Az átlagválasztó a karácsonyra készül, eközben politikusaink vagy a politikai pedofíliát gyakorolják (a kórházak gyerekosztályán is), vagy karakánul egy kérdésre sem mernek válaszolni, vagy olyan magas labdát dobnak fel, amely akár még el is gondolkodtathatja a frissen kinevezett professzort is, ideje lenne csakis a Nemzeti Droidképző katedrájáról osztani az igét, nem pedig felelősséget vállalni mindazért, ami az elkövetkező hetekben kicsiny hazánkban történni fog.

Egyrészt ott van a Jobbik kiradírozása a következő parlamenti választásról – most még csak a fáklyák égnek majd, de ki tudja, hova vezet a Fidesz-KDNP rettegése. Az egy dolog, hogy nem túl elegáns  ily módon megszüntetni egy pártot, legalábbis a fejlett demokráciákban (most ne említsük azokat az országokat, ahol simán csak puccskísérlettel vádolva helyben fejbe is lőhették volna őket), az viszont elgondolkodtató, hogy egyrészt még felelős sincs, aki döntött a büntetésről, másrészt pont azzal a szervezettel kezdtek ki a hatalmukat betegesen féltők utasítására cselekvők, akiknek a legjobban mozgósítható a szavazóbázisa és akik ráadásul nem is a legbékésebbek közül valók (nem számítva a fideszes álcivil szervezetek fizetett aktivistáit). A Jobbik tehát sarokba szorítva támad, a vezetői pedig már forgatókönyvek tucatját beszélték át (valószínűleg) a nemzetközi sajtótájékoztatók sorozatától egészen az égjen az, aminek égnie kell verzióig, vízkereszt magasságában meg majd mi is meglátjuk, mennyire hatékonyak a feldühített fiúk. Egy biztos, a kormány darázsfészekbe nyúlt és valószínűleg még maga Orbán Viktor sem tudja, mi lesz a kétes jogalapú akció végkimenetele, kivéve persze azt az esetet, ha már a Jobbik illetékesei ellen a vádirat is kész van hazaárulás vagy ki tudja milyen koncepciós perre készülve.

A dilemma azonban nagy lehet, hiszen Vona már régen nem az a gárdamellényes szélsőjobbos hőbörgő fickó, akire bátran rá lehet sütni a fasiszta bélyeget, hanem Unió- és NATO-barát kiskutyás jófiú a szomszédból, így össze kell kapniuk magukat odafenn, ha a kormánypárt szempontjából hepiendet akarnak és nem mártírgyártást. Azaz simán csak kiiktassák a közéletből a Jobbikot, ne pedig török, orosz, netalán kínai módra legyen elintézve egy közép-európai választás és ne is legyen nemzetközi felháborodás a nyílt diktatúra bevezetése miatt. Igaz, fegyver van bőven az országban, a TEK meg ki tudja még milyen egyéb magánhadseregek is folyamatos beszerzésben vannak, így van kit kivezényelni a békés és kevésbé békés tüntetésekre (fáklyás felvonulásokra) és muníció is akad bőven a tömegbe lövetéshez. Az meg, hogy a Jobbik vagy éppen a migránsok miatt van szükségállapot, már csak technikai kérdés, egy-két stikában megrendelt robbantás meg tévészékház felgyújtás (emberáldozat sem gond), aztán már el is lehet rendelni a kijárási tilalmat valamint a szólás-, gyülekezési és sajtószabadság drasztikus korlátozását. És választást sem kell tartani, hiszen Soros legyőzése mellett a legnagyobb kihívás immáron az „alkotmányos” rend fenntartása lesz, a cél pedig az állampolgárok életének megóvása, legalábbis a kormánypropaganda szerint.  És amíg géppisztolyos rendőrök grasszálnak a köztereinken, addig a figyelem úgyis rájuk terelődik, nem pedig arra, eközben mit lop még el az a réteg, aki már régen elfelejtette a hivatali esküjét és annyira azért nem keresztény, hogy a Tízparancsolat lopásra vonatkozó szakaszát betartsa. Persze mindez csak egy összeesküvés-elmélet és semmi más, mindenféle valóságalapot nélkülöző alternatíva.

Az LMP mindeközben – mivel egyelőre még ők még nem kapták meg az Állami Számvevőszék selyemzsinórját – nem fáklyázik a téli hidegben, szimplán csak emlékeztetőket osztogatnak a parlamentben, ki miben is sáros. A listán szinte mindenki ott van, aki számít (kivéve talán Lázár Jánost, aki valamilyen, később valószínűleg majd napvilágra kerülő okból most kimaradt a szórásból), Orbán Viktortól kezdve Andy Vajnáig, de Habony Árpád és Rogán Antal is nevesítve van, mint nagytételben, szervezetten és folytatólagosan bűncselekményeket elkövető személy. Polt és Tállai sem maradt ki, mint bűnpártoló meg hivatali visszaélő, ahogy Mészáros Lőrinc és miniszterelnökünk veje is szerepel a felsorolásban. Az LMP az osztogatással egyidejűleg azt ígéri, ha hatalomra kerülnek, akkor ezek az emberek félhetnek a börtöntől és meglakolnak bűneikért – a választók nagy része pedig valószínűleg felállva tapsolná meg az ítélethirdetéseket. A remény azonban minimális, hiszen egyrészt ehhez az kellene, hogy egy korrupt, tisztességtelen eszközökkel és korlátlan anyagi forrásokkal rendelkező rendszer ellen győzzön az ellenzék, másrészt pedig az, hogy legyen olyan bátor az új politikusnemzedék, hogy végig is viszik az ügyeket és ehhez megfelelő szakembergárdát is találnak. Plusz az ellopott milliárdokat is vissza kellene szerezni valahogy.

Az LMP-féle lista természetesen elnagyolt, de abban biztosak lehetünk, napról napra több név és ügy kerül fel rá – kezdve például Rogán Antallal (az eddigi talicskázós tettein felül), aki szerint a Miniszterelnök Kabinetiroda legfontosabb feladata Orbán Viktor hatalomban tartása. Mi ez, ha nem tiltott pártfinanszírozás? Mert az, amikor egy komplett minisztérium a teljes büdzséjével egy pártpolitikust akar mindenáron hatalmon tartani, az már nagyon messze van az adófizetők érdekében pénzköltéstől – ebben az esetben egyes-egyedül a Fidesz pártérdekének (és a Fidesz-tagok egyéni érdekének) a megvalósítása a cél, semmi más. De valószínűleg a Budapest XVIII. kerületi önkormányzat sem rendeltetésszerűen használta a rá bízott vagyont akkor, amikor 43 ezer példányban készíttette el Kucsák László fideszes országgyűlési képviselő kalendáriumát keresztrejtvénnyel, fotóarzenállal és sok-sok narancssárgával. Ajándék lónak ne nézd a fogát mondhatnák, persze csak akkor, ha a kerületiek tényleg ajándékba kapnák a cirka 30 millióba kerülő kiadványt, nem pedig az ő vérüket szívva (azaz a befizetett adójukat felhasználva) állíttatták volna elő a személyi kultusz legsötétebb napjait idéző füzetecskét.

Természetesen ezek az ügyek csak kiragadott példák és nem is kötődnek olyan személyekhez, mint az örök közbeszerzés nyertes Mészáros-, Garacsi- vagy éppen Vajna-univerzum meg egyéb haverok. A „rongyos” 30 milla sem tétel az összlopást figyelembe véve, inkább csak azt mutatja meg, hol kell tovább kaparni, ahogy a Rogán-féle kijelentés is a tiltott pártfinanszírozás és a hűtlen kezelés alapos gyanúját fogalmazza meg, leginkább az elkövető szándékának vonatkozásában. De vajon ki és mit fog majd ítélni akkor, amikor az évi feleslegesen láb alól eltett 32 ezer ember ügyére kerül sor? Vajon kik azok, akik nevéhez fűződik az az egészségügyünket porig romboló minimum negligencia, amely ennyi ember halálát okozta? És hányan védekeznek majd úgy, hogy „parancsra tettem”? Netalán azzal, hogy bár a köz szolgálatára esküdtek fel, de nekik azt mondták, ha nem akarnak éhen halni vagy börtönben rohadni, akkor csak egyetlen egy ember, a legfőbb vezér érdekeit szolgálhatják? És lesz az évi 32 ezer áldozatnak külön szobája a Terror Házában, vagy őket minden további nélkül el lehet felejteni, így járták, tetszett volna nem Orbánra szavazni?

Arra is számíthatunk, hogy a többi ellenzéki párt is lassan mozgásba lendül (már ha akarnak többet, mint párszáz szavazat) és újabb és újabb frontvonalak nyílnak a kampányban. Egy azonban biztos, mégpedig az, a hatalmon lévők foggal-körömmel ragaszkodnak a jelenlegi státuszukhoz és még inkább ahhoz a pénzmennyiséghez, amit kilapátolhatnak saját számlákra a rendszerből. Lehet, hogy Vona egyik tüntetése lesz az első dominó, ami véget vet a jelenleg regnálók hatalmának, de az is lehet, hogy más lesz az utolsó csepp, de ha még sokáig kell várnunk, előbb vagy utóbb a Mikulás sem pompázhat Coca-Cola pirosban, hanem kénytelen lesz narancsos gúnyát húzni.

Meddig működhet úgy egy demokrácia, hogy a kormány nem hallgatja meg a választókat? Sőt, a meg nem hallgatás mellett a megtévesztésük költségét az adófizetőkre terheli?

Attól függ, a kormány mennyire tehetséges a választók tartós félrevezetésében, illetve a megtévesztéshez elengedhetetlenül szükséges információáramlást milyen mértékben monopolizálja. És ugyebár amíg tele a has és üres a fej, olyan nagy baj nem lehet, hazánk erre a legjobb példa.

Miért van szükség megtévesztésre? Azért, hogy a kedves polgár tudja, meghallgatják a véleményét, csak nem most és nem úgy, ahogy szeretné, de nincs semmi baj, mert visszaküldheti évi kétszer a nemzeti konzultációs ívet és a Nagycsaládosok Egyesülete kiáll az érdekeiért meg békemenet is indul azért, hogy megvalósuljanak a kormány életszínvonal-javító intézkedései. És mindezt honnan tudja? Hát a királyi tévé is megmondta, nem? Meg a közpénzből készült ingyenes újság is, amit rejtélyes kezek minden héten bedobnak a postaládába.

Józan ésszel azonban nehezen felfogható, a mai magyar kormánynak miért van arra igénye, hogy még véletlenül se ismerje meg a valódi emberek valódi igényeit – manapság csakis a talpnyalók ugatása hallatszik el az égig, a tényleges problémák pedig gyorsan szőnyeg alá kerülnek. Amiről nem beszélnek, az nincs – nem égető a munkaerőhiány, az egészségügy helyzete nem is olyan gáz, ahogy az sem, hogy évi 32 ezer embert tesz el láb alól teljesen feleslegesen a hazai ellátás, születtek volna máshova és egyébként is biztos, hogy betegek voltak, különben miért mentek volna orvoshoz? Az oktatással is minden rendben, csak kár, hogy nem a jól teljesítő negyedikesek kerülnek ki a munkaerőpiacra, hanem a 15 éves korra kifürkészhetetlen okokból elbutult tinédzserek, ha végre kilépünk az OECD-ből majd senki sem meri vizslatni az eredményeket. A családpolitika sem volt soha jobb, főleg ha a külföldön született gyerekek is itthoninak vannak beszámolva még akkor is, ha soha többet nem lépnek itthonmaradási szándékkal szüleik anyaföldjére.

A legegyszerűbb homokba dugni a fejet és teljes hírzárlatot rendelni el a kényes ügyekben, aztán ha végül mégis kibukik valami probléma, a propagandistáknak csak el kell hitetni az egybites választókkal, szegény miniszterelnökünk minderről nem tudott, a beosztottjai megtévesztették, mert ha tudott volna a dologról, akkor már réges-régen intézkedett volna. Majd repül egy-két felelősnek kikiáltott államtitkár, sőt még lehet, hogy egy-két illetékes miniszter is más felelős beosztásba kerül, a kormányfő pedig makulátlanul újjászületik a botrányban, ő csak a legjobbat akarta a népének, az állására meg szüksége van, hisz még megtakarítása is alig van a bankban, olyan elkötelezetten védi a nemzeti érdekeket, hogy a családjának pénzügyi stabilitásával sem ér rá törődni.

Persze néha kikerülhetetlen, hogy „társadalmi egyeztetés” történjen, azaz kikérjék az érintettek véleményét, de erre is van jól bejáratott fideszes módszer. No nem az, hogy a tényleges érdekképviseleteket, netalán civil szervezeteket meghallgassa bárki is, a végén megállás nélkül sorolnák kockás ingjükben a problémákat. Nem, az ölebek kormányközeli álciviljei tökéletesen megfelelnek a célnak, nem kérdeznek csak kinyilatkozzák, amit előre megfogalmaznak számukra és a kezükbe is adnak, nehogy elfelejtsék a tuti szöveget. Persze mindez nincs ingyen, a kormány tömi is pénzzel tisztességesen ezeket az álcivileket, a közpénz közpénztelenítése megy ezerrel. És melyik talpnyaló ne örülne ilyen mellékesnek? Meló csak kevés, ráadásul mellé sem lehet nyúlni, mert mindig megmondják, hova kell menni, mit kell csinálni. Az átlagpolgár meg láthatja a tévében meg olvashatja az újságban, milyen okosságokat mondtak és milyen fantasztikusan képviselik a nagycsaládosok vagy éppen a migránsoktól rettegő polgárokat.

A kormány azonban – miközben nem hallgatja meg a polgárait és még félre is tájékoztatja őket – több bőrt is lehúz ugyanarról a rókáról.

1. Teljes mellszélességgel kijelenthetik, kérem, ők eleget tettek a demokrácia követelményeinek, folyt társadalmi egyeztetés, aki számít, annak ki lett kérve a véleménye, a többieké meg nem érdekes, hiszen elhanyagolható kisebbséget képeznek, Soros-bérencek, libsi-bolsi nemzetárulók. A különféle kerekasztalokban is ott ülnek a civilek, csak azt ne kérdezze senki, ezeket ki pénzeli – mert akkor ugyebár kiderülne, a kormány fizetési listáján vannak egytől egyig és csakis azt szajkózzák, amit a propagandisták a szájukba adnak.
2. Bármi történik, lehet mutogatni az álcivil szervezeteket, kérem, ők mondták, hogy ez vagy az így legyen, ha félremegy egy döntés, akkor az ő hibájuk, de kérem, ez a társadalmi egyeztetés átka, ezzel jár a demokrácia.
3. Lehet mozgósítani az álcivil szervezeteket, hogy bármilyen, tetszőleges tüntetésnek tüntessenek ellent és éltessék a kormányt, az oroszokat, a kínaiakat, a törököket meg bármilyen muzulmán terroristát pénzelőt is, különösen ha az bármikor egy fotón szerepelt a miniszterelnökkel.
4. Bármilyen beszédben, újságcikkben, híradó szpotban lehet rájuk hivatkozni, az intézkedést a nagycsaládosok is támogatják, stb.
5. Kényes témákban nem kell megszólalni a kormánynak, majd a CÖF vagy bármelyik másik talpnyaló társaság beszól az ellenfélnek, mondhatnak bármit, úgysincs hadüzeneti joguk. Ha pedig diplomáciai bonyodalom lenne az ügyből, nyugodtan mehet a védekezés, bolond lyukból bolond szél fúj és nem minden esetre igaz az, hogy őrült beszéd, de van benne rendszer. A kormány úgy oszthatja ki ellenlábasait, hogy eközben nem kell felelősséget vállalnia egy pillanatig sem, cserébe a hazai sajtóban lehet nyomni, milyen karakának is a mélykeresztény, hithű magyar emberek, most is hogy odamondtak.
6. Ha a hívek túltolják a biciklit és olyan kijelentésekre ragadtatják magukat, ami már itthon is ciki a kormányunknak, szépen el lehet hallgatni az ügyet – ha a királyi média nem tudósít róla, akkor az meg sem történt, a független tévécsatornákat (már amíg lesznek) úgyis csak kevesen nézik, olvasni, szövegértelmezni meg még kevesebben tudnak olyan szöveget, ami túlmutat valamelyik celeb nő- vagy pasiügyein.
7. A kampányidőszakban is nagy segítséget nyújthatnak ezek a szervezetek, hiszen tagjaikat a kormány finanszírozza, így a kormánypárt kormányon maradásának érdekében az álcivilek szinte bármeddig képesek elmenni – szerveznek békementet a kormányfőért, bemocskolják nyilatkozataikkal bármelyik ellenzéki politikust, rásütve a keresztényellenes, migránsbarát, Soros-bérenc, buzi vagy bármi más bélyeget. A költségvetésük pedig még véletlenül sem számít kampányköltségvetésnek, így aztán nyugodtan körbeplakátolhatják a fél országot és telenyomhatják a postaládákat a kormányt és nem utolsó sorban a Fidesz-KDNP-t éltető propaganda anyagokkal.
8. Nemcsak a kormánnyal tarthatnak kapcsolatot, hanem olyan fontos kampányszervezetekkel is, mint az egyházak, ezzel pedig sok terhet le tudnak venni a kormány fullajtárjainak válláról. Plusz megjelenhetnek tévéműsorokban mint független civilek, akik nem győzik hangsúlyozni, soha nem volt olyan 8 bő év, mint a legutolsó évtizedben.
9. Rendezvényeikkel demonstrálhatják a kormánytámogató tömeget – így elégítve ki az egybites választók csoporthoz tartozásának vágyát, utólag pedig (ha bárki felvetné, választási csalás történt) lehet hivatkozni a sok-sok megjelent emberre, mint a potenciális szavazóbázis tényleges meglétére.
10. Az álcivilek támogatását közpénzből meg lehet oldani annak ellenére, hogy egyes egyedül a kormánypárt érdekeit szolgálják, senki másét. Plusz nemcsak támogatni lehet őket, hanem a támogatások egy jó részét kézen-közön eltüntetni, aztán merjen utánakérdezni az, akinek semmi félnivalója sincs. Félmilliárd már sok mindenre elég lehet, nem? Beszámolni meg úgysem kell róla, hova lettek a százmilliók mindaddig, ameddig fontos emberek védelme alatt állnak.

Természetesen az álcivilek mellett a kormány önigazolásának van még igen látványos másik módszere is, ez pedig a nemzeti konzultáció, amelynek hihetetlen előnye, hogy a miniszterelnök személyesen keres fel levélben minden szavazót (állami költségvetésből, nem pártpénzből) és irányított kérdésekkel megpróbálja rávenni a tisztelt polgárokat, hogy abba az irányba töltsék ki a konzultációs íveket, amely a kormánynak a legkedvesebb. A legutolsó, Soros-féle konzultációt állítólag több mint kétmillióan küldték vissza – igaz, ez a szám ténylegesen ellenőrizhetetlen, egyes-egyedül a propaganda médiában állja meg a helyét. De ott nagyon és lehet sulykolni a választóknak, bizony ennyi ember egyetért azzal, ami jelenleg történik hazánkban. Aki pedig a jókhoz akar tartozni, az jobb, ha a kormány mellé áll, mert senki másnak nincs igaza kerek e világban, csakis nekik. Csak még azt nem tudni, kormányfőnk közgazdasági vagy béke Nobel-díjat fog kapni mindazért, amit itt, Európa szívében véghezvitt.

A nemzeti konzultáció is sokbőrös róka:

1. Az aktust nagyszerűen lehet reklámozni mindenhol, jó sok közpénzért, haverokkal – ráadásul minden egyes forint megtérül, hiszen a kormányt és személyesen a miniszterelnököt tömjénezi.
2. A kormány vélt vagy valós ellenfeleit nagy nyilvánosság előtt, folyamatosan elkövetve lehet becsmérelni, összeesküvéssel és hazaárulással vádolni, mindenféle jogi következmény vagy akár valóságalap nélkül.
3. Nincsenek valódi kérdések, így aztán a valódi válaszoktól sem kell félni, viszont ki lehet pipálni, már megint meg lett kérdezve a nép, hajrá demokrácia.
4. A visszaküldők száma szintén irányt mutathat a választóknak, egyrészt mi a jó besorolási irány, másrészt választási csalás esetén a kormánypártra leadott szavazatokat nyugodtan hozzá lehet igazítani a konzultációs számokhoz még akkor is, ha azokat soha senki nem igazolta vissza.
5. A közbeszéd konzultációs tematizálásával el lehet érni, hogy más téma még véletlenül se férjen be a hírekbe, a valódi problémák pedig még lábjegyzet formájában sem kerülhessenek terítékre.
6. Lehet adatbázist építeni, ki küldi vissza és ki nem – azaz ki a jó polgár és ki az, aki éppen csak nem hazaáruló. Vagy az is, de azért arra még nem érett meg az idő, hogy a stadionokat rögtönítélő tömegperek lebonyolítására használja a kormány.
7. Az se kutya, hogy a kormány ezzel a levelezős módszerrel tudja burkoltan támogatni a Magyar Postát, hogy aztán az a szupermegbízások ellenére is veszteségesen működjön.
8. A konzultáció révén jó sok közpénzt lehet eltüntetni, hiszen csak úgy repkednek a milliárdok, leginkább a haveri vállalkozók megbízására.
9. Ha pedig bárki megkérdőjelezi, mi is a haszna ennek az egésznek, akkor újabb sajtóhadjáratot lehet indítani az akadékoskodó(k) lejáratására, így továbbra is a köztudatban lehet tartani mind a konzultáció témáját, mind pedig azt, milyen nagyszerű is a kormányunk.

Az álcivil szervezetek rendszeresítésében és a nemzeti konzultációban a legnagyobb hasonlóság pedig az, hogy a kormány elleplezze, ténylegesen magasról lepottyantja, kinek mi a véleménye – és amíg sikerült a hasakat teli, a fejeket pedig üresen tartani, ez a rendszer működni is fog.

Ha pedig még abba is belegondolunk, hogy minkét kormány-gründolta intézmény egyedül és csakis a Fidesz-KDNP érdekeit szolgálja, akkor azt is megfogalmazhatjuk, hogy míg a polgárok véleményét senki sem hallgatja meg, mindemellett a véleménynyilvánítás szabadságában erősen korlátozva is vannak a helyüket befoglaló álcivilek és az irányított kérdések miatt, a közvélemény pedig folytatólagosan elkövetett dezinformálás áldozata, akkor az összes pénz, amit éves szinten erre áldoz a kormány, az bizony mind pártcélra elköltött közpénz. Ha egy normális országban élnénk normális ügyészséggel, akkor a rendszer szervezői és haszonélvező már réges régen a vádlottak padján ülnének éves szinten 30-40 milliárd forintnyi közpénz csalárd módon elköltése miatt.

Hajtsuk rabigába a betűk világát is

Előző rész itt.

A médián belül kezeljük külön a betűk világát – akár hagyományos papír alapon, akár elektronikusan is történik a hírszolgáltatás, az írott sajtó fogyasztói általában magasabban iskolázottabbak, mint az átlagos rádióhallgatók vagy tévénézők, hiszen legalább olvasni tudnak. Azt az építőipari segédmunkást, akinek csak arra kell az újság, hogy reggelizés közben bámulja a lapban lehozott napi meztelen nőt, illetve azt a háziasszonyt, aki csak a horoszkópjára és a legtrendibb vacsoramenükre kíváncsi, azt már levadásztuk a rádióval és az esti, végletekig bulvárosított tévéhíradóval, velük tehát ebben a témában nem kell foglalkoznunk.

Célunk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb sajtóterméket vonjunk ellenőrzésünk alá, illetve azokat, amelyek esetében ez valamilyen okból nem sikerül, szimplán lehetetlenítsük el. Nyílt cenzúra szóba sem jöhet, hiszen demokratikus európai állam vagyunk, nem pedig holmi fekete-afrikai vagy közép-amerikai diktatúra. Finomabb módszerekre van szükségünk, hasonlóan az elektronikus médiához. Például:

• korlátozzuk a sajtómunkások információhoz jutását, pl. tiltsuk ki őket sajtótájékoztatókról, rejtsük el vagy tegyük kereshetetlenné a kötelezően nyilvánosságra hozandó információkat,

• a számunkra legkényesebb területeken ne csak korlátozzuk, hanem egyenesen tegyük lehetetlenné az információ elérését. Állítsunk fel mennyiségi korlátokat azzal az indokkal, hogy újságírók nem zaklathatják feleslegesen a hivatalokat és intézményeket, határozzunk meg gigantikus összegeket az információk képi megjelenítésének ellentételezésére fénymásolási díj, stb. formájában, ragasszunk minden piti ügyre nemzetbiztonsági matricát szigorúan titkos felirattal, ha pedig jogerős bírósági ítélet alapján mégis ki kell adnunk az iratokat, akkor terrabájt mennyiségű, véglegekig összekuszált, kereshetetlen és a szokásos módszerekkel rendezhetetlen adatmennyiséget öntsünk a nyakukba. Végső esetben jogerős bírósági ítélet ellenében is tagadjuk meg az adatok kiszolgáltatását, ha úgy érezzük, jobban járunk az időhúzással, mint az érzékeny információ napvilágra kerüléssel.

• kényszerítsük pereskedésre mondvacsinált indokokkal az újságokat és akasszunk annyi sajtópert a nyakukba, amennyit csak sikerül, valamint érjük el azt is, hogy a bíróság nagy összegű büntetésekkel és kártérítésekkel suhintsa a cégeket remélve, hosszabb távon anyagilag is ellehetetlenítjük az adott sajtóorgánumot,

• tiltsuk be a közterületi és lesifényképezést, valamint tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy csakis olyan fotók jelenhessenek meg a sajtóban, amelyet mi jóváhagyunk. Ne hagyjuk, hogy bizalmasainkról olyan életképek jelenjenek meg, amelyeken épp kokaint szippantanak vagy drága üdülőhelyen villognak a Ferrarijukkal, a közszereplő fogalmát pedig értelmeztessük a lehető legszűkebben, így mindössze egy maroknyi beosztottunkra koncentráltathatjuk az ellenzéki média fotósainak figyelmét.

• csatornázzuk át a reklámbevételeket a kormánypárti lapokhoz és sújtsuk szankciókkal azokat a vállalkozásokat, akik nagyobb összegeket költenek ott, ahol mi nem szeretnénk,

• részesítsük előnyben a kormánypárti sajtót burkolt állami támogatásokkal, például reklámmegbízások illetve kiparancsolt intézményi előfizetések formájában,

• a háttérből strómanokon keresztül támogassunk látszat-ellenzéki újságokat, ezzel tompíthatjuk és jelentősen felhígíthatjuk a sajtóban megjelenő kormánykritikákat,

• uszítsuk rá az ellenzéki sajtócégekre az adóhivatalt, tiltsuk le a nemzetközi támogatásaikat, illetve bármilyen külföldi támogatás esetén bélyegezzük a szerkesztőségeket külföldi ügynöknek, liberálisnak, hazaárulónak valamint a nemzet ellenségének, hozzunk diszkriminatív törvényeket ellenük és tartsunk rendszeresen sajtótájékoztatót is figyelmeztetve a nagyközönséget, hogyan manipulálják őket a liberális világszintű összeesküvés hazai polipkarjai,

• elektronikus megjelenés és kommentelhetőség esetén szabadítsunk trollhadsereget a posztokra (a közösségi oldalakon is) és ziláljuk szét a normális mederben folyó vitát valamint szítsunk ellentétet az egyébként békés olvasók között,

• a kommentek tartalmáért vonjuk felelősségre a sajtótermék kiadóját és szerkesztőségét, indítsunk polgári peres ügyeket, követeljünk bírósági úton nagyösszegű kártérítéseket ezzel is ellehetetlenítve a lapokat,

• indítsunk büntető eljárásokat becsületsértés, rágalmazás, stb. miatt pénzbüntetés, közmunka vagy szabadságvesztés kilátásba helyezésével.

A bulvármédiát se kíméljük.

A bulvárhírekre jellegüknél, azaz könnyebb emészthetőségüknél fogva sokkal több olvasó kíváncsi, mint a politikai tartalmakra, így a bulvármédiában szárnya bocsátott üzenetünk nagyságrendekkel hatékonyabban ér célba. Reklámozzuk grandiózus kormányzati projektjeinket (még egy múzeum), állami támogatásos hűtőgép, kazán és egyéb berendezések csereprogramjait (indul a rajt, a szemfülesek tizedáron juthatnak modern készülékhez), ingyenes állami rendezvényeinket (koncertek, kiállítások, gyereknapi programok, nagy állami ünnepek, emlékévek műsorai), bármit, ami akár hangyányit is növelheti a népszerűségünket.

Nem kell direkt reklámnak látszania a reklámnak, álcázzuk a népszerűsítést címoldalas cikkeknek, amelyek beszámolnak arról, milyen jó, hogy sok gyerek kap ingyenebédet az iskolában és az is fantasztikus érzés a rászoruló diákok szüleinek, hogy nem kell fizetniük a tankönyvekért. És mindez a kormánynak köszönhető, ahogy az új térköves főtér meg a nyugdíjasok kedvezménye a vasúton.

Teregessük ki politikusaink családi életét, legyen mind családcentrikus, gyermekszerető, állat- és környezetbarát, olyan példamutató emberek, akik mindent elkövetnek, hogy bearanyozzák közvetlen hozzátartozóik életét és az édesanyjuk is nagyon büszke rájuk, ahogy az egykori tanító nénijük-padtársuk is.

Ne essünk túlzásokba, a köznép csak egy bizonyos szintig hajlandó pozitívan befogadni kedvenc oligarchánk negyven évvel fiatalabb feleségének hosszú combját, látványos dekoltázsát vagy épp rongyrázó ruhatárát felvonultató híreket, az „ez is százévi fizetésembe kerül” típusú cikkek visszaüthetnek, pláne ha nem makulátlan az adott hölgy előélete.  Mert bármilyen magasra is tornáztuk népünk toleranciaszintjét, egy idő után torkig lesznek a „Valentin napra minden nő megérdemel egy kis gyémántot” típusú kijelentésekkel, ahogy a Karib-szigeteki pálmafafogdosás sem szül jó vért hosszabb távon.

Kerüljük az összes olyan híradást, amelynek lényege, „csak ne kéne nézni, hogy kéne élni”, illetve azokat is, amelyek irigységet kelthetnek az átlagemberben – beosztottjaink tanúsítsanak önmérsékletet amíg a sajtó szeme előtt vannak.

A bulvármédia teljes letarolása érdekében indítsunk kormányzati bulvárújságot, amelyben a propagandáért felelős embereink hagyják jóvá, kiről mi jelenhet meg, így ez a felület is kiválóan használható saját magunk dicsőítésére és ellenfeleink lejáratására is – jöhetnek a cikkek az ellenzék jelesebb képviselőiről, ki náci, ki meleg, ki csalja meg a feleségét és egyébként is, rosszul bánik a kutyájával.

A központi hírügynökség, avagy gyártsunk híreket

Központosítsuk és vonjuk felügyeletünk alá a teljes hírgyártást. A nemzeti hírszolgálatunk csak olyan hírt szolgáltathasson, amelyet az embereink oda-vissza leellenőriztek, átrágtak, hajlítottak és megfelelőnek találtak. Érjük el, hogy számunkra kellemetlen hír ne kerüljön ki a monopol állami hírszolgálattól, a bónusz pedig az, hogy aki friss hírekhez akar jutni, az csak hozzánk fordulhat és csakis olyan információt kap, amelyet az ideológusaink már gondosan megszűrtek és kiheréltek. A külföldi hírek félrefordításával-átértelmezésével óvatosan bánjunk, az internet korában előbb vagy utóbb minden kiderül, a nekünk nem tetsző híráramlást a vasfüggöny már régen nem állítja meg, a helyzeti előnyünk csak annyi, hogy a mi értelmezésünk jut el a szélesebb közönséghez az ingyen fogható televízió-csatornákon keresztül.

A hírkészítést busás haszon fejében meghívásos alapon olyan baráti magáncégre bízzuk, amely a megbízási díjból bőven juttat vissza számunkra, a feladatkörüket pedig bővítsük sokmilliós tanulmányok és elemzések írásával valamint prognózisok készítésével, a hozzáértés ez utóbbiak esetében nem követelmény főleg akkor, ha ezeket egyedül pénzkitalicskázás céljára rendeljük meg.

A felügyelet alá vont központi hírgyártás azért is előnyös megoldás, mert a kormánykritikus sajtó is kénytelen azokból a hírekből dolgozni, amelyeket tőlünk kapnak, már ha nem akarnak rekordsebességgel csődbe menni egyéb drága források igénybevétele miatt. Hogy senki se vádolhasson minket titkolózással a különböző minisztériumok, hivatalok, háttérintézmények és állami vállalatok honlapjait tűzdeljük tele különféle sajtónyilatkozatokkal, semmitmondó rövid színes hírekkel, egyéb se füle se farka közleményekkel, az pedig nem a mi hibánk, ha az újságírók elvesznek a hurráoptimista zagyvaság-tengerben és értelmetlen szócséplésben. A téma pedig bármi lehet, mentőállomáson jármű felszentelése, soha el nem készülő tanuszoda alapkövének letétele, új vágóhíd avatása, felújított iskolai vécé gyerekeknek birtokba adása, még egy kongresszus a keresztény nagycsaládosok erényes életéről.

A központi hírgyártásnak az is előnye még, hogy a külföldi sajtó könnyedén átveheti a híreinket, így első kézből tudhatják meg, milyen ragyogó, mélyen keresztény, európai és nemzeti hagyományainkat tisztelő, ám egyben hipersebességgel fejlődő országot építünk, olyat, ahova érdemes befektetni és ahol a messziről jött turistákat is tárt karokkal fogadják.

A blogszféra és az új média, avagy még mindig létezik a sárkányok földje

A blogszférával és egyéb modern internetes eszközökkel (twitter, facebook, stb.) könnyen meggyűlhet a bajunk – nem véletlen, hogy a nyílt diktatúrák gyakran halálra ítélik az ezen a területen tevékenykedő buzgómócsing szerzőket. Mi ezt sajnos nem tehetjük meg, így más eszközökhöz kell folyamodnunk, egyrészt a hazai oldalakon posztoló írókat megzsarolhatjuk-megszorongathatjuk, másrészt érjük el, hogy a hihetetlen mennyiségű információ közepette a kisebb blogok ne gyakoroljanak különösebb hatást az általunk befolyásolni kívánt közbeszédre. A politikai blogok világa (egy-két kivételtől eltekintve) szerencsénkre szűk, közélet iránt érdeklődő értelmiségi réteg csatatere, a harc zaja pedig nem hallatszik el az átlagszavazókig.

A legjobb módszer ezen a területen is a támadás és a lejáratás, mely során rosszindulatú hozzászólókkal, azaz trollokkal fáraszthatjuk ki a kommentelhető blogok moderátorait elérve, hogy bezárják a bazárt és teljeskörűen letiltsák a kommentelést. Ezzel már meg is akadályoztuk, hogy az olvasók hozzászólhassanak a kényelmetlenebb témákhoz és azt is, hogy hasonszőrű társaikkal értelmes társalgást folytassanak a felvetett problémákról, netalán megerősítsék saját nézeteiket azzal, hogy mások is léteznek e kerek világban, olyanok, akik ugyanazokat az értékeket és elveket vallják, mint ők maguk. Nem hagyhatjuk, hogy kvázi ellenálló csoportok létesüljenek a különféle blogok segítségével, az erre irányuló kísérletek fojtsuk el csírájában.

A trollok szélsőségesen kormánybarát, uszító vagy épp rasszista kommentjei még a legelszántabb olvasót is elűzik az adott oldalról, így erre a gerilla-módszerre tartsunk külön állományt, hogy a nap huszonnégy órájában bomlaszthassuk a közösségeket akár úgy is, hogy különféle álneveken saját magukkal veszekednek. Ha nagyon kényelmetlenné válik számunkra egy-egy blogger, a titkosszolgálatot bevonva indítsunk kifüstöléses hadjáratot, és profi hackerek segítségével deríttessük ki az anonim blogok szerzőinek kilétét, illetve kibertámadásokkal tetessük tönkre ezeket az oldalakat.

Vessünk be saját bloggereket is, akik nagy zajt csapva felhígítják a politikai blogok állományát, de ne lepődjünk meg, ha az eredmény nem lesz földindulásszerű. A blogszféra olvasói általában elenyésző mértékben kormánypártiak, valamint elég nehéz úgy minden intézkedést helyeslő, a vezetők talpát nyaló kormánypárti blogot üzemeltetni, hogy annak írásai színvonalasak, szórakoztatóak és még közérdeklődésre is számot tartóak legyenek. Tovább rontja a hatékonyságot, ha még a legfontosabb funkciókban lévő embereink is azzal kérkednek, annyira nem haladnak a technikával, hogy még csak okostelefonjuk sincs (azaz haladásképtelen kőkonzervatív idióták), akinek viszont van, azok belesüllyednek a nacionalista, soviniszta gyűlölködésbe.

A közösségi média

Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy vannak olyan nemzetközi platformok, közösségi média oldalak, amelyek nem mindig tolerálják a hatalmi alapon beleszólást, illetve olyan híreket, álhíreket is terjeszthetnek, amelyek nekünk nagyon nem tetszenek.

Ne adjunk magas labdát saját közösségi médiás oldalainkon, valamint nem reagáljunk egyetlen provokatív posztra sem, ezzel elkerüljük azt a lejáratást, amit csak magunknak köszönhetünk. Cserébe használjuk ki mindazt a lehetőséget, amit ez a médiafelület nyújthat nekünk: a névtelenségbe burkolózást, az ál- és rémhírterjesztés tökéletes, tálcán kínált és ingyenes csatornáját, a becsületsértés és rágalmazás valamint lejáratás sok millió választóhoz elérő mennyországát. Árasszuk el saját anyagainkkal (vírusvideók, mémek, alaptalan híresztelések, összeesküvés elméletek, stb.) a netet – a sok szemét könnyedén elvonja a figyelmet a számunkra kínos tartalmakról cserébe újabb híveket szerezhetünk az ilyen típusú manipulálásra fogékony alattvalóink köréből.

A közösségi médiát mozgósításra is használhatjuk, egy-egy jól bejáratott oldal aktivisták ezreit tudja egyik pillanatról a másikra haptákba állítani.

Folytatás itt.

Előző rész itt.

 Tartalomjegyzék

Tiszteletre méltóak-e  a Fidesznek köszönhetően meggazdagodók?

Vannak olyan saját erőből gazdaggá lett emberek, akikre az eljövendő nemzedékek felnézhetnek – igen, jól csinálták, őket kellene követni mindenkinek, aki igazi selfmade üzletember akar lenni. Ehhez azonban nemcsak az kell, hogy jó helyen legyen és jó időben, hanem az is, hogy legyen olyan ötlete, amelyet aztán rengeteg munkával sok-sok pénzre tud váltani és a végén olyat tesz le az asztalra, amit a piac bőkezűen honorál. A NER alatt meggazdagodott magyarok jó része azonban csak jó helyen volt jó időben és megragadták azt az alkalmat, amit a Fidesz korrupción alapuló gazdaságpolitikája nyújtott nekik. Elítélhetők ezért? Valljuk be őszintén, a magyarok 99%-a – ha tehette volna – ugyanígy kihasználta volna a kedvező széljárást, de mivel csak elenyésző kisebbségnek állt a zászló, a hipergazdagodás is csak ebben a körben jellemző, és nemcsak a körbe bekerülés alapul jóindulaton, hanem a tartós bennmaradás is.

De vajon mennyire legális ez a gazdagodás? Mondják, csak az első egymilliót kell tisztességtelenül megszerezni, aztán a többi már mehet tisztességesen, morálisan nem megkérdőjelezhetően. Azonban a NER nem így működik, sőt. Mert lehet azzal védekezni, hogy csak a jogszabályok által biztosított lehetőséget használják ki az újdonsült gazdagok és jogilag minden a legtutibb a gazdagodásuk körül, azt egy pillanatig se felejtsük el, hogy a tollasodást lehetővé tévő jogszabályok többsége már eleve úgy jött létre, hogy a Fidesz-KDNP visszaélt hatalmával. Jó buli trafikokból gazdagodni? Hogyne, bár a régi trafikosok biztos mást gondolnak. Szuper üzlet kaszinót nyitni? Hogyne, pár vállalkozó biztosan dörzsöli is a markát a sok-sok kedvezmény meg monopólium miatt, ám a több mint ezer régi, a szerencsejáték bizniszből egy nap alatt mindenféle kárpótlás nélkül kiebrudalt vállalkozó másképp vélekedhet. A NER-ben meggazdagodók nemcsak az első milliójukat köszönhetik a kapcsolataiknak (és a korrupciónak), hanem minden egyes fillért, ami befolyt a zsebükbe az elmúlt pár év alatt.

Ha jobban megnéznénk az új, és gyakran hatalmas vagyonok eredetét, a NER-gazdagodók leginkább két nagy forrásból, illetve ezek mixéből szerezték milliárdjaikat:

• az állam (azaz a Fidesz-KDNP) által biztosított és magát az államot lenyúló lehetőségek,
• olyan tevékenységek, amelyek esetében felmerülnek igen komoly gazdasági bűncselekmények is, mint vagyonszerzési módozatok, ám az ügyészség a kisujját sem mozdítja, hogy a bűnösök nyomába eredjen és visszaszerezze a csalárdul eltüntetett milliárdokat.

Az állam által biztosított lehetőségek között említésre méltóak (például):

• személyes gazdagodást biztosító jogszabályok,
• piacok monopolizálása, koncessziók, engedélyek csakis csókosoknak kiadása (kaszinók, televízió csatorna, dohánybiznisz, Hunguard, hulladékgazdálkodás, autópályadíj beszedés, parkolási társaságok, stb.)
• túlárazott állami közbeszerzések előre meghatározott csókos-körnek átjátszása, mindehhez megfelelő jogszabályi környezet kialakítása, hatósági eljárások során haveroknak kedvezés, stb.
• bizonyos üzletágak egyéni érdekeknek megfelelő letarolása (sajtó, reklámpiac, építőipar, pénzszállítás, hulladékgazdálkodás, tankönyvkiadás, stb.)
• olyan pozíciókba haveri kinevezések, amelyek lehetővé teszik az adott pozíció alá tartozó vagyon feletti korlátlan – és csak elvétve jóindulatú – rendelkezést,
• tao-pénzekkel garázdálkodás jogszabályi felhatalmazással,
• kedvezményes, állami banktól származó hitelek haveroknak (erősen lejtetve a pályát),
• uniós támogatások haveroknak (szintén erősen lejtetve a pályát),
• közmunkások, diákok rabszolgaként dolgoztatása,
• indokolatlan és nagymértékű adókedvezmények biztosítása, stb.

Ezek a „kedvezmények” mind-mind piactorzító hatásúak, melyek lehetővé teszik, hogy a piac „tisztuljon”, azaz a haverok gazdagodjanak, a nem haverok pedig szép lassan (vagy gyorsan, mikor hogy) csődbe menjenek. A végeredmény? A piacon nagy tapasztalattal bíró, normális körülmények között rentábilis cégek mennek a levesbe, a dilettánsok pedig – egy kis talpnyalásért és a kellő sáp leadása után – mindent megkapnak, ami csak szem-szájuknak ingere. A piac akár évtizedekre is deformálódik, a gazdaság teljesítőképessége pedig előbb vagy utóbb a béka hátsó fele alá süllyed, hiszen a protekcionizmus, a kiszámíthatatlanság, a személyre szabottság, a közpénz herdálás és a versenyképesség elvesztése erőteljes gátja a fejlődésnek és az európai ütem követésének.

Bűncselekmény-szagú, maffiamódszereket idéző, szervezetten és folyamatosan megvalósított ügyletek:

• állami és önkormányzati vagyon haveroknak átjátszása,
• állami földek fillérekért megszerzése,
• állami és önkormányzati ingatlanok fillérekért bérlése üzleti és magáncélból,
• egyes közszolgák zsákmányszerző területén 20%-os sáp beszedése,
• közpénzek közpénztelenítése (MNB alapítványok, tao, MVM és Szerencsejáték ZRt profitjának megvámolása, stb.)
• letelepedési kötvény biznisz,
• uniós pályázatokból a támogatások magáncélra eltérítése,
• adó- és egyéb hatósági vizsgálatok haveri alapon kikerülése, stb.

A NER-ben meggazdagodók szinte kivétel nélkül elkövettek jópár gazdasági bűncselekményt és bárhol, egy normális demokráciában már régen bíróság előtt állnának és azon gondolkozhatnának, büntetésük letöltése után mihez kezdenek a szabadságukkal.

Lehet védekezni azzal, hogy ezen ügyletek többsége jogszabály alapján törvényes, de lássuk be, azért mert egy gombnyomogató falka az alfahím parancsára (és a pártfegyelemre, mint mentségre hivatkozva) megszavazta azt, még nem etikus és pláne nem felel meg azoknak az alapértékeknek, amelyekre ezek az ún. NER-politikusok anno felesküdtek (a köz szolgálata, a haza érdekeinek védelme, stb.). Elképzelhető egy normális demokráciában az, hogy a köz vagyonából százmilliárdok közpénztelenedjenek, legatyásítva a költségvetést? Kizárt. Lehet milliárdokat offshore cégeknek közvetlenül kiutalni, parlamenti felhatalmazással? Kizárt. Lehet egy nap alatt ezernyi vállalkozó egzisztenciáját porig rombolni? Kizárt.

A legnagyobb tragédia azonban nem az, hogy pár ezer ember szinte már meg sem tudja számolni, mennyi pénze van és azt külföldön költi el, hanem az, hogy ezek a NER-vállalkozók általában tehetségtelen, létüket csakis a polipként a gazdaság minden zegzugát átkaroló korrupciónak köszönő „üzletemberek”, akik – leginkább – a garantáltan túlszámlázott állami megrendelések, ingyenhitelek és fillérekért lenyúlt ingatlanok hasznosítása vagy éppen továbbpasszolása révén gazdagodtak meg. Tevékenységük kiteljesül parazita-életmódjukban, és ha valaha is normál piaci körülmények közé kerülnének, egy hónap alatt kiderülne, bizony semmire sem jó a tudományuk. Még a nagy múltú és a Fidesz-támogatók sorába beállt cégeket sem kímélte az idő, ezek is – igazodva a környezetük igényeihez – elkényelmesedtek és  a tuti üzletek révén lassan már az olyan szavakat is elfelejtik, mint a kutatás-fejlesztés, innováció, stb. És miközben az új burzsoázia az állam (és az uniós források) lenyúlásával gazdagodnak, az ország folyamatosan szegényedik, hiszen az adófizetők sokkal kevesebbet kapnak a pénzükért, mint amennyi járna nekik és nemcsak drágán vásárolnak a nevükben, hanem gyakran teljesen felesleges dolgokat is (lásd még egy stadion meg kisvasút, múzeum- és várba költözés projektek, stb.).

Vajon az utókor hogyan ítéli meg ez a NER alatt, a miniszterelnökünk álma alapján megszületett új burzsoáziát? Sokan úgy gondolják, ezek az újgazdagok teljesen legálisan, csakis a jogszabályok betartásával szerezték a vagyonukat, így hát semmi látnivaló, lehet továbbmenni, éljenek békében, álmodjanak szépeket. Akik így vélekednek, azok elfelejtik azt, hogy minden egyes közbeszerzés, ingatlanértékesítés és bérlés, három árajánlatos beszerzés mutyi alapon működött, azaz kőkemény korrupció révén jutottak ezekhez az üzletekhez a szereplők (és még véletlenül sem piaci verseny alapján), ráadásul az esetek többségében jelentősen túlárazva szerezték a megbízásokat és a zsírosodásukat lehetővé tevő extraprofitot. Ha az így eltékozolt ezermilliárdokat nem tudja visszakövetelni az utókor, akkor bizony jobb, ha már ma úgy döntenek az adófizetők, el innen messzire, mert a szegénység csak egyre nagyobb lesz, országunk pedig megállíthatatlanul süllyed le egy banánköztársaság színvonalára. Oda, ahol csakis a kapcsolatok döntik el, ki élhet emberhez méltó életet, a többi meg gebedjen meg ott, ahol van.

Az ellenzék felelőssége óriási – egyrészt nemcsak felül kell emelkedni önmagukon és kicsinyes vágyaikon és összefogva ki kell űzni a hatalomból mindazokat, akik a jelenlegi korrupt gazdaságot létrehozták, üzemeltették és hasznot húztak belőle, hanem azt is meg kell oldaniuk, hogy bizony az adófizetők vérét szívók igenis számoljanak el vagyonukkal és a tisztességtelenül szerzett milliárdok vándoroljanak vissza a jogos tulajdonosokhoz, azaz az adófizetőkhöz. Ehhez azonban az kell, hogy a NER alatt kötött összes vállalkozási és egyéb szerződést felülvizsgálják, a feltűnő értékaránytalanságokat megszűntessék és ne csak visszaköveteljék a bűnösen szerzett milliárdokat, hanem a szerződéseket aláírókat is büntessék meg, a bürokrácia bármelyik szintjén is tanyáznak. Hasonlóan végre azt is el kellene érnie a magyar választóknak, hogy a felelőtlenül gombot nyomogatók és ezzel az adófizetőknek jelentős kárt okozó parlamenti és önkormányzati képviselők meg különféle bizottsági tagok is elnyerjék méltó büntetésüket, hiszen nélkülük ez a rendszer egy pillanatig sem működhetne, az ő lojalitásuk az, ami fenntartja a mi kis közép-európai banánköztársaságunkat. Azokat a jogszabályokat is hatályon kívül kell helyezni, amelyek lehetővé teszik ma Magyarországon a nagyüzemi korrupciót – és a jogszabályok megálmodóit (beterjesztőket, elfogadókat, aláírókat, stb.) szintén el kellene, hogy érje saját végzetük.

Ha mindez nem történik meg, a magyar újburzsoázia (és a gazdagodásukat lehetővé tevő politikusok és bürokraták serege) megnyugodhat, amit eddig csináltak, az mehet tovább, hiszen senki sem lép fel ellene, bármennyit is lophatnak az adófizetőktől, nem számít. És amíg nem egymást, netalán a bolhacirkusz porondmestereit nyúlják le, addig nem kell aggódniuk meg éjszakánként álmatlanul forgolódniuk.  Az adófizetők pedig napról napra belelépnek ugyanabba a folyóba mindaddig, ameddig a kitalicskázást lehető tevő adók, uniós támogatások ki nem apadnak és az orosz meg kínai hitel be nem temeti őket. Ha pedig államcsőd, akkor megint csak azok járnak jól, akiknek van pénzük és immáron szabadon, potom áron felvásárolhatják mindazt, ami még véletlenül nem került a fennhatóságuk alá.

A forgatókönyv megvan, a miniszterelnökünk már a kínai és orosz hitelek felvételével múlatja idejét, már csak azt kell kivárnunk, meddig tudják a számlát (a haverok extraprofitját és a törlesztő részleteket) az adófizetők állni, a folyamatot pedig csak felgyorsítja az uniós támogatások befagyasztása, a gigaméretű büntetések kifizetése és aztán „megsértődve” az Unióból kilépés. És ez a pillanat lesz a NER-ben meggazdagodók igazi paradicsoma, amikor végül mindenre rátehetik a kezüket, aztán köd előttük, köd utánuk.

Előzmény: Miért kell nekünk kínai vasút?

Odafent nagyon nem számít, mennyit güriznek az adófizetők azért, hogy a kormány aztán elrongyrázhassa a milliárdokat. Sőt, nemcsak a meglévő milliárdokat, hanem az eljövendő évtizedekben befolyó sok-sok milliárdot is:

„A Budapest és Belgrád közötti vasútvonal újjáépítéséről Orbán Viktor azt mondta: másodlagosnak tartja, hogy a beruházás „forintban hogyan térül meg” (…)  a vasúti beruházás létrejöttéhez nem kell nagy forrást kiemelni a magyar gazdaságból. Jelezte ugyanakkor: lesz még néhány ilyen nagy beruházás, és jó, ha a szükséges forrásokat nem egy összegben kell kivonni a gazdaságból, hanem kedvező kamatozású hitelből valósíthatók meg.”

Tehát, ha jól értelmezzük a miniszterelnökünk szavait:

• vasút lesz, akár szükség van rá, akár nincs, akár megtérül valaha, akár soha az életben (egy multinál már ezen a ponton lapátra kerülne az ilyen „felelősen” gondolkodó vezető),
• az adófizetők legyenek boldogok, mert nem egy összegben kell kifizetniük a kínaiaknak a kínaiak által megálmodott, erőltetett és kivitelezett vasutat, hanem még az unokáik is törleszthetnek,
• a kedvező kamatozás meg ugyebár csak addig kedvező kamatozás, amíg a feltételek meg nem változnak – bár közgazdászok szívesen elvitatkoznának egész biztos azon, hogy a soha meg nem térülő beruházás esetén lehet-e a finanszírozás kapcsán kedvező kamatozásról egyáltalán józan ésszel beszélni,
• és jó, ha felkészülnek a tisztelt adófizetők, lesz még jópár ilyen soha meg nem térülő, hitelből finanszírozott beruházás, ami biztos megéri valakinek, csak nem a magyar adófizetőknek.

Persze mint mindig, az orbáni logika a maga módján most is kikezdhetetlen: az uniós pénzek egyre bizonytalanabbak, viszont a haverokat etetni kell, különben ellene fordulnak, a gazdaságnak is el kellene ketyegnie úgy-ahogy, de a csókosok állami megrendelésen éldegélve erre képtelenek, így hatalmának elengedhetetlen feltétele az, hogy ömöljön a pénz a gazdaságba. Mivel az adókból felvirágoztatás nem igazán működik, a magyar adófizetők adóterhelése már most is szélső értéken mozog, az unió meg előbb vagy utóbb megunja a maffiaállam finanszírozását, ezért aztán le kell feküdni olyan hatalmaknak, amelyeknek lételeme a tőkeexporton keresztüli befolyásszerzés és gyarmatosítás – jöhet az orosz meg a kínai hitel számolatlanul. Biztos vannak még más jelöltek is, hiszen a külhoni diktátorokhoz törleszkedés megy ezerrel, de egyelőre a célegyenesben ez a két befutó látszik.

Aztán vannak még magyarázatok, miért olyan jó ötlet is ez a kínai vasút, leszünk mi még vámnagyhatalom, bár ez az érvelés is ezer ponton sántít, például ott, hogy a tengeri szállítás olcsóbb, meg plusz infrastruktúra kellene itthonra, mert azzal, hogy Budapestig elér az áru, még nincs megoldva sem a kipakolás, sem a tárolás, sem a szélrózsa minden irányában továbbszállítás. De se baj, a kínaiak biztos építenek még egy-két vasúti szárnyvonalat, logisztikai központot, a magyaroknak meg elég csak aznap bemenni először dolgozni, amikor a vámügyintézés ténylegesen is megindul.

Orbán Viktor egyelőre azzal nem dicsekszik (ahogy az eladósodással sem), vajon ez a gigaépítkezés hány kínai állampolgár tartós megjelenését igényli hazánkban? Ha már egyfolytában a migránsoktól rettegünk, ez sem egy utolsó kérdés. Mert az üzletemberekkel, mérnökökkel, kivitelező gárdákkal jön majd a családjuk is meg a szokásos infrastruktúra, azaz a kínai kajáldák, iskolák, üzletek, stb. És ha hihetünk a nyugat-európai tapasztalatoknak, a kínai kereskedők sem azok, akik példásan minden egyes hozzájuk befolyó fillért leadóznak, így jön velük a kínai állami pénzmosó hálózat is, csak bírja szusszal majd a magyar rendőrség. És mivel nemcsak ezt az egy beruházást akarja Orbán, a vasútépítők csak az első cseppek lesznek abban a tengerben, amely aztán szép lassan tért hódít országunkban, teljes Fidesz-KDNP felhatalmazással. És mit fognak szólni mindehhez az idegengyűlöletre kondicionált honfitársaink? A CÖF meg az MVM (és más állami cégek) közpénztelenített közpénzéből szervezhet békemeneteket a szegény kínai vendégmunkások megvédésére valamint az államadósság-növelés támogatására, aztán még tudathasadtabb lesz a magyar, mint amíg csak az orbánista oroszimádatot követelték meg tőle.

A legnagyobb kérdés azonban az, kinek fütyül a rigó? Vajon a kormányközeli cégek kapnak majd alaposan túlszámlázható alvállalkozói megbízásokat a kínaiaktól? Vajon már át is adták a listát, személy szerint kiket foglalkoztathatnak majd kötelezően? Vagy esetenként lesz ilyen ukáz, az épp aktuális barátok névsorával? Vajon a kínai vasút egyéb hozadékából mely magyar politikusnak (havernak) gyarapodik majd a vagyona sok-sok milliárddal? És hogyan kozmetikázzák majd az államadósság mutatóit, hogy ne derüljön ki, hazánk adósságcsapdába került „felelős” vezetőinek köszönhetően?

Az is borítékolható előre, hogy a beruházás kényesebb részletei nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva száz évre titkosítva lesznek (a vasút hadiüzem, nem?), aztán majd az unokáink kikutathatják, kinek köszönhető, hogy képtelenek megszabadulni a soha véget nem érő törlesztő részletektől. Meg eldönthetik, mi a fenét csinálnak a felesleges, pénznyelő és idővel garantáltan lerohadó gigaberuházásokkal.

A kereskedelmi adók, avagy a szükséges rossz

4. rész

Keményebb dió a kereskedelmi média szolgálatunkba állítása, mivel ahogy szerte a világon, valószínűleg a mi hazánkban is a nagy kereskedelmi csatornák multinacionális cégek leányvállalatai és e minőségükben uralják a piacot. Ezen társaságok érdekérvényesítő képessége Európa-szerte kiváló és bármilyen apró sérelem elszenvedése esetén rohannak Brüsszelbe meg az anyaországuk miniszterelnökéhez, védjék meg a házi kedvencet. Mivel nem kimondottan lelkesítő olyan állam képviselőjével vitatkozni a sajtószabadságról, amelytől – kisméretű országként – a GDP-nk akár 10%-is is függhet, az ipari teljesítményünkről nem is beszélve, így intézkedéseinket óramű pontossággal kell ütemeznünk, illetve a cégek leszalámizását úgy kell megindokolnunk, hogy ne találhassanak fogást rajtunk. Ha később nemzetközi nyomás miatt visszakoznunk is kell egy-egy túlkapásos jogszabályunk miatt, a hazai politikai csatát még mindig megnyerhetjük, a népszerűségünket pedig tovább növelhetjük már csak azzal is, hogy ország-világ előtt bebizonyítjuk, a gyarmatosító multik elleni szabadságharcunkat megvívtuk, de a sárkány sajnos túl nagy. Mi bár igaz és bátor küzdelmet folytattunk, de tudomásul kell vennünk, Dávid ellenében ezúttal Góliát győzött, most elbuktunk, de a háború még nincs elveszítve. Ki ne tapsolna nekünk azért, hogy nemzeti érdekeink védelmében minden bátorságunkat összeszedve még a legfőbb gonosszal is hajlandóak vagyunk hadakozni?

Még a legcsúfosabb visszavonulásunkat is nevezzük kompromisszumnak, olyan eredménynek, amely népünk érdekét sokkal jobban szolgálja, mint a harc előtti nemzetünkhöz méltatlan állapot. Nem lényeges, hogy igaz legyen az, amit állítunk, elég ha hihető a mondandók, amit rövid üzenetek formájában égessük be alattvalóink tudatába.

A kereskedelmi adók tehát érdemes kerülni a direkt támadást, ennek ellenére számos lehetőséggel élhetünk:

• szorítsuk ki az idegenszívű adókat a népszerű műsorok jogaiból, pl. a legnézettebb és ezáltal extra reklámbevételt vonzó hazai és nemzetközi sportközvetítésekből, lottósorsolásokból, tehetségkutató műsorokból. Ne higgyük azonban, hogy pártkatonáink vezénylete alatt gyártott kétes színvonalú egyéb műsorok hosszabb távon jelentős mennyiségű nézőt elszipkázhatnak a közönség körében elve népszerűbb és sokkal profibb alkotói gárdával rendelkező kereskedelmi adóktól. Ha nem tudjuk megszüntetni ezeket az adókat, csökkentsük a bevételeiket.

• tiltsuk ki újságíróikat mondvacsinált indokokkal a kormány sajtótájékoztatóiról, a parlament épületéből meg minden olyan helyről, ahol első kézből kaphatnának információt fontos belpolitikai eseményekről. Egyetlen kérdésükre sem kell válaszolunk sem nekünk, sem szóvivőinknek, exkluzív interjúkat pedig csak olyanoknak adunk, akik azt megérdemlik. Azoknak, akik soha semmilyen körülmények között sem tesznek fel olyan kérdéseket, amelyeket előzőleg nem engedélyeztünk nekik.

• adjunk ízelítőt milyen az, ha valakit utálunk – vessünk ki rájuk rendkívüli adót, olyat, amit a kormánybarát médiák esetében még véletlenül sem alkalmazunk (barátainknak kedvező sávos reklámbevétel meghatározás, stb.). A kockázat a diszkrimináció, ne lepődjünk meg, ha a multik Brüsszelbe rohannak jogorvoslatért, ahol várhatóan igazat is adnak nekik. A büntetést úgyis az adófizetők fizetik, mi pedig kommunikálhatjuk, az Unió már megint beleszól a belügyeinkbe.

• hatóságainkkal kerestessünk a kákán is csomót – mire másra lenne jó a médiahatóság és a versenyhivatal? Szabassunk ki büntetéseket a legkülönfélébb műsoraik miatt, jöhet a főműsoridőben túlságosan naturalisztikus szex, rossz korhatár besorolás, illetlen beszéd, tiltott termékelhelyezés, stb. Lakájaink feladata, hogy megkeserítsék a nekünk be nem hódolók életét büntetés hátán büntetéssel, végső megoldásként pedig akár az engedély elvételével.

• akasszuk meg a pénzáramlást és drasztikusan csökkentsük a bevételeiket. Ne engedélyezzük, hogy bármelyik állami vállalat, intézmény vagy baráti nagyvállalkozó nem nemzeti csatornákon hirdessen. Ha növekvő adóterheik mellett nincs bevételük, akkor kénytelenek lesznek alább adni a színvonalat is, minek következtében elpártolhatnak a nézők. Megfelelő nyomás gyakorolásával akár még azt is elérhetjük, hogy ezek a társaságok kivonulnak az országból, átadva frekvenciájukat a mi embereinknek.

• szponzoráljuk a nekünk kedveseket: a baráti adókat tömjük ki burkolt állami támogatással állami reklámmegbízatások formájában. Miért ne hirdetné magát a mezőgazdasági minisztérium egy országos csatornán? Vagy akár a Nemzeti Bank, hogy a monopolhelyzetben lévő gázszolgáltatóról ne is beszéljünk? Juttassuk őket olcsó állami hitelhez és azt se akadályozzuk meg, ha más országba akarják áttenni a székhelyüket az ottani alacsonyabb adókulcsok miatt.

• követeljük meg, hogy a nem nemzeti társaságok minden egyes szabálynak megfelelve működhessenek csak és érjük el, hogy minden a legnagyobb rendben legyen náluk. Akár párhuzamosan napi szinten zúdíttassunk rájuk adó-, munkaügyi és egyéb hatósági vizsgálatokat ügyelve arra, hogy a lehető legjobban leterheljük az adott médiacég apparátusát és az sem árt, ha bírósággal mondatjuk ki, bizony adót csalva megkárosította a költségvetést vagy nem tartotta be tűzvédelmi előírásokat a cég. Indítsunk eljárásokat a legpitiánerebb ügyek miatt is, a tűzoltók szerint rossz helyen volt a muskátli a lépcsőház ablakában, a büfében úgy szólt a rádió, hogy azt nem jelentették be előre a szellemi alkotások jogait védő hivatalánál, stb. Ne hagyjunk nekik nyugtot nekik egy pillanatra sem, majdcsak kifáradnak és behódolnak nekünk.

• koncessziójuk lejártakor tegyünk meg mindent, hogy ne kaphassák meg újra a frekvenciájukat, így engedély híján szedhetik a sátorfájukat és eltakarodhatnak a mi birodalmunkból.

Médiahatóság, az ostor

Oda üssünk, ahol a legjobban fáj, ehhez pedig legjobb ostor a médiahatóság – beleszólhatnak mindenbe, amihez akár csak a leghalványabb közük is lehet, büntethetnek minden apróságért, de csak azokat és azért valamint akkor, amikor mi akarjuk.

Az állami és kormánybarát csatornákra felesleges pazarolni a hatóság erőforrásait, azoknál minden rendben van, ez nem lehet egy pillanatig sem kétséges a hivatalban dolgozók számára. Egyetlen céljuk van, ez pedig a mi érdekeinknek a védelme, kiemelt feladatuk pedig az, hogy mindig találjanak jó indokot az általunk kijelölt szereplők meghurcolására. Az indok lehet bármi, kivéve természetesen a politikai indíttatást, például a nézők érdeke vagy éppen a fiatalkorúak védelme.

Felesleges erőforrásainkat arra pazarolni, hogy a nap 24 órájában a hét minden napján árgus szemekkel vizslassák a hivatalnokok a különböző csatornák műsorait, használjuk fel a lelkes „civil” aktivistákat, tegyenek ők feljelentést a gyerekek, a haza, a család, a kereszténység, az állatok meg ki tudja még kinek az érdekében. Alapítsunk kamuegyesületeket ráérő nyugdíjasokból erre a célra és már az elnevezésükben is utaljunk arra, milyen fontos társadalmi cél érdekében tevékenykednek („Keresztény anyák a keresztény gyerekek egészséges felnőtté válásáért egyesület”, stb.). A beérkező feljelentéseket napi szinten szellőztessük meg az állami médiában hogy mindenki láthassa, milyen galád húzásokra is képesek egyesek, valamint azért is, nehogy valamelyik lusta bürokrata el merje fektetni az ügyet. Szavazóinknak igenis látniuk kell, mindent megteszünk azért, hogy az országunkban elburjánzott erkölcsi fertőt a lehető leghamarabb felszámoljuk, az elhajlásokat pedig már csírájában elfojtsuk. Szodoma és Gomora véletlenül sem foglalhatja el hadállásait hazánk határain belül és amíg hatalmon vagyunk, a multikulti felejtős, népünk, ősi erkölcsi tartásunk és anyanyelvünk fennmaradása csakis a nemzeti keresztény kultúránk és a nemzeti adók megszilárdításával képzelhető el.

Folytatjuk (6. rész)

4. rész

 Tartalomjegyzék

A politikai marketing … az emberek érzelmeivel játszik, nem pedig a gondolataival. Azzal a hittel operál, miszerint ha sokat ismétlünk egy fülbemászó frázist, még ha nem is igaz, berögzül a tudatlan vagy nemtörődöm polgárok elméjébe. Azt feltételezi, miszerint az emberek mindig a saját egyéni igényeik szerint választanak, nem pedig a társadalom szükségletét figyelembe véve. Piaci résekre osztja az országot és felhagy azzal a komoly politikai munkával, melynek célja a széles konszenzus vagy nemzeti jövőkép teremtése. - Susan Delacourt

Az emberek elpusztításának leghatékonyabb módja, hogy megtagadjuk tőlük és eltöröljük saját történelmük megértését. - George Orwell

Mindenütt, a populáris kultúrától a propaganda rendszerig van egy állandó nyomás, hogy az emberek tehetetlennek érezzék magukat, az egyetlen szerepük pedig az legyen, hogy a döntéseket jóváhagyják és fogyasszanak. - Noam Chomsky

Minden háborús propaganda, az összes kiáltás, hazugság és gyűlölet kivétel nélkül azoktól az emberektől származik, akik nem harcolnak. - George Orwell

Ez a lényege a jó propagandának. Olyan szlogent akarsz gyártani, amely ellen senki sem lesz és mindenki vele lesz. Senki sem tudja, mit jelent, mert semmit sem jelent. - Noam Chomsky

Azok, akik képesek a zsarnokságra, azok képesek a fenntartásért a hazugságra is. - Lysander Spooner

Gyorsabban megingathatod ezer ember hitét az előítéleteikre támaszkodva, mint hogy egyetlen embert meggyőzz logikával. - Robert A. Heinlein

Aki ellenőrzi a múltat (…) az ellenőrzi a jövőt: aki ellenőrzi a jelent, az ellenőrzi a múltat. - George Orwell, 1984

Az igazi harc nem Kelet és Nyugat és nem is a kapitalizmus és a kommunizmus között van, hanem az oktatás és a propaganda között. - Martin Buber

A tény az, hogy az oktatás a propaganda egyik formája – egy tudatosan kialakított rendszer a diákok felkészítésére, de nem a gondolatok mérlegelésének képességére, hanem egyszerűen csak a készen kapott gondolatok lenyelésére. A cél „jó” állampolgárok előállítása, akik engedelmesek és nem kérdezősködnek. - H. L. Mencken

Mindig egyszerűbb feladat oktatni a tudatlan embereket, mint újraoktatni a félreoktatottakat. - Herbert M. Shelton

A hírek nem azért vannak, hogy megmondják nekünk, mi történt, hanem azért, hogy megmondják azt, amit akarnak hogy halljunk, vagy amiről úgy gondolják, hogy akarjuk hallani. - Joss Whedon

Amikor közszereplők úgy érzik, szabadon beszélhetnek bármiről, mindenféle tény-ellenőrzés nélkül, akkor lehetetlen a demokráciában értelmesen gondolkodni nagy kérdésekről. - Thomas L. Friedman

Azok ott a hatalomban sok időt tölthetnek azzal, hogy rajtunk röhögnek. - Alice Walker

A tény, hogy oly sok sikeres politikus szégyentelen hazudozó, az nemcsak őket minősíti, hanem minket is. Amikor az emberek a lehetetlent akarják, csak a hazugok tudják őket kielégíteni. - Thomas Sowell

A demokrácia sem működni, sem túlélni nem tud egy hatékony sajtó nélkül, amelynek segítségével az állampolgárok tájékozottak és elkötelezettek maradnak a politikai viták iránt. - Nancy Snow

Rendszerint azt tanuljuk a vitákból hogy ritkán tanulunk a vitákból. - Mokokoma Mokhonoana

Demagóg az, aki olyan doktrínákat prédikál, amelyekről tudja, hogy nem igazak, azoknak, akikről tudja, hogy idióták. - H.L. Mencken

A politika: művészet, amely eufémizmusokat, hazugságokat, érzelmeket és a félelmet használják arra, hogy az átlagemberekkel elfogadtassák – vagy akár követeltessék is – saját rabszolgaságukat. - Larken Rose

A diktatúra lényege az információ feletti rendelkezés. Az információáramlás ellenőrzése a diktatúra eszköze. - Bruce Coville

A diktátorok már régen rájöttek, hogy könnyebb az embereket közös utálatban egyesíteni, mint közös szeretetben. - Dagobert D. Runes

Vagy millió igazságot el lehet rejteni mindössze száz hazugsággal. - Aishwarya Shiva Pareek

Minden diktátor hatalma két forrásból származik. Az egyik a pszichopata elméje, a másik pedig a könnyen becsapható, tudatlan tömeg. - Mehmet Murat Ildan

A legsikeresebb diktátor az, aki elhiteti, hogy ő nem diktátor. - Joseph Julius Bonkowski Jr.

Egy diktátor legfőbb problémája az, hogy az alattvalói gyomrát teli, míg a fejüket üresen tartsa. - Evan Esar

A gondolatok veszélyesebbek a fegyvernél. Ha nem engedjük az ellenségünknek, hogy fegyvere legyen, akkor miért engednénk nekik a gondolatokat? – Sztálin

Paradoxon, hogy minden diktátor a szólásszabadság segítségével kerül hatalomra, aztán közvetlenül azután, hogy hatalomra kerül, minden diktátor elnyomja a szólásszabadságot, kivéve a sajátját. – Herbert Hoover

A hazugság csak egy nagyszerű sztori, amit valaki lerombolt az igazsággal. - Barney Stinson

Az a probléma a világgal, hogy míg az intelligens emberek tele vannak kétségekkel, addig az idióták magabiztosak. - Charles Bukowski

Az írókat is felvettem a megbízhatatlanok listájára. Csak kitalálják a dolgokat. - David Mitchell

A szabályok egyszerűek: ők hazudnak nekünk, mint tudjuk, hogy hazudnak, ők pedig tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők hazudnak, de úgy tesznek, mintha nem hazudnák, mi pedig úgy, mintha elhinnénk, amit mondanak.  - Elena Gorokhova

Nehéz elhinni valakiről, hogy igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk. - Ismeretlen

Okos (és kevésbé okos) emberek mondták ....

Véleményem szerint ha egy nemzet az adókból kívánja felvirágoztatni önmagát az olyan, mintha egy ember egy vödörben állva annak fülénél fogva próbálná megemelni önmagát. - Winston Churchill

Az adóztatás csak egy kifinomultabb módja a rablásnak. - Terry Pratchett

Nincs olyan művészet, amit egy kormány hamarabb tanulna meg, mint kiszedni a pénzt az emberek zsebéből. - Adam Smith

Még az adófizetőnek is vannak jogai! - Beric J. Croome

Visszautasítom azt a feltételezést, miszerint az egyetlen ok amiért létezünk, hogy adót fizessünk és meghaljunk. - Seth Adam Smith

Amikor a gyermeked egy kicsit idősebb lesz, akkor megtaníthatod neki az adórendszer lényegét úgy, hogy könnyedén megérthesse. Ajánlj neki 10 dollárt, ha lenyírja a füvet. Amikor lenyírta és kéri a pénzét, tarts meg 5 dollárt és magyarázd el, hogy ez a személyi jövedelemadó. Adjál 1 dollárt az öccsének és mond azt, hogy ez így tisztességes és magyarázd el neki, hogy a maradék 4 dollár a tied, mert ebből fedezed a pénz szétosztásának adminisztratív költségeit. Ha sír, mond neki, hogy „önző” és „kapzsi”. Később élete során hálás lesz neked. - Joseph Sobran

Olyan adó beszedése, amely nem abszolút szükséges és amelyet nem kétség kívül a közjó érdekére fordítanak, az csak szimplán legalizált lopás. - Calvin Coolidge

Ha a kormány legközelebb valami újat akar megadóztatni, javaslom a szemforgatás és a nyilvános suttogás megadóztatását. - Robert J. Braathe

Olyan adóra van szükségünk, amely nemcsak kíméli a kisembert a gazdagabb riválisának rovására, hanem ténylegesen is támogatja a kisembert ott, ahol a támogatás szükséges. - Hilaire Belloc

Okos (és kevésbé okos) emberek mondták ...

A korrupt politikusok rossz fényt vetnek a maradék tíz százalékra is. - Henry Kissinger

Minél korruptabb az állam, annál több a törvény. - Tacitus

Nem a hatalom korrumpál, hanem a félelem. A hatalmon lévők attól félnek, hogy elvesztik a hatalmukat, a többiek pedig a hatalom bosszújától rettegnek. - Aung San Suu Kyi, Freedom from Fear

Amikor a becsület és a jog többet már nem ugyanazon az oldalon van, hogyan válasszunk? - Anne Bishop, Heir to the Shadows

A halogatás is korrupciós cselekmény – vesztegeti az értékes időt. - Amit Abraham

Az igaz, hogy senki sem áll a törvények felett, de a hatalom láthatatlanná tud tenni. - Toba Beta, My Ancestor Was an Ancient Astronaut

„Feltételezzük, hogy a hatalom korrumpál – mondta a hernyó olyan hangol, mint maga az idő – de a hatalmon lévő gyakran már azelőtt korrupt volt, mielőtt hatalomra került. Sőt, nekem az a meglátásom, hogy gyakran kerül valaki úgy hatalomra, hogy korrupt. Vélt vagy valós, a hatalom hiánya szintén korrumpálhat. - Frank Beddor, ArchEnemy

És maga az úgynevezett „politika” is csalás: választott képviselőink, bürokrata funkcionáriusaink, még a bíráink is nagyrészben az üzleti érdekek szerződött szolgái. - Edward Abbey, Postcards from Ed: Dispatches and Salvos from an American Iconoclast

Semmi sem veszélyeztethet jobban egy korrupt rendszert, mint a szabad elme. - Suzy Kassem

Az ellenzék valódi célja annak a pénzmennyiségnek a minimalizálása, amit az uralkodó párt lop el mandátuma végéig. - Mokokoma Mokhonoana

Nem szükséges atombomba ahhoz, hogy lerombolj egy nemzetet. A politikusok, akiket jobban érdekel a saját zsebük, mint a polgáraik élete, megteszik ezt minden nap. - Israelmore Ayivor, Leaders' Ladder

A kormány a kisemberek után megy, nem a sajátjai után. - Kenneth Eade

A legrosszabb börtönök nem acélból és kőből épülnek, hanem elvárásokból és hazugságokból, megítélésből és korrupcióból vannak kifaragva. - Kelseyleigh Reber, If I Resist

Nem a politika korrumpálja az embereket, hanem az emberek korrumpálják a politikát. - Amit Kalantri

A hatalom mindig veszélyes. A hatalom vonzza a legrosszabbakat és korrumpálja a legjobbakat. - Edward Abbey

Ahhoz, hogy túlélj egy korrupt országban, vagy egy király fiának kell lenned, vagy magának a királynak. - Bangambiki Habyarimana

Ha egy politikus piszkos módszerek segítségével győz a választásokon, akkor korrupció segítségével működik és marad a pozíciójában. - Bradley B. Dalina

Egy ország korrupciós szintjét az adott ország értékrendszere határozza meg. - Sunday Adelaja

Egy országban az uralkodó értékrend határozza meg az ország korrupcióval kapcsolatos reakcióját és álláspontját. - Sunday Adelaja

Nos, ahogy tudod, a bankok a legnagyobb maffia, kivéve a kormányt természetesen. - Kenneth Eade, Predatory Kill

A túl sok hatalom soha nem jó. Még a legerősebbet is korrumpálja. - Lara Adrian, Shades of Midnight

A korrupció soha sem kötelező. - Sheldon Vanauken, A Severe Mercy: A Story of Faith, Tragedy and Triumph

Azt mondják, van törvény a gazdagoknak és van törvény a szegényeknek, de ez nem igaz. Nincs törvény azoknak, akik alkotják a törvényeket és azoknak sem, akik javíthatatlan törvénykerülők. - Terry Pratchett, Feet of Clay

A megtévesztés és a privilegizált titkok természetes velejárói a politikának. - Wayne Gerard Trotman

Az erkölcs soha nem támadja hátba a korrupciót. - Kishore Bansal

Nem az első alkalom a történelemben, amikor olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik kiárulták és aláásták azokat az elveket, amelyekért kiálltak a múltban. - Auliq Ice

Vannak azok, akik jogszerűen korruptak, ők azok, akik nem ismerik el, hogy a törvények engedélyével teszik korrupttá a jogalkotást és jogszerűen korrumpálják a többieket. - Justin K. McFarlane Beau

Két oldala van a korrupciónak. Egyrészt vannak azok, akik érzik és látják a korrupciót, mert az áldozatai, másrészt pedig vannak azok, akik tettetik, hogy nincs korrupció, mivel profitálnak belőle. - Camiel van Doorn

Azt szeretném, hogy egy nap annyi pénzem legyen, hogy én álljak egy korrupciós botrány középpontjában. - Gil A. Waters

A lojális kritika korrupció. - George Bernard Shaw

A nepotizmus a legalacsonyabb és legkevésbé ötletes formája a korrupciónak. - Daniel Alarcón, At Night We Walk in Circles

A legtöbb ember nem tud gazdag lenni, ha becsületes akar maradni; a legtöbb ember nem tud becsületes maradni, ha gazdag akar lenni. - Margaret Peterson Haddix, Full Ride

Ha minden alkalommal ugyanazokat a korrupt politikusokat választjuk meg, akkor egyértelmű, hogy nem akarunk változást. - Sukant Ratnakar

Még a legmegvesztegethetetlenebb is megvesztegethető ha nem tudja elfogadni a hibázás lehetőségét. A tévedhetetlenség bűne ott van bármelyik emberben. Minden törvény megszeghető és meg is szegik. Gyakran. - Craig Ferguson, Between the Bridge and the River

Nem az az egyik probléma (a sok közül) a kormánnyal, hogy a hatalom korrupt és még csak az sem, hogy a hatalom vonzza a korrupt embereket, hanem inkább az, hogy arra vagyunk kondicionálva, toleráljuk a korrupciót a hatalomban úgy, hogy még csak meg sem próbáljuk a politikusainkat felelősségre vonni. - Michel Templet

Tíz politikusból kilenc tolvaj. A tízedik hazug és ő az, aki készíti a felmérést. - Jarod Kintz, This Book is Not FOR SALE

A korrupció különösen káros egy demokráciában, mivel a rendszer legfőbb alapelvét sérti, azt, amelyiket még az általános iskola gondtalan napjaiban mindannyian megtanultunk: a kormány azért létezik, hogy a közt szolgálja, nem pedig egyes cégeket vagy személyeket, netalán választott tisztviselőket. - Thomas Frank

A törvény olyan, mint a pókháló – a nagy legyek átrepülnek rajta, a kicsiket megfogja. -  Honoré de Balzac

A piti bűnözőt lecsukják, de a nagy tolvajból feudális úr lesz. - Zhuangzi, The Complete Works of Chuang Tzu

A cenzúra azért van, hogy megvédje a korrupciót. - Suzy Kassem

Amikor a társadalomban emberek egy csoportjának a rablás életmódjává válik, az idő múlásával önmaguk számára olyan jogrendszert alkotnak, amely feljogosítja őket erre és egy olyan erkölcsi kódexet, amely dicsőíti azt. - Frédéric Bastiat