Az igazi lottó ötös, azaz a letelepedési és egyéb kötvények
Legyünk kreatívak az extra pénzek bevonásában és áruljunk ki mindent, amire csak módunk van. Például sózzunk drága letelepedési kötvényeket az uniós tartózkodási engedélyre áhítozó gazdag külföldieknek és családtagjaiknak, bármilyen pedigréjük is van. Ők azok, akik saját jogon egyetlen uniós államban sem kapnának tartózkodási engedélyt (megbuknának a nemzetbiztonsági átvilágításon), így számukra az az egyetlen járható út, ha nem kockáztatnak, hanem tőlünk veszik meg azokat a kötvényeket, amelyekkel együtt jár a letelepedési engedély. Természetesen végeztethetünk lájtos nemzetbiztonsági ellenőrzéseket a kötvények leendő jegyzőinek körbetapogatása érdekében, de ne kotorjunk túl mélyre, mert aki a letelepedési engedély megszerzésének ezt a módját választja, annak már egész biztosan van takargatni valója. Ne ütközzünk meg, ha olyan személyek jelennek meg a láthatáron, akik terrorizmusfinanszírozásban közreműködéssel és pénzmosással foglalkoznak (akár FBI által körözött személyként), de várható nagybani drogdíler, fegyver- és lánykereskedő maffiafőnök vagy különösen veszélyes állatokkal vagy emberi szervekkel kereskedő „üzletember” is. Azt sem várhatjuk el, hogy a különféle külföldi titkosszolgálatok ne mozduljanak rá az általunk felcsillantott lehetőségekre és ügynökeik Unióba ejtőernyőzésére ne kapjanak az alkalmon, ám ez nem a mi gondunk, vigyázzon mindenki saját titkaira.
Alakítsunk ki az országba érkező kétes úton gazdagodó személyekkel közelebbi ismeretséget, hiszen foglalkozásuknak köszönhetően olyan területeken mozognak otthonosan, mint például a nemzetközi pénzmosás és adóelkerülés, ezekre pedig nekünk is szükségünk van. Ne habozzunk használni a szolgálataikat, könnyítsük meg magunknak a költségvetésből kitalicskázott milliárdok elrejtését illetve patyolat fehérré tisztítását.
A letelepedési kötvények kibocsátási és jegyzési feltételeit úgy rögzítsük, hogy az a lehető legjobban a mi igényeinkhez igazodjon:
- minimum öt éves futamidővel kérjünk pénzt a jegyzőktől (fejenként jó sokat)
- játszunk a kamattal: ha a futamidő végén egy összegben kapja meg a jegyző, akkor tartsuk alacsonyan, úgysem azért vette a papírt, hogy nyerészkedjen, hanem azért, hogy legálisan tartózkodhasson az Unió területén. Ha a konstrukciót úgy alakítjuk ki, hogy nem a jegyző, hanem egy köztes céghez utalja az állam a kamatot, akkor határozzuk meg azt magasan, így a közbeiktatott stróman cég simán lefölözheti azt.
- játsszunk a „kezelési költséggel”: ha túl nagy az érdeklődés a kötvény iránt, akkor vigyük feljebb, ha gyér, akkor szállítsuk le az árat, a lényeg, hogy a többletet mindenképpen a mi strómanjaink kapják meg.
- ne engedjük, hogy a nemzeti bank forgalmazza ezeket az értékpapírokat, hanem játsszuk át ezt a lehetőséget külföldön alapított (lehetőleg kikutathatatlan tulajdonosi háttérrel rendelkező offshore) cégeknek, területi koncesszióval. Öt-hat cég bőven elegendő a bolygónk lefedésére és gondoskodjunk róla, hogy a jegyzés csak ezeken keresztül történhessen.
- a brókerek monopolhelyzetüket kihasználva érvényesítsenek gigantikus mértékű eljárási díjat – kötvényenként akár 30 milliót kérhetnek a hivatalos papírokért kezelési költség címén.
- az államnak ne legyen semminemű háttérfelelőssége azért, ha a bróker cég nem teljesíti azt, amit vállalt, például a futamidő leteltével nem fizeti vissza a kötvény értékét és a kamatokat. Ha a kötvény jegyzése, illetve mind a kötvény ára, mind a kamatok a közvetítő cégen keresztül kerülnek vissza a „befektetőknek”, úgy nem kell jótállnunk azért, ha a közvetítő nagyot markolva (esetleg minden zsebre téve) elégíti ki a saját igényeit.
- az árusítás jogát saját embereinkkel feltöltött parlamenti bizottság adja ki gebinbe, így csak az a cég férhet a kötvényekhez, amelyik a mi érdekeltségi körünkbe tartozik, azaz a mi strómanjaink üzemeltetik. Az offshore jellegnek, a kereszttulajdonlásoknak és leányvállalatoknak köszönhetően teljesen el tudjuk tüntetni, hogy valójában kik állnak a névleges ügyvezetők mögött, a magas haszonkulcsnak („kezelési költségnek”) köszönhetően pedig minden további nélkül elérhetjük azt, hogy – az egyébként a költségvetést illető – százmilliárdok akár 50%, de lehet, hogy 100%-a úgy kerüljön offshore paradicsomokba, hogy semmilyen állami ellenőrző szerv vagy ellenzéki bizottság ne találhassa meg azt soha többé.
- akadályozzuk meg bármi áron, hogy az ellenzék közelebbi információt szerezzen be a kötvényértékesítésről, legyen az a konkrét személyek neve, eladási volumen, közvetítő cégek haszna, tulajdonosai, stb.
- a kötvényekkel kapcsolatos adatokat és dokumentumokat ne tároljuk olyan helyen, ahol bárki hozzáférhet, netalán könnyen kipakolható hely – nemcsak az ellenzéket érdekelheti, hogy kiket engedünk be az Unióba, hanem a külföldi titkosszolgálatokat is. Ha mégis volt valakinek mersze betörni és elvinni a kompromittáló anyagokat, akkor egyrészt uszítsuk a megtalálásukra a teljes rendőrségünket, másrészt informális utakon próbáljuk visszavásárolni azokat még azelőtt, hogy zsarolási vagy megbuktatási célból felhasználnák ellenünk.
Találjunk ki egyéb, kevésbé támadható tartós lekötési formákat is, bár előfordulhat, ha azok jegyzését nem tudjuk a privát pénzintézeti szférába átterelni, akkor csak arra lesznek alkalmasak, hogy a költségvetés apróbb lyukait betömködjük. Ilyen konstrukció lehet például a babakötvény: adjunk minden újszülöttnek egy jelképes összeget olyan bankszámlára, amit a kedves szülők-rokonok 18 éven át gyarapíthatnak, legyen mivel elindulnia majd a gyermeküknek a nagybetűs életbe. Ezzel ösztönözzük a családi elő-takarékosságot (micsoda kommunikációs lehetőség!), cserébe az a bank kezeli ezeket a letétet, amelyiket mi jelölünk ki és amely nagyon hálás is lesz ezért a lehetőségért nekünk. Ráadásul ezeken a számlákon lévő pénz mennyiségét a kötvény szabályai szerint a csemete nagykorúságáig csak növelni lehet, csökkenteni viszont nem, így a banknak jó ideig nem kell aggódnia a befizetések kamatostul visszafizetése miatt.
