Miközben a kormány tagjai és barátaik egyre intenzívebben kaszálnak a közpénz mezején, a mindezt lehetővé tevő adófizetők jobb, ha felkészülnek, nemcsak finanszírozniuk kell az immáron napi szinten komoly teherautó konvojt igénylő pénzkitalicskázást, hanem cserébe még retteghetnek is. Hogy mitől? Mindentől, de leginkább attól, amit a kormánypropaganda tálcán nyújt és amire megoldást is kínál a Fidesz-KDNP további négy (meg ki tudja még mennyi) évre hatalomban tartása esetén.

Először is ott vannak racionális félelmek – például végleg lehúzza a rolót a nem kormánybarát munkahely, vagy csak simán átveszi egy fideszes haver és aki nem haverja a havernak, az elveszti az állását és mehet isten hírével, amerre lát. Bármilyen kisebb betegség is halálos félelmet kelthet egy átlagpolgárban, hiszen mi a garancia arra, hogy nem lesz bármelyik családtagja az egészségügyünk évi 32 ezer felesleges áldozatának egyike? Aztán vannak azok a félelmek, amelyek lassan mérgezik nemzetünk csóróbb felének lelkét – miből lesz nyugdíj, ha a mai kormány mindent ellop, cserébe nem képzi az új generációt? Hogyan lesz az iskolák karbantartására meg a minőségibb pedagógusok megtartására pénz, ha minden a focira meg egyéb látványsportokra megy el? Vajon a mellékutcákban a járda a fontosabb vagy az, hogy minden főtér ötödjére is újra legyen térkövezve és a közvilágítást is átszereljék ki tudja hanyadjára? Mi lesz azokkal, akik nem tudtak annyi pénzt összeszedni, hogy öregkorukra Floridában hávájozzanak egy golfpálya mellett, hogyan tengetik majd életüket és ki nyitja rájuk az ajtót, ha a rokonaik már évek óta külföldön gályáznak, ahogy a profibb szociális munkások is?

Persze a haveroknak is van mitől félniük, nem is kicsit – kiesnek a pikszisből és a hét bő esztendő után beköszönt a hét szűk esztendő. Elég egy rossz sajtónyilatkozat, egy rossz helyen rossz időpontban megjelenés, aztán jön a selyemzsinór meg a hiperűrsebességgel érkező utód. Ahogy vannak egyenlők meg még egyenlőbbek, úgy a haverok belső hierarchiája is változhat, egyesek még haverabbak lesznek, mások meg kevésbé haverok és ez nemcsak az ő életükre van kihatással, hanem az összes rokonukéra, bajtársaikéra meg a talpnyalóik hadára. Állami szerződések egy nap alatt mehetnek a levesbe, megbízások röpke idő alatt kútba eshetnek, ha feltűnik a láthatáron egy még csókosabb, még haveribb alak. Vagy az ország polgármesterének és főstrómanjának valamelyik alstrómanja. Mondjuk emiatt a kisember nem forgolódik álmatlanul mindaddig, ameddig rajta nem csattan az ostor, mert immáron az ő, eddig biztosnak tűnt közszolga pozícióját is megkívánta valaki.

Azonban nemcsak a kisemberek, hanem az igazi nagykutyák is félnek – nem mástól, mint attól, hogy elvesztik a hatalmukat és egyrészt másé lesz az aranytojást tojó tyúk (azaz más szipolyozhatja az adófizetőket), másrészt pedig ők akár még börtönbe is kerülhetnek folytatólagosan és szervezetten, különösen nagy értékre elkövetett mindenféle gazdasági és vagyon elleni bűncselekmény meg legfőképpen hazaárulás miatt. A tét tehát hatalmas, az egyre jobban elhatalmasodó racionális félelem pedig előbb vagy utóbb átcsap irracionalitásba – égett már Róma, lakmároztak oroszlánok barbárokból meg keresztényekből, tömegesen irtottak ki macskákat meg farkasokat és a templomos lovagok sem ujjongtak örömükben péntek tizenharmadikán.

Aztán ha nem lenne elég a racionalitás világa, ott vannak még a politikai érdekek gerjesztette irracionális félelmek is a köznép számára – 10 millió migráns egy éjszaka alatt, az összes nő meg lesz erőszakolva, a keresztény templomokból mecset lesz és örökre eltűnik a magyar. Na nem azért, mert lassan már az összes valamire való, nem a magyar államot lehúzó példánya külföldön él, hanem azért, mert a muszlimok a kereszténység utolsó végvárát bevéve úgy beintegrálják őket, hogy csak na. Kell még félni nyolcvan feletti öreguraktól (leginkább ha „S” betűvel kezdődik a vezetéknevük és arra is végződik) meg mindenféle jöttment civiltől, pláne ha azok olyan, kormányunk álláspontja szerint értelmezhetetlen (és leginkább felesleges) célokért küzdenek mint a demokrácia, a szólás-, sajtó-, gyülekezési és tanszabadság, hogy a lelkiismereti szabadságról már ne is beszéljünk. Meg az átláthatóságról, elszámoltathatóságról és korrupciómentességről.

Ha pedig azt hinnénk, már mindent megéltünk, hát nem – erre a legújabb bizonyíték a HIT, azaz az a honvédelmi intézkedési terv, amit még az óvodáknak is el kell készíteniük terrortámadás esetére. Hogy egy ilyennek mekkora a valószínűsége? Egy biztosítási matematikus valószínűleg nem rágná tövig a körmét ezen kockázat miatt, ám kormányunk más állásponton van – ők biztos tudnak olyat, amit mi nem. Mert józan ész alapján nehéz elképzelni, hogy egy terrorista sejt fogja magát és letesz arról, hogy a világ legnagyobb és legbefolyásosabb hatalmainak egyikébe rúgjon bele és látványosan bosszút álljon egy világszerte ismert tömegrendezvényen egyszerre akár több száz emberen is, ehelyett egy isten háta mögötti kis magyar falu óvodájában tisztítószerekből fabrikálnak bombát és azzal veszik be a homokozót meg az ezeréves rozsdás mászókát. Plusz bajlódnak egy rakás síró, anyukáját követelő, saját nadrágjába bepisilő meg hisztis gyerekkel. Ráadásul mindezt egy olyan országban, amely nemcsak megtűri a terroristáknak pénzt mosó, FBI-körözött muszlim pénzembereket (letelepedési kötvény, ebéd a miniszterelnökkel, villa Budán, stb.), hanem bőszen és minden leplezés nélkül üzletel is velük. Vajon melyik agyhalott terrorista merne ezek után kicsiny hazánkban megtámadni egy iskolát? Már a Kádár-rendszer bebizonyította, hogy az a nemzetközileg rettegett terrorista, aki nyugodtan bulizhat a szülinapján Budapesten, attól nem kell félteni sem a Malév-gépeket, sem a magyar érdekeltségeket. Csak akkor még a bűnpártolást az ideológia (azaz a kommunizmus szelleme) meg a nemzet érdeke (a magyarok védelme) vezérelte, nem pedig a kőkemény oligarcha érdekek és maga a nagybetűs PÉNZ.

Persze őrültek mindig vannak, olyanok, akik baltával akarják megoldani a gyermekelhelyezési vitájukat, de ellenük eddig sem épített senki sem atombunkert az intézmények udvarain, begyűjtésük után pedig nem börtönbe, hanem elmegyógyintézetbe kerültek. És az sem véletlen, hogy az óvó meg tanár néniknek eddig nem volt kötelező az a tantárgy, amely magában foglalta a Die Hard meg a 24 összes részében felhalmozott terrorellenes tudást.

De akkor vajon miért kell ilyen intézkedési tervet összeeszkábálniuk minden olyan intézménynek, amelybe gyerekek járnak? A félelemben tartásért – elég csak egy-két olyan robbantás, amelynek soha nem lesz meg a felelőse (volt már autógyújtogatási hullám annak idején és égett a TV-székház is, egyesek szerint az sem volt véletlen), aztán jön majd a nemzet megmentője, az igazi hadvezér, a magyar hon sárkányokkal is megküzdő igaz védelmezője, az utolsó keresztény bástyát védő keresztes lovag, aki meghallgatva a nép szavát megmenti azokat, akik arra érdemesek. Azaz azokat, akik újra a hatalomba szavazzák őt, hogy még négy évig nyugodtan lophasson ő meg a haveri köre is. És az sem kutya, hogy százmilliárdokat el lehet verni (és a haveri beszállítókkal zsebre tenni) fegyverkezés címén, aztán nemcsak a karácsonyi vásáron lesz páncélos katonai jármű, hanem minden óvoda meg iskola előtt, az adófizetők meg szép lassan rájönnek majd, hogy mindezt nem a terroristák ellen készíti a kormány, hanem saját állampolgárai ellen.