Lesz felelős, ha beüt a krach?

Ma, Magyarországon? Kizárt, legalábbis akkor, ha állami beruházások körül merülnek fel komoly szabálytalanságok és emiatt kap országunk büntetést. Az adófizetők meg fizethetnek, mint a katonatiszt, miközben a kivitelezők bármi történik, 20%-os haszonkulccsal a pénzüknél vannak, a döntést meghozók pedig ülnek babérjaikon és fennen hirdetik, a korrupció csak egy politikai irányvonal, egyébként pedig minden nagyon szép, minden nagyon jó, minden a legnagyobb rendben.

Az Orbán-Simicska háború nemcsak oda vezetett, hogy ezentúl Mészáros Lőrinc az ász, a KÖZGÉP pedig ideiglenesen eltiltva minden közbeszerzéstől és parkoló pályára került, hanem oda is, hogy az eltiltás apropóját adó tisztességesen felülárazott projekt szabálytalanságai miatti büntetést az adófizetők csengethetik ki. Hogy mennyit? A beruházás támogatásának 25%-át kell majd valószínűleg visszafizetnie az országnak, ez cirka 1,6 milliárd forintos tétel.

Oké, lehet bólogatni, ez csak csepp a tengerben, alig fedezné egy migráns plakátkampány költségét, a költségvetésnek meg sem kottyan ennyi pénz és egyébként is Brüsszel még a kákán is csomót keres, élősködik a tisztességes magyar vállalkozók vérén, miközben sárral dobálja szuperkorrekt politikai döntéshozóinkat és a mélybe rántja az Univerzum minden közbeszerzési rendszerének legjobbikát. Még az is lehet, hogy e tárgyban is népszavazást ír ki a kormány, megüzenjük-e Brüsszelnek, ne szívassanak már minket, hanem legyenek szívesek fizessenek. Bár lehet, hogy egy nemzeti konzultáció vagy békemenet is elegendő figyelmeztetés lenne a kinti bürokratáknak, ne szórakozzanak, mert ha kell, elmegyünk a falig is.

Egyébként is no para, a büntetéssel érintett kikötőfejlesztéses projektre és annak közbeszerzésére is rámondta valaki az áment, a melót pedig az eredetileg becsült 5,52 milliárd forint helyett potom nettó 6,89 milliárd forintért a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cégével, a Mészáros és Mészáros Kft.-vel összeálló A-Híd Zrt.-Swietelsky Vasúttechnika Kft. konzorcium nyerte meg. A buli kitűnő feltételekkel indult, mivel Brüsszel 94,5 százalékos támogatásintenzitást vállalt, ám a magyar politikai irányvonal megfeküdte az ellenőrök gyomrát, így ódzkodnak a teljes cech kifizetésétől. Végül is igazunk van, ha bundázunk, akkor legyünk szívesek ennek a kockázatát állni, a nemzeti burzsoázia megteremtésének a költségét pedig ne az Unió fizesse meg, hanem a magyar adófizetők, ha már egyszer olyan hülyék, hogy hagyják szívni a vérüket.

Az esetnek azonban több tanulsága is van.

• A fejlesztés tervezésével megbízott építészek még a vastagon fogó ceruzájukat használva sem tudtak elég nagy számokat beállítani a beruházás költségvetésébe ahhoz, hogy az elég legyen a burzsoázia étvágyának (vagyonnövekedési igényének) kielégítésére. A vállalási ár csekély 25%-kal lett magasabb, mint az eredeti elképzelés. A projektgazda felelős vezetője valószínűleg úgy döntött, semmi gond, nincs az a pénzt, amit meg ne érne a beruházás és csak egy jó kis indoklás kell (a papír mindent elbír), aztán Brüsszel úgyis kifizeti a magasabb árat.

Vajon felelősségre vontak bárkit is azért, mert alulbecsülte a költségeket? Nem túl valószínű. Volt vizsgálat, hogy legközelebb mit kellene tenni ahhoz, hogy elsőre vállalás-közeli ár legyen a tervekhez rendelve? Nem túl valószínű.

A kormány szempontjából a legjobb megoldás az lenne, ha már eleve a közbeszerzést megnyerő kivitelezővel készíttetnék el a költségbecslést, hiszen úgyis tudják, ki fogja megkapni a munkát (nem véletlen konkrét cégekre szabottak a közbeszerzési kiírások), így egy rakás kínos kérdésnek elejét lehetne venni és a tervezők is tudnák, mi a dolguk, azaz ismernék az elvárt profitrátát és aszerint számolnának. Mégcsak meg sem kellene kérdezniük, mihez tartsák magukat, a megfelelő helyről úgyis megkapnának minden szükséges iránymutatást.

• Az eredményeket látva kijelenthető, a kivitelező igen jó üzletpolitikát folytat, minden magyar vállalkozó példát vehetne róla, így kell ezt csinálni:

„A Mészáros és Mészárosból 3,5 milliárd forint osztalékot, az R-Kordból további 750 millió forint osztalékot vett ki az elégedett tulajdonos. Ebből is látszik, hogy Mészáros cégei elképesztő nyereséghányaddal dolgoznak: a Mészáros és Mészáros esetében az árbevételnek kereken 20 százaléka az üzemi nyereség.” (Ha profittermelésről van szó, nincs párja „Mészáros Lőrincnek”, 444.hu)

Ideje lenne, hogy Mészáros Lőrinc tudományát tanítsa a Corvinuson, „Hogyan kopasszuk meg az adófizetőket gyorsan, kockázat nélkül” kurzus keretében, a „Korrupció mint politikai irányvonal” tanszék biztosan be tudná fogadni az előadás-sorozatot. A kamara is támogathatná, az idejükbe beleférne mindaddig, amíg le nem nyúlják a teljes cégregisztrációs rendszert a cégbíróságoktól.

• A kivitelező az utolsó fillérig megkapta a pénzét. A rendszernek éppen az a lényege, hogy az állambácsi minden forintot megelőlegez, aztán Brüsszel majd utólag fizet. Akár felülárazott a projekt, akár nem, akár szabálytalan volt a közbeszerzés, akár nem, a kivitelező kockázata ebben az esetben nulla, neki maximum arra kell gondolnia, ha netán csúszna a határidővel, akkor jó indokot találjon a kötelezően előírt kötbér elkerülése érdekében. A „télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, mindig esik az eső meg fúj a szél is” tökéletes kifogás, csak az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból kell a bizonyítás számára megfelelő statisztikát legyártani. Vagy a megrendelővel kitaláltatni valami szuper pótmunkát, aminek elvégzése természetesen plusz idővel meg plusz pénzzel jár, így már módosulhat is a határidő. Hogy a nem várt profitnövekedésről ne is beszéljünk, a cégből felvett osztalék meg vagy bekerül a vagyonnyilatkozatba, vagy nem, hiszen ki emlékezhet mindenre?

• A kormány blama miatti kommunikációja több irányú is lehet. Egyrészt ott van az a lehetőség, miszerint hallgat mint a sír, újságírói kérdésekre senki sem válaszol, ha pedig valaki írásban érdeklődik, megy a mellébeszélés meg az újabb és újabb hivatalok megjelölése, mint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező akárkik. A királyi tévé úgysem említi meg az ügyet, az istenadta népet meg leköti a migránsozás meg mindenki utálata, aki nem elég nemzethy.

A másik út a „Brüsszel betart nekünk”, „utálnak minket”, „ez a bosszú azért, mert megmondjuk az igazat”, „kiálltunk magunkért, ezt kaptuk” irány. Bármelyik magyarázat tökéletesen beleszőhető a péntekenkénti rádiós szeánszokba, híradók kormánypárti kiadásaiba vagy akár a kormányszóvivős müezzin-eseményekbe. A „ma született bárány” imázs már bejáratott, a háttérhatalmak meg a mi pusztulásunkra törnek, ez a büntetés is csak ennek a bizonyítéka, mi nem hibáztunk. És egyébként sem ért kár senkit, hiszen ugyanez a támogatásösszeg átvihető másik projektre, majd ott lehívjuk. Felelőskeresés? Teljes mértékben valószínűtlen.

• Az, hogy a brüsszeli bürokraták bármilyen szabálytalanságot állapítanak meg, még nem eredményezi azt, hogy hazánkban az ügyészség vagy bármilyen más szervezet bármilyen vizsgálatot is kezdeményezzen, lehet bármekkora is a kár. Tehát ezen a ponton is valószínűtlen, hogy bárki is felelőst keresne, a korrupció, mint politikai irányvonal tehát düböröghet ezerrel.

• Az adófizetők természetesen állják a cechet:
  • először is ott van a túlárazott beruházás (akár 25% is, cirka nettó 1,37 milliárd), hajrá nemzeti oligarchia-gyártás,
  • másrészt pedig a büntetésnek megfelelő összeget sem kapjuk meg Brüsszeltől, azaz azt is ki kell valakinek fizetni, az további 1,6 milliárd,
  • tehát összességében már majd nettó 3 milliárdnál tartunk, miközben
  • a beruházás eredeti költségbecslése alapján a projekt 94,5%-os támogatásintenzitás mellett csak 303,6 milliójába került volna az adófizetőknek, mint önrész. A szorzó kis híján tízszeres.

A hülyének is megéri, nem? Csak gyarapodjanak a hazai oligarchák, 20%-os profitrátával a több, mind 3 milliárdnyi adóforintból majd 1,4 milliárd tiszta nyereség landolt az ő zsebükben, azaz közel a fele. Már csak remélni lehet, hogy a kikötő használható is valami olyasmire, ami pozitív tételként jelentkezik majd a GDP-ben.

Azonban még mindig ott tartunk, hogy ez csak egyetlen beruházás a sok közül – és ha egyetlen projekten ennyit buknak az adófizetők, vajon mi lesz a vége, ha az összes lefülelt szabálytalanságnak megérkezik a számlája? Elsőre el tudunk képzelni annyi nullát?

Kormányunk azonban rátesz még egy lapáttal:

„A kormány úgy döntött: a tényleges gazdaságfejlesztés érdekében partnerséget, kockázatközösséget vállal a hazai vállalkozói szektorral (…) ezt mi a saját magunk költségvetési kockázatára tesszük meg.” (Csepreghy: ameddig lehet, elmegyünk, akár a falig, napi.hu)

Valaki megint fordítva ül a lovon, és sajnos nem Brüsszel az, bármennyire is szeretné a kormány. Meg az adófizetők. A kormánynak ugyanis nincs saját költségvetési kockázata – ezt a kockázatot az adófizetők viselik, ahogy a rossz döntésekből eredő kárt is. A kormánynak élén Orbán Viktorral csak politikai kockázata van – vagy újraválasztják őket 2018-ban (lehet tovább dolgozni a haza fellendülésén) vagy sem, vagy sikerül úgy átírni az összes választási szabályt, hogy esélye se legyen másnak (oké, egy-két verőlegény és cicaharc is belefér), vagy sem.

Mert mi van, ha az ötven százalékos előleggel eltűnik a kedves, elsőre igen becsületesnek tűnő nemzeti vállalkozó? Lehet bottal ütni a nyomát, ahogy ez például a soha meg nem valósuló fogászati pályázatok esetében is történt, ahol százmilliók tűntek el nyomtalanul, de a Roma Önkormányzat is megmutatta, hogy lehet milliárdokat eltapsolni. A költségvetésbe soha nem fognak visszaérkezni ezek a pénzek és nem úgy tűnik, hogy bármelyik kormánytag a saját zsebéből pótolná a hiányt, azaz viselné a kockázatot. Ez ugyanis az adófizetők feladata, akár akarják, akár nem – és ha 2014-2020-as időszak 7.635,5 milliárd forintnyi támogatás felét a kormány előlegbe kiszórja, és ha csak a vállalkozók 10%-a dobbant, már akkor is majd 400 milliárdos lesz a lyuk. Amit aztán lehet pótolni adóemelésből, szociális kiadások megvágásából, köznevelési, felsőoktatási meg egészségügyi forráskivonásból. A stadionépítési láz tuti nem áll le, abban azért biztosak lehetünk.

Csepreghy Nándor szerint az előleges vita során két érdek feszül egymásnak, Brüsszelé és a kormányé, ez utóbbi pedig a „magyar választók és a magyar cégek érdekeit” képviseli. Hát nem, a kormány ezen a ponton valójában csak egy érdeket képvisel, ez pedig a saját, illetve a támogatóinak az érdeke, a célja pedig az, hogy a legközelebbi országgyűlési választásig a lehető legtöbb pénzt kivigye a rendszerből, ahol pedig ez várhatóan időhiány miatt nem sikerül (például autópályaépítések), ott a megrendelőt, azaz a költségvetést kényszerpályára állítsa. Mert ha az állam már megkötötte a kivitelezési szerződést és az 50% előleg ott van a vállalkozó bankszámláján, bizony már kevés az esélye, hogy egy esetleges következő kormány más, nem Fidesz-közeli kivitelezőnek adja a munkát vagy netalán – mint felesleges beruházást – teljesen megszüntesse a projektet.

Természetesen az előlegek (azaz több, mint 3 ezer milliárd forint, ha hihetünk a számoknak) költségvetésből kifizetésével még koránt sincs vége az adófizetők által vállalt kockázatnak – ha ugyanis a brüsszeli bürokraták bármilyen szabálytalanságot találnak (és fantasztikusan átlátható közbeszerzési rendszerükben fognak is találni, ez egy pillanatig sem kétséges), akkor jönnek a szankciók.

Az előlegbe és egyéb számlák alapján kifizetett pénz ugyebár már a kormányunknak tetsző és pályázatnyerésre érdemesnek tartott vállalkozóknál van, onnan vissza nem szerezhető, valamiféle teljesítést is történt, így az adófizetőkre hárul megint csak, hogy ilyen vagy olyan módon, akár különadó formájában betömjék a lyukat a költségvetésben. Márha azt szeretnék, hogy a nyugdíjasok kapjanak nyugdíjat, a közszolgák fizetést és az iskolákban meg a kórházakban is legyen fűtés meg világítás.

Ha pedig ez még mindig nem elég,

• ott van a hibás teljesítésből eredő kockázat (Kőműves Kelemen hazája vagyunk, hányszor is bontották és építették újra a Várkert bazárt?) és
• az elkészült létesítményeket (pályázati eredményeket) fenn is kell tartani valahogy legalább a pályázatban bevállalt időszak erejéig és ez sem olcsó mutatvány, gondoljunk csak arra, mennyibe kerülhet naponta a felcsúti kisvasút üzemeltetése (bérek, üzemanyag, gépek, berendezések, pályatest és az épületek karbantartása, stb.)

Az, hogy Csepreghy Nándor beígérte, „nem ez a kormányzat lesz az, amelyik egyfolytában azt figyeli, hogyan lehetne "jófiú" az Európai Bizottság szemében” az adófizetők szempontjából minden, csak nem bíztató, ahogy az az ígéret sem, miszerint „ameddig lehet, mindig el fogunk menni a falig”. Tesz ugyan említés arról, hogy „elszámoltatási kötelezettségünknek a magyar adófizetők, a magyar vállalkozók és az egész társadalom irányába teszünk eleget”, de valljuk be, jobban örülnénk, ha inkább elszámolna a kormány az irányunkban, mint hogy elszámoltatna.

De vajon ha a kikötőfejlesztéses ügyben nem lesz felelőskeresés meg vádemelés senki ellen sem, akkor hogyan számíthatunk arra, hogy bármelyik más ügyben lesz felelős? Sehogy. Cserébe nemzeti oligarcháink hiperűrsebességgel törnek felfelé a vagyonosodási listákon és mi csak szájtátva bámuljuk a személyes sikertörténeteket meg azt, hogy van olyan magyar vállalkozó, aki 2010 óta megharminchatszorozta cégei bevételét, immáron az évi 30 milliárdosok klubját gyarapítva.

És valójában mennyibe kerülnek az uniós beruházások az adófizetőknek? Sokkal többe, mint amiennyire bárki is gondolni mer.

50% előleggel.