Meddig működhet úgy egy demokrácia, hogy a kormány nem hallgatja meg a választókat? Sőt, a meg nem hallgatás mellett a megtévesztésük költségét az adófizetőkre terheli?

Attól függ, a kormány mennyire tehetséges a választók tartós félrevezetésében, illetve a megtévesztéshez elengedhetetlenül szükséges információáramlást milyen mértékben monopolizálja. És ugyebár amíg tele a has és üres a fej, olyan nagy baj nem lehet, hazánk erre a legjobb példa.

Miért van szükség megtévesztésre? Azért, hogy a kedves polgár tudja, meghallgatják a véleményét, csak nem most és nem úgy, ahogy szeretné, de nincs semmi baj, mert visszaküldheti évi kétszer a nemzeti konzultációs ívet és a Nagycsaládosok Egyesülete kiáll az érdekeiért meg békemenet is indul azért, hogy megvalósuljanak a kormány életszínvonal-javító intézkedései. És mindezt honnan tudja? Hát a királyi tévé is megmondta, nem? Meg a közpénzből készült ingyenes újság is, amit rejtélyes kezek minden héten bedobnak a postaládába.

Józan ésszel azonban nehezen felfogható, a mai magyar kormánynak miért van arra igénye, hogy még véletlenül se ismerje meg a valódi emberek valódi igényeit – manapság csakis a talpnyalók ugatása hallatszik el az égig, a tényleges problémák pedig gyorsan szőnyeg alá kerülnek. Amiről nem beszélnek, az nincs – nem égető a munkaerőhiány, az egészségügy helyzete nem is olyan gáz, ahogy az sem, hogy évi 32 ezer embert tesz el láb alól teljesen feleslegesen a hazai ellátás, születtek volna máshova és egyébként is biztos, hogy betegek voltak, különben miért mentek volna orvoshoz? Az oktatással is minden rendben, csak kár, hogy nem a jól teljesítő negyedikesek kerülnek ki a munkaerőpiacra, hanem a 15 éves korra kifürkészhetetlen okokból elbutult tinédzserek, ha végre kilépünk az OECD-ből majd senki sem meri vizslatni az eredményeket. A családpolitika sem volt soha jobb, főleg ha a külföldön született gyerekek is itthoninak vannak beszámolva még akkor is, ha soha többet nem lépnek itthonmaradási szándékkal szüleik anyaföldjére.

A legegyszerűbb homokba dugni a fejet és teljes hírzárlatot rendelni el a kényes ügyekben, aztán ha végül mégis kibukik valami probléma, a propagandistáknak csak el kell hitetni az egybites választókkal, szegény miniszterelnökünk minderről nem tudott, a beosztottjai megtévesztették, mert ha tudott volna a dologról, akkor már réges-régen intézkedett volna. Majd repül egy-két felelősnek kikiáltott államtitkár, sőt még lehet, hogy egy-két illetékes miniszter is más felelős beosztásba kerül, a kormányfő pedig makulátlanul újjászületik a botrányban, ő csak a legjobbat akarta a népének, az állására meg szüksége van, hisz még megtakarítása is alig van a bankban, olyan elkötelezetten védi a nemzeti érdekeket, hogy a családjának pénzügyi stabilitásával sem ér rá törődni.

Persze néha kikerülhetetlen, hogy „társadalmi egyeztetés” történjen, azaz kikérjék az érintettek véleményét, de erre is van jól bejáratott fideszes módszer. No nem az, hogy a tényleges érdekképviseleteket, netalán civil szervezeteket meghallgassa bárki is, a végén megállás nélkül sorolnák kockás ingjükben a problémákat. Nem, az ölebek kormányközeli álciviljei tökéletesen megfelelnek a célnak, nem kérdeznek csak kinyilatkozzák, amit előre megfogalmaznak számukra és a kezükbe is adnak, nehogy elfelejtsék a tuti szöveget. Persze mindez nincs ingyen, a kormány tömi is pénzzel tisztességesen ezeket az álcivileket, a közpénz közpénztelenítése megy ezerrel. És melyik talpnyaló ne örülne ilyen mellékesnek? Meló csak kevés, ráadásul mellé sem lehet nyúlni, mert mindig megmondják, hova kell menni, mit kell csinálni. Az átlagpolgár meg láthatja a tévében meg olvashatja az újságban, milyen okosságokat mondtak és milyen fantasztikusan képviselik a nagycsaládosok vagy éppen a migránsoktól rettegő polgárokat.

A kormány azonban – miközben nem hallgatja meg a polgárait és még félre is tájékoztatja őket – több bőrt is lehúz ugyanarról a rókáról.

1. Teljes mellszélességgel kijelenthetik, kérem, ők eleget tettek a demokrácia követelményeinek, folyt társadalmi egyeztetés, aki számít, annak ki lett kérve a véleménye, a többieké meg nem érdekes, hiszen elhanyagolható kisebbséget képeznek, Soros-bérencek, libsi-bolsi nemzetárulók. A különféle kerekasztalokban is ott ülnek a civilek, csak azt ne kérdezze senki, ezeket ki pénzeli – mert akkor ugyebár kiderülne, a kormány fizetési listáján vannak egytől egyig és csakis azt szajkózzák, amit a propagandisták a szájukba adnak.
2. Bármi történik, lehet mutogatni az álcivil szervezeteket, kérem, ők mondták, hogy ez vagy az így legyen, ha félremegy egy döntés, akkor az ő hibájuk, de kérem, ez a társadalmi egyeztetés átka, ezzel jár a demokrácia.
3. Lehet mozgósítani az álcivil szervezeteket, hogy bármilyen, tetszőleges tüntetésnek tüntessenek ellent és éltessék a kormányt, az oroszokat, a kínaiakat, a törököket meg bármilyen muzulmán terroristát pénzelőt is, különösen ha az bármikor egy fotón szerepelt a miniszterelnökkel.
4. Bármilyen beszédben, újságcikkben, híradó szpotban lehet rájuk hivatkozni, az intézkedést a nagycsaládosok is támogatják, stb.
5. Kényes témákban nem kell megszólalni a kormánynak, majd a CÖF vagy bármelyik másik talpnyaló társaság beszól az ellenfélnek, mondhatnak bármit, úgysincs hadüzeneti joguk. Ha pedig diplomáciai bonyodalom lenne az ügyből, nyugodtan mehet a védekezés, bolond lyukból bolond szél fúj és nem minden esetre igaz az, hogy őrült beszéd, de van benne rendszer. A kormány úgy oszthatja ki ellenlábasait, hogy eközben nem kell felelősséget vállalnia egy pillanatig sem, cserébe a hazai sajtóban lehet nyomni, milyen karakának is a mélykeresztény, hithű magyar emberek, most is hogy odamondtak.
6. Ha a hívek túltolják a biciklit és olyan kijelentésekre ragadtatják magukat, ami már itthon is ciki a kormányunknak, szépen el lehet hallgatni az ügyet – ha a királyi média nem tudósít róla, akkor az meg sem történt, a független tévécsatornákat (már amíg lesznek) úgyis csak kevesen nézik, olvasni, szövegértelmezni meg még kevesebben tudnak olyan szöveget, ami túlmutat valamelyik celeb nő- vagy pasiügyein.
7. A kampányidőszakban is nagy segítséget nyújthatnak ezek a szervezetek, hiszen tagjaikat a kormány finanszírozza, így a kormánypárt kormányon maradásának érdekében az álcivilek szinte bármeddig képesek elmenni – szerveznek békementet a kormányfőért, bemocskolják nyilatkozataikkal bármelyik ellenzéki politikust, rásütve a keresztényellenes, migránsbarát, Soros-bérenc, buzi vagy bármi más bélyeget. A költségvetésük pedig még véletlenül sem számít kampányköltségvetésnek, így aztán nyugodtan körbeplakátolhatják a fél országot és telenyomhatják a postaládákat a kormányt és nem utolsó sorban a Fidesz-KDNP-t éltető propaganda anyagokkal.
8. Nemcsak a kormánnyal tarthatnak kapcsolatot, hanem olyan fontos kampányszervezetekkel is, mint az egyházak, ezzel pedig sok terhet le tudnak venni a kormány fullajtárjainak válláról. Plusz megjelenhetnek tévéműsorokban mint független civilek, akik nem győzik hangsúlyozni, soha nem volt olyan 8 bő év, mint a legutolsó évtizedben.
9. Rendezvényeikkel demonstrálhatják a kormánytámogató tömeget – így elégítve ki az egybites választók csoporthoz tartozásának vágyát, utólag pedig (ha bárki felvetné, választási csalás történt) lehet hivatkozni a sok-sok megjelent emberre, mint a potenciális szavazóbázis tényleges meglétére.
10. Az álcivilek támogatását közpénzből meg lehet oldani annak ellenére, hogy egyes egyedül a kormánypárt érdekeit szolgálják, senki másét. Plusz nemcsak támogatni lehet őket, hanem a támogatások egy jó részét kézen-közön eltüntetni, aztán merjen utánakérdezni az, akinek semmi félnivalója sincs. Félmilliárd már sok mindenre elég lehet, nem? Beszámolni meg úgysem kell róla, hova lettek a százmilliók mindaddig, ameddig fontos emberek védelme alatt állnak.

Természetesen az álcivilek mellett a kormány önigazolásának van még igen látványos másik módszere is, ez pedig a nemzeti konzultáció, amelynek hihetetlen előnye, hogy a miniszterelnök személyesen keres fel levélben minden szavazót (állami költségvetésből, nem pártpénzből) és irányított kérdésekkel megpróbálja rávenni a tisztelt polgárokat, hogy abba az irányba töltsék ki a konzultációs íveket, amely a kormánynak a legkedvesebb. A legutolsó, Soros-féle konzultációt állítólag több mint kétmillióan küldték vissza – igaz, ez a szám ténylegesen ellenőrizhetetlen, egyes-egyedül a propaganda médiában állja meg a helyét. De ott nagyon és lehet sulykolni a választóknak, bizony ennyi ember egyetért azzal, ami jelenleg történik hazánkban. Aki pedig a jókhoz akar tartozni, az jobb, ha a kormány mellé áll, mert senki másnak nincs igaza kerek e világban, csakis nekik. Csak még azt nem tudni, kormányfőnk közgazdasági vagy béke Nobel-díjat fog kapni mindazért, amit itt, Európa szívében véghezvitt.

A nemzeti konzultáció is sokbőrös róka:

1. Az aktust nagyszerűen lehet reklámozni mindenhol, jó sok közpénzért, haverokkal – ráadásul minden egyes forint megtérül, hiszen a kormányt és személyesen a miniszterelnököt tömjénezi.
2. A kormány vélt vagy valós ellenfeleit nagy nyilvánosság előtt, folyamatosan elkövetve lehet becsmérelni, összeesküvéssel és hazaárulással vádolni, mindenféle jogi következmény vagy akár valóságalap nélkül.
3. Nincsenek valódi kérdések, így aztán a valódi válaszoktól sem kell félni, viszont ki lehet pipálni, már megint meg lett kérdezve a nép, hajrá demokrácia.
4. A visszaküldők száma szintén irányt mutathat a választóknak, egyrészt mi a jó besorolási irány, másrészt választási csalás esetén a kormánypártra leadott szavazatokat nyugodtan hozzá lehet igazítani a konzultációs számokhoz még akkor is, ha azokat soha senki nem igazolta vissza.
5. A közbeszéd konzultációs tematizálásával el lehet érni, hogy más téma még véletlenül se férjen be a hírekbe, a valódi problémák pedig még lábjegyzet formájában sem kerülhessenek terítékre.
6. Lehet adatbázist építeni, ki küldi vissza és ki nem – azaz ki a jó polgár és ki az, aki éppen csak nem hazaáruló. Vagy az is, de azért arra még nem érett meg az idő, hogy a stadionokat rögtönítélő tömegperek lebonyolítására használja a kormány.
7. Az se kutya, hogy a kormány ezzel a levelezős módszerrel tudja burkoltan támogatni a Magyar Postát, hogy aztán az a szupermegbízások ellenére is veszteségesen működjön.
8. A konzultáció révén jó sok közpénzt lehet eltüntetni, hiszen csak úgy repkednek a milliárdok, leginkább a haveri vállalkozók megbízására.
9. Ha pedig bárki megkérdőjelezi, mi is a haszna ennek az egésznek, akkor újabb sajtóhadjáratot lehet indítani az akadékoskodó(k) lejáratására, így továbbra is a köztudatban lehet tartani mind a konzultáció témáját, mind pedig azt, milyen nagyszerű is a kormányunk.

Az álcivil szervezetek rendszeresítésében és a nemzeti konzultációban a legnagyobb hasonlóság pedig az, hogy a kormány elleplezze, ténylegesen magasról lepottyantja, kinek mi a véleménye – és amíg sikerült a hasakat teli, a fejeket pedig üresen tartani, ez a rendszer működni is fog.

Ha pedig még abba is belegondolunk, hogy minkét kormány-gründolta intézmény egyedül és csakis a Fidesz-KDNP érdekeit szolgálja, akkor azt is megfogalmazhatjuk, hogy míg a polgárok véleményét senki sem hallgatja meg, mindemellett a véleménynyilvánítás szabadságában erősen korlátozva is vannak a helyüket befoglaló álcivilek és az irányított kérdések miatt, a közvélemény pedig folytatólagosan elkövetett dezinformálás áldozata, akkor az összes pénz, amit éves szinten erre áldoz a kormány, az bizony mind pártcélra elköltött közpénz. Ha egy normális országban élnénk normális ügyészséggel, akkor a rendszer szervezői és haszonélvező már réges régen a vádlottak padján ülnének éves szinten 30-40 milliárd forintnyi közpénz csalárd módon elköltése miatt.