Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Hogyan győzheti le a nép Orbán Viktort?

2018. február 28. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngNemcsak a Fidesz és maga Orbán Viktor érkezett válaszúthoz, hanem az ellenzék is. Ha ugyanis győzni szeretnének és a választók óhajának megfelelően a maffiaállam aktív résztvevőit oda küldeni, ahova valók, akkor bizony saját árnyékukon túllépve olyan kompromisszumokat kell kötniük, amilyenekre még soha nem volt példa és amelyekre hangos szóval utalás egy fél évvel ezelőtt még garantáltan kényszerzubbonyért kiáltott volna. A körülmények azonban olyan gyorsan és olyan szinten megváltoztak, hogy nemcsak ugyanabba folyóba nem lehet kétszer belelépni, de már ugyanaz a folyópart sincs meg, hiába is ragaszkodnának hozzá foggal-körömmel.

Az évek óta tartó apátiás, „esélyünk sincs győzni”, „mit kepesszünk a tuti győztes Fidesz ellen, csak jussunk be a parlamentbe oszt lesz fizetés”, illetve a „talán meg tudjuk szorítani a Fideszt és nem lesz kétharmaduk” hozzáálláson a vásárhelyi események fordítottak nagyot: megmutatták, igenis összefogással földrengésszerű győzelmet lehet ott elérni, ahol arra senki sem gondolt. Az ellenzék nem hitte, hogy valaha is lehet értelmezhető szavazatmennyiséget elérni a Lázár-paradicsomban, a kormánypárt meg arról volt meggyőzve, a város elveszíthetetlen és örökkön örökké hűbérbirodalom marad. Az élet azonban nem mindig ragaszkodik a már meglévő kottához, bárki is véste kőbe azt.

Az alföldi választók minél jobban fenyegették őket annál inkább arra a döntésre jutottak állj, ne tovább, ebből ennyi elég volt és újfajta viselkedésmintájukkal oldalba vágták az összes közvélemény kutatási eredményt. Egyrészt a kormánypárt viselkedése (korrupció, fenyegetés, listázás, stb.) hatására már az ördöggel is szövetséget kötöttek volna, csak takarodjanak az őket meglopók, másrészt előállt az a kellemes helyzet számukra, hogy ezt a szövetséget nem saját maguknak kellett kilogikázniuk és egyesével megkötniük, hanem tálcák kínálta az ellenzék egyetlen, győzelemre képes jelölt formájában. A választók pedig elmentek és a lehetséges győztes mögé álltak – és vajon mekkora lett volna a különbség, ha már előre elhiszik, igenis lehet nyerni? Valószínűleg nagyobb, hiszen az eleve győztesnek tekintett lóra mindenki szívesebben fogad, mint a futottak még kategóriába tartozóra.

És ez volt az a pillanat, amely nemcsak a Fideszt és Orbán Viktort állította útelágazás elé, hanem az ellenzéket is. A kormánypárt válaszát már nagy vonalakban ismerjük, háromszor annyi munka és új ellenség keresése, jöhet a következő soros, például az ENSZ. Meg azok, akiknek nem árja magyar vér csörgedez az ereikben. Hogy ez mire lesz elég áprilisban még nem tudni, de még az is elképzelhető, hogy az egymilliós békemenet megfélemlítő hatása is kevés lesz egy újrázáshoz – azonban ehhez nemcsak a kormánypárt túlzott agressziója és néplenézése kell, hanem az ellenzék is sokat módosíthat a NER röppályáján.

Az ellenzék előtt azonban sokkal nagyobb a megmászandó hegy, mint a Fidesz esetében, hiszen nemcsak a választók kegyeit kell megszerezniük, hanem saját belső ellenségeikkel és évtizedes berögződéseikkel is le kell számolniuk.

Hogyan szerezhetik meg a választók kegyeit?

Először is ugyanúgy úgy, ahogy Vásárhelyen – egyetlen nyerő személy befutóra állításával. Ha hatvan egyéni körzetet biztosan fognak, akkor már tuti megszorították a Fideszt, ez pedig nem álom, ha megfelelő stratégiához folyamodnak. Ez pedig nem más, mint beállni a legesélyesebb ellenzéki jelölt mögé – ha jobboldali konzervatív az illető, akkor a mögé, ha elkötelezett baloldali, akkor a mögé. Ha a választók kapnak egyetlen hiteles személyt, akit ha megszavaznak, esélyük van egy jobb egészségügyre, színvonalas oktatásra, független médiára, jogbiztonságra és tiszta, korrupciómentes közéletre, valamint a szabadságjogaikat is visszakapják, akkor be fogják ikszelik őt.

Persze ott vannak a sztereotípiák: a balliberálisok az ördög cimborái, a jobbikosok meg olyan rasszisták, hogy csak na. De vajon ezek az emberek ugyanazok, mint a 10-15 évvel ezelőttiek? A Jobbik már biztosan nem az a gárdás párt, ami egykoron volt és idegengyűlöletben meg sovinizmusban is mára már messze lekörözte a Fidesz. Sőt, ez a Jobbik már Unió- és NATO-párti, a piacgazdaság ellen sem szólal fel, arról pedig ne is beszéljünk, hogy elszánt hívei a közélet megtisztításának és az ellopott ezermilliárdok visszaszerzésének. Őszintén, melyik baloldali szavazó mondhatja azt, ezek közül egy sem kell, pfuj? És fordítva is igaz, a balosok szociális háló igénye, egészségügy és oktatásjavító szándéka szintén elfogadható, az Unióról és a NATO-ról is hasonlóan gondolkodnak nagy vonalakban és az elszámoltatás (akár önmaguk közül a korruptak kitaszítása) szintén elemi érdekük. Vajon ezek elfogadhatóak egy átlagos jobbikos szavazónak? Mindenképpen.

Igaz, a szélsőséges Vona- meg Gyurcsány-utálókkal sok mindent nem lehet kezdeni, ők zsigerből nem ikszelnek, de Vásárhely bebizonyította, még ha 1-2%-ot el is veszthet egy párt a saját lemorzsolódó fanatikusai miatt, a rendszerváltást óhajtó, végre alternatívát kapó bizonytalanok tömegével pótolhatják őket.

Az eredmény pedig? Az egyetlen jelölt több szavazatot hoz a konyhára, mint ha a pártok külön jelölteket indítanának, ráadásul még a centrális erőtérnek szánt fideszest is kiütheti a nyeregből, nem is akár hogy. Ennyi kockázatot pedig megér a kompromisszum. De hogyan lehet ezt elérni?

Egyrészt a törzsszavazókban tudatosítani kell, nemcsak adnak, hanem kapnak is. Mert lehet, hogy az egyik kerületben a baloldali jelölt marad a végén állva, de a másikban a jobboldali konzervatívnak lesz esélye a győzelemre. És lehet, hogy egy vidéki körzetben a szavazóknak baloldaliként egy jobbikosra kell szavazniuk, ha le akarják váltani a kormányt, de mindeközben egy pestiben majd a jobbikosok adják a voksukat a balosra. Ha ezt a pártok el tudják magyarázni a választóiknak, nagy probléma már nem lehet – csak egy össznemzeti szlogent kell hozzá gyártani, például „váltsunk együtt rendszert”. Vagy bármi mást, a lényeg, hogy hatásos legyen és eljusson a polgárokig a legalsó szintjére is.

Az együttműködést a legfőbb szereplők meg is pecsételhetik – Vona és Karácsony barátságosan kezet foghat vagy egy plakáton szerepelve hirdethetik a Fidesz-leváltó összefogást. Persze vannak plusz emberek, lásd Simicska, Gyurcsány, stb., de a választóknak valószínűleg elég lenne ennek a két politikusnak a demonstratív kiállása, a többit pedig intézzék el a résztvevők házon belül. Vonának viszonylag egyszerűbb dolga van, a baloldalon több csata várható, de azért politikusok és elviekben azért szolgálják a hazájukat, hogy ezt megoldják.

Az együttműködéshez azonban nem kell feltétlen minden ellenzéki pártnak csatlakoznia, hiszen a korrupciómentesítés érdekében szavazók a Jobbik és az MSZP-DK befutásra nagy esélyes jelöltjére valószínűleg akkor is hajlandóak leadni a voksukat, ha egyébként inkább az LMP-vel vagy a Momentummal szimpatizálnak.  Sőt, akár még saját pártjuk ellen is fordulhatnak, ha úgy érzik, annak vezetői nem elég kompromisszum készek és csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, nem pedig a Fideszt akarják elzavarni. És bár lehet, hogy ez nem így van, csak túlságosan önérzetes a kispárt képviselője, de attól még a választók könnyen rásüthetik a Fidesz-kollaboráns jelzőt. Mert azokról, akik nem tesznek az új irányért semmit csak akadékoskodnak meg lehetetlen feltételeket szabnak, meg lesz a választók véleménye, az biztos.

Kik a kompromisszumos egyetlen jelölt indítás legnagyobb kerékkötői?

Egyrészt ott vannak a Fidesz fizetési listáján is állomásozó, hivatalosan az ellenzék soraiba tartozó patkányok, akik belülről aknamunkázzák az ellenzéket. Rajtuk kívül ott vannak azok a pártmunkások, akik beidegződött ellenszenvüket képtelenek elnyomni és azt mondják, nekik az nem fér bele, hogy akár Gyurcsánnyal, akár Vonával kezet fogjanak, netalán még együtt is működjenek. A védekezésük pedig? „Nekik ez túl nagy ár” – még akkor is, ha a jelenlegi korrupt, országot veszejtő kormány hatalomban tartása még sokkal nagyobb ár megfizetését követeli meg tőlük. Hogy ezek a pártfunkcionáriusok rájönnek-e, milyen kicsavart a gondolkodásuk és ennél jobban már nem is szolgálhatnák legfőbb ellenfelük, a Fidesz érdekét és mennyire ellenében dolgoznak a haza érdekeinek, az még nem tudható, de ha a nép a rendszerváltás elmaradása miatti csalódottságában felgyújtja az ellenzék székházait, az garantáltan ő miattuk lesz. Az ellenzéki pártok értelmesebb vezetőire hárul a feladat, hogy ezeket a hátramozdítókat eltávolítsák, vagy legalábbis időlegesen partvonalra állítsák és elhallgattassák.

Az ellenzéki összefogás feladata még a kamupártokra való figyelemfelhívás is, illetve azok hiteltelenné tétele – de az egy igaz befutó reklámozása ezt a kérdést is megoldja. A mai ellenzéki pártok történelmi felelőssége, hogy segítsék az intézményesített korrupciót, az uram-bátyám korszakot és a közpénzből feltőkésített új burzsoáziát eltüntetni akaró választópolgárokat – különben ők sem lesznek különbek, mint azok a kamupártok, amelyek egyetlen célja a szavazatok eltérítése és ezzel a Fidesz hatalmának – akár örökkön örökké – bebetonozása.

 

És mi lesz akkor, ha sikerülne legyőzni a Fideszt? Bármilyen furcsa, talán még használna is egy Jobbik-MSZP-DK koalíció az országnak. Egyrészt ha nem zsarolással, hanem kompromisszumos úton állítanának kormányt az ország és a nép érdekében, abból akár még jó dolgok is kisülhetnének (lásd korrupció visszaszorítása, egészségügy, oktatás rendbetétele, jogbiztonság visszaállítása, elszámoltatások beindítása, stb.), másrészt a szélsőséges megnyilvánulások (akár jobb, akár baloldalon) könnyedén visszavághatók lennének. Ha pedig mindehhez konstruktívan az LMP vagy akár a Momentum is csatlakozni tudna, az csakis a választók érdekeit szolgálná.