Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Hogyan legyünk diktátorok Európa közepén? - A média lerohanása 1.

Online könyv - 5. rész

2017. november 30. - Karvalyokfoldje2017

karvalyok_foldje_hogyan_legyunk_diktatorok.jpgA kereskedelmi adók, avagy a szükséges rossz

 

4. rész

Keményebb dió a kereskedelmi média szolgálatunkba állítása, mivel ahogy szerte a világon, valószínűleg a mi hazánkban is a nagy kereskedelmi csatornák multinacionális cégek leányvállalatai és e minőségükben uralják a piacot. Ezen társaságok érdekérvényesítő képessége Európa-szerte kiváló és bármilyen apró sérelem elszenvedése esetén rohannak Brüsszelbe meg az anyaországuk miniszterelnökéhez, védjék meg a házi kedvencet. Mivel nem kimondottan lelkesítő olyan állam képviselőjével vitatkozni a sajtószabadságról, amelytől – kisméretű országként – a GDP-nk akár 10%-is is függhet, az ipari teljesítményünkről nem is beszélve, így intézkedéseinket óramű pontossággal kell ütemeznünk, illetve a cégek leszalámizását úgy kell megindokolnunk, hogy ne találhassanak fogást rajtunk. Ha később nemzetközi nyomás miatt visszakoznunk is kell egy-egy túlkapásos jogszabályunk miatt, a hazai politikai csatát még mindig megnyerhetjük, a népszerűségünket pedig tovább növelhetjük már csak azzal is, hogy ország-világ előtt bebizonyítjuk, a gyarmatosító multik elleni szabadságharcunkat megvívtuk, de a sárkány sajnos túl nagy. Mi bár igaz és bátor küzdelmet folytattunk, de tudomásul kell vennünk, Dávid ellenében ezúttal Góliát győzött, most elbuktunk, de a háború még nincs elveszítve. Ki ne tapsolna nekünk azért, hogy nemzeti érdekeink védelmében minden bátorságunkat összeszedve még a legfőbb gonosszal is hajlandóak vagyunk hadakozni?

Még a legcsúfosabb visszavonulásunkat is nevezzük kompromisszumnak, olyan eredménynek, amely népünk érdekét sokkal jobban szolgálja, mint a harc előtti nemzetünkhöz méltatlan állapot. Nem lényeges, hogy igaz legyen az, amit állítunk, elég ha hihető a mondandók, amit rövid üzenetek formájában égessük be alattvalóink tudatába.

A kereskedelmi adók tehát érdemes kerülni a direkt támadást, ennek ellenére számos lehetőséggel élhetünk:

  • szorítsuk ki az idegenszívű adókat a népszerű műsorok jogaiból, pl. a legnézettebb és ezáltal extra reklámbevételt vonzó hazai és nemzetközi sportközvetítésekből, lottósorsolásokból, tehetségkutató műsorokból. Ne higgyük azonban, hogy pártkatonáink vezénylete alatt gyártott kétes színvonalú egyéb műsorok hosszabb távon jelentős mennyiségű nézőt elszipkázhatnak a közönség körében elve népszerűbb és sokkal profibb alkotói gárdával rendelkező kereskedelmi adóktól. Ha nem tudjuk megszüntetni ezeket az adókat, csökkentsük a bevételeiket.

 

  • tiltsuk ki újságíróikat mondvacsinált indokokkal a kormány sajtótájékoztatóiról, a parlament épületéből meg minden olyan helyről, ahol első kézből kaphatnának információt fontos belpolitikai eseményekről. Egyetlen kérdésükre sem kell válaszolunk sem nekünk, sem szóvivőinknek, exkluzív interjúkat pedig csak olyanoknak adunk, akik azt megérdemlik. Azoknak, akik soha semmilyen körülmények között sem tesznek fel olyan kérdéseket, amelyeket előzőleg nem engedélyeztünk nekik.

 

  • adjunk ízelítőt milyen az, ha valakit utálunkvessünk ki rájuk rendkívüli adót, olyat, amit a kormánybarát médiák esetében még véletlenül sem alkalmazunk (barátainknak kedvező sávos reklámbevétel meghatározás, stb.). A kockázat a diszkrimináció, ne lepődjünk meg, ha a multik Brüsszelbe rohannak jogorvoslatért, ahol várhatóan igazat is adnak nekik. A büntetést úgyis az adófizetők fizetik, mi pedig kommunikálhatjuk, az Unió már megint beleszól a belügyeinkbe.

 

  • hatóságainkkal kerestessünk a kákán is csomót – mire másra lenne jó a médiahatóság és a versenyhivatal? Szabassunk ki büntetéseket a legkülönfélébb műsoraik miatt, jöhet a főműsoridőben túlságosan naturalisztikus szex, rossz korhatár besorolás, illetlen beszéd, tiltott termékelhelyezés, stb. Lakájaink feladata, hogy megkeserítsék a nekünk be nem hódolók életét büntetés hátán büntetéssel, végső megoldásként pedig akár az engedély elvételével.

 

  • akasszuk meg a pénzáramlást és drasztikusan csökkentsük a bevételeiket. Ne engedélyezzük, hogy bármelyik állami vállalat, intézmény vagy baráti nagyvállalkozó nem nemzeti csatornákon hirdessen. Ha növekvő adóterheik mellett nincs bevételük, akkor kénytelenek lesznek alább adni a színvonalat is, minek következtében elpártolhatnak a nézők. Megfelelő nyomás gyakorolásával akár még azt is elérhetjük, hogy ezek a társaságok kivonulnak az országból, átadva frekvenciájukat a mi embereinknek.

 

  • szponzoráljuk a nekünk kedveseket: a baráti adókat tömjük ki burkolt állami támogatással állami reklámmegbízatások formájában. Miért ne hirdetné magát a mezőgazdasági minisztérium egy országos csatornán? Vagy akár a Nemzeti Bank, hogy a monopolhelyzetben lévő gázszolgáltatóról ne is beszéljünk? Juttassuk őket olcsó állami hitelhez és azt se akadályozzuk meg, ha más országba akarják áttenni a székhelyüket az ottani alacsonyabb adókulcsok miatt.

 

  • követeljük meg, hogy a nem nemzeti társaságok minden egyes szabálynak megfelelve működhessenek csak és érjük el, hogy minden a legnagyobb rendben legyen náluk. Akár párhuzamosan napi szinten zúdíttassunk rájuk adó-, munkaügyi és egyéb hatósági vizsgálatokat ügyelve arra, hogy a lehető legjobban leterheljük az adott médiacég apparátusát és az sem árt, ha bírósággal mondatjuk ki, bizony adót csalva megkárosította a költségvetést vagy nem tartotta be tűzvédelmi előírásokat a cég. Indítsunk eljárásokat a legpitiánerebb ügyek miatt is, a tűzoltók szerint rossz helyen volt a muskátli a lépcsőház ablakában, a büfében úgy szólt a rádió, hogy azt nem jelentették be előre a szellemi alkotások jogait védő hivatalánál, stb. Ne hagyjunk nekik nyugtot nekik egy pillanatra sem, majdcsak kifáradnak és behódolnak nekünk.

 

  • koncessziójuk lejártakor tegyünk meg mindent, hogy ne kaphassák meg újra a frekvenciájukat, így engedély híján szedhetik a sátorfájukat és eltakarodhatnak a mi birodalmunkból.

 

Médiahatóság, az ostor

 

Oda üssünk, ahol a legjobban fáj, ehhez pedig legjobb ostor a médiahatóság – beleszólhatnak mindenbe, amihez akár csak a leghalványabb közük is lehet, büntethetnek minden apróságért, de csak azokat és azért valamint akkor, amikor mi akarjuk.

Az állami és kormánybarát csatornákra felesleges pazarolni a hatóság erőforrásait, azoknál minden rendben van, ez nem lehet egy pillanatig sem kétséges a hivatalban dolgozók számára. Egyetlen céljuk van, ez pedig a mi érdekeinknek a védelme, kiemelt feladatuk pedig az, hogy mindig találjanak jó indokot az általunk kijelölt szereplők meghurcolására. Az indok lehet bármi, kivéve természetesen a politikai indíttatást, például a nézők érdeke vagy éppen a fiatalkorúak védelme.

Felesleges erőforrásainkat arra pazarolni, hogy a nap 24 órájában a hét minden napján árgus szemekkel vizslassák a hivatalnokok a különböző csatornák műsorait, használjuk fel a lelkes „civil” aktivistákat, tegyenek ők feljelentést a gyerekek, a haza, a család, a kereszténység, az állatok meg ki tudja még kinek az érdekében. Alapítsunk kamuegyesületeket ráérő nyugdíjasokból erre a célra és már az elnevezésükben is utaljunk arra, milyen fontos társadalmi cél érdekében tevékenykednek („Keresztény anyák a keresztény gyerekek egészséges felnőtté válásáért egyesület”, stb.). A beérkező feljelentéseket napi szinten szellőztessük meg az állami médiában hogy mindenki láthassa, milyen galád húzásokra is képesek egyesek, valamint azért is, nehogy valamelyik lusta bürokrata el merje fektetni az ügyet. Szavazóinknak igenis látniuk kell, mindent megteszünk azért, hogy az országunkban elburjánzott erkölcsi fertőt a lehető leghamarabb felszámoljuk, az elhajlásokat pedig már csírájában elfojtsuk. Szodoma és Gomora véletlenül sem foglalhatja el hadállásait hazánk határain belül és amíg hatalmon vagyunk, a multikulti felejtős, népünk, ősi erkölcsi tartásunk és anyanyelvünk fennmaradása csakis a nemzeti keresztény kultúránk és a nemzeti adók megszilárdításával képzelhető el.

Folytatjuk (6. rész)

4. rész

 

 Tartalomjegyzék