Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Hogyan legyünk diktátorok Európa közepén? - A média lerohanása 2.

Online könyv - 6. rész

2017. december 04. - Karvalyokfoldje2017

karvalyok_foldje_hogyan_legyunk_diktatorok.jpgHajtsuk rabigába a betűk világát is

 

Előző rész itt.

A médián belül kezeljük külön a betűk világát – akár hagyományos papír alapon, akár elektronikusan is történik a hírszolgáltatás, az írott sajtó fogyasztói általában magasabban iskolázottabbak, mint az átlagos rádióhallgatók vagy tévénézők, hiszen legalább olvasni tudnak. Azt az építőipari segédmunkást, akinek csak arra kell az újság, hogy reggelizés közben bámulja a lapban lehozott napi meztelen nőt, illetve azt a háziasszonyt, aki csak a horoszkópjára és a legtrendibb vacsoramenükre kíváncsi, azt már levadásztuk a rádióval és az esti, végletekig bulvárosított tévéhíradóval, velük tehát ebben a témában nem kell foglalkoznunk.

Célunk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb sajtóterméket vonjunk ellenőrzésünk alá, illetve azokat, amelyek esetében ez valamilyen okból nem sikerül, szimplán lehetetlenítsük el. Nyílt cenzúra szóba sem jöhet, hiszen demokratikus európai állam vagyunk, nem pedig holmi fekete-afrikai vagy közép-amerikai diktatúra. Finomabb módszerekre van szükségünk, hasonlóan az elektronikus médiához. Például:

  • korlátozzuk a sajtómunkások információhoz jutását, pl. tiltsuk ki őket sajtótájékoztatókról, rejtsük el vagy tegyük kereshetetlenné a kötelezően nyilvánosságra hozandó információkat,

 

  • a számunkra legkényesebb területeken ne csak korlátozzuk, hanem egyenesen tegyük lehetetlenné az információ elérését. Állítsunk fel mennyiségi korlátokat azzal az indokkal, hogy újságírók nem zaklathatják feleslegesen a hivatalokat és intézményeket, határozzunk meg gigantikus összegeket az információk képi megjelenítésének ellentételezésére fénymásolási díj, stb. formájában, ragasszunk minden piti ügyre nemzetbiztonsági matricát szigorúan titkos felirattal, ha pedig jogerős bírósági ítélet alapján mégis ki kell adnunk az iratokat, akkor terrabájt mennyiségű, véglegekig összekuszált, kereshetetlen és a szokásos módszerekkel rendezhetetlen adatmennyiséget öntsünk a nyakukba. Végső esetben jogerős bírósági ítélet ellenében is tagadjuk meg az adatok kiszolgáltatását, ha úgy érezzük, jobban járunk az időhúzással, mint az érzékeny információ napvilágra kerüléssel.

 

  • kényszerítsük pereskedésre mondvacsinált indokokkal az újságokat és akasszunk annyi sajtópert a nyakukba, amennyit csak sikerül, valamint érjük el azt is, hogy a bíróság nagy összegű büntetésekkel és kártérítésekkel suhintsa a cégeket remélve, hosszabb távon anyagilag is ellehetetlenítjük az adott sajtóorgánumot,

 

  • tiltsuk be a közterületi és lesifényképezést, valamint tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy csakis olyan fotók jelenhessenek meg a sajtóban, amelyet mi jóváhagyunk. Ne hagyjuk, hogy bizalmasainkról olyan életképek jelenjenek meg, amelyeken épp kokaint szippantanak vagy drága üdülőhelyen villognak a Ferrarijukkal, a közszereplő fogalmát pedig értelmeztessük a lehető legszűkebben, így mindössze egy maroknyi beosztottunkra koncentráltathatjuk az ellenzéki média fotósainak figyelmét.

 

  • csatornázzuk át a reklámbevételeket a kormánypárti lapokhoz és sújtsuk szankciókkal azokat a vállalkozásokat, akik nagyobb összegeket költenek ott, ahol mi nem szeretnénk,

 

  • részesítsük előnyben a kormánypárti sajtót burkolt állami támogatásokkal, például reklámmegbízások illetve kiparancsolt intézményi előfizetések formájában,

 

  • a háttérből strómanokon keresztül támogassunk látszat-ellenzéki újságokat, ezzel tompíthatjuk és jelentősen felhígíthatjuk a sajtóban megjelenő kormánykritikákat,

 

  • uszítsuk rá az ellenzéki sajtócégekre az adóhivatalt, tiltsuk le a nemzetközi támogatásaikat, illetve bármilyen külföldi támogatás esetén bélyegezzük a szerkesztőségeket külföldi ügynöknek, liberálisnak, hazaárulónak valamint a nemzet ellenségének, hozzunk diszkriminatív törvényeket ellenük és tartsunk rendszeresen sajtótájékoztatót is figyelmeztetve a nagyközönséget, hogyan manipulálják őket a liberális világszintű összeesküvés hazai polipkarjai,

 

  • elektronikus megjelenés és kommentelhetőség esetén szabadítsunk trollhadsereget a posztokra (a közösségi oldalakon is) és ziláljuk szét a normális mederben folyó vitát valamint szítsunk ellentétet az egyébként békés olvasók között,

 

  • a kommentek tartalmáért vonjuk felelősségre a sajtótermék kiadóját és szerkesztőségét, indítsunk polgári peres ügyeket, követeljünk bírósági úton nagyösszegű kártérítéseket ezzel is ellehetetlenítve a lapokat,

 

  • indítsunk büntető eljárásokat becsületsértés, rágalmazás, stb. miatt pénzbüntetés, közmunka vagy szabadságvesztés kilátásba helyezésével.

 

A bulvármédiát se kíméljük.

A bulvárhírekre jellegüknél, azaz könnyebb emészthetőségüknél fogva sokkal több olvasó kíváncsi, mint a politikai tartalmakra, így a bulvármédiában szárnya bocsátott üzenetünk nagyságrendekkel hatékonyabban ér célba. Reklámozzuk grandiózus kormányzati projektjeinket (még egy múzeum), állami támogatásos hűtőgép, kazán és egyéb berendezések csereprogramjait (indul a rajt, a szemfülesek tizedáron juthatnak modern készülékhez), ingyenes állami rendezvényeinket (koncertek, kiállítások, gyereknapi programok, nagy állami ünnepek, emlékévek műsorai), bármit, ami akár hangyányit is növelheti a népszerűségünket.

Nem kell direkt reklámnak látszania a reklámnak, álcázzuk a népszerűsítést címoldalas cikkeknek, amelyek beszámolnak arról, milyen jó, hogy sok gyerek kap ingyenebédet az iskolában és az is fantasztikus érzés a rászoruló diákok szüleinek, hogy nem kell fizetniük a tankönyvekért. És mindez a kormánynak köszönhető, ahogy az új térköves főtér meg a nyugdíjasok kedvezménye a vasúton.

Teregessük ki politikusaink családi életét, legyen mind családcentrikus, gyermekszerető, állat- és környezetbarát, olyan példamutató emberek, akik mindent elkövetnek, hogy bearanyozzák közvetlen hozzátartozóik életét és az édesanyjuk is nagyon büszke rájuk, ahogy az egykori tanító nénijük-padtársuk is.

Ne essünk túlzásokba, a köznép csak egy bizonyos szintig hajlandó pozitívan befogadni kedvenc oligarchánk negyven évvel fiatalabb feleségének hosszú combját, látványos dekoltázsát vagy épp rongyrázó ruhatárát felvonultató híreket, az „ez is százévi fizetésembe kerül” típusú cikkek visszaüthetnek, pláne ha nem makulátlan az adott hölgy előélete.  Mert bármilyen magasra is tornáztuk népünk toleranciaszintjét, egy idő után torkig lesznek a „Valentin napra minden nő megérdemel egy kis gyémántot” típusú kijelentésekkel, ahogy a Karib-szigeteki pálmafafogdosás sem szül jó vért hosszabb távon.

Kerüljük az összes olyan híradást, amelynek lényege, „csak ne kéne nézni, hogy kéne élni”, illetve azokat is, amelyek irigységet kelthetnek az átlagemberben – beosztottjaink tanúsítsanak önmérsékletet amíg a sajtó szeme előtt vannak.

A bulvármédia teljes letarolása érdekében indítsunk kormányzati bulvárújságot, amelyben a propagandáért felelős embereink hagyják jóvá, kiről mi jelenhet meg, így ez a felület is kiválóan használható saját magunk dicsőítésére és ellenfeleink lejáratására is – jöhetnek a cikkek az ellenzék jelesebb képviselőiről, ki náci, ki meleg, ki csalja meg a feleségét és egyébként is, rosszul bánik a kutyájával.

 

A központi hírügynökség, avagy gyártsunk híreket

 

Központosítsuk és vonjuk felügyeletünk alá a teljes hírgyártást. A nemzeti hírszolgálatunk csak olyan hírt szolgáltathasson, amelyet az embereink oda-vissza leellenőriztek, átrágtak, hajlítottak és megfelelőnek találtak. Érjük el, hogy számunkra kellemetlen hír ne kerüljön ki a monopol állami hírszolgálattól, a bónusz pedig az, hogy aki friss hírekhez akar jutni, az csak hozzánk fordulhat és csakis olyan információt kap, amelyet az ideológusaink már gondosan megszűrtek és kiheréltek. A külföldi hírek félrefordításával-átértelmezésével óvatosan bánjunk, az internet korában előbb vagy utóbb minden kiderül, a nekünk nem tetsző híráramlást a vasfüggöny már régen nem állítja meg, a helyzeti előnyünk csak annyi, hogy a mi értelmezésünk jut el a szélesebb közönséghez az ingyen fogható televízió-csatornákon keresztül.

A hírkészítést busás haszon fejében meghívásos alapon olyan baráti magáncégre bízzuk, amely a megbízási díjból bőven juttat vissza számunkra, a feladatkörüket pedig bővítsük sokmilliós tanulmányok és elemzések írásával valamint prognózisok készítésével, a hozzáértés ez utóbbiak esetében nem követelmény főleg akkor, ha ezeket egyedül pénzkitalicskázás céljára rendeljük meg.

A felügyelet alá vont központi hírgyártás azért is előnyös megoldás, mert a kormánykritikus sajtó is kénytelen azokból a hírekből dolgozni, amelyeket tőlünk kapnak, már ha nem akarnak rekordsebességgel csődbe menni egyéb drága források igénybevétele miatt. Hogy senki se vádolhasson minket titkolózással a különböző minisztériumok, hivatalok, háttérintézmények és állami vállalatok honlapjait tűzdeljük tele különféle sajtónyilatkozatokkal, semmitmondó rövid színes hírekkel, egyéb se füle se farka közleményekkel, az pedig nem a mi hibánk, ha az újságírók elvesznek a hurráoptimista zagyvaság-tengerben és értelmetlen szócséplésben. A téma pedig bármi lehet, mentőállomáson jármű felszentelése, soha el nem készülő tanuszoda alapkövének letétele, új vágóhíd avatása, felújított iskolai vécé gyerekeknek birtokba adása, még egy kongresszus a keresztény nagycsaládosok erényes életéről.

A központi hírgyártásnak az is előnye még, hogy a külföldi sajtó könnyedén átveheti a híreinket, így első kézből tudhatják meg, milyen ragyogó, mélyen keresztény, európai és nemzeti hagyományainkat tisztelő, ám egyben hipersebességgel fejlődő országot építünk, olyat, ahova érdemes befektetni és ahol a messziről jött turistákat is tárt karokkal fogadják.

 

A blogszféra és az új média, avagy még mindig létezik a sárkányok földje

 

A blogszférával és egyéb modern internetes eszközökkel (twitter, facebook, stb.) könnyen meggyűlhet a bajunk – nem véletlen, hogy a nyílt diktatúrák gyakran halálra ítélik az ezen a területen tevékenykedő buzgómócsing szerzőket. Mi ezt sajnos nem tehetjük meg, így más eszközökhöz kell folyamodnunk, egyrészt a hazai oldalakon posztoló írókat megzsarolhatjuk-megszorongathatjuk, másrészt érjük el, hogy a hihetetlen mennyiségű információ közepette a kisebb blogok ne gyakoroljanak különösebb hatást az általunk befolyásolni kívánt közbeszédre. A politikai blogok világa (egy-két kivételtől eltekintve) szerencsénkre szűk, közélet iránt érdeklődő értelmiségi réteg csatatere, a harc zaja pedig nem hallatszik el az átlagszavazókig.

A legjobb módszer ezen a területen is a támadás és a lejáratás, mely során rosszindulatú hozzászólókkal, azaz trollokkal fáraszthatjuk ki a kommentelhető blogok moderátorait elérve, hogy bezárják a bazárt és teljeskörűen letiltsák a kommentelést. Ezzel már meg is akadályoztuk, hogy az olvasók hozzászólhassanak a kényelmetlenebb témákhoz és azt is, hogy hasonszőrű társaikkal értelmes társalgást folytassanak a felvetett problémákról, netalán megerősítsék saját nézeteiket azzal, hogy mások is léteznek e kerek világban, olyanok, akik ugyanazokat az értékeket és elveket vallják, mint ők maguk. Nem hagyhatjuk, hogy kvázi ellenálló csoportok létesüljenek a különféle blogok segítségével, az erre irányuló kísérletek fojtsuk el csírájában.

A trollok szélsőségesen kormánybarát, uszító vagy épp rasszista kommentjei még a legelszántabb olvasót is elűzik az adott oldalról, így erre a gerilla-módszerre tartsunk külön állományt, hogy a nap huszonnégy órájában bomlaszthassuk a közösségeket akár úgy is, hogy különféle álneveken saját magukkal veszekednek. Ha nagyon kényelmetlenné válik számunkra egy-egy blogger, a titkosszolgálatot bevonva indítsunk kifüstöléses hadjáratot, és profi hackerek segítségével deríttessük ki az anonim blogok szerzőinek kilétét, illetve kibertámadásokkal tetessük tönkre ezeket az oldalakat.

Vessünk be saját bloggereket is, akik nagy zajt csapva felhígítják a politikai blogok állományát, de ne lepődjünk meg, ha az eredmény nem lesz földindulásszerű. A blogszféra olvasói általában elenyésző mértékben kormánypártiak, valamint elég nehéz úgy minden intézkedést helyeslő, a vezetők talpát nyaló kormánypárti blogot üzemeltetni, hogy annak írásai színvonalasak, szórakoztatóak és még közérdeklődésre is számot tartóak legyenek. Tovább rontja a hatékonyságot, ha még a legfontosabb funkciókban lévő embereink is azzal kérkednek, annyira nem haladnak a technikával, hogy még csak okostelefonjuk sincs (azaz haladásképtelen kőkonzervatív idióták), akinek viszont van, azok belesüllyednek a nacionalista, soviniszta gyűlölködésbe.

 

A közösségi média

 

Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy vannak olyan nemzetközi platformok, közösségi média oldalak, amelyek nem mindig tolerálják a hatalmi alapon beleszólást, illetve olyan híreket, álhíreket is terjeszthetnek, amelyek nekünk nagyon nem tetszenek.

Ne adjunk magas labdát saját közösségi médiás oldalainkon, valamint nem reagáljunk egyetlen provokatív posztra sem, ezzel elkerüljük azt a lejáratást, amit csak magunknak köszönhetünk. Cserébe használjuk ki mindazt a lehetőséget, amit ez a médiafelület nyújthat nekünk: a névtelenségbe burkolózást, az ál- és rémhírterjesztés tökéletes, tálcán kínált és ingyenes csatornáját, a becsületsértés és rágalmazás valamint lejáratás sok millió választóhoz elérő mennyországát. Árasszuk el saját anyagainkkal (vírusvideók, mémek, alaptalan híresztelések, összeesküvés elméletek, stb.) a netet – a sok szemét könnyedén elvonja a figyelmet a számunkra kínos tartalmakról cserébe újabb híveket szerezhetünk az ilyen típusú manipulálásra fogékony alattvalóink köréből.

A közösségi médiát mozgósításra is használhatjuk, egy-egy jól bejáratott oldal aktivisták ezreit tudja egyik pillanatról a másikra haptákba állítani.

Folytatás itt.

Előző rész itt.

 

 Tartalomjegyzék