lehet ellopni, ami nincs ott – mennyibe kóstál egy színházi előadás? És egy államilag finanszírozott fesztivál? És vajon ki számol el az egyházaknak átjátszott meg a határainkon túli magyaroknak kitolt százmilliárdokkal? Az ég adta világon senki sem, így azok oda lényegülnek, ahova nem szégyellnek – akár az Adrián is jachtosulhatnak de offshore cégek számláin is könnyedén landolhatnak. Hogy ez mekkora luxus a XXI. században, amikor az állam és az egyház hivatalosan el van választva egymástól, ráadásul a lakosság igen csekély része hajlandó betenni a lábát heti rendszerességgel bármelyik felekezet templomába, arról ne is beszéljünk. Meg arról se, hogy mit érdemelnek azok az adófizetők, akik engedik, hogy az általuk felhatalmazott parlamenti képviselők meg állami cégek vezetői így szórják a közpénzt. (A témáról részletesen itt: Kormányunk és a keresztény gyökerek)
Az oktatási kiadásink is bőven elmaradnak az OECD-átlagtól, a tanárok fizetése továbbra is a nemzet napszámosaivá minősítik őket, de arra mindenképpen alkalmatlan, hogy pályára vonzza azokat a fiatalokat, akik sok-sok év munkájával kitermelhetnék a jövő értelmiségét. Nem, országunk vezetői ilyenre nem áldoznak és nem is cél az oktatás fejlesztése, viszont a teljes romba döntésén fokozott erővel dolgoznak. Es nemcsak dolgoznak, hanem rengeteg pénzt is áldoznak rá. nagyszerű példa erre a régi egy nagy most meg a sok kis KLIK, ahogy a NAT-készítés meg a tankönyvírás-előállítás sem sikertörténet. Ezeknek a bőségesen finanszírozott tevékenységeknek haszna nincs csak kára, igazi magyarosch megoldás, maga a vissza- és újraálmodott Horthy-rendszer.
A szociális kiadások terén sincs sok dicsekedni valónk, de mi, akik már tudjuk, mindenki annyit ér, amennyije van, azt is tudjuk, ne várjon hát mennyei mannára az, aki nem lop-csal-hazudik magának milliárdokat. A csórók éppen ezért nem is érdemlik meg, hogy bármilyen háló is feszüljön alattuk (a kutya is a dombra végzi a dolgát), az útszélén állókat meg maximum az árokba rúgjuk, de legalábbis kitiltjuk őket a közterületekről, legyenek szívesek ne rontsák a NER látványát. Akinek meg nem tetszik, mehet külföldre dolgozni, koldulni vagy bűnözni, ki mihez ért, senki sem tartja vissza, különösen nem a kormányunk. Hogy nem marad fiatal? Legalább korlátozott azok száma, akik protestálni mernek a kormány ellen.
Amiben szintén világbajnokok vagyunk, az a bürokráciacsökkentés – 2009 óta sikerült is a kormányzatunknak az adófizetők pénzéből etetett közszolgák számát 30%-kal növelni, és ebbe a számba statisztikailag még nincsenek is benne az államosított cégek immáron államivá vált munkavállalói és azon privát cégalkalmazottak sem, akik csakis az állam igényeinek kielégítésén fáradoznak, mert piaci megrendelésük egyetlen egy sincs. A Fidesznek azonban ez nagyon fontos népréteg – egyrészt ők biztosítják (a nyugdíjasok mellett), hogy újra meg legyen szavazva ez az egyrészt pazarló, másrészt iszonyatosan lopkodós rendszer, valamint a vállalkozói holdudvar zavartalan tevékenykedésének biztosításához is elengedhetetlenül szükséges a létük. Különben ki gondoskodna olyan feladatok elvégzéséről, mint a dohánypiac átrendezése, rezsicsökkentésnek álcázott agresszív agymosó propaganda üzemeltetése, az oktatási rendszer feudális kiépítése, a monopóliumok biztosítása (szerencsejáték, tankönyvkiadás, stb.) illetve ki járná az utcákat és fotózná azokat a plakátokat, amelyek nem tetszenek a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak? A pártérdekek már réges-régen legyőzték mind a józan észt, mind az adófizetők legelemibb érdekeit is, a kormányzat egyetlen célja pedig az ország teljes lerablása, bármi áron.
És végül, de nem utolsó sorban a mezőny végén kullogunk olyan kiadások tekintetében, mint például az egészségügy – ez meg is látszik a jelenlegi állapotokon. Szeretnénk ugyan azt hinni, hogy az évente egy városnyi honfitársunk kipusztításáért felelős döntéshozók (teljes parlamenti többség és a költségvetéseket előterjesztő kormánytagok) egyszer majd elnyerik büntetésüket (ha más nem, Isten nem ver bottal), de egyelőre csak abban bízhatunk hogy úgy járnak, mint annak idején Latabár Kálmán a selejt bosszújával. Csak nekik nem a leeső nadrág fog bosszúságot okozni hanem kórházi fertőzés, hosszadalmas vizsgálatra várás, elhúzódó kezelés, személyzethiányból fakadó operációtologatás, orvosi műhiba, stb. – mindaz, ami hazánkban évente cirka 32 ezer ember teljesen felesleges halálához vezet. És igen, ez a helyezés is még rosszabb lenne (azaz garantált utolsó helyezés), ha a korrupciós költségekkel korrigálnánk a költéseket – rögtön kiderülne, a hivatalos ráfordítások kb. egyharmada kamu kiadás, leginkább kormánypártunk holdudvarában oly népszerű „alkotmányos költségeket” takaró tétel.
Ha pedig a jövőnkről lenne szivárványos elképzelésünk, jobb ha leteszünk róla – az egészségügyünk és oktatásunk gondoskodik róla, hogy a gazdaságunk rendelkezésére álló humán erőforrás minősége valamiféle belső-ázsiai szintre süllyedjen vissza (a Balkánt jobb, ha hagyjuk, mert az most húz el mellettünk). A PISA-teszt által kiállított bizonyítvány sem késztette a kormányunkat arra, hogy irányvonalat váltson, sőt – a szakképzés mindenáron erőltetése mutatja, vagy képtelen a kormányzat megérteni a XXI. századot (azaz ők maguk is agyhalottak), vagy saját önzésük odáig terjedt mára már, hogy hatalmuk fenntartását nem akarják a véletlenre bízni és a legalacsonyabban képzett, futószalagon előállított zombiktól remélik örökéletüket. Hogy ennél lehet-e nagyobb kárt okozni egy országnak? Nem valószínű (kivéve a Pol Pot-féle népirtást), ez túlmutat a rendszerszintű lopásnál, hiszen nemcsak a jelenünket nyúlják le politikusaink, hanem a jövőnket is.
A valódi eredményeink azonban sokkal rosszabbak, mint amilyennek az OECD-jelentésből látszanak. Ha lenne olyan költségvetési költési OECD kategória, amely csakis a közpénzek korrupcióra fordított részét tartalmazná, a többi kategória (gazdasági funkciók, oktatás, szociális, egészségügyi, stb. kiadások) viszont már csak a tényleges nettó adatokat mutatnák (azaz a ténylegesen is a rendszer működtetésére-fejlesztésére fordított forintokat), akkor a garantált első és utolsó helyünk minden esetben csakis attól függne, hogy pozitív vagy negatív a kontextus.
Van megoldás? Hogyne, ha a Fidesz-KDNP-re bízzuk, akkor holnap már nem is leszünk OECD-tagok. Ha pedig nem vagyunk tagok, akkor nem is mérhetnek minket, adatokat meg pláne nem kellene szolgáltatnunk. Sőt, ha felépül az országot körülvevő vasfüggöny, akkor eleve be sem léphet senki olyan, akinek számológépe meg ceruzája van. Meg józan esze. Hiszen mi magyarok vagyunk, a magyaroknak pedig nincs szüksége olyan szervezetre, amelynek az a célja, hogy segítse a tagállamok kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politika kialakításában. Mi mindent jobban tudunk és ez meg is látszik az eredményeinkben, az a hibás, aki ezt nem veszi észre.
És vajon mit mondana a kormányszóvivő, ha megkérdezné bárki is, mire költik az adófizetők pénzét? A válasz csak annyi lenne: „közöd, köcsög?”.
