Havi 1,2 millióért, április 13-tól november 30-ig alkalmaz magyar-magyar tolmácsot Balajti László (Nemzetbiztonsági Hivatal, Alkotmányvédelmi Hivatal) személyében Kásler Miklós meg az operatív törzs. És miért kell anyanyelvről anyanyelvre fordító tolmács a minisztériumnak meg a sokdiplomás, agyonképzett emberekből felállított operatív törzsnek? Mert ezek a hivatalnokok Kásler miniszter úr meglátása szerint nem értik meg egymást, ugyanis nem egy nyelvet beszélnek. De nem ám arról van szó, hogy az ausztrál angolt beszélő furán néz az amerikai angolra, hanem a katona, az orvos meg a rendőr nem érti meg egymást ott, ahol ha mindenkit összeszámolnánk aki magyarul beszélni tud sem lennénk többen 8 millióan. A feladat így tényleg gigantikusnak tűnik, soha jobb magyar-magyar tolmács az egykori kémfőnöknél és örüljünk, hogy szaktudása csak ennyit ér a minisztérium szerint, kaphatna akár kétszer ennyit is havonta. Vagy ötször, határ a csillagos ég.

De vajon ezek után mint mond a kisember? Ő is kér egy tolmácsot? Vagy tőle elvárt hogy az összes hivatal, hatóság meg állami vállalat (lásd pl. közműszolgáltató) kommunikációját értse? Mert aki már megpróbálkozott egy adóhivatalos levél vagy nyomtatvány értelmezésével vagy egy vízóracserés dokumentum kitöltésével az tudja, hogy bár – szabadon idézve Rejtő Jenőt – nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani, de azért egy magyar-magyar Google-fordítóra szüksége lenne. Mert az átlagmagyarnak (azaz a nem politikailag felkent elit tagjának) kutya kötelessége megérteni mindent, amit csak bedobnak a postaládájába meg ráeresztenek az ügyfélkapun, esélye sincs tolmácsot kapnia csak azért, hogy megértse a „különböző nyelvi szerkezeteket” meg „metódusokat”.

Vajon ha Kásler meg az igen tisztelt törzs sokdiplomás tagjai nem értik egymást, egy átlagpolgár szankcionálható azért, mert nem érti, mit írt neki az építési hatóság? Ha az adófizetőknek ki kell fizetniük a szuper-képzettek magyar-magyar tolmácsát, akkor nem járna ugyanez a felsőfokú végzettség nélküli többségnek is? Mert ők vagy keresnek valakit ingyér (csak van egy tanultabb szomszéd aki nem küldi el őket a fenébe az ötödik hivatalos förmedvény átrágása után figyelmeztetve őket, ha a kutya véletlen megenné a papírt, bele is dögölne) vagy megfizetnek egy ügyvédet aki értelmezi, mit is kéne nekik csinálniuk. Esetleg helyből befizetik azt az összeget ami középen vastagon ki van emelve és meg sem próbálják megérteni, pontosan miért is kapták a büntetést meg hogyan lehetne magyarázkodni (fellebbezni) ellene.

Volt ugyan még plusz magyarázkodás a miniszter részéről, a tolmács ugyan 8 éve nyugdíjas de még mindig rendelkezik jó kapcsolatokkal (nesze neked szolgálati titok), de ez cirka annyit jelenthet az adófizetők szempontjából, hogy az operatív törzsbe csak olyan díszpintyeket delegáltak a kijelölt szervezetek, akik tesze-tosza, kapcsolat nélküli állománytagok, és akik utoljára akkor jeleskedtek, amikor kitűnőre végezték el a „hogyan mondjunk semmit de azt nagyon-nagyon hivatalosan és  felettébb érthetetlenül” tréninget.

Vajon mit szólna például a kisembert megállító rendőr, ha a hatósági intézkedés közben az elővenné a telefonját, kérne egy kis türelmet közölve, ő most hívná a tolmácsát mert amit neki most mondanak, abból ő egy árva kukkot sem ért? És míg Kásler miniszter úrtól nem várható el, hogy megértse a rendőri bikkfanyelvet, addig Kovács III. Bence ott az út szélén valószínűleg nem lesz megdicsérve ugyanezen hiányosságokért és a bírsága rögtön növekszik a „majd legközelebb nem lesz tiszteletlen”pótdíj összegével.

Persze lenne módszer a magyar nyelv érthetővé tevésére, például elő lehetne írni, hogy hatóság meg hivatalos közeg csak érhető, míves magyar nyelven, a célközönségnek megfelelő színvonalat belőve kommunikáljon – ha a politikusoknak meg PR szakembereiknek sikerül a legalacsonyabban képzett néprétegek számára is demagógiát közvetíteni, miért nem sikerül ugyanez a hivatalos szerveknek? Vagy amíg tart a szavazatok kunyerálása, addig fontos a közérthetőség, utána már kit érdekel a köznép? Esetleg a közszolgálati egyetem első félévének első tantárgya az, „hogyan legyünk érthetetlenek mindenki más számára ami nem mi”? És aki itt megbukik, az soha nem emelkedhet olyan magasságokba mint az operatív törzs meg a pizsamás (csíkos nadrágos) tábornoki kar? Kásler miniszter úr szavait látva nem lepődnénk meg az ilyen típusú követelményrendszer napi szinten alkalmazásában.

Ne is reménykedjünk, a magyar-magyar tolmács csak a még egyenlőbbeknek jár, azoknak, akik egy derékba tört, szakzsargonnak álcázott „a macska fel van mászva a fára” típusú semmitmondás után restek visszakérdezni, „hé, mit is mondtál?” Csak kétszer kéne erőteljesen és rosszallóan rászólni a bikkfanyelvvel élőre, harmadjára már tudná, magyarral magyarul és leginkább közérthetően kéne beszélnie, ahogy annak idején első osztályban megkövetelték tőle, nem pedig szakbarbárként viselkednie és csillogtatnia „szaktudását”.

De hogyan lenne mindez elvárható a „nem a mi kutyánk kölykét” lekezelő hatalomtól és a talpnyaló, a pórnépet mélységesen megvető csinovnyikjaitól? Akkor, amikor már maga a megfogalmazás (az alkalmazott szókincs, nyelvtani szerkezet, metódus) magában hordozza a szankcionálás lehetőségét, azt, hogy úgysem érti az a szerencsétlen mit kéne csinálnia, majd csak behúzzuk a csőbe?

Az átlagember meg ott áll vérig alázva, emberi méltóságában sértve a hatósági közegek „még ezt sem érti” rosszalló tekintetének kereszttüzében. És egyelőre nem úgy néz ki, hogy ő kaphatna havi 1,2 milliós tolmácsot ugyanúgy, ahogy az operatív törzs odafent, hiszen tényleg nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani.

Ha nem mi fizetnénk a számlát akár még azt is gondolhatnánk, a Kásler-féle pénzégető társaság valójában csak Örkénynek szállít muníciót az újabb egyperceseihez, az író meg odafent egy felhő szélén üldögélve köszöni szépen és buzgón jegyzetel, de nem, ez a magyar valóság, ahol normálisan még csak meg sem tudják magyarázni (vagy még csak nem is akarják normálisan megindokolni) egy rég nyugdíjas elvtárs járványügyes teljesen felesleges utófoglalkoztatását.

Nem kicsit néznek hülyének minket, hanem nagyon.