Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Hogyan legyünk diktátorok Európa közepén? - Koncessziók, mint finanszírozási forrás

Online könyv - 12. rész

2018. január 25. - Karvalyokfoldje2017

karvalyok_foldje_hogyan_legyunk_diktatorok.jpgKoncessziók

 

Hatalmunk megtartása (a lojalitás biztosítása) érdekében folyamatos költségvetési bevételre van szükségünk, ezért a lehető legtöbb ágazatra terjesszük ki a koncessziót.  

Valószínűleg már az előző kormány is alapított meg osztogatott koncessziós jogokat, ám semmi sem gátol meg bennünket abban, hogy ne vonjunk be új és újabb területeket.  A koncessziók ugyanis nemcsak arra jók, hogy felügyeljünk egy adott piaci szegmenst és korlátozzuk az oda belépni szándékozók számát valamint gazdasági erejét, hanem arra is, hogy feltétlen híveinket biztos bevételi forrással jutalmazzuk. A kiosztott jogosultság mennyiségével és földrajzi elhelyezkedésével (azaz a versenytársak számának korlátozásával) kiváló üzleti lehetőséget teremtünk a koncessziók jogosultjainak, hiszen nemcsak csökkenthetjük az adott piacon a konkurenciát, hanem teljes mértékben meg is szüntethetjük azt. Csak rajtunk múlik, hogy egy-egy ágazatban mennyi koncessziót osztunk ki, de természetesen figyelembe kell vennünk annak természetét: autópálya-üzemeltetőből elég egy-kettő, kaszinóból akár tíz is békésen megférhet egymás mellett, trafikból, italboltból vagy benzinkútból viszont sokkal több kell, hogy zökkenőmentes legyen a fogyasztói igények kielégítése.

A koncessziós díjak kalkulálásánál fontos szempont, hogy

  • a kiadható koncessziók száma maximális legyen az adott ágazat jellegét figyelembe véve,
  • a koncessziós díj mértéke lehetővé tegye a strómanjaink és az oligarcháink gazdagodását, illetve
  • az adott koncessziós üzletágat és a koncessziókat menedzselő állami vagy magáncég a lehető legtöbb pénzt át tudja terelni magánszámlákra.

Nem jelenthet gondot, ha a koncessziós díj kiszámolásával megbízott hivatalnokok elszámolják magukat és utóbb kiderül, előre kódolt a csőd azoknál, akik beszállnak a buliba. Ebben az esetben alkalmazzuk a csodafegyverünket, azaz a huszonnégy órán belüli extra sürgős jogszabály-módosítást, mellyel a megszorultak segítségére siethetünk, például kiterjesztjük az adott koncesszió keretében árusítható termékek, szolgáltatások körét (a trafikok cigaretta mellett tarthat jégkrémet is) vagy alacsonyabb összegben határozzuk meg a koncessziós díjat.

Hozzunk létre olyan állami vízfejet (esetleg magáncégnek adjuk ki a munkát gebinbe), amelynek feladata, hogy a rendszer tökéletesen működjön (azaz az akartunknak megfelelő döntések születhessenek és a maximális hasznot hozza), illetve eljárjon a napi ügyekben: 

  • koordinálja és felügyelje az adott piaci szegmenst,
  • úgy írja ki a koncessziós pályázatokat, hogy azokon csak azok nyerhessenek, akiket méltónak találunk arra, hogy nyerhessenek,
  • megvizsgálja a benyújtott pályázatok érvényességét és a hatályos jogszabályok alapján el is bírálja azokat,
  • begyűjti a koncessziós díjakat,
  • igény szerint ellenőrzi a koncessziók jogosultjait,
  • bizonyos esetekben intézkedik a koncessziók visszavonására (például a barátunk már nem a barátunk), illetve újból meghirdeti azokat,
  • problémák esetén újrakalkulálja a díjakat, valamint
  • oly módon eltünteti a koncessziós díjak jelentős hányadát, hogy a közpénz immáron közpénztelendve oda kerüljön, ahova mi szeretnénk és még véletlenül se a központi költségvetésbe.

A mi feladatunk hogy megmondjuk, pontosan kik érdemlik meg a koncessziókat. A nekünk nem tetsző pályázók kizárása érdekében variáljunk a személyre szabott és csak kevesek által teljesíthető feltételekkel és vezessünk be olyan bírálati rendszert amely biztosítja, hogy a nem kívánatos személynek minősített szereplők minden további nélkül kihulljanak a rostán.

Ha nem találunk jobb megoldást, szórakozzunk olyan „apróságokkal”, mint a koncesszió elnyeréshez szükséges hatósági engedélyek ilyen vagy olyan okból megtagadása, illetve erősen szubjektív és magas pontszámot érő pályázati elemek rendszerbe építése az objektív elemek ellensúlyozására. Játszhatunk például az üzleti terv pontozásával úgy, hogy ne lehessen megtámadni, ki mennyit kap rá, viszont a pályázat ezen részének eredménye eldöntse a végeredményt is.

A nyeretlen pályázatokat hiperűrsebességgel tüntessük el a rendszerből, hogy a veszteseknek (azaz a piacról kiszorítottaknak) ne legyen korrekt jogalapja a döntés elleni fellebbezésre (például küldjük vissza a pályázónak), a nyerteseket pedig minősítsük üzleti titoknak, valamint a bírálati jegyzőkönyveket is helyezzük hét lakat alá. Csak vádaskodhat az, akinek nincs kézzel fogható bizonyíték a kezében, így célszerű mindent elkövetnünk, hogy ténylegesen se kerülhessen senkinek se a birtokába ilyen. Ne foglalkozzunk olyan nevetséges vádakkal sem, miszerint hogyan értékelhet korrekten egy-egy értékelő bizottság egy nap alatt tizenötezer kérelmet – inkább arra fordítsunk kiemelt figyelmet, hogy az üléséken folytatott beszélgetéseket senki se vehesse fel titokban és ne derülhessen ki, hogy a pártközpontból kapott névsor volt az egyetlen szempontja a győztesek kiválasztásának.

Rezzenéstelenül hazudjunk az újságírók képébe - a jegyzőkönyvbe valaki véletlenül gépelhetett bele két nullával többet (a „valaki” tényleges személye soha nem derül ki), illetve a napvilágra került hangfelvétel csak manipulatívan összevágott zagyva valami, amelynek egyetlen célja a polgárok kormányba vetett bizalmának megingatása. Nevezzünk meg felelőst, azaz olyan személyeket vagy csoportokat, akiket az üzletből kiszorított háttérben szervezkedő multik pénzelnek, de természetesen Brüsszelre is kenhetjük a feszültség szítását. A meglakolást pedig egyértelműen a legnagyobb bűnös érdemli, aki nem más, mint a kiszivárogtató, neki pusztulnia kell lehetőleg még az országból is.

Gondoskodjunk arról is, hogy az extraprofitra ilyen vagy olyan okból méltatlanná váló egykori barátokat minden további nélkül el lehessen távolítani a húsosfazék közeléből. Rejtsünk el az adott koncesszióra vonatkozó jogszabályban olyan csapdákat, amelyek kiválóan alkalmasak arra, hogy megszabaduljunk az érdemtelenektől, például különféle ellenőrzések segítségével napvilágra kerüljenek pitiáner, bárki által véletlenül is elkövethető szabálysértések és ezek halmozódása elegendő jogcím legyen arra, hogy akár a koncessziós jogosultságot is vissza lehessen vonni.

Hatékonyságunk biztosítása érdekében nézzessük végig, mely területeket érdemes bevonni koncesszióba és ideiglenesen, azaz bármikor visszavonhatóan kiárulni a haveroknak. A kormányok szeretik az olyan választásokat, mint

  • közúti, vízi, légi és vasúti infrastruktúra üzemeltetése,
  • a szerencsejáték (szárazföldi és online kaszinók, lottó, bingó, játéktermek, kártyaklubok, ló- és agárversenyek, sportfogadás, stb.),
  • a dohánypiac (kis- és nagykereskedelem),
  • az alkoholpiac (kis- és nagykereskedelem valamint a vendéglátás),
  • a legalizált drogpiac (marihuána termesztése és kiskereskedelme)
  • a pénzváltás,
  • üzemanyag kis- és nagykereskedelem,
  • a távközlési és média frekvenciák,
  • valamint minden egyéb terület, csak a képzelt szab határt (közétkeztetés, tankönyvkiadás, szemétszállítás, stb.).

Az érdekeinknek megfelelő piacátrendezés drága passzió és csak elvétve fogyasztóbarát (a választók többsége utálja, ha korlátozzák, hol vehet alkoholt vagy dohánytermékeket és az autópálya matrica meg a parkolójegy megvásárlása sem a kedvenc hobbijuk), így bolondítsuk meg ideológiai maszlaggal a kormányzati kommunikációnkat.

Elég egyetlen megfelelő fantáziával ellátott kommunikációs szakember és máris folyhat még a csapból is, hogy azért osztjuk újra a teljes dohánypiacot, mert mi mást is tehetnénk egy igazi családapa gondosságával eljáró kormány főjeként? Célunk egyedül az, hogy a 18 év alattiak dohánytermékhez jutását lehetetlenné tegyük és még véletlenül sem az, hogy az ifjúságvédelem zászlóját lobogtatva a haverokat helyzetbe hozzuk. Az pedig minden családszerető honfitársunktól elvárható, hogy ezentúl akár öt kilométert is megtegyenek egy doboz cigarettáért, hiszen ez a gyermekeik-unokáik érdekeit szolgálja, tehát elfogadható és nem túlzott mértékű áldozat. Ugyanez az érvrendszer kiváló az alkohol esetében is, az ifjúság védelme mindenek felett.

Azt csak is mi döntjük el, hogy az új piacmegosztásban kinek hol a helye, ki mit érdemel. A koncessziós bizniszben vannak kishalak (a kiskereskedők), nagyhalak (nagykereskedők) és óriás fehér bálnák (kaszinók, autópálya matrica cég, parkolási társaság, stb.), az pedig, hogy személy szerint ki milyen pozícióra esélyes (azaz a tápláléklánc mely szintjére furakodhat be), az csakis tőlünk függ. A sas sem kapkod legyeket, így egy-két kivételtől eltekintve számunka nem igazán egetverő fontosságú, hogy ki kapja meg egy zsákfalu trafikjának vagy kocsmájának üzemeltetési jogát (ezt ráhagyhatjuk a választókerület vezetőjére), ám az, hogy kié lehet egy évente sok-sok milliárdot fialó kaszinó, az csakis a mi kegyünk legyen.

Profitáljunk a piaccentralizálás mellékhatásaiból is. A dohánykereskedelem trafikokba űzése és a terméket terhelő hatalmas adók például világszerte a csempészek malmára hajtják a vizet és extra mértékben fellendítik az illegális kereskedelmet – nekünk pedig nincs más dolgunk, mint beszállni a bizniszbe és kamionszámra hordatni át a fekete dohányt a határon. Nevezzük ki feltételen bizalmasunkat belügyminiszternek, olyan „szakembert”, akinek jó kapcsolatai vannak az alvilággal és az illegális kereskedelem potentátjaival is. Azt is várjuk el, hogy a vám- és rendőrparancsnokok ennek a „mellékhatásnak” a maximális mértékű kihasználásához segítő kezet nyújtsanak. A célunk a csempészforgalom totális ellenőrzés alá vonása valamint a versenytársak kiiktatása (minimum az elrettentésük, de leginkább a bebörtönzésük), a végső célunk pedig az, hogy nemcsak a legális, hanem az illegális piac is a fennhatóságunk alá kerüljön és ezáltal a piac minden árnyalatát lefölözhessük. Tegyük közzé hetente, hogy egyenruhásaink közreműködésének köszönhetően milyen fantasztikus fogásaink voltak az illegális forgalom lefülelésében és hány bűnözőt fogtak le a hatóságok, hiszen mindig lesz olyan botor lélek aki azt hiszi, szabadon csempészhet és kereskedhet.

Járjunk el hasonlóan az alkohol-árusítás szabályozása során is, bár ebben az esetben nagyobb részben a nem kontrollált házi szeszgyártással kell felvennünk a harcot és csak kisebb mértékben a csempészettel. Ráadásul az illegális alkohol egészségügyi kockázata általában nagyobb, mint a dohányé (vagy legalábbis gyorsabban napvilágra kerülnek a károk), így ebben az esetben nemcsak az adóhiánnyal operálhatunk kommunikációs téren, hanem az állampolgárok egészségének feltétlen védelmével is. Ha pedig olyan pancsolt szesz kerül a piacra, amely konkrétan is egészségkárosodást, netalán halált okoz – nem sajnálva az extra erőforrásokat sem – feltétlen toroljuk meg az esetet.

Az illegális játéktermek és fogadások (sportfogadás, kutyaviadal, ketrecharc, stb.) valamint az online kaszinók is kiugróan jövedelmezőek, így ezek betiltására vagy lefölözésére is dolgozzunk ki stratégiát, ahogy azon is gondolkodjunk el, legalizálni kívánjuk-e a világszerte jelentős adóbevételt generáló marihuánát vagy a ló túloldalára esve már egy szál füves cigarettáért is dugjuk rács mögő akár még a fiatalkorúakat is minimum két évre.

 

 Tartalomjegyzék