Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Végjátékához érkezett az Orbán-terv

2018. január 26. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngSoha jobb hír a kormányközeli haveroknak – a tavaszi választásokig Orbánék az utolsó fillér uniós forrást is lekötik, amely 2020-ig rendelkezésére áll hazánknak. És mire fel ez a nagy sietség? Mert hogy nem a józan ész diktálja a tempót, az biztos, hanem a félelem attól, mi van, ha mégsem nyer a Fidesz. Mi van akkor, ha más kapja meg a kamra kulcsát és ugyanúgy visszaélve hatalmával, mint a mostani hatalmon lévők, majd más osztogatja-fosztogatja azt? Az Orbán-kormány szemmel láthatóan úgy gondolja, a legjobb megoldás, ha az új kormány mindent üresen talál, aztán majd boldogul, ahogy tud, például megpróbálja akár pereskedések árán is visszaszerezni a rohamtempóban felelőtlenül elígért, vagy akár előlegként már ki is fizetett sok-sok milliárdot. Azt a pénzt, amely elviekben hazánk fellendülését szolgálná, nem pedig a magyar oligarcha- és strómanuniverzum mérték nélküli gazdagodását. És amíg valójában fogalmunk sincs, hogy a Soros-terv miről szól, az Orbán-tervről nagyon is jól tudjuk: kilopni az adófizetők szemét, aztán utánuk az özönvíz és egyébként is Gyurcsány. Mert ha már a lenyúlt vagyonokból felvásárolták a fél országot és minden gazdasági hatalom a kezükben van, mit is lehetne ellenük tenni?

A hatalom elvesztésétől félelem (és maga az Orbán-terv) soha nem látott pénzszórásra készteti a kormányt, és míg a kommunikáció elveszik a migrációs, Soros és egyéb összeesküvés elméletek gyártásában és az állami propaganda-vezérelte paranoia a csillagos eget súrolja, addig a háttérben nagyüzemi szintre emelkedett és immáron a végjátékához közelít az uniós források lenyúlása. Nincs már semmi színlelés, a haverok szűk klubja naponta nyeri a sokmilliárdos megbízásokat, a Mészáros név pedig egyet jelent egy szép új világgal, amely sajnos csak nagyon keveseknek jó is. A máz eltűnt, ahogy az önmérséklet is és csak a kormánylojális média által kinevelt, a migránsoktól meg a liberálisoktól rettegő zombisereg az, amely elhiszi, Orbán és haverjai azon munkálkodnak, hogy a népnek, amely megbízott bennük és amely hatalomra juttatta őket, jobb legyen.

Ráadásul ezt a hiperűrsebességű közpénz kimenekítést annak tudatában teszi a kormány, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Brüsszel ténylegesen is hagyja majd lehívni ezeket a támogatásokat. Ha pedig a számokra is kíváncsiak vagyunk, akkor csak tavaly 2.488 milliárd forintot fizetett ki a pályázóknak a költségvetés és ennek az összegnek csak töredékét kaptuk vissza az Uniótól (nem véletlen az eddig bevallott 1.974 milliárdos deficit). És ki a rendszer nyertese? Hát nem az adófizetők, akiknek odakint szánták ezt a pénzt, az biztos, jó példa erre a katasztrofális állapotú egészségügyünkből kilopott uniós milliárdok ügye, amelyben a fideszes legbelsőbb holdudvar csúcsra járatta a kartellezést, közvetve ki tudja hány ember halálát okozva. Pedig ez csak egy csepp a sorezer milliárdos tengerben, ebben az esetben „csak” 40 milliárd minimum 20%-ának ellopásáról állnak rendelkezésre olyan adatok, hogy – valószínűleg a legnagyobb sajnálatára – a Versenyhivatal sem maradhatott ki a kilógó lóláb cibálásából. Ezt a méretű gátlástalanságot látva (az az a támogatás egyötödének visszaosztása, mint általános gyakorlat) már lehet sejtésünk arról is, hogy a tavaly kiosztott 2.488 milliárdból mintegy 500 milliárd réges-régen magánszámlákon pihen, alaposan feltőkésítve az Orbán Viktor által megálmodott és életrekeltett új burzsoáziát. Azt a burzsoáziát, amelynek még a miniszterelnök legszűkebb családja is a része, bárhogy is igyekszik ezt a tényt kormányfőnk elmismásolni. És bár Orbán nyáron még meglepődött azon a felvetésen, hogy a családtagjai komoly haszonélvezői lennének az uniós projekteknek (azaz profitálnának közpénzből), mára már egyértelmű, igen nagyot hazudott.

„Orbán akkor tért igazán rossz útra, amikor gazdaggá tette az apját azzal, hogy szinte csak tőle rendeltek követ az útépítésekhez. Ezzel komoly vagyont halmoztak fel” (Soros Gyögy)

Igaz, védekezhet még azzal, hogy neki soha semmit sem mond senki és a családi vacsorák is csak a legújabb leszármazottak csodálatával telnek el, de azért nehéz elképzelni, hogy a miniszterelnökünk által oly lelkesen preferált feudalista családmodellben ez lehetséges lenne. A meglepetés csak az lehet számára, hogy magyar bíróság hozott olyan ítéletet, miszerint a közpénz elköltése mégiscsak a közre tartozik még akkor is, ha az ő apukája vastagon benne van a dolgokban.

Az adófizetőknek azonban korántsem jó hír az uniós források rekord idő alatti utolsó fillérig elköltése, hiszen

  • a kapkodás soha nem vezetett jóra, így most is nehéz elképzelni, hogy a pénzszórás megfontoltan történik. Természeténél fogva egyetlen állam költekezése sem ideális, de azért vannak fokozatok – hazánkban a többszörös mértékű túlárazottság eleve bele van építve a rendszerbe, ahogy az is, hogy idióta célok idióta megvalósítása is minden további nélkül zöld utat kaphat, ha a kivitelező/megvalósító jó haver.
  • az idióta projektek azoktól a projektektől veszik el a pénzt, amelyek akár még növelhetnék is az össztársadalmi hasznot, így nemcsak az a gond, hogy felelőtlenül repkednek a milliárdok, hanem az is, hogy oda nem jut, ahova viszont kellene. A már említett egészségügyes 40 milliárdos bundából is minimum 8 milliárdot lehetett volna jobb célra is fordítani, mint a korrupciós költség, például lehetne szappan a kórtermekben meg WC-papír a kórházi WC-kben és a kórházi fertőzések visszaszorítása terén is lehetne még mit tenni.
  • a kapcsolati tőkével könnyen megnyerhető idióta projektek miatt sok pályázó önként hajszolja magát adósságba, hiszen az önrészt is állni kell valahogy. Különösen veszélyeztetett állatfajták a kormány kedvenc önkormányzatai, mivel ezek a városok nemcsak hogy sorra vágnak bele a feleslegesnél feleslegesebb beruházásokba (még egy stadion, még egy sportcsarnok, még egy térköves tér), hanem a kormány engedélyével hatalmas adósságokat is nyomnak a polgáraik nyakába. Mert hogy nem a „felelős” politikusok fogják majd visszafizetni a felvett hitelek kamatait meg törlesztő részleteit, az is biztos. A helyi lakosok pedig csak abban reménykedhetnek, hogy a következő kormány nem hagyja majd, hogy csődbe menjen a városuk, hanem átvállalja a hülyeségekre felhasznált gigahiteleket, így nem csak ők, hanem az összes többi magyar adófizető is szívja a dilettantizmust meg a parttalan korrupciót. Arról meg úgysem fog szuperlatívuszokban áradozni a kormánypropaganda, hogy miért kell támogatnia a szombathelyi stadion giga üzemeltetési költségét még a balatonfüredi/tiszalöki/zuglói lángososnak/autószerelőnek/közszolgának is.
  • az oligarchák is túlvállalhatják magukat hitel-ügyileg a könnyen jött támogatások miatt – egy esetleges kormányváltás vagy kamatemelés, netalán egy világgazdasági válság hatására az új burzsoázia eladósodása magával ránthatja a magyar bankrendszert is (129 milliárd forintnyi politikailag kockázatos hitel van a rendszerben, de ez csak becslés, ennél lehet sokkal több is).
  • a pályázók azonban nemcsak a támogatást és az önrészt feccölik feleslegesen a felesleges projektekbe hanem a különféle egyéb kiadásokat is állniuk kell. A „tudtuk, de nem sejtettük” tételek elérhetik a beruházás eredeti tervezett bekerülési költségének akár a felét vagy többet is – emelkednek az árak, minden évben nő a minimálbér, a talajvíz nem költözik el csak azért, mert nem szigetelték le rendesen az épületet, a bővítés és modernizálás miatt több áram kell és a plusz ampereket az istennek sem adja ingyen a szolgáltató, ahogy az alulméretezett fűtésrendszert is ki kell majd javítani, ha fagyoskodnak a projekt eredményét használók. A számlák pedig előbb vagy utóbb szép sorban megérkeznek, a projekt nem elszámolható, automatikusan az önköltséget terhelő költségei pedig vég nélkül szaporodnak. Aztán elérkezik a pillanat, amikor a „tudtuk, de nem sejtettük” tételek új dimenzióban jelennek meg, tudtuk, hogy jégcsarnokot építünk, de nem gondoltuk, hogy üzemeltetni is kell azt, tudtuk, hogy a tervező tervezett a parkba öntözőrendszert, csak nem tudtuk, hogy víz is kell hozzá, aranyárban. És minden egyes rácsodálkozás viszi az újabb és újabb százmilliókat.
  • még ha ki is derül, szabálytalanul ítéltek oda támogatásokat, azokat az összegeket visszaszerezni már úgysem lehet majd – a kedves vállalkozók széttárják a karjukat, ők közbeszerzésen nyerték a pénzt, még ha személyre is szólt, az nem az ő hibájuk, hiszen nem ők állították össze a kiírást, ők csak indultak, nyertek és teljesítettek. A dokumentumokat hivatalból az állam részéről aláíró, különféle rendű-rangú közszolgák papíron templom egerei, a strómanjaikat nehéz felkutatni, kivéve persze akkor, ha az anyjukban meg a feleségükben bíztak egyedül.
  • a haverok a túlárazásokból szerzett profitból piaci fölényre tesznek szert és úgy torzítják azt, ahogy a kedvük tartja (illetve ahogy elvárják tőlük odafent azok, akik lehetővé tették a gazdagodásukat). A gazdaság elkényelmesedik (láttunk már ilyet a szocializmusban) és normál piaci körülmények között életképtelen cégek élősködnek az államon és az adófizetőkön. Az újraelosztás is megkezdődik, egyrészt az arra „érdemteleneket” kiszorítják a bizniszből, másrészt az arra „érdemeseknek” is le kell adni a sápot. Ha szerencséjük van, akkor elég csak a tao pénzáramlásba beszállniuk és a közpénzáramlás irányát a köz felől a magán felé módosítani, de az is benne van a pakliban, hogy kénytelenek ellátni megbízásokkal a miniszterelnök és egyéb magas rangú politikusok pereputtyát. És csak örülhetnek, ha azok hajlandók egy-két szalmaszálat keresztbe tenni és nem kell még helyettük is dolgozni.

A választók áprilisban eldönthetik (már a normálisabbja, aki gondolkodik), hogy véget akarnak-e vetni a harácsolásnak és megbíznak valaki másban remélve, az majd legalább a veszteség egy részét visszaszerzi és dutyiba küldi azokat, akik azt hitték, bármit megtehetnek.

De mi lesz akkor, ha marad a Fidesz?

A kapzsiság nem olyan emberi tulajdonság, amely eltűnik egyik napról a másikra, nem véletlen, hogy már a tíz parancsolat is foglalkozik a lopással, mint közösségkárosító aktussal. Oligarcháink nem fognak áprilisban hátradőlni, kérem, ennyi elég volt, soha többet állami megbízás, soha többet közpénzlenyúlás, már elég gazdagok vagyunk és gigahiteleinket is majd saját pénzünkből fizetjük vissza. Nem, ők még többet akarnak majd és nemcsak ők, hanem az új éhesek is, akik úgy gondolják, kapcsolataik segítségével nekik is leeshet egy-két milliárdos biznisz. Az eddig is telhetetlenek, a szemérmetlenül gazdagodók nem fogják azt mondani, kérik vissza a piaci körülményeket, újra szeretnének a tisztességes versenynek hódolni, nincs több kartell, nincs több korrupció, hanem újabb és újabb lenyúlható költségvetési források felé néznek akkor is, ha ez az adófizetők kivéreztetéséhez és államcsődhöz vezet.

De mi van akkor, ha az Unió megunja a habzsi-dőzsit és nem támogatja tovább a haveri zsebek degeszre tömését? Nem kell, hogy hangosan kimondják, aki nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, az egy kanyit sem kap, elég ha a bürokraták még az élő fába is belekötnek és a legkülönfélébb indokokra hivatkozva megtagadják az utalásokat. Akkor ki fogja befoltozni azt a hiányt, ami a költségvetésben a felelőtlen költekezéssel keletkezett? Honnan fog Orbán pénzt előteremteni egyrészt a híveinek (és saját családjának) az etetésére, másrészt arra, hogy úgy-ahogy elketyegjen az állam, legyen miből finanszírozni az őt megválasztó nyugdíjasokat? Még több forráskivonás az egészségügyből és oktatásból? Még kevesebb szociális kiadás? Még több magyart késztet majd arra, hogy költözzön külföldre és ne itthon várakozzon egy élhető társadalomra?

Bármit is mond Orbán a saját lábon állásról, Csepreghy Nándor, a miniszterelnökség miniszterhelyettese egy kevésbé odafigyelős pillanatában bevallotta, az Unió pénze nélkül országunk ott állna, ahol a part szakad és minden lenne, csak nem 3%-os gazdasági fejlődés. Maga a kormányzat is elismeri tehát, hogy az Orbán-rezsimet Brüsszel finanszírozza, oligarcháink gyarapodása is egyedül az idegen, a pénzüket ránk erőltető hatalmaknak köszönhető. Már csak az a kérdés, mi lesz akkor, ha az Unió nem ad több pénzt és még az idén kifut a 2020-ig adható mennyiség is? Önmérséklet, akik eddig loptak, azok majd ezután nem fognak? Vagy bánja kánya, jöhet egy újabb Bokros-csomag (majd átnevezik Soros-csomagra), csak ezúttal nem az államháztartás rendberakására, hanem a strómanok, haverok és rokonok hízlalására? Jöjjenek az így-úgy felvett hitelek, aztán a következő választások előtt az egyházakat újra megveszik kilóra és az egybites választópolgároknak kiprédikáltatják, az Orbán-paradicsom valójában az igazi és egyetlen Paradicsom földi megvalósulása?

Nemcsak az tehát a tét az elkövetkező választáson, hogy elszámoljon-e az, aki eddig lopott, hanem az is, mennyi vérüket adják a polgárok a vezetőikért. Mert ha a Fidesz marad, akkor jobb ha felkészülnek a teljes kivéreztetésre. Mert éppen ez az Orbán-terv lényege.

ti_dolgoztok_ok_lopnak_1.jpg