Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Hogyan legyünk diktátorok Európa közepén? - A gazdaság lerohanása, a versenytársak likvidálása

Online könyv - 26. rész

2018. február 28. - Karvalyokfoldje2017

karvalyok_foldje_hogyan_legyunk_diktatorok.jpgA gazdaság lerohanása - versenytársak likvidálása

 

Ha összeállt a gazdaságunkból eltávolítandók fekete listája, kezdjük a kirakatban ülők kilövésével, azokéval, akiket könnyedén eltávolíthatunk, a radar alatt mozgókkal meg a strómanok mögött állókkal pedig bajlódunk később. Gyűjtsünk adatokat a közhiteles nyilvántartásokból (népességnyilvántartás a rokonokok felkutatásához, ingatlan, gépjármű, cégek, pénzintézetek nyilvántartása a vagyonmérlegük felállításához) és az iparági adatokból (közbeszerzések, kamara), de a közösségi média és a bulvársajtó is számos hasznos információval szolgálhat vagyon- és rongyrázásügyileg, és az adóhivatal teljes adatbázisa is a mienk, használjuk belátásunk szerint. Az összegyűjtött adatok alapján állítsunk össze a lehetséges célpontjaink és támadható vagyontárgyaik listáját, velük fogunk végezni a tisztogatásunk első körében.

A strómanok mögött állókra hajtás során igénybe kell vennünk a titkosszolgálati eszközöket is, lehallgatásokkal, megfigyelésekkel vagy épp titkos házkutatásokkal előbb vagy utóbb lelepleződnek a bábjátékosok is.

Nemcsak azok a szereplők lehetnek feleslegesek (és ráadásul még veszélyesek is), akik az előző kormány házi kedvenceiként az állam emlőin híztak szép nagyra, hanem azok is, akik saját cégükkel tehetségüknek köszönhetően értek el kimagasló sikereket, megnehezítve vagy épp ellehetetlenítve olyan kevésbé ügyesek/szerencsések piacra jutását, akik a mi baráti (stróman) körünkhöz tartoznak. Ne lepődjünk meg, ha kegyeltjeink hozzánk fordulnak kiválóan működő konkurens vállalkozások kinyírása és a saját érdekeltségük piacra juttatása érdekében.

Használjuk fel az adóhivatalhoz bekötött online pénztárok, a számlázó programok, valamint a kötelezően bejelentendő fuvarozási adatokat is, ezek segítségével egy gombnyomással kideríthetjük, melyik az aktuálisan legmenőbb szállítmányozási vagy építőipari cég, de akár az is, hogy melyik a legnagyobb forgalmú gépjárműalkatrész kereskedés, festékbolt, trafik vagy cukrászda az országban (a megyében, a városban, stb.). A beszerzett adatok alapján dönthetünk, a profitot hozó üzleti partnereket (beszállítókat, megrendelőket) nyúljuk le elszívva a levegőt túlságosan nyereséges célpontunktól vagy a tulajdonost aprópénzért kivásárolva magát a sikeres céget integráljuk saját vagy támogatóink vállalkozásai közé. A célba vett tulajdonosokkal pedig értessük meg, minél tovább kapálóznak, annál fájdalmasabb lesz a kapitulálásuk.

A túl sok időt lekötő személyes konfrontációk kivédése érdekében gyorsítsunk és a problémák nagy részét oldjuk meg személyre szabott törvényekkel – egyszerűen tiltsuk meg a piac általunk meghatározott szereplőinek, hogy a továbbiakban azt a tevékenységet folytassák, amiből eddig éltek. Egy demokráciában természetesen nem írhatjuk bele a jogszabály szövegébe a célkeresztben lévők nevét, de a piac szereplői úgyis pontosan tisztában lesznek azzal, hogy az új felállás kit támad és kit véd. Írjuk elő, hogy egy adott szektorban milyen feltételeknek kell megfelelni, ezek pedig legyenek olyanok, amelyeket csakis a mi favoritunk tud teljesíteni (tőkeigény, referencia, szakmai előélet, speciális tudású, végzettségű alkalmazott, stb.). Vagy vonjuk egyszerűen koncesszió hatálya alá az adott ágazatot, koncessziót pedig csak az kaphat, akit mi szeretünk.

Növeljük személyre szabott törvényekkel és adókedvezményekkel barátaink versenyképességét és profittermelő képességét, ellenségeinket pedig szorítsuk korlátok közé vagy vessünk ki rájuk olyan büntetőadót, amelyet még véletlenül sem nevezünk büntetőadónak. Ha ellenfelünk szívósabb az átlagnál, akkor nemzetközi vizekre evezhet és beperelheti a kormányt meg az országot, de vajon lesz elég tőkéje, hogy az öt év múlva meghozott, számára kedvező ítéletig talpon maradjon? Tegyünk róla, hogy esélye se legyen – okozzunk neki likviditási gondokat és ismertessük meg vele a csőd nem túl felemelő élményét.

Vessünk véget a liberális mételynek – miért is muszáj mindenkinek ugyanazokkal a feltételekkel játszania a piacnak csúfolt játszótéren? Hozzunk olyan szabályokat, amellyel lejtőssé tesszük a pályát, bőségesen adjunk extra mértékben felülárazható állami megrendeléseket a támogatóinknak és hagyjuk, hogy az extraprofit segítségével kiszorítsák a konkurenciájukat a piacról. Vonjunk be a megbízók körébe olyan cégeket, amelyek nincsenek állami tulajdonban, viszont félnek, ha nem járnak a kedvünkben, elveszítik saját állami megrendeléseiket, netalán koncessziós jogaikat. Elsőre hosszadalmasnak és nyűgösnek tűnik a teljeskörű piacátrendezés, ám cserébe úgy lesz piacvezető a pártfogoltunk, hogy a demokrácia látszata sem szenved csorbát. Exportképes ettől még nem lesz, ahogy a versenyképessége is a béka hátsója alatt leledzik, de kit érdekel ez mindaddig, ameddig a tulajdonos a hatalom kegyeltje és van bőven pénzutánpótlás az állami bizniszekből?

Használjuk ki a sávos adó lehetőségeit is. Hozzunk olyan törvényeket, amelyek alapján a barátaink kedvező, ellenségeink pedig kedvezőtlen adókulcsba essenek, miközben adminisztratív eszközökkel kötelezünk mindenkit ugyanannak az árnak az érvényesítésére, illetve házi kedvenceinknek juttatunk plusz cupákokat állami megrendelések formájában. Az erősödő adóprés párosulva egyéb megszorításokkal (például a kiskereskedelemben a nyitvatartási időszakok szigorú rögzítése, négyzetméter alapján meghatározott kötelező alkalmazott-létszám előírása, egyes termékek, szolgáltatások esetén hatósági árak meghatározása, marketinglehetőségek limitálása, parkolóhelyekre adó kivetése, stb.) hosszabb távon különösen a multiknak okoz károkat és kényszerítheti őket országunk elhagyására. Lesznek olyanok, aki majd beperlik az országot és a bíróság évek múltán ítélhet is nekik kártérítést, amelyet majd az adófizetők állnak, de kommunikációnkkal („a szabadságharcunk miatt bántanak minket”, „a multik a bíróságot is megvették maguknak”) a háborút a választóink szemében egyértelműen mi nyerjük meg. Plusz a lakájunk vagy strómanunk immáron aprópénzért bekebelezheti a parlagon hagyott piaci szegmenst a multik hátrahagyott infrastruktúrájával együtt (kereskedelmi épületek, raktárak, irodák, saját márkás gyártás, beszállítói- és vevőkör, stb.).

A multik ellen egyébként is vessünk be minden eszközt, amit csak nem szégyellünk, a valós szándékaink elfedésére pedig ott van a központilag irányított propagandánk. Jöhet a demagógia, miszerint „lerabolják az országunkat”, „kizsákmányolják a dolgozókat”, még „vasárnap is dolgoztatnak”, „csak a piac meg a profit kell nekik”, „behozzák a silány termékeket, azzal etetnek minket, bezzeg nyugaton még a Nutella is jobb”, „a nyereségüket meg kiviszik zsákszámra”, az „adófizetésen is spórolnak” és egyébként is semmivel sem jobbak, mint bármely agresszív gyarmatosító, épp csak rabszolgákat nem adnak-vesznek, de azt is csak azért nem, mert mi nem engedjük.

Égessük a választóink tudatába, szent célunk egyes egyedül a hazai fogyasztók, a vállalkozóink és a nemzeti piacunk védelme, az olyan kérdéseket pedig elegánsan eresszük el a fülünk mellett, mint hogy lehet az, hogy mindeközben kedvenc hazai kereskedőláncaink tulajdonosai is kiviszik a pénzüket offshore cégeikbe, csak nehogy adózniuk kelljen és ráadásul ugyanazért a munkáért kevesebb munkabért fizetnek az alkalmazottaiknak, mint a multik. Tagadjuk le a vádakat vagy tituláljuk aljas hazugnak azt, aki ilyen honfitárs-vállalkozót lejárató hamis pletykát terjeszt nagy nyilvánosság előtt, rágalmazva a becsületes nemzeti tőkéseket, akik a nap 24 órájában a nemzetünk felemelkedésén dolgoznak a kormánnyal együtt.

Minden hazai terméket lássunk el nemzeti színű logóval-szívecskével, híres épületeink vagy éppen nemzeti kutyafajtáink képével és hazaszeretetünk (azaz protekcionizmusunk) bizonyítékául gondoskodjunk arról is, hogy a közbeszerzésekre csak hazai vállalkozókat hívhassanak meg a különböző állami megrendelők. Használjuk a „hazai” termékek reklámozását extra pénz lenyúlására olyan marketingkampányok indításával, amelyek célja a nemzetinek minősített termékek mindenek feletti feldicsőítése és plakátoljuk ki az egész országot „a hazai az igazi” meg hasonló szlogenekkel, bónuszként pedig ugyanezt nyomassuk a közszolgálati és kormánypárti médiában, valamint milliárdokért rendeljünk további reklámfelületeket a kormányközeli sajtóban is.

Döntsük el, mi legyen azokkal, akik nem hallgatnak a jó szóra és nem akarnak önként távozni. Keserítsük meg mindennapjaikat véget nem érő vizsgálatokkal, székhelyükön-telephelyükön és üzleteikben adják egymásnak a kilincset az adóhivatal revizorai, a vámosok, a szerzői jogvédősök, a munkavédelmisek, a feketemunkásra vadászók, a hatósági állatorvosok, a kéményseprők, a tűzoltóság szemlézői, az építésügyi hatóság, a műemlékvédelem meg a bányamérnökség emberei. Plusz bárki más, aki lélegzik és tetszőleges jogcímen vizsgálódhat, újabb és újabb kötelezettséget írhat elő meg büntethet akár pénzbírságra, akár ideiglenes vagy végleges bezárásra. Sok kicsi sokra megy, ha egy cég ellen gondosan felépített idegölő hadjáratot indíttatunk, az előbb vagy utóbb kénytelen bedobni a törülközőt. Ha nem akarjuk kivárni az önkéntes megadást, okozzunk komoly likviditási problémákat, látszatindokkal tagadjuk meg az adóvisszatérítések kifizetését, akasszuk meg a hitelezési folyamataikat, szabjunk ki rájuk giga versenybírságokat, terjesszük el az általuk forgalmazott termékekről, hogy silány minőségűek, stb.

Következik: államosítások

 

 Tartalomjegyzék