Magyarország, 2016

Karvalyok földje


Csúcsrajár a kormányzati korrupciós pénzkiáramlás

2018. március 12. - Karvalyok Földje

Vajon van összefüggés azon tények között, hogy egy hazai vállalkozó uniós és állami forrásokból támogatja meg cégeit, a miniszterelnök-helyettes beszédet mond az egyik szállodájának az avatásán, rendszeresen együtt vadászik ugyanez a vállalkozó és ugyanez a politikus külföldön (fénykép is van…

Tovább

Vajon mekkora tartozása lehet az önkormányzatoknak?

Hódmezővásárhely példája jól mutatja, hogy bár a Fidesz azt állította, a városnak nincs adóssága és minden a legnagyobb rendben van, valójában úgy van majd ötmilliárdos tartozása a településnek, hogy 2014 májusáig a kormány 22,5 milliárdot fordított a konszolidációjára. Az is megérne egy misét,…

Tovább

A közpénzből masírozókkal fenyegettetik meg a közpénzt összeadókat?

A Fidesz és Orbán Viktor gyorsan megadta a választ, az előttük álló útelágazásnál melyik sárga ösvényt választják – hát nem azt, ami olyan változást hozna, amilyenre a választók Vásárhelyen szavaztak.   Először is, miniszterelnökük szerint háromszor annyit kell dolgozniuk, mint eddig – a kérdés…

Tovább

Magyar magyarnak farkasa?

Miközben a határainkon túl lakó magyarok körében tombol a szavazási vágy, addig idehaza egyre indulatosabb viták zajlanak a témában, a konklúzió pedig egyre gyakrabban az, miszerint „kushadjon mindenki, aki a más micsodájával akarja verni a csalánt”. Kinek fütyül a rigó, azaz kinek az érdeke a…

Tovább

Miért fulladnak kudarcba a magyarországi elszámoltatások?

Az ellenzék egyik legfontosabb kampányígérete az elszámoltatás, azaz mindenki hűvösre kerül, aki azt megérdemli. De vajon tényleg meg fog ez történni és a korrupt, közpénzen zsírosodó politikusok megbűnhődnek? Valljuk be, ennek esélye minimális annak ellenére, hogy az orbánizmusnak éppen a…

Tovább

Mennyibe fáj Orbán Viktor kárörvendése a magyar adófizetőknek?

Bíró-Nagy András, a Policy Solution kutatási elemzője sommás véleményt fogalmazott meg Orbán Viktorról, kormányunk fejéről:  „a káröröm láthatóan egy fontos belső motivációja a miniszterelnöknek”. Ő ugyan ezt az állítását Orbán idei évértékelő beszédéből vezette le, azonban rá kell döbbennünk, ez…

Tovább

Kell nekünk még egy ügyészség?

Ismét benyújtják ellenzéki képviselők az antikorrupciós ügyészség létrehozásáról szóló javaslatukat, mely szerint jó lenne egy ilyen hivatal, olyan, amely elit csapatként nyomozná a közpénzzel kapcsolatos visszaéléseket, a felügyeletet pedig felette civilek és a tudományos akadémia jogászai…

Tovább

Hogyan szerzett milliárdokat Orbán Viktor veje?

Vajon mennyire káros országunk számára az, amikor az Unió csalás elleni hivatala (OLAF) rámutat, bizonyítottan bűnszervezet alakult hazánkban arra, hogy – megkárosítva nemcsak a hazai, de az uniós adófizetőket is – módszeresen lenyúlják az uniós milliárdokat? Nem egyszer, nem kétszer, hanem például…

Tovább

Hogyan legyünk diktátorok Európa közepén? - Intézményesített korrupció és pénzmosás, mint finanszírozási forrás

Online könyv - 17. rész

Intézményesített korrupció   Előző rész itt.   Állítsunk fel új közbeszerzési rendszert rezsimünk illetve támogatóink pénzügyi alapjainak megteremtése érdekében. Biztosítsuk, hogy minden egyes állami pénzelosztós pályázaton az nyerjen, akit erre méltónak tartunk és…

Tovább

Hogyan legyünk diktátorok Európa közepén? - Stratégiai megállapodások, mint finanszírozási forrás

Online könyv - 13. rész

Stratégiai megállapodások, avagy a korrupció felsőfoka   Előző rész itt. Kössünk a nagy multinacionális cégekkel állami szintű megállapodásokat és nevezzük őket stratégiai partnernek. Ezek a megállapodások viszonylag kevés befektetett energiával igen jelentős hasznot eredményezhetnek nemcsak a…

Tovább