Mi magyarok mindig túltoljuk a biciklit.
Vajon kinek az agyából pattant ki eredetileg az isteni szikra, miszerint Putyin díszpolgári címet kapjon a Debreceni Egyetemtől? Az ötletfelelős igazi személyét valószínűleg soha nem tudjuk meg, de az biztos, hogy orosz barátunk nem azért kapta a kitüntetést, mert olyan sokat tett volna az intézményért. De felmerül a jogos kérdés, ahogy Sztálin születésnapja tiszteletére Budapesten a trolik számozása hetventől indult annak idején, és ahogy a négy elemit végzett Elena Ceausescu is kaphatott díszdoktori címet egyetemektől, úgy Putyin miért ne kaphatna bármilyen flancos, talpnyaló címet? Egyszer hopp, máskor kopp, a történelem úgyis rendet tesz előbb vagy utóbb, ki golyózáport kap, ki abba hal bele, hogy bizalmasai sokáig nem hívnak hozzá orvost annak reményében, hátha végre meghal már a tisztelt diktátor. Számításuk bejött, ugyan öt napig tartott a főnökük haláltusája, de megérte a várakozást. De nemcsak a halál eljötte kiszámítható, hanem az is, hogy eljön az a pillanat, amikor az érdemtelenül kapott díszpolgári címet visszavonják, akár többször is, biztos, ami biztos. Mert mások meg ezzel akarják beírni magukat a történelembe.
A Debreceni Egyetem életében is eljön majd az a pillanat, amikor a díszpolgári címet odaítélőket ítélik meg – és bármit is tettek le életükben tudományos munkásság címén, az utókor csak annyira fog emlékezni, na ők voltak az Orbán-rendszer legszervilisebb kiszolgálói. Azok, akik egy tál lencséért semmivel sem mutattak több egyenes gerincet, mint annak idején a trolibusz számozói vagy véreskezű népirtónak díszpolgári címet adományozók. Sőt, azoknál sokkal rosszabbak, hiszen míg a Sztálint elutasítók (bármilyen szinten is álltak a táplálékláncban) könnyen egy koncepciós per közepén találhatták magukat, aztán irány a gulág, míg a mai vezetőinknek egy gyarmatosító sem szorít fegyvert a halántékához a talpnyalás kikényszerítése céljából, a motiváció szimplán csak a pénz és a hatalom.
Attól azonban nem kell félnünk, hogy a debreceni eset csak egy elszigetelt eset a magyar szervilizmus végtelen tengerében az Orbán-kormány időszakából, nem véletlen készül az a szép nagy terasz a csókos vendégek fogadására meg elbűvölésére a Budai Várban és a dzsúdó VB VIP-páholya sem volt üres ugyebár. És akkor még nem beszéltünk a smúzolás olyan megjelenési formáiról, mint az 56-os szovjet hősök frissen aranyozott emlékműve a Nemzeti Sírkertben vagy a 451 millióba kerülő fekete gránitból készült 14 méter magas obeliszk, amely a Szabadságtéren állít majd emléket a „szovjet megszállás” áldozatainak. Mindenesetre jó sok aranyozott betű fér majd el rajta, ha pedig kellő távolságból elektromos kerítéssel veszik körbe, akkor még vödrös vörös festék is csak ritkán kerül rá.
A jó hír azonban az, hogy vannak még egyenes derékkal járó egyetemi polgárok (kollektívák), de nem lepődnénk meg, ha előbb vagy utóbb a hatalom bosszúja elérné őket és elnyernék tisztes büntetésüket. Egyetlen esélyük, hogy csak nem lehet egyszerre kirúgni az egyetemről a Szervetlen és Analitikai Kémia, Analízis vagy éppen a Fizikai Tanszék teljes állományát, de azért az Alkotmányjogi Tanszék dolgozói jobb, ha vigyáznak magukra, őket könnyebb lecserélni abban a világban, ahol a jogászokkal Dunát lehet rekeszteni.
Egy vigaszuk lehet, idővel nemcsak Sztálin lett kitaszított pára az utókor számára, hanem azok is, aki a különféle kitüntetéseket-címeket adományozták neki.
