Rémisztő dolog lehet a kormány számára, hogy bárhogy is ügyködnek a teljes társadalom NER-kompatibilis irányba állításán, még mindig vannak olyanok, akik nem lépnek egyszerre. Mert ugyan a bírói hatalom, mint önálló hatalmi ág a demokráciák alapkövetelménye, de azt is tudjuk, mi illiberális valamit építünk, ott meg csak zavaró tényező, ha a bírók nem úgy táncolnak, ahogy a hatalom fütyül és képesek azt hinni, hogy Magyarországon a bíróság független és pártatlan csak azért, mert az Alaptörvényben azt olvasták.
A bírók bedarálásának igénye nem újkeletű, hiszen melyik hatalmon lévő politikust (pártot) ne zavarná, hogy vannak, akik ellent mernek mondani? Ezt a hibát a különböző rendszerek különbözőképpen próbálják orvosolni, a magyar megoldás most éppen az, hogy bármilyen ítéletet is hoz a bíróság, azt a kormányunk tagjai (illetve a kormányközeli haverok) nem teljesítik, legyen az a tao pénzek sorsának nyilvánosságra hozatala vagy sajtóhelyreigazítási kérelemnek helyt adás. A bíróság ítélete immáron csak pusztába kiáltott szó, természetesen csak akkor, ha nem fideszes érdekeket szolgál. Mert ha azt, akkor maga a szent írás, isteni kinyilatkoztatás.
Jelenlegi politikai rendszerünk két legnagyobb ellensége a nyilvánosság és a tények (illetve a valóság), tehát ezek ellen bármi áron fel kell lépni. A valóság ugyan alakítható propaganda fronton, erre szolgál a kormánylojális média meg minden olyan hirdetés, aminek célja a választók agymosása, de azért korlátlanul nem hazudhatnak még a kormány tagjai sem az internet korában, bármennyire is dühítő ez. Sőt, a szabad sajtó földbe döngölésének is vannak korlátai mindaddig, amíg Észak-Korea szintjére nem küzdi le magát hazánk.
Azonban a kormányunk igen jó irányba tart ahhoz, hogy teljesen kiüresítse a független ítélkezést, hiszen sok ügyben már elértünk oda, hogy hiába tesz pontot hazai legfelsőbb vagy nemzetközi bírósági fórum a vita végére, attól még a helyzet változatlan marad és az illetékesek a fülük botját sem mozgatják, a jogtalan állapotot meg végképp nem szüntetik meg. Mert ugyan ki az, aki ellenszegülhet a mai kormánynak, akadályozva a fékek és ellensúlyok teljes megszüntetését, a demokrácia kiüresítését? Ma már bármelyik ellenzéki politikus, bíró, tanár, stb. megkaraktergyilkolható, bárkire mondhatja a kormánylojális sajtó azt, hogy meleg (náci, Soros-bérenc, terrorista, stb.), annak nincs következménye, ahogy annak sem, ha a bírókat komcsizza le kollektíve olyan, aki anno az átkosban katonai ügyészként tevékenykedett. És sokan le mernék tenni a lantot amellett, hogy az egykor még a pártállamnak dolgozó, mára már „megvilágosodott” illető már ügyészként is rühellte a bírókat meg mindenféle komplexusokat szerzett velük szemben, különben nem ragadtatná magát felelős pozíciót betöltve ilyen, önmagát is minősítő kijelentésre.
Lehet persze azt mondani a bírókra, hogy szakmailag inkompetensek meg olyan ítéleteket hoznak, amelyek jogtól és tényektől függetlenek, de éppen ezért van több szint, hogy akinek nem tetszik az ítélet meg morogni akar, az moroghasson, előbb vagy utóbb csak fény derül az igazságra, ha más nem, tizen- vagy huszonévek múlva, volt már rá példa a magyar igazságszolgáltatás történelmében. Ahogy arra is, hogy a harmadik gyanúsított-garnitúra volt a tényleges elkövetője igen komoly bűncselekménynek, az első kettő tagjai meg hálát adhattak az égnek, hogy nem szabható ki halálbüntetés hazánkban. Minden szakmában vannak kutyaütők, így a bírók között is lehetnek kevésbé felkészültek vagy erkölcsi érzék hiányában szenvedő karrierista talpnyalók, de egy az egyben lekomcsizni az egész bírói gárdát? Ugyanennyi erővel akár Soros-bérencek, terroristák vagy libsi-bolsik is lehetnének, a végeredmény ugyanaz, kormánypártunk utálja, ha bárki is ellent mond neki, netalán különvéleményét még írásba is foglalja.
A kormány frusztráltsága visszavezethető arra is, hogy egykori kampányígéretük ellenére nem igazán írták be magukat a történelembe, mint sikeres szoci elszámoltatók, sőt. Tényleg felháborítóak a politikusok perében hozott ítéletek, de nem azért, mert csak ritkán elmarasztalóak, hanem azért, mert az eljárásokat menedzselők az adófizetők pénzét vesztegették sok-sok éven át, a végeredmény meg a nagy semmi. Hogy ez a bíróságok hibája? Még az is előfordulhat, de azért tisztában kell lenni azzal is, hogy a bírók hozott anyagból dolgoznak, azaz egy korrekt ítélethez büntetőügy esetén kell a rendőrség és az ügyészség színvonalas munkája is. És pont ez a rákfenéje az elszámoltatásnak, az ügy megalapozása.
Képzeljük el, amint egy átlagpolgár besétál a rendőrségre és közli, ő bizony elsikkasztott egy csomó forintot és most szeretne megbűnhődni, aztán ezen a ponton be is fejezi a vallomását. Vajon mit tehet a rendőrség? Választ kellene adni a mit, mikor, hol és hogyan kérdésekre, hiszen amíg nincs összerakva a teljes ügy, azaz az, hogy a bűnbánó illető pontosan hogyan kezelte más pénzét sajátjaként, és addig nincs az a bíróság sem, amely elítélné. Mennyivel könnyebb olyan ügyben vádat összerakni, ahol az elkövetőt a vértől csöpögő késsel a markában, az áldozat véres pénztárcájával a zsebében fogják el? A gazdasági ügyek potenciális vádlottjai ritkán sétálnak írásos, őket maximális mértékben terhelő bizonyítékokkal a táskájukban és verni sem érdemes őket mindaddig, amíg be nem vallanak mindent, mert akkor még mindig ott van az, hogy a bíróság szeret olyan papírokat is látni, amely segítségével összeáll a teljes kép és beminősíthető az elkövetett tett. A Visinszkij-féle „bizonyítékok királynője a tanúvallomás” tézis annak idején Sztálin-díjat érdemelt, de ez nem azt jelenti, hogy akár egy illiberális államban a XXI. században elfogadható lenne, mint mindent eldöntő perbeli bizonyítás. Ahogy az sem állja meg a helyét (valószínűleg néhány vezetőnk legnagyobb sajnálatára), hogy „inkább tíz mást is főbe kell lőni, mint egyetlen kártevőt futni hagyni”, illetve nem a vádlott bűnösségét kell bizonyítani, hanem a vádlottnak a saját ártatlanságát. Sőt, az előre összetákolt elméletek sem jönnek be mindig („tuti csalt”) és az ahhoz igazított bizonyítékok sem biztos, hogy képesek az egykori történéseket valósághűen és bírói szempontból értékelhetően visszaadni. Az pedig, hogy egy vádirat mellékletekkel együtt 10 ezer oldal felett van, végképp nem garancia arra, hogy az abban foglaltak bármire használhatók is.
Ahhoz, hogy egy bíróság megalapozott ítéletet tudjon hozni egy büntetőügyben, kell a rendőrök munkája – a gazdasági ügyek azonban bonyolultak, például egy bróker természetszerűen nemcsak szoci pénzeket moshat tisztára, hanem fideszeset is és ezen a ponton már meg is bukott az ügy. Hiszen melyik rendőr merné úgy vádra elküldeni az esetet, hogy abba akár még kormánytag vagy annak haverja is belekeveredhet? Ha pedig kitörlik az ügyből a kínos neveket (eltüntetik a bankszámlákat, hiányossá teszik a nyilvántartásokat, stb.), akkor már veszett fejsze nyele az egész bizonyíthatóság, bármennyire is felkészült szakmailag a bíróság. A nagy korrupciós ügyek sem állnak meg egyetlen párt ajtajánál, ahogy az önkormányzati bulikban is gyakori a nagy koalíció, azaz mindenki benne van, aki ráláthat az ügyre. Melyik ügyész merné igazából bolygatni a négyes metró ügyét? És az ötödik kerületi beruházási meg ingatlanügyeket? Ha csak nem akarja, hogy bizalomvesztés miatt azonnal lapátra kerüljön, hát egy sem.
A kormány legnagyobb sajnálatára azonban nemcsak a büntetőügyek esetén van probléma a kréta körül, hiszen a nyilvánosság és közpénz is forró téma mostanában. Miniszterelnökünk és stábja szerint lehet szabadon gazdálkodni (garázdálkodni?) a köz pénzével, a társasági adó egy részét pedig a költségvetés helyett nyugodtan zsebre tehetik az erre felkent látványsport klubok, ahogy a nemzeti bank, az MVM meg a többi profitot realizáló állami intézmény és cég is azt tesz a plusz pénzével, amit csak nem szégyell. Például ellenzéket lejárató kampányt finanszíroz álcivil szervezeteken keresztül, gagyi, unortodox tanokat terjesztő felsőoktatást támogat meg ki tudja milyen fiktív meg sokszorosan túlárazott szerződésekkel kiknek a bankszámlájára talicskázza a sok-sok milliárdot. Ha pedig a magyar bíróság kijelenti, ez mégsem helyes, az adófizetőket nemcsak a veszteség, hanem a nyereség is megilleti, netalán joguk van megtudni, mi történik a keservesen összedobott adójukkal és miért olyan csóró az egészségügy és miért lyukas a szociális háló. Ha a bíróság nem segítene a közpénz eltüntetők lebuktatásában, akkor ki más? A szerződések eltitkolásával, a nyilvánosság kizárásával, nemzetbiztonsági meg ki tudja milyen fal indokokra hivatkozással a kormány mindet elkövet, hogy ezer évre elrejtse, hova tünteti el az adóforintokat és ebből hogyan tőkésíti fel az új magyar burzsoáziát, aztán egy-egy bíró képes, és ellenében megy ennek a szándéknak. Ha pedig belegondolunk, mekkora pénzek sorsa múlik például a verseny- és a közbeszerzéses ügyeken, végképp nem csodálkozhatunk a kormányzat bíróságok függetlenségének megszüntetési szándékán.
És igen, örüljünk, hogy van még olyan bíró az országban, akire haragszik a kormányunk, különben illiberális rendszerünk nem sokban különbözne attól, amilyen a Szovjetunió a Buharin-per idejében volt:
„Népünk és a világ valamennyi becsületes embere most az önök igazságos ítéletét várja. Mennydörögjön ez az ítélet hatalmas országunkban, mint új hőstettekre, új győzelmekre hívó riadó! Mennydörögjön ítéletünk, mint az igazságos szovjet büntetés frissítő és mindent megtisztító vihara!
Egész országunk apraja-nagyja egyet vár, egyet követel: lőjétek agyon az árulókat és kémeket, akik eladták a hazánkat az ellenségnek, lőjétek agyon őket, mint a veszett kutyákat!
Népünk egyet követel: tiporjátok el az átkozott férgeket! Az idő halad. A gyűlölt árulók sírjait, melyekre minden becsületes szovjet ember, az egész szovjet nép mindig megvetéssel fog nézni, belepi majd a gaz és a bogáncs. De felettünk, boldog országunk fölött, úgy mint eddig, tisztán és derűsen fog ragyogni arany sugaraival a mi napunk. Mi, valamennyien, a mi népünk, úgy mint eddig, haladunk tovább a múlt utolsó szennyétől, söpredékétől megtisztított úton, szeretett vezérünk és tanítónk, a nagy Sztálin vezetésével előre, a kommunizmus felé!” (forrás: Kubinyi Ferenc: Az első magyar kirakatper, Visinszkij ügyészi zárszava)
