Ismét benyújtják ellenzéki képviselők az antikorrupciós ügyészség létrehozásáról szóló javaslatukat, mely szerint jó lenne egy ilyen hivatal, olyan, amely elit csapatként nyomozná a közpénzzel kapcsolatos visszaéléseket, a felügyeletet pedig felette civilek és a tudományos akadémia jogászai lennének.

A javaslat akár még jó is lehetne, hiszen más hírrel sincs tele a még független sajtó mint azzal, mit talált az OLAF, mennyi támogatás kifizetését tagadták meg olyan közbeszerzések miatt, amelyeket igen fontos emberek manipuláltak saját kényükre-kedvükre. A közpénzek egy irgalmatlan méretű fekete lyukban tűnnek el, a lyukat pedig olyan emberek táplálják, akiket személy szerint is képes megnevezni az Unió csalás elleni hivatala.

A javaslat azonban akár elfogadják azt, akár nem, akkor sem ér semmit. És miért nem? Mert egyrészt már van egy ügyészségünk és rendőrségünk meg adóhivatalunk is, amelyeknek küldetése lenne az ilyen ügyeket vizsgálni és akár még a miniszterelnök ellen is képesek lennének vádiratot összerakni, ha arra elegendő bizonyítékot akarnának összegyűjteni. A hangsúly az akaráson van, mert ahogy Izraelben a rendőrség éppen most szorítja sarokba az épp regnáló miniszterelnököt, úgy hazánkban is lenne erre jogi lehetőség, csak élni nem akar vele egyetlen egy közpénzből fizetett főhivatalnok sem.

Néha ugyan előfordul, hogy akkora a kilógó lóláb, hogy muszáj indítaniuk egy-egy ügyet, akkor húzzák, mint a rétestésztát, passzolgatják egyik hivatalból a másikba, vagy akár egy szervezeten belül a különböző egységek között, az adófizető pedig előbb vagy utóbb rájön, holló a hollónak nem vájja ki a szemét, bűnösnek pedig csak az találtatik, akik már meghalt és nem tud kimosakodni az igaz vagy éppen igaztalan vádakból. Másképp fogalmazva: aki a főkutya kölyke, annak nem esik bántódása, az egy alomból származók akkor is megússzák, ha azt hinné az ember, ennyi bizonyíték láttán már csak van némi esély a bűnhődésükre. De nem, az elkövetők ugyanúgy továbbra is hozzáférnek a közpénzekhez, számukra „bagatell” (sokmilliárdos) tételeket térítenek el, a rendszer pedig lehetővé teszi, hogy ugyanúgy lubickoljanak meg halásszanak a zavarosban, ahogy ezt tették az elmúlt 8-10 évben. Nem elég, hogy bűnszövetkezetben, üzletszerűen túláraznak, szükségtelen beszerzéseket foganatosítanak, kétszer kifizettetik ugyanazt, megsértik az összeférhetetlenségi szabályokat vagy olyan közbeszerzéseket írnak ki, amelyekben a teljesíthetőség objektív feltételei hiányoznak, mindez kevés ahhoz, hogy az eredeti tőkefelhalmozás magyar módszerét gyakorló új magyar burzsoázia tagjai hűvösre kerüljenek.

Vajon változtatna ezen egy új hivatal?

Ahogy mindig, az ördög most is a részletekben lakozik. Mert hiába bármilyen hivatal, ha annak alkalmazottjai pontosan ugyanolyan korruptak, mint a vele párhuzamosan – eddig is működő és hatáskörrel is rendelkező – hivataloké. Lehet bárki bármilyen jó szakember eredetileg, ha kilóra megveszik, netalán megfenyegetik, akkor bizony azt teszi, amit odafentről parancsolnak neki és a gerendát sem veszi észre más szemében még akkor sem, ha azt még Toldi Miklós is képtelen lenne megtartani.

Sőt, nem is muszáj nyilvánosan korruptnak lenni, hiszen számtalan olyan módszer van, amellyel tökéletesen zátonyra lehet futtatni egy-egy ügyet, például

• olyan alkalmazottnak kell kiszignálni, aki még életében nem oldott meg zsebtolvajlásnál komolyabb ügyet és nem azért, mert nem fért ilyenhez hozzá, hanem azért, mert agyilag képtelen,
• jó sok ügyet kell egy-egy alkalmazottra sózni, előbb vagy utóbb csak elmegy betegállományba idegkimerültség vagy aranyér műtét miatt anélkül, hogy bármelyik ügyben érdemi lépéseket tett volna, aztán vállat vonogatva csak egy újabb alkalmazottnak kell átpasszolni az ügyeket, újraindítva a ciklust, a végén pedig – kifutva a határidőből – csak meg kell szüntetni az eljárást,
• szakértőket kell megbízni olyan kérdésekre megválaszolásával, amelyek nem relevánsak az ügyben, aztán csak várni kell, hogy sokmilliós szakértői díj fejében hónapokig ezeken molyoljanak,
• aktívan is lehet húzni az időt, például felesleges tanúk százait kell meghallgatni, rossz kérdéseket kell feltenni, vagy ha jók is a kérdések, minden további nélkül el kell fogadni a mellébeszélős, semmit sem mondó válaszokat,
• amikor csak lehet jogsegélyért kell folyamodni lehetőleg olyan ország felé, amely nem igazán szokott segíteni – aztán amíg meg nem érkezik a válasz, partvonalra lehet tenni az ügyet,
• hatáskör vagy illetékesség hiányára hivatkozva lehet küldözgetni a hivatal különböző osztályai között a feljelentéseket vagy éppen a már elkezdett nyomozások anyagait, majd csak elveszik valahol,
• direkt olyan hatóságoktól kell együttműködést kérni, ahol szintén olyanok ülnek, akiknek fogalmuk sincs, mit is kéne csinálni meg hogyan és már csak bízni kell abban, hogy olyan válaszokat adnak, amelyeknek semmi értelme és sehova sem vezetnek,
• ki kell használni a hasonló jogkörű, egymással rivalizáló szervezetek „együttműködési hajlandóságát”, azaz azt, hogy ott tesznek egymás alá, ahol csak tudnak.

Ugyanez vonatkozik a felügyeletre is – a kormányunk már bebizonyította, képes bármilyen mennyiségű talpnyalót kiállítani bármilyen bizottságba (választási bizottság, művészeti és akadémiai szervezetek, egyetemek vezetőségei, stb.), ráadásul van az a pénz, amiért hazánkban érdemes köpönyeget forgatni vagy legalábbis olyan aknamunkát végezni, amely megakadályozza a legminimálisabb tényleges eredmény elérését is. Álcivil szervezetekkel is Dunát lehet rekeszteni (lásd például érdekegyeztető fórumok, megvásárolt szakszervezetek és kamarák), így az sem jelenthet gondot, ha a javaslat civilek bevonását írná elő, csak gondosan kell kiválasztani, ki ülhet le az asztalhoz és ki nézhet bele a napi ügymenetbe.

Teljesen mindegy tehát, hogy a Fidesz mit reagál a benyújtott törvényjavaslatra, ad abszurdum még az is előfordulhat, hogy a saját képükre alkotva elfogadják azt, „nesztek, egyétek meg, amit főztetek” alapon. És az ellenzékre hivatkozva már fel is állt egy új, semmire sem jó, ellenben jó drága hivatal, amely sok-sok olyan ember életét keserítheti meg, akiket ilyen vagy olyan okból a kormány bűnbaknak szeretne látni. Mindezt a korrupció elleni küzdelemre hivatkozva.

Ahhoz, hogy bármi eredményt is érjen el bárki ebben az országban a korrupció frontján, először a ma regnáló hatalmat kell kisöpörni az összes strómanjával, lefizetett közszolgájával és média talpnyalójával együtt – amíg ez nem történik meg, minden intézkedés csak üres szócséplés.