A gazdaság lerohanása
Ha elhatározásra jutottunk, teljhatalmunkat kihasználva hogyan változtatjuk meg gyökeresen országunk gazdasági életét és mindehhez hogyan biztosítjuk a legalapvetőbb jogszabályi feltételeket, akkor tűrjük fel az ingujjunkat és veselkedjünk a munka dandárjának, azaz országunk gazdasági lerohanásának.
Hogyan őrizzük meg a totális befolyásszerzés mellett a demokrácia látszatát? Az európai szintű szalonképességünk megőrzése érdekében nem internálhatjuk azokat, akik nem tetszenek és emberek tartós eltüntetésére alkalmas gulágot sem üzemeltethetünk valahol egy másik kontinens fagyzugos messzeségében, így – sajnos – maradnak a sokkal kifinomultabb, ám hosszabb időt igénylő megoldások. Tevékenységünk főbb területei az új burzsoázia létrehozása az előző kormánytól örökölt „régi” gazdagok és a multik kárára, valamint az állami tulajdon szerkezetének saját igényeinkre alakítása államosítások és privatizálások segítségével.
A nemzeti burzsoázia megteremtése
Nem mi leszünk az elsők a történelem folyamán, akik célul tűzték ki új uralkodó osztály teremtését – Közép-Európában ez a folyamat ciklikus, cirka 20-30 évenként újabb és újabb felsőosztály emelkedik fel és bukik el, a megelőző korszakok nyertesei pedig vagy átmentik magukat vagy eltűnnek a történelem süllyesztőjében, hogy aztán szűkebb családi körben sirassák elveszett gazdagságukat és befolyásukat. A szokott ügymenethez képest mi csavarunk egy kicsit a dolgon azzal, hogy teljesen új szereplőket emelünk be a rendszerbe (rokonainkat, barátainkat, harcostársainkat, üzleti partnereinket) és nemcsak helyzetbe hozzuk őket, hanem mindenkiről mi magunk mondjuk meg, pontosan milyen úton és mértékben gazdagodhat. Az általunk felállított új elit klub atombiztos bunker szintjén zárt, kívülről egyszerű honfitársként bekerülni lehetetlen, kikerülni viszont annál könnyebb.
A választások megnyerésével – a hagyományoknak megfelelően – mi is megkapjunk országunk felső tízezrét, az elitet mint kiinduló alapot. Ezek a szereplők vagy támogatnak minket és politikai irányvonalunkat vagy sem, illetve az is előfordulhat, hogy úgy tesznek, mintha támogatnának, de valójában utálnak minket szőrőstől-bőröstől és csak arra várnak, hogy végre valahára megbukjunk. Ez utóbbiakat elsőre nehéz kiszúrni, az ő esetükben az idő és a titkosszolgálati megfigyelések eredménye mutatja majd meg, hogyan tovább, kiből válik igazi jó elvtárs és kiből nem.
Gazdag támogatókból kampányidőszakban soha nem lehet elég, viszont győzelmünk után szabadon dönthetünk, játékban hagyjuk-e az adott szereplőket vagy inkább leszámolunk velük. Miért? Mert például olyan szektorban dolgoznak, amelyet már kinéztünk önmagunknak vagy náluk sokkal fontosabb és általunk sokkal megbecsültebb támogatónknak, így a továbbiakban sem rájuk, sem a pénzükre nincs szükségünk még akkor sem, ha pár hónappal korábban százmilliókkal támogatták a harcunkat. De kiiktatási okunk lehet akár harmadik fél által kibogozhatatlan személyes ok is, egy régen várt bosszú, például azért, mert egyszer valamikor régen, még az egyetemen mások füle hallatára poénkodott rajtunk az illető vagy a táncmulatságon elvitte előlünk a nekünk tetsző lányt. Egyáltalán nem fontos, hogy valaha is kiderüljön, kire miért pikkelünk, gazdasági vagy netalán személyes okokból, az eredmény ugyanaz, ha mienk a hatalom, akkor akiknek nem tetszik a fizimiskája, azokat minden további indoklás nélkül eltávolíthatjuk a sakktáblánkról.
A legegyszerűbb dolgunk azokkal van, akik az előző rendszer kegyeltjeiként botor módon nem támogattak minket. Ők tisztában vannak azzal, hogy a hatalomra jutásunkkal lejárt az idejük és jobb, ha vagyonukat – lehetőleg külföldön – spájzolják el szűkösebb időkre. Ezen vállalkozók jelentős többsége állami megrendelés híján úgyis hamar csődbe megy és ez nemcsak nekünk, de számukra is nyilvánvaló, ahogy az sem véletlen, hogy már a Bibliában is olvashatunk a hét bő és hét szűk esztendőről. A XXI. századi váltógazdaságok világában sincs ez másképp, csak természeti csapás helyett kormányváltás generálja a nagy fordulatokat – a szedd meg magad mozgalom szemfülesei pedig éppen ezen folyamatok ismeretében halmoznak fel megfelelő mennyiségű vagyont éhenhalásuk elkerülése érdekében.
Mi azonban nemcsak a „régi” gazdagokat akarjuk partvonalra szorítani, hanem a hazánk felső tízezerének személyi körét is újra kívánjuk definiálni.
Első körben határozzuk meg azon szereplők körét, akiket feltétlen el akarunk távolítani a hazai piacról, a piaci részesedésüket pedig játsszuk át saját kegyeltjeinknek. A kutatómunkát már a kampányidőszak előtt végezzük el, így pontosan tisztában leszünk azzal, hogy országunk újdonsült legfőbb hűbéruraként milyen pozíciókat, jogokat és vagyontárgyak osztogathatunk szét vazallusainknak, illetve milyen egyéb módon hálálkodhatunk nélkülözhetetlen embereinknek. Célunk, hogy a folyamat eredményeképp olyan új piaci felállást hozzunk létre, amelyben csak azok vállalhatnak jelentősebb szerepet, akiknek mi engedélyezzük.
Alaposan térképezzük fel a különböző gazdasági szegmenseket:
- személy szerint kik nyertek nagy közbeszerzéseket az elmúlt években?
- az előző kormánynak mely vállalkozói körökkel voltak beszállítói, építési, szolgáltatói, stb. szerződései?
- kik szponzorálták a nagyobb sportklubokat, versenyeket, fesztiválokat és egyéb rendezvényeket?
- kik voltak a nagyobb uniós pályázatok kedvezményezettjei?
- kik tették zsebre a legnagyobb mezőgazdasági támogatásokat?
- kik lobbiztak ki maguknak jelentős egyedi adókedvezményeket?
- kik fotózkodtak rendszeresen az előző kormány képviselőivel különféle rendezvényeken vagy csak random a közösségi médiában?
- kik kísérték rendszeresen a miniszterelnököt és a kormánytagokat külföldi útjaikon?
- kik vagyonosodtak extrém módon az előző kormány alatt?
- kik fizették a legtöbb személyi jövedelemadót, forgalmi és társasági adót?
- kik a tulajdonosai a legnagyobb értékű ingatlanokat, hajóknak, prosperáló cégeknek, stb.?
Kevés olyan nagyvállalkozó van, akiről ne derülne ki feketén-fehéren, hogy valójában kinek van elkötelezve. Vannak azonban olyanok, akik egyszerre több kapura játszanak (azaz igyekeznek minden politikai párttal jóban lenni), illetve olyanok is, akik radar alatt mozogva kisebb volumenű, de nagy mennyiségű szerződéses állománnyal bírnak, esetleg strómanok segítségével kerülik el, hogy a kívánatosnál nagyobb figyelem irányuljon rájuk.
Ha kész a fekete listánk, már csak ki kell adnunk a kilövési parancsot, hogy aztán a saját emberik vehessék át a megüresedő helyeket.
Következik: versenytársak likvidálása
